Nógrád. 1964. szeptember (20. évfolyam. 171-196. szám)

1964-09-13 / 182. szám

8 SOGEAü 1984. szept 13. vasá—ap. Semmi reményünk nem lehet... Sajószentpéteri vélemény a mai találkozóról NAPOK ÓTA tart a ta­lálgatás a Salgótarjáni BTC szurkoló táborában: vajon milyen eredményt ér el a csapat a mai mérkőzésén. Sokan kérdezik egymástól: meddig még a hullámvölgy, kilábal-e 'a csapat a mély­pontról, s végre azt a játé­kot nyujtják-e a mai .talál­kozón, amit egy bajnokság­ra törő csapattól azt joggal elvárják! Mert az SBTC az utóbi hetek szereplésével cseppet sem kényeztette el táborát, s a stécé színeiért aggódó szurkolók kívánsá­ga teljesen jogos. A mai mérkőzés, annak eilenére, hogy a Borsodi Bányász a tabella utolsó előtti helyén tanyázik, nem mondható lefutottnak. A papírforma szerint stécé győzelem várható. Van a- zonban valami reális, amit a szurkolók mondanak: győzelemre törekszik a Bor­sodi Bányász is, szüksége van a két pontra, hogy el­kerüljön a kiesők sorából. S ahogyan az már lenni szokott, a Szállítók elleni vereség után most „ráhajt” a csapat, bizonyítani akar, s nem biztos az, hogy nem éppen az eléggé hullám­völgyben lévő SBTC ellen sikerül ez... Beszéltünk a Borsodi Bá­nyász egyik vezetőjével, Mező Jenővel. Szavaiból ugyan az csengett ki, hogy nem nagy reményekkel u- taztak Salgótarjánba. En­nek ellenére az a vélemé­A karancslapujtői sak­kozók is ünnepeltek a bá­nyásznapon. A járási Al­kotmány-kupát nyert csa­patnak ünnepélyes kere­tek között Viroszták La­jos nyújtotta át a gyönyö­rű ezüst kupát. Ezután Szokács László mesterje­lölt szimultánt játszott hu­szonkét ellenféllel. Nyert Rozgonyi Mária VII. osz­tályos úttörő, aki az orszá­gos úttörő bajnokságon, Kalocsán csapatának leg­jobbja volt (nyolc játsz­mából hetet nyert) és He­gedűs Magdolna megyei bajnok. A többi húsz játsz­mát a mesterjelölt nyerte. ..Legrövidebb” soroza­tunkban egy levelezési és egy tanácskozási játszma következik. A legrövidebb levelezési játszma: Warren—Selmán. 1930. 1. d4, Hf6. 2. c4, e5, 3. d.eő. He4?! 4. a3, d6, 5. e:d6. F:d6, 6. g3?? H:f2ü Világos feladja, mert 7. Kf2:-re Fg3:-f vezért nyer. A legrövidebb tanácsko­zási játszma; avagy a sok mester között elvé^z a játszma. nyünk, hpgy az SBTC tel­jes erőbedobására szük­ség van ahoz, hogy mind a két pontot itthon tartsa. — Az SBTC ellen nem a legjobb előjelekkel ké­szülhetünk - mondotta Me­ző Jenő. — Sajnálatos meg­betegedett a csapat edzője, Hollányi Béla, így az elő­készületeket én vezettem le. Ami a legnagyobb prob­lémánk. A csapatnak ed­dig a védelem volt az erős­sége, s erre lenne szüksé­günk Salgótarjánban is. Sajnos azonban Szegfalvit az Ózdi, Kovácsot pedig a Szállítók elleni mérkőzésen állította ki a játékvezető. Ezért erősen tartalékos vé­delemmel állunk ki a stécé ellen. A Szállítók ellen el­szenvedett 3:0-ás vereség is megviselte játékosain.- kat, kedvetlenek, nincs meg az az átütő erő, amire pe­dig nemcsak Salgótarján­ban. de a további mérkőzé­seken is szükségünk lenne. — MIT TIPPELEK erre a találkozóra — kérdezte vissza Mező Jenő. — Na­gyon őszintén meg kell mondani, semmi remé­nyünk nem lehet Salgótar­jánban. Én pedig azt kér­dezném: mikor győz a ste cé, ha nem most, a tártait kosán felálló Borsodi Bá­nyász ellen? Egyébként va­sárnap délelőtt érkezünk a városba, s egy igen jó ira­mú, de feltétlen sportszerű 1 * * * * * * 8 1. f4, e5, 2. f:e5, d6, 3. é:d6, F:d6, 4. Hf3, g5, 5 c3? g4, 6. Va4+, Hc6, 7. Hd4, Vh4+, 8. Kdl, g3, 9. b3, V:h2! Világos feladja. A mai napon a salgótar­jáni bányász klubházban tanácskozásra kerül sor a megyei sakk-aktívák köz­reműködésével a megyei sakk-feladatok megoldásá­ról. Az St. Kohász sakkcsa­pata az NB II. első for­dulójában szeptember 27-én a Szegedi Vasutas­sal mérkőzik Szegeden. 8. B. Gabiéi. Matt két lépésben. Beküldési határidő szep­tember 27. A kulcslépést mérkőzést várunk a két bányászegyüttestől. Szóval kell a két pont. Kell ahhoz, hogy most már ne csak a gólaránnyal, hanem pontokkal vezessen az SBTC az N3 I B baj­nokságában. így készült a csapat is a mai összecsa­pásra, s végre talán meg­találják Ferencz helyette­sét is ezen a mérkőzésen. Grosics Gyula egyébként elmondotta, hogy sok ja­vítani való lesz a Borsod ellen, s bízik abban, hogy a fiúk komolyabban ve­szik majd a játékot, mint a korábbi időkben, ami feltétlen hazai győzelmet is hozhat. A csapatot egyébként a következő ke­llettből a mérkőzés előtt állítja össze. Cserháti — Sándor, Gáspár, Oláh — Szojka, Toldi — Kriskó, Horváth, Sári, Básti, Ta­liga, László. AMI MA szükséges, csa­patjáték, lelkesedés, takti­kai fegyelem betartása, s nem’ utolsó sorban a szur­kolók lelkes buzdítása. Re­méljük, egy sem marad el. — So — A II, osztály eredményei balassagyarmati csoport A megyei II, oszályú labda­rúgó bajnokság Balassagyar­mati csoportjának legutóbbi fordulójában három együttes (Romhány, Ipolytarnóc és Nagylóc) idegenben is meg­szerezte a győzelmet. Mint ezeken a mérkőzéseken, a to­vábbiakon is szoros eredmé­nyek születtek: Nagyoroszi — Érsekvadkert 2:1, Szügy — Romhány 0:2, Mihálygerge — Ipolytarnóc 0:1, Diósjenő — Nagylóc 1:2, Ri- móc — Magyarnándor 3:1, Hont — Szendehely 2:1. A bajnokság állása:, 1. E.vadkert 16 12 3 1 52:16 27 2. Romhány 16 12 1 3 60:19 25 3. Nagylóc 16 11 1 4 39:24 23 4. Diósjenő 16 9 1 6 37:33 19 5. Szügy 16 6 4 6 29:27 16 6. I.tarnóc 16 6 4 6 23:23 16 7. N.oroszi 17 7 2 7 24:28 16 8. M.nándor 16 4 4 8 27:41 12 9. M.gerge 16 5 1 10 31:34 11 10. Szendeh, 16 3 3 10 20:31 9 11. Rimóc 15 3 3 9 14:53 9 12. Hont 15 2 3 10 16:42 7 A mai forduló mérkőzései: Érsekvadkert — Hont, v: Gyeb- nár Gy. Romhány — Nogyoro- szi, v: Dobsony. Ipolytajrnóc — Rimóc, v: Pobori. Nagylóc — Mihálygerge, v: Litkei. Ma­gyarnándor — Szügy, v: Bár­ján. Szendehely — Diósjenő, v: Pánczél. A mérkőzéseket 16 órakor kezdik. MAR 11 CSAPAT KÖZÖLTE RÉSZVÉTE­LÉT A SZONDI ÖKÖLVÍ­VÓ EMLÉKVERSENYRE Balcza Lajos, a Nógrád megyei ökölvívó Szövetség vezetője újságolta, hogy a szeptember 25-26 és 27-én Salgótarjánban megrende­zésre kerülő Szondi ököl­vívó emlékversenyre a kiírást 50 egyesületnek küldték meg. Az értesítet­tek közül ezidáig 11 csapat jelentette be a versenyen való részvételét. A többiek jelentkezését még várják. Bird és társai — Gunsberg és társai, Hasting, 1892. „Sakk-rovat” megjelöléssel Nógrád Szerkesztősége cí­mére kérjük beküldeni. |B A MM4 fan mi § Az olimpiai láng japán földön Azok, akik feltámasztot­ták haló poraiból a klasz- szikus görögök olimpiai játékait, a modern ifjúság legszebb törekvéseit karol­ták fel. Ezek a nemes ve­télkedések a népek barát­ságát és testvériségét szol­gálták minden alkalom­mal. Nem a különböző idő­szakok sportoló ifjúságán múlott soha, hogy a népek barátságát és testvériségét két világégés szörnyűségei­ben súlyos károk érték. Az idén, 1964-ben, amidőn At­hénből megérkezett az olimpiai láng a távolkele­ti Tokióba, az új olimpiai vetélkedés minden eddigi­nél eredményesebben szol- gálhátja a nagy célt: a vi­lág fiataljainak olyan ve­télkedését, amely nem sovi­niszta, nem nacionalista, nem nagyhatalmi érdeke­ket szolgál, hanem a szép­séget, erőt, egészséget; a népek barátkozását és köl­csönös megbecsülését; i —. békét! Az olimpiai láng immár Japánban, a nagy­szerűnek ígérkező ifjúi erőpróba új színterén lo­bog. Tiszta lángjai világít­sanak messzire, értessék meg minden jóakaratú em­berrel, hogy az élet célja nem a pusztulás, hanem a Föld valamennyi nemzeté­nek összefogása az Ember boldogulása érdekében.«. Kerékpáros eredmények kerékpáros gondok Űj feladatok előtt az SBTC A nemrég Salgótarján­ban megrendezett Országos Kerékpáros Salakpálya Bajnokságnak nem volt nagy. nézőközönsége. Pedig a végig izgalmas, kemény küzdelmek nagyobb érdek­lődést érdemeltek volna. A kevésszámú közönség sokat tapsolhatott a nagy­szerűen hajrázó verseny­zőknek, köztük az SBTC kerékpárosainak is. A tarjám fiúk közül — nagy küzdelem után ketten is felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. Fries Tamás, aki az 1000 méteres állórajtos időfu­tamban nyert bajnokságot már országos viszonylatban is jól ismert versenyző. Több olyan versenyen ért el nagyszerű eredményt, ahol az ország legjobb ver­senyzőivel kellett megküz­denie. Az Országos Dunán­túli körversenyen a Buda­pest — Pécs, Pécs — Bu­dapest közötti versenyé­ben ott volt az ország leg­jobb 11 versenyzője között. Szegeden pedig a Szabad­téri Játékok alkalmából rendezett háztömbkörüli versenyen abszolút győztes lett. A salgótarjáni verseny érdekessége és meglepeté­se volt az ifjúsági Tóth nagyszerű eredménye. Tóth az ifjúsági 1000 méteres állórajtos időfutamban ugyancsak első lett, még­hozzá jobb idővel, mint a felnőtteknél Fries. A fiatal SBTC kerékpá­rost ez az eredmény egy kissé jrlbizakodottá is tet­te, s’’ bizony edzőjének Richveisz Kárdlynak igen sok. gondot okozott, amíg- megtudta érteni Tóthtal, hogy az elbizakodottság fejlődésének vetne gátat. Az SBTC kerékpáros szakosztályának jelenleg 10 versenyzője van és mind a tíz fiú szívvel-lélekkel veszi ki részét az edzések­ből és a versenyekből. Az Országos Salakpálya Banokság után most igen komoly feladat előtt állnak a tarjáni kerékpárosok. Szeptember 27-én az or­szágos viszonylatban is legnagyobb versenyen vesz­nek részt: az Országos Ke­rékpáros Hegyi Körpálya Bajnokságon, a Balaton Kupáért hét versenyző képviseli az SBTC-t A szakosztály eddigi eredményei után a jövő terveiről kérdeztük Rich­veisz Károlyt a kerékpáro­zás szerelmesét, a tarjáni kerékpározás megteremtő­jét, az ökölvívóból lett ke­rékpáros edzőt. — Legtöbb feladatunk a szakosztály kibővítése. A legutóbbi salgótarjáni ver­seny után sok fiatal ka­pott kedvet a kerékpár sporthoz. Eddig 30 fiú je­lentkezett, — Mivel a kerékpározás igen er&s edzéseket kíván és emiatt sok önmegtartóz­tatásra kötelez, nagyon meg kell válogatnunk az erre legjobban megfelelő­ket. — Az SBTC vezetősége mindenben a legnagyobb segítséget nyújtja. Most vá­sárolnak egy kisérő motor- kerékpárt, amely nélkül országúti qdzés el sem kép­zelhető. Reméljük, hc^ry a lehetőségek szerint ét ke­rékpárok számát is növel­ni fogják a jövőben. A tornatermi edzésekhez most kerekesei kaptunk egy görgőt, acaeäy feltétlenül fellendíti a téli felkészülést. A felkészü­lések mellett nera feledkezem el a fiatalok egyéni életéről sem. Rend­szeresen felkeresem a szü­lőket, a tanárokat és érdek­lődöm otthoni életük, ta­nulmányi eredményük után. Ha valamelyiknél hanyatlás mutatkozik, el vesszük tőle a kerékpárt nem vehet részt az edzése­ken, amíg ki nem javítja tanulmányi eredményeit — Annak ellenére, hogy a legnehezebb sportok egyike a kerékpározás és nagyon sok munkát kíván, mégis várjuk a fiatalokat — fejezte be nyilatkozatát Richveisz Károly. NÖGKÄD A Magyar Szocialista Munkáspárt N-ógrád megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség; Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: főszerkesztő: 12-94, Párt- és tömegszervezeti és kulturális rovat: 14-40, 10-79. ipari rovat: 10-64, mezőgazda- sági rovat: 12-12 (123-as mellék). Szerkesztés: 11-59. Kiadja: A Nógrád megyei Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Telefon: 10-26. Index-szám: 25 072. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari V., Salgótarján. Lovász József u. 2. Telefon: 11-92. Felelős vezető: Fila István 64.273 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra: 13.,— forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom