Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)
1964-06-25 / 114. szám
8 NŐGE.in 19(54. június 25. csütörtök Kemény mérko*év^ek a megyei 1. osztályban Sok szabálytalanság — több kiállítás A befejezéséhez közeledő megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban egyre erősödik a küzdelem. Az utolsó előtti fordulóban igen kemény csatákat vívtak egymással a csapatok. Volt olyan mérkőzés, amelyiken három játékost is kiállított a játékvezető. A forduló érdekessége. hogy a legutóbb a Balassagyarmati MAV-ot legyőző Palotás együttese most otthonában szenvedett 3:0-ás vereséget a Zagy- vapálfalvai Bányásztól. De győzött — ezúttal idegenben — a Balassagyarmtai MÁV is. Ugyancsak érdekesség a Rá- kóczi-telepi Bányász Karancs- allán aratott 6:5 arányú győzelme is. Eredmények: Zp. Bányász- Palotás 3:0 (1:0) Palotás. 400 néző, v: Mészáros. Zp. Bányász: Sándor — Tamás, Tamásfalvi, Vitéz — Kiss I. Kiss n. — Spalek. Barta, Sesfőző, Kojnok. Nagy. Edző: Huszár Gyula. Palotás: Béna — Urbán, Szűcs. Ko- vácp L. — Kiss, Kovács M. — Tóth. Benyó, Kovács J.. Tur- csányi, Percze. Edző: Kovács József A hazai együttes csak a mérkőzés első tíz percében játszott elfogadhatóan. Ezután végig a vendégek irányították a játékot. A 15. percben Koi- nok 25 méteres lövését Bóna elnézte és a labda az alsó sarokban kötött ki. Ezután Is a vendégcsapat irányította a .játékot, s a hazaiak csupán az utolsó negyedórában támadjak többet: Góllövők: Kölnök (2). és Barta. Jó: Kiss I Kiss T▼.. Tamásfalvi és Koinok. ill: Urban. Szűcs és Kovács L. Bgy. MÁV— Karancskeszi 4:2 (1:1) Karancskeszi, 200 néző. v: Lévavári. Bgy. MÁV: Huszár — Demeter, Balázsi, Vidomusz — Bódís, Rónásí — Bállá. Fábián. Fedor, Melega. Siket. Edző; Vadkerti Jenő. Karancs- keszi: Zsidai S. — Zsidai B.. Pál. Basti G. — Bás'ti L. Bás- ű S. — Sikna, Fekete, Ora- •'ecz. Baksa, Barta. Edző: Gall Ferenc. A hazaiak az első oercekben 1:0-ás vezetéshez jutottak. majd a gól után a vendégek támadtak. Előbb Balta hagyott ki ió helyzetet, maid egyre jobban felülkerekedett a csapatjátékban is képzettebb Bgy MÁV. A 2*. percben Síket kiegyenlített, de a hátralévő időben, s a terv- -•’’erűbben játszó vendégcsapat Ir-áriyftntta ». játékot. GóUd- vők: Siket (21. Bállá és ' Melega. ill: Baksa (2). Jó: Rónási 'a mézőnv legiobbiaV és Demeter, ill: Oraveoz és Baksa. Mizserfai B~— Szoroson fa k 2:1 (1:0) Kazár. 300 néző: v: Gararo- szegi. Mlzsería: Halász — Sándor, Bereczki. Balogh — Cec- ze. Radies — Szabó. Hernádi. Tőzsér TTL, Tőzsér I.. Kecskés. Edző: Takács Dániel. Szorospatak: Balázs — Ra- duly, Nagy I/, Nagy n., — Barabás, Agárdi, — Kovács. Horváth, Bettes, Karótkai. Fazekas. Edző: Farkas Imre. Lendületes, változatos támadásokkal kezdett mindkét együttes. Az első perrekben a hazaiak két helyzetet is elhibáztak: Kecskés kapd fölé és mellé bombázott. Ezután a vendégek- támadtak. e"!őbb Halász védett egy jó lövést, majd kétszer is kapufán ‘csattant a labda. Változatos játék után a Balázsról visszpattanó labdát Tőzsér értékesítette a 20. percben. Eután is változatos, nagyiramú küzdelem folyt, amelyben a mizserfai együttes támadott veszélyesebben. Szünet után a vendégek szervezett védekezéssel nehezítették meg a**hazai csatársor dolgát. A 60. percben Tőzsér I. szép cselsorozat után a jobb sarokba lőtt. A hátralévő időben a vendégcsapat teljesen beszorult kapujának előterébe. Egy váratlan ellentámadásnál azonban Sándor a 16-os oldalvonalánál kézzel fogta meg a labdát. A Szabadrúgásból belőtt labda Nagy I.-ről berepült a jobb sarokba. Jó: Cecze. Tőzsér III., Bereczki, Radics. ül: Balázs. Raduly és Agárdi. Pásztó—Karancs- lapújtö 1:0 (0:0) Pásztó, 200 néző, v: Langár. Pásztó: Kelemen — Veres. Ta- ri, Homolya — Dancsi, Pozsár. — Sidi, Szklenár, Lu- dányi, Győr, Klonka. Edző: Éliás István. Karancslapujtö: Vojvoda — Oravecz II., Lavaj. Laczkó — Tóth, Kovács — Rácz, Oravecz I., Cseh. Somoskői, Tóth. Edző: Lantos Ede. Az erőteljes hazai támadásokat a védekezésre berendezkedett védelme sikeresen megakadályozta. Az első nagy helyzetet a 12. percben Szklenár hibázta el, amikor kicselezte a védőket, de nyolc méterről fölé lőtt. Több veszélyes hazai támadás ellenére is gó! nélkül telt el az í. félidő. Szünet után a 48. percben a kitörő Szklenárt a lapujtői védők a 16-oson belül felvágták A 11-esből kínálkozó gólszerzési lehetőséget azonban Ludányi elszalasztottá. Csak a 75. percben i áhítottá ki nagy hibáját a középcsa- tár, amikor Sidi átadásából 25 méterről hatalmas lövéssel küldte a labdát a hálóba. 1:0. A 80. percben a több szabálytalanságot elkövető vendégek közül Lavajt a játékvezető kiállította. ’A hátralévő időben a hazaiak támadna. de az eredmény már nem változott Jó: Veres. Tari. Sí- di. Dancsi, Klonka. ill: Rácz (a mezőny legjohMa), Kovács. Laczkó és Somoskői. Rákóczi-telep— Karancsatja 6:3 (3:2) Karancsalja, 250 néző v: Balázs P. Rákóczi-telep: Kulák — Tóber .Csépe, Szeberényi — Hracskó, C2ene — Dányi> Szikói. Pintér, Kovács. Jakab. Edző: Petre Pál. Karancs- al.ja: Bodor Gy. — Menczel. Kovács, Kojnok — Simon. Godó — Petik. Bodor I Sávolyt. Pál. Kristóf. Edző: Bárt- fai Vilmos. Az alacsony színvonalú. de gólokban bővelkedő mérkőzésen a karancsaljai együttes körülményesen. a vendégcsapat pedig lelkesebben. harcosabb felfogásban és gólratőrőbben játszott. Góllövők: Pintér (3). Jakab (31. Ül: Sávoly!. (2. egyet, lj-esbőil. Pál (?l. óc Bodor I. Jó: Jakab .Pintér. Szeberényi és Hracskó. ül: Simon és Sávoly!. Szécsény—Dejtár * 1:1 (1.1) Dejtár. 400 néző, v; Madarast. Szécsény: Oláh — Gonda, Skoda F., Skoda J. — Oravecz, Pék — Babcsány, Varga I. Jancsó, Varga II. Boros. Edző: Janesó Mihály. , Dejtárr Mészáros — Laczkó. dr. Hatvani, Gál n. — Bihari. Farkas — Pikács, Szűcs, Szeneezei, Kremnicsán, Gyenes. Edző: Puskás Sándor. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Már a második percben a gólvonalról mentettek a szécsényiek. aztán ők irányították a játékot. A 20. percben Boros jól eltalált lövését Mészáros kiütötte. de a labda Varga elé pattant, aki a hálóba váifta. Ezután is a vendégcsapat támadott, de váratlan lefutással, szép egyén! akcióval Szeneczel kiegyenlített. A 30. percben a szécsényiek kapusa. Oláh, és Szűcs, a hazaiak csatára összecsapott és a játékvezető mindkettőjüket kiállította. A szécsényiek kapujába Oravecfc áll be. Szünet után is a vendégcsapat támadott többet, de a nagy küzdelembén egyik csatársor sem tudott gólt lőni. Jó: Pék (a mezőny legjobbja), Skoda F. és Jancsó, ill: dr. Hatvani. Szemezel és Gyenes. H. Vörös Csillag SE — Somosi Ép. 4:1 (3:0) Kétség. 150 néző, v: Saár. H. Vörös Csillag SE: Molnár I. — Molnár II. Diószegi, Nagy — Henyecz, Vojtovszki — Erdőst, Ludast, Szabó. Fűkor. Sarankó. Edző: Juhász István. Somosi Építők: Lipták — Medved. Várhegyi, Molnár — Csengődi. Gőz — Balázs X., Szvirák. Princz I. Princz II.. Balázs II. Edző; Kovács Ernő: Az I. félidőben a vendégcsapat támadott többet, a hazaiak azonban veszélyesebben és főként gólratőrőbben játszottak. Szünet után már a hazai együttes támadott többet, és játszott jobban. A Somosi Építők csak a mérkőzés utolsó negyedében talált magára. de az eredmény már nem változott. Néhány perccel a befejezés előtt a játékvezető Szabót, Szvirákot és Princz H-t kiállított a. Góllövők: Ludas! (21. Molnár I és Fiikor, iü- Princz I. jó: Molnár n. Vottr>vc7kí és Fűkor, ill: Lipták és Princz I. Balassagyarmaton rendezték meg az elmúlt vasárnap népes mezőny részvételével Szolnok, Tö- rökszentmiklós, Orosháza, az SKSE és az SBTC versenyzőinek meghívásos III. osztályú férfi és női tőrvívó bajnokságát.. Nagy lelkesedéssel több. mint negyven férfi és női tpr- vívó vett részt a küzdelmekben. A Nógrád megyei versenyzők közül a következők érték el a jobb he lyezéseket: Férfi tőr: 1. Szutor L (SKSE) 7 győzelem. 2. Gálba Ä. (SKSE) 6 győzelem, 7. Enyedi B. (SBTC), 8. Cseri Pál (SKSE). Az SKSE fiatal versenyzője. Szutor László veretlenül nyerte meg az országos férfi tőr III. osztályú bajnokságot. Dicséret illeti Galba Árpádot is, hiszen csak klubtársától, Békéscsaba, '200 néző, v: Berkecz és Porkoláb. Az NB. II-es csapatbajnoki mérkőzés 2:2-es állással kezdődött, mert a Honvéd együttes kisváltósúly- ban a salgótarjáni pedig nehézsúlyban nem indított versenyzőt. A további találkozókon több mérkőzésvezetői tévedés pecsételte meg az SBTC ököltvívói- nak szereplését, akik egyébként nagy akarással küzdöttek minden összecsapáson. Részletesebb eredmények: (elől a Honvéd versenyzők.) LÉGSÜLY: Szegeóí — Simkó 2:0. Simkó a tőle megszokott módon nagy lendülettel és akarással támadott mind három menetben, de néhány perccel a befejezés előtt a vezetőbíró az ekkor pontozó Berkecz közbeszólására érthetetlenül Simkót leléptette. HARMATSŰLY: Arnócz- ki — Ajtai 0:2. Az első menetben mindkét öklöző kiegyesúlyozott küzdelmet vívott. A 2. és a 3. menetben azonban- Ajtai felőrölte ellenfele erejét és biztos pontozásos győzelmet aratott. PEHELYSÚLY: Groszrhann — Csonka József 0:2 A fiatal tarjáni versenyző az SBTC együttesének egyik legszebb pontozásos győzelmét aratta. KÖNNYÜSÜLY: Zama — Ökrös 0:2. ökrös egyenes ütéseivel mindhárom menetben támadva pontozásos győzelmet aratott. KISVÁLTÓSŰLY: Vanó Sándor ellenfél nélkül ®vő- zött. 0:2. VÁLTÓSŰLY: Hirkó — Oláh S. • 1:1. A találkozó egyik legszínvonalasabb küzdelmét vívta az egyaránt jóképességű két ökölvívó. Igazságos döntetlen. N AGYVÁLTÓSÜL Y: Stork — Oláh I. 2:0, Már Szutortól szenvedett vereséget. A női tőrözők versenyében megyénk vívóinak kevés babér termett, mert az alföldiek szinte minden értékés helyezést elvittek. Csupán Kiss Judit (SKSE) végzett a hatodik helyen • Dunaújvárosban rendezték meg húsz induló részvételével a II. osztályú egyéni kardbajnokságot, amelyen megyénkből Fü- reder Gábor (SKSE) vett részt. Füreder a selejtezőkből és a középdöntőből csoportelsőként került be a döntőbe. A döntőben is jól szerepelt, öt győzelmet aratott, s már-már úgy tűnt, ’ hogy, megnyeri a bajnokságot is, de végül az utolsó két asszóját. — hozzá kell tenni, kis bírói segédlettel — elvesztette. így meg kellett elégednie a 3. hellyel. Vívás A férfiak szerepeltek jól Meghívásos országos versenyek Balassagyarmaton és Dunaújvárosban az első menetben Oláh 8- ig földre küldte ellenfelét, amivel nagy előnyt szerzett. Előnyét a 3. menet végéig megtartotta,_. mégis pontozásos vereségét hirdette ki a mérkőzésvezető. KÖZÉPSŰLY: Erdei — Koperla József 2:0. Koper- la nagy akarással vetette magát a küzdelembe, mind a három menetben többet ütött, mint ellenfele mégis Erdei győzött. FÉLNEHÉZSŰLY: Mészáros — Stefanidesz 2:0. Már az első menetben kemény horogcsatát vívtak a versenyzők. A szabályosan öklöző Stefanideszt azonban mély-ütés 1 címén kétszer is megintette a vezetőbíró. Ezután az igazságtalanul előnyhöz jutott hazai versenyzővel szemben Stefanidesz győzelme kilátástalannál vált, s a második menetben Szerémi edző a törülköző bedobásával feladta a tarjáni öklöző mérkőzését. NEHÉZSÚLY: az SBTC nem indított versenyzőt, ezért a békéscsabai Gulyás ellenfél nélkül győzött. 2:0. A mérkőzés tehát -r- ha a döntő pillanatokban bírói segédlettel is — 11:9 arányban a hazai együttes nyerte. Az ökölvívó NB n. Keleti csoportjának állása: l. Ózdi K. 6 6 — — 73:45 12 2. H. Sz. SE 6 4 1 1 67:51 9 3. H. K. B. SE 6 3 1 2 70:50 7 4. SBTC 6 3 1 2 69:51 7 5. Diósgy. K 6 2 1 3 54:64 5 6. Káskunh. 6 — 3 3 51:6$ 3 7. Sz. MÁV 6 1 1 4 40:78 3 8. Bp. El. 6 1 — 5 52:68 2 Pillanatéit a tavaszi fordulóról Mintha azt mondaná Mátbé kapus Lászlónak: „Ne siess, úgy sem adom oda a labdát! Ez az enyém!” Persze, a kisajátítást testőrei, Zoller és Deák biztosítják Tekével vegyes labdarúgás is volt néha a pályán. Nem a golyó, hanem a másik „baba” — Vertig döntötte egyszer a földre Verest