Nógrád. 1964. május (20. évfolyam. 68-93. szám)

1964-05-16 / 80. szám

VÖGRÄD 1964. május 16. szómba! Zeneiskolai tanárok hangversenye Sikeres hangverseny volt a napokban a salgótarjáni József Attila művelődési , otthonban. A Zeneiskola két fiatal tanára: Németh Endre és Péceli István — mintegy bemutatkozás­képp léptek — a salgótar­jáni közönség elé. Az álig egy éve műkö­dő két zenepedagógus igé­nyes műsora is jó felké­szültségükről tanúskodik s ezt a nagy számú közön­ség lelkes tapssal jutal­mazta. Péceli István klarinétszá­mai közül különösen szép tónusú előadásban hallhat­tuk Mozart: A-dur klari­nétversenyének lassú té­telét. Hangulatos előadás­ban tolmácsolta Bartók: Három csíkmegyei népda­lát. Németh Endre gordonka­tanártól Breval: C-dur szonátáját hallgattuk igen nagy élvezettél. Kodály: Adagióját is — mely már a pódiumok klasszikus számai közé tartozik — ki­fejező előadással játszotta. Külön meg kell említe­ni a két zongorakísérőt. Molnár Mária és Bállá György zongoraművészt, akik nagyban hozzájárul­tak a meleg hangulatú koncert sikeréhez. Az általános iskolák és a gimnáziumok új közös rendtartása Elkészült és imár nyom­dában van az általános is­kolák és gimnáziumok új közös rendtartása. Kidol­gozására azárt volt szük­ség, mert az oktatási re­form nyomán az utóbbi években nagy változások következtek be az iskolák szervezeti életében, az ok­tató-nevelő munka tartal­mában és a különböző el­járási módszerekben is. Az oktatási reform köve­telményeire épült, korszerű általános iskolai és gimná­ziumi közös rendtartás or­szágszerte az 1964-65-ös tanév kezdetén lép ér­vénybe. Színházi esték: Kisorsolt menyasszony TAVASZI TÁRLAT ELŐTT A Nográd megyei képzőm üvészek ezen a tavaszon rendezik meg utolsó önál­ló tárlatukat a szervezet keretében. A tárlat május 31-én nyílik Salgótarjánban. A tavaszi tárlaton mintegy 70 alkotás kerül közönség elé. KATAJEV, a neves szovjet író kirándult a vígjáték területére és kedvesj kellemes bohósá­got kikötött, — ahogy mondani szokás csak úgy fél kézzel. Olyan bohósá­got, amelyen nemcsak szórakozni i lehet, de el­gondolkodni is. Igaz. az író ezúttal nem vágja nagy problémákba a fejszéjét, de a bizzar ötlet minden fonákság ellenére életsze­rűen hat. A Kisorsolt menyasz­szony egy karriey előfel­tétele a házasság,' s mint tisztességes karrieristához illik, Igor, a fiatal sebész­orvos pillanatig sem ha­bozik, hogy az előfeltételt biztosítsa s kész legyen elvenni a legelső útjába akadó lányt. Ezúttal a nagymama asszisztálásá- val sorshúzással szemelik ki a feleségnek valót, csakhogy... ÉS ITT bicsaklik meg a simának látszó ügylet: ki­derül, hogy Igor módsze­Tud Ön kísérletezni ? ff ff Réti Zoltán: GYARMATI UTCA PINTER-SZABÓ : KÜLÖNÖS VADAMAT — Miféle intézkedést? — kérdezte az ügyeletes. — Erről nem szólt! Biz­tosan tudni szeretné a mi elgondolásunkat! — Mikor jelentkezett? — Tíz perce vettük az adást. — Ma éjszaka vár utasí- "tást? — Valószínű, őrnagy úr! Szokatlan időben jelentke­zett be. Biztosan megvan rá az oka! — Megkeresem Brondell ezredes urat! Aztán majd közlöm az utasítást! Az ügyeletes már tár­csázott is. Fejből tudta az ezredes lakástelefonját. — Az ezredes urat ké­rem. — Társaság van nála! Sürgős? — tudakolta egy női hang. — Igen, nagyon sürgős. Tessék mondani neki, hogy az ügyeletes tiszt keresi! — Hívom ... Az ügyeletes várt. Az 71. ezredes azonban nem je­lentkezett. Eltelt három perc, négy öt és a vonal túlsó végéről csak halk muzsikát lehetett hallani... Jó tíz perc várakozás után reccsent bele Brondell ezredes hangja a telefon­ba: — Itt Brondell! Meg ... — Ezredes úr... — Hallgasson! Meg­mondtam, hogy Garkins kapitányt keressék, ha van valami! Hívja fel őt, én nem érek rá! — De ezredes úr!' a B. 26-os sürgős intézkedést kér! A telefon túlsó végén egy pillanatnyi szünet kö­vetkezett. — Mi történt? Halljam! Az ügyeletes elmondta a hírt. — Azonnal megyek! Mi­re odaérek, legyen ott Garkins, Müller! Figyeljék a rádiót, hátha újra beje­lentkezik! Addig hozassa le nekem a Fecske I. akció aktáit. — Igenis. Brondell lecsapta a kagylót, s mérgesen kisie­tett a lakásból anélkül, hogy vendégeinek szólt volna, hová megy. Csak a lépcsőházban jutott eszébe, hogy mégis illő lett volna legalább bejelenteni a tá­vozását. Biztosan megsér­tődnek! De hát mit csinál­jon? Mondja azt a püs­pöknek, hogy itt kell hagy­nia, mert a munka hívja? Lehet, hogy megértené, sőt biztos, hiszen erről a munkáról beszélgettek, ezért is hívta meg a laká­sára más előkelőségekkel együtt. De jobb így ... Sokáig bíbelődött a sö­tétben, amíg sikerült ki­nyitnia a grarázsajtót. Beült 320-as fekete Special Mercedesébe, amelyet nem­rég kapott ajándékba. Ki­tolatott a kertajtóig ... Az Országos Mezőgazda- sági Könyvtár és DJhu- nentációs Központ kiadá- íban megjelent a „A zántóföldi kísérletezés je- zntősége és módszerei a agyüzemben” című mun- a. A könyv megismerte- . az olvasóval a kisérlete- és alapfogalmait, és mód­szereit, ábrákkal illuszt­rál ja a kísérletek lebonyolí­tásának rendszereit. Aki végigolvassa ezt a szakem­ber számára mindvégig ta­nulságos művet, elmond­hatja a kérdésre válaszol­va: .,lgen, tudok kísérle­tezni ...” Brondell egy kétémeletes villában lakott, München szélén, a villanegyedben. Ö a második emeleti tíz szobás lakást bérelte. Az alsó traktusban az alpol­gármester lakott. Brondell rálépett a gáz­pedálra, s az autó nagyot lendült. Az automata se­bességkapcsoló halkan kat­tant. ötven méter után már száz körül táncolt a sebes­ségmérő mutatója. Ezek­ben a kései órákban is vi­szonylag nagy volt a for­galom, de a Mercedes ha­talmas karosszériájával úgy suhant el az autók mellett, mint egy rakéta. Az ezredes gondolatban visszatért a püspökhöz. Érdekes férfi, megjárta a koncentrációs táborokat is. Két éve ismerkedett meg vele, egy fogadáson. Kel­lemes ember benyomását keltette, Brondell azon­ban tudta, hogy érdemes barátkozni ezzel az okos egyházi személyiséggel. Koncentrációs tábor foglya volt, s ma mégis úgy be­szél, mint egy kis náci . . . Az előbb egész szépen megmagyarázta, miért mer­te dicsérni az SS-eket. Da- chauban, a harangavatási ünnepségen ... Még Bron­pyű házasságot kötni. A rohanó tempójú életben révei nem is olyan köny- sem puszta élettársi szer­ződéskötés a házasság. Igor kifelejtett egy döntő fontosságú tényezőt: az emberi érzelmet. Nos, hajsza tehát a né­hány napos terminus „spannungjában” egy lány után, aki ilyen feltételek között hajlandó mellé köt­ni életét. S ebben a haj­szában kiderül végül, hogy azért Igornak sem mind­egy, milyen indítékból menne hozzá a kiszemel­tek valamelyike. Az író invenciója mind­végig pompás fordulatok­kal táplálja a cselekményt s még az utolsó pillana­tokra is sikerül tartogat­ni egy bukfencet, amely mindent fejtetőre állíthat­na, ha időközben hősünjc meg nem tanult volna va­lamit. Azt, hogy nem csak az észnek, de a szívnek is van némi köze két em­ber életreszóló kapcsolatá­hoz. Az Állami Déryné Szín­ház együttese szemmel láthatóan kedvvel játszot­ta a zenés vígjátékot s nemcsak szórakoztatott, de maga is szórakozott a há­lás helyzetekben. Az ELŐADÁS motorja Sándor Böske, Érdemes Művész, aki Antónia néni alakjában aranyszívű nagymamát formál s eb­ben a minőségben lépten- nyomon belelábatlakodik a fiatalok sorsába. A törek­vő fiatal orvost Sallai Ti­bor testesíti meg elegáns könnyedséggel s a figura jó belső megmunkálásával. Érzelmi ébredezése mér­téktartóan hiteles. Az el­sőszámú és egyben végle­ges menyasszonyjelölt: Blaha Márta Verája üde jelenség, rokonszenves lát­vány. Ellenpólusában. a ..csupa igény" Olgában Losonczi Ariel izgató, szá- mítóan könnyűvérű. Part­nere, Torma István a bu­ta és papucs sorsra ítélt férfiak típusát teremti meg egyénített, eredeti felfogásban, kiváló hu­morérzékkel. Jó színfolt­jait adják az előadásnak: László Ica, Kalmár Zsu­zsa. Velük szemben Gyu- kár Tibor futbalistájában sok az erőltetettség, mes­terkéltség. így az egész fi­gura hitelét veszti a né­zőtéren. A KISORSOLT meny­asszonyt Petrik József ren­dezte erős tempót diktál­va együttesének, a sok­színes díszletet Sostarics Zsuzsa tervezte. (b. t.) Ébredező kíváncsiság Másfél esztendeje — a sámsonházi kultúrterem nyitása óta — van hol ki­elégíteni az emberek kí­váncsiságát. A kultúrterem első művelődési évadán az arra hivatottak igyekeztek okosan kielégíteni azt. Az alapoknál kellett kezdeni­ük. A vöröskereszt szerve­zete egészségügyi előadá­sok, dr. Varga László deli is meghökkent kissé, amikor a püspök a kon­centrációs tábor főterén felállított harang tövében arról kezdett szónokolni, hogy tulajdonképpen vol­tak jó SS-ek is, sőt több­ségükben jó szívvel visel­tettek a foglyok iránt, hi­szen ő is nekik köszönhe­ti az életét.... S milyen tapsvihart kapott a püs- pük úr! Csak egy kis cso­port egykori légelhárító fütyült... Alapjában meg lehet vérten i ezt az embert. Inkább politikus, mint pap ... Bár ő, Brondell ez­redes nem szívlelte külö­nösképpen az egykori SS- vezéreket, mert túl vadul csinálnak mindent, nem szeretnek bíbelődni a cso­magolással. Persze azért használható emberek. A kommunizmus elleni egy­ségfrontot nem gyengíthetik azzal, hogy külön utakat járnak . . . Titokban a püs­pök úr is ilyesmiről álmo­dozik, noha egyszer már' megégette a nyelvét... A fene ebbe a piros lámpá­ba, pillantott fel a egyik útkereszteződésnél a közé­pen függő jelzőlámpára ... Az ezredes majdnem bele­szaladt az előtte haladó kocsiba. Nagyot csikordult a fék. (folytatjuk) nagybárkányi körzeti or vos önzetlen közreműkö­désével, az emberi higiéné ről szóltak. A programbc nem maradt ki az állat egészségügy sem, hisze szakszerű jószágtartás hié nyában termelőszövetkeze! megszilárdításról beszél n is furcsa volna. Igen nagy érdeklődés kisérte a ren­dőrség közlekedési, társa­dalmi tulajdonvédelmi elő­adásait. Azért, hogy — különösen kezdetbe — megteljék a kultúrterem, nagyon meg­dolgozott a vöröskereszt, a nőtanács, a népfront-bi­zottság. Másként nem ment. A falu népe — le­számítva az iskolában, mesterségtanulásban eltöl­tött éveket — ez idő tájt találkozott először azzal a városon megszokott foga­lommal, hogy „előadásso­rozat”. Még nagyobb szó. hogy féltucat felnőtt a maga el­határozásából jelentetté ki: meglévő hat általános is­kolai osztálya után most egy év alatt kívánja elvé- i géz ni a hetedik és a nyol­cadikat. Mivel jogszabá- í lyaink szerint a dolgozók y általános iskolája megindí- (tásához legalább tizenkét jelentkező kell, még három felnőttet sikerült rábeszé­léssel jelentkezésre birni- ok. / A hiányzó három — úgy hírlik — őszre már nem lesz hiányzó. Sámsonházán felébredt a kíváncsiság... — b. z. — ’ J w..

Next

/
Oldalképek
Tartalom