Nógrád. 1964. május (20. évfolyam. 68-93. szám)
1964-05-16 / 80. szám
\ 1964. május 16. szombat G1RÄD H ol vannak a vastagfalú, komor vármegyeházák? Nem csörren a bilincs a betyár kezén, nem suhogtatja mogyorópálcáját a hajdú a boltíves kapu alatt. Eltűntek a régi jó táblabí- rák, akik egyszemélyben testesítették meg a bírót, az ügyvédet, a mérnököt, a vízszabályzót, a közgazdászt és a törvényhozót. A Egy csendes nap a megyei tanács épületében közigazgatási életünkből száműzték az unalmat, s manapság már egyenesedtek a hivatali útvesztők kacskaringói is. sokan olyanok, akik ezt a Ugyanilyen bonyolult és Lajosné, a központi iktató nagy irányító mechaniz- felelősségteljes a munka az egyik dolgozója. A legtöbb must szolgálják / Az éjszakai portás hajnali öt órakor nyitja az ipari osztályé is, ahol a levelet a mezőgazdasági, kislakásépitkezésektől, a he- kereskedelmi és művelő- lyiipari üzemekig igen sok désügyi osztály kapja. . ■iMnini r ii i m w aüiriiurtír------ — A lig múlt el reggel 8 óra, de már sokan felkeresték a megyei tanácsot. letűnt koroknak már csak poros emléke él. nem egy felsőbb rend rnegA megyei tanács épülete csontosodott képviselői ül- már formájában is kifejezi nek, hanem a nép válasz- az újat Pezseg az élet a tott képviselői. Jogászok, A szobák ajtai mögött acélkeretes lengőajtót, hogy beengedje a takarítókat. Van tennivalójuk, hiszen 222 szobája van az épületnek. Az épületben nemcsak tennivaló foglalkoztatja az osztály dolgozóit. Most éppen annak a vállalatnak a megalakítását készítik élő, mely jövőre már egységes irányítás, ellenőrzés alá veszi a helyiipari szolgáltató tevékenységet. Erről a munkáról nyilatkozik Gombár János osztályvezető: — Nagyon igyekszünk, hogy jövőre Zagyvapálfalván létrehozhassunk egy szolgáltató vállalatot, kialakítsuk a szükséges profilokat, s minden járási székhelyen megteremtsük a szolgáltató kirendeltséget. A mai nap feladataihoz tartozik annak a beszámolónak az elkészítése is, amely az osztály irányító és ellenőrző munkáját elemzi, s amelyet a megyei tanács végrehajtó bizottsága fog megtárgyalni. A művelődésügyi osztályon Nádházi Lajossal, a népművelési csoport vezetőjével és Paróczai Gergely művészeti előadóval találkozunk. Éppen a Képző- művészeti Alap képviselőivel tárgyalnak. — Mivel foglalkoznak ma? — kérdezem a fiatal csoportvezetőt. — A jövő év munkáinak előkészítésén. A felnőtt — S mennyi megy ki? Erre már Réti Józsefné, a központi postázó válaszol. — Naponta átlagban kétszázötven-háromszáz levél. De valamelyik nap például több mint hét- szaz darabot továbbítottam. A gondnokságot nem istervezeten dolgozunk. — Rendet akarunk tenni a műemlékvédelemben és intézkedéseket teszünk az ár- vízvédelmi és belvízvédelmi veszélyek, hanyagságok megelőzésére. Tekintettel arra, hogy a harmadik ötéves tervben a lakásépítéseket már mi irányítjuk, nagyszerű és nehéz feladat a fejlesztés irányának és mértékének meghatározása. El kell készítenünk a salgótarjáni város-központ átépítésének programját. Mivel nincs városrendezési terv, programot/ csak úgy kapunk, ha sürgősen elkészíttetünk egy beépítési vázlatot. S még sorolja. Lakások, útak, hidak, termelőszövet,.apirenden az Ipoly szabályozása. Pálfalvai Kálmán, osztályvezető és Nagy Gyula vízügyi szakember megbeszélik a tennivalókat. merik a tanács ügyfelei/ kezeti építkezések, iskolák, csak azt látják, hogy tisz- idegenforgalom, város és ták a lépcsők, az ablakok, községgazdálkodás: mindT a szobák. Reggelenként mind az osztály hatásköréfriss víz van az asztalokon, be tartozó feladat. S ezen- Mindezt szinte láthatatla- kívül a tanácsi vállalatok oktatás kiszélesítése lénye- nul a gondnokság dolgozói gondjai az övéké ges feladatunk. Mqst_ állít- intézik. Nem jártunk' mindé,, juk össze a népművelők a mezőgazdasági osztá- osztályban, rnegpróbá’tunk lyon Jellinek Tibor, főág- a főbb osztályok munkájá- rónómus éppen az erózió ból felvillantani néhány elleni védekezés idei ten- epizódot. Sok mindenről lenivalóiról tárgyal. Ez az hetett volna még szó. ,Nem egyik legsúlyosabb gondja, beszéltünk a pénzügyek in- Az egész mezőgazdasági tézőinek munkájáról, a Hankő János, a megyei tanács elnöke megbeszélést tart a mezőgazdasági osztály munkatársaival. folyosóin, s a nagy sürgésforgásban mindenre jut idő: a megyei tennivalókra az egyéni panaszok megközgazdászok, mérnökök, orvosok; olyan emberek, akik a mindennapok soksok tennivalóját irányítják. hallgatására. Megűjhodott segítik elő, s ellenőrzik. És A megyei tanács épületében dolgoznak a Tervező Iroda munkatársai is. Az ő munkájukat dicséri sok új létesítményük. a megyei tanács egyes osztályai kaptak helyet, hanem tíz különféle hivatali, illetve mozgalmi szervezet is. Reggel hat órától, vagy még korábban megindul az élet a garázsban is. Előkészítik a gépkocsikat a kiszállásokhoz”. Hét óra után megindul a megye községeibe távozók karavánja. Folyamatosan érkeznek az előadók, osztályvezetők, alkalmazottak. Pontosan nyolc órakor megkezdődik az új munkanap a megye legnagyobb ..hivatalában”. Ma nincs'végrehajtó bizottsági ülés, tanácsülés, nincs fogadóóra és panasznap. Egyetlen ajtón sem figyelmeztet tábla: „Értekezlet!” A titkárságon H vasi Jánossal; az osztály vezetőjével találkozunk. Osztálya fontos feladatokat lát el. Amit csinálnak, az hasonló a diszpécser szolgálathoz. — A munkatervek előkészítésétől, a fogadóórák megszervezéséig, a propaganda és információs feladatokig szinte mindennel foglalkozunk — tájékoztat Havasi János. — A gond- — rjokságtól kezdve a község- száz „sima” és fejlesztésig minden hoz- harminc-negyven nyári továbbképzésének programját is. — Mindennapos munkánk azonban — toldja hozzá Paróczai Gergely — i a felszabadulás 20. évfordulójára való készülődés, a művészeti munka színvonalának, fejlődésének felmérése, nemkülönben az idei Madách-emlékünnep- ségek megnyugtató megszervezése, lebonyolítása. Az egészségügyi osztályon alig találni valakit. A megye falvaiban járnak az osztály dolgozói. Az egészségügyi apparátust innen igazgatják, ellenőrzik. Gyakran felkeresik a vidéki társirltézményeket, körzeti orvosokat ellenőrzés, segítés céljából. Köztudott dolog, sok beteg jut egy- egy körzeti orvosra. Az osztályon most arra keresik a megoldást, hogyan lehetne egy-egy „nehéz körzetet” tehermentesíteni. Mindennapos gondot fordítanak az osztály dolgozói a megyénk bölcsődéire, a kórházakra, gyógyszertárakra is. A folyosókon emberek sietnek a dolguk után. A járási munkaügyi osztály előtt nők nagy csoportja szorong. (A salgótarjáni járási tajiács is az épületben helyezkedik el!) Gyakori látvány ez. Munkát keresnek a leányok és asszonyok. Lehetőleg könnyű, esetleg négyórás munkára 'elent.keznek. A folyosón zsákot gipelfi ember halad. Széled Mihály hivatalsegéd hozta meg a napi postát. A tömött zsákot az „iktató szobába” viszi. Követjük. — Mennyi levél érkezik naponta? — Háromszázötven-négy- mintegy ajánlott S akik nélkül megakadna az ügyintézés — ban a gépírónő. munkáosztályon a tsz-ek megerősítésén és a hozomok növelésén kívül ez a csaknem 20 millió forintos természetátalakító munka a legszebb, legjelentősebb. Ebben a természetátalakításban szerepet játszik az épités-közlekedési-iüz- ügyi osztály is. Az osztály vízügyi részlege az idén csaknem négy millió forintot fordít vízgazdálkodásra. Ennek az osztálynak kereskedelmi o sztáiy áldozatos , törekvéseiről, a tervosztály fontos 'feladatairól sem. Fél öt. Lassan elnéptelenednek a iszoóák, folyosók. Újra jönnek a takarítónők A Klóban kigyul- nak a fények. Átveszi szerepét a szórakozás,tanulás. A szakszervezet és a KISZ ismeretterjesztő rendezvényt hirdetett. Mi is kilépünk a fémkeretes lengőzánk tartozik ... levél — tájékoztat, Nagy azonban „kisezer” tenniva- ajtón. A portás barátságos lója van. Pálfalvai Kálmán mosollyal kíván jóéjszakát osztályvezető azt mondja: Szöveg: Pádár András — Jelenleg két rendelet- Fotó: Kinka László