Nógrád. 1964. április (20. évfolyam. 43-67. szám)
1964-04-19 / 58. szám
tű NÖGRÄD 1964 április 19. vasárnap A pattanasos arcú su- hancnak ez volt a legszebb napja. Ha kérdezték volna, miért, bizonyára nem tudta volna megmondani. Nem is érdekes. Ha úgy vesszük, ez is olyan volt, mint a többi. Legfeljebb egy kicsit más. Korán kelt. Nem tudott aludni. Fáradt volt, pedig előző este idejében lefeküdt. Vagy éppen azért? Más napokon éjféltájt került ágyba, néha részeg volt. Rendszerint rumot ivott valami kis piszkos helyen. Igaz, a városban nem igen lehet válogatni fényes szórakozóhelyekben. Nőkben sem, ez nagyobb baj. Éppen ez az, bosszankodott sokszor. Nappal telve az utca lányokkal. Szép lányokkal, bársonyos bőrűekkel. Bársonyos bőr? Mit ki nem talál újabban. Mint valami rissz-rossz költő, s egyéb érzékeny lélek. Mindenesetre, és ettől függetlenül. a lányok kívánatosak. Mostanában még inkább. mint máskor. Persze ez marhaság, a lánvok kívánatosak mindíp így vait rendjén. Neki Különösen. Talán azért, mert úiabban ritkán akad dolga nővel. Néha égy hét is eltelik. Komolyabb lánnyal ösz- szefutni persze jó lenne. Dehát ez igazán nem rajta múlik. Különben is, nem szívesen forgat olyasmit a fejében, ami nyilvánvalóan „idealizmus”.! Ez is hülye szó. de legalább jól hangzik. Használja is, ha lehet. Szóval „idealizmus”, ő nem „idealista” egyáltalán. Naná. Abból nem lehet megélni, hiába. A nőkkel meg pláne vigyázni kell. Kiröhögik az embert, a fene egye meg. Ha meg a lényegre kerül a sor cirku- szolnak. Megjátszák magukat, hogy így, meg úgy, nem akarom . .. Mint az aoácák. Közben alg várják, hogy valaki megszorongassa őket. Szóval rossz kedvel ébredt. Dehát ébred-e valaki jókedvvel albérletben, egyáltalán. Egy frászt. Pe- dighát ő igazán nem panaszkodhat. Jó helye van, ahogy mondani szokták. Havi kétszázért talán túlságosan is jó. Különbejárat, fürdőszoba. Az asszony dolgozik valami gyárban, este, ha hazamegy, legtöbbször már alszik. Legfeljebb tanul, esti iskolába jár. Nem zavarják egymást. Még nőt is vihetne fel. Dehát nincs kedve, gondolta a folyosón, dehát már asszony. Viszont van egy unokahuga, azt mondta, a Lia. Úgy emlékszik, egyszer látta is, kontyos. Kockás nadrágban volt. Nem nézett ki rosszul éppen, Persze hülyeség az egész. Miért mutatnák be a Liát pont neki. Talán már vőlegénye is van. A cukrászdában jó volt a kávé. Mindig megiszik egy kávét meló után. Szereti. A kávét, meg a rumot. meg pénze. A „jobbakhoz” kevés a dohány. Szóval megvan valahogy. Csak azt a hülye rádiót utálja. Pláne reggel, a zenés műsoraival. Hogy ... ennyi óra ennyi perc ... parapamm, papamm... a Meteorológiai Intézet jelenti, a ma estig várható időjárás ... Budapest felett az égbolt... szóval ebbe bele lehet hülyülni. Pláne, ha dögfáradt az ember. Mint ma is. Megmosakodott. Dühöngött, hogy megint pattanások vannak a képén. Ez különösen idegesítette. Mint egy süldőlány, olyan vagyok, mondta. Hirelen nem jutott jobb az eszébe. A sarki büfében reggelizett, egy csésze kávét, két kiflit. Olcsó és nem ráz. Délben éhesebb volt, mint máskor. szerencsére jó volt az ebéd. Délután még volt egy kis meló. Vasakat dolgoztak meg. Ma különösen utálta őket, meg a műhelyt. Az egész cuccot. Négy körül valami statisztikát kéretett az irodából a főnök, az jó volt. Bent, a titkárságon elmar- háskodott egy kicsit a gépírónővel. Nem haragudott meg a nő. Jó haver lenne, Szóval ízlett a kávé. A „környezet” is jó volt. Bár az a kis kávéslány a múltkor határozottan bosz- szantotta. Ha őszinték akarunk lenni, és hát miért ne lennénk azok, leégette. Meghívta moziba, valami francia filmet játszottak, kereken elutasította. Azt mondta, vőlegénye van, s persze, hogy nem volt. Különben nem érdekes. Azok a nők az asztala mellett tényleg jók voltak. És nem voltak szendék, igazán. Sőt! Sugdolóztak, amikor bejött. Dehát nem volt pénze, különben küldött volna nekik rumot. Azt ittak egyébként. Egyik keresztbe rakta a lábát, s ő különben is megőrül, ha a nők úgy ülnek. A pincértől tnég kért egy rumot. Arra még futotta. Gyorsan megitta, fizetett. Ne hülyéskedj, mondta magának, csak nem zsongtál be? Az ajtóból látta, hogy a nők nevettek és feléje mutogattak, szemtelenül. Fene tudja nem esett neki rosz- szul. A keresztberakott lábú nőnek látszott a felső combja is. Ügy érezete, hengeres, hűvös és szép volt rendkívül. Az utcán körülnézett. Hülyeségek jutottak eszébe a nő combjáról. Hűs forrás, meleg napsugár, s egyéb marsaságok. Többek között az a könyv is eszébe jutott, amelyet egy ügynök sózott rá a múltkor. Ha már pénzt adott érte, elolvasta. A művészetekről szólt. Az Erosz- ról. A művészet elsősorban érzéki, írta a könyv. Bár a felét nem értette, nem volt rossz. Az is benne volt, hogy a művészetek alapélménye minden esetben az érzéki világ. Valahogy így. Meghogy gondoljunk egy szép ívelésű, hengeres vázára, ugyancsak az ember kollektív érzéki élményéből fakad. Végsősoron hát a keresztbevetett lábú nő hengeres combjának is köze van a művészethez. Ezen gondolkodott, míg kószált az utcán. És kívánta a nőt függetlenül attól, hogy a szája a rumtól bizonyára büdös lett. Nem volt rossz kedve. Jó sem. Boldogabb sem volt, mint máskor, tulajdonképpen. Magában azt mondogatta, ez volt a legszebb napja. Pedig ez is csak olyan volt, mint a többi, de ez nem jutott eszébe. Mivelhogy nem igen szokta különösebben elemezgetni a dolgokat. Különösképpen nem a boldogság fogalmát. MAKSZIM RILSZKIJ; fDalak Ha ismert hangok zengik drága Szülőhazámnak énekét, Úgy érzem, mintha réten járva, Gyógyító füvet gyűjtenék. Hallok munkát és messzi harcot, Búgó kacajt és jajsikolyt — Látom nagy népem: izzó arcok Es tenger vér, mely érte folyt. És zeng a lányok tiszta vágya, És peng a meglendült kasza — Feltámad szívem ifjúsága, Üj, fényes hajnal hív haza. Hazám dalát rajongva hallom, De niégsem szédülök bele, Sőt ujjongok, ha zeng más hangon Más föld baráti éneke. Mert nincs sehol oly nemzet, és tán Sohasem élt oly árva nép, Mely — bár a messzi múltban — némán Tengette volna életét. Hányféle hang! Minő gazdagság! Akár Földünk színárnyai! De mindet egy dallá olvasztják Az ember ősi álmai: Szorgos kezek hogy összefognak, Csatákban eggyéforrt szívek... A munkában csitult dal-szomjat Szeresd, mint hű nővéredet! Minden hangban, minden beszédben Keresd ama jövő színét, Midőn kigyullad majd felhőtlen Szeretet fényétől az ég. Radó György fordítom. ISTEN MALMAI Az Isten malmai nemcsak kitűnő regény — úttörő munka is. Az első hiteles és nagy igényű írói híradás a magyar falu felszabadításáról és a földosztás sok ellentmondástól, küzdelemtől feszülni Könyvkiadónak a nagynevű író olvasótábora számára. Olyan kezdet, mely időről-időre megismétlődő, szép folytatást Ígér. <e. 1.) (Pataki József rajzai ÜLŐ AKT lő, mozgalmas korszakáról. !' A regény cselekménye (LJL%iÖ4f 1 fF€iLC 1944 nyarán kezdődik. A 1 szovjet hadsereg viharos győzelemsorozata szerte- foszlatja egy tiszántúli falucska parasztnyúzó urainak minden reményét és illúzionizmusát. A falu népének életében bekövetkezik a történelmi fordulat. S a falu népe él is a lehe- i tőséggel: kezébe veszi sor-f sának irányítását, hozzálát a a „közös dolgok” rendezé-| séhez. A legsürgősebb fel-«' adat: a földosztás. Ez at sok évszázados álom is va-# lóra válik a kommunistát Birtalan vezetésével és a szovjet katonák segítségével. Szabó Pál írásművészetének minden erénye át- meg átszövi ezt a költői ihletésű, de széles epikai | mederben hömpölygő re-1 1943. augusztus 25. Tikgényét. Számos finoman ár- | kasztó hőség. Csak a Nagynyalt típust rajzol meg a*iroda előtti kis parkban földesúri önkény szorításé- j nyugodott egy kevéske árból eszmélkedő parasztság * nyék. Kovács Imre bácsi soraiból. Rendkívül megka-J locsolgatta a kormos pa AVAT AS Az acélgyár mellett felavattak egy új iskolát. Az újsághír szerint tiztar termes, modern, jól felszerelt Iparitanuló Intézet. Meghívót kaptam én is, mint az iskola elődjének egyik volt tanulója. Szerettem volna valamit mondani az avatáson. Mégis, így utólag, egy készülő regény néhány lapját emeltem ki kézirataim közül. Úgy vélem aktuális! játszani A SORS — ami nálunk a szegénység képében jelentkezett — úgy döntött, hogy be kell állni a sorba. Jól emlékszem a dátumra, >| a nevekre, az időjárásra. táros. Mert az olyan volt, mintha kardot nyelt volna, s ha nem lép el előle az ember, talán rátapos. Vajon miféle istenek? Egy biztos, nagy hatással nem leszek rájuk. Az én rövidnadrágom olyan rövid, hogy talán menten kizavarnak haragjukban. Egy lépcsősor ... Kettő .. Balra a második ajtó. pó, ahogyan magát az ezer-1 iánk "előtti gyepágyakaúö Állok előtte, mint egy kolarcú közösséget ábrázolja színes .eleven és drámai epizódokban, de soha el nem rugaszkodva az alapvető mondandó és a cselekmény fővonalának áramkörétől. A Szabó-életmű soroza-, tának az Isten malmai az első kötete. Díszes kiállítá> mondta nekem is, hová j menjek a munkakönyvvel. i A Drótgyár előtt egy koc- ' kaalakú iroda. Egy emeletes. Nekem akkorának tű- \nik, mint egy füstös templom. Óh, vajon miféle isiiének laknak benne? Vágjon ezek is olyan dölyfősen kihúzzák magukat, sú ajándéka a Szépirodai- *• mint Reguly úr, a főpénzdús. Fejembe száll a vér — nem tudom miért —, inamba a bátorság. Azt sem tudom miért. Isten helyett egy fekete asszony néz ram mosolyogva. Csodálkozik. Mutatja rám a fehér fogait, a fülében nagy arany- karika himbálózik. Nyújtja a kezét. — Hogy hívnak? Mondom. — Mit akarsz? Azt is mondom. — Neked még kellene. Lehet, hogy igaza van ... — Hisz akkora vagy, fiam, mint egy tökmag. — Tizenhárom leszek szeptemberben... — Add ide a munkakönyvedet, szegény gyerekem. Sajnálni látszott. Én meg őt sajnáltam, mert olyan szép volt, olyan nevetősarcú. Most meg a könnyeit törölte és foltos lett miatta az arca. Merész lettem a könnyeitől. Bár eddig azt sem tudtam, hogyan rakjam a lábammal apám otromba bakkancsait. Mégis megkérdeztem: — Hogy hívják a nénit? — Bobokné vagyok, kis- szep fjam> ha valami bajod lesz, csak gyere hozzám ... No, gyere közelebb, hadd pusziljalak meg. MEGTETTE. Beírta • nevemet egy nagy listára,
