Nógrádi Népújság. 1963. december (19. évfolyam. 97-105. szám)
1963-12-24 / 103-104. szám
10 nógrádi népújság 1963. december 24. Gergely Mihály: TAPINTAT Egy délelőtt, amikor éppen a kisebb városba is beillő új tanácsházán lábatlankodtam, beállít a titkári szobába egy férfi. Jegyzeteimet rendezgettem, fél füllel mégis oda figyeltem. A beszélgetésből megtudtam, hogy az illető a megyei pártbizottság vagy a tanács osztályvezetője, megyei tanácstag, és ma van a fogadó napja. Hivatali teendőjét azonban egybe kívánja kapcsolni egy nagyon dicsért háromholdas barackos megtekintésével, s máris indul. Bemutatkoztam. — Nem volna egy hely a kocsijában? — Dehogynem. .. Kijönne? — Ha kivisz! — Szívesen, tessék! Negyedóra múlva a kocsi befordult egy tanyaudvarba. Az udvar ' kőzetén óriás eperfa, lombja hűs sátorként borult a barackot osztályozó, csomagoló leányok, kamaszok fölé. Lehettek tizenöten is. Néhány erősebb lány és fiú szüntelenül hordta a tanyát körülölelő barackosból a csodálatos gyümölccsel rakott ládákat. Egy kistermetű, de egyenes, büszke tartású öregasszony jött elénk. Férfiasán határozott kézfogásában, üdvözlésében tartózkodás érződött, azért szívélyesen tessékelt bennünket beljebb. — Hogy van Erzsi nőném? — kérdezte a bennünket kísérő tanácselnökhelyettes. — Jól. Pista fiam. igen jól!... Hóttig mán biztosan eltartok!... — felelte nyomban. huncut kis mosollyal, s várakozóan nézett ránk. — A... hallottunk a szén .barackosukról, azt szeretnénk megnézni. . . Ha nem zavarunk! — mondta a megyei tanácstag. — Lehet. tessék csak! — bólintott. %?• {RSK ISsoRyJ! Aszott, enyhén májfoítos arcán ezernyi ránc, ajka be- töppedő, csak a szeme, a fekete, szúrós szeme lobog fiatalosan. Ebben a pillanatban előbukkan a barackosból egy hatalmas termetű, középkorú, borostás arcú férfi. Mezítláb Van, ceig pantallója a homokot sepri; gombolatian ingéből elősötétlik fekete szőrrel fedett boltozatos mellkasa. — .No, ott jön mán János! — int apró, ősz fejével az öregasszony a férfi felé. Néhány pillanatig őszinte ámulattal nézzük a lomhán közeledő fiatal embert. — De szép szál fia van. Erzsi néni! — szólal meg végre elismerően a tanácstag. A csepp asszony fekete szeme megvillan, összeszűkül, arca keserű fintorba rándul, de aztán elömlik rajta az asz- szonyos diadallal leplezett mosoly. — Fiam?... A férjem — mondta büszkén az öregasz- szoriy, s úgy félrnozdulattal végigsimított élénkmintás, világos kartonruháján. Zavar. makogó magyarázkodás következett, mindany- nyian beleizzadtunk. A barackost a házaspár mutatta meg, én az asszonyhoz szegődtem, beszélgettem. Nem volt nehéz megtudnom, hogy a férje harminc évvel fiatalabb. hadifogságból jött haza 1946-ban. s beszegődött hozzájuk. Egy hónap múlva felakasztotta magát a tanya gazdája, még egy hónap és az asszony törvényes felesége lett fiatal szeretőiének. Aki természetesen a földért, a szép tanyáért vette el. Nem hagyott békén a borzongató, sötét világ, s megírtam egy novellát, melynek a különös házaspár mellett egy nagytestű. tizenkilenc éves, kívánatos rokani íátoga- + iőí>á érkező lány is szereplője. Ezt a novellái olvastam fel legutóbb azon a vidéken, egy másik faluban. Az ezt követő író-olvasó találkozót borozás követte. Balról a körzeti földművesszö- vetkezeti központ elnöke ült, mellettem, jobbról a helyi vegyesbolt vezetője, aki igen szereti a könyveket, s kivételes buzgolommal beszéli rá Vevőit a könyvvásárra. A helybeli árudavezető nag.yvenvalahány lehetett, közelebb a négy ikszhez, mint az öthöz, csak mély ráncai árulkodtak nem könnyű életéről. Mellette egy alacsony, pufók képű, erősen őszülő idős asszony ült. Csak nézett bennünket, csupán néma bó- logatásával vett részt a beszélgetésben. De olyan egyetértéssel, olyan melegséggel tudott bólogatni, mosolyogni, hogy többször is rajtafeledtem a szemem. Megittunk már néhány pohárral a palackozott szer.tgyörgyhegyi rizJ ingből. Nagy barátkozó ember- szerető érzéssel hajoltam hozzájuk. és azt kérdeztem a férfitől, fejemmel az asszony felé intve: — A mama? A férfi arca megdermedt, s abban a pillanatban tudtam, micsoda szörnyű ostoba tapintatlanságot követtem el. — Nem... dehogy!... a... feleségem! Az asszony talán megsajnált bennünket, mert halkan, kedves, bölcs érvelődéssei felnevetett. — No, úgy ne járjunk mán, mint Erzsi néni a novellában!. .. Keserves percek voltak azok, nem segített rajtam a magyarázat sem, melyben mindhárman egyetértettünk, hogy igen, igen a hosszú együttélés egymáshoz csiszolja a házastársakat. pj&rLeíiju ■ Alikor kínomban fogadalmat tettem, hogy efféle kérdést soha többé ki nem ejtek a számon. * K Vöröses szőke haja úgy csillog a hófehér ágyon, mint egy odatévedt fénynyaláb. Arca sápadt, beesett. Nagy kékszeme mereven esik a meny- nyezetre. Keskeny száját ösz- szeszorítja és hallgat. Ágyszomszédja. Mária néni lassan készülődik. Szelesen cseveg, hiszen hazamegy. Ö meg marad. Egyszer már volt kórházban. még lánykorában. Anyja 42 évét töltötte be akkor, s még nem vett tablettát a szájába. Erre hivatkozva halogatta, hogy a lányát kórházba vigyék. Ha ő mostanáig kibírta orvosság nélkül, a lánya miért kezdené mindjárt a méregdrága kórházzal? Abból a kis földből jó. ha kenyérre telt. Emlékszik, a zöldeskék műtőbe vitték. Bimbó a bőtejű tehén akkor került el a háztól. Nem is ittak tejet. aztán hosszú évekig. És most újra itt van. Az orvosságszag, a szokatlan csend, máskor meg az elfojtott, vagy szabi dj ára engedett jajok juttatják újra eszébe ezt a mandulás emléket. Mária néni már szedelőz- ködik. Néhány perc múlva el is felejti a 20-as kórtermet.. őrá sem gondol többet, Balogh Pétemére. Igaz, legalább nyolc címet őriz már a fiókjában. A régi betegek hagyták itt, hogy írjon ha meggyógyul majd. Teremtőm dehogy gondolta volna, hogy nyolcvan napnál tovább is itt tartják. A határban kapálgatott, amikor rájött a rosszúllét. Már reggel kifelé menet érezte, hogy nehezebb a lépés. De nem szólt. Áldott terhére gondolt. Délben már karjukon vitték haza az asszonyok. Arca eltorzult és úgy kapkodott levegő után, mint a fuldokló. Az ura riadtan futott orvosért. Az orvos azonnal injekciót adott, éjszakára nehézszagú cseppeket írt fel. De másnap újra kezdődött. A szive tájékán gyenge nyomást érzett, néha szúró fájdalom kínozta. Bizonyára megfáztál — perelt vele az anyja. Az orvos azonban mentőt hívott. A szive betegedett meg. Mozdulatlanul kellett feküdnie. Később napokon át mélyen aludt. Amikor felnyitotta szemét, mindig új arcokat látott vala- lamelyik ágyon. Csak a nővérkék arca maradt a régi. Erzsiké és Marika felváltva vigyázták. Viziten kívül is többször benézett hozzá Ulbing doktor. Sőt Tóbiás meg Oppe főorvosok is naponta felkeresték. Nem mondták neki, de a szemükből látta, hogy a gyerek miatt féltik. Azt mérlegelik, kibírja-e a szive az új élet születését? Legutóbb azzal búcsúztak, szerencse, hogy még legalább két hónapja van a nagy pillanatig. — Nem lett igazuk — moz- dült most gyors kis mosolyra összeszorított ajka. Még azon az éjjel megkezdődött. Erzsiké nővér intézkedett, ő meg halálos félelemmel gondolta, ezt nem éli túl. Kétségbeesve nézete a nagy faliórái. Régiéi hatot mutatott. És fél nyolckor megszületett Erika. Olyan pöttömke volt, mint egy játékbaba. A súlya alig két kiló. Vörös öklöcskéjével riadtan hadonászott. Ő pedig megkönnyebül- ten mosolygott. Egyre azon járt az esze. hogy megrémül majd az ura, ha látogatáskor nem találja a szokott helyén. Egy nap múlva visszahozták ide a 20-as-ba. Szívét megviselte Erika születése. És a kicsit azóta nem látta. Fájó szívvel értette meg, hogy a kis koraszülött nem jöhet a nagybetegek levegőjét szívni. De hiányzik neki, hogy még csak nem is szoptathatja. Eddig jutóit el gondolataiban, amikor, szinte a legjobbkor ágyához súr- ran nesztelen lépteivel a nővér. Puha gyengédséggel ültette fel, aztán óvó mozdulattal segítette a székre. Ötödik napja, hogy már néhány percet ülnie is szabad. Amíg Erzsiké lágy kezei megigazították párnáját, simára húzzák lepedője ráncait, rendbggMriik - takaróját. VajonTti lesz az úi beteg? Lassan álomra ringatják gondolatai, s mikor felébred anyja ősz fejét látja meg először. T — Már hízik, két kiló huszonkét deka a csöpped újságolja. — Pihés haja, mint a fekete selyem. Beszéltem az orvossal. Azt mondja, meg kell várni, míg két és fél kilóra gyarapszik. Talán nem is olyan sokára hazajöhettek. — Otthon már nagyon várunk — csevegett tovább, látva, hogy lánya mohón figyel szavaira. — Fiacskád tegnap ötösre felelt. Azt mondja, igyekszik nagyon, hogy örömet szerezzen neked. De az az én gyanúm, hogy inkább azért akar kedvedre járni, mert féltékeny a hugieára. Az öregasszony csak beszél. összeszed mindent, ami az eszébe jut. Amikor azonban a vő is be jön, óvatosan kisurran mellőlük. Egyenest az orvoshoz nyit be. hogy lánva állapotáról érdeklődjön. Az orvos nem kertel. Halk szóval magyarázta, hogy Baloghnénak hosszú hetekig kell még pihennie. A szív kényes műszer, nem könnyű megjavítani, ha elromlik. Az idős asszony köszörül- geti a torkát, aztán csak ki- böki, ami annyira izgatja: — Aztán, doktor úr... ha meg nem sértem. .. mibe fo" mindez kerülni? Előre hajol a széken, úgy várja a választ.Az orvos szilváira ruganyosán ugrik fel a székről. Reste! kedve mentegetőzik, hogy így feltartotta a dotetor urat, de hát ő anya. és megért egyet s mást ebben az életben. Ilyen jó sora még soha nem volt. mint most a lányának. Kiszolgálják, mindene megvan, közben a gyerekét is gondozzák. Ö megszüli négyet, de már az. elcó nap mosta a pelenkát. Kát ezért nehezen hiszi — már meg ne haragudjon az aranyos jó doktor úr. hogy még se. kell fizetnie semmit. Ulbing doktor mosolyogva, megértéssel szőrit kezet a beszédes öregasszorínyal. TJjíaky Mária Rengeteg gonddal, bajjal jár egv város átépítése. Salgótarjáné meg különösen, mert a hegyek, mint a satuk csípik össze a házakat. Mivel építeni mégis kell. lebontják a résieket, s azok helyére illesztik az újakat. Ez nagy gonddal jár. de a legnagyobb gondot mégis Ambrus Bandi bátyám okozta, aki megmakacsolta magát és nem volt olyan erő, amely hirtelené- ben jobb belátásra bírja. Keménvfejű. makacs, csa- varoseszű bányász az öreg. Tar kooonvájához éppen hoev nem illik harcsa bajusza, de meg sem kurtítaná, nem hogy levágná. Makacs ember, s mint ahogy mondani szokta: — Engem a reakció sem tudott megtörni. Ami régi. az néki reakció, az újjal meg már nehezen köt barátságot. Pedig harcolt érte. Többet volt börtönben, mint sz-abadon. Mikor —. az. ő szavával —. megtört a reakció. neki vetette magát a munkának. Volt bizalmi, falusi agitátor, nénnevelő. esy kisebb vállalatnál vezető is. Ennyire telt az ereiéből, aztán kifulladt. Lebiggyesztve száját úsv búcsúzott, — Nem ér ez annyit, mint a bánva — és ott hagyta. Ettől kezdve kevesebbet mutatkozott, minden gondját a házacska ía szépítésére sűrítette. Amikor meg nyugdíjas lett, az lett egyedüli szenvedélye. Fe’nicnmázta. akár ecv mézeskpláes házat. A színek úgy tarkállottak rajta, hogy a macska is felborzolta tőle a hátát. Aztán ásott az udvai'on egy kutat, amire külön büszke volt. Mindenkinek azzal dicsekedett. — Ilyen víz sehol az országban nincs. Esténként elégedetten kiállt a kapuba, a félfának döntötte vállát, nézte a járókelőket. mint egy várúr. Meg is mondta: — Ur vagyok a magamén. Van szép házam, nyugdíjam, ez már a demokrácia. A baj akkor kezdődött, amikor jöttek a mérnökök, három lábra állították műszereiket, jobbról is, balról is mérték az utcát. Ambrus Bandi bátyám aknr még nem sejtett semmit. Sőt beleku- kucskált a teodolitba, de azt is úgy, mintha legalábbis értene hozzá. Később kapott egy levelet, amelyben felszólították, jelenjen meg a tanácson az utca lebontása ügyében. Először törte a fejét. miért kell ezt az utcát lebontani? De aztán gondolkodott. A Duda-ház ócska vályog, meg is érett rá. A Galbács ház is. akár egy. foghíjas öregasszony. A Botoséké meg viskó. Hadd bontsák. De mi közöm nekem ehhez? — és mérgesen megrázta a papírt. Aztán arra gondolt, hogy Ambrus Bandi nem akárki, a véleményére kíváncsiak. De azért a balsejtelmek is ébredeztek benne. Fejébe csapta zsíros kalapját. irány a tanács. Már ott volt az egész utca. Áttörte magát az embereken, s valósággal odarobbant a tanács- titkár elé. Az asztalra csapta a papírt. — Ez mi?... Azt a hirtelen roham meglepte. — Hogy is mondjam. . .? Tudja Bandi bátyám ma már a dolgozóknak új, modern, korszerű házakat építünk... — és itt jelentős szünetet tartott. — Szóval a maguk utcájában is lebontjuk a régit, s oda is szép, nagy, kilenc- emeletesek épülnek... — mondta volna szegény még tovább, de valahogyan megzavarodott az öreg szúrós tekintetétől, aki ebből rögtön megérezte fölényét. — Na jó. de mi közöm nekem ehhez? Erre már a titkár is felemelte hatalmi pajzsát. — Mert a magáét is le kell bontanunk. Ha egy hordó puskapor mellette robban, nem rázza meg úgy az öreget, mint ezek a szavak. Először vajsárga lett, aztán vörös. A koponyája, mintha lángot vetne. — Az enyémet. . .? Maguk...? Soha...! Érti? Soha. ..! — és rácsapott az asztalra. Aztán hirtelen, mint a láncát tépett bika futott kifelé. Vége lett a nyugalmának. Mikor a szomszédok már költöztek és az utca elején szétlökték az első házat, ő bezárkózott. Élő ember se be, se ki. Elrekeszelte magát a világtól. A' háza a nagy rontásban. bontásba már úgy nézett ki. akár egy rosszul kopasztott tyúk. Ekkor már sejtette, hogy nincs tovább, de nem adta meg magát, csak taktikát változtatott. Már beengedte a becslőket... De csak figyelte őket. arra sem szólt semmit, amikor a vizsgálódás, méregetés után közölték vele, hogy házáért 130 ezer forint kártérítést fizet- . nek. Nem szólt, mit tárgyaljon ő kisemberekkel. Elétették a jegyzőkönyvet, hogy írja alá, eltolta. A becslők dolgavégezetlenül elmentek. Bandi bátyám meg ekként morfondírozott: ha nekik fontos. majd eljönnek a felelősök. És jól is számított. Küldöttségben keresték fel és nem is akárki, hanem az elnök. a ti titár, velük még egy pártmegbízott is. Úgy fogadta őket, ahogy ilszép nyugdíjam, új házat nem akarok építeni — és akkor kitartott, jelezve, hogy valami nagyon fontosat akar mondani. Közvetlen az elnök elé hajolt. Szúrós tekintete rátapadt. — Elnök elvtársi Van egy javaslatom. Hagyjuk meg ezt a házat, hogy maradjon a régiből és mutassa a múltat. Mit gondolsz, milyen jó prolő. Terített asztallal, Jó arcot vágott, mindenről beszélt, de a házról egy szót sem. Hadd kezdjék ők. Mikor aztán a tanácstitkárnak elfogyott a türelme és a házra fordította a szót, illedelmesen odafigyelt. Aztán megkocogtatta a poharakat és így kezdte. — Megegyezünk, megegyezünk! Tudjátok elvtársak, én nem mai gyerek vagyok. Megharcoltam a reakcióval is. Pénz nekem nem kell. Van paganda volna! Ez kéne a fiataloknak. . .! lílőször azt hitték, hogy tréfál, de később látták, Bandi bátyám mindezt halálos komolyan gondolta, mert felrántott homlokkal várta a választ. Az elnök először csak kereste a szavakat, de aztán elragadta a harag. — Nem! — Olyan keményen vágta az öreghez, hogy az rögtön megértette. hoay nincs tovább. Sértődötten felállt — Ezt a reakció sem tette velem — hirtelen összeszedte a poharakat, jelezvén, hogy vége a barátságnak. De azért tovább is ügyeltek hogy Ambrus Bandi bátyámnak kedve szerinti lakás jusson. Egv szén. új bérház földszintjére költöztették, még kocsit is adtak neki a költözéshez. De az öreget ez már nem tudta megvigasztalni. Dúlt. fúlt. A házért kapott oénzt is. mintha a kezét égetné, egy fillérig a bankba tette. Már elfelejtették, az új házak is félig felépültek, mikor a tanácstitkár egyik estébe hajló délután kiment az építkezésekhez. Nézgelődőtt és már hazafelé fordult, amikor szemben találta magát Ambrus Bandi bátyámmal. Felén zsíros kalapia. tekintete komor. kezében meg egy vödör nyikorgóit .A titkár menekült volna, de már nem tehette. Kényszeredett udvariassággal megkérdezte:-r- Hová, hová? Az öreg mérgesen végig mérte, és tovább ballagott. Félvállról azért még odavetette: — Vízért. A titkár elértette, mert valóban van ’dő. amikor az új házakban kiszárad a csao és prcrfi+térzéssol. őszinte bosz- szankodással megjegyezte: — Már mesint nincs víz? bátt'ánk tovább ballagott. de hirtelen, mintha eszébe jutott volna, most itt az alkatom, hoCTv megmondja a megáét, onavágta: — Van. de nekem az nem kell. a malacnak sem való! Olyan víz. mint az én kútáréban. sehol nincs... Aztán ment mérgesen régi kútjához: huhogott a bakancsa. a vödör meg kuncogott kezében.
