Nógrádi Népújság. 1963. december (19. évfolyam. 97-105. szám)
1963-12-24 / 103-104. szám
1963. december 24. NÖGRÄDT NÉPÜJSAG íl Hajköltemény Most, miután túljutottam a kamaszkoron, rendkívül gyorsan nő a hajam. Kénytelen vagyok kéthavonként fodrászhoz menni, különben erősen kiütközne rajtam a neandervölgyi eredet. A fodrász — amikor rám került a sor és leültem a kerek székre, — bájosan megkérdezte: — Mivel szolgálhatok? — Körülnéztem a helyiségben, de se csomagolt magyar borsot, se trappista sajtot nem láttam, így közömbösen feleltem: — Nyiratkozás. — Igenis! — válaszolta. r— 'Aztán nyakamba terítette a fehér lepedőt és újra kérdezte: — Leplizve, vagy broknol- va? Nagyon bambán nézhettem rá, mert mielőtt meg tudtam volna szólalni, segítségemre sietett: — Már tudom is, kérem tisztelettel... Elől inyerájo- zom, hátul irgincölöm, kétoldalt pedig nuflizom! — Ez önnek nagyon jól fog állni. Tovább se szó, se beszéd. Először ollóval esett hajzatomnak, aztán borotvával. Amikor inyerájozott, majd irgin- cölt, még tűrhető volt, de a nuflizást nem élvezhettem, mert annyira húzott az olló, hogy a csillagokat láttam. Ezután gézt csavart a homlokomra. Éppen úgy néztem ki. mint nagyapám egy régi képen, az első világháborúban, fejlövés után. Hátamon végig futott a hideg és megszólaltam: — Én nem akarok itt a béke kellős közepén frontképet csináltatni. Ö azonban rám se rántott, tovább irgincölt a fülem mellett és nevetősen megjegyezte: — Egy kicsit konzervatívnak tetszik lenni... „En, a konzervatív...” — gondoltam magamban. Tapintatlanságnak vettem a fodrász kijelentését, de nem szóltam vissza, mert féltem, hogy újra nuflizni kezd azzal az életlen ollóval. ő szorgalmasan ' dolgozott, én ültem. Sokáig nem beszéltünk. Végül is ö kezdte újra: — Most tessék előre hajtani ezt a kis okos fejét, hogy megmossam, mert csak úgy tudok ripcingölni. Fejem előre hajtottam és elhatároztam magamban: Oda se figyelek tovább, azt csinál velem, amit akar. A kíváncsiság azonban annyira gyötört, hogy egyszer félszemmel odasandítottam, amikor éppen a fejem tetején ripcingölt a kefével és a hajszárítóval. Hamarosan elkészült. — Parancsoljon — mondta. — Belenéztem a tükörbe és nem akartam hinni szemeimnek, hogy én ülök ott, modern bukósisak-frizurával. Teljesen úgy néztem ki, mint a mai témájú dráma negatív hőse, akinek — bár a harmadik felvonás végén sok hu- za-vona után felveszik a horgász szövetségbe — mégis a függöny legördülése előtt öt egész háromtized másodperccel meg kell halnia. A fodrász elismerést várt, én azonban felháborodtam: — Na hallja, alaposan el- stoplulefkaphownefdöplizte a hajam. Most a fodrász nézett rám ennivalóan édes bambasággal. Én azonban segítség helyett azt figyeltem az arcán, hogy milyen érdekesen alakul a vérnyomása. Végül a fodrász halk sóhaj kíséretében összeomlott: — Hiszen ez egy hajköltemény — nyögte. — Azt elhiszem, de én nyi- ratkozni akartam! Borravaló nélkül hagytam el a? üzletet és mentem másik fodrászhoz nyiratkozni. X. Gy. oo 0} / V .jt — Apu a vizsgákra nekem is veszel ilyen bukósisakot? — És a vőlegénye? — Itt van a fátyolban, tudniillik szereti a bort — Ha ezt a fogást alkalmazza a férjén, minden kérését teljesíti A sport-szerkesztőségben Éjféli vendég Csortos Gyula és Sebestyén Géza a Magyar Színház művészei voltak. Valamin egyszer alaposan összevesztek és ettől kezdve egyetlen szót sem beszéltek egymással. Ha találkoztak az utcán, vagy a színházban a művész-társalgóban, egyszerűen elnéztek egymás feje fölött. Egyszer, Szilveszter éjszakáján, már közeledett az éjfél, amikor csöngettek Csortos lakásának ajtaján. A híres művésznek vendégei voltak. — Ki az? — kiáltott ki Csortos. —> Én. Sebestyén! A színművész meghökkent: — Mit akarsz? Kis szünet után Sebestyén rimánkodó hangja szólalt meg: — Bocsáss be! Csortos az ajtó mögül válaszolta: — Nem lehet Géza, vendégeim vannak. A váratlan szilveszteri vendég nem hagyta magát: — De nagyon fontos, sőt életbevágó! Mit volt mit tenni, Csortos megkérte vendégeit, fáradjanak át a másik szobába, amíg ő beengedi Sebestyént. — Mit akarsz? A hivatlan vendég széttárta karjait: — Bejártam már mindem ismerősömet. Vagy nincs pénzük, vagy nem akarnak adni. Életbevágó családi ügyben kétszáz korona kellene sürgősen. Neked van pénzed, a<Jj hamar kétszáz koronát és már itt sem vagyok! Csortos egy pillanatig gondolkozott, majd szó nélkül belenyúlt zsebébe és átadta Sebestyénnek a kért összeget. — Köszönöm! Nem zavarlak tovább! Ezzel eltávozott. Az ajtóból visszadugta a fejét: — Nehogy azt hidd, hogy kibékültünk! Haragban vagyunk! És még tizennégy hónapig nem beszéltek egymással... Révész Tibor 1YTem festeni, eladni ne- ' héz. Az az igazi művészet. Ugyebár festeni a festőművész is tud, de eladni csak az életművész. Melyik a nagyobb művészet? Az életművészet! És én az vagyok. Zseni! Nem is akármilyen, mert eladom a képeimet. ... Akarom mondani Helén- kém, a feleségem képeit, mert festeni és eladni egy személyben lehetetlen. Helénkém viszont a háztartási munkák mellett kényelmesen festhet. Főzés közben kapja el mindig az ihlet. Egyik legnagyobb művére, a hires „Naplementére”, a spenót-tükörtojással ihlette. Soha nem szaltad el a valóságtól az én kedves Helénkém. Erdei tájképeihez mindig favágás közben gyűjt erőt. Művész a lelkem, nagy művész!... No, de gyerünk, gyerünk, mert el kell adnom a festményeket. \dj Isten, néném! Ki- nek tisztelhetem, kedves néném ... Ügy! Tresz- ka nénémnek ... Nézze csak, kedves Treszka néném. Rögtön kiterítem a képeket. .. Na látja, egy ember, aki házhoz szállítja a művészetet. Ezeket nézze mamám! Ilyen képeket még nem tapogatott. Érzi a fogásán? Kötényt nem szabnak jobb vászonból! Meg ami rajta van... Aha, látom az a Jézusos tetszik magának. Máriás huncut legyek, ha nem azt választanám magam is. Egy kicsit távolabbról nézze, úgy még szebb... Nana! Ne menjen egészen a kert végébe, mert akkor nem látja a AZ IGAZI MŰVÉSZET glóriáját. A máriáját! Ez békebeli glória ám, kedves Treszka néném. Látja, igazi körzővel készült. És a fejtartása ennek a Jézusnak... Ide nézzen! Itt a kezén ezt a két galambot figyelje... hercig, mi? Látja ott hátul... Ne a kertet figyelje, ott szilvafák vannak, A képen, a háttérben, látja! Ez mind olajfa. Ezek az olajfák megérik a potom négy pirosat és ingyen kapja Jézust, a két galambot, meg a felhőket. És micsoda felhőket? Na ne teketóriázzon néném. Művész vagyok én, nem házaló! Nézze!... így még jobban láthatja. Az ott, mind fluidum, abban keringenek a szupsztanciák! Halála után a magáé is ott fog majd körözni. Közelről nézheti az űrhajókat is ... En nem gondolkodnék kedves néném azért a négyszázért! Hiszen ingyen adom ... Ne kintről nézzék kedveseim, jöjjenek beljebb a kapun. Maga meg néném szaladjon a pénzért. Nyúljon könyékig a szalmazsákba, megéri... Nézzék, nézzék csak! Ezek az igazi festmények. Valódi vászon, valódi olaj ... Köphetik, dörgölhetik, gyűrhetik, moshatják, vasalhatják! Megtartja színét és kirúgja magát, mint az angol szövet. Aha, aha, látom a fiatalember a „Zenélő lánnyal” kacérkodik. Klassz, mi?... Azt elhiszem! Nem hamisítvány ■.. Figyelje a melleit, meg a ruhája alól kilátszó térdeit... Az sem kutya, mi? Ha megveszi, nem kell nősülni sem, ezzel asszonyt visz a házhoz! Látja ezt a paszuj- evő kis száját, milyen édesen csücsörít? Tarka-barka ruhája megéri az öt kossuthlajost. Ami a ruha alatt van, azt ingyen adom... Mit beszél? Maga ne szóljon bele uram. Erre mondja, hogy giccs? Nézze meg a stínkeverést. Igazi okkersárga és cinóbervörös. Ha Rembrandtnak, tudja ki volt az a Rembrandt?... Na, ha Rembrandt ilyen festékekhez juthatott volna, nem evett volna száraz kenyeret. Ugyan ... Legalább előttem ne játssza meg a műértőt... Igaza van, galambom. Az úr a levegőbe beszél... Ebből? .. . Egyet ebből, egyet ebből. Angróban húszat engedek. ötnyolcvan lesz a kettő ... Ez a szoba dísze. Van ízlése galambom. Szép őzikék, mi? Szerelmesek ... Hehe ... Uram! Ha sokáig lázit, feljelentem üzletrontásért... Hogy én ismerem-e Munkácsy „Ekcehomókját” ? Nevettet uram ... Munkácsy is halála után futott be. Nekem még van 25 évem és én is befutok. A képeim negyven év múlva védettek lesznek! Ingyen takarékbetéthez jut, aki ezekből vásárol... Látja ezt az „Almahámozólányt”? Ügy árad belőle az élet, majd kilép a keretből... Miért? Ne röhögtessen uram! Azért nem lépi túl a keretet, mert kerettúllépésért sokan lebuktak már! Van vádlija, mi? Nő ez. tetőtől talpig... Hogyan? Ki forgolódik a sírjában? Benczúr? A Gyula? Mindenki úgy forog, ahogy akar! En sem loptam a tehetségemet... Van még kettő, kinek adjam? Ne tanakodjanak, mert elfogy. Ezt a „Keresztrefeszítet- tett”? Nem balhéból mondom, de szivemből csöpögött lábaihoz a vér, amíg keresztre feszítettük ... Az asszonnyal ketten! Ö kezeit, én a lábait szegeltem az ecsettel. Művész- élet, nehéz élet. Néha fizikai munkát is kell végezni... Helyes! Magának meg azt a „Dinnyés” képet... Háromszáz! Ez nem mirelit diny- nye ... Na végre! Látja uram, hiába csaholt... Egy darab sem maradt. A művészetet viszik, mint a cukrot! U íromdecit tisztán... 11 Hej Helénkém, Helénkém! Aranyat ér a kezed ... Még háromdecit... Magának is, én fizetem! Művész vagyok kérem ... Milyen művész? Ne kérdezzen bár- gyúságot, édes csapos kartárs! Nézzen a hajamra, könnyű kitalálni __ Az ecset mester e ... De ma eladtam a képeket és megnyiratkozom ... Vincze György Ví $ XS* Vtf— Adjon végre egy olyan kalapácsot, ütök az njjamra! amelyikkel nem TISZTELETTEL TILTAKOZOM! Mélyen tisztelt Stempler Elvtárs! Alulírott azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordulok Önhöz, hogy szerény beadványom figyelembevételével ne tereljék ügyemet a fegyelmi bizottság elé. Bátorkodom kérni ezt abban a meggyőződésben, hogy úgy az üzemi bizottság, mint a gyár vezetősége továbbra is felkarolja a kisemberek búját-baját és megakadályoz minden szurka- piszkát és intrikát. Stempler Elvtárs! Én innen a betegyágyból, illetve beteg- állományból írom levelemet. Ez is bizonyítja, hogy nem tartozom a lógósok közé, mint ahogy ezt a legutóbbi termelési értekezleten (persze távollétemben) egyesek, állították. Ismétlem, maródi vagyok de kötelességemnek érzem önt tájékoztatni állapotomról. Amidőn teszem ezt kellő tisztelettel, kénytelen vagyok a legélesebben tiltakozni a rámszórt vádak ellen. Azt beszélik, hogy Stempler Kartárs . is rágalmazóim színvonalára süllyedt, amikor- is kijelentette*: közönséges táppénzcsaló vagyok! Kérdem és. Kartársam Mi az, hogy táppénzcsaló? Milyen táppénzt csalok, ha nem a magamét, azaz azt a csekély összeget, amelyre mint beteg, a törvény értelmében jogosan igényt tarthatok. Különben is! Kitől kapom azt a vacak hat-hétszáz froncsit. magától-e, vagy az SZTK-től? Nem akarom feltartani a Kartársat, de megkérdezem: elmaradtam-e egyetlen igazolással is a múlt évben a tizenhét eset közül? Na, ugye! Maga szerint, kis Kartársam, csak az a beteg, akinek hat helyen tört el a lába? Vagy tán az, aki lép- fenével és elefántkórral a kórbonctani behívójára vár? Ám félre a különleges esetekkel! Feleljen nekem, kedves Szaktárs! Miért hiányoztam a múlt év júliusában tizennégy napot? Ugye, hogy nem tudja! Pedig ott van valahol az ön feljegyzései között a kórház igazolása a sajnálatos bicskázásról, amelyet a ..Matróz”-hoz címzett népszórakoztató intézményben szenvedtem el. Vagy kérdem: miért hiányoztam egy álló hetet augusztusban és szeptemberben? Nem másért, mint krónikus savtúltengésem miatt. Novemberben dettó. Tehetek-e róla, hogy nem bírom a szeszt!? Kivált a töményt. .. Nézze, Szaki, nem fogom felsorolni Magának az összes esetet, vegye csak elő a papírokat! Egyet sem örököltem kanadai nagynénikémtől, mind a körzeti orvostól származik. Azzal sem árulok el titkot, ha közlöm: jelenleg is járvány van. Maga történetesen kal- mopirinnel védekezik az influenza ellen, jómagam a ka- lapkűra híve vagyok. Kinek a papné, kinek a lánya! Mi a fenét csináljak, ha ilyen könnyen inklinálok a betegségekre!?. .. Ami pedig a fegyelmit illeti, Elvtikém, hanaygoljanak el! Mert meglehet még az is, hogy kissé hipohonder vagyok, de táppénzcsaló, az nem. Álljon meg a menet!... Szocialista üdvözlettel: Mimóza Ákos, Puturluk u. 17. (A postabontóban másolta: andrás)
