Nógrádi Népújság. 1963. október (19. évfolyam. 79-87. szám)
1963-10-16 / 83. szám
I NÓGRÁDI NEPÜJSAG 1963. október 16. Hat hét után az iskolákban Mindössze hat hét telt el az első tanítási nap óta, az iskolák padjaiban, azonban már serény munka folyik. Nap, mint nap új ismeretekkel gazdagodnak itt a leendő állampolgárok. Azonban nemcsak a ceruzával tudnak könnyedén bánni, s igazodnak el otthonosan a könyvek lapjai között, hanem a testedző munkához is értenek, s ott szorgoskodnak a szántóföldön is, segítenek betakarítani a termést, hogy az így szerzett pénzből fedezzék majd a jövő évi táborozást. A honti iskolában Sinkó Marika büszkén mutatja az „olvasó” füzetét Cseh Jánosné tanítónőnek KLASSZIKUS ZENEI LEMEZEK KÖLCSÖNZÉSE Igen érdekes kezdeményezés valósul meg október hónaptól a Nógrád megyei bányász művelődési otthonokban és novembertől a megyei KISZ klubokban, tanácsi művelődési otthonokban is. A klasszikus zene megismertetésére és népszerűsítésére a könyvtármunkával párhuzamosan és annak formájára szovjet gyártmányú, törhetetlen hanglemezek díjtalan kölcsönzése válik lehetővé. A klasszikus hangverseny- és operaműveket a világ legkülönbözőbb nemzetiségű, legkiválóbb művészei szólaltatják meg. A lemezkölcsönzéssel a klasszikus muzsika fokozott terjesztése válik ezáltal lehetővé számos községünkben. A lemezek kölcsönzése könyvtár vagy klubtagsági igazolvány alapján történik s az igényes muzsika kedvelői mintegy 80 különböző művet tolmácsoló mikrobarázdás anyag között válogathatnak. A figyelemreméltó, rendkívül hasznos kezdeményezést megvalósító Magyar Könyvkereskedelmi Vállalat az MSZMP Nógrád megyei' Bizottságának több, mint ezer lemezből álló gazdag gyűjteményt ajándékozott s ezeket a pártbizottság a szükségletnek megfelelően juttatja el a megye kulturális intézményeihez. \7őünnepli teeeiutííjét c/Ldúnt?... Beszélgetés Básti Lajossal a Madách centenárium készületeiről ■p’ gyaránt klasszikus és egyaránt modern. Klasszikus szerepeiben, alakításaiban van valami mai módon közvetlen egyszerűség és modern, mai feladatok, napjaink embereinek ábrázolásában is nemes patinájú. Sajátos ize, zamata van a szónak, ahogy ejti. Ha láthatatlan színészként jelentkezik, például a rádió hullámain, tudjuk: ez Básti. Básti, az Ádám, a Tragédiából. Básti, a főmérnök a Holnap folytatjukból. Az örök Básti sokmindenből. Nem egysíkú, egyszínű színész, hanem a nagy művész egyéniség, akinek sajátos modora minden szerepre a félreismerhetetlen „márka” jegyét égeti letörölhetetlenűl. Legtöbbünk számára mégis leginkább és legfeledhetetle- neffbűl Ádám testesítőjeként 'él Madách nagyszerű remekéből. Hozzája is talán ez a küzdő, elbukó s mindig újrakezdő emberalak áll legközelebb a gazdag pálya eddig létrehívott árnyai közül. Erről vall nemrég megjelent memoárjában, amelynek jellemzően azt a címet adta: Mire gopdolsz Ádám? — és erről vallott a napokban a Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Házában is egy csésze fekete mellett, amíg közönségére várt: Győri Valika és Viczián Pál III. osztályos tanulók a nő- tincsi általános iskola udvarán még a szünetet is jól kikihasználják NÖGRÁDY ANDOR: cl kedves! Puha szája dacosan rúnául, ökölre zár a kicsi kéz, Ráncolt homlokán túl harag-cikázik, rám se néz. Duzzog és porol, meg nem áll. Birkózva' röppen a frizura. Hogy min vesztünk össze, nem tudja már, de akkor is neki — neki van igaza. Buggyan a nevetés, — nem tudtam megállni. Kérdőn tekintenek a virágszemek. Arcán a mosoly pajzán, játszi. — Mondhatom, neked beszélhetek! — — Tizenhat esztendeje játszom Ádámct és pályám egyik legszebb feladatának tartom. — A centenáris év ünneplése hogyan jelentkezik a Nemzeti Színház programjában? — Úgy tudom, hogy színházunk a centenáris évben változatlanéi műsoron tartja a Tragédiát, sőt az igazgatóság terve szerint meg is sűrűsödnek a darab előadásai és új szereplők is belépnek. Két-három Ádám, két-három Éra és két-három Lucifer játszik felváltva s Ádám után én is játszom majd Lucifert. — Érdekes és izgalmas feladat lehet... Melyiket érzi egyéniségéhez közelebb? — Valóban nagyon izgalmas, szép. Tizenhat év után... Tizenhat év Ádám-lét után, de annyira érzem mindkettőt, annyira eggyé lett bennem, mint ahogyan az egész madáchi művön belül is elválaszthatatlanul viaskodik a jó és a rossz. ü miilem, hogy a Ma- dáchra való méltó emlékezésben Nógrád megyére különösen nagy, megtisztelő feladatok várnak. Élénken bólogat, helyesel. Természetesze- rűen kivánkozik elő a kérdés: — Básti Lajosnak, a művésznek, a magánembernek van-e valamilyen egyéni programja a centenáriumra? — Amellett, hogy a Nemzeti Színházban Ádám és Lucifer leszek, megállapodtam a miskolci színházzal, éppen a centenáriumra tekintettel, hogy húsz-harminc előadást csinálunk Az ember tragédiájából. A miskolci próbák már javában folynak, most is onnan jöttem Tarjánba s még az éjjel oda megyek vissza, mert november 22-én bemutatót tartunk. ,Ujabb kérdést teszek fel: — A Tragédia megisbierle- tésében missziós munkát végző Básti Lajosnak lenm-e : „Az erősebb segítse a gyengét ! PILINYI TAPASZTALATOK Az őrhalmi általános iskolások pedig a tsz földjén serénykednek, szedik a paprikát. Hegedűs Ferenc, Kanyó Gergely és Hegedűs Klári a telirakott ládákat rendezgeti Javul Salgótarján egészségügyi ellátása öt esztendővel ezelőtt Salgótarjánban mindössze tíz orvosi körzet volt, ebből is csupán hét állást töltöttek be. Azóta szinte hónapról-ho- napra javul a város egészség- ügyi ellátottsága, sikerült betölteni az üres orvosi állásokat is, holott Zagyvapálfalva Salgótarjánhoz való csatolásával a körzetek száma tizenkettőre emelkedett. Hulladékgyűjtő versenyben a KISZ-esek A megyei MÉH vállalat által 1963-64 tanévre hirdetett iskolai hulladékgyűjtő verseny eredményességének érdekében a Bács-Kiskun megyei KISZ-bizottság és úttörő elnökség versenyre hívta ki Pest, valamint Nógrád megye KISZ-bizottságát és úttörő elnökségét. A verseny célja egyfelől az, hogy növeljék az iskolai hulladékgyűjtő versenyben begyűjtési kötelezettséget vállaló iskolák számát, másfelől pedig az, hogy a gyűjtést vállaló iskolák eredményesen teljesítsék A pilinyi Buzakalász Termelőszövetkezetről meglehetősen ellentétes vélemények alakultak ki. Van olyan, J amely azt állítja, hogy a gyenge tsz-ek sorában szere- <■ pelt ugyan, de azok csoport- <• jában már a jobbak között * tarthatják számon. Géczi eiv- « társ, a járási pártbizottság y munkatársa ezt a véleményt azzal, igazolja, hogy a terme- i lőszövetkezet már ebben az Két esztendővel ezelőtt v évben szép munkaeredménye- megalakult az első gyermek-% két ért el és most jól halad- körzeti szakrendelés isznak az őszi mezőgazdasági amely három orvosi körzet ,£ munkákkal, tizennégy éven aluli gyér me-,; keit látja el szakorvosi keze-* Valóban ez így. is van. Az léssel. A tervek szerint még;*' eddig elvetett területből meg- több ilyen gyermekkörzeti * állapítható: határidőre egészákrendelést létesítenek aj szén bizonyosan végeznek a városban. Néhány éven belül‘s, vetéssel, mert aki csak tehe- minden titennégy éven aluli * ti, nagy szorgalommal dolgo- gye-rmek szakorvoshoz tartó-J zik. Hasonlóan jól halad a zik majd, <* betakarítás is. A napokban az ♦> útmenti cukorrépa-táblát va- k tí lósággal ellepték az asszonyok. * A tejtermelésben is elismerj1 résre méltó az eredményük. 4 3.3 az istállóátlaguk. Nemrég «kiváló „extrém” marhákat adóiak át. Szép sertésállományuk * van, nem okoz gondot. a vállalásukat. «szerződésben vállalt értékesíAz iskolai hulladékgyűjtés-*1;®? sem. Nagyszámú a juh- ben általában az általános * állományuk, amelyből a peiskolák úttörői jeleskedtek.* csenyebarany is szép jövedel- Idén a középiskolák is be-« hnet igér. A kertészetük is kapcsolódtak a gyűjtésbe. A%í?val *00 ezer forinton felül megyei MÉH vállalathoz ed-*jövedelmezett. Hosszan lehet- dig 300 iskolai vállalás ér-'s'ne sorolni, hogy a tsz-ről al- kezett. A biztató kezdet utánj^fcrt^ bizakodó vélemény várható, hogy a hulladékgyűj-«nem légből kapott, tési versenybe idén bekapcsolj lódó iskolák száma meghalad-* A ja az 500-600-at, szemben az* SíSSZUnyUK 1962-63 tanévi 340 iskolával. n~ állattenyésztésben A legjobb gyűjtési eredményt,. elérő iskolák értékes juta-*^ Mégis, ha a tsz-ről egy lomb? n részesülnek. í megalapozottabb képet akarunk alkotni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ellenkező véleményeket sem, — annál inkább nem — mert ezek a tsz életét belülről ismerő emberek, a tsz-tagok véleményei. A tsz tagok véleménye pedig megközelítőleg sem olyan kedvező, mint a tsz életét, munkáját kívülről szemlélőké. Ezek a vélemények így oszlanak meg: Bódi László traktoros a tagságot marasztalja el. Nagyfokú fegyelmezetlenséggel vádolja őket amelyből a kivezető utat a kemény vezetésben látja. Tő- zsér Ferenc úgy látja hogy nincs előrehaladás, csak egyhelyben topogás. Sokat tapasztalt, határozott komoly ember, nem beszél meggondolatlanéi. Ruzsinszki József, aki már több, mint egy évtizede tsz-tag, arról beszél, hogy az agronómus nagyon elfoglalt nem ér rá az emberek ügyes bajos dolgaival foglalkozni Habony József, — ez a halkszavú ember pedig úgy látja, hogy a vezetőség sem egységes. Szükségtelen is tovább sorolni, az eddigiekből már következtetni lehet, hogy az elért eredmények a tagság jelentős részét nem elégítik ki. S vannak olyan viták is, amelyek idén a fejlődésnek indult termelőszövetekezet életét bizonyos mértékben fékezik, lassítják az egészséges kibontakozást. Példa erre az állatenyész- tők és fogatosok egymáshoz való viszonya. Az állattenyésztők többsége asszony. Mint említettem, * az asszony állattenyésztők a tejtermelésben szép eredményt értek el. Természetesen a jövedelmük az eredményeiknek megfelelő. Zsidai Lászlóné, Borzsák Alfrédné havi 1080 forintot megkeres, de ehhez jön még a prémium, a termény. Ez az összeg sok ipari munkás fizetését is túlszárnyalja. Igaz, becsülettel megdolgoznak érte. Négy órakor már az istállóban vannak, este pedig 9- 10 óra, mire végeznek. Pihenőt csak a déli órákban tartanak. Elégedetlen fogatosok A fogatosok az állatenyész- tők jövedelme láttán „félté- kenykednek”. Gyakran hangoztatják: miért azok, miért nem ők! Már annyira kiéleződött a helyzet, hogy ha erről akár az agronómussal, akár egymás között szó esik, rendszerint veszekedésbe fullad. Egy másik eset! Az egyik hétfő reggelen történt. A bri- gédvezetők kiosztották a fo- gatosoknak a munkát, de azok nem mentek a meghatározott helyre dolgozni, hanem a háztájiba. A demokratizmus megcsorbítása is előidézője a tsz-ta- gok nyugtalanságának. Közgyűlés utoljára július 18-án volt. Pedig a tagsággal nagyon sok megbeszélni való lett volna, annál is inkább, mert a tsz-dolgozók csak általánosságban ismernek egy- egy, a tsz-el kapcsolatos fontos rendelkezést, a vezetőség intézkedéseit. Felületesen ismerik például, hogy a termelőszövetkezet az államtól vissza nem térítendő „dotávalamilyen indítványa a nógrádi ünnepségeket illetően? — Játszani kell Madáchot. Játszani. Ez a legméltóbb, amivel hódolatunkat leróhat- juk. — A mi viszonyaink között, — sajnos, — ez egyenlőre nehezen kivihető — közlöm. S egy kérdés: — Ha meghívás érkeznék a megyétől, tudna- e feladatot vállalni az ünnepségekben? > — A miskolci vendégjátékkal egyidejűleg a Lear királyra készülök a Nemzetiben, mert jövőre két csodálatos elme évfordulója jelent eseményt a színházi világnak: 100 éve halott Madách és 400 esztendeje született William Shakespeare. Mégis megvalósítható, hogy részt vegyünk a Nógrád megyei Madách ünnepségek programjában. Javasolhatom Major, Zol- nay Zsuzsa és az én közre- működésémmel a Tragédia oratóriumszerű előadását Ma- dách-est keretében, ahol kötőszöveg komponálásával. — eddigi gyakorlatunk szerint dr. Osváth Béla irodalomtörténész közreműködésével lényegében az egész darabot eljátsszuk. Ez az előadás természeténél fogva zártabb, in- timebb feltételeket kíván, mint a teljes dráma, így szabadtéri színpadra alkalmatlan, Ha azonban az ünnepségek centrumában. — gondolom Balassagyarmaton, — nincs alkalmas méretű terem ilyen várhatóan nagy közönséget vonzó esemény befogadására, úgy örömmel várjuk a nógrádi csoportokat budapesti előadásunkhoz. — Ha ez utóbbi lehetőség mellett döntenének, akkor viszontlátásra a Nemzeti Színház centenáris előadásain'... ( és indul, hogy ezúttal f-1 Salgótarján közönségének valljon arról, hogy szerepformáló töprengések közben, egy-egy nagy színpadi pillanat sodrában mire gondol Ádám... Hogy önmagáról valljon. Barna Tibor ciót” kapott. Arról beszélnek, hogy 120-140 ezer forintról van szó, pedig ez az összeg 540 ezer forint. Igaz ugyan, hogy a júliusi közgyűlésen Tóth Sándor, a járási tanács titkára az államtól kapott pénz felhasználásáról* tartott tájékoztató előadást, de a gyűlésen kevesen jelentek meg. Ezéx-t sokan nem is ismerték az állami támogatásnak ezt. a formáját. Ebből következett: amikor a tsz-vezetőség a dotáció terhére munkásokat fogadott fel — akikre szükség volt, hiszen többek között igy oldotta meg a trágyahordást — és napi 100 forintot ^fizetett nekik, nagyon sok tsz-tag csak azt látta, hogy az idegeneknek napi 100 forintot fizetnek, nem tudták miből, s zúgolódni kezdtek. így hullámzanak a kedélyek Pilinyben, mégis a legkevesebb időt fordítják arra, hogy a háborgó kedélyeket megnyugtassák. És ez az a gát, amely akadálya az egyenletes kibontakozásnak. De hol van ebből a kivezető út?... A válasz kereséséhez rovod, visszapillantást kell vetni a tsz életébe. A gazdaság szántóterülete 1200 hftld. Emellett van erdőjük. rétjük, legelőjük. Gépek, igás állatok. Szabályos könyvelés, adminisztráció. A Pilinyi termelőszövetkezet gazdasága nem nagy, még sem könnyű vezetni, irányítani az emberek ezernyi gondjával. bajával törődni. A kettős elnök A tsz jelenlegi elnöke, Győri János, aki már negyedik elnök a gazdaságban. Anélkül, hogy az előtte lévők jószándékát kétségbe vonnának, kétségtelen, hogy már sem politikailag, sem