Nógrádi Népújság. 1963. október (19. évfolyam. 79-87. szám)
1963-10-02 / 79. szám
4 nógrádi népüjsag 1963. október 2. Madách- emlékbizottság Megnyílt a vállalati igazgatók, műszaki és közgazdasági dolgozók képzője: A századok búvárkodói Nógrádban Hétfőn délután tartotta alakuló ülését Salgótarjánban a megyei pártbizottság székhazában a Madách Imre halálának centenáriumi eseményeit előkészítő bizottság. Az alakuló ülésen részt vett többek között Mihályfi Ernő és Schuchman Zoltán, Nógrád megye képviselőcsoportjának két tagja is. Géczi János elvtárs, a Megyei Tanács elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket s felkérte Mihályfi Ernőt a Centenáriumi Bizottság elnöki tisztségének betöltésére. Az évfordulóval kapcsolatos programjavaslatot Nádházi Lajos, a megyei művelődési osztály csoportvezetője ismertette, majd a bizottság tagjai tettek észrevételeket és kiegészítő javaslatokat Mihályfi Ernő elvtárs megállapította, hogy a program gazdag és méltó a költő emlékéhez, de ha azt akarjuk, hogy maradéktalanul megvalósulhasson, haladéktalanul munkához kell látni, annak ellenére, hogy az évfordulóig több, mint egy esztendő van előttünk. Javasolta a tehetséges nógrádi származású költő, Jobbágy Károly beválasztását az emlékbizottságba s indítványozta, hogy az Írószövetség egy képviselőjét is meg kell hívni a bizottság sorába. Ígéretet tett, hogy közreműködik a Csesztvén felállítandó Madách-szobor ügyében s javasolta: alapítson a megye Madách emlékplakettet, amivel esztendőről esztendőre jutalmazni lehetne az irodalmi, képzőművészeti tevékenységben legkiválóbb nógrádi alkotókat. Daróczi Ferenc, a balassagyarmati járási tanács művelődési osztályvezetője egy Budapest— Aszód—Csesztve útvonal megépítésének lehetőségét vetette fel. Felhívta a figyelmet: idejében biztosítani kell, hogy a MÉSZÖV megfelelő feltételeket teremtsen a várhatóan megnövekedő turista forgalom ellátására. Kmetty Kálmán, a balassagyarmati Városi Tanács elnökhelyettese albizottságok létrehívását sürgeti, amelyek rövid időn belül részletes terveket dolgoznak' ki a munkaterületeknek megfelelően. Parazsák Mihály cseszt- vei tanácselnök községe rendezési problémáiról beszélt, azokról a tennivalókról, amelyek véleménye szerint elengedhetetlenül szükségesek, hogy Csesztve méltó módon állhasson az országos érdeklődés középpontjában. Zólyomi József, a Palóc Múzeum igazgatója a múzeum terveiről adott számot s megemlítette annak lehetőségét, hogy a „Tragédia” jövő évi bécsi bemutatójának néhány szereplőjét is meghívhatnák az ünnepségre s a centenáriumi napokban esetleg mód lenne a magyar—csehszlovák határ megnyitására is a soproni zenei napokhoz hasonlóan, hogy turisták látogathassanak át a költő szülőfalujába, Alsósztre- govára s onnan hozzánk, a csesztvei és balassagyarmati eseményekre. Havas Péter elvtárs, a megyei pártbizottság agit.-prop. osztályának vezetője rámutatott, hogy a centenáriumi program akkor tölti be feladatát, ha nem zárul le az évfordulóval, hanem távlatosan hat s a megye állandó otthona lesz Madách emlékének, az irodalmi tradícióknak. Hasznosnak tartja az albizottságok létrehívását, a tervek részletes kidolgozását azonban az intézőbizottságnak ellenőriznie kell. Ígéretet tett, hogy a tervek megvalósításához a megyei pártbizottság messzemenő segítséget nyújt. — A múzeumi hónap vasárnap délelőtt a hajdúböszörményi festők kiállításával nyílt meg Balassagyarmaton. A kiállítást egy 50 tagú váci kirándulócsoport is megtekintette. A megnyitó ünnepségen Kojnok Nándor, a Salgótarjáni Városi Tanács művelődésügyi osztály- vezetője mondott bevezetőt. — A Denevér című nagyoperett a Déryné Színház so- ronkö vetkező műsordarabja vasárnaptól. a salgótarjáni közgazdasági „szabadegyetem” Vállalati igazgatók, műszaki és közgazdasági munkakörben dolgozók részére kilenc előadásból tevődő „szabadegyetem” indítását határozta el ez év őszétől pártunk Nógrád megyei Bizottságának agit.- prop. osztálya, ipari osztálya és a TIT közgazdasági szakosztálya. Az előadássorozat fontos céljának azt jelölték meg, hogy választ adjon vezető szakembereinknek az ipar átszervezéséből adódó fontos közgazdasági problémákra, megkönnyítse a tervező, irányító munkát végzők dolgát, szélesítse az említett munkakörökben foglalkozók közgazdasági szemléletét, ismertesse a legáltalánosabb közgazdasági módszereket, összefüggéseket. A „szabadegyetem” előadásaira havonta egy alkalommal kerül sor s az egyes témákat a legkiválóbb szakemberek taglalják a hallgatók előtt. Az előadásokat minden alkalommal konzultáció, vita követi, amely lehetőséget ad a gazdasági irányítás gyakorlati problémáinak elemzésére, a tapasztalatok cseréjére, hogy az előadók helyi, sajátos problémák megoldásához is segítséget nyújtsanak. Az előadássorozatra mintegy ötvenen jelentették be részvételüket Salgótarján nagy- és kisebb üzemeiből s jelentkeztek a „szabadegyetemre” balassagyarmati üzemvezetők is. A közgazdasági „szabad- egyetem” első előadására hétfőn délben került sor a TIT megyei szervezetének salgótarjáni székházában, ahol Dániel József szakpsztályi elnök megnyitó szavai után Mandel Miklós, az Országos Tervhivatal beruházási osztályának munkatársa tartott színvonalas elemzést a műszaki fejlesztés hatékonyságának kérdéseiről. Foglalkozott az előadó a műszaki fejlesztésnek a gazdasági fejlesztés mechanizmusában betöltött szerepével, a műszaki fejlesztés és az anyagi ösztönzés kérdéseivel. Érdekes összehasonlításban érzékeltette a tőkés termelési viszonyok közötti műszaki fejlesztés és a szocialista szellemű műszaki fejlesztés különbözőségét, más-más természetű indítékait. A rendkívül hasznosnak igérekző közgazdasági „szabadegyetem” a soron következő további előadásokban a vállalati termelési program kialakításáról, a nagyvállalatok szervezeti felépítésének kialakításáról, a vezetési feladatok megoszlásáról, a termelő erők vállalatok közötti és vállalaton belüli, üzemegységek közötti optimális elhelyezésének módjairól, a vállalati átszervezés bérszínvonalra gyakorolt hatásáról, az anyagi ösztönzésről, a vállalati kapacitás gazdaságos és szükséglet szerinti kihasználásáról, az adatszolgáltatás és vezetés tudnivalóiról, valamint a szocialista országok gazdasági együttműködéséről és a gyártmányszakosításról ad ismereteket hallgatóinak. Gijermekgond y . “$$$&. "*;• v. (Pataki József rajza) A különjáratú busz, amely vasárnap reggel a balassagyarmati Palóc Múzeum elől indult el, elsőnek Orhalomban, a Sásvári út egy régi háza előtt állapodott meg. A csendes udvarban öreg pár tessékelte beutebb a kocsi utasait, akik azért jöttek ide, hogy tudós érdeklődéssel vizsgálgassák körül azt a nádtetős pajtát, ame- lyet a korok vallató!, ismerői a palóc építő stílus mintegy másfélszázados hagyatékaként tartanak számon. Ritkaság számba megy az ilyen látnivaló Nógrádban s megőrizni a múlandóságtól, a teljes feledéstől szép terve a balassagyarmati múzeumnak. A legjellegzetesebb ritkaságokat a múzeum védett parkjába helyezi át. Az őrhalmi látogatás után Litkc egy ilyen nevezetes építményéhez vezetett az Ikarusz útja. Ennek a vastagfalú, mocsári tölgyből sajátos módon ácsolt csűrnek 300 esztendőre becsülik a korát s minden tekintetben érdekes darabja a múzeumkert tervezett palócfalujának. Így vélekedtek egységesen a szemle rész\Tevői s nem szakértelem nélkül, mert valamennyien néprajzos muzeológusok voltak. Három napig tanácskoztak az elmúlt hét végén Balassagyarmaton a Dunán-inneni néprajzkutatók Szolnoki Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatóhelyettesének vezetésével. Felmértek az elmúlt évben végzett munka eredményeit, megvitatták a további feladatokat, azt a hasznos munkát, amely a múlt megismertetésével gazdagítja látókörünket. Ennek szolgálatában állott a néprajzos muzeológusok vasárnapi tanulmányútja is, melynek során a megye három néprajzi nevezetességű helységébe: örhalomba, Litkére és Hollókőre látogattak el. Az érdekes tudományág egyik kitűnő képviselője, dr. Bére« András, a debreceni Déri Múzeum igazgatója így foglalta össze a háromnapos tanácskozás jelentőségét és tapasztalatait: — Az a hasznossága az ilyen értekezletnek hogy, közvetlen módon tájékozódunk egymás munkájáról. Betekintünk érdekes kezdeményezésekbe, megtudjuk ki min és milyen eredménnyel dolgozik. Az ilyen tanácskozásnak egy kicsit társadalmi ellenőrzés jellege van, ezért is tartjuk mindig más és más helyen. S azért még, hogy kölcsönösen megismerkedhessünk egymás múzeumaival. —• S milyen benyomásokat szerzett Balassagyarmaton? —- Igen sok helyen megfordultam már eddig, külföldön is az utóbbi években s bár büszkeséggel állapíthatom meg. hogy a debreceni Déri Múzeum gazdag anyagával méltán tartozik az elsők közé — a gyarmati Palóc Múzeum igen jó benyomást tett rám. Rendkívül meglepett a gyönyörű környezet, amely körülveszi, de belső tartalmában is elsőrangú. Nagyon tetszett a múzeum szokás- és viseleti kiállítása. Didaktikai szempontból egészen kifogástalan s ez a munkatársak hozzáértését mutatja. Hasonló elismeréssel beszéltek a nógrádi múzeumi munkáról az értekezlet többi vendégei is s ez a dicséret arra kötelezi a megyei muzeológusokat, hogy a továbbiakban még fokozottabb szorgalommal szolgálják, segítsék területükön a tudatformálás ügyét. Újabb Tolsztoj-film A Háború és Béke és az Anna Karenina filmváltozata után a Szovjetunióban megfilmesítik Lev Tolsztoj önéletrajzi trilógiáját is. Vaszilij Szolovjov, a Háború és béke forgatókönyvének egyik szerzője készítette el a szcená- riumot, s Eduard Bocsarov fiatal rendezővel együtt lát a forgatáshoz. A helyszíni felvételekre Jasznaja Poljaná- ban, Tolsztoj egykori birtokán kerül sor. Lenyelhető rádióadó A BBC Televízió hétfő esti egyik műsorában a gyomorbetegségek gyógyítását forradalmasító rádióadó készüléket mutattak be. A parányi tranzisztoros adót nagyobb pilulában nyelte le a riporter, akinek hőmérsékletét, gyomrának működését az adó ..bip-bip”-jeinek változásai jelezték. A miniatűr készüléket a gyomor-megbetegedésekkel kapcsolatos diagnosztikai vizsgálatoknál alkalmazzák. Egy országjáró naplójából... ROBOG AZ AUTÓBUSZ, irány Kemence község. Mindenki boldog, mert tudjuk, hogy ez a község nem mesz- sze esik Budapesttől — így előadás után haza térünk. Szóval a „saját ágyikónkban alszunk”! ömlik a szó mindannyiunkból, a napi eseményeket tárgyaljuk. A gépkocsivezető melletti ülésről hátrafordul Száraz László, a titkárunk és a motorzúgáson, a társulat csi- vitelésén keresztül így szól hozzám: — Na, te okos „Országjáró”, miről nevezetes Kemence? Hirtelen csend lesz a kocsiban, mindenki felfigyel... csak a motor zakatol egykedvűen. Kemence? Kemence? — töröm a fejem. — Kezdd el, majd én folytatom... — mondom kényszeredetten, mert érzem, hogy minden fül bennünket figyel. — Hát a dolog az úgy kezdődött, hogy... — kezdi a históriát Száraz Laci barátunk — 1959 telén felkeresett Kemence község művelődési bizottságának az elnöke. A kultúrház felavatására egy ünnepi előadás kellene egy hónap múlva. Ennek semmi akadálya — mondom —, majd meglátogatom az elvtársakat, hogy lássam, megfelelők-e a körülmények az előadás megtartásához, mert Shakespeare: Makrancos hölgy című remekét vinném akkor magukhoz. Ebben maradtunk. Másnap, amikor megérkeztem terepszemlére, leesett az állam a meglepetéstől. Kultúrház az volt! De az épületnek se teteje, se ablaka, se színpada, se öltözője, egyszóval semmije. Mikor ezt szóvá tettem, az elnök makacsko- dott, hogy jöjjünk, mert időre készen lesz minden! — Egy hónap alatt? Kétlem! — mondottam. — Fogadjunk! — Jó, fogadjunk! Mibe! — Ha aznapra kész a kultúrotthon, kapok egy feketét, ha nem, akkor fizetem a színház minden költségét és ezen felül a társulat kap egy hordó bort! Egymás tenyerébe csaptunk. Telt, múlt az idő és eljött az előadás napja, december 30. — Most már emlékszem! — vettem át a szót. — Ez volt az a község, amelynek főutcájára befordulva rengeteg embert láttunk; mind egy- egy széket cipelt. A kultúrház társadalmi munkában elkészült, csak a székek hiányoztak. Épp ezért a nézők csak úgy juthattak a nézőtérre, ha a jegy mellé egy széket is felmutattak. — Előadás végén a nézők elözönlötték az öltözőket. Gratuláltak. Boldogok voltunk. Énhozzám egy kedves nénike jött, igen jól elbeszélgettünk. Telt az idő és engem rettenetesen feszélyezett, hogy át kell öltöznöm előtte, de a kedves néni csak nem tágított mellőlem. Többször elpirultam, amíg nagynehezen átvedlettem civilbe. Felálltam. Ebben a pillanatban a néni felkapta a széket, amelyen ültem és már ott sem volt. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a megtisztelő látogatást nem a művészetemnek köszönhettem. Az egész „fogadásból” pedig az a tanulság, hogy a titkárunk „vesztett” egy feketekávét, mi „vesztettünk” egy hordó bort, mert a közönség „nyert”. — x — VAN A DÉRYNÉ SZÍNHÁZNAK egy olyan társulata, amely csak ritkán hagyja el a fővárost. Ez a részleg az ifjúságot oktatja és szórakoztatja. így az elmúlt évek folyamán — többek között — a „Koldus és királyfi”, a „Kőszívű ember fiai”, „Tom úrfi kalandjai”, „Twist Olivér” és most a „Pál utcai fiúk” című színműveken könnyezhetnek, VI. vagy derülhetnek a serdülő emberpalánták. Ezeken a délelőtti előadásokon nemcsak a színház törzsgárdája szerepel, hanem a legtöbb esetben a fővárosi színházaktól neves műi- vészek is fellépnek vendég- szereplőként a főszerepekben. A plakátokon az ilyen más színházbeli művészek neve mellé a régi hagyomány szerint két betűt nyomtatnak, az „m. v.”-t, amely a „mint vendég” megkülönböztetést jelenti. Ritkán, de előfordul az, hogy az Ifjúsági előadássorozatok végeztével, a színdarab a közeli nagyobb városok (pl. Dunaújváros, Vác, Cegléd, stb.) tanuló ifjúságának is bemutatásra kerül. Így volt ez Dunaújvárosban is. Én más darabbal jártam ott. A csodálatosan szép kultúrpalota előcsarnokában már jó előre hirdették az érkező ifjúsági színdarabot. Ezen a plakáton is szerepelt egy m. v., akinek a nevét a később érthető okok miatt elhallgatom. A márvány előcsarnokban a nézők közé vegyülve, épp ezt a plakátot olvasom, amikor három igen csinos bakfis áll mellettem és a szereplőket böngészve, megakad a szemük a két betűn, az m. v.-n. Találgatás kezdődik, hogy vajon mit jelent. — Miniszteri vezető! — vélekedik egyik szőke, fitos orrú kislány. — Áh dehogy! Már volt... itt... — tépelődik a másik. — Akkor m. v. i. lenne kiírva — gondterhelt arccal mondja a harmadik. Nem bírhatom ki szótlanul és udvariasan felvilágosítom őket, hogy a kérdéses két betű mit jelent. ök mosolyogva köszönik meg a segítségemet és már indulnak tovább, de útközben hallom, amint a kis szőke igy szól a társaihoz: — Mondtam, hogy nem színész. Püff neki! Ezért nem neveztem meg az illetőt! — x — EMLÍTETTEM MÁR, hogy a kezdet kezdetén Moliére: Tartuífe című komédiájával jártuk az országot. Azért van ez időkből annyi történetem, mert jómagam ebben a darabban a félrevezetett férj szerepét, Orgont „csak” 360-szor játszottam egyfolytában. Mint érdekességet megemlítem, hogy ennek a színműnek a Nemzeti Színházban 1837-től 1960-ig mindössze 345 előadása volt, ezzel szemben a Déryné Színházban öt esztendő alatt 697 előadást ért meg. Valahol Nógrádban, az egyik községben szerepeltünk. Az akkori diszleteink a maihoz képest kezdetlegesek voltak. Három ajtó, két oszlop-fából a díszlet, a közöttük lévő teret színes selyemfüggöny kötötte össze. A díszleteket fúrókkal erősítettük a padlóhoz. Az első felvonásban Or- gonnak és a sógorának egy hosszú párjelenete van, amely legalább tizenöt percig tart. Ez idő alatt a többiek visszavonultak az öltözőbe egy cigarettát elszívni, mert a színpadon szigorúan tilos a dohányzás. A baj csak az volt, hogy ilyenkor az égyszem műszaki munkatársunk is kiment cigarettázni az öltözőbe. Madarász László, kitűnő kollégámmal teljes átéléssel játszottunk. Egyszerre megállt bennem a vér! Az egyik oszlop meginog — rosszul volt lefúrva — és méltóságteljesen dőlni kezd Madarász Laci barátom fejére! Egy pillanat alatt átvillant bennem, ha ez most bedől, magával rántja a függönyöket, azok a többi díszletet és az egész színpad a fejünkre dől. Épp akkor kezdtem el egy hatalmas, jó öt percig tartó monológot. Odaugrottam az oszlophoz és egyik kezemmel megtámasztottam, és olyan pózt vettem fel, mintha hanyagul nekitámász- kodnék... és beszéltem: „Ha ismerné, maga is oda volna oda! És rajongása nem ismerne határt: Mert olyan ember ez... stb., stb.” Laci barátom először döbbenten nézett rám, azt hitte, hogy megőrültem! Ez a hanyag mozdulat nem volt a darabban! Hirtelen felismerve a helyzetet, az ajtóig hátrált és kilépett a színről. Egyedül maradtam a színpadon — és az oszlopnak ne- kitámaszkodva —, minden drámai erőmet latba vetve (egy komédiában) hol dörögtem, hol sírtam, hol nevettem, de mondtam a szövegem, persze jó lassan, hogy legyen idejük, amíg segítségemre sietnek. Kisvártatva fúró recsegést hallok. Hatalmas kő esett le a szívemről és mire befejeztem a magánbeszédet, már Laci is a színpadon volt, mintha mi sem történt volna, folytattuk a darabot. A történet csattanója az, hogy az előadás után felkeresett az ottani iskola igazgatója. Két kézzel rázta a kezemet, úgy gratulált. A legfelsőbbfokú jelzőkkel illetve alakításomat, kiemelve azt a monológot, amelyet szerinte egyéni felfogásban mondottam el. Ő látta a Nemzeti Színházban a darabot, de az ottani szereplő elbújhat mellettem, mert én Orgon, Hamlet, Lear, Lucifer és minden voltam egyszemélyiben. Mit tehettem volna? Mondjam el neki a valóságot?! Egye fene, tartson legalább egy valaki nagy művésznek ... (Folytatjuk.) Fehér Tibor. az Állami Déryné Színház tagja
