Nógrádi Népújság. 1963. október (19. évfolyam. 79-87. szám)
1963-10-02 / 79. szám
1963. október 2. nógrádi népújság 5 Borongós őszi reggel. Északnyugatról barátságtalan hideg szél fúj. Az eső lába a levegőben lóg. — Merre megyünk? — kérdezem a tsz beruházási iroda munkatársától, Parditka elvtárstól. — Majdnem mindegy. Akár hová megyünk... — s legyint. A kocsiban ül Zsolnai elvtárs is, a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság munkatársa. Ó javasolja, induljunk Pásztora. Hamar megegyezünk abban is, hogy mielőtt elmennénk a pásztói járási tanácsra, útbaejtjük Hasznost. Ott van két 50 férőhelyes istálló, amelyeknek még tavaly decemberre el kellett volna készülniök. De még most sincsenek készen... Mai körútazásunk célja, mezőgazdasági építkezéseket meglátogatni. Ezúttal zömében olyan termelőszövetkezeteket kerestünk fel, amelyeken az idén szervezett termelőszövetkezeti építőbrigádok a kivitelezők. Mint ismeretes, az idén tavasszal megyénkben is mgeszüntették a házibrigádokat s — általában a legerősebb házi brigádokra alapozva — összevont 60-80 tagú „vállalkozásokat” hívtak életre, amelyek az elv szerint a járási tanácsok mezőgazdasági osztályának igazgatása alá tartoznának. Kőrútunkon út- ravalónk az MSZMP megyei bizottságának augusztus elején hozott határozata a megye építőiparának feladatairól, amely bőven foglalkozik a mezőgazdasági építkezéseken tapasztalt fogyatékosságokkal. Meghatározza a hibák kijavításának módját is. Viszont, ne is kerülgessük, a megye különböző helységeiből. hivatalokból és termelőszövetkezetekből sürgető jelzések futnak be: veszélyben a mezőgazdasági építkezéseknek nemcsak határidőre, de az év végére történő befejezése is. És az építkezések közt — akár a hasznosi —• vannak, amelyeket már tavaly át kellett volna adni, amelyek innen-onnan egy esztendeje hasznot hajtanának. E helyett... Erről azonban később. Most mikor leültem, hogy a tapasztalatokat papírra vessem, már csöppet sem látom elhamarkodottaknak a veszélyről hírt adó sürgetéseket, s megvallom a fő célom megkongatni a vészharangot. A vészharangot? Újra lesznek, akik ezt túlzásnak fogják tartani. Túlzás? Ezen a napon, mikor útnak indultunk nehéz esőfellegeket kergetett az éles északi szél. S van-e biztosíték arra, hogy javul az időjárás, s nem köszönt-e ránk a korai tél? Nincs ilyen biztosíték. Csak reménykedés van sokhelyütt, mely űzné a fellegeket, s melegítené, ha tudná a hűvös szelet. Ez azonban nem lesz elegendő Hasznoson sem, ahol tavaly házi építőbrigád kezdett hozzá két 50 férőhelyes istállóhoz — megkésve. Most kisiparos dolgozik rajta, s húzódik a befejezés. Az egyikben az állásokat készítették el, a padló nincs lebetonozva, a másikban betonoztak, de állások nincsenek. A körülbelül 350 ezer forintot érő létesítmények egyikét juhhodálynak használják, a másikba gabonát ráírták.- Ezt nevezik Hasznoson az állami hitel rendeltetésszem felhasználásának? Nagy elvtárs, a tsz raktárosa nevet: — Még jó is, hogy így maradtak, mert van a juhokat hol tartani, s a nedves gabonát ebben a másikban száríthatjuk, itt csáváztunk. Drága, drága magtár! Körüljárjuk az épületeket. Van itt mit tenni a belső munkákon kívül is, hisz mire a tehénkék beköltözhetnek ide, rendbe kell tenni a vízvezeték- és szennyvízelvezető csatornázást. Az automata törpevízmű már itt van, de nincs mire kötni még. Aztán a jászlak vasalását — amit tavaly úgy sürgetett a tsz — a szabad ég alatt benőtte a gaz, emitt betonVashuzal kacskaríngózik s rozsdásodik. — Pedig Hasznos még csak nem is tartozik Borjúnevelő istállóban dohánypa jta. a nagyobb ügyek közé — mondja Parditka Buják felé haladtunkban. — Buják már nehezebb eset. Itt minden évben akad olyan építkezés amelyet csak a rákövetkező évben fejeznek be. Ha befejezik... — Most mi épül Bujákon? — Száz férőhelyes növendékmarha istálló, 96 férőhelyes borjúnevelő, 10 kataszt- rális holdas dohánypajta és egy 300 férőhelyes sertéshizlalda — ez tavalyi adósság. Az idén át kellene adni valamennyit, de... Pedig a borjúnevelő istállón már nem sok munka volna, persze ha nem rendezik be egyik felét dohánypajtának. Nem lesz egy kicsit drága dohánypajta? — Ez az első önkéntelen kérdés, míg végig megyünk az épületen. Mégis csak egy cirka 600 ezer forintos építmény ez. Dohánypa jta még sem kerülhet ennyibe. Tartottak itt borsót is, Kihordták már, de a nyomát őrzik, az eldugult lefolyó nvi’ások. A másik szárnyban az asszonyok, akik a zöld dohány leveleket fűzik, nem úgy festenek, mintha holnap már ki akarnának költözni innen. És a szükség — szedria oszlopokat, amelyeket a falhoz, mennyezethez szögeztek — nem hinném, hogy holnapra leszedik. S akárkit találunk, Kérdezünk. vonja a vállát: — Be kell rakni a dohányt is valahová! A száz férőhelyes istállónál bent a beton jászlakat zsaluzzák. A tsz-beru- házási iroda emberének első útja az épület végén álló állványhoz vezet. Feltornássza magát a tetőig. — Megmondtam nekik két héttel ezelőtt, amikor itt jártam, hogy megnézem: Be ne építsék a rothadt nádpadlót! — És szedi ki a rögzítő csavarokat. Leemel néhány palát és a résen át bekandikál: — Mégis beépítették? — kiált felháborodva. Parditkának különben is érzékeny pontja a nádpadló. — Mert olyan nehéz hozzájutni. És ha kell, a föld alól is előteremtem. Ők meg, látja...?! És körülmutat. Itt is, ott is hányódó nádpadló, amott egy nagy halom összesöpörve — mert azt már csak söpörni lehet, szemét lett belőle. — Ahogyan itt a terep most kinéz az még istenes! Látta volna két héttel ezelőtt. Legalább 200 tábla nádpadló ment tönkre ebben a tsz-ben, mert nem vigyáztak rá. Ennyi nádpadló elég lett volna egy 50 férőhelyes istállóhoz. A dohány pajtát - már mint az igazi dohány pajtát már birtokba vette a termelőszövetkezet. Még csodálkoztunk is — némi jogos iróniával — hogy dohánypajtának használják. Ám a birtokbavétel ellenére bemenni még ma is kissé kockázatos dolog ebbe a dohánypajtába. Hát még néhány héttel ezelőtt! Már hordták, fűzték és függesztették fel a dohányfüzéreket a szedriákra, mikor az ácsolt építmény merevítő oszlopait — amelyek a fő , állás rögzítésére szolgáltak — fönt is lent is csupán szögek tartották. Két hete járt itt a műszaki ellenőr. Bemenni nem mert, s csak kívülről, a „finánc járat oknál” kukucskált befelé. Elrendelte az oszlopok megerősítését rögzítő csavarokkal. Ezt elvégezték azóta, de a szedria tartó kengyeleket már csupán három sorra erősítették fel, ameddig az ács a kezével fölért. így a többi szed- riát, amelyekre a súlyos dohányfüzéreket függesztik, s amelyekre az itt dolgozók is kapaszkodnak, majd két emelet magasságba — továbbra is csak szögek tartják. A tsz másik majorjában, mint már említettéin, 300 férőhelyes sertéshizlalda épül már második esztendeje. Nagyobbik részében még aljazatburkolat sincs, itt juhokat tartanai?, az nem tart igényt efajta komfortra. Bemegyünk az épületbe. A mennyezet, mint a hullámzó Balaton. A sertésgondozó brigádvezető mondja, hogy mikor ezt a tetőt csinálták borjak voltak itten. Hogy ne fázzanak, sietve, úgy-ahogy fölvarrták a nádpadlót, a hó ráesett, beroskadozott. Erre kenték rá a vakolatot. — Jön egy erős tél, berogyik a hó alatt — szögezi le angyali nyugalommal a brigádvezető. Próbáljuk kizökkenteni emberünket, s elmondjuk neki, hogy tavaly 22 ilyen sertés- hizlaldát kezdtek építeni a megyében. Ahol időre befejezték, azóta két, sőt, három transzportot is kibocsátottak. Ez tehát legkevesebb 600 darab átlagosan 110—120 kilogrammos fehér hússertés. Vajon nem fáj ez a jövedelemkiesés a bujáki tsz tagoknak, hogy nem szorgalmazzák a hizlalda befejezését? — firtatjuk. De a brigádvezetőt nem nagyon lehet kizökkenteni flegmájából. Nem így, Tereskén, ahol a romhányi építőbrigád 95 százalékos készültségi fokon hagyott ott egy 60 férőhelyes borjúnevelőt. Itt a brigádvezető, Makrai Gusztáv, teli van elkeseredésesl. — Harmincnyolc darab borjúm van egy olyan rozzant tehénistállóban, hogy egyre attól félek, összedől az egész. Rá az állatokra. A borjúnevelő tejkonyhájában már hónapok óta ott áll a két tejhevítő üst, természetesen bekötetlenül. Az üstök össze- r béhorpadva. Még nem is használták, máris elcsúfult. Bent az istállóban nagyjából ké szén vannak az itató állások. Itatásos borjúnevelés lenne itt, ha lenne. De az itatok a;- udvaron rozsdásodnak, a hegesztéseknél négy helyen is törés. Persze, mert a gépkocsiró egyszerűen letaszajtották. Nincs megelégedve a brigádvezető az itató- állásokkal sem: — Hogy lehet így beállítani oszlopokat? —háborog. — Én nem vagyok szakember, de .. .nézzék meg: ez erre görbe, az arra görbe. Odaszegezték a deszkát, oszt áldja meg az ég.. ! — De miféle deszkák ezek — hökken meg Parditka. — Honnan vették? — A brigád hozta. — De hiszen ez közönséges széldeszka, ké- regtelenítve sincs. így beépíteni tilos. Egykettőre tönkremegy. S a kiutalás nem is ilyen faanyagra szólt. A brigádvezető erősködik: — Pedig a brigádosok hozták, és tessék megnézni ezt az ablakot. Ezt is mondtam nekik, ne így csinálják. Oda megy egy négyöthónapos borjú, kívánsci, megböki, az üveg betörik és a borjú összevágja az orrát. Nagyorosziban a tsz majorjában már messziről ásítoznak a gépműhely csonkán meredező falai. Alap, lábazat, felmenő falak — más semmi. Tavasz óta így áll. Holott a tsz 13 erőgéppel rendelkezik, s a mostani javítóműhely nem műhely, hanem* ahogy itt mondják, inkább kutrica. A 60 férőhelyes borjúnevelőből pedig nemrégiben vonult el az építőbrigád: nincs nádpadló és amíg azt föl nem varrják, be nem vakolják, nem folytathatják a többi építőmesteri munkát sem. A tetőszerkezet szinte tűi szép, d e hová lett nádpadló. Ez eddig rendben is volna, de hol a nádpadló? A tsz megkapta a kiutalást, ki is fizette, el is hozta. Akkor hát hova tűnt? Parditka Micsik Jánossal a körzeti párttitkárral vitatkozik, akivel itt a tsz-ben találkoztunk. Mondja is, hogy java idejét kénytelen itt tölteni ebben a tsz-ben. Sok a gond. Parditka a pulyka ólra célozgat, arra ment az a nádpadló. Micsik először azt állítja, hogy az más nádpadló. Aztán hirtelen elhallgat, gondolkodik: — Mégis csak magának lesz igaza — böki meg Parditka mellén a ruhát. — Mert mikor a pulyka-ólat építeni kezdték, éppen sorban állt a tsz, a bankban erre nem adtak pénzt... — Aztán bementek a bankba — vágja rá Parditka — azzal, hogy kérem, nekünk van egy állami hiteles istállónk, arra a zárlat nem vonatkozik, aztán azon a pénzen megvették a nádpadlót és felhasználták a pulyka istállóhoz. No lám, a pulykaól el is készült, hanem a borjak kint vannak a karámban, fáznak szegénykék, összebújnak, orrukból vastagon csap fel a pára, és ha tudnák, hogy néhány lépésnyire tőlük ott áll félbe hagyva igazi otthonuk, bizonyára mérgesen bőgnének. De úgy látszik errefelé nem sokan sajnálják őket. Meg azt sem, hogy az ilyen borjúnevelés miatt nagyobb lesz a súlyveszteség, csökken a tejhozam, vagyis kevesebb lesz húsból, tejből, tejtermékekből a tsz jövedelme. Pedig ami azt illeti az istálló építésétől a vezetők eddig nem „sajnálták” az állami pénzt: a terv előírásai szerint például a tetőszerkezethez mezőgazdasági szerfát és gömbfát kell használni. Ide pedig luxus tetőszerkezetet építettek, fűrészelt fenyő áruból. Ami ugyan jóval szebb, mint a mező- gazdasági szerfa, csak éppen az adott esetben 20 ezer forinttal többe kerül. Nem éppen célszerű bőkezűség. Mert lám a körülbelül 120 ezer forintot érő gépszín tetejéről viszont már vagy 40 négyzetméternyi lemez hiányzik. A többit, ami még megmaradt, össze-vissza görbíti, dobálja a szél, marja a rozsda, mert lemázolni elfelejtették. Elfújta a szél... Vajon mi pusztítja el hamarább a gépszín fedelét: a szél, vagy a rozsda? Sem egyik, sem másik, hanem a nemtörődömség. Hiszen a nemtörődömség hagyatta ott egy nyitott szín alatt a borjúneyelő istálló két tejhevítőjét, — az egyik földöntve ráadásul. De valóban, hát nem egyszerűbb így? Hiszen ha valakik esetleg mégis meggondolják magukat, és mégegyszer kiutalják a nádpadlót, s a romhányi építobn- gád újra felvonul a borjúnevélőhöz, akkor majd kibontják a falat, hogy a tejhevítőket bevihessék.., '• Mire őrhalomba érünk eleredt az eső. Alig múlt el öt óra — sötétedik. A Hazafias Népfront Termelőszövetkezet 600 férőhelyes gépesített önetetős kísérleti sertéshizlaldájának építkezése szigorúan néptelen. A csehszlovák tervek alapján épülő létesítmény az első az országban. Egyelőre. Ha ebben az ütemben halad, nem biztos, hogy az marad. A major másik felében a 96 férőhelyes borjúnevelőnél valamelyes mozgást látunk. A műszaki ellenőr tart megbeszélést a cserhát- surányi brigád építőivel. Mert most talán sok hónapos pangás után — mégiscsak nekilendül a munka. — Csak anyaghiány ne lenne — mondja a műszaki ellenőr. — Kevés a tégla, vasanyag, szabványpala. ., Anyaghiány? Miért van itt anyaghiány most, mikor a termelőszövetkezet az összes alapvető anyagokra március-áprilisban megkapta a kiutalást, ami egyben azt is jelenti, hogy az illetékes TÜZÉP-telepen rendelkezésére áll, csak el kell szállítani, mert annak idején nem mentek érte, elvitte más. — A szállításhoz tényleg nem valami jól „viszonyulnak” ebben a tsz-ben hagyja rá a műszaki ellenőr. — Pedig ennek a termelőszövetkezetnek két saját teherautója van. Néhány bérfuvar helyett inkább sajat építkezésükhöz szállították volna az anyagot. Most kevesebb lenne a gond. S az istálló építőmesteri munkáit már október wire be kellett volna fejezni. De csak november végére lesz készen, ha... ...És újra halljuk, mint ma már annyiszor: Ha az időjárás engedi. Mert bizony, az év utolsó negyede gyakran űzött már komisz tréfát az építőkkel. Igaz, előfordult, hogy még decemberben is napsütötte, enyhe idő járta, de lám, tavaly novembertől kezdődőit a tél, s meddig tartott! Apropos: „meddig tartott?” Ez a kérdés: meddig tart — gyakran forgott ezen a napon. Az építőbrigádokat például idén tavasszal szervezték. S ha meg szentember végén . is szervezési nehézségekkel' próbálják igazolni az egyes mezőgazdasági építkezéseken uralkodó huza-vonát, hanyagságot, rossz munkát, fel tesszük a kérdést: meddig tárt ezeknek a brigádoknak a szervezése, mikor lesznek a járási tanácsom erőskezű gazdái egy sor jelentős mezőgazda- sági beruházás kivitelezőinek? Ilyen szervezési problémákra hallottam hivatkozni például a bujáki brigáddal kapcsolatban, holott alighanem a helyzet sokkal egyszerűbb. A jelek szerint két dudás van a csárdában: a brigádvezető és az ácsok „főnöke”. A járás pedig nem tud igazságot tenni. Más építőbrigádoknál az a panasz, néha nem tudják melyik „gazdára” hallgassanak: a járásra, a tsz-re, vagy kire? A fentiek viszont nem mentik az építőbrigádok gyakran fellelhető felületes, hanyag munkáját, amit gondolom meggyőzően ecsetelt az építkezésen tapasztaltak leírása. Meddig tart vajon, míg felébred bennük a szakmunkás öntudata, az építőmunkásé, aki büszke saját keze munkájára, s tudatában van a felelősségnek is, melyet vállain hordoz. Aztán és főként — meddig tart még, hogy termelőszövetkezeti vezetők és tagok nem óvják azokat az anyagokat, berendezéseket, amelyekhez állami hitel révén jutnak, pedig ha jól gazdálkodnának sokszorosan megtérülne értékük, mire vissza kéne fizetni a kölcsönt. S amit idáig tönkre tettek helyette nagyon gyakran kaptak másikat. Ez vajon meddig tart? Hiszen ezt a kérdést is feltehet- nők! És az meddig tart, hogy egyes termelőszövetkezet vezetői az állami hitelt nem a rendeltetése szerint használták fel. szinte a járási szervek szemeláttára? Elnézik, hogyan lesz borjúnevelőből, sertés- hizlaldából — juhakol, dohánypajta, magtár ás az ördög tudja, mi minden. És medig tart, mire a termelőszövetkezetek tagsága rádöbben, hogy az ilyenfajta „gazdálkodással” saját — s mondhatni az ország jövőjét kockáztatja? Meddig tart...? Csizmadia Géza WW * asz \ezesrot tsz épíi }kezésre Huzavona, anyagpazarlás, tervszerütlenség
