Nógrádi Népújság. 1963. augusztus (19. évfolyam. 62-70. szám)
1963-08-03 / 62. szám
4 nógrádi népújság 1963. augusztus 3. JHudjáeh (alula a ee nie a ária /ara Uhxiil program, és iskolareform folytán — országszerte körzetesí- tették az iskolákat. OSTROMOLJAK A TUDÁS VARAT A most egy éve üzembe helyezett óvodájukra a legbüszkébbek a csesztveiek. Valóban gyönyörűen berendezett „kiskertecske” ez a csesztvei óvoda. A járásnál úgy mondták, hogy jövő évtől kezdve minta óvodaként működik. Addig még több mint harmincezret költenek rá, az idei negyvenezren felül. Ott épül a 300 személyes új művelődési ház is, úgy számítják, hogy augusztus 20-án avatják. Már csak ezekből is levontam magamnak a következtetést: nem állt meg az élet ebben a faluban sem. S amikor egy kicsit a szociográfiai kutató szemével ragadjuk üstökén a kis falut, megtudjuk, hogy csak az elmúlt évben: 4 csesztvei gyerek járt a balassagyarmati gimnáziumba; 2 lány mező- gazdasági szakmunkásképzőbe; 8 gyerek iparitanuló-isko- lába; 1 fiatal az egri Pedagógiai Főiskolára; 1 ifjú ember pedig a Közgazdaságtudományi Egyetemre. Eddig 4 pedagógust adott ez a kisközség a megyének. Most az őszön is újabb 2 KISZ-ista kezdi meg felsőfokú technikumi levelező tanulmányait. Tehát döngetik már főiskoláink, egyetemeink kapuit is az egykori cselédek unokái. Sőt! Amennyire egy faluval szemben igényes lehet az ember, Madáchot is ismerik. Persze nem elemzik őt irodalomtörténetileg elfoglalt helyéről. Állítom, hogy meg sem értik Madáchot. De tudják, hogy ott élt és azt is, hogy író volt. Talán a tanács vezetői azok, akik ezt sem tudják. KÉSZÜLNEK A CENTENÁRIUMRA Csesztve, — a Madáchnak oly sok szép szerelmes órát, de annál is több kiábrándulást, csalódottságot adott kisközség — az író nagyságához méltóan készül a jövő centenáriumi évre is. A faluban már arról beszélnek, hogy házaikat kívülről is bemeszelik, csinosítják. A fiatalok hozzáláttak a kastély körüli park ápolásához. Ebben az erdészeté lesz majd a döntő szó. Mintegy kétszázezer forintos költséggel hamarosan megkezdik a Madách-kúria rendbehozását is, hogy méltó helyén legyen a tervezett Madách- múzeum. Helyreállítják a Ma- dách-korabeli utakat a kúria körül. A termelőszövetkezet is rendet teremt a maga portáján. Visszahelyezik a parkba a történelmi emlékként eddig múzeumban őrzött keresztelő kutat is. Megalakult a centenárium évet előkészítő emlékbizottság, amely lényegében a múlt év végi megyei pártértekezlet nyomán látott munkához. Elkészültek a centenáriumi ünnepség tervei, amelyeket or- , szágos szerveink is jóvá hagytak már. Ezek szerint irodalmi vándorgyűlést rendeznek Balassagyarmaton a Magyar írók Szövetsége és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. A megyei írócsoport is bekapcsolódik majd a centenáriumi események forgatagába. A kúria parkjában szobrot, az épület falán emléktáblát helyeznek el a Madách iránti tisztelet és hódolat jeleként. A Palóc Múzeum ismeretterjesztő és tudományos füzeteket bocsát ki a nagy évforduló alkalmából. 1964. október 4-én nyitja majd meg kapuját a csesztvei Madách-múzeum, amelynek idegenvezetője az író családjának örököse, Madách Aliz néni lesz. Csesztvén kívül, a megye más községeiben is irodalmi esték lesznek, ismeretterjesztő előadások hangzanak majd el Madách életéről, irodalmi nagyságáról. A múzeum több Madách emléket kap a dél-szlovákiai Al- sósztregováról, sőt, az író külföldön élő tisztelőitől és rokonságától is. Madách Imre halálának századik évfordulóját a megye irodalmi életének kiemelkedő eseményévé teszik, talán a régi, nagy palócföldi irodalmi örökség életrekeltésének születése napjává avatják Nóg- rádban. Révai Józsefet idézve mi is „azt valljuk, hogy ,Az ember tragédiája-nak írója nagy író, hogy a Tragédia jelentős ~és nagy alkotás, mely valóban — Arany János szavával, — ,fényt derít a magyar költészetre’ és amelyet méltán sorolunk a magyar irodalom klasszikus remekművei, haladó hagyományai sorába”. Ehhez méltóan ünnepeljük majd őt a jövő centenáriumi esztendőben. Nagy Ferenc m Konyvenroi Egy tanulságos könyvecske Jövőre lesz Madách Imre halálának századik évfordulója. A centenárium alkalmából nagy ünnepséget rendeznek Nógrád megyében, ahol született, élt és az irodalom-remekeit alkotta. A dél-szlovákiai Alsósztregován, szülőfalujában is emlékünnepséget rendeznem sírjánál. Csesztvén ahol később, 1845-től 1853-ig a családi kúriában Fráter Erzsébettel élte ifjúkori és számára végzetessé lett házaséveit — ugyancsak nagy programmal készülnek a Madách emlékévre. A századfordulótól kezdve több tanulmányban méltatták Madách irodalmi munkásságának jelentőségét. Ma is a magyar irodalom egyik legproblematikusabb művelőjeként foglalkoznak vele. Élete legnagyobb alkotása, vagy ahogyan az irodalomtörténet fogalmazza meg — fő műve: „Az ember tragédiája”, szinte megelevenített képekben adja vissza korának, a száz év előtti magyarországi állapotoknak emberi érzelmeket, következtetéseket és ítéleteket igénylő nagy konfliktusait. A Madách emlékév közeledtével, egyre többet hallunk megyénk e nagyszerű fiáról és — sajnos — eddig nem eléggé tisztes kegyelettel őrizett emlékéről. Múlt év októberében a Máxfgmr1 Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei pártértekezletének zárszavában Jakab Sándor elvtárs. a megyei pártbizottság első titkára már óva intette a megye kulturális életének irányítóit: „Meg kell mondani önkritikusan, ezen a téren nem mennek a dolgok rendesen. Nagy irodalmi múltunk kötelez és ideje lenne ezt már nekünk jobban szívügyre venni.” Történelmi, irodalmi emlékeink ápolásában valóban ideje lenne már felébredni. Más nemzetek, — de leszűkítve a dolgok lényegét: más megyék — büszkék lennének ilyen gazdag múltra, mint amilyennel ez a területileg kis megye rendelkezik. Két eve Bulgáriában jártam, s bolgár elvtársaink a Várnaicsata és a magyar történelem egyes részleteit jobban gyön- györgetik, idézgetik, mint mi, akár az iskolákban is. Mi — sajnos — gyakran még a meglévőt sem becsüljük eléggé. Madáchnak szobrot emeltünk Balassagyarmaton, de csesztvei kúriájáról, sok művének édes, vagy keserű ihletet adó környezetéről elfeledkeztünk. Igaz. nálunk született meg a Madách-centená- riurn gondolata, de azért, ha számot kellene vetnünk a kékmezőben zöldhalmon álló és leveles aranykoronát tartó griffes, címeres nemesi család büszkeségével, Madách Imrével, a halála óta eltelt százesztendőnek csak az utóbbi éveit, másfél évtizedét mondhatnák előrelépésnek. MADÁCH FALUJÄBAN Madách korában három földbirtokos család uralta az alig ötven házból álló és több mint négyszáz lelket számláló kisközséget. A földbirtokoscseléd viszonyt csak a felszabadulást követő földosztás fuvallata száműzte az elmúlt és letűnt idők lomtárába. A sok vihart átélt Madách-kúria is a munkálkodó, alkotó paraszt- ember birtokába került. A park árnyas fái tövében új, a most már tartalmasabb életet élő parasztemberek két keze munkájával épített házsorok nőttek. Maga ez a tény is nagy társadalmi, politikai fordulat a kisközség életében. Igaz, szemlélet, világnézeti alap kérdése, hogy valaki észre veszi-e a falu életében ezeket a változásokat. Kár, hogy a most már két évszázados kúria, amolyan gazdátlan, elhanyagolt műemlék. Akik ma még lakják, a piszoktól sem kímélik. A kúria szomszédságában rozoga építmények vannak. A régi földesúri időket idézik. De csak idézik. Mert körülöttük is történt egy és más. Sajnos, erről a helyi „legilletékesebb idegenvezetés” is megfeledkezik. Azok a rozoga épületek, amelyeket ma az író nevét viselő termelőszövetkezet istállónak használ, az egykori földesúri birtok cselédházai voltak. S bizony — mai szemmel — már istállónak is túlságosan igénytelennek tűnnek fel. De mégsem emberi hajlékok, ha nem istállók csupán. A 67 éves Mócz János és a hasonló korú Pálmán Imre bátyám, — mindkettő a szövetkezet állattenyésztői — segítenek a dombhátról elénk táruló többé-kevésbé helyes értékelésben. Ök úgy hiszem illetékesek ebben. Mócz János 21 holdas régi. önállóan gazdálkodó parasztcsaládból való, csesztvei születésű. Pálmán Imre született cseléd ember, aki végig szolgálta a csesztvei uraságokat is. Az ő gyermekkoruk hat ele- mis iskolájában még nem tanulhatták meg, hogy az egymást váltó földesúri családok az 1400-as évek elejétől 1945-ig uralták, birtokolták Csesztvét. Azt azonban tudják, ma sem felejtették el, hogy az 1800-as évek elejei tagosításkor szorították le a falu alá a parasztokat, amikor a Maithényi birtok öröklés útján történt rendezésekor a kúria feletti fensík földjét az uraságok vették birtokukba. Bizony, több mint száz évnek kellett eltelnie, hogy a csesztvei parasztnak ismét birtoka lehessen régi tulajdona. Nem hinném, hogy Madáchiban, az akkortájt még elevenen élő földesúri-paraszti konfliktusok ne hagytak volna nyomot néhány éves csesztvei tartózkodása idejéből. Lehet, hogy a ma már világszerte ismert Tragédia zárómondatát, a csesztvei parasztnak is címezte. Hisz ki ismerte volna nálánál jobban a keseregve zúgolódó nógrádi paraszt sorsát, bánatát. MA MÉG GYENGE A TERMELŐSZÖVETKEZET Az alkotó embert, irodalmunk kiválóságát, Madáchot egymást váltva követték a birtokos családok a számunkra most már — remélhetően hamarosan — szépen berendezett múzeumot, irodalomtörténeti műemléket jelentő kúriában. A felszabadulás után azonban — noha lassan —, de kezdett megmozdulni, életre kelni a falu is. A dombhátról nézve szép, új vöröscserepes házak, egész utcasorok nőttek ebben a faluban is. Az egykori pislákoló mécseseket 1958-ban felváltotta a villany. A parkban, ahol évszázadokon át a földesúri családok sétalovagoltak, betörtek az új társadalom urai, az egyszerű parasztemberek. Pálmán Imre bátyám egyik fia is most épített ott új házat. Az ifjabb Pálmán Imre fejőgulyása a tsz-nek, fiatalember. Múlt évi négyszáz munkaegységével és háztáji juttatásaival együtt tízezren felüli jövedelme volt. Pedig ma még valóban gyenge ez az alig három esztendős közös gazdaság. Tagjai azonban úgy látják, hogy egyre jobb lesz. Építkezni is van erejük már. A három év előtti megalakuláshoz képest százzal nőtt a szarvasmarhaállomány, még nagyobb a juhászat és a sertésállomány növekedése a közös gazdaságban. Ennél többet nem igen várhat az ember egy olyan szövetkezettől, amelyiket nem is segítik különösebben. Ezek ellenére most is huszonöt fiatal marhájuk hízik, jó a takarmányuk, a vártnak megfelelően alakul a gabonatermés is. — No persze, ha most is úgy dolgoznának az emberek, mint az uraságok idején, akkor jobban állnánk, — mondják idős kísérőim. A „látástól vakulá- sig dolgozni” elvét azonban ma már nem szabad megismerniük még az ilyen tipikus földesúri birtok jellegű, s éppen emiatt az átlagtól valamivel elmaradottabb község dolgozóinak sem. No meg a munka legtöbbjét, legnehezebbjét fokozatosan veszik le vállaikról a gépek is. Négy különböző típusú traktoruk van a téeszbelieknek. Különösen a lánctalpast dicsérik. Gépek takarítják be gabona- terméseiket is. S amikor az iskolára terelődik a szó, akkor sincs szé- gyelnivalójuk. Igaz, a felsős gyerekek a szomszédos Szügy- be járnak, de nem azért, mert nincs iskolájuk, hanem mert — a nagyobb tudás megalapozottságát célul tűző kormányKiállításában, terjedelmében szerény, tartalmát tekintve azonban igen hasznos, tanulságos és mélyen elgondolkodtató könyv jelent meg a Kossuth kiadó gondozásában. A könyv címe: Egy ki- sértet-térkép nyomán. Szerzői: Abel Olga és Benamy Sándor érdemes ötlet nyomán Írták meg művüket, amelyet az útikönyvek sorába tehetnénk, ha nem jelentene ennél jóval többet az olvasónak. Magyarország helyrajzi térképe nyomán olyan községekbe, helyiségekbe látogatunk el, amelyeknek már a neve is sokat mond, még többet mondhat a kutató. feltáró munka. Búbánat völgye, Hatrongyos, Átokcsatorna, Zsellérdűlő, Sirató, Koldusgödörpuszta, Bablevesmajor s a többiek, — nem egy helyütt Nógrád megyeiek, mint láthatjuk, — helynevükkel néhol döbbenetes múlt memen- tói. Ezeket hozzák elénk nép- hagyományok és hiteles történelmi dokumentumok alapján izgalmas olvosmányként a szerzők. S van ennek a könyvnek még egy érdekessége: a jelen, amely igen sokszor semmivel sem formálódik kevésbé izgalmasan ezekben a községekben, de ez az izgalmasság már merőben más, mint a régi. A színes, érdekes Írásokat tanulságként olvashatja mindenki, ha kiváncsi rá, hogy egy-egy különöset sejtető nevű községünk honnan érkezett a jelenbe. Mutatóként itt közlünk most egyet a Nógrád megyeiek közül. KOLDUSGÖDÖRPUSZTA „Nézsa, Legénd és Nógrád- sáp községek fogják közre Koldusgödörpusztát. Az országúiról mélyen belátni, szélein akácos erdő húzódik. Talán még a madár se jár arra amint mondani szokták. Szélvédett hely, úgyhogy aki lefekszik benne, háborítatlanúl pihenhet, alhat, a fák sűrűjében meg éppenséggel napokat, heteket eltölthet. De hát ennyi ideje, érkezése sohasem volt annak, aki ott egy kis nyugvásra ledőlt. Hajnalra virradva fogta megint koldústarisznyáját, járta tovább a környéket. Sztankó Pál, aki tizennyolc esztendőn át bíró volt Nóg- rádsápon, még jól emlékszik a koldusokra. Bebotorkáltak, bebicegtek a falvakba és kéréseitek. Leginkább kenyérhéjat kaptak vagy egy kis krumplit, de némelyikük csak Uj köntöst kap a Sztaliaiiov uti Iskola A Sztahanov úti általános iskola bejárata mellett állványok díszítik az épület homlokzatát. Ablakai kitárt szárnyakkal merednek az utcára, s bentről ko- pácsolás hangjával vegyült fütyö- részés száll a háztetők felé... Kíváncsiság kerít hatalmába. — Vajon mi történik ott, az ablakok mögött? — önkéntelenül arra veszem lépteim. Az igazgatói irodában Gérecz István igazgató-helyettest találom. — Milyen meglepetést készítenek a még vidáman vakációzó gyerekek szeptemberi tanévnyitójára? — kérdezem. — Nyolcszázezer forintos költséggel felújítjuk az iskolát — válaszol készségesen, majd folytatja: — Iskolánk 1929-ben épült, s azóta jelentősebb alakítást nem végeztek rajta. A harmincnégy éves épület most új köntöst kap. Kicserélik az elavult vízhálózatot, felújítják a mellékhelyiségeket. Végre üzemképessé teszik a fürdőt, amit a fel- szabadulás óta még nem tudtunk használni. Folyamatban van az iskola teljes neonvilágításának szerelése. Az elöregedett bádogtetőt palával helyettesítjük. A megrongálódott padlózat is javításra szorul, több tanterem műanyagburkolatot kap. Ablakok, ajtók még a harmincnégy éves festést viselik, de hamarosan új színben pompázik minden. Kellemes, többféle pasztell színt kapnak a falak, ami nagyban elősegíti a tanulók szellemi frisseségét... — Mindezen munkákra elég lesz a pénz? — A tervezett költséget minden bizonnyal túllépjük, de szükség van a felsorolt munkák elvégzésére, s kapunk még pótlólag keretet ... — Mikor kezdték a tatarozást? — A munkálatokat június utolsó hetében kezdték meg a tatarozó vállalat szakemberei, s azóta folyik a nagy átalakítás. ■fc — Mindezzel elkészülnek szeptemberre? — kockáztatom meg a kérdést. — A vállalatok ígéretet tettek, biztosítani fogják a tanítás zavartalan kezdését... Közben terepszemlére indulunk. Az elhangzottak alapján a szakemberek népes csoportját képzelem tevékenykedni. Ügy látszik mégsem ... Csalódásom szembetűnik Gérecz elvtársnak, s kérdés nélkül folytatja: — Sajnos, egy- egy vállalat szakemberei időszakosan elvándorolnak más munkahelyekre... A fizikai előadóterem is erről tanúskodik. Padlózata felszedett állapotban várja további sorsát. A vállalat emberei ki tudja hol, merre járnak? Tovább megyünk. Más területeken szépen halad a munka. Mégis az a gyanúm, ez az időszakos elvándorlás nem nyújt biztosítékot a vállalati határidő betartására. Takács Zoltán, a festőbrigád vezetője nagy szorgalommal munkálkodik egy ablakszárnyon. Megszólítom : — Harmincnégy éves volt az eredeti festés. Menynyi időt garantál az új festésnek? — ... Ha annyit nem is, de háromnégyet igen ... mondja huncutkás mosollyal. — Jobb munkát elvtársak!... Kinka László annyit majszolt belőlük, amennyivel épp az életét eltengette, vitte inkább a kocsmába, ott kiborította az iszák- ját, a kocsmáros egy szem- pillantással megbecsülte a hulladékot, azután a koldus leülhetett pár percre valamelyik asztalhoz, egy-két deci pálinkára. A kocsmárosnak jól jött a kenyérhéj meg a krumplihéj mosléknak a disznóhoz, a koldus meg széken „urizálhatott” egy lélegzetvételnyit. Majd indult és kezdte elölről... Jó néhány kikopott, idősebb cselédember, vagy asz- szony volt közöttük, nemkülönben éhkoppon maradt idénymunkás. Érdemes idézni az akkori néprajzi kutatók megállapítását a nógrádi népről: „Sorsa szörnyen mostoha, táplálkozása végtelenül gyenge, a szegényemberek csodabalzsamból és pálinkából szívják tíz erőt.” A sápi bíró még neveket is őriz a két világháború közötti időből. Koldusgödörpusz- ta egyik legismertebb törzslakója egy asszony volt, Hideg Mara, aki valamelyik nem tudja megmondani melyikük — szolgálatából jutott végül is oda. Ez a Hideg Mara azután, úgy hetvenéves korára — „Hiedelemmel legyen mondva” — úgy eltet- vesedett, hogy hatósági beavatkozással kellett megnyírni. meefüröszteni. A ruháját elégették, úgv gyűjtöttek neki kegyeletből más holmit, hng” befedje magát. Egy "másik koldusgödri asszonyra. Rátovszki Ankára is emlékeznek. A gödör férfilakói közül Éliás Mihály neve maradt még meg az emlékezetben, ö is mint mezőgazdasági cseléd kezdte. Amikor már járni, kéreget- ni nem tudtak, mindhármukat behozatták Nógrádsápra, ahol a mai Italbolttal szemben jelöltek ki számukra egy kis gerendás viskót, amit elneveztek Szegényháznak. Sorból hordtak nekik ételt, a kisbiró ment házról-házra és kijelölte: ma ti visztek ebédet, holnap meg ti. Koldusgödörpusztán imitt- amott még találni valami nyomát annak, hogy hajléktalanok, nincstelenek szálláshelye volt valamikor. Ásó, lapát még fel-felkotor egy-egy kapcarongyot, talpatlan, csu- palyuk cipőt, horpadt, rozsdás fazekat, amelyben főzhettek. Hamu, megszenese- dett farönk árulkodik, néhol még emberi testforma süppedését is látni, amelyet az ott alvó a sok-sok éiszakán át kivájt maga alatt... ennyi az egész ma már... Koldus, kéregető ma hírmondónak se akad már a környéken ... Illetve találtunk még valamit a múltból, ami nagyon idekívánkozik: háromszáz kisgyermeksírt számoltunk össze a nézsai temetőben. Külön gyermektemető volt, annyi fiatalka hullt el. Koldusgödörpuszta most a nógrádsápi Vörös Csillag Termelőszövetkezet legelője. Barna János, Hutya Pál teh/- nész és a fiatal Bogdán János bomyász jár oda a többszáz jószággal. Hutyáékat megkerestük, házuk van fent Sápon, az asszony éppen akkor hozott egy háromkerekű biciklit a gyerekének. B. T.
