Nógrádi Népújság. 1963. július (19. évfolyam. 53-61. szám)

1963-07-24 / 59. szám

4 NÖGRÄDINÉPÚJSÁG T963. július M Hajduszo bősz ló i üdvöz let Valakit Hajdúszoboszlón megtalálni, július derekán, a legkriminálisabb szuperká- n.ikulában majdnem olyan ba­jos, mint gombostűt a szalma­kazalban. A hajdúsági, világhírességű, gyógyerejű fürdőváros ilyen­kor ötszörösére népesedik és valóságos serlockholmesi fel­adat a riporter munkája. Nógrádi arcok után kutat, de ebben a nagy meztelenségben egyszeriben csődöt mond a felismerés. Pardon ... bocsá­nat. Ez így megy húsz egy­másutánban is. Aztán a be­Vissza tehát, utánuk. S most már megy minden, mint a karikacsapás. Jönnek, egész kis seregben, már az első hí­vásra. — Nahát!... Ide is utánunk jön a szerkesztőség? — álmél- kodnak és örvendeznek a „ha­zai” ismeretlen ismerősök. De valljuk meg, ez az öröm in­kább az idősebb évjáratúaké. A harmincán aluliak, ahogy jöttek, már tűnnek is valami udvariasságot füllentve, hogy jönnek rögtön. Persze, soha­v iszontnemlátásra. Bent vagyunk a vízben széd zöngéjét lesi, a palócost, a csalhatatlanul nyomraveze­tőt, de semmi árulkodó jel, pedig már fél délelőtt telt el hiábavaló módon. Ebben az örökmozgó forga­tagban a hangoskereső csak a forintokat nyeli, a bemondó hangját meg a strandzsivaj. Ügy kell annak, aki ebben bí­zik. Nos, hát: irány az élveze­tek felé! A fürdő vize nem­csak kellemes, de áldásos is, mert valami tizenháromféle hasznos sót elegyít s különö­sen idült ízületi gyulladások­ban, ideggyulladásban, reu­más fájdalmakban, gyermek- paralízis utáni bénulásokban, fagyási sérülésekben, női be­tegségekben szenvedőknél r,ágyerejű gyógyító. Ivókúra formájában jót tesz a gyo- morsavtúltengésre. renyhe bél­működésre, elhízásra, veseme­dence gyulladásra, idült hör­gőhurutra. A víz, napfény, levegő hár­mas áldását szívesen keresik minden esztendőben a nógrá­diak is, — csak a nógrádiakat r ehéz meglelni itt s ez nem is csoda, ha tudjuk, hogy e fürdőt évente közel egymillió ember látogatja. A napi pár tízezer között pedig tengerben a csepp a mi vidékünkről va­ló, ha mégoly szép számú is képviseletünk a hajdúsági Édenben. Félnapos nyomozás kudarca után, kifelé tartva már, mutatós táblán akad meg a tekintetem: ..Salgótarjáni Acélárugyár üdülője.” S nyíl jelzi, hogy merre. Felvilla­nyozva indulok cél felé a rek- kenő hőségben, de az egyet­len mutató után elvész a nyom a három felé elágazó úton. Már a harmadik irányt já­rom, amikor végre ,.betájol” egv bennszülött; — Tessék csak arra menni... Ott. a kukoricásban . .. A kukoricás takarásában tiégy csinos kis víkendház. Műanyag rajta minden, tető­től talpig. A kis telep körül igen gyanús a csend, semmi jele az életnek. Nem messze n égis egy bámész gvereklány, öt kérdezem. — A salgótarjániak? Most jöttek vagy egy fél órája. Ki­mentek a strandra. Akik maradnak: — acéláru­gyári mind — Ambrózi János, a hideghengermű művezetője, Eutkai Mihály, szerszámlaka­tos. Ménesi József, martinász, Bcródi Ferenc, a kazánház üzemfőnöke. Dudás Gyula. Mikula István, Kimer László, Kimer Sándor, idős Gérecz József, no és a hozzájuk tar­tozók. — Hogyan élnek itt? — kér­dezem, mintha nem látnám rajtuk. — hodolnak-e itt is a nógrá­di <,népszokásnak”? — kér­dem. Nem értik, hogy mifélének. — Hát az ultinak... — egé­szítem ki a mondatot. Egysze­riben felragyognak az arcok. — Hogyne!... De mennyi­re! ... — feleli Sulyok János, a gyár beruházási előadója. A Sulyok család különös nomád életet él Hajdúszobosz­lón. A kis Moszkvics kocsijuk ezekben a hetekben nemcsak közlekedési eszköz- de esti kártyatanya és szálláshely is egyben. — Az éjjel rettenetes meleg volt — panaszolja —. le kellett engedni az ablakokat. — S persze, így nem bizton­ságos ... ? — kérdem. — Dehogyis . .. Csak retten­tő sok a szúnyog. — Hát az öröm is ürömök­kel jár... — Tapasztalgatjuk. Azért így is nagyszerű, mert ott köt­hetünk ki. ahol az est utolér. Holnapután például már Be­rekfürdőn leszünk. Hangos sípolás jelzi, hogy néhány másodperc és indul a csodálatos passzió, a hullám­verés. Néhányan már mozgo­lódni kezdenek, elég volt a diskurzusból. És igaz is, mert beszélgetni máshol is lehet majd. Ha vége az aranynapok­nak, — Tárj ónban. Itt fürödni kell, élvezni a nyár ajándé­kait. De mégis valamit búcsú­zóul ... — Üzennek-e valamitT — Köszöntjük az otthonia­kat — kiáltják vissza kórus­ban, víz felé-távozóban. Hármat sem számolok s már csak fejek, hátak látsza­nak a gyúródó hullámok há­tán. Mintha szét akarnának oldódni ebben a mesterséges tengerben, amiért szívesen a hajdúknak adnák a Mátra valamelyik csúcsát. Egyetemi hallgatók a salgótarjáni építkezéseken A szövetkezeti lakásépítkezésnél találko­zom velük, az üveggyárral szemben. Vakol­nak, egy csoport a meszes gödörnél dolgozik, a tetőn ácsmunkával foglalatoskodik négy-öt fiatal. Kék overál, a lányokon babos kendő. Napbarnítottak, vidámak. A Budapesti Építőipari és Közlekedési Mű­szaki Egyetem építészmérnök hallgatói, első évesek. Nehéz, küzdelmes még az út a dip­lomáig■» de már elkezdték. Hét hetet töltenek Salgótarjánban, fizika jellegű termelési gya­korlatként. A huszonhat fős csoport elosztva dolgozik a szálloda építésén, a kórháznál és a lakásépítkezéseken. Simonfi Dénes tanár­segéd irányítja, látja el tanáccsal őket. Ez a gyakorlat is az egyetemeken folyó új reform tanterv kereteben történik. A hall­gatók betekintést nyernek a kőműves, ács, betonozó és más építőmesteri szakmákba. Három-négy fős csoportokra osztva dolgoz­nak egy-egy szakmunkás mellett. A cél nem a menyiségi munkán van, hanem inkább kér- dezz-felelek formában mindent megnézni, mindent látni, egyszóval nyílt szemmel gyűj­teni a tapasztalatokat. Hogy mennyire je­lentős az elmélet ilyen természetű összekap­csolása a gyakorlattal, ők maguk beszélnek erről. Sokan először látnak téglát. Nincs még gyakorlati tapasztalat és bizony előfordult, hogy kezdetben Lajos bácsi, a kőműves bri- gadéros a falegyenesítő léccel barátságosan megveregette a hátukat, jelezve, görbe a fal. Most már megy. Belejöttek. Eltelt egy hét. A szakmunkások is mgszerették őket. A fő­művezető Józsi bácsitól is minden támoga­tást, segítséget meglcapnak. Kérdéseimre szí­vesen felelnek. Igaz, kicsit izzadurilc a ká­nikulában, hiszen a tetőn ülünk. Megtudom — Simonfi tanársegéd mondja — „lógó or­ral jöttek Salgótarjánba”. Egyszerre hárman is felelnek. Kellemesen csalódtunk, kicsit rossz veit idejönni, hiszen a többi csoport a Balaton mellé, vagy más nagyobb városba ment. Közülünk pedig senki nem járt még Salgótarjánban. Ezért volt az. idegenkedés, de már megszerettük a várost. Tetszik a vá­roskép, a környezet. Szabadidőben szórakozás, mozi, ping-pong, focimeccs, ök is, mint mi, strand hiányában Etesre, Vízválasztóra járnak fürdeni. Táncol­ni nagyon szeretnek, hiszen 19—20 éves fia­talok. Esténként gimnasztikái gyakorlat: twist a Salgóban. Pénzük? Nem sok, de van. Az egyetemtől 200—600 forint ösztöndíjat kaptak és a vállalat is fizet átlag 250 forin­tot. Az ellátás is olcsó, kényelmes munkás­szállás a lakhelyük. Tetszik az új városközpont terve. Pászti Karcsi beszél róla részletesen. Csak akkor hagyja abba, mikor felvilágosítom, ismerem én is, hiszen tarjáni vagyok. Sokminden szóba került, röpködnek a mondatok. A tananyag, egyetemi élet, a sza­badidő mivel töltése. Szeretik az irodáimat, képzőművészetet, színházat, Orbán Lászlóval, Szente Gabival beszélgetünk filmekről, vi­tatkozunk a Kés a vízben című filmről. Du- csay Zsuzsa említi „nagyon rendes a válla­lat vezetősége, mert lehetőséget nyújt azok­nak, akiknek utóvizsgájuk, vagy halasztott vizsgájuk van (melyik egyetemistánál nem fordul ez elő?) a felkészülésre. A hazakül­dött levelek mellett szaporodnak a sorok a munkanaplóban. A napi szakmai tapaszta­latokat gyűjtik össze, élményszerűen veze­tik be naponként. Nem szereti ha érdeklődnek felőle, de re­mélem, nem haragszik meg, Obin Lázáré, aki az elefántcsontpartról került a csoport­ba, ha írok róla pár sort. Már csak azért is, mert számára nem volt kötelező a gyakor­lat. mégis eljött. Elfoglalt ember, a Magyar- országon tanuló külföldi diákok szervezeté­nek külügyi megbízottja. Rövidesen Moszk­vába utazik. Vége az ebédszünetnek, elköszönök, kívá­nom, hasznosítsák az itt szerzett tapasztala­tokat, lehet öt év múlva ismét találkozom közülük néhánnyal valamelyik salgótarjáni építkezésen. SZOKÁCS LÁSZLÓ Fiatalok a termelőszövetkezetben Az ÉM. Nógrád megyei Állami Épitőipari Vállalat 1963. szeptember 1-i beis­kolázással kőműves, ács és vasbetonszerelő ipari tanulókat szerződtet. Jelentkezések azonnal a vállalat központjában, Sal­gótarján Úttörők útja. Vidám a salgótarjáni „különítmény'’ a hajduszoboszlói halászcsárdában — Remekül. Áztatjuk habtestünket — harsogja Boródi Feri bácsi — s nevetik valamennyien. — Az asszonyok meg főzőcs- kéznek otthon. — Otthon? — Hát igen. A víkendtele- pen. — És mi fö ma? — Az én asszonyom csirkét vesz. Paprikás csirke lesz a vacsora — számol be az esti menüről Ambrózi János. Az a négy takaros víkend­ház, amelyet az acélárugyá­riak szállnak meg nyaran­ként, tíznapos turnusokban 12 lakót fogadnak be. Az egyik épületet korszerű konyhának rendezte be a gyári gondos­kodás, így hát minden kénye­lem együtt van itt, a kukori­cás közepén. — Csakhát az a baj — pa­naszolják a turnus tagjai —, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. Azaz: sok az igénylő és kevés a férőhely egy ilyen hatalmas üzem méreteihez. Bővíteni kellene a telepet, rt.erf akikkel itt beszélgetünk, azok egy része is magánhá­zaknál lakik s ez nem olcsó mulatság. Az égé«-’-' érde­kében azonban áldozni kell, mert egységesen állítják, hogy a szoboszlói víz valóban cső* dákat tesz a fájós ízületekben. Azért is jönnek ide annyian báynászok, üzemi, gyári dol­gozók. — Mivel telnek a napok a fürdőzés mellett? — Hát a legfontosabb ne­künk a viz — állapítja meg IvTénesi József, a martinász. Azért szórakozásban sincs hiány. Mozi- színház, zöldven­déglő. Itt, Hajdúszoboszlón bősé­ges hőkutak ontják a víz ten­gerét, alighanem kölcsönös megelégedésre lenne’ a csere. Barna Tibor Szaporán hajladozik a négy lány. Minden izmuk mozdul a munka ütemére. Búzát tisztí­tanak az egyik gépszín alatt a kisbágyoni Petőfi Termelő- szövetkezetben. Miközben az irodába igyekszünk, halljuk, hogy megjegyzik a lányok: ..Minket is lefényképezhetné­nek.” Hirtelen ötlettel odabal­lagunk hozzájuk, s néhány perc múlva már parázs yita keletkezik. Nem a fényképezésen vitat­kozunk, hanem más dolgo­kon. Az itt lévő Kuzsinszki Gabriella és Szandai Margit egy ifjúsági munkacsapat tag­jai. Az ifjúsági munkacsapat többi tagjai: Szandai Klára, Molnár Borbála és Kiss Má- ! via aratnak, uborkát szednek. — Ritkán sikerül együtt dol­gozni — füstölög a lenszőke Szandai Margit. — Pedig sze­retünk együtt lenni. Szeret­tünk volna benevezni az ifjú­sági munkacsapatok országos versenyébe is, de kevesen va­gyunk. — Miért nem szerveznek if­júsági brigádot? — Nem nagyon vagyunk többen — vág közbe Ruzsin­Szerencsekerék a televízióban Az egyre népszerűsödő lot­tó-játék a televízió műsor­szerkesztőségét is arra indí­totta, hogy a tv műsorában is sugározza a szerencsejáték egy-egy fontos momentumát. A július 26-án. pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő Szerencsekerék című adásá­ban a 30. heti lottó-sorsolásról ad helyszíni követítést a tv. Ugyanaznap 19,25 perckor kezdődő „Belépés csak tv né­zőknek” című műsorában pe­nyek feldolgozási munkála­tairól ad hangulatos közvetí­tést. Vannak még olyan fogadók, »kik eddig sorsoláson nem vettek rész nősen nagj számukra külö- élményt jelent berek nagy része hallott a szel­őig a beérkezett lottó-szelvé- zőt. majd a hú; ás izgalmas aktu­sa. Az eni még nem i vényfeldolgozás nagy pontos­ságot igénylő munkálatairól. Az érdekes műsor erre az is­meretlen folyamatra is elviszi a kamerák segítségével a né­Német vendégek jártak Salgótarjánban A napokban baráti meghí­vásra német vendégek jár­tak Salgótarjánban. A városi pártbizottság-ta­nács és — népfront-bizottság vendégei részt vettek a Zagy- vapálfalvi Üveggyárbán pén­teken megrendezett békegyű­lésen is. Paul Schober, aí NDK Kulturális és Tájékozta­tási Irodájának igazgatója a két nép barátságáról szólott a békegyűlésen megjelent mintegy 250 ember előtt. Harcunk szorosan összefügg — mondotta — mert a német és a magyar nép egyet akar, a béke védelmét, a szocialista társadalmi rendszer felépíté­sét. A vendégek ezután az acél­árugyári művelődési otthon­ba látogattak el, ahol a gyár munkásaival találkoztak, va­lamint megnyitották A német és magyar nép harca a fásiz­mus ellen című kiállítást. szki Gabi. — A mi csapatunk­ból is többen elmentek a kör­nyező állami gazdaságokba. — Csodálom, mert jó a ter­melőszövetkezetben — szól közbe Tóth Magdi- aki társ­nőjével, Ocsovszki Klárival a szövetkezetben dolgozik az iskolai szünetben. — Könnyen beszélsz, mert te minden hónapban megka­pod a fizetésedet — repliká- zik Szandai Margit. A két is* kolás lány munkaegységre dolgozik, de havonta megkap­ják a teljesített munka érté­két, harminc forintjával szá­molva. Nem panaszkodhatnak a szö­vetkezeti lányok sem. mert több mint 30 forintot ér a munkaegység, s ha nem is. kapják meg. havonta a tel­jes összeget, szép pénzt vár­hatnak a zárszámadáskor. Ezt még csak növeli a premizá­lás. amit a kapások után kap­nak majd. A nézeteltérések azonnal el­simulnak mihelyt a szórako­zásra terelődik a szó. A lá­nyok egvütt járnak televíziót nézni, táncolni vagy moziba. Vajamelyikük huncut mosol.y- lyal megjegyzi, hogy ő bizony nem szeret bálba járni, mert nagyon gyávák a kisbágyoni fiúk. Ocsovszki Kláriról meg­tudjuk, hogy közgazdasági technikumba megy. A terme­lőszövetkezet szerződést kö­tött vele és ösztöndíjat fo­lyósít. Visszajön majd köny­velőnek. Tóth Magdi is sze­retne visaajönni az érettségi után. Három éven keresztül kertészeti oktatásban részesült s ígv érthető, hosv vonzódik a kertészeti munkához. Érde­mes lenne szakembert ne­velni a kislányból, mert nincs kertészeti szakembere a ter­melőszövetkezetnek. A lányok vidáman dolgoz­nak. A a kombájn-vágta ga­bonát tisztítják és zsákba rakják. Bárhová küldik őket. nics az a munka, amit szí­vesen el ne végeznének. Na­gyon szeretnék azonban, ha a termelőszövetkezet vezetői többet gondolnának a szövet­kezet mellett kitartó italok­kal. Elvégre az erkölcsi el­ismeréshez nem kell fáradság s van lehetőség az anyagiak előnyösebb juttatásához is. A lányok akkor sem haev- iák magukat, amikor a be­szélgetésbe a szőve*1"’"'* elnöke, Jákfalvi Mátyás is bekapcsolódik. Nincs par­don. mert megmondiák. hngv ő személy szerint sem sokat törődik a fiatalok helyzeté­nek javításával. Az elnök bi­zonygatja, hogy beneveztek a fiatalok az országos verseny­be, azonban Szandai Margiték kapásból cáfodják az elnök érvelését. De elmondják azt is. hogy jövőre valóban sze­retnének részt venni az or­szágos versenyben. Eredmé­nyeik alapján ők is vannak olvan ió növénytermesztők, mint az ország sok termelő- szövetkezetének ifjúsági csa­patai. A vita aztán kompro­misszummal ér véget. Az el­nök megígéri, hogy rövidesen foglalkozik a termelőszövetke­zeti fiatalok helyzetével. A lányok megörülnek ennek az ígéretnek. amely remétiOk nemcsak ígéret marad. Hi­szen ez a termelőszövetkezet érdeke is. Pádár András Képzőművészeti főiskolások . Salgótarjánban Hagyomány már, hogy a Bu­dapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak egy csoportja min­den évben Salgótarjánban tölti a kötelező egyhónapos gyakorla­tát. Két napja érkeztek, harminc­ötén. ,,Tematikailag rendkívül gazdag, gyönyörű ez a vidék. A különböző üzemek (acélgyár, üveggyár) nagyon sok .ió témát adnak” — mondja Rozanits Tibor tanársegéd, a csoport vezetője. Sokan ismerősként jöttek Sal­gótarjánba. Jártak már itt az elő­ző gyakorlatok során. Vegyes a csoport összetétele, elsőévesek és diplomamunkát készítők is meg­találhatók közöttük. Parócz! Agnes másodszor van itt, diplomamunkájának egyik feladataként Ipari tájat készít majd. Az acélgyárat szereti na­gyon ,, előnye a budapesti gyá­rakkal szemben, hogy tájba van beépítve, s így gazdag. színes té­mát ad.” A tavalyi élményeit is sikerrel dolgozta fel. Horváth Éva ötödéves hallga­tónak sem újszerű a vidék. Négyszer Járt Salgótarjánban. Na- gvon szereti a természetet. s egv kis büszkeséggel nyugtáz - zvk. mikoi az országban lévő művésztelepek közül a Salgótar­ján‘t tartja témában a leggazda­gabbnak. Megkezdődik a munka, kis tás­kával, mappával a kézben útra- kél a harmincöt főiskolás, alkot­nak, rögzítik a táj szépségeit. Tavaly is gazdag kiállítási anyag bizonyította munkájuk eredmé­nyességét. Az idén szeretnék az acélgyárban és az üveggyárban megrendezni a k: áVítást, hiszen itt van témájuk két fő gócpont­ja. Jó munkát kívánunk és vár­juk az anyagot.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom