Nógrádi Népújság. 1963. április (19. évfolyam. 27-34. szám)

1963-04-06 / 28. szám

NÖGRÄD! NÉ'pOJSÁG 1963. április 6. Újszerű felvételi vizsgák a Salgótarjáni Gépipari Technikumban Akik az elmúlt hét utolsó j mostani körzetesítéssel napjaiban a Salgótarjáni lehetséges. Gépipari Technikum épületé be léptek. halk zsibongású méhkasban érezhették magu­kat. Az intézet nagytermé­ben s a folyosókon az általá­nos iskola nyolcadik osztá­lyát most végző gyermekek és aggodalmas arcú kísérő szülők adtak egymásnak ta­lálkozót. Azok jöttek ide, akik a továbbtanulásnak ezt a lehetőségét választották az eléjük tárulkozó számtalan közül, hogy a szakterület iránti érzésükről, érdeklődé­sük fokáról felvételi vizsgán adjanak számot. — Milyen az érdeklődés a Gépipari Technikum idei felvételei iránt? — kérdeztük meg a vizsgák déli szünetében Boros Gábor elvtársat, az intézet igazgató­ját. — Az érdeklődés. — mon­dotta, — csak úgy, mint az elmúlt esztendőben, most is igen nagy. A felvételre je­lentkezők száma háromszor annyi, mint • a felvehetőké, éppen ezért jelentkezőket csak a felvevő körzetből. Nógrád, Heves megyéből és Borsod déli részéből fogad­hattunk el. Tavaly, annyival volt több a jelentkezőnk, hogy még az Alföldről és a Dunántúlról is jöttek, ez a — Milyen a lányok és a fiúk aránya a felvételizők közüti? — A jelentkezetteknek kö­rülbelül kilenc százaléka le­ány s ez az aráhy jónak mondható. A területi megosz­lás úgy alakult, hogy Salgó­tarján városból 58, Salgótar­ján közvetlen környékéről 70. Nógrád megye egyéb te rületéről 60 jelentkezőnk van, a többi Hevesből és Borsod ból jött.'Heves megyéből fő­leg Gyöngyösről, Sírokról és Egerből felvételiztek a fiata­lok, ennek az a magyarázata, hogy mindhárom helyen KGM nagyüzemek vannak, amelyek évről évre 30—40 végzős technikust alkalmaztak ed­dig is. — Milyen követelményei vannak a felvételnek? Van-e valami új az alkal­massági vizsgák idei mód­szerében? — A nagyszámú jelentkező­ket csak alapos felvételi vizsgával lehet szelektálni. A felvételi vizsga pontrend­szer alapján megy. A tanulók dolgozatukra nem írják rá nevüket, csak a közölt jelent­kezési számot tüntetik fel, ilyen módon a tanári javítás teljesen objektív, a tanár nem tudja, kinek a dolgoza­A megye első magboltja „Mint a patika" — ezt szokták mondani legnagyobb dicséretként, ha egy bolt tisz­ta, rendes. Nos, ezeket az el­ismerő szavakat méltán alkal­mazhatjuk megyénk egyet­len — országos viszonylatban 25. magboltjára, amely három héttel ezelőtt nyílt meg Ba­lassagyarmaton. De nemcsak ezt, mást is megállapíthat­tunk, ha az üzletbe belépünk: színes kerlimagot tartal­mazó tasakok, a tápszeres zacskók. de még a szerszá­mok is csinosak, szemet gyö- nyörködtetően vannak elhe­lyezve, meglátszik, hogy a bolt vezetője Kertész László, ezelőtt dekoratőr volt., — Sokan keresik fel a bol­tot? — kérdezzük, mert a meglehetősen kis helyiség most is tömve van vásárlók­kal. — A három hét alatt 60 ezer forint forgalmat értünk el — válaszolja a boltvezető, miközben gyors kézzel lapá­tolja a zacskóba az expressz- borsót. — Nagy keletje van az aprómagnak, növényvédő­szernek. baromfi tápszernek és a kerti felszerelésnek. Az egész megyébe szállítunk ker­Dmíhmutaíó Salgótarjánban és Balassagyarmaton A Nógrád megyei KISZÖV rendezésében április 6-án Sal­gótarjánban. a Salgó étterem­ben a Salgótarjáni Ruházati KTSZ. április 7-én Balassa­gyarmaton, a városi művelő­dési otthonban a Balassagyar­mati Szabó KTSZ-e tart di­vatbemutatót. A műsorral egybekötött rendezvényen a tavaszi-nyári férfi és női di­vatkollekciót budapesti ma- nakenek mutatják be. A két divatbemutatón fel­lépnek Barlay Katalin és Dr. Breitnér János budapesti tánczenekar kíséretével. timagot, termelőszövetkeze­teknek is. S minderre a munkára két ember van. Kiszolgálás, pénz­tárgép-kezelés, áruátvétel, árukiszerelés, az utánvéttel küldendő cikkek csomagolása, feladása két embernek sok. Még több azért, mert a rak­tárak különböző helyeken 8—10 percre vannak a bolt­tól. Hogy miért nem ad a föld­művesszövetkezet még egy embert ehhez a nagyforgal­mú és bizonyára jelentős jö­vedelmet nyújtó egységhez az rejtély számunkra. Annál is inkább. mert a látogatá­sunk előtti napig külön pénztáros működött is, akit utóbb az irodában helyeztek el. — Kemény — tát javítja. A felvételi esé­lyességnél természetesen fi­gyelembe vettük az általános iskolai eredményt is. Erre a tanuló az eredménytől füg­gően nullától tízig kaphat pontot. Helyesírásból a teljes hibátlan dolgozat értéke 20 pont. Számtanból, egy lapon sokszorosítva tíz példát ka­pott minden tanuló. Ezeket az általános iskolai hetedik és részben a nyolcadik osz­tályos tankönyvekből vettük. A példák kidolgozására más­fél óra állt rendelkezésre és maximálisan 30 pontot sze­rezhetett a felvételiző. — A vizsga legérdekesebb része az úgynevezett műszaki beszélgetés volt. Ez bizottság előtt történt, amelynek egyik tagja minden esetben mér­nöktanár volt. A beszélgetés tartalmából érdekes megemlí­teni néhányat. A tanulónak el kellett készítenie néhány perc alatt valamelyik egy­szerű modell, kúp, kocka, ha­sáb vázlatrajzát. A bizottság nem kész rajzot kért, hanem a vázolási készséget, a ceru­zakezelés ügyességét kívánta megállapítani. A beszélgetés második részében a tanulók technikai érdeklődésének, lo­gikai készségének vizsgála­tára az általános iskola mate­matikai, fizikai és kémiai tantárgyaiból konkrét kérdé­seket kaptak. A műszaki ér­deklődés és tájékozottság vizsgálatára a tanuló kezébe adtunk egyszerű gépelemeket, csavart, szegecset, éket, vagy gépalkatrészeket és pontoz­tuk a tárgy felismerését, al­kalmazását, szóval a témá­ban való jártasságot. — Mik a vizsgák tapasz­talatai? — A dolgozatok értékelése természetesen napokat vesz igénybe, a műszaki beszélge­tések eredménye azonban a gépek iránt érdeklő falusi, de főleg a városi tanulóknál igen biztató. Éppen ezért ál­lapíthatom meg. hogy nehéz dolga lesz a döntések megho­zatalánál a felvételi bizott­ságnak. A szülők és a tanu­lók megnyugtatásaként még azt közölhetjük, hogy a vizsga eredményéről április 15-ig minden felvételező írásbeli értesítést kap. Tizenöt éves az újító mozgalom — HÍREK —| A LOTTÓ E HETI 5 SORSOLÁSÁNAK 5 NYERŐSZÁMAI: $ n n /Z r> , r> a i Az ország újjáépítéséért, újító, elsősorban a saját mun- 20 JŐ Jy 4j Jl ^gazdagodásáért kezdeménye- kahelyén. Ehhez meg kell 1 zett munkaversennyei egy teremteni annak a feltételét, — Hatvan volt úttörőt avat- j időben ezelőtt 15 évvel in- hogy az újítás is tömegmoz- tak kiszessé április 3-án at dúlt útjára az a mozgalom, galommá váljék megyénk va- Salgótarjáni Rákóczi-úti ált. Is- amelynek segítségével a jobb Iamennyi ipari és mezőgaz- kolában. A fiatalokat azt termelési eredmények mellett dasági üzemében, üveggyár KISZ-szerevezete fo-5az ipari üzemek dolgozói a A 15 éves évfordulón lel- gadta be soraiba. Az új ki-1 termelés növelésére, a terme- tétlenül érdemes azt is meg- szesek a KISZ-zászló előtti lesi költségek csökkentésére, a jegyezni, hogy a mozgalom­tettek fogadalmat. j munka biztonságosabb és ol- ban — különösképpen az ÚJJÁSZÜLETIK a salgó-$ esőbb megoldására is tőre- utóbbi esztendőkben — lénye- tarjáni 369. számú porcelán 1 kedtek. Az újítómozgalom 15 gesen javult egy-egy beadott bolt, melynek átalakítása fa-? éve alatt a lelkes kezdemé- javaslat értéke, műszaki és lyamatlban van. A koi^zerusi-^nyezö készség mintegy ki- gazdasági színvonala. Az újí- tett berendezéssel ellátott kiapadhatatlan forrása az újabb tók nem egyszer oldottak már csinosított üzlet önkiszolgáló (és jobb megoldásoknak. Ma meg olyan bonyolult feladd ápnülfoo-a Sán vSfó í'inkb^3" ^ d«- ‘°ka*’ »’<* * teríSÜL április -0 a táján varhato. mkban. Éppen az újítómoz- a termelékenység növelését a SZÉH^S|ZATITÍI^: ÄmiSnkb,'Ä.nhdf„ 2T 20 mÚVe,ÖdéSÍ °tth0nok ta~ 2 feltételét megteremtette an- újítóink is igeÍy«ibS'i£! rintot kaptak anyagi támo- $ jezhessék alkotó^képességei- vlshúok^ 'S7Cmbpn “ a ja* nagy részé szoros valy több mint egy millió fo-jnak, hogy a rintot kaptal gatás címén. i két. Ezt bizonyítja az a tény , ,- A Nógrád megyei Mú-jfe. hogy iparmedencénkben taroze,ka; elosegitóje a mú­zeumok Baráti Köre összejö-<_ csak a bányászatban több szakl illesztés egy-egy pont- vetelt tartott a héten, ahol a?mjnt 15 ezer újítási javaslat ianak végrehajtásában. Ezt múzeumi tervek ismertetése 4 szüle(ett a mozgalom idősza- I,Í70nyítÍák t5bb5 között — után megválasztották a kor $ kában és csak a szénbánvá- DéIdánI 3 szénbányászatban veze.őseget. ászaiban a javaslatok gazda- azok a találmányok, amelyek — A SZOCIALITA cím el- í sági eredménye meghaladja a a hányabeli szállítás, rako­nverését tűzte maga elé aL0 mjnió forintot dás és feRés. vagy a kor­Sä jssss Li^rr"* .ra*«* s&Ät S£íí «* “ ssr. ‘«arssi- A kulturális szemle járá- $f>enyf 7;ő részét merítettük !ck »8 si bemutatói április 7-én va-*kl *ddl*- Me* 3 szocialista * / " í ,ha*,tásl celzo ,aya8* sárnap lesznek Szécsényben a 2 n^nj^-verseny gyakran a dől- ™ 1 * ^ járás fiatal jainaik i gozok zömét ragadta magá- uji tó mozgalom 15« év©*- Ez év őszén megnyílik aS™1 a naey *«■»*>« felada- bfn feltétlen ki kell monda­Balassagyarmati Palóc Mű- t®k, megoldására, addig az m. hogy gazdasági es műsza- zeum mellett lévő szabadtári { u ntomozgalom egy jóval ki- ki vezetőinknek tovább kell múzeum. Az ország első sza- i sebb csapatot mondhat ma- bátorítani a fizikai rounkaso— badtéri múzeumában meg-1 gáénak. Ebben különösképpen kát, segíteni kell a dolgozók nyitják a Karancskesziből 5 figyelemreméltó az, hogy ipa- kezdeményezésének megvaló- származó 250 éves palócházat, tr' szinten a fizikai dolgozók sítását. Fel kell karolni sas amelyet eredeti bútorokkal és J aüs 10 százaléka csatlako- újító embert, aki a maga és egyéb eszközökkel rendeznek $ zott az újítók táborához. Ez a közösség hasznára elosegí- be. (pedig az elkövetkezendő idők ti a termelékenység emelését. — A TERMELÖSZÖVET-t fela(lata,'t is megszabja. Meg a költségek csökkentését, aki KEZETEKKEL KAPCSOLA- ? keli valósítani azt a tervet, lebirva az elavultat, a régit, TOS TENNIVALÓKRÓL ta-^hogy legyen minden dolgozó újat teremt, nácskoztak pénteki bizottsági ülésükön a Hazafias Nép­front vezetői és aktívái. — Két új kiállítást láthatnák az érdeklődők április 3-tól a Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeumban. Az egyik: „A re­neszánsz nagy mesterei” re­produkciós kiállítás, a másik „Kőszéntelepeink földtani ki­alakítása” című kiállítás. Az iskolák csoportos látogatás esetén ingyenesen tekinthetik meg a kiállítást. Hunkához láttak az új traktorosok Ä héten befejeződnek az alapfokú traktorvezetői tan­folyamok vizsgái. A tél folya­mán állami gazdaságokban, gépállomáson és termelőszö­vetkezetben több mint 300 ember vett részt a traktoros­képző tanfolyamokon. Az új traktorosok az idei tavaszon már részt vesznek á mezőgazdasági munkában, így lehetőség lesz arra, hogy különösen a nyár végén és az őszi nagy munkák idején növeljék a gépállomások és a termelőszövetkezetek a ket­tős műszakban a dolgozó gé­pek számát. Megvalósul-e határidőre? Bonyodalmak a szálloda építése körül Apréhi i*«l etAxeli Oriásgyümölcsű pöszméte-tövek (piros, fehér, sárga) kaphatók, darabonként K forintért. Toronyi kertésznél Békéscsaba. Sztraka 27. (2»3> Kiadó (ilO négyszögöles bekerí­tett telek, gyümölcsfákkal. Eper- jes-telep 27. Cím: Salgótarján 76-os bérház ti. em. 11. (234) Eladó jókarban levő Panni 75-ös kismotor Kalocsai Pál Zaey- vapálfalva, Felszabadulás u. 70. ______________________(275) E ladó kétszoba összkomfortos, kertes családi ház Kisterenye Dobó u. ) 06. Azonnal beköltöz­hető. Érdeklődni lehet: Baglyas- «1.1a Petőfi u. 2. sz. alatt. (236) Jókarban levő 125-ös Qanúvia Wiotorkerókpár 6 480 kilométerrel eladó. Cím a kiadóban. (237) II. 'T’avaly egesz Salgótarján •*- csodálta, hogyan emel­kedik a magasba az új szál­loda toronyépülete. Növeke­dett, mint a mesebeli her­ceg — nem is napról-napra. de óráról-órára. Az építők úgy belejöttek a „svungba” — amiben valamelyes szere­pet bizonyára a járdaszélen ácsorgó lelkes szurkológárda együttérzése is játszott —, hogy az amúgy is megszorí­tott tervet még túl is telje­sítették. Azóta készen áll a teljes épület-szerkezet — jó magyar szokás szerint siet­tünk fel is avatni —, a hé­ten végéhez ért a kettős — hőszigetelő és homlokzatdí­szítő — célt szolgáló vasbe­ton dobozok felrakása, meg­kezdődni a belső válaszfalak vakolássá, a fűtés-szerelés csővezési része kész. a vil­lanyszerelési munkák csöve- zési része is elkészült, a nyí­lászáró szerkezeteket úgy sze­relik ahogyan befutnak az építkezéshez. Hogy mégis, mikor adják át a szállodát, amely a ke- resztségben majdan a „Na­rancs" nevet kapja, arra ma nagyon ellentmondó válaszo­kat adnak az ilyen vagy olyan illetékesek. Ha a be­ruházót kérded — a megyei tanács vb. tervosztálya len­ne az — ott azt hangoztatják: a szállodának még ebben az évben fel kell épülni, a for­galomnak át kell adni. A ki­vitelező — a Nógrád megyei Építőipari Vállalat — képvi­selője, Kovács László fődisz­pécser véleménye szerint nincs remény arra, hogy az idén erre sor kerüljön. Leg­jobb esetben jövő év első ne­gyedében lesz a szálloda olyan állapotban, hogy átad­hassák a megrendelőnek. Eredeti határidejére, 1963. szeptember 5-re persze már semmiképpen nem lesz ké­szen. erről a dátumról ma úgy beszél, akár az építtető, akár a kivitelező... illetve, ha egyáltalán szóba kerül, megemlítik, hogy ilyen ha­táridő is volt valamikor. Szer­ződésben ugyan rögzítették — az Építésügyi Minisztérium jóvá is hagyta — sőt, az épí­tők egy ugyan nem hangoz­tatott, de akkor reálisnak látszó vállalásra is elhatároz­ták magukat, mármint, hogy 1963. augusztus 20-ra befeje­zik a munkát. No de, hol van már a tavalyi hó! Ami akkor reálisnak látszott, ma már ködbe veszett álom. Mennyi minden történt azóta! A legbosszantóbb, az, hogy amikor a szálloda épületszer­kezetének építése folyt, mi­lyen büszkék voltunk: Lám, tudunk mi építeni! Pedig a mostani problémáknak és vé­leménykülönbségeknek a gyö­kerei. okai már akkor is megvoltak. S ez a vélemény- különbség nemcsak a befeje­zés időpontjára terjed ki. Akad még néhány lényeges kérdés, amely azt mutatja, hogy ezt a beruházást eny­hén szólva nem mintaszerű­en készítették elő. Itt van mindjárt a beruházás összege amelyet mintegy 20 millió forintban szabott meg a be­ruházási program. Ma 25 millióról van már szó. Miért? Előre nem látható okok miatt emelkedtek a költségek. — mondják a tervosztályon. Rész­ben többe került az alapo­zás — ennek talajmechani­kai okai vannak, s itt való­ban előfordulhatnak várat­lan meglepetések —. többe ke­rültek a lakatosárúk, stb. Az építtető azt állítja, hogy nem csak ez a hiba. Rosszul volt elkészítve a beruházási program is. A költségek, mint utólag kiderült, több­nek bizonyultak még ami­att is, mert a beruházási ter­vezetben egyszerű szorzási és összeadási hibákat vétettek. S ez bármily komikusán is hat a számológépek korában, súlyos százezreket jelent. A legtöbbet azonban a fű­tési-rendszer megváltoztatása körül kialakult huzavona következményeiről beszélnek. Ifit mond erről a beru- lházó? A szállodának eredetileg központi fűtést terveztek. Aztán jött a táv­fűtés lehetősége, s ezért az egész fűtési rendszert újra kellett tervezni. Az átterve­zés felborogatta a megrende­lések, tehát a megrendelések kielégítésének határideit is. Március 12-én a beruházó szocialista szerződést kötött a kivitelezővel. amelyben a többi között vállalta hogy az új fűtési rendszer dokumen­tumait június 30-ig prezentál­ja, arról is gondoskodik, hogy míg a távfűtés meg nem valósítható, az ideiglenes fű­téshez szükséges lokomotívot — a MÁV segítségével — biz- j vonulnak hogy a szerelést el- tosítja. Ezzel szemben a ki- | végezze. Nem sok a remény* vitelező vállalja, hogy..: :..Nos ,hogy a kivitelező mit vállalt mit nem, Kovács László fődiszpécser vélemé nye szerint a szálloda min denesetre még akkor sem lesz készen az idén. ha is­teni csoda következtében hir­telen minden klappolna, ren­delkezésre állna az összes, rajz, anyagok, szerelvények, etceterá. Ugyanis... de men­jünk sorjában. Az építő vállalat szemére hányja a beruházónak — és szerintünk joggal —. hogy részlet dokumetációk késedel­mes átadásával nagy kárt okozott az egész építkezés nek. A kazándobogó, korlá­tok, vaslépcsők, nagyablakok például az eredetileg vállalt határidőnél 3 0 hónappal ké sőbb futottak be. A rajzok késése egyben azt is jelenti, hogy a megrendelést is kés­ve küldhették el. a vissza igazolás is késett, késik a szál­lítás — és felborult az egész építkezés reményteljes pom- pás üteme. A tél, bár erősen hátrál­tatta a vállalat munkáját, nem akadályozta volna pél­dául a radiátor szerelést. Ra­diátor azonban nem volt, most sincs, talán júniusra- júliusra lesz. És a hőköz- nont új terveivel mi lesz? A beruházó vállalta, hogy jú­nius 30-ra átadja a rajzokat. Ebben a határidőben már nem is nagyon bíznak az épí­tők. de ha netán mégis elké­szülnek a rajzok, a hőközpont építésére felkért kecskeméti alvállalkozónak csak akkor adhatják fel a megrendelést. A kecskeméti vállalat, a meg­bízás alapján feladja a meg­rendelést a berendezéseket gyártó illetékes vállalatnak, s mikor azok szállítanak, fel­hogy ezt 1964 első negyedé­nél korábban megteheti. Ha pedig az épület a következő télen sem lesz fűthető, a bel­ső, kényesebb természetű munkákat, amelyek érzéke­nyek a nedves vagy hideg időjárásra — sem tudják jö­vő tavasz előtt befejezni. Van még egy lehetőség. A beruházó ígéretet kapott a lőrinci erőműtől, hogy az új tervezésű hőközponthoz meg­kap bizonyos, ott készen álló és használaton kívüli alapvető berendezéseket, ebben az esetben az idén a fűtés fel­szerelése — tehát a szálloda befejezése is — megoldható. Az építő erre azt mondja: mi erre vonatkozóan írásos nyi­latkozatot még' nem kaptunk, csupán fél füllel hallottuk. De ha ígv is lenne, a befeje­zés még akkor is kétséges. A kecskeméti alvállalkozó, mi­kor a fűtés-szerelési munká­ra felkérték, úgy kalkulált, hogy ezen a télen, és alapjá­ban véve az első fél évben végzi el a feladatát. Hogy er­re nem kerülhetett sor, ez bi­zonyára elég gondot okozott neki is, de mindenesetre a második fél évét már ..betáb­lázta" egyéb, nem tarjáni munkákkal. S ezért haragud­ni sem lehet rá. Kérni ugyan lehet őket, hogy ha már egy­szer fel borogat tűk a terveiket, forgassák fel újra — de kér­dés. hogy kötélnek állnak-e. S ha nem — ezért sem lehet hcTTEjudni rájuk. IT észen lesz-e a szálloda az idén? Mindennek ellenére még az is előfordul­hat. hogy igen. Nem biztos, de lehet. Annyi azonban biz­tos. hogy így beruházási elő­készíteni, lebonyolítani többé nem szabad. Csizmadia Géz’

Next

/
Oldalképek
Tartalom