Nógrádi Népújság. 1963. február (19. évfolyam. 9-16. szám)
1963-02-16 / 13. szám
8 nógrádi népújság 1963. február 16. MEGKEZDŐDÖTT A KORAI KELTETÉS — Mit bámultok? Ilyenkor télen ez az egyetlen okos megoldás (Fülöp György rajza) SZIGET ELŐZÉSI POLITIKA •Mg!*!*** De Gaulle: — Igényt tartok! Algéria elveszett, de Szent Ilonára (Gerő Sándor rajza) A£ •***(£ Adenauer: — Kár volt kihagyni a játékból Mekit, most biztos valami rosszban töri a fejét! A XII. Falusi A XII. Falusi Spartakiád őszitéli versenyszámaiban már megyénk minden járásában a körzeti döntőknél tartanak. Majd ezt követi a járási döntő, melyet minden járás székhelyén bonyolítanak le. S végül a megyei döntő, melyet az idén Szécsény- ben rendeznek meg 1963. április hó 7-én. A Spartakiád nyári versenyszámaiban : atlétikában, kerékpározásban, kézilabdában, röplabdában, tekében és tornában a küzdelmek községi szinten április 1-ével indulnak. Június 1-ig azonban már a körzeti versenyeket is meg kell rendezni minden járásunkban, mert a járási döntő határideje a versenykiírás szerint június 1 és július 1-e köpött van. A megyei döntőt Salgótarjánban rendezik ezúttal is július 21-én. Míg az országos döntőre most hazánk fővárosában, Budapesten kerül sor a Népstadionban a „Sportnap” alkalmával. A versenykiírás szerint a XII. Falusi Spartakiád versenyszámaiban minden községi lakos indulhat, beleértve a szakszervezeti sportkörök igazolt versenyzőit is. Továbbá indulhatnak a naponként más községbe (városba) bejáró iskolai tanulók is. akik a 15. életévüket betöltötték a helyi verseny időpontjára, s a község állandó bejelentett lakói. A Spartakiád küzdelmeiben nem vehetnek részt: az I. osztályú minősítést elért versenyzők, a Testnevelési Főiskola (nappali tagozata) tanár szakon végzett személyek, a fegyveres testület tagjai és azok a diákok, akik közép és felsőfokú intézetbe járnak és az iskola székhelyén laknak. A körzeti versenyt legalább négy fordulóban kell megrendezni. Csak az vehet részt a járási döntőn, aki legalább négy alkalommal indult a helyi, illetve a körzeti versenyen és az adott versenyszámban legalább 1—3 helyen végzett. Egy versenyző csak két versenyszámban állhat rajthoz. A Járási és megyei döntőkön csak olyan versenyző és csapat indulhat, aki a körzeti, illetve a járási döntőn is részt vett. A járási és megyei döntőre egyéni sportágakban egy versenyszámban három versenyző Spariakiád nevezhető, de a döntőn csak kettő indulhat. Az országos döntőn csak az indulhat, aki a fenti követelményeken kívül a kijelölt•> szintet is elérte. Labdajátékokban a járási, illetve megyei döntőn indulási jogot nyert csapatok részére egyenes kiesési rendszerben selejtezőket kell rendezni, úgy, hogy a döntő napjára a járásban kettő, a megyénél legfeljebb négy csapat maradjon versenyben. Ladbajátékokban a járási, megyei és országos döntőket megelőző selejtezőkön a körzeti, járási és megyei döntők I. helyezettjei vehetnek részt. Kerékp^'^z^sban országos dönTavasszal a ! A Nógrád megyei labdarúgóbajnokság őszi szezonjának kétségkívül egyik kellemes meglepetését a Salgótarjáni Üveggyár labdarúgói szolgáltatták, akik egészen a 10. fordulóig felváltva vezettek a Balassagyarmati Dózsa együttesével. Bár a sorsolásuk nem volt valami kedvező, hiszen jóval több mérkőzést kellett idegenben vívniok a tabániaknak, mint odahaza, de jó játékukkal derekasan helytálltak a fiatalokkal megtűzdelt üveggyáriak. Hogy mi okozta a jó szereplést? Erre Wahlkampf Lajos, a népszerű edző így válaszolt: sikeresen fiatalítottunk, s jól felkészültünk a bajnokságra. Látni kell azt, hogy alig két évvel ezelőtt még az üveggyári labdarúgók átlag életkora 29—30 év volt. A jelenlegi csapaté már alig éri el a 22 évet. A népszerű edző az ésszerű fiatalítást szem előtt tartva, két év alatt olyan utánpótlást biztosított az üveggyári csapatnak, amelyre azt lehet mondani: egyedülálló a megyei bajnokságban. A jövőre nézve is olyan ifjúsági gárda áll rendelkezésre, melynek sikerült legyőzni a hosszú évek óta veretlen SBTC ifjúsági csapatát. Teljesítményük értékét növeli az a tény is, hogy a sportversen \j ékről tőt nem rendeznek, így tehát csak megyei döntőkig kerülhetnek fel a versenyzők, A versenyzők igazolása minden verseny előtt, személyazonossági igazolvánnyal, illetve minősített versenyzőké minősítési Igazolvánnyal történik. A spartakiád-versenyekre az egyes sportágak hivatalos versenyszabályai érvényesek. A járási döntőktől felfelé minden versenyző köteles érvényes sportorvosi igazolást bemutatni. A megyei döntőn az óvás a verseny után, alatt, de legkésőbb az eredmény kihirdetése után 30 perccel nyújtható be a verseny- bíróságnak. TANÁCSKOZIK a MEGYEI TST 1963. február hó 17-én. vasárnap délelőtt 10 órakor Salgótarjánban a megyetanáes dísztermében tanácskozást tart a Megyei TST. A tanácskozásra hivatalosak a Megyei TST tagjai, a Járási TST elnökei és a megye valamennyi sportkörének elnökei. AZ SBTC ÓZDON JÁTSZIK VASÁRNAP A tavaszi szezonra készülő NB I-es Salgótarjáni BTC labdarúgói február 17-én, vasárnap Ózdon vendégszerepeinek barátságos mérkőzés keretében. Ez a találkozó a visszavágója az előző vasárnapi salgótarjáni mérkőzésnek, ahol a tarjániak 3:2 arányú győzelmet értek el az Özdi Kohász ellen. ín jól akar szerepelni iáig. Üveggyár szerüségi versenyben az elsők között emlegetik az ifjú üveggyári labdarúgók neveit. Az elmúlt ősszel az Üveggyár I. csapata csak az utolsó mérkőzéseken elszenvedett vereségek miatt került a tabella negyedik helyére. De megfogadták a fiúk, hogy ezt a csorbát tavasz- szal kiköszörülik, melyre biztosíték a jó felkészülés, no, meg az a tény is, hogy a tavaszi szezonban sokkal több mérkőzést játszanak otthonukban, mint idegen pályán. Titokban abban is reménykednek a tarján! fiúk, hogy a bajnokság végére a tabella vezető helyét is megszerzik. Ez kiváló teljesítmény lenne ettől a fiatalokból álló együttestől. Az idei felkészülési munkát már januárban elkezdték Wahlkampf Lajos edző irányításával. Mindjárt a szabadban kezdtek. Alig néhány hetes erőnléti edzés után azután már labdát is kaptak a fiúk? majd pedig két hete már kétkapus mérkőzéseket is játszanak. Bár a pályájuk egyelőre jégpáncéllal van borítva, de ez sem rettenti el őket a két- lcapuzástól. Első mérkőzésüket az NB Il-es Salg. Kohász ellen vívták otthonukban. Ezen a találkozón az első félidőben még elfo- gódottan kezdtek de a második félidőben már igen jól helytálltak, bár végeredményben vereséget szenvedtek a rutinosabb NB n-esektől. Második mérkőzésüket a Kohász Stadionban vívták a Kohász II ellen. Ezen a találkozón már egyenrangú ellenfélnek bizonyultak, s végeredményben 1 ;1 arányú eldöntetlen eredményt értek el. G. J. A TEREMKÉZILABDAbajnoksAg második FORDULÓJÁT BONYOLÍTJÁK LE VASÄRNAP A Nógrád megyei Kézilabda Szövetség rendezésében beindult teremkézilabda-bajnokság második fordulóját bonyolítják le február 17-én, vasárnap. A salgótarjáni csoportban délelőtt 9.20- kor a Gépipari Technikum—SBTC, 10,20-kor a Salg. Kohász SE— St. Építők I. és ll.Í5-kor a Verpeléti Honvéd—St. Építők II. mérkőzéseire kerül sor a Gépipari Technikum tornatermében. A nagybátonyi csoportban: délelőtt 9.20-kor a Nagybátonyi Bányász—Pásztó, 10.20-kor a Kazárt Bányász—Rákóczi-telep, A Nagybátonyi ITSK—Nagybátonyi Gimnázium mérkőzést, mely szintén a második fordulóra van kisorsolva, 17-e és 22-e között kell lejátszani. Ezek a találkozók a Nagybátonyi Gimnázium tornatermében kerülnek megrendezésre. VASÁRNAP FEBRUAR 17. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrészletek. 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.05: Barangolás Banánországban. 9.55: Hanglemezparádé. 10.55: Apám meg a bányamanók. Elbeszélés. 11.10: Beethoven összes szimfóniái. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Nótacsokor. 13.45: Rádiólexikon. 14.15: Strauss-hangver- seny. 15.05: Családi körben. 16.05: Könnyűzene. 16.30: Üj Zenei Újság. 17.10: Népi zene. 17.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. 18.00: Világhírű zenekarok. 19.05: Feltételes megálló. 19.15: Tánczene. 20.10: A kis kéményseprő. Gyermekopera. 21.10: Irodalmi műsor. 22.20: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 8.00: Mit hallunk a jövő héten? 8.30: Falusi életképek. 9.10: Operakalauz. 10.10: Munkáshétköznapok. 10.35: Hang- lemezgyüjtők húszperce. 10.35: Régi magyar dalok és táncok. 11.25: A Rádióiskola hallgatóinak. 11.40: Tánczene. 13.00: Az egri remete. 13.45: Angol szerzők kórilsművei. 14.20: Miska bácsi lemezesládája. Í4.50: Gazdaszemmel. . . 15.05: Zenekari hangverseny. 16.05: Kor- társainkhoz. Fiatal művészek estje. 17.10: Ilosfalvy Róbert, Stefánia Woytowicz és Nicolas Her- lea énekel. 18.10: Színházművészet és koreszme. 18.30: Könnyűzene. 19.15: Epizódok Raval életéből. 20.00: Tánczene. Televízió: 9.55: Űrhajós vetélkedő. Közvetítés Prágából. 11.00: Hétmérföldes kamera. 11.15: Nagybányai művészet. Közvetítés a Nemzti Galériából. 11.45: A Magyar Hirdtő műsora. 16.30: Teli Vilmos. 7. Az áruló. Magyarul beszélő angol ifjúsági filmsorozat. 17,00: Asztalitenisz országos bajnokság. 19.30: TV Híradó. 39.50: A TV Mesekönyve. 20.00: Ma esti vendégünk . . . 20.40: Schumann: Karnevál. 21.10: Padalattt ország. 22.20: Telesport. 22.40: Hírek. HÉTFŐ FEBRUAR 18. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyűzene. 9.00: Lányok, asszonyok . . . 9.20: Zongoraművek. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Dallal, tánccal a világ körül. 11.10: Rádióiskola. 11.50: Muradelli: Hazám — Oroszország. 12.10: Mindenki kedvére! 13.50: Hogyan veszett össze Iván Ivanovics Iván Nyikiforoviccsal? (Kisregény folytatásokban) 14.20: Heti zenés kalendárium. 15.10: Válaszolunk hallgatóinknak. Í5.25: Szív küldi. . . 16.05: Üttörőhíradó. 16.25: Zenekari muzsika. 17.15: ötórai tea. 18.05: A háromszögletű körte. Versek. 18.20: Operarészletek. 18.45: Választási históriák. 19.30: Magyar népköltészet — magyar népdalok. 20.25: Alapozás. Rádiójáték. 21.30: Joe Reisman zenekara játszik. 22.20: Haydn és a magyar zene. 23.20: Verbunkosok, magyarnóták. Petőfi-rádió: 14.20; Könnyű fúvósmuzsika. 14.40: Pillanatképek. 15.00: Német romantikus operákból. 15.50: A világ minden tájáról. 16.05: Népi muzsika. 16.35: A Gyermekrádió műsora. 17.15: Munkásarckép — profilból. 17.25: Kürthy Éva és Szécsi Klára hangversenye a stúdióban. 18.10: Köny- nyűzene. 19.05: Operettrészletek. 19 30:- Édes anyanyelvűnk. 22.00: Tánczene. KEDD FEBRUAR 19. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Tánczene. 10.10: Nyitott borítékban . . . 10.50: Alapozás. Rádiójáték. 12.15: Klasszikus operettekből. 12.58: A vidéki színházak műsora. 13.00: Szövetkezeti gazdatánfolyam. 13.20: Paganini: D-dúr hegedűverseny. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.10: Az Állami Budapest Táncegyüttes népi zenekara játszik. 15.20: Törvénykönyv. 16.05: Új művével jelentkezik Somlyó György. 16.25: Szív küldi . . . 17.15: Csiaó nagyságos úr furcsa találkozása. Zenés vígjáték. 18.40: Horizont. Gazdasági Híradó. 19.00: Hernádi Lajos hangversenye a stúdióban, to \ 9znhó csntád 20.25: Könynyűzenei híradó. 21.15: Ismeretlen ismerősök. 22.15: Mai szemmel . . . 22.25: Zenekari hangverseny. 23.40: Örökzöld melódiák. Petőfi-rádió: 14.20: Hispánia zenés krónikája. 15.20: Fúvószene. 15.45: Egy nap a Földtani Intézetben. 16.05: Sosztakovics-művek. 16.45: Tíz perc világgazdaság. 16.55: Táncoló hangjegyek. 18.10: Rádióegyetem. A világirodalom története. 18.40: Dankó Pista és Dóczy József nótáiból. 19.05: Szövetkezeti gazdatanfolyam. 19.25: Hangverseny Az opera útja című műsor hallgatóinak. 19.50: A második front. Könyvismertetés. 20.00: Zenekari muzsika. 21.10: Népi muzsika. 21.40: Liszt-művek. 22.25: Miért szép? Ady Érdre: Magyar jakobinus dala című verséről beszél Megyer Szabolcs. 22.40: Könnyűzene. Televízió: 17.55: Hírek. 18.00: Iskolások műsora. 19.10: Falu járó kamera. 19.30: TV Híradó. 19.45: A TV Mesekönyve. 19.50: Eduard és Caroline. Francia film. 21.20: Törzsasztal az Újságíró Klubban. 21.40: Hírek. SZERDA FEBRUAR 20. Kossuth-rádió: 8.10: Tánczene. 9.00: Rádióegyetem. 9.30: Glazunov: Rajmonda. Falettszvit. 10.10: Üttörőhíradó. 10.30: Könnyűzene. 10.55: Napirenden. 11.00: Operarészletek. 11.25: A Szabó család. 12.15: Népdalok, népi táncok. 12.48: A vidéki színházak műsora. 12.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Kamarazene. 14.00: Hogyan veszett össze Iván Ivanovics Iván Nyikiforoviccsal ? (Kisregény folytatásokban) 14.15: Táncmelódiák. 15.10: Megtudtuk, elmondjuk. 15.30: Három Vivaldi versenymű. 3 6.05: A barátság hullámhosszán. 16.15: Népi muzsika. 17.15: Két kantáta. 17.40: Falusi klub. 18.00: Nyilvános tánczenei hangverseny a stúdióban. 18.45: Holnap folytatjuk. Színmű. Közvetítés a Nemzeti Színházból 21.50: Lajtha László: Soproni képek. 22.30: Zsolnay Hédi és Bing Crosby énekel. 23.25: Mese. Versek. 22.30: Gordonkaverseny. Petőfi-rádió: 14.20: Bartók: n. hegedű-zongora szonáta. 14.40: Orosz nyelvlecke a II. osztályosoknak. 15.00: Az iskolamester. Komikus kantáta. 15.50: Fellobban a láng. Rádiójáték 16.05: Mozart: B-dúr divertimento. 16.35: Tudni jó... és tanulni? 16.55: Rapszódiák fúvószenekarra. 17.15: Munkásakadémia. A leigázott természet. 17.40: Könnyűzene. 18.05: Hirdetőoszlop. 18.20: Századunk zeneszerzői — századunk muzsikájáról. 19.05: Kauer Ferdínánd: Tizenkét magyar tánc. 19.15: Orvosi tanácsok. 19.20: A szép Ca- lathea. Televízió: 9.55: TV Híradó, ismétlés. 10.10: Falu járó kamera. 10.30: Eduard és Caroline. Francia film. 16.55: Hírek. 17.00: A TV Mezőgazdasági szakmunkás- képző műsora. 19.00: Csehszlovákia—Kanada jégkorongmérkőzés közvetítése. 20.30: Tisztelt ország- gyűlés! A TV kisfilmje. 20.50: Bemutatjuk Ránky Györgyöt. 21.45: Hírek. CSÜTÖRTÖK FEBRUAR 21. Kossuth-rádió: 8.10: Ali baba és a negyven rabló. 8.55: Az Ifjúsági Rádió riportműsora. 9.05: Kis muzsikusoknak. 9.20: Édes anyanyelvűnk. 9.25: Verbunkosok, népdalok. 10.10: Munkásakadémia. A leigázott természet. 10.35: Zenekari muzsika. 11.22: Nemzetközi Irodalomtörténeti Kongresz- szus Budapesten. 12.15: Könnyűzenei híradó. 13.05: A vidéki színházak műsora. 13.07: Szövetkezeti gazdatanfolyam. 13.27; Egy falu — egy nóta. 13.50: Kutatás a fejlesztés — közösen. 14.08: Budapest hangversenytermeiből. 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.35: A Gyermekrádió énekszakköre. 15.55: Nem volt hiába. 16.15: Könnyűzene innen-onnan. 17.10: Lányok, asszonyok . . . 17.35: Farsangi furcsaságok. 18.05: Ifjú Figyelő. 18.25: Lapozgatás a Király Színház emlékkönyvében. 19.10: Fiatalok stúdiója. 20.25: Beethoven összes szimfóniái. 21.40: Kulturális Krónika. 22.15: Tanítók, tanárok fóruma. 22.30: Tánczene. 23.30: Vihar után. Elbeszélés 23.45: Dvorzsák operáiból. Pelőfi-rádió: 14.20: Katonadalok, csárdások. 14.40: Henry Barbusse két elbeszélése. 15.00: Tánczene. 16.05: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.15: Kórusok, hangszerszólók. Í6.45: 1000 szó franciául. 16.55: Daltanulás. 17.15: Szerelmes úti- társak. 17.50: Két régi hajósdal. 19.05: Szövetkezeti gazdatanfolyam. 19.25: Nótacsokor. 20.05: Eileen Farrel és Leonard Warren énekel. Televízió: 16.50: Hírek. 16.55: Gyermek tánc- és énekegyüttes műsora. 18.00: Beszélgessünk oroszul. 18.20: A kisfilmek kedvelőinek. 18.50: Egy újítás útja. 19.05: Telesport. 19.30: TV Híradó. 19.45: Ma esti vendégünk . . . 20.00: A TV Mesekönyve. 20.05: Királyi gyermekek. Magyarul beszélő NDK-film. 21.35: Zenélő órák. 22.35: Hírek. PÉNTEK FEBRUAR 22. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari műsor. 8.25: Magyar nóták, csárdások. 9.05: Lucullus a bírák előtt. Rádiójáték. 10.10: Dirmeg, dörmög a mord medve... 10.30: Iskolai kórusok énekelnek. 10.40: Tánczene. 10.59: Lottónyeremények. 11.00: Író-képviselők jegyzetei. 11.20: zenekari muzsika. 11.52: Napirenden. 12.15: Mindenki kedvére! 14.00: Hogyan veszett össze Iván Ivonavics Iván Nyikiforoviccsal? (Kisregény, folytatásokban). 14.20: Kórusok népdalokat énekelnek. 14.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 15.10: Fiatalok Zenei Újságja 15.35: A Gyermekrádió műsora. 15.55: Barokk táncok. 16.05: Idézés . . . Régi perek aktái között. 16.30: Varga Lívia és Zá- vodszky Zoltán énekel. 17.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17.20: ötórai tea. 18.00: Rádióiskola. 18.40: Könnyűzene. 19.05: A felvégtől az alvégig. 19.25: Családi körben. 22.20: Mai emberek. 22.30: Könnyűzene. 23.10: Kamarazene. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari muzsika. 14.52. Az éhes város. Rádiójáték, 16.05: Könnyűzene. 16.45: 1000 szó franciául. 16.55: Kamarazene. 17.29: Az Ifjúsági Rádió műsora Nagy Lajosról. 18.10: Operettrészletek. 18.40: „Mintha pásztortűz ég . . .” 19.05: Az Udvardy Kamarakórus hangversenye a stúdióban. 19.25: Szovjet együttesek műsorából. 19.45: Szimfónikus zene. Televízió: A tegnap esti műsor ismétlése. SZOMBAT FEBRUAR 23. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, aszszonyok. . . 8.30: Zenekari muzsika. 9.00: A felvégtől az alvégig. 9.20: Színes népi muzsika. 9.55: Napirenden. 10.10: Halló, itt Bukarest. 11.30: Életképek, életutak . . . 12.15: Faust. Részjet Gounod operájából. 13.00: Bálint György írásaiból. 13.15: Szív küldi. . . 14.00: Kamarazene. 14.40: Ifjúsági Magazin. 15.10: Zengjen dalunk ... 15.40: Élőszóval — muzsikával. 16.50: Hét nap a külpolitikában. 17.40: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 18.20: Zenekari muzsika. 19.00: A budai Vártól a „Gyepűig”. Repülőtér a Vérmezőn. 20.25: „Személyes ügyben!” Vidám irodalmi est. 22.35: Táncoljunk. Petőfi-rádió: 14.20: Orfeusz az alvilágban. Részletek. 15.25': Válaszolunk hallgatóinknak. 15.40: ODerarészletek. 15.55: Bélyeggyűjtők őtpsrce. 15.05: Prof fok és gólyák. 17.23: Látszat és valóság. 17.40: Gyermekjátékok. Szvit. 18.10: Közvetítés Klagenfurtból, a II. népzenei fesztiválról. 18.50: Orvosi tanácsok. 19.00: Bajazid bég. Háromfelvonásos opera. Televízió: 17.30; Hírek. 17.35: Ki mit tud? 19.30: TV Híradó. 19.45: Hétről hétre . . . 19.55: A TV Mesekönyve. 20.00: Molnár: U.veg- cipő. A Petőfi Színház műsora. 23.00: Hírek. nógrádi népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő S. Nagy Sándor Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján Rákóczi út 193. — 36.5998 Felelős vezető: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hóra 4 forint. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi tanács-köz 1 Telefon: főszerkesztő: 12-94 párt-, tömegszervezeti és Kulturális rovat 14-40, 10-79. ipart rovat: 10-64, r.iezőgazdasági rovat: 11-59. bányai teL Kiadóhivatal: Salgótarján. Rákóczi út 53 Telefon: 10-29