Nógrádi Népújság. 1962. december (18. évfolyam. 96-104. szám)
1962-12-22 / 102-103. szám
Aki velünk ... Alig néhány órája ismerem személyesen. Előtte sokat hallottam róla. Elsorolták jó tulajdonságait: talpig becsületes, példás családi életet él, kitűnő szakmunkás, szorgalmas ... ezért, ezekért a tulajdonságaiért jelölték és meg is választották. S most tíz hónap múltán az a kérdés, maradjon-e tisztségében Fazekas Imre. A párttitkárral beszélgettünk, mikor bejött a raktár-telep kapuján, bekukkantott az ablakon. Amaz intett neki, jöjjön be, jöjjön csak. A fiatal kőműves, huszonkilenc éves tekintélyes családapai minősége ellenére sem néz ki huszonhárom-hu- szonnégy évesnél többnek. Ha mosolyog, mind a harminckét foga kivillan. A szeme is nevet. Rokonszenves, becsületes arc. De mikor eükomolyodik, mintha zár kattant volna ... — A párttól, vagy szakszervezettől? — kérdezi, s mielőtt szólhatnék, a párt itkár úgy mutat be, mint régi ismerősét. Nem hozhatom kényelmetlen helyzetbe, de most én érzem kényelmetlenül magiamat. Nem szeretek lopakodni, alattomban belelesni gyanútlan ember leikébe. A párttitkár az imént bizonyára félreértett, ajánlotta, hogy elkísér Fazekas munkahelyére, én egyedül akartam menni... Tudom, hogy az emberek, különösen Fazekas mostani helyzetében, négyszemközt könnyebben megnyilatkoznak. Most meg itt ülök, mint valami amatőr Sherlock Holmes ... és inkább hallgatom, hogy vitáznak, mert vitáznak és nem jól, nem jól vitatkoznak. A párttitkár az imént elmondta, miért szeretik, tisztelik Fazekast a vállalatnál, és mégis, miért nem alkalmas SZB titkárnak, és most láthatóan bizonyítani akarja előttem is előbbi szavait, szinte a szembesítés módszereivel ... s lassan a vitából már csak azt hallani: de így volt, de néni úgy volt, s a vitatkozó felek egyre távolodnak egymástól. Mindketten mosolyognak, de a vak is láthatja, nem jókedvükben teszik. Nem jó, nem jó ez a vita, mert egyre akörül forog, hogy miben nem ért egyet velünk Fazekas Imre, egy ember, aki nem igaz, alapjában véve velünk van ... nem jó, nem jó ... Persze, megértem én a párttitkárt is. Megválasztása után derült ki, hogy Fazekasnak saját elképzelései vannak a szakszervezeti munkáról. Az például, hogy a szakszervezet érdekvédelmi szervezet, politikával foglalkozzék a párt. És mihelyt szemrehányást tettek neki ezért és ráadásul így: miért csak a népszerű feladatokat végzi, miért nem inkább a munkaversennyel foglalkozik — hirtelen fellobbant haragjában nem valami hízelgőén nyilatkozott a munkaversienyről. Figyelem a vitát, 'de figyelem önmagamat is, no, no, nem lesz kissé korai, akaratlanul is mentegetni Fazekast: hirtelen haragjában cselekedett... hm, és az vajon mentő körülmény? így egy szakszervezeti vezető még haragjában sem nyilatkozhatik a munkaversenyről. Ez tény. Ennek ellenére, mégsem érzem, hogy a párt- titkámak van igaza. Talán azért, mert a szavak mögött meghúzódó vád igaztalan: csak a népszerű feladatokat... Néhány szava után nyilvánvaló, Fazekas nem raffinált politikai spekuláns, ennek az embernek egyszerűen roppant csekély fogalmai vannak a társadalom és a politika kapcsolatáról, a politika és a szakszervezet viszonyáról, a ... ... Hiszen van még néhány kérdés : a kubai válság napjaiban valami olyasmit hangoztatott : mi 1 közünk nekünk Kubához, és egyáltalán miért kell nekünk mindig tartozni valakihez, miért nem lehetünk semlegesek? Ötvenhatban mondtak ilyesmiket — jegyezte meg a párttitkár, nem minden él nélkül, s nekem a hideg futott végig a hátamon. Valóban, a kispolgári pánikot, a kispolgár hangyosvíz-áhitatát, nyugalmat- mindenáron-óhaját ügyesen meglovagoló politikai kalandorok röpítették a levegőbe ezt az ostoba, antitörténalmá, anti- kommunista, a nép, az ország érdekeivel, objektíve a magyar kispolgárság érdekeivel is ellentétes jelszót ötvenhatban is. De különösen a nemzetközi helyzet kiéleződésének időszakaiban fel kell készülnünk arra, hogy a kispolgári nézetek, a kispolgári pánik — túl az osztályhelyzet szerinti kispolgárságon is — feléled és hat. Ez volt ötvenhat előtt, ötvenhatban, ötvenhat után, lesz még sokáig, és azért kár ötvenhatot emlegetni Fazekas esetében, mert különbséget kell tudni tenni a kispolgári nézetek hordozód és az azokat tudatos céllal meglovagoló politikai kalandorok között. Fazekas osztályhelyzete szerint munkás, de nézetei kispolgári világszemléletről, mégpedig eléggé szűkre zárt világszemléletről tanúskodnak. De az is mindjárt szembeötlő, hogy — cselekedetein, kijelentésein, főleg kérdésein — hisz az van a legtöbb, s közülük nem egyet „kijelentésként” jegyeztek meg azok, akiknek ehelyett, s felületes kioktatás helyett világos válasszal kellett volna szol- gálniok, (mert ötvenhatra könnyebb hivatkozni, mint értelmes, világos magyarázatot adni problémákra) — mondom, ezeken a kérdéseken átüt Fazekas alapvető emberi jellemvonása, a becsületesség és az igazság iránti szomjúság. Vagy itt van a másik. Fazekas családja vallásos, Fazekas is az istenhitben nevelkedett. Fazekas ezt is vállalja, mert nem sok fogalma van arról, hogyha mondjuk felvilágosult családba születik, most nem róhatná fel senki ezt is „hibájául”. Pedig legalább nekünk illik tudni, hogy az ember nem választhatja meg a szüleit. Tulajdonképpen ezt is azért hozom fel, mert ebből a vallásosságból is „kijelentés” lett. Egy szemináriumon ugyanis, mintha Fazekas azt mondta volna: vitatkozhatunk, de az Istent azt hagyjuk! Fazekas erősködik, hogy ezt ő nem így mondta, és különben is ő kérdést tett föl, és mikor már négy- szemközt beszélgetünk, akkor is azt hajtogatja, az ő felfogása szerint a vallás és az Isten az két különböző dolog, a vallás, az üzlet, azt ő is tudja, templomba sem jár, legfe’jebb egyszer egy évben, azt is inkább az öregek kedvéért, ennek is van már három esztendeje... de Isten, az más, annak kell lenni, magától nem lehet minden... És ezt olyan naív meggyőződéssel hangoztatja, hogy majd elmosolyodom: hogyan lehet ebből a — elnézést a kifejezésért — tudatlanságból fakadó hitval’ásból „kijelentés”, amiért felelősségre kell vonni egy embert, majd hogy nem vallatni, illetékes szervek tudomására hozni, jegyzőkönyvet venni... És ekkor érzem leginkább, hogy ebben az egész zavarossá lett históriában mégiscsak a pártszervezet, a pártvezetőség, személy szerint a párttitkár és a vállalat igazgatója követték el a legnagyobb hibát. Olyan hibát, amit most tíz hónap múltán nehéz helyrehozni. Tulajdonképpen hol történt a hiba? Érdekes az elvi, politikai háttere. A vállalat igazgatójától tudom, hogy a pártszervezet oiőző titkára meglehetősen merev álláspontot képviselt a pártonkívüliek funköóba állításával kapcsolatban. A TMK csoportvezető jelöltje nem jó, mert pártonkívüli, a javítócsoport élére jelölt szakmunkás — részben — szintén ezért nem felelt meg. Azt hogy a pártonkívüliek is betölthetnek vezető állást, a párt komolyan gondolja, s végül a vállalatnál is érvényesült ez az álláspont. Közben a pártvezetőségben változások történtek, akkor került az élre a mostani titkár. Ilyen előzmények után Fazekas jelölésével kapcsolatban már fel sem vetődött, hogy pártonkívülisége miatt nem alkalmas, jó tulajdonságai viszont megválasztása mellett szóltak. De egy helyes elvet is lehet, rosszul megvalósítani: e1 mulasztották megvizsgálni vajon Fazekas politikai képzetlensége nem lesz-e akadálya annak, hogy munkáját eredményesen végezze, utána elmulasztották alaposan megbeszélni azt ís, milyen teendők várnak rá, így aztán Fazekast is váratlanul érték a követelmények — és kifogások — amelyet tevékenységével szemben támasztottak. A párttitkárt, s az igazgatót is hideg zuhanyként érte, hogy Fazekasnak — mint már említettem — megvoltak a saját elkénzelései a szakszervezeti munkáról, s ráadásul néhány politikai kérdésben is meglehetősen zavaros nézetei vannak. Ám segítséget, lényegében, ezután sem kapott. Ellenkezőig, nvkor a hangosan kimondott • problémákból, kérdésekből „kijelentések” lettek, szánté egyszerre Fazekas nyakába zúdították, több órás: személye és kijelentései körül folyó értekezit, keretében. Fazekas megriadt. S itt kezdődik a legnagyobb baj: kezdenek benne kicsírázni olyan tulajdonságok, ame’yek ellen kiáltva kell tiltakozni, amelvek idegenek alapvető emberi tulajdonságaitól. Hiszen Fazekas már foglalkozik munkaversennyel, de nem azért mert meggyőzték, s belátta, hogy ez így helyes, hanem azért mert ezt követelik tőle. Nem azért szervezi az embereket szemináriumra, mert az a meggyőződése, hogy a szakszervezet a kommunizmus iskolája, és politikai nevelő szerepe óriási, hanem mert ezt követelik tőle. És nem beszél Kubáról és... nos, most már óvatos, az ember ne szerezzen magának szánt szándékkal kellemetlenséget... És csupán azért, mert önmaga is tudja, hogy ez a kétarcúság ellentétes egész eddigi életével, jellemével, csak ez menti meg attól, hogy Fazekas Imre képmutatóvá váljon. Pedig, akik javasolták, akik megválasztották, akik faragni, javítani próbálták, s akik most is Fazekas jövendőjén törik a fejüket, nem ezt, nem így akarták. Aki nincs ellenünk, velünk van, vallják a vállalat vezetői, s Fazekasnál még ennél is többről van szó. Amikor az igazgató azt kérdezte tőle, egy helyben akarsz-e topogni, vagy velünk jönni előre. Fazekas a kezét nyújtotta. De ahhoz a feladathoz, amit rábíztak, többet kell tudnia, mint amennyit ma Fazekas minden becsületessége, jószan- déka ellenére is tud. És a mostani válságon kevesebb zűrrel, kevesebb meghökkentő, néha fejbekólintó tapasztalattal is átmehetett volna, ha az őt körülvevő gyakorlott vezetők több megfontoltsággal, előrelátással, következetességgel. ahol kell rugékonysággal, hajlékonysággal, jártak volna el. Fazekas töprengő, goldolkodó ember. A körülötte zajló jelenségekre választ akar, s ha mástól meggyőző választ nem kap, önmaga adja meg — gyakran rosszul. De ha a hangosan kimondott kérdéseket a rovására írják, a jövőben magába zárja őket. Nem nehéz nyomon követni így a nyílt, becsületes, egyenes ember útját a zárkózottsághoz és a képmutatáshoz. Hogy Fazekas ne legyen ilyen, önmaga tartalék erkölcsi erejébe kapaszkodik. Ha viszont a pártszervezet, a vezetők, az egész kollektíva erkölcsi erejébe 'cgódzhat, ha egy-egy problémára adott magyarázat nem kinyilatkoztatás lesz, hanem valóban magyarázat, s ha Fazekas sem ül páholyban, szinte elvárva, hogy mindent' a szájába rágjanak, hanem az igazság megismerésének azzal a szomjúságával keresi sok miértjére a választ, mint amilyen meggyőződésével ma néha vélt igazát bástyázza körül, társai nemcsak nevető szemeiért, hajthatatlan becsületességéért, szaktudásáért, szorgalmáért fogják szeretni, hanem azért is, mert elmondhatják róla: okos ember, érti a világ dolgait. S akkor könnyebb lesz elmondani azt is, mit szeretne ő jobban, másként látni a vállalatnál, a világban, mert most, most gyakran nehéz, nem értk... pedig úgy szeretné... ha ő is értené, ha őt is értenék... Csizmadia Géza»♦**«*• <*♦ »*♦ *"♦ ♦** «J» ••• < KULTURÁLIS ÉLETÜNK egyik' nyomasztó gondjáról szeretnék szólni. A megyei pártértekezlet ezt a gondot így határozta meg: „Fel kell figyelnünk arra, hogy kulturális intézményeink tömegbefolyása. rendezvényeink látogatottsága, az utóbbi években nem emelkedik a szükséges ütemben. Művelődési otthonaink egy napra eső látogatóinak száma három év alatt egy fővel emelkedett.. A megyében 115 művelődési ház van. Ez annyit jelent, hogy csak elvétve akadt egy- egy település, ahol már ne volna meg a tárgyi feltétele is, a kulturális megmozdulásnak. Nyugodt lelki-ismerettel kijelenthetjük, ezen a téren is — mint ahogy mondani szokták — mérföldléptekkel haladtunk előre. Talán még túlzottan is, az iskola, az egészségügyi intézmények rovására. Mi tagadás ez egy kissé árnyékot is vet az eredményekre. Vissza azért nem csináljuk, de leszűrhetjük azt a tanulságot: a jövőben nagyobb körültekintéssel kell buzgólkodnunk. Megvan tehát minden feltételünk, mégsem haladunk olyan ütemesen előre, ahogvan kellett volna. Pedig a VITT. pártkongresszus is szinte felhívásként hangoztatja: „Társadalmunk fejlődésében olyan szakaszhoz értünk, amikor a forradalom teljes győzelmének eavik legfőbb feltétele a szocialista kultúra erőteljesebb kibontakozása.” Keressük hát mi az oka. hogy rendezvényeink látogaszórakozás, tottsága az utóbbi években nem emelkedik a megfelelő ütemben. Nemrégen Tereskén jártunk. Többek között nézelődtünk a kulturális tevékenység körül is. Nem az iskolai nevelőmunkát illetően', hanem a művelődési otthonban tartandó rendezvények között. Akkor este sötét volt az otthonban. A helybeli elvtársak nagyon őszintén elmondták: leszámítva a mozgalmi rendezvényeket, több esetben sötét az ablak, mint világos. Mikor érdeklődünk az oka iránt, nagyon egyszerű magyarázatát adták. A 20-30- 40 évesek többsége, — tehát akik közreműködők lehetnek egy művelődési otthon pezsgő életében — a községen kívül dolgoznak, haza a hét végére érkeznek. Az az egy-két napos otthontartózkodás pedig kevés ahhoz, hogy bármilyen megmozdulásba, mint szereplők bekapcsolódjanak, különösen nem a régi, hagyományos színdarabok betanulásába. De már maga a község lakossága sem óhajt ilyet látni a helyiektől, mert eevre több a televízió (noha műsora még itt is nagyon kifogásolható) szaporodnak a Dérvné Színház előadásai, és ezek kielégítik az ilyenirányú igényeket. Az ismeretterjesztő és más egvéb tudományos eladások hagyományos formái is — mert a megértéséhez munkát kell kifeiteni. — nincsenek vonzó hatással az ecész héten dolgozó, a hét végén pedig szórakozni, vagy szórakozva művelődni akaró emberre. A falunak ez • «I* «*• «*♦ a jelentős számú lakossága tehát nem, vagy csak nagyon csekély számban látogatja a művelődési otthont. Maradnak tehát, akik a faluban élnek, dolgoznak, de azok közül is csak azok mennek egy-egy rendezvényre, akik kötelességüknek tartják, hogy megjelenjenek egy-egy megmozduláson. A megyei pártértekezlet a következőkben hívja fel ezekre a jelenségekre is a figyelmet: „Nem hunyhatjuk le szemünket afölött, hogy rendezvényeinket csaknem mindig azonos emberek látogatták.” Ha pedig nem akarunk azonosságot, — mert nem is szabad — akkor ki kell terjesztenünk a rendezvényeink hatósugarát a faluban élő dolgozók legszélesebb tömegére és ezen túl azokra is, akik a hét végén néhány napra térnek haza. MI EGYETLEN KÖZSÉGET, Tereskét példáztuk, de példázhattuk volna bármelyiket. Az új társadalmi viszonyok minden faluban kisebb- nagvobb eltéréssel azonos körülményeket teremtettek. A következő országos számok ezt nagyon meggyőzően igazolják is. 1949-ben az üzemekben dolgozók száma 750 ezer volt. 1962-ben pedig ez a szám 1 millió 300 ezerre emelkedett. Ezt a nagyszámú munkássereget minden kétséget kizáróan elsősorban a falu növelte meg az iparban. És még ma is növeli. Ha más nem. már ez is elegendő ahhoz. hogy gondolkodjunk, törekedjünk egy olyan elfogadható megoldásra, amely megkönnyíti a rendezvényeink látogatottságának alacsony volta miatt ránknehezedő gondokat. És erre nem azért van szükség, hogy magas számokat tudjunk a statisztikába beírni, hanem a rendezvényekből saját hibáikon kívül eső emberek, — fiatalok, idősebbek — fejlődéséért, szórakozásáért érzett felelősségből. Ügy gondoljuk, ma már vita tárgyát sem képezheti, hogy a régi, hagyományos „kultúrosdi”, a háromfelvoná- sos színművesdi, nem elégíti ki az embereket és nem is nyújtja azt a szükségletet, amely a korszerű fejlődést szolgálná. A ma embere egyre inkább felismeri ennek haszontalanságát. Nem is beszélve arról, hogy szinte melegágya a dilettantizmusnak. A modern technika, televízió, film, rádió, a hivatásos színészek gyakori szereplése a legtávolabbi falvakban is, elősegíti felismerni a dilettantizmust. Nem is beszélve az állandó felvilágosító munkáról. Az emberek ma már párhuzamot tudnak vonni, — ha nem is minden esetben tudományosan, — a jó és a rossz között. Egy Sobri Jóskát megszemélyesítő fiatalembert saját hozzátartozói is megszóltak ízléstelen cifraságáért, álnépieskedéséért. Nem ő volt a felelős érte, hanem szerepének kiagyalói. A tanulság viszont az, hogy még a családon belül sem kap elnézést a hamis, a rossz. Ennélfogva nem is lehet vonzó hatással az emberekre. Hasonló a helyzet a szirupos operett-kísérletezésekkel is. Keresni kell tehát az új formát! Hogy eev mai szóval éljünk: korszerűsíteni” kell rendezvényeinket. Nem járatlan már éz az út, Szocsiban a Fekete-tengernek ebben a gyöngyszemében, ahová nyaranta tíz- és tízezer ember látogat, nagyszerű közös szórakozásokkal, tanulásokkal foglalkoznak. A könnyű műfaj kedvelőinek közös énektanulásokat szerveznek. Egyetlen ember irányításával szerepel száz- és száz résztvevő. A tudomány után vágyódók kérdéseket, vetített képes előadásokat fejtenek meg. Igen hangulatosak és nagyon szórakoztatóak ezek az előadások. Szemmel láthatóan senki nem érzi tehernek. Vagy nálunk a már közelebbről ismert „Ki mit tud”, „Kérdezz — felelek”. A színházi előadásokban is történnek kísérletezések a hagyományoktól való eltérésre. Brecht produkált olyan megoldásokat, hogy a közönséget felültették a színpadra, legyen önmaga is részese a játéknak. NEKÜNK IS EZT AZ UTAT kell járni, kutatni, hogy megfelelő tartalommal telítve, szórakozva tanuljanak az emberek. Egy teljes hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy bármelyik rátermett falusi értelmiségi ember felkészüljön a legaktuálisabb társadalmi, gazdasági, politikai kérdésekből és színezve, tánccal, verseléssel egy egész estét betöltő műsor legyen a művelődési otthonban, amelynek résztvevői egyúttal szereplők is lesznek. Nem volna szabad ezekhez sémákat szabni. Hiszen faluja, lehetősége határozza meg a formát. Mert lehet annak irodalmi est, klubest, vagy egyéb más is a neve. A lényeg. hogy legven, méghozzá érdeklődést keltő, újszerű, vonzó hatású tanulást, szórakozást nvújtó. Azokat, akik egész heti távoliét után munkából hazatérnek, de az otthoniakat is felüdíti az ilyen szórakozva tanulás és szívesen részt vesznek azon. Egyúttal kielégíti azt az általános emberi tulajdonságból eredő vágyat is, hogy mindenki valamilyen formában produkálni szeretné magát. Ahogy a megyei pártértekezlet ezt megerősíti: „Nincs értelme a végtelenségig ragaszkodni egyes megunt. régi sémákhoz. Bátran kell keresni V), érdekes formákat, amelyekkel nagyobb nevelőhatást tudnak kiváltani.” SZÓLJUNK VÉGEZETÜL néhány szót arról is, hogy nem akadálymentes mindennek a megvalósítása. Mint ahogy mindenütt, ahol az új keresi az utat, itt is meg kell vívni a harcot, a visszahúzó, maradival szemben. Művelődési házaink szépek, de nem egészen korszerűek. A színpad, a nagy nézőtér nem eléggé otthonos, inkább rideg. Az egyéb helyiségek szültek. Sajnos nem a mának, de méainkább nem a holnapnak készültek. Anyagi erőnkhöz mérten bizonyos átalakításra volna szükség, hogy otthonosabbá váljanak. Ezzel előbb- utóbb szembe kell néznünk és akkor szembetalálkozhatunk a visszatartó erőkkel is. De ahogvan mindenben. itt is győzni fog az új, mert az élet követeli. Ahogyan a VIII. pártkongresszuson elhangzott: „Az utóbbi években népünk igényesebb lett, fogékonyabbá vált a szépre, a jóra ” Ez így van. ez elől nem lehet kitérni. Már csak azért sem. mert kulturális intézményeink tömegbefolyása, rendezvényeink látogatottsága az utóbbi években nem emelkedik a szükséges ütemben. És ez nem lehet közömbös senki számára. Bobál Gyula
