Nógrádi Népújság. 1962. november (18. évfolyam. 88-95. szám)

1962-11-03 / 88. szám

2 nógrádi nbpüjsao 1962. november 3. Rendkívüli megyei tanácsülés volt A városrendezési feladatokról November 2-án pénteken délelőtt 10 órai kezdettel volt a megyei tanács rendkívüli ülése. Az ülésen a tanácsok 1963. évi költségvetését és a községfejlesztési alapok költ­ségvetését tárgyalták. A napi­Pénteken került sor a Ha­zafias Népfront megyei bi­zottsága, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és az Orszá­gos Takarékpénztár megyei Igazgatósága rendezésében a megyei takarékossági napok megnyitására. Az ünnepség a Salgótarjáni József Attila Mű­rendi pontokat a megyei ta­nács pénzügyi osztályának vezetője terjesztette a ta­nácsülés elé, amelyet a ta­nácstagok részéről széles körű vita követett. velődési Otthon dísztermében volt, ahol Czottner Sándor megyénk országgyűlési képvi­selője, nehézipari miniszter méltatta a takarékosság jelen­tőségét. A megnyitó ünnepség után színvonalas kultúrműsor­ra került sor, ahol felléptek a fővárosi színházak neves művészei. Megtárgyalták a városi ta­nács végrehajtó bizottsági ülésén Salgótarján város ut­cáinak rendbetételét. A megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság, valamint a megyei tanács építési- és közlekedési osztálya a különböző beruhá­zó szervek felelős vezetőinek részvételével a következő feladatokat állapították meg: meg kell kezdeni a különbö­ző utcákban felhalmozott építési törmelékek, valamint sárle rakód ások eltávolítását. A Lovász József utcában a járdaburkolatok helyreállítá­sát, amelyet 1962 december 31-re be kell fejezni. Ebben az utcában a csapadékvíz csa­tornák aknafedőlapjait az építéssel kapcsolatos felvonu­lások következtében megron­gálták. Ezeket is a legrövi­debb időn belül helyre kell állítani. Határozatot hoztak, hogy a Lovász József út ma- kadám burkolatát teljes hosz- szában kijavítják, hogy mind a személy, mind a tehergép­jármű forgalom számára biz­tonságos legyen. Munkához láttak a falusi dolgozók szakmaközi bizottságai----­M egnyitották a takarékossági napokat Két perc telefon Cseng a telefon, a 10-64-est hívja valaki. Felvesszük. — Halló, itt a Népújság. Tessék parancsolni. — Itt Lami István beszél. Kérem, el szeretnék valamit mondani. Én nagyon hálás vagyok a mi doktornőnknek, aki itt a baglyasi körzet­ben gyógyít. Súlyos beteg volt a feleségem, már nagyon rosszul volt, azt sem tudtam, hogy siessek az orvoshoz. Ép­pen akkor ért valami értekez­letről haza, főzéshez kezdett volna, amikor beállítottam. Kértem, hogy jöjjön gyorsan. Pillanatnyi habozás nélkül vette a táskáját és már az úton mondtam el, hogy mi is a baj. Igen gondosan, lelkiis­meretesen gyógyította meg a feleségemet. Ezt szerettem vol­na elmondani. — Ja és még valamit. Én négy kilométert tettem meg, míg az orvoshoz értem. Mert dr. Karács Ilonáéknál nin­csen telefon. Talán sok beteg kérését tolmácsolom, amikor javaslom, vezessék be a mi doktorunkhoz is a szolgálati telefont. Sürgős segítség ese­tén gyorsabban érhetne a be­teghez az orvos. — Igen, észrevételét tolmá­csoljuk illetékeseknek. Kö­zöljük tájékoztatását. A vi­szonthallásra. — Kérem, a viszonthallásra. Azokban a községekben, ahol az ott élő, vagy dolgozó szervezett dolgozók száma elé­ri, illetve meghaladja a 30-at, a SZOT elnökségi határozata alapján szakmaközi bizottsá­gokat hoznak létre. A terve­zet szerint a jövőben mintegy 50 községben alakítják meg ezeket a bizottságokat. Eddig 34 községben sikerült lét­rehozni a falusi dolgozók e jelentős érdekvédelmi szervét. Elsőrendű feladatuk a ter­melőszövetkezetek segítése. Rendszeresen elbeszélgettek már eddig is a tsz-tagokkal, nyáron kulturális és sportren­dezvényeket szerveztek és néhány helyen a gyermekek nyári foglalkoztatottságát, va­lamint az óvodák, napközi ott­honok segítését, ellenőrzését is elvégezték. Eredményes volt Balassa­gyarmaton a szakmaközi bi­zottságnak a városi kultúr- bizottságban történő szerep­lése. Javaslatukra és köz­benjárásukra mintegy 80 fel­nőtt részére kihelyezett gépi­pari technikumot is beindítot­tak. Részt vettek az SZTK kirendeltségének munkájában, vizsgálták a város tüzelőellá­tását és rendszeresen fogadó­órákat is tartanak, a dolgozók különböző problémái, ügyes­bajos dolgai elintézésére. A városi pártbizottság rendszere­sen beszámoltatja őket tevé­kenységükről. A szakmaközi bizottság foglalkozik a nyug­díjasokkal is. Nyugdíjas össze­jöveteleikre a szomszédos fal­vak idős dolgozóit is meghív­ják. Kálión a szakmaközi bi­zottság igen jó kapcsolatot épített ki a különböző tö­megszervezetekkel, részt veszt­nek egymás értekezletein és igy igen eredményes tevé­kenységet tudnak kifejteni. Jogászaink a termelőszövetkezetekért Egész társadalmunk fele­lősségteljes segítségével lé­pett a parasztság a szocia­lista gazdaság útjára. Most, a megerősödés időszakában is élvezi a legkülönbözőbb állá­sú emberek támogatását. Nem kis szerepé van ebben a tá­mogatásban jogászainknak is. Míg a vagyoni különbségek okozta ellenségeskedés, vég­nélküli pereskedések idején a múltban rossz szemmel néz­ték az ügyvédet parasztjaink, ma egyre inkább — éppen a társadalom szerkezeténeK megváltozása miatt — segítő­nek, nélkülözhetetlennek te­kintik őket.. A nagy, több száz és több ezer holdas gazdaságok tulaj­donosai új típusú államunk­ban eddig teljesen ismeret­len, szokatlan jogi kapcso­latba kerülnek az igazgatási szervekkel, üzemekkel, keres­kedelmi vállalatokkal és egy­mással is. Tömegével jelen­nek meg rendeletek, szabály­zatok, amelyeknek jó meg­értése könnyít a munkán, gyorsítja a fejlődést. Megyénkben már egy év­vel ezelőtt elhatározták az ügyvédi kamara tagjai, hogy a munkaközösségek területi elhelyezése szerint patronáló munkát vállalnak a termelő- szövetkezetek fölött. Célul tűzték ki, hogy egyetlen ter­melőszövetkezet se maradjon jogi képviselet nélkül, ezért tartós megbízatáson alapuló szerződéseket kötnek velük. A megnövekedett feladatok ellátására á megye terüle­tén működő ügyvédeknek na­gyobb részé jelentkezett ilyen munkára. így ma már alig né­hány termelőszövetkezet van a megyében, amelyik nem rendelkezik jogi képviselettel. Az ügyvédi munkaközösségek a gyenge termelőszövetkeze­teket is patronálják, még ha azok anyagi lehetősége nincs is meg egyelőre ahhoz, hogy dotálják ezt a munkát. Az egy éves múltra visz- szatekintő kapcsolat eddig is komoly eredményeket hozott; Jó viszony alakult ki ügy­védek és tsz-elnökök, főköny­velők, egyéb vezetők között. S a termelőszövetkezetek nemcsak peres, hanem álta­lános jellegű problémákkal is fordulnak jogászokhoz, így jelentősen csökkent a passzív perek száma. Az ügyintéző ügyvédek fokozott figyelmet fordítanak a termelési szer­ződések tartalmi és alaki vizsgálatára, az esetleges aka­dályközlés fontosságára. A na­gyobb gazdaságok már a szer­ződések megkötése előtt ki­kérik jogászuk tanácsát, igénylik segítségét, s így az ismeri a tsz valamennyi jo­gi ügyletét, figyelemmel kí­séri a teljesítéseket. Egyes helyeken közgyűlési, jelentő­sebb fegyelmi vagy kártérí­tési határozatok hozatala előtt igénybe veszik az ügyvédi véleményt. Mindez hasznos, egészséges és biztonságos helyzetet te­remt a nagyüzemi gazdálko­dás sok egyéb problémája közben. Különösen nagy oda­dr. Verebélyi Gyula, dr. Klein Sándor, dr. Bertalan István és dr. Kállai Kálmán ügy­védek, akik már teljesen ott­honosak a hozzájuk tartozó termelőszövetkezetek ügyin­tézésében. S nemcsak a kö­zös, hanem a dolgozók egyé­ni problémáiban is segíte­nek. Dicséretre méltó, hogy kü­lön tanfolyamokon, konzultá­ciókon az ügyvédek maguk is ismerkednek a termelőszövet­kezetek jogi kérdéseivel, azért, hogy vállalt szerepü­ket minél eredményesebben tölthetssék be a szocialista adással végzik munkájukatmezőgazdaság erősítésében. A RÁK FELISMERÉSÉNEK ŰJ MÓDSZERE A leninigrádi biokémikusok új módszert javasoltak a rák felismerésére. Ezt a módszert a leningrádi onkológiai ren­delőintézet nyilvántartásában szereplő 300 betegen próbál­ták ki. Lényege, hogy a beteg vérsavójábam olyan anyagot találtak, amely kizárólag a rákos daganat elburjánzásá­val jelenik meg. Ennek az anyagnak az aktivitása alap­ján azt is megállapítják, hogy mikor kezdődött a betegség. Az új módszerrel száz közül hetvenöt esetben sikerül a betegséget felismerni. pártpropagandánk hatékonyságát E! zekben a napokban me­gyénkben is ezrek és ezrek — könyvet, tananyagot szorongatva — népesítik be a a párthelyiségeket. Megkez­dődik a pártoktatás, amely ma már — túlzás nélkül ál­lítható — elválaszthatatlanul összenőtt a pártszervezetek életével. Az oktatás szervezői és a propagandisták évenként is­métlődő, mégis mindig új fel­adatok elé kerülnek. Most az oktatás kezdete egybeesik pártunk és egész népünk kongresszusi készülődésével. Ez a körülmény egyrészt ked­vezőbbé teszi a feltételeket, másrészt növeli a pártoktatás­sal szemben támasztott köve­telményeket. Az utóbbi években különö­sen megnőtt- a marxizmus-le- nimizmus tanulmányozása iránti érdeklődés, amely a szervezett pártoktatásra tör­ténő jelentkezés évről-évre növekvő számaiban is kifeje­zésre jut. Az elmúlt évben —. megyénkben csaknem 16 és fél ezren tanultak, most pedig mintegy 19 .ezren je­lentkeztek a pártoktatás kü­lönböző tanfolyamaira. Az érdeklődés ilyen arányú nö­vekedésében döntő szerepe van a Szovjetunió, a szocialis­ta világrendszer hatalmas po­litikai, gazdasági, kulturális és tudományos eredményei­nek, s annak a megváltozott szellemnek, amely a szemé­lyi kultusz és következmé nyei felszámolása alapján a nemzetközi és magyar mun­kásmozgalomra egyaránt jel­lemző. A párt politikája és történelmi jelentőségű győ­zelmei hazánkban széles tö­megek előtt teszik nyilván­valóvá a szocialista rendszer előnyeit, a szocializmus tudo­mányos eszméjének helyessé­gét. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével, a szocializ­mus alapjainak lerakásával társadalmi, gazdasági fejlő­désünkben jelentős változások következtek be. Hazánkban ma már osztatlanul uralkod­nak a szocialista termelési vi­szonyok, megváltozott társa­dalmunk osztályszerkezete. A tömegek magukénak érzik a szocializmust, kiállnak mel­lette, s mindennapi életünk eseményei bizonyítják, hogy a párt vezetésével készek tevé­kenyen részt is venni építé­sében. a már társadalmunkban nincsenek kibékíthe­tetlen ellentmondások. Az alapok lerakásával felszámol­tuk a kizsákmányolás forrá­sait. A polgári, kispolgári ideológia elvesztette legfőbb társadalmi bázisát. A kultu­rális forradalom eredménye­képpen lemérhetően nőtt né­pünk általános műveltsége, szélesedett látóköre. Társa­dalmunk tehát mind egysége­sebbé válik, céljában, szem­M lél etében és erőfeszítéseiben. Mindez együtt soha nem lá­tott kedvező körülményeket teremt a marxizmus eszméi­nek propagandája számára. Eredményeink és további céljaink azonban nemcsak a propaganda kedvező feltéte­leit teremtik meg, hanem új s még nagyobb követelménye­ket is támasztanak vele szem­ben. A megyei pártértekez­leten elfogadott határozat a többi között az alábbi fel­adatokat szabja meg: „Erősí­teni kell az eszmei harcnak a meggyőzés erejére épülő offenzív jellegét... Az ideo­lógiai munka színvonalának, hatékonyságának további fo­kozásával elő kell segíteni a szocialista módon élő, dolgo­zó és gondolkodó ember ki­alakulását,.’’ A szocializmus alapjainak lerakása után a szocialista társadalom teljes felépítésének idején az osztályharc fő terü­lete a szocialista gazdaság megerősítése és fejlesztése mellett a szocialista tudat ki­alakítása, azaz az emberek fejében, gondolkodásmódjá­ban is győzelemre kell jut­tatni a szocializmust. Ez meg­növeli, előtérbe állítja az ide­ológiai Qsztályharc fontossá­gát. Az előttünk álló nagy feladat, a szocializmus teljes felépítése megvalósításához művelt, öntudatos, szakmai­lag is jól képzett emberekre van szükség. Olyanokra, akik Kiterjesztik az Salgótarján város közegész­ségügyi helyzetével kapcsola­tosan felmerült, hogy Zagy- vapálfalva területére is ki kell terjeszteni az iskolafogá­szatot. A városi egészségügyi csoport vezetője az egészség- ügyi minisztériumhoz fordult iskolafogászatot és kérte, hogy az iskolai fog­orvos munkaidejét a korábbi 3 órától eltekintve napi 8 órára emelje fel. Ez a mun­kaóra meghosszabbítás bizto­sítja, hogy a Zagyvapálfalván lévő mintegy 5100 gyermek fogászati ellátását végrehajt­hassa. A Somoskőújfalui és a salgótarjáni tanács megállapodása A Salgótarján város részére épített strandnál különböző problémák adódtak Somoskő­újfalu tanácsával. Ugyanis az újonnan épített strand terü­lete egybeesik Somoskőújfalu birtokterületével. Megegyezés született, hogy az építendő strand területének ellenérté­kében a Salgótarjáni Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a Somoskőújfalui termelőszö­vetkezet részére egy gazdasá­gi épületet épít 80 ezer fo­rint költség értékben. Hz állandó bizottságok a tanácsi munka elősegítéséért Tanácsaink munkájában je­lentős szerepet töltenek be az állandó bizottságok. Köz­érdekű vizsgálatokat végez­nek tanácsi vállalatoknál, in­tézményeknél. A vizsgálat so­rán feltárt észrevételeiket a végrehajtó bizottságok még minden esetben eredményesen alkalmazták a tanácsokra háruló gazdasági, kulturális feladatok megvalósításában. Az elmúlt hónapokban is 358 esetben tartottak olyan ellenőrző vizsgála­tot, amely kapcsolódik a tanácsok gazdasági és kul­turális tevékenységéhez. A megyei tanács végrehajtó bizottságát például jól segí­tették a művelődési állandó bizottság tagjai, amikor a szeptemberi tanácsülést meg­előzően széles körű vizsgálatot végeztek a tanácsülés elé ke­rülő: tanácsok feladatai a népművelési munkában című napirendi ponthoz. Megvizs­gálták a könyvtárak munká­ját és azt, hogy a megyei művelődési osztály irányítása hogyan tükröződik abban. Ezenkívül megvizsgálták, hogy a megyei művelődési osztály irányító tevékenysége hogyan jut kifejezésre a járási mű­velődési osztályok munkájá­ban. A végrehajtó bizottság ezek felhasználásával ter­jesztette beszámolóját a tanácsülés elé, amely igen tartalmas volt. Nagyon hasznos volt az ipari állandó bizottság mun­kája is. A szécsényi vegyes­ipari, a balassagyarmati vas­ipari és javító vállalatnál vé­geztek vizsgálatot, a sorozat­ban gyártás alatt álló termé­kek műszaki dokumentálása, gépesítése és kapacitáski­használása, valamint a ter­melő berendezések kihaszná­lásáról. A vizsgálat eredményessé­gét még fokozta, hogy aktívákat is bevontak a munkába, A megyei pénzügyi állan­dó bizottság a salgótarjáni járásban végzett vizsgálatot az 1962. évi községfejlesztési feladatok végrehajtásának elő­segítésére. A járásban a köz­ségfejlesztési feladatok vég­rehajtásában ugyanis elma­radás volt. Az aktívák itt is jelentős szerepet játszottak a munkában. Mint a járási tanács illetékes szervei erről nyilatkoztak, a vizsgálat nagy segítséget adott a községfej- lesztésd tervek eredményes befejezéséhez. Jelenleg a megyei egész­ségügyi állandó bizottság a körzeti orvosi ellátást vizs­gálja. látják az összefüggést saját tevékenységük és társadal­munk egész fejlődése között, el tudnak igazodni a bel- és külpolitika bonyolult kérdé­seiben, akik nem esnek pá­nikba, ha nehézségekkel ta­lálkoznak és túlzott optimiz­musba, ha sikereket érünk el. Olyanokra, akik a terme­lőmunka mellett részt vesz­nek a társadalom fejlesztésé­ben minden területen. A megyében eddig elért ** gazdasági, politikai, kulturális eredményekben szerepe van a pártszerveze­tek ideológiai nevelő munká­jának is. A jövőben előttünk álló minden feladat — közte a termelési feladatok meg­oldása is — a legszorosabban összefügg ezzel az eszmei-po­litikai nevelő munkával. Az összefüggés kölcsönös, kétol­dalú. Ugyanis a gazdasági eredmények jó feltételeket teremtenek az eszmei nevelő­munka számára, viszont az eszmei nevelőmunka eredmé­nye, a szocialista gondolkodás fejlődése új és nagyobb erő­feszítésekre ösztönöz a gazda­sági építőmunkában. Az utóbbi években egészséges alapokon kibontakozó, fejlő­dő munkaverseny és a szo­cialista brigádmozgalom is en­nek a kölcsönhatásnak a bi­zonyítéka. Most, hogy a szocialista termelési viszonyok uralkodó­vá váltak, a termelőerők fej­lődésének rendkívül kedvező feltételei vannak. A szocia­lizmusért, kommunizmusért folyó harc fő frontja jelen­leg — hazai és nemzetközi méretekben egyaránt — a gazdasági front. Ezért a propagandisták fontos felada­ta megfelelő színvonalon magyarázni a gazdasági épí- tőmunka elvi és gyakorlati problémáit, a termelés, a termelékenység összefüggé­seit, az életszínvonal-emelés­sel és a legszélesebb körben tudatosítani, hogy ma már igazi forradalmi tettnek az számít, ha naponta tudunk új és új termelési, gazdasági sikereket felmutatni. í ltalános előrehaladá- " sunk, a szocializmus sikeres felépítéséért folyó harc eredményessége megkí­vánja a szocialista nemzeti egység állandó erősítését is. E cél megvalósításáért akkor teszünk legtöbbet, ha a pro­pagandamunkában meggyő­zően tudjuk magyarázni pár­tunk szövetségi politikáját úgy, hogy mindenki egyönte­tűen ismerje és értse is e szövetségi politika valóságos célját, tartalmát. Akik még nem látják tisz­tán a társadalmi életünkben végbement változásokat és holnapunk irányát, azok gyak­ran liberálisnak tartják a párt politikáját, mások még több eredményt követelnek, mert a párt álláspontját pro­letárdiktatúránk gyengeségé­nek fogják fel. Szövetségi po­litikánk a szocializmus győ­zelmét szolgálja. Tartalma és terjedelme a szocialista for­radalom egyes szakaszaiban más és más, előrehaladásunk­nak megfelelően változik. Most az alapok lerakása után szélesedett a társadalmi összefogás lehetősége, a párt és a munkásosztály vezetését lényegében elfogadja az egész társadalom. Ebben a helyzet­ben mi továbbra is azt erő­\

Next

/
Oldalképek
Tartalom