Nógrádi Népújság. 1962. augusztus (18. évfolyam. 61-69. szám)

1962-08-01 / 61. szám

4 NÖ8RÄDINlPülSAS 1962. augusztus 1. Táncoló, daloló, muzsikáló ifjúság A Lovász József Kulturális Szemle megyei bemutatóján Tánc, ének, zene, szavalat i erőt, dinamizmust, szépséget majd hatórás kavalkádja — ez volt a Lovász József Kul- turáis Szeme színpompás, vátozatos megyei bemutató­ján vasárnap, a helsinki Vi­lágifjúsági Találkozó megnyi­tásának napján. Egy eszten­dős kemény, áldozatos kultu­rális munka, helyi, körzeti, járási, városi bemutatók leg­javát láthatta viszont a sal­gótarjáni Bányász Művelődé­si Otthon lelkes, jobbára fia­talokból verbuválódott kö­zönsége. Délelőtt 11 órakor ünnepi gyűlésen kezdődött a napi program. Rozgonyi Miklós, a KISZ megyei bizottsága agi- tációs és propaganda osztá­lyának munkatársa meg a nagygyűlést, fergete­ges taps köszönti Osvaldó Fernandez kubai fiatalt, majd Gál Lajos, a KISZ KB középiskolai és egyetemi osz­tályának munkatársa emelke­dik szólásra. Az ünnepi be­széd után néhány perccel, már függöny elé lép az első szavaló, Bokányi Éva, s ettől kezdve órákon át pereg a műsor. A salgótarjáni városi be­mutató után írt cikkünkben már megjegyeztük, hogy a Lovász József Kulturális Szemle komoly tényezője lett a megyei művelődési életnek, amelyre fel kell figyelni, s lövendő fejlődéséhez minden “segítséget megadni. A megyei bemutató megerősítette ben­nünk e megállapítás helyes­ségét. Elsősorban azért, mert a Szemle minden korábbi if­júsági kulturális rendezvény­nél, akciónál összehasonlítha­tatlanul nagyobb tömegeket mozgat meg bőséges lehető­ségeket ígérve az ifjúság szo­cialista nevelése számára, művészeti-esztétikai ízlésének megfejtéséről nem is beszél­ve. Ez voltaképpen a megyei bemutató legnagyobb tanul­sága, annál is inkább, mert ezeket a lehetőségeket jelen­leg nem használják ki telje­sen. Nem türelmetlenség diktálja ezt az észrevételt. Senki sem kéri számon et­től a voltaképpen még na­gyon fiatal mozgalomtól a teljességet, tökéletességet. Az eltelt ^ időszak a szervezeti megerősödés és a művészeti színvonal bizonyosfokú kiala­kításával telt el. De jövőre — ami most még örvendetes — már kevés lesz. Feltétlenül a szemle javá­ra kell írnunk, hogy a be­mutatókon, így a megyein is feltűnt néhány egészen ki­tűnő sokat ígérő együttes és egyéni produkció — egyma­gában már ez is igazolja a létjogosultságát. | Nem vitás, hogy a bemutató kiemelkedő eseménye a kisterenyei tánc­csoport Toborzás című tánc- kompoziciója volt. Az össze­forrott együttes kirobbanó sugárzó tánca megérdemelt forró sikert aratott^ A másik igazán maradandó élőlényt Bökényi Éva szerezte Ka­rinthy Frigyes: Martinovics című versének előadásával. Az alig 18 éves fiatal lány komoly versmondó tehetsé­get sejtet. Tökéletes átélés, érzékeny mimika, szuggesz- szivitás parancsolt néma csendet (a máskülönben elég zajos) nézőtérre, hogy aztán pillanatnyi némaság után dörgő tapsvihar köszönje egy nagy vers kitűnő tolmácso­lását. De volt rajtuk kívül még jónéhány emlékezetes műsor­szám, különösen a. bemutató nyitja második felében. (Tetszett az MTH tánccsoportja — bár ezúttal kissé halványabbak voltak a városi bemutatón látott teljesítményüknél. Fi­nomságával, és líraiságával tűnt ki Godó Edit és Bakos Gyula Szatmári páros tánca, majd Bakos Gyula Kapuvári verbunkosa. \ A kórusőlc közt elől jár a berceli lánykórus tiszta hangvételével, finom éneklé­sével, összefogottságával. A nógrádmegyeri kórusban is. sok lehetőség van. De szerin­tünk Nabukko Szabadság-kó­rusát kár volt műsorra tűz­ni, a Vörös Csepelt pedig- legközelebb nyugodtan transzporálja le a karmester. Általában a kórus hangzása tömör, de ha több figyelmet szentelnek a jövőben a kul­turáltabb, finomabb éneklés­re — nem törekedve a min­denáron való forte-hatások­ra — ha többet foglalkoznak a hangképzéssel, artikuláció­val — felnőtt kórusaink közt is előkelő helyet foglalhat­nak eL A zenei számok közül a Balassagyarmati Zeneiskola kis szimfonikus zenekarát kell megemlítenünk. Amit az együttes, a karmester ve­zetésével egy esztendő lefor­gása alatt produkált, minden elismerést megérdemel, csak a műsora kissé hosszúra nyúlt. Az acélárugyári KISZ- tánczenekar játékára önkénte­lenül táncra mozdultak a lá­bak. Különösen a bőgős és a szakszofonos vérbeli dzsessz- muzísikusck. A balassagyarmati panto­mim produkciója: „Soha töb­bé,” ezúttal csalódást keltett. A mozgás-elemek meglehe­tős egysíkúsága, a szegényes mimika, a mozdulatok szögi e- letessége, néha tévesztése, a színpadra való belépés és tá­vozás hangulatrontó elsieté- se, itt-ott a szüzsé törése méginkább szembetűnő volt a szegényes színpadon, fény­technikai elemek alkalmazá­sa nélkül, kellemetlen hangú magnetofonfelvétel hang­jainál. Többet, sokkal többet vártunk. Elhibázott volt a keszegiek Hibaigazítás, vagy struccpolitika? Arról írtunk egyik nem­régi számunkban — július 18-án, — „Könyvböngészés — tanulságokkal” címen, hogy melyek azok a könyvek, ame­lyeket kultúránk vámosai egyes helyeken jóhiszemű ter­melőszövetkezeti parasztsá­gunk nyakába sóznak. Elma­rasztaltuk a Magyar Könyv­kereskedelmi Vállalatot egy eléggé el nem ítélhető terjesz­tési módszerért, amelynek vé­get kell vetni egyszer s min­denkorra. Ez az elmarasztalás azonban — amint most már megállapítható — jogtalant ért. A cikkben említett köny­veket nem a Magyar Könyv­kereskedelmi Vállalat, hanem a Közgazdasági és Jogi Kiadó üzletkötői értékesítik tsz-ink- ben, a Népszabadság megálla­pítása szerint is , .zsákba­macska” módszerrel. Cikkünk lényege semmiben nem módosult, véleményünk változatlan a kifogásolt könyvterjesztési „politikáról”, annál is inkább, mert a Köz- gazdasági és Jogi Könyvkiadó éppúgy állami vállalkozás, mint a méltatlanul elmarasz­talt — s amint megállapíthat­juk — Igen becsületes üzleti eszközökkel dolgozó Magyar Könyvkereskedelmi Vállalat Csakhogy a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, úgy lát­szik, struccpolitikát folytat, nem vesz tudomást a felveté­sekről, holott bizonyára na­gyon jól tudja, hogy róla van szó. Ügy gondolja, szid­ják csak a szomszédot ha már az elé seperték az ő sze­metét, s ex, úgy véljük, me­gint csak nem valami jó fényt vet a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadóra. Eltűrni azt, hogy más felett mondjanak ítéletet saját hi­bánkért, megengedhetetlen magatartás. Éppen ezért re­méljük, hogy cikkünkkel kap­csolatban a Közgazdasági és Jo'ü Könyvkiadó sem dugja tovább is homokba a fejét s msgvarázatot ad a terjesztési módszerével kapcsolatos kifo­gásokra. (barna) Nyíri Tibor: Kezedben a sor­A költő útnak indul. A költővel idestova há­rom esztendeje, az Eszter­gomi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben találkoztam elő­sod című egyfelvonásosának “ £ Serény, halk, "vékonyka ^ r°ss?, _szovegtudas diák volt akkor Tamás Ist- énekló v^n> a szurdokpüspöki ~ parasztgyerek. mellett a szereplők beszédmodora, az anya felfo­gásának naturalizmusa, — ami nyilvánvalóan rendezői hiba, mert a szereplők nem A vékonyka fiú óraszünet­ben szegődött hozzám s a tehetségtelenek, — az előadás verseiről beszélt bátortala­vontatottsága elmaradt a me gyei bemutatótól, megkívánt színvonaltóL Nem emlékezhetünk meg valamennyi együttesről, szó­listáról. a kritika teljességé­vel sem léphetünk fel: ez hosszú hetek, hónapok és sokak feladata. Természetesen vol­na még bőven mit dicsérni, s persze szeretnénk hangsú­lyozni: a bírálat sem azért hangzik el, hogy bárkinek a kedvét elvegyük a további tevékenységtől a Szemlében. Ellenkezőleg, megjegyzése­inkkel azt szeretnénk elérni, hogy az ifjúsági művészeti csoportok túljussanak a kez­deti sikerek stádiumán, s fel­sőbb osztályba lépnének. Nem véletlen, hogy a zsűri elnöke zárszavában is meg­említette: a tánccsoportok el­hanyagolják a nógrádi ha­gyományokat, a zenei együt­tesek, nagy fejlődésük ellené­re, kevés gondot fordítanak az igényesebb műsor kialakí­tására. Ha egy mozgalom fej­lődéséről, nagy értékekről tett tanúságot — s ez így van a Lovász József Kultu­rális Szemle esetében — nö­vekednek az igények, köve­telmények is iránta. Ha úsy vesszük, ez a szereplő együt­tesek és szólisták számára tulajdonképpen a legnagyobb dicséret A megyei bemutató elé nagy várakozással tekintet­tünk, s ezt a várakozást a városi bemutató sikere kel­tette bennünk. Nos általában nem csalódtunk, a Szemle bevonult a megye művészeti életébe. Ez azonban azt köve­teli a szereplőktől, hogy pro­dukcióik színvonalát a jövő­ben is szünet nélkül emeljék, a Szemle szervezőitől pedig a még jobb, tökéletesebb elő­készítést, lebonyolítást. Ha ez így lesz, márpedig ebben nincs okunk kételkedni — jövőre még több lehet a di­csérő, s még kevesebb a bí­ráló jelző. nul és tanácskérőn. A versei­ről, amelyek akkoriban kezd­tek festékkel találkozni a Nógrádi Népújság hasábjain. Tamás István azóta' költővé érett s nem is a legrosszabbá. Fejlődésének alkalomról al­kalomra mérői lehetünk, ha írásaival találkozunk. Az el­telt három év azonban nem­csak költői kibontakozásban jelentett sokat számára, em­berré válás dolgában is. Nemcsak a szerzett nevelői képesítés teszi ezt, meg az, hogy immár ifjú házasként nyári vendége a szurdokpüs­pöki szülőháznak; — ennél jóval több. Tamási István szerénysége a régi. Hogy ne­ve lassan a megye határain túl is ismertté kezd nőni, nem ragadtatta el. Csak tu­dásban, érettségben lett mar­kánsabb a jelleme. Az egyé­niség a volt diáké. A költő már elindult, a pe­dagógus azonban most indul az életnek, hogy ez a kettős­ség a továbbiakban egységes ügy szolgálatát jelentse Ta­más életében. Az indulás izgalmáról s a tervekről beszél: — Hogy milyen tervekkel, célokkal indulok a nevelői pályán? ... Nagyon-nagyon szeretem a gyerekeket. — Bár sokan mondták: nagyob­bakhoz való vagyok. — Es mégis, a gyakorló év után könnyezve búcsúztak tőlem, amikor a kis Pásztor Laci füzetlapjaira „tanitó bácsijá­nak” rajzolt. Vagy amikor a rossz gyereknek mondott Bállá Zoli az almájától vált meg, — ő nem Szereti, „a tanító bácsinak hozta”. — Embereket akarok belő­lük nevelni! Azt akarom, hogy egy életen át oly nyílt tekintetűek és őszinték le­gyenek, mint amilyenek az első osztály padjaiban. Azt akarom, hogy ne ismerjenek származási különbséget em­ber és ember között. Hogy ne érezzék azt, amit, — sajnos — nekem is annyiszor erez­nem kellett. — Ezért szeret­nék — majd — felsőbb osz­tályokban tanítani. Mert forr bennem a düh egy-egy nyeg­le, városból hazakerült — vagy érettségizett felsőbbren­dűségén. — S mint költő? Mit te­kint feladatának? — Ezt akarom verseimmel is. A Palócföld embereit ne­velni. — Róluk írni; Értük. Azoknak az embereknek írni, akiket igényteleneknek tar­tottak. Ezért kértem kihelye­zésemet is Mátraszőllősre. Köztük akarok élni, dolgoz­ni, mert köztük vagyok csak igazán otthon. — Milyen irodalmi mun­kásságot végez most? — Egyelőre csak verseket írok, — bár első napvilágot látott írásom novella volt. 1961-ben már összegyűjtöt­tem vagy negyven verset, mely kötetre volt szánva. Azért mondom, hogy kötetre szánva, mert elküldés után rögtön megbántam egy jó pár vers útnak indítását. Sze­rencsémre a bíráló bizottság úgy látta, hogy nem érettek a kiadásra. — És most? — Most újabb ötven ver- set gyűjtöttem egybe, gépel­tem le, melyeket szeretném, ha kötetben megjelennének „Mátrai csipkés” címmel. Nem tudom, reménykedhe- tem-e, lesz-e megjelenésükre mód? Szeretnék a Palócföld antológiával is szorosabb kapcsolatot teremteni és ak­tív részese akarok lenni a megye nagy hagyományokat továbbvivő irodalmi életének. A költészetet és a nevelői hivatást a magam esetében egymástól elválaszthatatlan­nak vallom, a költészet számomra nevelői feladatot is jelent Tamás István vallomása az útnak indulás programjáról őszinte és világos. így vártuk tőle a feleletet és így várjuk majd a cselekvést is. Mind a nevelői munka, mind az irodalom hasznára. (b. t) § TAMÁS ISTVÁN: § Krampácsolók | Kövesztett meleg nyalja őket körül, S Nadrágjukra foltot martiak § A csákányélű kövek; S Hátukon és karjukban a szövet Acélszálú izommá feszül, \ Míg síneken futnak gondolataik. \ A munka örök ritmusát vérük Kérges bőrű tenyerükbe nyomja — Vigyáznak rá — Csak egy csésze vízzel Zavarják meg néha. S, ha munka után a kocsmáig Rövidül a séta; Féldecik alján bújik meg A tükörfényes bár. Álmukban is gyors kerekek Kattogása simul A nyolc óra lázas Futamára hidul: Hogy elénk fusson a távoli vidék, Az élet örök s megújuló hitét Hirdetőn. Nógrádi hétköznapok Tíz darab injekc Olvasom a Nógrádi Népúj- szokott kis test...HajnaU 2 ság legutóbbi számában, hogy órakor jött az értesítés: Pis- egy anya, Etes községben, tike már a kórházban, 40 fő­ném vitte el védőoltásra há- kos lázzal. Gyermekbénulás! rom gyermekét. Értetlenség? Egy pillanat alatt megfor- Gondatlanság? Vagy talán dúlt vele a fűtőház, szédü- annál is több? lés fogta el külön-külön min­den tagját. A telefonkagyló * csörömpölve hullott ki a ke­zéből. Többen ugrottak mel- A hajnali pírban magános lé, de mégis erőt vett ma­mozdony kerekei csattognak gán, lassan leroskadt a pad- Salgótarján felé. A mozdony- ra. vezető egy pillanatra sem ve- — Nyolcig...nyolcig...ha nem szí le szemét a pályáról, min- lesz, oda a gyerek... — és den idcgszálával együtt él, két-három perc is beletel- dolgozik a mozdonnyal. A lett, amíg összefüggően él- pálya rossz, sok a lassú jel, mondta, mi is történt, a sebességkorlátozó jelzőtáb- — A kórház innen 45 ki- la. lométer, hajnali 2 óra 8 perc, — Még...gyor...sab...ban, még járművel szerezni lehetetlen- ...gyor...sab....ban — csattog- ség — számolt a főnök, a nak ütemre a kerekek, az- tőle megszokott hideg fejjel zol együtt ver a mozdony- vezető szíve... A másik oldalon Balázs, a fűtöházi ellenőr hajol ki a mozdonyból, időnként meg- törli izzadó homlokát. Pe­dig hűvös a hajnal, a ro­hanó gép mellett szinte sü­vít a szél. Az idő 3 óra 10 perc.. Éppen 12 órával ezelőtt in­és alapossággal. Közben vé­gignézett az összesereglett mozdonyvezetőkön, fűtőkön, lakatosokon. „Nem megy, nem megy” — latolgatta a helyzetet magában, „ök hár­man munkásvonatot visznek. Karczaginak irányvonata ván. néhány perc múlva indul­nak...” A másodpercekig tar­tó csend olyan néma. sűrű. feszült volt, hogy egyetlen dúlt el otthonról, a másik szikra szétrobbantotta volna vasúti csomópontra, ellenőr- a kis irodát. A sarokban zést tartani. A szőke, kék- reccsent a padló, Elekes ki­szemű, örökvidám és hun­cut Pistike, a család szeme- fénye önfeledten rúgta a port pajtásával. Majd elfelejtett még köszönni is apjának... És most? Már ott fekszik bé­nán, magatehetetlenül az örö­nyújtózkodott, hátratolta sap­káját,,. — Megyek... — mondta hal­kan. A főnök tudta, hogy 16 órás nehéz szolgálat után ér­kezett haza, arca gyűrött, kös mozgáshoz, játszáshoz szemei karikásak, de a gép. * r IO a mozdony az rendben... Mire Balázs egy kicsit ma­gához tért, Elekes már sza­ladt a gépért, a főnök a for­galmi szolgálattevővel be­szélt, van-e .zöld út”. ...2 óra 18 perc: éles fütty, a gőz messzire csapódik, Ele­kes jól megdörzsöli a sze­mét, egyet-ketőt harap a ma­radék szalonnából... — Gyor...sab...ban, gyor...sab ...ban — dobogja a szíve. A kórházban már együtt az egész család... Balázs leg­szívesebben jól kibőgné ma­gát, amikor meglátja a fiát... Aztán Elekesen akad meg a szeme. Az pedig határozot­tan és elszántan, tetteket pa- rancsolóan áll olajos ruhá­jában, két égő szemével az ágy végén, hogy Balázson a hideg is végigfut... Roha­nás a főorvoshoz: — Kérem, a fia megment­hető... Tíz darabot szerezzen ebből az injekcióból — és a főorvos máris írja az ak­kor még ritka, méregdrága gyógyszer nevét. — Mégegy- szer ismétlem: nyolc óráig, legkésőbb 8 óra 10 percig itt legyen! ...3 óra 54 perc: Balázs gyors mozdulatokkal zsebre- dugja a családban összegyűj­tött több tízezer forintot... A taxi vezetője már minden­ről értesült, tudja, most raj­ta, eszén, kezén, szívén mú­lik minden... Irány Budapest! A kórházi főorvos lakásá­nak előszobájában élesen szó­lal meg a csengő... Óráknak tűnő percek s Balázs régi ismerőse, a neves főorvos már intézkedik... Néhány te­lefon, rövid tőmondatok: — Itt a cím, már vár­nak! — búcsúzkodásrá sincs idő... „.6 óra 5 perc: Balázs olyan óvatosan és nyugodtan dugja zsebre a tíz darab in­jekciót, mintha az egész vá­rosban neki lenne a leg­több ideje. A gépkocsiveze­tő szinte körülsimogatja ot tekintetével. Szólni nem bír, csak ádámcsutkája mozog le- föl. A kocsi műszerfalán fénykép: két apróság, csa­ládja... Néhány perces rövid reggeli, s aztán irány vissza! ...7 óra 56 perc: Balázs kettessével-hármasával „ve­szi” a lépcsőket a kórház­ban... Még néhány másod­perc és az első adag gyógy­szer szerieáramlik Pistike bé­na kis testében... Azóta a Balázs-családban már egy kislány is szüle­tett, Pistike iskolába jár, el­készült a ház is, aminek árá­ból akkor Pistike életét men­tették meg. ...Egy alkalommal, nemré­gen, láttam Balázst, ott állt a gyermeksor végén... Egye­dül... A gyermekbénulás el­leni védőoltást végző orvos és ápolónő néha-néha rápil­lantottak... Balázs pedig gyakran törölgette arcát, homlokát... Mondják, hogy néha-néha a szemét is... Evek teltek el. amióta meg­történt és ismerem ezt az ese­tet... Most, közzétéve, aján­lom az etesi édesanyának... Balogh Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom