Nógrádi Népújság. 1962. július (18. évfolyam. 53-60. szám)

1962-07-14 / 56. szám

2 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1962. július 14. A háború elkerülhető! A békét megvédjek! (Folytatás az 1. oldalról) Sokban a békeharcosoktól függ. mennyire sikerül egye­síteni az új világháború ve­szélye ellen minden népet, mindazokat, akik élni és al­kotni akarnak. A szovjet miniszterelnök az egész világ haladó embe­riségének figyelmét felkeltve hívta fel a háborús veszélyre a figyelmet. Elmondta, hogy a háborús készülődések még sohasem öltöttek olyan mére­teket mint napjainkban. Nem a legteljesebb meggondolásra késztető-e az a számadat, ame­lyet a béke-világkongresszu­son mondott el ugyan, de az egész világ emberiségének szól, hogy a tekintélyes nyu­gati atomtudósok becslése szerint a mai világban ”az atom- balál potenciálja” 250 000 megatonna, vagyis 250 milliárd tonna TNT rob­banó erejű? Ilyenformán — hangoztatta Hruscsov elvtárs — földünk minden egyes lakosára már most átlag több mint 80 ton­na robbanóanyagot tartalé­koltak. Azok a számadatok, ame­lyeket felsorol, hogy például évenként az egész világon 120 milliárd dollárt költenek ka­tonai célokra, amelyet az em­beriség jólétének emelésére fordíthatnák. Megdöbbentő számadatok, megdöbbentő té­nyek ezek, tükrözik azt a gyűlöletet, amely a háborús erőkben van az emberiség iránt. Hruscsov elvtárs ott a világ népeinek nagy parla­mentjén leleplezte az ameri­kai hadügyminisztérium ter­vét, amely azt akarja érvény­re juttatni, hogy a nukleáris fegyvert csak a fegyveres erőkre mérendő csapásokhoz használják, nagyvárosok el­len azonban nem. Az ame­rikai sajtó a hadügyminisz­tériumnak ezt a tervét úgy kommentálja, hogy a Fehér Ház jóváhagyta Hruscsov elvtárs azt mondja erre: „e szörnyű javaslatokat elejétől végig az emberek, az emberi­ség gyűlölete hatja át, mert törvényesíteni próbálják a nukleáris háborút és ezzel az emberek millióinak elpusztí­tását. Ez a javaslat azt bi­zonyítja, hogy az Egyesült Államok bi­zonyos körei azokat az or­szágokat akarják kitenni a fócsapásnak, amelyekben amerikai támaszpontok vannak és amerikai fegy­veres erők állomásoznak. De becsapása ez magának az amerikai népnek, hiszen az amerikai nagyvárosok közelé­ben is vannak fegyveres erők és ha a nagyvárosok köze­lében robbannak ezek a ter­monukleáris lövegek, megfertő­zik a nagyvárosok népét is. Az erőviszonyok a béke javára tolódtak el Az amerikaiak háborús ter­vei ma már nem valósítha­tók meg zavartalanul. Erről tanúskodik a Moszkvában ülésező Leszerelési és Béke­világkongresszus is. Hiszen ott milliók és milliók nevé­ben beszélnek a küldöttek arról, hogy a háborút meg kell akadályozni és a hábo­rút meg lehet akadályozni. De nem kivitelezhető zavar­talanul a háborús terv azért sem, mert a népek milliói­nak nagy ereje mellett készen áll a Szovjetunió is arra, hogy szembe­nézzen a háborúkra tö­rekvőkkel és lesújtson rá­juk. Hruscsov elvtárs beszédében egyértelműen bejelentette, ha az agresszorok kirob­bantják az atomháborút, maguk is elégnek annak tüzében. Mert. ha kirobbantják a há­borút, a Szovjetunió súlyos csapásokat tud mérni a né­pek ellenségeire. A Szovjet­unióban az utóbbi években 50, 100 és még ennél na­gyobb megatonnás nukleáris fegyvereket, interkontinentá­lis rakétákat készítettek és létrehozták a globális raké­tát, amely ellen gyakorlati­lag nincs védekezés, valamint a rakétaelhárító rakétát. Az amerikai kormánykörök nem rendelkeznek ilyen hatalmas haditechnikával és így nincs is meg a legcsekélyebb alap sem arra, hogy bárki azt gondolja, hogy az erőviszo­nyok a háborús agresszorok javára változtak. A Szovjetunió azonban a békére vágyó emberek mil­lióihoz tartozik. A békét akar­ja. Mint a szovjet minisz­terelnök mondta, idézve Le­nin mondását: „A kard nem a mi jelvényünk”. Mi a bé­kés együttélés lenini elvét vallottuk, most is valljuk és vallani fogjuk. Ez vezérelte a Szovjetuniót, amikor elő­terjesztette a teljes és feltétel nélküli leszerelési programot. És ezt ismerik szerte a vi­lágon, ismerik egyenként a béke-világkongresszus küldöt­tei is. Ismerik a havas Észa­kon, a forró Délen, ismerik Ázsiában, ismerik Dél-Ame- rikában. Ma ezért a leszere­lésért folyik a harc. Mert az Amerikai Egye­sült Államokkal az élen a háborús agresszorok ki akarják kerülni a lesze­relést. Háborút akarnak. De a né­pek a világon készen állnak, hogy rákényszerítsék az el­lenállókra a teljes és felté­tel nélküli leszerelést. Érthető, hogy egy ilyen jó­zan, az emberiség javát szolgáló törekvést a legmesz- szebbmenőkig támogatnak az emberek milliói. S ez a moszkvai Leszerelési- és Bé- be-világkongresszuson rend­kívül nagy erővel meg is mutatkozik. Giancarlo Vigo- relli az írók Európai Szövet­ségének főtitkára azt mondta a kongresszus egyik szüneté­ben: „Hadd mondjam meg elöl­járóban, az én alapvető ál láspontom: a nukleáris háború veszélye ellen harcba indulók közös akarata fontosabb, mint minden ideológiai, vagy egyéb szempont. Éppen ezért üdvözlöm Nyikita Hruscsov beszédét. Mondhatom, nem hallhattam volna jobbat, olyat, amely pontosabban megfelel­ne annak a parancsoló szük­ségességnek, hogy egyezményt kössenek az általános és tel­jes leszereléről”. Az írók Eu­rópai Szövetégének főtitkára mondta ezeket. A világnak egy másik táján élő embei. A mi megyénkben Ludányha- lászi községben él egy esperes plébános, Szabó Lajos, aki talán sosem hallott Giancarlo Vigorelliről, mégis gondola­tuk mennyire találkozott, ö abban a kis községben a kö­vetkezőképpen nyilatkozik a békéről: „A hovatartozás kér­désére nyilatkozni ma nem nehéz. Különösen akkor, ha két dolgot átgondol az em­ber. Az egyik az, hogy Moszk­vában több mint kétezer bé­keküldött napokon keresztül tárgyalja annak lehetőségét, hogy megmaradjon az élet, hogy egyszer és mindenkorra elmúljon a háború veszélyének még a gondolata is. Nem kötelességszerű-e ott állni, ahol békés élet, az igazi élet megvalósításáért fáradoznak, dolgoznak? A másik meggon­dolás, ha figyelemmel nézi az ember a magyar nép mai életét, életének alakulását, fejlődését, önkéntelenül is a szép termést Ígérő magyar mezőkre gondol. Örömet, bol­dogságot, életet Ígér ez. Ennek az életnek a teljes megérlelő- désére még idő, munka kell. De hogy ez a munka és idő meghozza az eredményt, ah­hoz biztonság, béke kell. Ért­hető hát, nekünk ott a he­lyünk, ahol fáradoznak a bé­ke teljes kialakításán, megva­lósításán.” De mennyire összetalálkozik a gondolata annak az öt lu- dányhalászi dolgozó embernek is, akik ma közös erővel egy­mást segítve házat építenek, mert hisznek a békében. Pusz­ta Andor, Kűri brigávezető a termelőszövetkezetben nyolc gyermeket nevel. Galcsik Ist­ván Pipás tsz tag, Mester Henrik acélárugyári munkás, Lukács László postás, Bara- nyi Béla cigány-ember, mun­kás. Egyöntetűen vallják: „Azért, mert mi nem vagyunk Moszkvában a békevilágkong­resszuson, azért mégis velük együtt gondolkodunk, élünk. Mi házat építünk és nem akarjuk, hogy ezt lerombol­ják. Végül is meg kell ezt ér­teni mindenkinek ezen a föl­dön. A Moszkvában ülésező Le­szerelési- és Béke-világkong­resszus nem egy olyan fórum, amely csupán találkozott, el­beszélget és óhajokat hangoz­tat. Nem! Komoly munka fo­lyik. Különböző bizottságok alakultak, hogy a tárgyalta­kat mindenütt a világon meg­ismerjék, élővé, elevenné váljék és egy hatalmas erővé növekedjék. Ezért van az. hogy szerte a világon igen nagy tekintélynek örvend és milliók kísérik figyelemmel a munkáját. A béke-világkong­resszus iránti érdeklődést mi innen a megyéből tudjuk le­mérni. Együtt a béke-világkongresszussal a leszerelésért A nógrádi iparmedence gyáraiban, bányatelepein a munkások és műszaki dolgo­zók a rádió és televízió ké­szülékek mellett kisebb-na- gyobb csoportokban hallgat­ják, szemlélik a Moszkvai Leszerelési- és Béke-világkong­resszus munkáját. Különösen nagy volt az érdeklődés ked­den, amikor Hrucsov elvtárs beszédét tartotta. Nem túlzás, megteltek a művelődési ott­honok, a klubok és ott kísér­ték figyelemmel a televízió- adást, valamint a rádió adá­sát. Kisterenyén, Kazáron. Mizserfán, Mátranovákon a helyszíni közvetítések befeje­zése után is sokáig vitatták még a bányászok a békemoz­galom e nagy történelmi ese­ményét. A nógrádi bányate­lepeken a keddet követő na­pokban a munkakezdés előt­ti leszálláskor kisebb-na- gyobb csoportok beszélgettek a béke-világkongresszusról és Hruscsov elvtárs beszédéről. Orosz András vájár a kiste- renyei szénbányák egyik szo­cialista munkabrigádjának tagja ilyen beszélgetés alkal­mából kijelentette: „Hruscsov- nak az a kijelentése, hogyha az agresszorok kirobbantják az atomháborút, ’maguk is el­égnek annak tüzében, a Szov­jetunió és a szocialista világ- rendszer erejét és végső győ­zelmét is jelenti.” Mi sem természetesebb, hogy megyénkből is szinte özönlenek a levelek a kong­resszushoz Hakker Lajos a következőket írja: „Nyolcgyermekes család­apa vagyok, magam és csalá­dom, valamint munkatársaim nevében mélységesen elité­lem a háborút. Üdvözlöm a népek békeakaratát megerő­sítő béke-világkongresszust.” Milliók és milliók akarata jut ma érvényre Moszkvában. Békét akaró emberek akara­ta. Bizalom, erő, optimizmus. Mert a józan gondolkodású emberek bíznak, hogy a vi­lág elkerüli a pusztulást. Van már erő, amely megaka­dályozhatja az újabb hábo­rút. A háborúnak nem szabad bekövetkeznie. A term ^szövetkezetek női dolgozóit eredményesen szervezte a Nőtanscs az időszerű munkák elvégzésére Tanácskozott a megyei Nőtanáce Szerdán Salgótarjánban tar­totta ülését a Nógrád megyei Nőtanács. A tanácskozáson a nőmozgalom féléves munkáját értékelték a nővezetők Seres Vladimírné megyei nőtanács titkár vitaindító beszámolója alapján. Az elmúlt félév alatt a nő­mozgalmi munkának fő fel­adata volt: a nők általános műveltségének, politikai, kul­turális színvonalának emelé­se, a termelési tervek telje­sítésére való mozgósítás, vala­mint békeagitáció, békegyű­lések, csoportos beszélgetések, háziagitáeiók szervezése a Hazafias Népfronttal együtt. A Magyar Nők Országos Tanácsa szervezésében január­ban megtartott élenjáró ter­melőszövetkezeti asszonyok országos konferenciája után a megyében, járási és községi szinten hasonló jellegű ta­nácskozásokat szervezett a Nő­tanács. Mintegy 4300 asszony vett részt ezeken a tanácsko­zásokon, melyeken az öt­éves tervben megjelölt feladatokkal, a terület­vállalással, az új jövede­lemelosztás kérdéseivel, a társadalmi tulajdon vé­delmével, az egységes pa­raszti osztály kialakításá­val és egy sor egyéb, a termelőszövetkezeti ter­melés javítását célzó ten­nivalóval foglalkoztak az asszonyok. Az egész országban nincsen annyi termelőszövetkezeti szocialista címért küzdő nő­brigád, mint amennyi Nóg­rád megyében tevékenykedik. Nálunk ugyanis a múlt évi három mellett, már 30 asz- szonybrigád küzd a verseny e legmagasabb formájában a termelési sikerek eléréséért, a szocialista embertípus jellem­vonásainak kialakításáért. Eredményeket értek el a nőtanácsok a termelőszövet­kezeti tagok és családtagok termelésbe való bekapcsolá­sában és sikerült megszer­vezni valamennyi termelőszö­vetkezetben a megművelendő területek egyénekre történő kiosztását is. Hasznosan te­vékenykedett a Nőtanács a munkafegyelem megszilárdítá­sának elősegítésében is. A vitában a nőmozgalmi feladatok megvalósításáért ér­zett felelősséggel határoztak a további tennivalókról a Nő­tanács tagjai. Igen hasznosnak tartják a szo­cialista címért küzdő nő­brigád vezetők továbbkép­zésére tett javaslatot, mely szerint politikai és szakmai továbbképzés formájában segítenek majd a szocialista ver­senymozgalom vezetőinek továbbképzésében. Sok szó esett az üzemi dol­gozó nők és a termelőszövet­kezeti asszonytagok második műszakja könnyítésével kap­csolatos tennivalókról is. Ja­vasolták: tovább kellene bő­víteni a különböző szolgálta­tások hálózatát, több és ol­csóbb félkész ételek forga- lombahozatalát, háztartási gé­pek kölcsönző szolgálatának kiszélesítését illetően is to­vábbi javulást várnak a fa­lusi asszonyok. A tanácskozás résztvevői a Nógrád megyei asszonyok ne­vében táviratot küldtek a béke-világkongresszusnak, követelve: szüntessenek be minden atomfegyverkísérletet, tegyenek meg mindent a csa­ládok, anyák és gyermekek békés életének biztosításáért. Az I. fazekas a szocialista címért IV. 'Art-e, vagy használ az őszinteség? Lesznek, bizonyára lesznek vágták fejszéjüket, amely ön- néhányan, akik szemrehányást magában is tisztéletet ébresztő tesznek majd az eddig elmon- erőt sejtet. A követelményeket dottakért, hogy forradó sebe- ők, s nem mások támasztot- ket téptem fel, olyan ellenté- ták önmagukkal szemben, teket kavartam fel, amelyek Nem külső — belső parancsra tulajdonképpen már kihúnyó- tették. A mi dolgunk pedig ban voltak, hogy túlsötét ké- nem lohasztani — szítani a pet festek... Biztosan van- lángot, segíteni a nehézsé- nak, lesznek ilyenek. Hiszen, gek leküzdésében, és nem ál­mindig akadtak emberek — tatni önmagunkat, s másokat jószándékukban nem kételke- is, hogy azok majd maguktól dem —, akik vonakodnak megszűnnek. Segítenünk kell szembenézni az igazsággal, s azzal is, hogy takargatás nél- az ellentétek okozta ráncok kül feltárjuk: nem tudunk kisimulását inkább az időre még eleget, hogy igazán jól bíznák. No, hát hiszen én sem dolgozzunk. Nagy szerencse, vonom kétségbe, vannak olyan hogy kihevertük első „gyer- érzelmek, ellentétek, amelyek mekbetegségünket”, amely sajgását az idő csillapítja. De szerint a munkásság a hata- vajon az olyan ellentéteknek lom átvételével, egyben tudója mulasztását, amelyekről én lett nemcsak mindazon isme­írtam, rábízhatjuk-e az időre, reteknek, amelyek az állami csak azért, hogy „fel ne tép- és gazdasági élet igazgatásá- jük a sebeket”, vagy, hogy is- hoz szükségesek, de egycsa- ten bocsá’, „nehogy ártsunk pásra mindenféle műveltség az ügynek”? Avult a doktor, avult a pa­birtokába jutott. Ó, hiszen tudjuk, hogy mire ez a téve­tikája! Ehhez a betegséghez dés megfogalmazódott, s dog­meg végképp nem pászol. Ah- mává köwsedett, milyen utat hoz, a mostani állapotában jart J*-. Emlékszünk még a nemet es osztrák jobboldali csak egy segítséget tudok — ha már a kezdet kezdetén el­szociáldemokrata vezérek mulasztották - nagy, kimé- lge\re: * munkásosztály, mivel letlen, nyílt, őszinte beszélge- ® kapitalizmus körülményéi tést az I. fazekasban, öszin- koz°* nem szerezhette meg teségre, százharmincnyolc em- az alla.m igazgatásához szűk­ben őszinteségére van szükség ^ges ismereteket, eretlen a önmaguk és egymás iránt SZOClalls fogadalomra. Várni Míg a betegség az egész szert vezeten el nem harapózik. És azt mondom, senki becsülje le az üvegfúvó műn­kéi! ezzel a forradalommal — mondták — 50, talán 100 évet is. S majd esetleg, akkor. . . se Ezzel a tétellel Lenin, a le­ninizmus szállt szembe, s a kásokat, se mozgalmukat az­zal, hogy nem bírják ki ezt gyakorlatban is bebizonyította, az őszinteséget. Olyan fába hogy a győztes proletárforra­dalom megteremti a feltéte­leket az államgazgatási tudo­mányok elsajátításához, de ahhoz is, hogy a kizsákmá­nyolás alól felszabadult osz­tályok a tudományok, a mű­veltség más ágaiban is fel­vértezzék magukat, nem an­nak üres csillogtatásáért, ha­nem a valóban felszabadult emberi élet kiteljesedéséhez... Aztán, mint a leninizmus annyi más tanítását, ezt is el­torzították. A burzsoá eszmék éllen folytatott harcot, voltak, akik kiterjesztették a kizsák­mányoló társadalmak elnyo­mása idején létrejött emberi kultúra múltbeli és jelenkori kincseire. Nem kell messzi menni. Nem is olyan nagyon rég volt, hogy az Ember tra­gédiáját — amelyet Gorkij az emberiség egyik legna­gyobb alkotásának tartott — reakciósnak bélyegezték. Még Goethe Faustja is egy időre bevonult a nem ajánlott iro­dalmi alkotások közé. A tu­dománynak csaknem minden, nem szocialista országban fel­fedezett eredményét félresö­pörték azzal, hogy a rothadó kapitalizmus terméke. És amikor ezt a szellemi „steri- zálást” elméletileg is igazolni kelett, megszületett a gőgös tétel: A mi társadalmunk tagja, csupán azzal a ténnyel, hogy a szocialista társadalom polgára, fejjel kimagaslik a kapitalista társadalom bár­mely tagja fölé. Vagyis: ne­künk már nincs kitől tanul­nunk, meg nincs is miért... Hogy miért emlékeztetek a múltra, mert hiszen a múlté már ez az elmélet, abszurd- ságával és ostobaságával; a múlté, amellyel leszmoltunk. Azért emlékeztetek, mert — bár paradoxul hat — a ve­zetők szerepének túlbecsülé­séből eredt, a munkásosztály, a tömegek lebecsüléséből, az irántuk való bizalmatlanság­ból. Ma, ha azt a szót hall­juk: személyi kultusz, a leg­több embernek Sztálin, Rá­kosi jut az eszébe. Nekem mostanság inkább az olyan megjegyzések, amilyet az egyik járás művelődésügyi vezetője ejtett el: „Nekünk nem Bánk bán kell most. Ját­szanak a faluban ma tsz- drámákat”. Vagy az olyan megjegyzések, amelyeket az I. fazekasban hallottam: „Ezek tíz forintért megfojta­nák egymást egy kanál víz­ben, azért nincs köztük bé­kesség.” Meg az ilyesmi: „Nem megy sehogyan sem a kollektíva kialakítása, pedig már engedményt is tet­tünk: egy negyedévben csak egyszer kell kollektíván el­menni valahová”. ... Bánk bán — ... megöl­nék egymást — ... enged­ményt tettünk ... Mint régről ittfelejtett kísértetek, csörge­tik láncaikat, egyazon taktus­ra: „Éretlenek a tömegek”. És ez nem igaz. Üjra és újra: nem igaz. Hiszen, akár­csak másutt, — s ugyan miért lenne az I. fazekas eb­ben kivétel — itt is vannak, mint tapasztalták, fogyatékos­ságok. De nagyszerű eredmé­nyeik vannak, s a hibák fel­fedésétől, az igazságtól nem félnek, az őszinteséget és a vele párosuló segítő kezet szomjúhozzák. Ezt, ezt a szomjúságot kell oltani, nem sopánkodni, „engedményekről” papolni. Annál is inkább, mert segíteni van mit. Mindjárt itt van egyike a legégetőbb tennivalóknak. A brigádok közti ellentétek meg­oldása után, sorrendben az általános és szakmai művelt-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom