Nógrádi Népújság. 1962. július (18. évfolyam. 53-60. szám)
1962-07-14 / 56. szám
1962. július 14. NÓGRÁDI NÉtÖJSÁG s régen a „mester" Eredményes fél esztendő Alig győzöm jegyezni, a Nem lesz sorbanállás félkész tortáért Tekintve, hogy a Vendéglátóipari. Vállalat nem tudta kellően ellátni az. élelmiszer kiskereskedelmi boltokat édesipari készítményekkel — s részben ezért is volt mindig sorbanállás nagyobb ünnepek idején a félkész tortáért —, a Nográd megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat más források után kutatott. Sikerült is megállapodásra jutni a Zuglói. Édesipari Vállalattal, amely két hete el is kezdte a félkész- torta, valamint különböző süteményfajták szállítását. Az általa készített torta érdekessége, hogy nem kerek, hanem négyszögletű, előnye, hogy mindjárt megfelelő krémet is" vásárolhatnak hozzá a háziasszonyok. A kereslet nagy, úgy, hogy valószínűleg a heti egyszeri gépkocsival történő szállítást kettőre emelik. /jtnlélizit Jlidien eifiaiztításának fa? for dal áfáit Július 19-én, csütörtökön este, az Acélárugyár Művelődési Háza és a Csehszlovák Kultúra közös rendezésében emlékestet tartanak Lidice elpusztításának 20. évfordulója alkalmából, „Emberek legyetek éberek” címmel. Az emlékest előadója: a Csehszlovák Kultúra igazgatója lesz. Az előadás után bemutatásra kerül a Lidice elpusztítása című, továbbá két Csehszlovákia mai életét bemutató dokumentumfilm. A nagy érdeklődésre számot tartó emlékesten közreműködik Bodor Tibor, a Madách Színház tagja is. ség emelése a legfontosabb. Ez a sorrend azért van, mert most minden erőnket és figyelmünket az ellentétek okainak megszüntetésére kell összpontosítani. Enélkül elakadna, megfeneklene minden, a tanulás előmozdítására, megszervezésére irányuló törekvés. Márpedig, ha komolyan vesszük a szocialista brigádok jelmondatának harmadik követelményét: „szocialista módon tanulni” — generális intézkedésekre van szükség. Mi a pillanatnyi helyzet? Az I. fazekas dolgozóinak alig 24 százaléka végezte el a VIII. általános iskolát, 32 százaléka hatosztályos végzettséggel, többen öt-, négy-, három-, sőt kétosztályos végzettséggel rendelkeznek. Ahhoz képest tehát, hogy az üzem dolgozóinak háromnegyed része, majd 90 ember, rászorul általános műveltségének kiegészítésére, vagy megszerzésére — ez még akkor is időszerű lenne, ha nem kezdtek volna harcot a szocialista üzem címért — eddig kevesen jártak iskolába. Az idén végződő tanévben mindössze négyen tanultak: hárman általános iskolában, egy technikumban. A következő tanévre már több a jelentkező: 12-en általános iskolába iratkoznak, s még egy technikumi jelentkező akadt (bár nem tudni miért, üvegfúvó létére mezőgazdasági technikumba kérte a felvételét). A tanulásra jelentkezettek növekedő száma már a mozgalom eredménye, de az I. fazekas dolgozói nem elégedettek ezzel. Már azért sem, mert százharmincnyolcó- jukból 90 harminc, 22 negyven éven aluli. Tehát a döntő többség, hogy úgy mondjam, korhatáron belül van. Viszont, ha az életkor valóban nem akadály, van azért, amit az útból el kell hengeríteni. Leszámítva a szubjektív tényezőket, két alapvető realitást kell tudóMinf A valamikori falu tanítóját nemcsak azért tisztelték „mesteri’-nek az emberek, mert a nekik oly misztikus betűvetés és olvasás legfőbb ismerője és oktatója volt, hanem csodálni való egyéb sokoldalúságáért is. Tik- kadt lelkeiket mesés tájakra andalította a templomi orgona muzsikájával. Peres ügyeikben tanácsadójuk, „felülről” áhított segítség érdekében cir- kalmas nyelvezetű kérvényszerkesztőjük volt. Őt hívták egyforma rémülettel a beteg gyermekhez és á beteg állathoz is. Hallottam arról is, hogy valamelyik faluban ronggyá nyűtt lábbelijüket is a „mesteridhez hordták megjavítás céljából, akik közelebbi ismeretségben álltak vele. Ne nevessen rajtam, ha — persze, egy modern történelmi miliőben — ilyen sokoldalú ember iránti igényt vélek felismerni a falun. Ha sok helyet bejár, sokfajta emberek sokfajta problémáival találkozik majd, a legtöbb beszélgetésnek kérdés lesz a vége. A változó élet, a mindennapok zsúfolt eseményei megannyi kérdőjelet tárnak a szeme elé. És mindegy, hogy miben „mester”, a választ nem kerülheti meg a legbonyolultabb ügyekben sem, a pofon- egyszerű dolgokban sem. Én pártmunkás vagyok, ott szeretek lenni mindig, ahol — amint mondják — „zajlik az élet”, s higgye el, vannak éjszakák, amelyeken lexikonokat, szakkönyveket, művészeti folyóiratokat bújok, hogy állni tudjam a sarat. Persze, nem úgy van, mint régen, hogy a faluban csak egy „mester” volt, akitől tanácsot lehetett kérni. Sokan érzik ezt az igényt, amit én, a brigádvezető, az agronó- mus, a tsz-elnök, tanácselnök, tanító s ki tudja hány más. másul venni: sokan három műszakban dolgoznak és sok a vidékről bejáró munkás. Ezt a két akadályt leküzdeni nem valami egyszerű, s a megoldásban már nemcsak az üzem, a gyár vezetőinek, de a város, sőt a megye oktatásügyi vezetőinek is nagy találékonyságára, határozottsággal, optimális gyorsasággal, körültekintéssel véghezvitt szervező munkájára, intézkedések egész sorozatára van szükség, amelyet aztán következetesen, állandó ellenőrzéssel és támogatással óvnak az elsekélyesedéstől — okulva az acélárugyári üzemi iskola szomorú tanulságaiból. E feladatok végrehajtásának megszervezéséhez — amely, mondanom se kell, nemcsak az I. fazekasra vonatkozik —, állami apparátussal rendelkezünk. És ezt az apparátust át kell, hogy hassa a tudat: nem engedhetjük meg magunknak a folyton félbemaradt próbálkozásokat, tehetetlenséget. Ha munkásaink felismerték, hogy a termelés, a technika gyors fejlődése általános és szakismereteinek folytonos bővítésére kényszeríti annak művelőit is, hogy ez olyan törvényszerűség, amely elől kitérni nem lehet — hozzásegíteni őket, hogy e törvényszerűségnek eleget tehessenek, annak az apparátusnak az elsőrendű kötelessége, amelyet a többi között, erre a célra hozott létre az állam. önmagában ez is elegendő lenne ahhoz, hogy sürgessük az intézkedést, a cselekvést, a segítséget. De van itt valami, amitől melegszik az embernek a szíve táján, ami számomra — bánom is én, mit gondolnak felőlem a filozófusok —■ parancsolóbb, mint a néha oly komor objektív szükségszerűségek. Csizmadia Géza (Folytatjuk) Elmondta egy t6z-elnök A kérdések is olyanok és annyi van belőlük, hogy ezeknek a megfejtéséhez bizony már egy-egy ember kevés. Itt születtem Romhányban, azóta is itt élek. Harminchat éves vagyok és három gyermekem fejlődésében gyönyörködöm. Ezek tanulnak, a kedvük és érdeklődésük szerint majd később, én pedig alig kerültem ki az iskolából, a gyárba mentem dolgozni, mert kellett a családnak a kereső. Korán kerültem a mozgalomba is, ifjúsági és szakszervezeti vonalon tevékenykedtem. Sokat kellett tanulnom, mert nem akartam szégyent vallani, ha hozzám fordultak az emberek egy-egy kérdéssel. Mert sokan, egyre többen szólítottak meg a munkahelyen, az utcán, eljöttek a lakásomra is, ha valami segítségre volt szükség. Hogy három esztendeje a járási pártbizottság munkatársa lettem, szülőfalumon kívül még négy környékbeli község instruálása volt a feladatom. A termelőszövetkezet szervezése, az utána következő sok új és nehéz feladat alig hagyott időt a magánéletre. Érdekes módon a közösségi munkában, a problémák izgalmas bogozgatásá- ban találtam meg a leghasznosabb szórakozást. Meg újra és újra a tanulásban. Lehet, hogy ez furcsa vélemény, mégis elégedett vagyok A zért, ha több községért voltam is felelős, talán megbocsátható, hogy ahol nevelkedtem, ahová naponként hazajártam, az a falu, Romhány érdekelt a legjobban. Itt munkások, volt jobbmódú és nincstelen parasztok, vezetők egymás közötti, vezetők és vezetettek közötti ellentmondások forrongása, jó és rossz vetület vonzottak mind közelebb a termelőszövetkezethez, az ott dolgozó emberekhez. Bántott is sokszor, hogy nem igen di- csekedhetem a falummal. Ha ittteni bajokról volt szó a pártbizottságon, a rám sze- geződő tekintetek azt kérdezték: te miért vagy ott? Mert tisztában voltam azzal, hogy a gazdasági és emberi feltételek nem rosszabbak, mint másutt. Lépten-nyomon kibuktak azonban a széthúzó és bizonytalan vezetés, a felületes tervezés és a szervezetlenség okozta hibák. Mondok egy példát. Az idén tavasszal a beavatkozásomat kérték, mert „sztrájkolnak a fogatosok”. Az atyaistennek sem voltak hajlandók munkába állni, szótlanul, lesütött szemmel mentek el egymás mellett az emberek. „Nézd, neked megmondjuk. Közel egyéves .munka után a megyei Munkásmozgalmi Múzeum gondozásában elkészült A salgótarjáni iparvidék című 300 oldalas monográfia. A nógrádi bányászkodás 100. évfordulójának emlékére kiadott mű előfutára egy később megjelenő megyei monográfiának, amely a megye történetét, gazdasági fejlődését ismerteti majd. A most megjelenő monográfia, bár nagy anyagot fog át, teljességre nem törekszik. Támpontot ad ahhoz, hogy a salgótarjáni iparvidék helyzetét az olvasó közelebbről megismerje. Különösen bőyen foglalkozik Salgótarján fejlődésével, a százéves nógrádi bányászkodás történetével. Ismertetőt ad az iparvidék te megértesz minket” — kezdték, mikor közéjük mentem. Elvette a kedvüket egy lélektelen, merev intézkedés. Mivel ők dolgoztak legtöbbet, nekik volt nagyobb mennyiségű munkaegységük, s „onnan veszünk, ahonnan lehet” jelszóval tőlük vonták le a nem dolgozó tagok SZTK járulékát. Persze, hogy igazságtalan volt így s másként is el lehetett volna intézni. De hát micsoda dolog az, hogy ilyesmit munkamegtagadással akarnak elintézni, kérdeztem én és megértették, hogy saját maguk ellen cselekedtek. Több más eset is volt, amit egyszerű, közvetlen és emberséges magyarázattal és nagyobb körültekintéssel lehetett volna elintézni. Szorgalmas és lelkiismeretes nép ez a romhányi. Sokszor meggyőződtem róla, hogy nem a szövetkezés elve, a közös munka ellen van kifogásuk, hanem az ellen a kapkodás és bizonytalankodás ellen, ami itt jellemző az irányításra. A bizalmat, a tárgyilagos, őszinte légkört kell itt megteremteni. A vezető nem „főnök” a termelőszövetkezetben, hanem egy a sok közül, akire a legnehezebb gondok hordozása, a problémák megoldása tartozik. „Mondtad ezt sokszor, gyere és csináld!” — hallottam többször ilyen elkeresedett kifakadásokat. Azután egyre többen kérték, hogy engedjenek el a pártbizottságról, legyek itthon állandóan, legyek az elnökük. Nem volt könnyű határozni, hiszen az év derekán már senki nem képes csodákra az ilyen helyzetben. De a hívást mégse lehetett alutasítani: nem lett volna erkölcsi alapom a további munkához, ha ennyi bizalmat, ilyen várakozást figyelmen kívül hagyok. Akik a vezetésben vannak, azok is őszinte szóval kértek és én tudom, hogy rájuk nyugodtan tá- maszkodhatom a jövőben. L e kell rakni az alapját a jövő évi biztosabb, meggondoltabb munkának, ez lesz a hátralévő hónapok legfontosabb programja. Igen, én munkás voltam, de hát nekünk annyi mindent ismernünk kell, és a feladatokat nem egyedül oldja meg az elnök. A régi névvel említve, „mesterek” százai, ezrei teremnek falun. * ... Kollár Jánost tegnap, július 13-án a romhányi termelőszövetkezeti parasztok közgyűlésükön elnökké választották. .. Kondorosi János országos jelentőségű iparáról, a szénmedence közlekedéséről, pénzügyi életéről. Foglalkozik a munkásmozgalom néhány kérdésével is. A húsz tagú szerzői kollektíva munkáját számos illusztráció, táblázat és dokument gazdagítja. Neves szakemberek végezték el a lektorálást. A szerkesztést dr. Gajzágó Aladár, a Munkásmozgalmi Múzeum igazgatója látta el. A Nógrád megye fejlődését tárgyaló műhöz Jakab Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára írt előszót. A már eddig is megnyilvánuló nagy érdeklődés és előzetes megrendelések mellett a művet a könyvesboltok is árusítják majd. tenyérnyi üzemvezetői irodában ülve, mi mindennel dicsekedhet a Salgótarjáni Acélárugyár egyik szocialista címért harcoló üzeme, a szegverő. Most, hogy az év első felén túljutottunk, Tóth József üzemágvezetönek láthatóan jóleső érzés lapozgatni az üzem naplójában, ösz- szevetni a vállalásokat az eredményekkel. Az év egyik nagy feladata az ütemes és programszerű termelés. Vezetők és munkások mindent elkövettek, hogy „szó ne érje a ház elejét". Nem is érheti. A termelékenységről meg éppen kimagasló adatokkal szolgálhat Tóth elvtárs. Az évi terv és a vállalás is kétszázalékos termelékenységemelést szabott meg. Közbejött azonban egy kisebbfajta „rekonstrukció". Három új német szegverő gépet kaptak, amelyek fordulatszáma 550-től 900-ig terjed percenként, s csak úgy ontja a szeget, megoldva egy export-problémát is. itt a gyárban pedig egy egész gépsort ,,gyorsítottak” fel — átalakítással — 380 fordulatos maximális sebességről 700-ra. így aztán nem csoda, ha ennek, meg számos aprónak látszó munka szervezési módosítással, a szabadságolási terv ügyes és ésszerű végrehajtásával a júniusi termelékenységi mutató 102 százalék helyett 124-re ugrott. A minőség? Tavaly hét jogos reklamációt írtak a szegverő rovására, az idén már csak egy reklamáció érkezett, az is még tavaly szeptemberben elküldött szállitmány- nyal kapcsolatos Van a vállalások közt egy 120 tonnás tétel, „röviderű” huzal feldolgozásából. Ez vajon micsoda? — Ez, tetszik tudni, olyan huzalokból, amelyek a húzás során valamilyen hiba következtében elszakadtak. Idáig inkább összegyűjtöttük, és Özdra szállítottuk, beolvasztásra. Most feldolgozzuk. Fáztam tőle nagyon, nyaggattak is érte eleget *fentröl”, miért hagyunk veszni annyi pénzt, de hát a dolgozóknak nagy vésződsé- ge van az ilyen huzallal. Az idén aztán, hogy a szocialista címért megyünk, megkérdeztem. vállalják-e. Vállalták. Látja ezért is jó, ha az üzemnek több, mint 80 százaléka a törzsgárdához tartozik. Mi sem lehettünk persze méltánytalanok. Húsz százalékkal megemeltük az ilyen tételnél a bért. De én tudom, hogy ez csak részbeni viszonzása a vállalásuknak. Egyébként a vállalás teljesítésével már most 88,5 tonnánál tartunk. Ez testvérek között is megér 700—730 ezer forintot. Kinn az üzemben szédült zakatolást, csattogást csapnak a gépek. A beszédet nem hallani, ha próbálkozol, m,int- ha csak a szádat mozgatnád, mintha mindenki megnémult vagy megsiketült volna. Néha egy-egy fütty harsan: így könnyebb jelezni a tennivalót, kérni a segítséget. Az elsőhöz hasonló eredményes következő félévet kívánunk a szocialista szegverő üzem dolgozóinak. ist ■"* FENT: Mészáros József 37 éve dolgozik a gyárban. A legjobb, legszolidabb munkások közé tartozik. Háromtagú brigád vezetője. OLDALT: Tolmácsi József a gyár egyik legfiatalabb brigádvezetöje: 17 éves. 12 tagú brigádja exportszeg csomagolását végzi, «'él év alatt egyetlen igazolatlan hiányzás nem történt. LENT: A dobozkészítőben főleg lányok, asszonyok dolgoznak. Sok köztük a KISZ-tag. Monográfia jelent meg a salgótarjáni iparvidékről
