Nógrádi Népújság. 1962. május (18. évfolyam. 36-43. szám)
1962-05-30 / 43. szám
6 F08RADINÍPÜJBA® 1962. május 30. Egyszerű kislány Skvarkin darabja, az Egyszerű kislány, látszatra, első benyomásra meglehetősen felszínes, szokványos vágányokon haladó vígjáték. Az, hogy egy fiatal szovjet leány az egyetemi sikertelen felvételi vizsga után háztartási alkalmazottnak áll, ahol beleszeret a háziasszony fiába s az viszont, meglehetősen valószerűtlen történet. Ám ha csak ennyit látnánk meg Skvarkin vígjátékában, hely- tetlen értékeléshez juthatnánk a darabot illetőleg. Az író ugyanis nagyon céltudatosan állította fel valószerűtlen alaphelyzetét, mert ebből kiindulva a társadalmi viszonylatok egész sereg fonákságá.t mutathatta meg s a mese egésze valami kellemes, gú- nyoros fintort vág a limonádé tartalmú polgári vígjátékok felé is. Mik a szovjet társadalmi szemléletben is olykor még szintén fel-felbukkanó, megkövült ósdiságok, kacatok, amiket, mint egy selejtkiállí- tási gyűjteményt szemlére állít az író? A talpnyalás, a felettesek iránti alázatosság, a foglalkozásokkal szembeni előítélet, az úrha.tnámság, polgári elkényelmesedés, közösség iránti érdektelenség. Ezeknek feltárásában, megsemmisítésében kap értelmet agy egyszerű kislány funkciója, hogy egy társasház életében létrejöjjön a vígjáték kívánalma szerinti békés egymás mellett élés. A vígjátékot tehát bátran tartalmasíthatjuk a szatirikus jelzővel, mert csak így értékelhetjük helyesen. A Déryné Színház Várady György ötletes, gördülékeny rendezésében mutatta, be a darabot. A címszerepben Blaha Márta kedvességével, üdeségével hat. Rendkívül mulatságos egy bizalmatlan házbizalmi megformálásával Vajda Dezső s a talált gyermeket nevelő, humorában is kedves lírájú Berényi Ottó. Igényes, szép alakítás Tor- day Gábor öreg kertésze. Jól szórakoztunk Krémer Ferenc harapós főmérnökén, rokonszenves, megnyerő volt Erdei Irén szeleburdi szerelmes kislánya, Németh József és Juhász Tibor fiatal szerelmese, valamint a megértő nagybácsi személyében Diósy Ferenc- Raffay Blanka és Fáy Györgyi harsánysága élénk keveréket adott az előadáshoz s megérdemelten kapott tapsot Zombory Kati és Csifó József is. A darab hangulatos zenéjének szerzője és összeállítója, László Endre ugyancsak részese az Egyszerű kislány sikerének. (barna) új fürdőruha őj nyár Szaténból Szatén kartonból Kartonból Pikéből Kötött pamutból Kaphatók az Állami 120.— Ft-tól 90.— Ft-tól 85.— Ft-tól 87.— Ft-tól 60.— Ft-tól Szövetkezeti szakboltokban. 250.— Ft-ig 135 — Ft-ig 100.— Ft-ig 150.— Ft-ig 71.— Ft-ig Áruházakban és (299) Balassagyarmati Cipész KTSZ Balassagyarmat, Rákóczi út 43. a lakosság szolgálatában Felkéri a város és járás lakosságát, közületeit, vállalatait és intézményeit, hogy lábbeli javítási és mérték utáni cipő rendeléseivel keresse fel központi műhelyünket és részlegeinket: Bércéi Drégelypalánk Mohora Érsekvadkcrt Nagyoroszi Borsosberény Cserhátsurány községekben Külön felhívjuk a lakosság szíves figyelmét, hogy a téli lábbelik javításáról már most gondoskodjon, hogy a javítási munkákban fennakadás ne álljon elő. (302) Sikeres véradónap Nógrédmegyeren A fiatalok erejével... A közelmúltban Nógrádme- gyeren sikeres véradó napot rendeztek a Vöröskereszt és különböző egészségügyi szervek. A véradó ünnepségen példát mutattak a község lakói, 24-en jelentkeztek véradásra. A. véradók zöme asszony, több férfi és egy fiatal lány is jelentkezett. A nógrádmegyeri véradók jó példája bizonyítja, hogy egyre nő azoknak az önzetlen dolgozóknak a száma, akik embertársaik életét saját vérükkel igyekeznek megmenteni. Börtönben a salgótarjáni lakóházak dézsmálója Turcsán János salgótarjáni lakos még csak 26 éves, de tíz év óta, 16 éves korától állandó összeütközésben van a törvénnyel. Néha alig hagyta el a börtönt, újabb bűn- cselekményt követett élj, s a vádlottak padjára került. 1952-ben a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntettéért ítélték el 18 hónapi börtönre. 1958-ban hasonló bűncselekményért két évi, 1960-ban a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás bűntettében mondotta ki bűnösnek a bíróság, s ítélte el újabb hathónapi börtönbüntetésre. Úgy látszik, hogy Turcsán- nak hiányzott a börtön, mert szabadulása után szinte azonnal „munkához” látott, 1961 januárjától rendszeresen dézsmálta a salgótarjáni bérházakat. A bérházakra „specializálta” magát, az nyújtott számára jó „vadászterületet”. Bejáratos volt a Vásártér 99 és a 74/a bérházba, otthonosan mozgott a Sallai Imre, az Úttörők utcai lakóházakban is. Legtöbbször villanyKtkto Ara: 5200.— Ft. Kapható a megye szaküzleteiben, Állami Áruházban (272) szerelőnek adta ki magát, s így félrevezette a házfelügyelőket is. Mint villanyszerelő könnyen bejutott a bérházak pincéjébe, ahol már nem volt válogatós. Baltáktól, szerszámoktól kezdve egészen a villanykörtékig mindent „magához” vett. A pincék után „ellátogatott” az általános iskolák folyosóira, a Gépipari Technikumba és az SZTK-be is, ahonnét a villanykörtéket vitte el. így közel ezer forint értékben lopott szerszámokat és villanykörtéket, amelyeket különböző „piacokon” értékesített, hogy zsebpénze legyen. Turcsán János a rendőrségi nyomozás után ismét a vádlottak padjára került. A salgótarjáni Járásbíróság Turcsán Jánost egy évi börtön- büntetésre ítélte Az ítélet jogerős. MEGTALÄLTÄK EURÓPA LEGRÉGIBB ZSINAGÓGÁJÁT Ostia, régi római kikötő közelében egy útépítés során megtalálták egy régi zsinagóga romjait. Az ősi zsidó templom, amely valószínűleg Európában a legrégebb: i. u. a III. századból származik. A templom romjai között találtak egy héttagú gyertyatartót ábrázoló domborművet, ez bizonyítja, hogy az épület zsinagóga lehetett. Az ÉM. Nógrád megyei Állami Építőipari V. 1962. szeptember 1-i beiskolázással ipari tanulókat vesz fel KŐMŰVES, ÄCS, FESTŐ, ÜVEGES, PARKETTÁS, VILLANYSZERELŐ, VB-SZERE- Lö ÉS VÍZVEZETÉK- SZERELŐ SZAKMÁRA. A tanulóidő 3 éves, nyolc általános iskola kötelező. (264) Tavasz van! BAJ VAN AZ ARCBŐRÉVEL? Keresse fel bizalommal a Balassagyarmati Fodrász Szövetkezet kozmetikai szalonját. (303) Balassagyarmati Bútorgyártó Vállalat Balassagyarmat, Rákóczi út 68. a lakosság szolgálatában V általunk: fényezett bútorok átalakítását, bútorok javítását és fényezését a lakosság részére. Balassagyarmati Bútorgyártó Vállalat Telefon: 108 _____________________________(304) Aki látta valamikor Nagy- bátony-Bányavárosban az iskola környékét, most rá sem ismerne. Mintha valaki — a mesékből ismert jó szellem — elvarázsolta volna a környezetet. Bizony nem a jó szellem, hanem a szorgalmas diákok változtatták át a hatalmas gödröket, hepe-hupá- kat virágágyakká, szép kertté. Már a múlt év őszén elhatározták, hogy hozzáfognak a nagy munkához. Azóta aztán Andrási Péter biológiaszakos tanár vezetésével rendszeres munka folyik a terepen. Senki sem gondolná, hogy az iskola előtt — három lépcsőben — elrendezett virágágyak, az iskola mögött létrehozott kosárlabdapálya, kézilabda- és futópálya, az ugróhelyek kialakítása során csaknem 2500 köbméter földet mozgattak meg a fiatalok. Dolgozott ott gimnzista és általános iskolás, kiszista és úttörő, a vájártanulók közül naponként 50—50 fiatal állt közéjük. Volt olyan nap, hogy 300-an dolgoztak a kerten. Ez a sok szorgos kéz csaknem félmillió forint értékű munkát végzett el. A munka még most is folyik, hiszen most ültetik el a fehértörzsű nyírfákat, a fűzeket, s eddig 2000 darab palántát is elültettek a friss virágágyakba. Andrási Péter tanár vezetésé el egyengetik a fiúk az utakat Ültetik a palántákat Itt már itatják a szomjas növényeket A Balassagyarmati Szabó KTSZ 1962. június hó 9-én Nagyoroszi községben mértékutáni női és férfi Divatbemutatót rendez a legújabb modellek szerint készített termékeiből. A bemutatott termékek a helyszínen megvásárolhatók és megrendelhetők. (305) Műszaki becslést tartunk Salgótarjánban 1962. június 5-én de. 10 órakor a Magyar Hirdető ki- rendeltségén, Dimitrov u. 15 sz. alatt. Telefon: 11-83. írásbeli bejelentéseket a fenti címre kérünk. Budapesti címünk: Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat, Budapest, VI. Népköztársaság útja28. Telefon: 127—731. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek stb. eladásával, vételével és közvetítésével. (306) CSOMAGOLÓANYAG VASHORDÓ FALÁDA ÖBLÖS ÜVEG FAHORDÓ NÁTRONZSÁK PAPIRDOBOZ Felújított állapotban raktárról szállít az egész országba Göngyölegfelújító Vállalat Budapest, XIII. Dagály utca 3. Telefon: 200—285, 200—380, 200—705. (300)