Nógrádi Népújság. 1962. május (18. évfolyam. 36-43. szám)
1962-05-26 / 42. szám
1962. május 26. N08RÄDINÍPÜJSÁ8 5 Időben elvégzett munkák, munkaverseny, szocialista címért küzdő brigádok Pillanatképek Palotásról A tavaszi munkák beindulása előtt minden brigád külön értekezletet tartott a pa- lotási termelőszövetkezetben. Fontos munkaszervezési kérdéseket tárgyaltak meg, hogy a késői kezdés ellenére is időben végezni tudjanak, a ■tervet ne kelljen megváltoztatni. Galocz Dezső agronó- mus kertészeti brigádjának tagjai elhatározták, hogy ■esetenként a szükség szerint segítenek a cukorrépa és a íkukorica kapálásában, a borsószedésben. a növénytermesztő brigádnak, nehogy .azoknak körmére égjen a munka, mint tavaly néhányszor. De számítanak arra, /hogy ennek viszonzásaként a .•szüret ideién visszakapják a •segítséget. A tsz traktorosai vállalták n megnyújtott és az ünnepi műszakokat, a felszántatlan //földek ió minőségű megmun- 'kálását. Ebben élenjártak: Kovács János, Szűcs Pál és Mészáros Pál traktorosok. A brigádértekezleteknek ■meg is lett az eredménye. 'Mind az 1100 holdon időben «elvégezte a termelőszövetke- :zet a tavaszi vetést. Sőt, az < őszi vetésű gabonafajtákat is fejtrágyázták azokon a területeken, ahol a talaj gyen fgébb volt- Igv az elmaradt növényzet hozzánőtt a jobbakhoz. A hideg idők elmúltával .3gry-egy alkalommal 250 asz- szony kapálta a cukorrépát <a palotási határban, 4 nap 14 ezer csibét nevel Bagyinszki Anna a patvarci .'Lenin Termelőszövetkezetben. Tavaly 6500 darab csirkét nedveit fel, az idén 14 000 a ríerv. alatt végeztek a 180 holddal. És már e héten ki is egyelték a répát. Az elnök a tanácselnökkel és a brigádvezetővel ellenőrizte a tőszámokat. A táblában több helyütt végeztek négyzetméterenkénti méréseket s megállapították, hogy a tervnek megfelelően 60—65 ezer répatőre lehet számítani holdanként. Megkapálták már a kukoricát is géppel és most sara- bolnak. Itt is ügyelnek arra, hogy a 18—20 ezer tőszám meglegyen holdanként. 205 hold borsójukat szintén megkapálták és lekaszálták a 144 hold lucernát. A kertészetben is jól megy a munka. Húsz hold szőlőt bekaróztak, 30 hold gyümölcsöst bepermeteztek és megkapáltak. El- palántálták a paradicsomot 10. a paprikát 2, a káposztát holdon. A serény munkára szükség van a következő napokban, hetekben is a mostani jó esők után. Meg azért is, mert a pásztói járás déli községei versenyeznek egymással. Héhalom kezdeményezte ezt a versenyt, csatlakoztak hozzá Palotás, Erdő- tarcsa, Egyházasdengeleg, Szarvasgede termelőszövetkezetei. Célja terméshozamok növelése, a gazdasági tervek túlteljesítése, a pontos, fegyelmezett munkavégzés. A teljesítést negyedévenként értékelik. Ebben a versenyben a jő hírű palotási termelőszövetkezet Is az elsők között akar lenni. Esélyük van is rá; Kre- kács István vezetésével 32 tagú növénytermesztő brigád határozta el, hogy harcolnak a szocialista brigád címért. A többi brigád is vállalta, hogy 6—8 százalékkal túlteljesíti a tervet, a szocialista címért küzdő brigád azonban 10—12 százalékos többlet eredményre törekszik. De törődnek a család szocialista nevelésével, az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályának elvégzésével, szakmai képzésükkel is> Közös kirándulásokat, színház és mozi látogatásokat terveznek. S ha valaki megbetegszik, vagy más fontos ok miatt nem tud részt venni i munkában, néhány napig; i brigád többi tagjai megmun kálják az ilyen társuk területét is. Olyan kiváló dolgozók vannak közöttük, mint özv. Markolt Andrásné, akinek tavaly 400 munkaegysége volt, vagy Kovács Ferenc- né, aki hét éve tagja a termelőszövetkezetnek. Az egészséges közös szellem, az eredményes munka pedig példa mások előtt is, és ezért természetes dolog, hogy az arra járó idegen szeme jóleső örömmel pihen meg a szép, tiszta palotási határon. HuszorSI minister eső után huszonöt tokos motelben kezdték meg a téli káposzta palántázást az Ipofy-välgyi termelőszövetkezetekben Nógrád megye Ipoly-menti községeiben. Dejtáron, Patakon, Litkén, Ludányhalászi és Endrefalva környékén a talaj és éghajlati adottságok rendkívül kedvezőek a téli káposzta termesztésére. Az itt honos tájfajták „keményfejűek” nyersen is hosszú ideHáromszázhűsz tonnás gabonamagtárat építtet a nógrádi Béke tsz Tizenkét éve gazdálkodik már Nógrád község termelő- szövetkezete, gabonatermését azonban még tavaly is tizenhárom tsz gazda egyéni padlásán tárolta a közös gazdaság. Noha a gazdák becsülete a családi házak padlásán is őrködött a közös vagyont képező gabona felett, idén már nem lehetett aratást-cséplést várni a régi tárolási módszerekkel. v Kenyérgabona vetésterületét ugyanis csaknem megkétszerezte az őszön a nógrádi Béke tsz: az egész község múlt évi kétszáznyolcvan hold kenyérgabona területével szemben ötszázhuszonöt holdon terem kenyérgabona az Idén a közösgazdaság birtokán. Ebből _ is nyolcvan holdon a bőven termő külföldi búzafajtát vetette el a tsz. Az idén csaknem hatszortá több kenyérgabonára szerződött a tsz a múlt évinél, de így is a tsz családok kenyér- gabonája és a vetőmag tárolása legalább huszonöt-harminc padlást igényelne. Ezért a közgyűlés nemrég úgy határozott, hogy egy új háromszázhúsz tonnás korszerű gabonamagtárt építtet az új gabona betakarításáig. A lapos tetőre tervezett magtár építését máris megkezdte a közös gazdaKétszázhetvenezer forint álANKÉT DIÓSJENÖN — Május 25-én értekezletre jöttek össze Diósjenőn a rétsági járás termelőszövetkezeti elnökei és a községi tanácsok vb elnökei. Az értekezleten megbeszélték a tavaszi munkák tapasztalatait és a következő mezőgazdasági feladatokat. Majd megtekintették a helybeli üj Barázda Termelőszövetkezet 387 darabból álló sertéstenyészetét és a 870 darabból álló kacsafarmot. lami hitelt vett igénybe a magtár építésére a tsz. Az új magtár júniusban elkészül. ig tárolhatók, ■ s ezért keresettek az ország minden vidékén, sőt külföldön is. Az Ipoly-völgyi községekben most is négyszáz holdon termelnek téli káposztát. Kedd reggel kezdték meg a palánták ültetését, váratlanul kedvező feltételek mellett. Vasárnap estétől kezdve ugyanis hétfő estik tartó csendes eső áztatta meg a nógrádi határt, összesen huszonöt milliméter csapadék esett ezalatt a huszonnégy óra alatt. Kedd reggel pedig napfényes, tiszta égbolt alatt ébredtek a nógrádi falvak. A huszonöt milliméter eső után a napsütötte, védett helyeken már reggel hét ór» harmincperckor huszonöt foki meleget mértek, s a levegő a szokottnál is párásabb volt. Dejtár, Patak és Litke környékén asszony és leány munkacsapatok kezdték meg a téli káposzta palántázást. A következő néhány nap alatt több mint ötmillió palántát helyeznek ki állandó helyükre. Írről a vidékről ősszel mintegy hatvanezer mázsa téli káposx- tát szállítanak majd a piacokra és a konzervgyárakba. MÁJUSI SZEMLE Versenytársak húsaidján Hogy melyik termelőszövetkezet termel és ad többet egy holdra esően az államnak húsból, tejből, tojásból, gabonából, melyik biztosít adottságainak megfelelően magasabb jövedelmet tagságának, — ezek az első feltételi pontok abból az igen érdekes versenyszerződésből, amelyet a Kishartyán—Sós- hartyán községi Egyesült Erő és az etesi Haladás Termelő- szövetkezet pártunk VIII. kongresszusa tiszteletére kötött. A versenyfeltételek között szerepel a munkafegyelem szilárdítására tűzött konkrét cél, az őszi szántás, vetés, az esedékes tartozások rendezése s még számos olyan kötelezettség, ami a két gazdaság eredményességének mércéje lehet. Hogyan felelnek meg ezeknek a feltételeknek a szövetkezetek, erre kértünk választ a kishartyáni—sóshartyáni Egyesült Erő és az etesi Haladás főagronómusától, Takács Imrétől, valamint Soós Endrétől. Az az igazság, hogy amikor év elején egyesült a kishartyáni és sóshartyáni termelő- szövetkezet, sokan aggodalmaskodtak a tagok közül. A tavasz azonban rácáfolt az aggodalmakra. A gazdák úgy láttak a feladatokhoz, mintha világéletükben együtt lettek volna. Az egyesülést megelőző várakozás miatt mindkét helyen csak igen kevés volt az őszi szántás, a tavasz is késett, nagy lemaradást kellett behozni. S itt mutatkozott meg első ízben, hogy az emberek egészséges szellemben gondolkodnak közös sorsukról. Március 26-án még Amiből a szövet ^készül Napok óta folyik a juhok ;uyírása a Kisterenyei Állami -Gazdaságban. A keleti, szomszéd megyéből ideszerződött vándorbrigád először a Do- rogpusztán lévő állomány nyírását kezdte el. A 11 tagból álló brigád naponta 400 darab birkát nyír meg: így a gazdaságban csaknem egy hónapig tart ez a munka. Ugyanis 7900 darab juhon végeznek nyári nyírást. Az eddig végzett nyírások tapasztalatai azt mutatják« hogy a kedvezőtlen időjárás mény, de kiszárította a gyapjút. Re- nomabb a kordhozamra nincs ugyan re- tervezték. ezzel szemben fi- gyapjú, mint azt Kátyor Miklósné, az egyik legügyesebb nyíró asz- szony szakszeri mozdulatokkal szabadítja meg bundájától a juhot. gyapjú válogatása folyik. leginkább csak a kishartyáni részeken kezdődhetett a munka. A sóshartyáni fogatosok szinte szólítás nélkül jöttek s ugyanez a készség volt meg a továbbiakban a kishartyáni részről is. Ennek eredménye lett, hogy már április 17-re földbe került valamennyi kalászos, azt megelőzően, április 5-re végzett az egyesült termelőszövetkezet a hagyma, répa, zöldség, borsó vetésével, április 22-re a burgonya is földben volt s 23-ra elkészítették a talajt a kukorica számára s a vetés sem ment volna ki a hónapból, ha kedvez az időjárás. — Ebben az időszakban, — mondja Takács Imre agronó- mus — a DT traktor Juhász Bélával és Sándor S. Jánossal éjjel-nappal dolgozott, a kukorica, árpa vetésénél pedig két másik traktoristánk Tóth Béla és Habony Ernő vette ki részét igen derekasan a munkából. Nekik köszönhető jórészt, hogy minden, ami a tervben szerepelt, idejében elvetésre került. — Most réttel, legelővel közel 6 ezer hold a gazdaságunk, ebből 1600 hold a közös szántó s 250 tagja van a szövetkezetnek. Örömmel kell megállapítani, hogy a munkához való hozzáállás nagyon jó. A kapás feladatok mellett a kishartyáni részen például az asszonyok 300 holdon legelő tisztítást végeztek, a sertéshizlaldától elhordták 700 köbméter földet, a rétről kiirtották a bokrokat. — Hogyan lesznek a növényápolással ? — A munka önkéntes vállalások alapján indult, de olyan nagy a munkakedv, amilyenre nem is számítottunk. Igen sokan jóval többet vállaltak annál, ami a tsz tervében szerepelt- Az ideihez hasonló szorgalomra eddig még nem volt példa nálunk. Amikor felosztásra került a mák, sárgarépa, zöldség, hagyma, cukorrépa, jórészét estig már meg is kapálták az asszonyok, sőt, a csokrosítás is megkezdődött. A terméshozam növelése érdekében fogasoltuk a búzát, hengereltük, boronáltuk valamennyi kalászost s most a tél óta összegyűlt trágyát hordják a fogatosok. — Milyenek a kilátások a verseny egyéb feltételeinek teljesítésére? — Az állattenyésztésben már az is jelentős eredményünk, hogy sikerült állandó gondozókat biztosítanunk a sertésekhez. Megfelelő takarmány takarékossággal a szarvasmarhák kondíciója igen jó, szálastakarmányunk egészen június elejéig kitart. Az állomány növelésére most épül egy 300 férőhelyes hizlalda és süldőszállás, ennek felében az idén szerződteté- ses kacsákat nevelünk. A termelőszövetkezet minden megművelhető területet értékesít. Mind a közös gazdaság, mind az egyén szempontjából komoly hasznot biztosít többek között a köztesbab termelése s a tagok még az árokmenti 25—30 négyszögöles parcellákat Is művelésbe vették, répát, zöldséget termelnek rajta« u terület használatát pedig tojással váltják meg, amivel s tsz és a község értékesítéii tervét segítik. Bizakodó a hangulat a* etesi Haladás Termelőszövetkezet portáján is, bár Bőé# Endre főagronómus józan mértéktartással néz a verseny kilátásai elé. — Még mindössze néhány hete, hogy megkezdtem feladatomat a termelőszövetkezetben, de eddigi tapasztalatom az, hogy a munkakedv lényegesen jobb most Etesen, mint az elmúlt esztendőkben volt. A vetési munkálatokkal készen vagyunk, mindössze a mélyfekvésű részek vannak hátra, ahova csalamádé kerül s az a parlagi rész, amelyet most csatoltak a termelőszövetkezethez. Ebből, amit lehet muharnak és kölesnek hasznosítunk. Folyik a földeken a vegyszeres gyomirtó* s kezdődik a napokban máv a cukorrépa sarabolása. A növényápolásban az eddigi tapasztalatok szerint 70—88 asszonyra is számítani lehet s ez azt jelenti, hogy nem lesz lemaradásunk ezen a téren sem. A termelőszövetkezet mái értékesítette első zöldhagyma szállítmányait s hamarosan a sárgarépa is piacra kerül« — ezek adják az idei elad jövedelmet a kertészetből. Az állattenyésztés fejles*- tését építkezésekkel biztosítja a tsz. Téliesítetté saját erőből a szerfás istállót, külső karámot épített 80 növendékmarha számára, sertésetető teret készít, kukoricagórét létesít, kacsanevelő udvart, kutat, betonozott ivócsatamát készített. A jelenlegi 20 fehérhús koca 215 malacot ellett s ez 11-es ellési átlagot jelent, ami igen szép eredmény. A baromfinevelés terén ezer pecsenyekacsa jelent komoly jövedelmet majd a termelőszövetkezetnek; A verseny kilátásairól f® vélekedik a főagronómus! — Az etesi termelőszövetkezet meglehetősen nagy hátrányban van versenytársával szemben. A feltételeknél nem vették figyelembe a szerződők, hogy évelő pillangósok! dolgában nálunk talán a legkedvezőtlenebb a helyzet a» egész járás területén. A terület 7,4 százaléka pillangó® nálunk, ez is kézzel vetett« hiányosan, rosszul kelt, így Kishartyánnak — Sóshartyán- nak —, ahol ezen a téren már előbb jól gazdálkodtak« sok pillangóssal rendelkez-' nek, — helyzeti előnye van. Amelyik termelőszövetkezetnek sok a pillangósa, annals nagy a lehetősége az állattartásra. Mi ennek ellenér® mindent megteszünk, hogy a verseny feltételeit teljesíteni tudjuk s becsülettel helyt álljunk vállalásunknak. A helyzeti hátrányunk nem behozhatatlan, s ha a szövetkeze* tagsága mindenben elegei tesz feladatának a további időszakban is, még egyáltalán nem lehetetlen, hogy a két termelőszövetkezet versengéséből elsőként kerülhe** sünk ki. Barna Tibor