Nógrádi Népújság. 1962. május (18. évfolyam. 36-43. szám)
1962-05-12 / 38. szám
1962. május 12. NOORAD I NÉP0J8AO A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Példamutató asszonyok a határban Spanyolországban újabb és újabb üzemek dolgozói csatlakoznak a sztrájkmozgalomhoz Szendehelyről kaptuk a következő levelet, a községi nőtanács titkára írja: — Nőtanácsülés szervezésén fáradoztam. Mindenekelőtt a meghívó elkészítése okozott nagy gondot, mert sietnem kellett, hiszen az én asszonyaim igen elfoglaltak és szeretném, ha időben megkapnák az értesítést. Elhatároztam, legjobb lesz, ha magam is kimegyek, felkeresem őket a határban. A hegyoldalban fúj a szél és már messziről látom, hogy az én asszonyaim szorgalmasan hajladoznak a szántóföldeken. Beszélgetni kezdünk, hívom őket a nőtanács gyűlésére, hiszen az ő ügyükről a premizálás megbeszéléséről lesz szó ezen a rendezvényen. Vidáman, jókedvűen válaszolnak, majd folytatják a munkát. Ott dolgozik köz- Nem csalódtam bennük, estük a szorgalmáról neveze- téré már ott találtam őket tes Marx Károlyné és Rusz- a gyűlésen, nyai Béláné, akikre bármikor Holló Istvánná lehet számítani. a nőtanács titkára Úttörők a kertben Nyugdíjas bányász leveléből Egy reggel arra ébredek, hogy az ablakom alatt vidám kacagás hallatszik. Fölkelek, hogy megnézzem, kik azok a jókedvű fiatalok. A legnagyobb meglepetésemre úttörőket látok, akik az én kertemet ássák. Felemás érzésekkel kérdeztem meg, hogy mit keresnek a kertemben. Erre az egyik úttörő kicsit csalódott hangon válaszol: meglepetésre készültünk, hát most már Szívesen tanulok tőlük mindegy, elmondjuk ,miről van szó. Mi, szorospataki úttörők elhatároztuk, hogy az idősebb és beteges nyugdíjas bányászoknak fölássuk a kertjét. Meghatódásomban még egy köszönömöt sem tudtam el- rebegni. Azért írok a Népújságnak, hogy legalább így bepótoljam hálám kifejezését: köszönöm a szorospataki úttörők lelkes, példamutató elhatározását. Vörös János nyudiíjas bányász Madrid, (MTI): Spanyolországban töretlen lendülettel folyik a dolgozók sztrájkharca. Semmi jel sem támasztja alá a kormánynak azt az állítását, hogy a munkások tömegesen térnek visz- sza munkahelyeikre, sőt, a hírügynökségek szerint egyre többen csatlakoznak a sztrájkolok soraihoz. Bilbao kulcsfontosságú üzemeiben a napokban körülbelül huszonöt ezer munkás lépett sztrájkba. A dolgozók képviselője kijelentette: sztrájkunkkal támogatjuk az asturiai bányászok harcát és demonstrálni akarjuk a dolgozók erejét. Az AP értesülése szerint csütörtökön Bilbaóban három fontos üzem alkalmazottai szüntették be a munkát. A sztrájkmozgalom továbbterjedéséről tanúskodnak a León tartományból érkező jelentések is. Itt újabb háromezer bányász lépett sztrájkba. A barredosá bányavidéken Bejáró tanuló vagyok, Jánosaknáról járok a gimnáziumba. Az autóbuszon ismertem meg ezt a bácsit, akiről most mesélni szeretnék. Tanítónő szeretnék lenVÉLEMÉNY AZ UNOKÁRÓL A Nógrádi Népújság 1962. május 9-i számában cikket közölt „Szombaton nősült az unokám”, címmel. Nekem is van ilyen öreg nagymamám, én azonban sokkal másképp „kezelem” őt, mint a cikkben említett szívtelen unoka. Itt él velünk a mi nagymamánk, míg mi napközben dolgozunk, tesz- vesz a lakásban. Nem kívánjuk tőle, hogy dolgozzon miránk, ő azonban nem tud munka nélkül meglenni. Meg talán valamiféle büszkeségféle is lehet ez nála, hogy cserébe azért, amit mi nyugodt megélhetéséhez nyújtunk, apró szívességekkel és segítségekkel viszonozza szer ételünket . Mert mi valóban szeretjük az öreg nagymamát két dolog miatt is. Egyrészt: úgy érezzük, kötelességünk megbecsülni azt az édesanyát, aki a mi szüleinket is felnevelte. Másrészt arra gondolunk, lehetünk még mi is öregek és nekünk is jólesik majd, ha ezekben az években gondoskodnak rólunk. örülnénk ha megszívlelné ezt a cikkben említett hálátlan unoka. Horváth Gyuláné Segítséget kérünk A pásztói községi népfront bizottság elhatározta, hogy feldolgozza a nagy község monográfiáját. E munkához azonban megfelelő forrásanyagra lenne szükségünk. Ezért a megye valameny- nyi lakójához azzal a felhívással fordulunk, hogy a község történetére vonatkozó régiségek (könyvek, leírások, levelek, fényképek, térképek, zászló^, szerződések, régi tárgyaik és eszközök stb) felkutatásában, rendelkezésre bocsátásával legyenek segítségünkre. Hazafias Népfront Járási Bizottsága Pásztó Filmklub Szécsényben A hónap elején megalakult Szécsényben is, a járási művelődési otthonban, a filmklub, Minden hónap első és harmadik vasárnapján tartanak klubestet a tagok számára. Ilyenkor előadásokat hallhatnak többek között a film történetéről, alkotóiról, mű-j fajairól. Az előadást minden esetben egész estet betöltő archív film követi. Az első alkalommal Marcel Came Ködös utak című, 1928-ban készült produkcióját m ti tat-* ták be. ni és leendő hivatásom érdekében máris figyelem, tanulmányozom az embereket. így jutottam el Somogyi bácsiék- hoz, — kezdődik a kedves, kerek betűkkel megírt levél. Aztán elmeséli, hogy Somogyi Sándor asztalos Homokte- renyén. A gyerekeik kedvence, mert sok mesét 'tud és szívesen mesélget a gyerekeknek. Hat szép gyermekük van. Három fiú és három kislány. sorsuk igen szépen alakult. Különösen, ha az ember tudja — amit nekem Somogyi Sándor bácsi el is panaszolt — hogy' milyen szomorú volt az ő fiatalkora. Örülök, hogy megismerhettem ezt a családot, nekem, a pedagógusnak készülő fiatalnak sok tanulságot jelenteit az öreg bácsi életének megismerése. R. Éva gimnáziumi tanuló Járási tűzoltóverseny Kisterenyén A Salgótarjáni Járási Tanács VB és a Járási Tűzren- dészeti Alosztályparancsnokság május 6-án délelőtt rendezte meg a községekben S üzemekben, valamint az intézményeknél működő önkéntes tűzoltóságok hagyományos járási versenyét a kisterenyei népkertben. Még 1958-ban 18, 1961-ben már 49, az idén pedig 79 csapat mintegy 750 versenyzője jelentkezett az értékelő bizottságoknál. A verseny szervezetten, látványosan folyt le. A különféle fecskendőszámokban küzdő csapatokon kívül ügyességi és többféle tűzoltási bemutatót is tartottak a közönség tetszésétől kísérve. A versenyző csapatok közül a kézi működtetési fecskendőszámokban a salgótarjáni Rákóczi úti általános iskola és Nagybátony úttörő csapata, valamint Báma és Karancs- alja felnőtt csapata ért el I. helyezést. A motoros fecskendőknél Mátraverebély fiú és a szuhai Mátraalja tsz leánycsapata, a felnőttek közül Kisterenye, Salgótarján—Zagy- vapálfalva, a Salgótarjáni Erőmű, 2. sz. AKÖV és a Salgótarjáni Acélárugyár csapata bizonyult a legjobbnak és 900—1100 forint csapatdíjat kapott. A balassagyarmati járásban működő önkéntes tűzoltótestületek járási tűzol tóversenye május hó 13-án délelőtt Szű- gyön, a sportpályán lesz megrendezve, melyre az érdekelteket a rendezőség meghívja. Ahol a fa halála után válik élővé... Idős Szabó Istvánnál, aki Lenin szobrát mintázza a salgótarjáni óriástölgyből Benczúr Gyula karosszékében ülök és Pista bácsi emlékiratait olvasom. Azét az egykori ceredi—terenyei kis parasztgyerkét, néhai falusi ács művészkezű fiáét, akit ma deresedő, hatvanötödik esztendőhöz közeledő fővel idős Szabó István Kossuth- díjas szobrászművészként tisztelhetünk benczurfalvai magányában. Magányában és mégis dolgos napjaink lüktetésében élve. Az hozott most a műtermébe, hogy kidöntésre ítéltek Tarjádban egy sokszázados tölgyet, amely alatt rege szerint már II. Rákóczi is megpihent s a hatvan mázsás, kétméteres átmérőjű törzset Szabó Istvánnak ajándékozta az erdőgazdaság. Mindenféle más anyag mellett Pista bácsi a fából való szobrászatnak különlegesen páratlan ügyességű és kiapadhatatlan fantáziájú művésze. Tematikájának is talán ez az anyag, ami leginkább engedelmeskedik, így kíváncsivá tett a dolog, milyen sorsot szánt a művész a századok múlását gyűrűiben őrző kedves ajándéknak. így települhettem le Benczúr Gyula egykori székére, az egykori Benczur-műterem- ben, hogy mielőtt még választ kaphatnék a kérdésre, első részese lehessek annak a páratlan élménynek és megtiszteltetésnek, hogy a művész emlékiratainak eddig megírt félszáz oldalában olvashatok. Hogyan lett a béres, lóvezető bányászgyerekből szobrász és világviszonylatban ismert mester, ez tétetik most papírra esténként a napi szorgalom után s mondhatom, izgalmas érdekességgel. ,, egészen az ól«*íjre észmélés pillanatától. , a < j1 j Magamra hagy írásos jcpz-s lendőivel, mert szállítóeszköz után kell néznie Szécsényben. Megkezdődött a készülődés a megyei tárlatra, most volt nála szemlén a zsűribizottság s a kiállításra szánt munkákat Tarjánba kell hozni. Hat szobra szerepel a megye tavasa képzőművészeti kiállításán idős Szabó Istvánnak. S mint eddig mindig, most is a bányász, a munkásélet múltja, jelene a művekre inspiráló erő. Láthatjuk majd többek között a „Bányásztoborzás” markáns hatású fa többszáz bányász nyolcórás ülősztrájkot rendezett. Az asturiai bányavidéken is töretlenül tart a sztrájk. Nyugati hírügynökségek szerint a sztrájkoló bányászokhoz csatlakoztak azok is, akik korábban már visszatértek munkahelyükre. Napok óta sztrájkolnak a madridi diákok is. A diákok nyilatkozatban szólították fel Spanyolország ifjúsági szervezeteit, sztrájkokkal és tömegtüntetésekkel nyilvánítsák ki rokonszenvúket az asturiai bányászok és általában a spanyol dolgozók harca mellett. Madrid egyetemi negyedét egyébként teljesen körülvette a rendőrség. Mint a hírügynökségek írják, az egyetemi városrész az ostromállapot képét mutatja. Már június első felében megtartják népszavazást? az algériai Párizs, (MTI): Az Algéria függetlenségéről döntő népszavazás időpontját csak május 16-án hozzák nyilvánosságra. Ben Khedda szerdai beszéde után azonban több francia lap arról ad hírt, hogy a népszavazásra minden valószínűség szerint már június első felében sor kerül. Az algériai ideiglenes kormány és az algériai végrehajtó szerv is a népszavazás mielőbbi megtartását sürgeti. Az FLN köreiben az a vélemény, hogy az OAS felszámolása nagyon rövid idő alatt megvalósítható, ha a francia kormány valóban akarja. Erre vall dr. Moszte- fainak, az algériai ideiglenes végrehajtó szerv tagjának nyilatkozata. Mosztefai kijelentette: ha a francia kormány és az algériai főbiztos megteszi a szükséges intézkedéseket, két-három hét alatt nagy eredmények érhetők el. Az OAS tevékeny tagjainak négyötöd része ismert. Ezeket egy hét alatt ki lehet utasítani s ebben az esetben az OAS ereje 90 százalékkal csökken. Az amerikai alelnök örvendetesnek mondotta az együttműködést a Szovjetunió és Amerika között az űrkutatásban reliefjét, a „Bányász disznóölés”, a „Lány, kapával, korsóval”, az „Anya gyermekével” című szobrait s míg visszavárom, a műteremben bőséges az idő a szemlélődésre. A mintázó állványon hatalmas, kétméteres szoboralak áll. Azt mesélte róla a minap, hogy május éjszakáján öntötte gipszbe fia és egy acélgyári öntő segédkezé- sével s amikor elkészültek, örömében szeretett volna csakugyan letépni minden Washington (MTI): Johnson, az Egyesült Államok alelnöke látogatást tett Seattle-ben a világyásár repülésügyi és űrkutatási pavilonjában. Ebből az alkalomból az alelnök beszédet mondott. Nagyon örvendek — mondotta —[ hogy az űrkutatásban haladás történt abban az irányban, hogy együttműködjünk más hatalorgonát. A szobor acélgyári hengerészt mutat, kezében jellegzetes szerszámával, a mikrométerrel. Az a terve, hogy ezt a művét rozsdamentes acélban is megteremti. S akad látnivaló minden szögletben. A fa, a gipsz, bazalt portrék egész sora nemcsak a műteremben, de kint az udvaron is. Benczúr mellszobra a művszelődre való kegyeletes emlékeztető a kastély kertjében. S itt is, ott is a faragó, mintázó talapzatokon újabb készülő munkák. Termékeny ember, aki itt alkot. A csendes útról autózúgás jelzi most már Szabó István visszatértét, s míg rakodjuk a kiállítás anyagát, csak sebtében jut idő előhozakodni jövetelem céljával. Azzal tudniillik, hogy milyen alakban látjuk viszont keze alól legközelebb a salgótarjáni tölgyóriást? — Gyönyörű tervem van vele — mondja. — Lenint mintázom belőle, de úgy, ahogy még soha a világon. A derűs kis ember, Pista bácsi, a hivatott, nagy művészeknek azzal a hitével, hevével magyaráz, ami minden igaz, nagy. alkotás előfeltétele: — Moszkvában egyetlen gránittömbből egyedülállóan monumentális Marx-szobrot alkottak, hát úgy szeretném én megalkotni Lenin mását. A fa gyökérrészét alapként hagyom meg annak szimbólumaként, hogy a kommunizmus gyökerei életünk mélyébe hptoltak s ebből nő ki az eszme megalapozója, Lenin. így látjuk hát nemsokára viszont az öreg tőig vet s eszembe jut egy találó bejegyzés Szabó István vendégkönyvéből. amit az imént olvastam: „Benczurfálván tudtam meg. fioay a fa halála után válik-élővé.” men A bejegyző neve számomra olvashatatlan volt, de a gondolat, itt, ebben a kömyezetr ben nagyon is igaz. (barna) makkal, különösen a Szovjetunióval. German Tyitov Értesült Államokbeli látogatása egyike volt az együttműködésre való törekvés szelleme kifejezésének. Örömmel üdvözöltük a Szovjetunió képviselőjét és reméljük, hogy nemzeteink között az együttműködés erősödni fog — jelentette ki az amerikai alelnök. NÓGRÁDI KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA Vasárnap, május 13-án nyílik a Nógrád megyei Képzőművészek hagyományos tavaszi tárlata. A művészek a kiállított olajfestményekkel, grafikákkal, szobrokkal tesznek tanúságot mesterségbeli tudásuk fejlődéséről; arról, hogy témáikat egyre inkább a dolgozó emberek életéből Választják ki. A kiállításon megnyitó beszédet Németh László elvtárs, a megyei tanács VB Művelődésügyi . Oszftályának vezetője mond. A kiállítás anyagát egyébként csütörtök folyamán megtekintette Ilku Pál elvtárs, művelődés- ügyi miniszter, Jakab Sándor elvtárs, az MSZMP megyei bizottsága első titkárának és Hankó János elvtárs, a megyei tanács VB elnökének társaságában. usz UTAZÁSI IRODÁK AZ ORSZÁG MINDEN RÉSZÉBEN! AUTÓBUSZJEGYEK, K ÜLŐN JÁRATOK, ORSZÁGJÁRÁS ISKOLAI KIRÁNDULÁSOK: SZÁLLÁS, ÉTKEZÉS Forduljon bizalommal az IBUSZ UTAZÁSI IRODÁKHOZ ?