Nógrádi Népújság. 1962. május (18. évfolyam. 36-43. szám)

1962-05-12 / 38. szám

8 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1962. május 12. Függőnyhúzogatás Még javában pereg a film. Sajnos azonban mindennap Azon izgul a néző, hogy va- lejátszódik a függönyhúzoga- jon kibékülnek-e a film sze- tás idegesítő mozzanata per- relmesei, amikor egyszeresük cekkel a finis előtt. És nem­lerombolják minden illúzió- csak délután, este is. A rend­jét. szeresen moziba járót előbb Mert a jegyszedők elkezdik utóbb feldühíti ez a tapintat- félrehúzogatni a kijárati aj- lan rendszeres zavarás. Miért tők előtti függönyöket. Bősz- kell annyira sietni? Hiszen szantóan zajos ez a mozza- míg az első hazaigyekvő né- nat, az ember képtelen nem ző az ajtóhoz ér, ügyesen fél­odafigyelni. Amikor a négyes relibbentheti a függönyt az meg hatos előadásokon jár ott álló jegyszedő is. így az ember, még talál A mogyoró ropogtatás, cso- mentséget is erre az élmény- kóládé papír zizegtetése zavarásra. Hiszen kinn is mellé kár egy újabb bosz- vannak nézők, kezdődik egy szántó momentumot iktatni a újabb előadás, talán azért javában szórakozó néző meg­sietnek annyira a szorgos zavarására. Igazunk van ked- jegyszedők. vés jegyszedők? Egyéves a Kilián Testnevelési Sportmozgalom A LOTTO E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI 4 35 38 55 88 — A nyár közepén befeje­zést nyer Ecsegen a Béke Termelőszövetkezetben a 300 férőhelyes hizlalda építése. A sertéstenyésztés növelése ér­dekében Csécsén egy 300 fé­rőhelyes juhhodályt alakíta­lak át süldőszállásnak. — Jutalomüdülésként a szénbányászati tröszt 20 bá­nyában dolgozót küld el szov­jetunióbeli látogatásra az igaz­gatói alapból a nyári hóna­pokban. — Tovább gyorsítja juh­állományát az idén a vizs- lási Március 21 Termelőszö­vetkezet Az állomány meg­erősítésére 100 darab tény ész­anyát vásárolnak. — Öregek délutánját ren­dezik meg Kisterenyén a kö­zeljövőben. A nyudíjasokat a bányatelepi Nőtanács látja vendégül. — A falusi kereskedelmi és Ipari szolgáltatások megszer­vezése érdekében a KISZÖV és MÉSZÖV megyei igazgató- sági ülésen tárgyalta meg a legfontosabb tennivalókat. — Tíz alkalommal vesznek részt kollektív mozilátogatá­son és TV műsoron a héhal- mi szocialista címért küzdő női munkacsapat tagjai. — A megyei méhészeti szak­csoportok vezetői értekezletet tartottak, ahol a méztermelés tavaszi teendőiről tárgyaltak. — Három bemutatót tart meg az évadban a Valahol délen című operett után a Déryné Színház. Láthatjuk a közeljövőben Tahi: Különle­ges világnap című vígjátéká­nak folytatását, az Esküvőt, az Egyszerű kislány című szovjet vígjátékot és a Lon­doni éjszakák című bűnügyi drámát. — A KPVDSZ kulturális bi­zottsága a napokban tartott ülésén értékelte a falusi kul- turfelelősök munkáját, s a további munka ellenőrzésére tett javaslatokat tárgyalta. — Helmut Strassburg né­met biológus tart előadást 12- én az Acélárugyári Művelő­dési Házban este nyolc óra­kor „A német állatvilág”-ról. Az előadó levetíti saját fel­vételű színes filmjeit is. Tavaly májusban indult el hazánkban egy nagyszerű, új tömegsportmozgalom, mely nevét a kommunista ifjú mártírról, Kilián Györgyről kapta. A testnevelési és sport- mozgalmunk új hajtása, a Kilián Testnevelési Mozgalom, már az első évben sok em­bert — idősebbet, fiatalt, nőt és férfit — hódított meg és nagyon jó hatást gyakorolt egész sportéletünkre. Nógrád megyében soha még annyian nem kapcsolód­tak be sportmozgalomba ily rövid idő alatt, mint éppen ebbe a mozgalomba. Hi­szen ez alatt az idő alatt pon­tosan 12 700 fő lépett a pröbázók táborába, s ezek közül majd 1000 fő szerezte meg a Kilián jelvény egyes fokozatait. Az, hogy megyénkben ilyen nagy számban kapcso­lódtak be a sportmozgalom­ba, azt jelenti, hogy számta­lan üzem fiatalja és idősebb­je, iskolás fiú és leány jár ki munkaidő befejeztével a sportpályákra, hogy felfrissü­lést találjon egy kis könnyű tornában, atlétikában, vagy játékos sportok művelésé­ben. A TST vezetők, üzemi sport­köri aktívák, testnevelő taná­rok és társadalmi munkások jó és lelkes munkáját dicséri mindez, s jelzi, hogy fárad­hatatlanul dolgoztak ezért a tömegsportmozgalomért. Az egyéves számadás elé pozitív jelzőt tehetünk: a Ki­lián Mozgalom utat talált a dolgozókhoz. Különösen a ba­lassagyarmati járásban, de a rétsági és a többi járásban is egyre többen kapcsolód­nak be a sportolók táborába. Az üzemeink, vállalataink közül különösen ki kell emel­ni a Balassagyarmati Épület- szerelő Vállalatnál folyó jó munkát. De dicséretes és pél­dás az a munka is, amit a Salgótarjáni Acélárugyárban végeznek, ahol Kilián Bizott­ságot állítottak fel, s 6 sport­ágban írt ki ez a bizottság kupaversenyeket, melyek mind a Kilián Mozgalom je­gyében kerülnek megrende­zésre. A rajt, az első és alapjá­ban véve a legnehezebb idő­szak sikerrel zajlott le. Ép­pen ezért nem érdektelen egy keveset szólni arról is, hogyan tovább, milyen mód­szerekkel kell a további mun­kát vinni. Első és legfontosabb teen­dő rábírni azokat, akik még nem kezdték el a próbázáso- kat, hogy kezdjék el, mivel már végérvényesen megjött a jó idő, s a hosszú télben el­gyengült test szomjazza a mozgást, a friss levegőt. Mindent el kell követni, hogy a próbázni akarók rendelkezésére megteremtsük a lehetőségeket a versenyzés­re. Pályákat kell biztosítani a pontszerzés érdekében. Gondot kell fordítani a mozgalom kevés, de igen fon­tos adminisztrációjára is: bélyegzők elhozatalára a versenyek színhelyére, hiszen a verseny után a könyvecskébe való be­írás után bélyegzővel kell hitelesíteni az elért ered­ményeket. Persze a résztvevőiknek is magukkal kell vinni a Kilián könyvecskéjüket minden al­kalommal. Ezenkívül nem utolsó ten­nivaló a részvételi díj befi­zetése sem. Mert az idei rész­vételi díj befizetésének ha­tárideje június 30. S ezidáig -'■ipden résztvevőnek be kell fizetni a részvételi díjat, mert különben elvesznek az eddig megszerzett pontok. Apróságok ezek, de elvégzé­sük hozzátartozók ahhoz, hogy a mozgalom valóban tovább­ra is eredményes legyen és elérje célját. A Kilián Testnevelési Moz­galmat köszöntjük az első si­keres év után, s merjük re­mélni, hogy a további esz­tendők során újabb és újabb sikerekről számolhatunk majd be megyénk viszonyla­tában is, ahol egyre többen ismerik fel a dolgozók és az ifjúság körében is, hogy a sport jó, hasznos az egész­ségre, s aki sportol, az ügye­sebb és erősebb lesz. Megyénk sportvezetőinek- háromnapos tanácskozása Nógrád megye sportvezetői há­romnapos tanácskozásra Szent­endrére utaztak, ahol megtárgyal­ják a megye 1962. évi legfon­tosabb sporttennivalóit. De sor kerül a sportoktatási munkák, szövetségi feladatok, az iskolai sport és a Kilián Test- nevelési Mozgalom helyzetének ismertetésére Is. valamint a ne­velési feladatok, a gazdasági mun­kák Ismertetésére. Folytatódnak a küzdelmek a meiyei labdarúgó bajnokságban Vasárnap tovább folytatód­nak a küzdelmek a bajnoki pontokért. A sorsolás szerint a következő mérkőzésekre ke­rül majd sor: Karancskesziben a Karancs- keszi—Szécsény, Romhányban a Romhányi Építők— Zp. Épí­A magyar rádió és televízió műsora Vasárnap, május 13. szélgetése az opera szereplőivel. 21.13: Kulturális krónika. 20.20: B TELEVÍZIÓ MŰSORA Vasárnap, május 13. 18.35: Bolygónk önéletrajza. 19.-00: Prokofjev: Eljegyzés a kolostor­ban. Háromfelvonásos vígopera. „ 20.10: Prokofiev zeneszerzői arc­Operettrészletek. 12.10: Könnyű- műsora. 18.00: Operettdalok. 18.15: képe 20 20. Meix M fee_ zene. 13.00: Napirenden. 13.05: Ismeretterjesztő előadás. 18.30: Kossutb-rádió- 8.10: János vi- Heti zenés kalendárium. 14.00: A Mozart-művek. 19.05: A Szabó­tézből részletek. 8.55: Édes anya- bűnös leány. Regényrészlet. 14.20: család. 19.35: Tánczene. 20.25: Szív- H‘~gő“‘ké‘“ verse* 22 25- Népi nyelvünk. 9.00: Zenei fejtörő. Operettrészletek. 15.10: Uttörőhír- roham. Riportdráma. 21.15: Ope- zgne ».00: Az Ifjúsági Rádió műsora, adó. 15.30: A zeneirodalom rettrészletek. 21.30: Vers. 21.35; ».50: A fülemüle. Arany János gyöngyszemeiből. 15.45; Válaszo- Könnyűzene. 22.15: Mai szemmel, versei 12.15: Jó ebédhez szól a lünk hallgatóinknak. 16.00: Szív 23.25: Operarészletek. 0.10: Film­nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek, küldi... 17.15: Tánczene. 17.50: zene. 13.00: Szív küldi... 13.30: Rádió- Ifjúsági őrjárat. 18.05: Álarcosok. Petőfi-rádió: 14.15: Operettrész- lexikon. 14.00: Operettrészletek. 18.15: Zsolnai Hédi énekel. 18.40: letek. 15.10: Vulkánok az Alföld 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. Minden szem a nézőkön. 19.35: peremén. 15.25; Schubert-művek. 9.40: Hétmérföldes kamera. Ut­15.00: Csajkovszkij műveiből. Virágénekek. 20.25; Tánczene. 16.40: Tavaszi számtanóra. 16.55: törőhíradő. 10.00: Mit tudunk ba­15.45: TTJ művével jelentkezik 21.10: Karikás Frigyes emlékmű- Fúvószene. 17.15: Tíz perc világ- rátáinkról? Közvetítés Berlinből. Tímár Máté. 16.05: Könnyűzene, sor. 21.40: A Mantovanl zenekar gazdaság. 17.25: Lammermoori 11.00: IX. Magyar Képzőművé­16.30: Uj Zenei Üjság. 17.10: Kin- játszik. 22.15: Sporthlradó. 22.30: Lucia. Részletek. 18.05: Közvetítés szeti Kiállítás. Közvetítés a Mű- cses Kalendárium. 18.10: Tánc- Zongoraest. 23.15: Elégia egy re- a Zeneakadémiáról. 18.30: Rádió- csarnokból. 11.30: A gazdagabb zene. 18.50: Operaáriák. 19.10: kettyebokorhoz. 23.20: Népi zene. egyetem. 19.10; Májusban történt... szövetkezetekért. 16.25: 19. sz. Emberek között. 19.20: A zene O.IO: Éji zene. 20.10: Népi zene. 20.40: Falurádió. Magyar Híradó. 16.35: A Magyar szava. Beszélgetés Illyés Gyulá- Petőfi-rádió; 14.15: Bach: V. 21.05: Szlmfónikus zene. 21.47: Ta- Hirdető műsora. 16.55: A Székes­val. 20.10: A nyugati világ baj- brandenburgi verseny. 14.40: A nltók, tanárok fóruma. fehórvár-BVSC (NB n) labdarú­noka. Színmű három felvonás- kőklrályfi. Népmese. 15.00: Tánc- gó-mérkőzés közvetítése. 18.45: ban. 22.55: Népi muzsika. 23.20: zene. 16.05: A világ minden tájá- Szerda, május 16. Angol klsfümek: 1. Alatta és fe­Operarészletek. 0.10: Könnyűzene, ról. 16.15: Operarészletek. 16.45: lette; 2. Osztriga; 3. Ceremőnlás Petőfi-rádió: 8.00: Pécsi Sebes- a bók. Elbeszélés. 17.00: Ábra- Kossuth-rádió: 8.10: Operarész- katona. 19.15: TV Híradó. 19.45: tyén orgonái. 8.30: Mit hallunk hám Marianne és Kresz Nóra letek. 9.00; Rádióegyetem. 9.30: Vasárnapi vers. 19.55: Felmegyek a jövő héten? 9.00: Kisdobosok hangversenye. 17.30: Részlet a Tánczene. 10.10: Uttörőhíradó. a miniszterhez (magyar filmsza­félórája. 9.30: Térzene. 10.00: brigádnaplóból. 17.40; Liszt-művek. 10.30: Hangszerszólók. 11.00: Napi- tlra). 21.25: Telesport. 21.40: Hi- Szlv küldi. .. 10.40: Közvetítés 18.05: Don Quijote. Regényismer- renden. 11.05: Fúvósindulók. 11.25: rek. Varsóból. 12.20: Mikrofonnal a tetés. 18.40: Könnyűzene. 19.15: A Szabó-család. 12.15: Népdalfel- Kedd, május 15. Föld körül. 12.50: Művésziemé- Édes anyanyelvűnk. 19.20: Falu- dolgozásokból. 12.50; Válaszolunk zek. 14.15: A rabló és a tigris, rádió. 19.40: Közvetítés Miskolc- hallgatóinknak. 13.05: Zenekari 18.00: Vietnam és lakói (cseh­Rádiójáték. 14.15: A Magyar Rá- ró! 20.25: Kis ember - nagy em- muzsika. 14.00: Egy magyar festő szlovák film). 18.15: Iskolások dió és Televízió Gyermekkórusa bér. Elbeszélés. 21.40: „A régi emlékezete. 14.20: Tánczene. 15.10: műsora; 1. Műhelysarok. 2. Kuk- énekel. 15.00: Gazdaszemmel a jó világ.” 22.00- Operettrészletek. Liszt-hangverseny. 16.00: Operett- kantó. 19.15: Amiről beszélnek, nagyvilág mezőgazdaságáról; dalok. 16.30: A barátság hullám- Külpolitikai kérdésekre válaszo­13.15: Tánezene. 16.30: Johann Kedd, május 15. hosszán. 16.40; Híres prímások lünk. 19.30: TV Híradó. 19.50: Lab­Strauss: Vizsgából. 17.10: A klra- lemezeiből. 17.15: Gyurkovies darúgő VB 1958. I. rész. A 16-os kát előtt. 17.20: Szlmfónikus Kossuth-rádió: 8.10: Könnyűzene. Mária énekel. 17.35: Diákszere- döntő selejtezői. 20.55: A Manto­hangverseny. 18.10: Szemlélet - 9.00: A Gyermekrádió műsora, lem. Rádiójáték. 18.12: Tánezene. vanl zenekar játszik. 21.25: Gyér- Konfliktus - Költőiség. Beszélge- 9.40: Kórusok. 10.10: Az eltűnt 19.25: Virágoskert. 20.25: Könnyű- mek a képernyő előtt. Előadás, tés. 18.40: Csehszlovák zenei hét. látóhatár. Rádiójáték. 11.15: Ka- zenei világbajnokság. 21.15: Köp- 21-45; A TV Híradó ismétlése. ».10: Ajándékkosár. 20.50: Van marazene. 12.15: Tánczene. 13.00: jások. Folytatásos rádiójáték. új a Nap alatt. Szerda, május 16. Versek. 13.05: Egy falu — egy 21.45; Két operettnyitány. 23.20: nóta. 13.40: Uj élet az ősi vár Szerenád-est. 0.10: Csárdások. tövében. 14.00: Zenekari muzsika. Petőfi-rádió: 14.15: Operarészle- 18.00: TV Magazin. 18.45': Orosz 15.10; Dalok a felszabadulásról, tek. 14.40: Orosz nyelvlecke. 15.00: nyelvlecke kezdőknek. 19.00: Ho­15.25: Törvénykönyv. 15.40: Kerin- Könnyűzene. 16.05: Szőlőboszor- mokóra. Vígjáték 3 felvonásban. •OO: Zenekari muzsika. 10.10: Az gők. 16.05: Megtudtuk - elmond- kány. Rádiódráma. 17.17; Zenés 22-00: Hírek. óvodások műsora. 10.30: Népi juk. 16.25: Tánczene. 17.15: Nép- ajándékműsor. 18.10: Szendrey- (A Magyar Rádió és Televízió a 11.00; Irodalmi műsor. 11.30: dalcsokor. 17.40: Az ipari rovat Karper László hangversenye, műsorváltoztatás jogát fenntartja.) Hétfő, május 14. Kossuth-rádió: 8.10* Operettrész­letek. 9.00: Lányok, asszonyok ... tők, Pásztón a Pásztó—St. Üveggyár, Somoskőújfaluban a Somosi Építők—Bgyarmati Dózsa, Balassagyarmaton a Ä V—Ménkes, Zagyvapálf al­ván a Zp Bányász—Forgácsi Bányász, Karancslavújtőn a Klapújtő— Rétság, Karancsal- ján pedip két bányászcsapat, a Karancsaljai Bánvász—Mát- ranováki Bányászok mérkőz­nek meg egymással. Jól szerepeltek és gyiztek; idei első pályaversenyíiken az SKSE atlétái Évek óta hagyományossá vált, hogy a Salg. Kohász— Ózdi Vasas atlétáinak páros­versenye mindig jó küzdelme­ket hozott. Így volt ez az idei ■ salgótarjáni pályanyitón is, ahol a két Vasas-együttes at­létái mérték össze tudásukat. Ezen a találkozón a salgótar­jániak szerepeltek jobban, s 88:68 arányú győzelmet ér­tek el. A 100 méteres futás­ban Szentkúti 11,4, és Bam- buk 12 mp-es eredménye ré­vén nemcsak jó eredmény­nek, de kettős hazai győze­lemnek örülhettek a jelenle­vők. A 400 és 1500 méteren már a vendégek bizonyultak jobbaknak. De 10 km-es gya­loglásban újabb salgótarjáni siker született, ahol Girtl László 1. osztály körüli 49:43,8 perces eredménnyel bizonyult a mezőny legjobb­jának. A távolugrásban újabb ket­tős salgótarjáni győzelmet üdvözölhettek Szentkúti és Bagyinszki révén. Ugyancsak dupláztak a tarján! verseny­zők a diszkoszvetésben, ahol Moravszki és Szepesi bizo­nyultak a legjobbaknak. A női versenyzők a férfiak­nál is sikeresebben szerepel­tek Ózd atlétái ellen. 10ő m-en Kimer Hona győzött. de ugyancsak ő lett az első a 400 méteren is. A 4x1 Off méteres váltó tagjai legyőz­ték ózdi ellenfelüket. Magas­ugrásban Farkas Jenőné győ­zőimével és Somoskői Ildikó harmadik helyével tovább nőtt a tarjáinak előnye. Súly­lökésben és gerelyvetésben is Kurucz Ilona bizonyult a leg­jobbnak. FÉRFI KÉZILABDA CSAPAT ALAKULT A SALG. KSE-NEL Egy új szakosztállyal bővült a Salgótarjáni Kohász SE. ugyanis az elmúlt hóban megalakult a férfi kézilabda szakosztály. Mint­egy 15 fős új szakosztályában az­óta is rendszeres munka folyik, s beneveztek a megyei kézilabda­bajnokságra. Hetenként kétszer tartanak edzést a fiúk, s remél­jük, hogy megállják majd helyü­ket a bajnokság során. A labdarúgó AB Ill-ban Nógrád megye 6 sportegyesüle­tének labdarúgó szakosztálya küzd hétről hétre az NB m. Északi csoportjában a bajnoki pontok megszerzéséért. A vezető Nagybátonyl Bányász mellett a Salgótarjáni Kohász, a Baglyasaljal Bányász, a Kiste- renyei Bányász, a Kazár! Bányász és a ZIM labdarúgói képviselik a megye színeit. A tabellán je­lenleg a Nagybátonyl Bányász áll az első helyen. Ez a bányász­együttes már az elmúlt év őszén is Igen jól szerepelt, s megérde­melten került a vezető helyre, melyet azonban a Salgótarjáni Kohász és a Baglyasaljai Bányász is szeretne elérni. Jelenleg a helyzet a 24 leját­szott mérkőzés után az alábbiak szerint alakult: ga. pont 47:23 36 54:29 34 38;19 33 43:31 31 38:27 28 40:37 ' 26 50:41 24 34:34 24 36:40 23 23;32 20 29:49 20 30:45 19 25:42 18 39:50 16 28:48 16 25:46 14 1. Nagybátonyl Bányász 2. Salg. Kohász SE 3. Baglyasaljai B. 4. Ikarus 5. Sashalom 6. Petőfibánya 7. Chinoin 8. Kartal 9. GD. Hajó 10. V. Dinamó 11. Kisterenyei Bány. 12. Gázmüvek 13. Kazár! Bányász 14. Salg. ZIM 15. Vác 16. Vasas Kábel A Salgótarjáni Kohász SE-ZIM csapatainak egy mérkőzéssel ke­vesebbje van, mivel a két együt­tes egymás elleni találkozója el­maradt mérkőzésként szerepel, melyet minden valószínűség sze­rint már csak az utolsó mérkő­zésként játsszák le. A hátralévő mérkőzéseken igen nagy küzdelmek várhatók, úgy s vezető helyért folyó harcban, mint pedig a kiesés elkerüléséért. Az elkövetkezendő vasárnap Sal­gótarjánban, a Stadionban kerül sor a Salgótarjáni Kohász SE- Kazári Bányász találkozóra, míg a Salgótarjáni ZIM együttese ide­genben, a V. Dinamó otthonában próbál sikerrel helytállni. A Baglyasaljai Bányász Is Ide­genben próbálja megszerezni ej bajnoki pontokat a Chinoin el­len. Kisterenyén a hazai bányász- együttes ellenfele Vác csapata lesz. Nagybátonyban a listavezető Bányász labdarúgói könnyűnek látszó ellenfelet kaptak a V. Ká­bel csapatában. nógrádi népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága él e megyei tanács lapja, Felelő« azerkesztő: □odó László Kiadja: • Nógrádi Népújság Lapkiadó *» Felelői kiadó: Vlda Edit Előállttjai 1 Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi út 193. Felelő« vezető: Füa István Terjeszti - Magyar Posta Előfizethető a helyi postahlvate» lóknál é* kézbesítőknél Előfizet éti díj 9 egy hóra 4 forint Szerkesztőség: Salgótarján! Vároai Tanács-köz It Telefoni telelői szerkesztő: II—Mt- belpolitikai é> mezőgazda»!*! rovati ll-Tlj Ipari rovat: Iá-Iá adminisztrációi ll-M, bányai »»• Kiadóhivatal; galgólarj án, Rákóczi út U, Telefoni 10—»1

Next

/
Oldalképek
Tartalom