Nógrádi Népújság. 1962. február (18. évfolyam. 10-17. szám)

1962-02-10 / 12. szám

4 NÓGRÁDI NÉPÜJSAG 1962. február 10. Felnőttek az iskolapadban „Habár fölül a gálya; S alul a víznek árja; Azért a víz az úr!" Még egy kiegészítő kér­dés, s aztán a tanárnő bó­lint: — Köszönöm, jeles ... Szalay Sándor, a Salgótar­jáni Madách Imre Általános Gimnázium levelez» tagoza­tának III. osztályos tanulója '— civilben villanyszerelő — átveszi tanulmányi könyvecs­kéjét, s átmegy a szomszé­dos tanterembe, ahol kémiá­ból fog beszámolni. Közben már a következő felelőn a sor. Mikor ő is végzett — hármasra sikerült — odalé­pünk a magyar tanárnőhöz, dr. Balogh Endrénéhez: — Elnézést kérünk a zava­rásért; meg van elégedve a. tanulóival? — Kérem. Amint észre ve­hette az iménti két felelet­ből, készülnek. S elmond­hatom, hogy ide senki sem jön beszámolni felkészületle­nül. Persze a különböző ké­pességek, ltifejezési készség befolyásolja az eredményt, de a szorgalmuk kivétel nélkül nagyon nagy. Hétfő óta folynak a félévi beszámolók a gimnázium le­velező tagozatán. Ezekben a napokban több mint kétszáz felnőtt tanuló toporgott izga­tottan a tantermek előtt, hogy aztán sápadozva a tanári asztalhoz lépjen tételt húz­ni. Ilyenkor — lám, mind­egy, hogy kicsiny, vagy nagy — mindenkinek megremeg a keze: miről, milyen kérdés­ről kel] számot adni. A biológia szertárában Ba- jóczky Jánosné tanárnő vizs­gáztat. — Eddig általános né­gyes a beszámolók eredménye — mondja. Igaz, a fiatal­ember, aki éppen most vizs­gázik — a csiga a tétele — „hasalt”, sokminden lényege­set nem is említett csak ket­test kapott. — De nem ez a jellemző — mosolyog a ta­nárnő. Általában azoknak si­kerül így a beszámoló, akik hiányoztak a foglalkozások­ról, vagy halogatják a beszá­molót. Jakab Margit, a földrajz tanára örömmel közli: Észre­vehető, hogy hallgatói az idén jobban készültek a beszámo­lóra, mint az előző eszten­dők bármelyikében. — Aztán nem tudom, hogy ez vélet­lenül alakult-e így, vagy ál­talános jelenség, de így van. Úgy látszik, szó sincs vé­letlenről. mert ez a vélemé­nye a matematikát tanító Versényi György elvtársnak is. örvendetesen javul a fel­nőtt tanulók tanulmányi fe­gyelme. Ez a komolyodás érezhető volt évközben is, nemcsak itt, a beszámolókon. A levelező tagozaton heti egy — nem kötelező — foglal­kozás van. Az esti és leve­les» tagozat igazgatója, Kiss Emil elvtárs, de a tanárok is, még az év elején fel­hívták a hallgatók figyelmét arra: ha nem is kötelező a A G E L K A (a Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat) Salgótarján, Schulyer Ferenc u. 12 szám alatt, megnyitotta televízió szervizét A szerviz rádió, lemezját­szó, magnetofon, mikrofon és általában minden elek­troakusztikai cikk javítá­sát vállalja. ÜZEMIDŐ: MINDENNAP 8—14 óráig SZOMBATON 8—12 óráig. Televízió és rádióműsze­részeket felvesz a GEL- KA (Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat) sal­gótarjáni (Schulyer Ferenc u. 12) szervize. Jelentkezés levélben, vagy üzemidőben személyesen a helyszínen. 46. foglalkozás, saját érdekükben járjanak el rendszeresen. Az idén a döntő többség meg­fogadta a jótanácsot. Koráb­ban jó, ha egy-egy osztály fele megjelent, s a személyek is állandóan változtak. Most az osztályok nagy többsége rendszeresen látogatja az órá­kat. Meg is van a látszatja. Nézzük a matematikai osz­tályzatokat: sok az ötös, né­gyes, viszonylag kevés a ket­tes. Persze a javuló tendencia nemcsak a tanulmányi fe­gyelemnek köszönhető: a ta­nárok áldozatkészségének, tü­relmének, segíteniakarásának iá, s nem utolsósorban a felnőtt oktatásban szerzett pe­dagógiai tapasztalataiknak. Mert a felnőttek oktatásá­hoz sajátos pedagógiai mód­szerek szükségesek. A nap­pali tagozaton bevált ne­velési elvek alkalmazásával itt nem jutnának messzire. Az anyag tömör, elsajátításá­ra az idő rövid. Elég csak megemlíteni, hogy van tan­anyag-rész, amelyet a gye­rekek hat óra folyamán sa­játítanak el, s itt csak egy óra áll rendelkezésre. — Üle­pedést idő, tehát abszolút nincs — fejtegeti Versényi elvtárs a beszámoló egy kis, lélegzetvételnyi szünetében. — Ilyenformán roppant intenzív pedagógiai módszer kialaki- 'tására van szükség. Aztán so­sem szabad elfelejteni, hogy felnőttekkel van dolgunk. A táblánál való szereplésnek pél­dául igen nagy a jelentősége, mégis nagyon óvatosan kell eljárni. A felnőttek kudarc esetén jobban szégyellik ma­gukat egymás előtt, mint a gyerekek. Meggondolatlan ki- hívogatással tehát el lehet vadítani őket; ahelyett, hogy megszokná a szereplést, s ez­zel a vizsgára szinte lélek­tanilag előkészülne, gátlásai nem hogy feloldódnának, de még görcsösebbekké válnak. íme, az ilyen és ehhez ha­sonló tűnődések, gondolatok, s alkalmazásuk az órákon, szintén érlelték a • javuló ta­nulmányi eredményeket. Beszéltünk a tanárok ál­dozatkészségéről* szólnunk kell arról is. hogy bizony a hallgatók, akik ide járnak, sok mindenről lemondtak a tanulás kedvéért: szórakozás­ról, a nyugodt családi élet­ről; van aki anyagi áldoza­tot is hoz érte. És vajon ki, miért tanul? Egy csinos, jó­képű fiatal lány, aki a ven­déglátó iparban dolgozik — nem is nehéz a munkája, elég jól keres is — azért, mert óvónő szeretne lenni. — Nagyon szeretem a gyere­keket — mondja. Nem lesz könnyebb élete, de hivatás­érzet is van a világon! Nyer­ges István mátranováki vá­jár a gyerekei kedvéért ta­nul, hogy majdan segíthes­sen nekik a tanulásban. Sza­lay Sándor, a már említett villanyszerelő azt feleli: — Mert most olyan korban élünk, amikor lehetetlen nem tanulni. S ha az iskolában min­dent elkövetnek, hogy gyü­mölcsöző legyen tanulóik igye­kezete, bizony nem minden­ki találkozik ezzel a segíteni akarással munkahelyén. Nyer­ges például nagyon elkese­redett, mert matematikából most csak négyest kapott. De hogyisne, mikor karácsony óta nem engedik munkahe­lyéről a foglalkozásokra. Emiatt gyengébb most az osz­tályzata. Még azt is fejé­hez vágták, hogy miért gim­náziumba iratkozott, miért nem bányász-technikusnak, holott éppen az üzem sze­mélyzeti osztálya felejtette el továbbítani annak idején fel­vételi kérelmét a technikum­ba. Együd Zsuzsanna, mátra­nováki kiskereskedelmi dol­gozó érdekében az iskolának, kellett közbenjárnia, hogy el­engedjék munkahelyéről, Zsé- lyi Annának, aki a mihály- gergei fmsz-boltban dolgozik, fizetett szabadsága terhére ír­ják valahányszor iskolába megy. S ez valahogy nincs rendjén. Emberek, dolgozó emberek, akik — a tabá­niakon kívül — Tarról, Vere- bélyről. Mátranovákról. Pász- tóról, s az ég tudja még hányféle tájról, faluból, köz­ségből utaznak ide, hogy fel­nőttfejjel beüljenek az is­kolapadba, annál többet ér­demelnének. hogy elengedjék őket a foglalkozásokra. Az ő és tanáraik kívánsága is, hogy törődjenek velük töb­bet. Érdeklődjenek tanulmá­nyi eredményeik, problémáik iránt. Végre is. nemcsak maguk­nak tanulnak, a társadalom­nak is. Cs G. KÖNYVESPOLC Törhetetlen emberek VADÁSZ FERENC: Harcunk a magyar pokollal című kötete ál­talános figyelmet érdemel. Felvo­nulnak benne a 40-es évek ille­gális vezető pártmunkásai: Schönherz, aki a börtönőröknek is a Szovjetunióról beszél, s a tárgyalásról visszatérve elége­detten állapítja meg, hogy az a népfront-politika népszerűsítésé­nek színhelye lett. Azt, hogy a bíróság halálra ítélte őt — csak mellékesen közli. Látjuk Rózsát, akit valósággal halálra kínoztak a csendőrnyomozók, s aki félre­vezetve a rendőrséget, mégegy- szer utoljára kijut a fővárosba, s a Károlyi-kertben a Leonora- nyitány fennséges hangjai köze­pette búcsúzik a mozgalomtól és az élettől. Megelevenedik Ságvári alakja, aki fizikai erejével és Ugysségével épp oly mély hatást tett a fiatalokra, mint érveinek világosságával és személyes bá­torságával. Kommunisták e könyv hősei. Vezető harcosokat és kevésbé ismert aktivistákat, szimpatizán­sokat ismertet meg velünk a szerző. Nőket és férfiakat, erő­seket és gyengéket, elméleti és mozgalmi embereket, tisztánlátó- kat ős zavaros gondolkozásúakat. Az ügyhöz hű kommunisták min­den helyzetben a köz érdekét szolgálják. Börtönben, internáló­táborban, bíróságon — a legne­hezebb körülmények között is - saját egyéni érdekeiket aláren­delik a nép érdekeinek. Ez a nagyon érdekes könyv feltárja azt a ,,titkot”, miként tudott szakadatlanul megújulni a párt a hatalmas vérveszteségek elle­nére. A kötetben összegyűjtött írások elragadó képet adnak arról, mi adott erőt a kommunistáknak a nemzeti függetlenségért és sza­badságért vívott harcukban. Aranylakodalom Salgótarjánban A Déryné Színház szomba­ton este Salgótarjánban mu­tatja be Űrsy Ferenc: Arany­lakodalom című igen érdekes­nek ígérkező színművét. A darabot vasárnap és a következő napokon Mátrano- vákon, Nógrádmegyeren, Szé- csényben, Karancsságon, Pe- tőfi-bányatelepen, Nagybátony bányavárosban, Etesen és Szu- hán is előadják. ÉBREDÉS Kovalcsik András, balassagyarmati tanár felvételeiből SIMON LAJOS: Magonyos tanya félen Nálunk, mint szakállas vén kocsisok, a fák nem fogják kantárvégre a szelet, és égrenyúló szikra-karámja se zárja körbe a megbokrosodott ménes fergeteget. Zúdul a tanya tetejére szinte dobogva, nyerítve vedlik, hó\-~istály-szőre zuhog, fehérhasú hideg ágaskodik az ereszaljig, s alatta picin, madárka-szemével a ház csak hunyorog. Hunyorog ... Körös-körül fehér, mint szakállas vén kocsisok szeme felett lengő buja bozót. Testvérek! így behavaz még minket a tél! Várunk gyönyörű tavaszt, olvadozót, hogy szóljon már bennünk, mint halk ereszek muzsikája valami egyakarat öröme, valami egyakarat öröme! Dlósjenőn derül az ég I. A dolgozók Egüket kudarcokkal teli évek tették sötétté. Az állandóan gomolygó nehéz felhők közül hol itt, hol ott csapott le villám, ami pusztított, rombolt, égetett. Hitet, célokat, hozzávaló erőt. egymásba kapaszkodó jó szán­dékot. És a felhőket, viharo­kat mindig emberek, a közöt­tük burjánzó meg nem ér­tés, önző törekvések, meg- fontolatlanság, a kapkodás idézte fel. Mert ide vezetett történelmük. Tatárjárás, hu­szita harcok, az 1400-as évek­ben városi mivoltából török bég uradalma, azután Ester­házyak, bárók, német, zsidó és francia kereskedők válta­kozó tulajdona. Népe, a szol­ga nép maradt csak hűséges ehhez a földhöz, verítékezett, szenvedett, hogy a. vadonból dúsan termő, gazdáit dúsan hizlaló talajt törjön, formáljon. Az ózondús levegőt árasztó Börzsöny gazdag erdeivel, majd háromezer holdas szán­tója, a hatalmas tó kövér halaival és nádasával, a gyü­mölcsösök, szőlőt termő domb­oldalak, a valaha úri tivor­nyákra használt erdei kéjlak — mind a népé, azoké az embereké, akiknek ősei ott porladnak a más dőzsölésére végzett munka kínjaitól, kor­hadt keresztfák, földig hajló füzei: árnyában. Csoda-e, hogy annyi úri bitang, Sváb Sándorok, vitéz llosvay Péterek, méltóságos szajhák és bilgeris terroris­ták gyalázatos viselkedését oly nehéz felejteni e tájon? Csoda-e, hogy annyi gazem­ber iránt oly sok évtizede fel­gyűlt gyűlölet máról-holnap­ra nem oszlott semmivé? S az urak. eltakarodtával a mindenből kisemmizett nép ronggyá foszlott hitével saját vérei igazában is olyan so­káig kételkedett. Nem is ok­talanul, hiszen először való jó szándék után a közülük felnőttek is urak majmolói- vá, a mindig tiprottak továb­bi gyötrőivé fajultak. Pár éve csak, hogy a pro­letárokból, becsületes kom­munistákból már évtizede érő mag, törekvéseik kudarco­kon, gáncsokon is átsugárzó igazsága terebélyesedni kez­edéit. Olvadozott a hitetlenség, tünedeztek a kártevők és önző emberek, majd a nagy fordulattal 1960 utolsó nap­jaiban Diósjenő lakossága is eldöntötte: a közös gazdálko­dás útjára lép. S most elő­ször történt meg, hogy tel­jes év munkája után az egész falu közös számvetést tett s azt mondhatták: nincsenek még ugyan egyenesben, de a kátyúból kilábaltak, mos­tantól egyenlő esélyű ver­senyzői a pályának, amely­nek kapujából egy cél felé indul velük együtt ezernyi más közösség. II. A párttltkár Jártuk a határt egész álló nap Surányi elvtárssal. Má­jus eleje volt, napsütéses, páradús idő. Különösen meg­ragadott, hogy ez a pesti üzemből idejött munkásem­ber, Diósjenő párttitkára né­hány hónapi itteni ismerke­dése alapján zöldellő vetések, virágzó gyümölcsösök, épülő istállók, pöfögő traktorok s főként a mindenütt serény­kedő emberek bemutatásá­ban olyan kimerítő tud len­ni, mintha apja-anyja ide­valósi lett volna. E csaknem egymillió forint adósságot átvett termelőszö­vetkezet olyan terveiről be­- o'oÁfkva*, íítll; §! 'S'?* ^ ■ szélt, amelyek megvalósulása esetén egy esztendő alatt el­tűntek volna tíz év hibái, s még a gazdag szövetkezetek sorába is felzárkózhattak volna. A bíborhere, a hal­gazdaság, a 46 hold málna, csirke és kacsa farmjaik, ser­tés- és szarvasmarha-hizlal­dájuk, kapás- és kalászos­növényeik, a kertészet, a se­gédüzemek, a szeszfőzde — lei tudja, mennyi forrása a fejlődés alapjául szolgáló jö­vedelemnek. Surányi elvtárs sorolta a számokat és illet­lenség lett volna a rögös föl­dek mindennapi körbejáró­ját, ezt a lelkes szemű, erős akaratú embert kételkedés­sel megzavarni. Egyébként az ismertetett objektív dol­gok reálisaknak is látszot­tak s együtt örültem vele, mikor ezzel fejezte be: — Huszonhat forint néhány fillérre terveztünk egy mun­kaegységet, de titokban har­minc forintra számítunk. Csak másfél napi ott tartóz­kodás után, mikor már bri­gádvezetőkkel, brigádtagokkal is beszélgettem, kérdeztem meg a párttitkárt: — Mondja, Surányi elvtárs. és az emberek, a csaknem félezer termelőszövetkezeti tag, hogy áll ezekhez a ter­vekhez? Mert a drága munkanapok reggelein még kilenc-tízóra- kor is huszan-harmincan vár­tak munkaelosztásra a tsz- irpda előtt. Mert panaszos hangok hallatszottak, hogy hónapok óta nincs egy fillér munkaegység előleg, cigaret­tára sem jut pénz. E kilátás­talan helyzet pedig éppen azokat sújtotta, akik már évek óta hasonló nehézségek­kel birkóztak az előbbi ki­sebb szövetkezetekben s ré­gen kifogytak — ha volt — tartalékjaikból. Egyáltalán nem optimizmusra serkentő állapot. — Az emberek hitét kell visszaadnunk, akkor becsüle­tesen dolgozni fognak — nyugtatott meg Surányi elv­társ. Igen, hát ez az, ami nem az annyiszor megismé­telt szavakon múlik. III. Az elnök Február 5-én volt a gazda­sági eredményeket tárgyaló közgyűlés. Raj László, tsz- elnök adott számot. — Megállapítható, hogy a közös munka periodikusan hullámzó, mindig a tagság hangulatától függően volt szervezhető. A tavaszi mun­kák elvégzését a tagság egy emberként segítette, még a vetőmagot is adták. A kapá­lások idején már sokan el­maradoztak, drága napok teltek el a vitában, hogy ré­sziben történjék-e a művelés, vagy ne. — Az aratási, cséplési mun­kákat már csak külső segít­séggel tudtuk elvégezni, egy­re szaporodott azoknak a száma, akik csak tessék-lás- sék dolgoztak, vagy egyálta­lán nem vettek részt a mun­kában. Így tételesebb hasz­not hozó üzemágakban csak­nem mindenütt lemaradtunk a tervtől s elkerültük ugyan a mérleghiányt, de jóval ke­vesebb a jövedelem, mint terveztük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom