Nógrádi Népújság, 1961. november (17. évfolyam, 88-96. szám)
1961-11-01 / 88. szám
2 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1961. november 1. A XXII. kongresszus megerősítette a lenimi irányvonalat (Folytatás az 1. oldalról) Úgy vélték, hogy a nukleáris fegyver monopóliuma lehetővé teszi számukra a világuralom megteremtését. Ám a Szovjetunió rövid idő alatt nagyhatású termonukleáris fegyvert hozott létre, s ezzel ezen a területen véget ért az Egyesült Államok monopóliuma. Most még Kennedy elnök is kénytelen volt elismerni: az Egyesült Államok az előtt a nehéz feladat előtt áll, hogy utói kell érnie a Szovjetuniót ezen a területen. De míg az Egyesült Államok elnöke arról beszél, hogy utói kell érni a Szovjetuniót, addig Rusk külügyminiszter továbbra is „erőpolitika” folytatására szólít fel. Kiderül, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. A Szovjetunió távol áll attól, hogy bármely államra rákényszerítse akaratát és feltételeit — mondotta Hruscsov, majd hozzáfűzte: a Szovjetunió a közvetlen fenyegetéseket és a háború kitörésének veszélyét látva, kénytelen volt megtenni a szükséges intézkedéseket védelmi képességének szilárdítására, a szovjet nép és a szocialista országok egész nagy közössége népeinek védelmére. Hruscsov hangsúlyozta: a szovjet tudósok minden lehetőt elkövetnek, hogy a minimumra csökkentsék a nukleáris kísérletek káros következményeit. Kénytelenek vagyunk végrehajtani ezeket a kísérleteket, hiszen az Egyesült Államok, Anglia, Francia- ország és Nyugat-Német- ország imperialistái országaink szocialista vívmányainak, sőt, népeinek a megsemmisítésére készülnek. Nem csupán a légkör megfertőzésének veszélyét idézik fel, hanem emberek millióinak életét is el akarják venni — mondotta Hruscsov. Ismételten felhívta az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Nyugat-Németor- szág és más országok vezetőinek figyelmét arra, hogy legokosabb, ha felhagynak az erőpolitikával és a hideg- háborús politikával. A nemzetközi ügyekben a békés együttélés realista politikáját kell folytatni. A különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélése életbevágóan fontos A különböző társadalmi és politikai berendezésű államok békés együttélése korunk igen fontos problémája. Egyesek támadnak bennünket és azzal a váddal hozakodnak elő, hogy leegyszerűsítjük, illetőleg enyhén ítéljük meg a nemzetközi helyzetet, amikor hangsúlyozzuk a békés együttélés szükségességét a jelenlegi körülmények között. Azt mondják nekünk, hogy aki a békés együttélést hangsúlyozza, az nem mérlegeli kellően az imperializmus lényegét, sőt úgymond, egyenesen ellentmondásba kerül az imperializmus lenini értékelésével. Az imperializmus lényegének lenini értékelése ma is érvényes. Az imperializmus lényege, agresszív jellege nem változott. Azonban — hangsúlyozta Hruscsov — az imperializmus lehetőségei ma már nem olyanok, mint osztatlan uralma idején. Most olyan a helyzet, hogy az imperializmus nem diktálhatja mindenkinek a maga akaratát és nem érvényesítheti akadálytalanul agresszív politikáját. A világ felosztására, más népek leigázására irányuló imperialista rabló törekvéseknek útját állják a szocialista világrendszer és elsősorban a Szovjetunió megingathatatlan erői. Ezek az erők korlátozzák az imperialisták • farkasétvágyát. A szocialista világrendszer ereje annyira megnövekedett, mint még soha. Ez a rendszer a világbéke erős bástyája. A különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének elve a jelenlegi körülmények között életbevágóan fontossá válik. Ezt csak azok a reménytelen dogmatikusok nem értik meg, akik megtanulták az általános formulákat az imperializmusról, de teljesen elszakadtak az élettől. Ilyen álláspontra helyezkedik továbbra is makacsul Molotov. Ö és a hozzá hasonlók nem értik meg a világban történt változásokat, az élet új jelenségeit, az események mögött kullognak, régóta fékké, teherré váltak. Az albán vesetők szédületesen gyors útja a szovjetellenes rágalmazásig A küldötteknek és a testvérpártok képviselőinek felszólalásai meggyőzően igazolják, hogy pártunk központi bizottsága teljesen helyesen járt el, amikor elvi alapokon állva és nyíltan jelentette a kongresszusnak, hogy a szovjet—albán kapcsolatok nem normálisak. Sajnos, nem jártak semmiféle eredménnyel azok a többszöri kísérletek, amelyek az Albán Munkapárttal való viszony rendezésére irányultak. Pártunk központi bizottsága a lehető legnagyobb türelmet tanúsította és minden tőle telhetőt megtett, hogy jó kapcsolatokat teremtsen az Albán Munkapárttal. Az Albán Munkapárt vezetői — mondotta Hruscsov ■— semmiféle eszköztől nem riadnak vissza, csakhogy eltitkolhassák népük előtt az igazságot, eltitkolhassák, mit tesz a mi pártunk, a mi népünk. Albánia a szocialista tábor egyetlen olyan országa, ahol nem közölték az SZKP programtervezetének teljes szövegét. Hruscsov hangsúlyozta, hogy az albán vezetők azért titkolják el pártjuk és népük elől az SZKP programját, mert úgy félnek az igazságtól mint a tűztől. Pártunk programja szentség a mi számunkra, ez a mi vezércsillagunk a kommunizmus építésében — hangoztatta Hruscsov. Ha ők közzétennék programunk teljes szövegét, akkor az ailbán dolgozók látnák, mi a rágalom és mi az igazság«, látnák, hogy pártunk egész tevékenysége, pártunk tervei megegyeznek a népeit, köztük a baráti albán nép létérdekeivel. Nagy pártunkat — folytatta Hruscsov — nemegyszer érték elkeseredett és aljas támadások a kommunizmus nyílt és leplezett ellenségei részéről. De nem emlékszünk olyan esetre, hogy bárki is ilyen szédítő gyorsasággal tért volna át az örök barátságot fogadó esküdözésekről és ára- dozásokról a fékevesztett szovjetellenes rágalmazásra, mint ahogyan az albán vezetők tették. Úgy látszik ilyen úton akarják előkészíteni a talajt ahhoz, hogy kiérdemeljék maguknak a jogot az imperialisták adományaihoz. Az imperialisták mindig készek harminc ezüstpénzt fizetni azoknak, akik szakadást idéznek elő a kommunisták soraiban. Ám az ezüstpénzek soha és senkinek nem hoztak mást, csak becstelenséget és szégyent. Hruscsov a továbbiakban kijelentette: osztjuk kínai barátaink aggodalmait, értékeljük az egység megszilárdításáról való gondoskodásukat. Ha a kínai elvtársak az Albán Munkapárt és a testvérpártok viszonyának normalizálására kívánják fordítani erőfeszítéseiket, e feladat megoldását aligha segíthetné elő bárki is jobban, mint a Kínai Kommunista Párt. Ez valóban hasznára válnék* az Albán Munkapártnak és a szocialista országok egész közösségének érdekeit szolgálná. Az Albán Munkapártban súlyosabb formában ismétlődött meg mindaz, ami a Szovjetunióban a személyi kultusz idején volt. Ma már senki előtt sem titok, hogy az albán vezetők erőszak és önkény segítségével tartják fenn uralmukat. Albániában ma pusztán azért üldöznek becsületes embereket, mert síkra mertek szállni a szovjet— albán barátság védelmében. Az albán vezetők ellenségnek tekintik azt, aki ma kiáll a Szovjetunióval, az SZKP-val való barátság mellett. Miért is fordulnak szembe az albán vezetők a XX. párt- kongresszus lenini irányvonalával’ Azért, mert Shehu és Hodzsa és a többiek számára véget vetne a személyi kultusznak, lényegében véve annyit jelentene, mint lemondani a pártban és az államban netöltött vezető tisztségükről. Persze, ezt jószántukból sohasem fogják megtenni. De nekünk meggyőződésünk, hogy eljön az idő, amikor az albán kommunisták, az albán nép hallatni fogja szavát, s akkor az albán vezetőknek felelniük kell azért a kárért, amelyet hazájuknak, népüknek, a szocializmus Albániában való építésének okoztak. Ezután kijelentette, hogy az SZKP továbbra is harcolni fog a marxizmus—leninizmus- tól való minden elhajlás ellen. A párt bírálta és bírálni fogja a jugoszláv re- vizionizmust, bírálta és bírálni fogja a dogmatizmust és a szektásságot. A Hsikíassiíárd egység kongresszusa Hruscsov hangsúlyozta, hoigy az SZKP XXII. kongresszusát teljes joggal nevezhetjük a leniníi párt sziklaszilárd egysége, a teljes egyetértés és összeforrottság kongresszusának. Ellenségeinket rettegéssel tölti el soraink erősödő egysége. Arra próbálnak spekulálni, hogy kongresszusunk nagy figyelmet fordított a személyi kultusz káros következményeinek megvitatására, valamint a pártellenes frak- ciós csoport végleges leleplezésére. A kommunizmus ellenségeinek ezek az erőlködései hiábavalók, ezzel semmit sem nyernek. Hruscsov megjegyezte, hogy a párt tevékenységének egyes időszakaiban, főleg a döntő szakaszokban, a párton belül különböző vélemények jelentkezhetnek. Mi történjék hát azokkal, akik másoktól eltérő véleményüket hangoztatják? Mi azt valljuk — mondotta —. hogy ilyen esetekben nem meg'torlást kell alkalmazni, hanem a meggyőzés és a felvilágosítás lenini módszereit. A továbbiakban Hruscsov arról szólt, hogyan torzították el Sztálin személyi kultuszának körülményei között a pártélet normáit. Sztálin a párt- és állami élet normájává tette a párton belüli és a szovjet demokrácia bizonyos korlátozásait, amelyek a belső és a külső ellenség ellen vívott éles harc idején elkerülhetetlenek. Durván, lábbal tiporta a vezetés lenini elveit, megtűrte az önkényt és a hatalommal való visszaélést. Elmondotta, hogy a tömeges megtorlások Kirov meggyilkolása után kezdődtek. E megtorlásoknak áldozatul estek ismert párt- és állami, valamint katonai vezetők. A helyzet úgy alakult, hogy Szergo Ordzsonikidze nem tudott normálisan dolgozni tovább és hogy ne kerüljön összeütközésbe Sztálinnal, s mert arra nem volt hajlandó, hogy Sztálinnal együtt részese legyen a hatalommal való visszaélés felelősségének, öngyilkos lett. Tragikus volt Szvanidze, Sztálin első felesége fivérének sorsa is. A párt a személyi kultusz feltételei között nem élhetett normális életet. A hatalommal visszaélők nem kötelesek beszámolni a pártnak, kikerülnek annak ellenőrzése alól. Ebben rejlik a személyi kultusz legfőbb veszélye. Az SZKP XXII. kongresz- szusa — mondotta Hruscsov — elítélte a személyi kultuszt, visszaállította a törvényességet és követelte, hogy szüntessék meg az elkövetett torzításokat. Molotov, Ka- ganovics, Malenkov és a többiek pártellenes csoportja minden módon szembehelyezkedett ezekkel az intézkedésekkel. A frakciósok kísérletet tettek arra, hogy kezükbe ragadják a vezetést és eltérítsék a pártot Lenin útjáról. Előkészítették a leszámolást azokkal, akik a XX. kongresszuson megszabott irányvonalat védelmezték. A XXII. kongresszus sok küldöttje felháborodással beszélt a pártellenes csoport tagjairól. Felháborodásuk érthető és indokolt. Hruscsov Vorosilovról szólva megjegyezte, hogy őt a pártellenes csoport a központi bizottság elleni harcában használta fel. Vorosilov elvtárs — mondotta Hruscsov —, súlyos hibákat követett el, de úgy vélem, hogy vele . másképp kell eljárni, mint a pártellenes csoport többi aktív tagjával, például Molotovval, Kaganoviecsal, Malenkovval. A frakciósck ellen vívott heves harc folyamatában a központi bizottság 1957 júniusi plénumának elején Vorosilov megértette, hogy olyanokkal haladt együtt, akik a párt ellen fordultak, s elítélte a pártellenes csoport cselekedeteit, beismerte hibáit. Ezzel bizonyos fokig segített a központi bizottságnak. Nem szabad lebecsülni ezt a lépést, mivel abban az időben ez támogatás volt a pártnak. Miután Vorosilov kilépett a pártellenes csoportból — folytatta Hruscsov —, segített a központi bizottságnak a frakciósok elleni harcban. Nos, erre a jó cselekedetre válaszoljunk mi is ugyanígy és könnyítsük meg helyzetét. Hurscsov megjegyezte, hogy Vorosilov sok évet megért, sok jót tett a pártért és a népért. Úgy vélem — mondotta —, hogy figyelmesen kell megközelítenünk Vorosilov elvtárs ügyét, nagylelkűséget kell tanúsítanunk. Hiszem, hogy őszintén elítéli tetteit és megbánja azokat. Hiszem, hogy Kliment Jefre- movics velünk együtt tevékenyen fog harcolni pártunk ügyéért. Hruscsov a továbbiakban kijelentette: a XXII. kongresszus teljes erővel igazolta, hogy a XX. pártkongresszus irányvonala az egyedüli helyes irányvonal. A XXII. kongresszus megerősíti ezt az üdvös irányvonalat. A marxista-leninisták erélyesen sikraszállnak a személyi kultusz visszataszító jelensége ellen Hruscsov ezután arról szólt, hogy sok kongresszusi felszólalásban és gyakran a sajtóban is amikor az SZKB Központi Bizottságának tevékenységéről bőszéinek, különös nyomatúkkal hangsúlyozzák az ő, Hruscsov személyét, kiemelik a párt és a kormány legfontosabb intézkedéseinek végrehajtásában betöltött szerepét. Tudom, hogy jó szándék vezeti ezeket az elvtársakat — mondotta Hruscsov —, de legyen szabad teljes erővel aláhúznom, hogy mindaz, amit rólam mondanak, a mi lenini pártunk központi bizottságát, a központi bizottság elnökségét illeti meg, mivel egyetlen nagyszabású intézkedést, egyetlen felelősségteljes cselekedetet sem hajtanak végre nálunk valakinek a személyes utasítására, mindez kollektív eszmecsere, kollektív határozat eredménye. A mi nagy erőnk a kollektív vezetésben, valamennyi elvi kérdés testületi megoldásában rejlik. A marxista—leninisták erélyesen sikraszállnak a személyi kultusz minden visz- szataszító jelensége ellen, de mindig elismerték és el is fogják ismerni a vezetők tekintélyét. Helytelen lenne azonban külön venni ezt vagy azt a vezetőt, valamiféleképpen különválasztani a vezető kollektívától és mértéktelenül magasztalni. Ez ellentmond a marxizmus—leninizmus elveinek. Az igazi marxista—leninistáknak mélységesen idegen mind az öndicséret, mind pedig egyes vezetők szerepének különleges hangsúlyozása, mértéktelen felnagyítása. Egyszerűen sértő számunkra, ha valaki tolakodóan megpróbálja különválasztani, elszigetelni őket az elvtársak vezető testületétől. Hruscsov beszéde befejező részében arról beszélt, hogy a párt sikeresen végrehajtotta első és második programját. Most nagy harcunk harmadik szakaszába léptünk. A lenini párt harmadik programját: a kommunizmus építésének programját fogadjuk el — mondotta. A szocialista gazdaság any- nyi erőt gyűjtött, akkora energiája van, hogy az eddig elért magaslatokról nyíltan békés gazdasági versenyre hívhatjuk ki a kapitalizmus leghatalmasabb országát, az Amerikai Egyesült Államokat. A két ideológia harca jelenleg egészen más jellegű, mint a marxizmus hajnalán volt — mondotta Hruscsov. A tudományos szocializmus eszméi tömegeket hódítottak meg, és hatalmas anyagi erővé váltak. A szocializmus ma már nemcsak eszmeként jelentkezik, amelynek megvalósítása érdekében a párt harcba szólitotta a dolgozókat, a szocializmus realitássá lett.---------------------——— A s zocializmus nem a jövőben, hanem már ma hatalmas anyagi és szellemi javakat biztosít azoknak a népeknek, amelyek az új élet építésének útjára léptek. A szocialista országok példája mind nagyobb vonzóerőt gyakorol a világ dolgozóira. Mind szélesebben és mélyebben terjednek el a kommunizmus eszméi, az emberek millióit serkentik történelmi alkotó munkára. A kommunizmus felé való mind erőteljesebb és gyorsuló haladás elsöpri mindazt, ami akadályt jelent a dicső célhoz: a legigazságosabb társadalom felépítéséhez vezető úton. Fergeteges éljenzést váltottak ki Hruscsov evtárs beszédének befejező szavai: Erőink, a világszocializmus erői még sohasem voltak olyan hatalmasak, mint most. Az új program a legverőfényesebb, a leglenyűgözőbb távlatokat nyitja meg a párt és a nép előtt. Felkél a kommunizmus napja hazánk felett! Mindent megteszünk, hogy önfeláldozó munkánkkal közelebb hozzuk azt az időt, amikor ez a nap fényével besugározza gyönyörű hazánk végeláthatatlan térségeit! Minden erőnket, minden bolsevik energiánkat latbavetjük a kommunizmus diadaláért! A dicső lenini párt vezetésével előre a kommunizmus győzelme felé! — fejezte be vitazáró beszédét Hruscsov elvtárs. Hruscsov beszéde után sokáig dübörgött a taps a kongresszusi palota nagytermében. Valamennyi küldött helyéről felállva tapsolt. A taps már nyolc perce tartott, amikor Hruscsov leült, hogy véget vessen az üdvrivalgásnak. Ekkor á moszkvai küldöttek soraiból „Éljen a kommunizmus!” kiáltás hangzott fel. A küldöttek ismét felállva tapsoltak. Néhány perc múlva Gagarin és a mellette ülő küldöttek együtt kiáltották: „Dicsőség a Kommunista Pártnak!” Ismét felzúgott a taps és kiáltások: „Hurrá a párt központi bizottságának! Éljen a kommunizmus!” Az ováció elültével V. Scser- bickij több küldöttség nevében javasolta, hogy a kongresszus hagyja jóvá Hruscsov beszámolóját, a központi bizottság elvi irányvonalát és gyakorlati tevékenységét a bel- és külpolitikában egyaránt. A kongresszus nagy lelkesedéssel egyhangúlag megszavazta ezt a javaslatot. A kongresszus ezután bizottságot alakított Nyikita Hruscsov elnökletével a központi bizottság beszámolójára vonatkozó részletes határozat előkészítése, továbbá az SZKP programtervezetéhez benyújtott módosítások és kiegészítések megvizsgálására. A kongresszus egyhangúlag jóváhagyta a központi revíziós bizottság beszámolóját is. A kongresszus határozata Vlagyimir Iljics Lenin mauzóleumáról Az SZKF XXII. kongresszusa a hétfő délelőtti ülésen határozatot hozott „Vlagyimir Iljics Lenin mauzóleumáról”. Az alábbiakban közöljük e határozat teljes szövegét: „A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa elhatározza: 1. A Vörös téren, a Kreml falánál levő mauzóleumot, amelyet Vagyimir Iljics Lenin — a kommunista párt és a szovjet állam halhatatlan vezére, az egész világ dolgozóinak vezére és tanítója — emlékének megörökítésére emeltek, a jövőben Vlagyimir Iljics Lenin mauzóleumának kell ne. ve zni. 2. A J. V. Sztálin koporsóját magában foglaló szarkofágnak a mauzóleumban való további őrzése tarthatatlan, mivel Lenin végakaratának Sztálin által történt súlyos megsértése, a hatalommal való visszaélések, a becsületes szovjet emberek ellen intézett büntető intézkedések és a személyi kultusz időszakában elkövetett egyéb cselekedetek lehetetlenné teszik, hogy Sztálin holtteste és koporsója V. I. Lenin mauzóleumában maradjon.” A kongresszus küldöttei egyhangúlag elfogadták ezt a határozatot.
