Nógrádi Népújság, 1961. augusztus (17. évfolyam, 61-69. szám)

1961-08-23 / 67. szám

6

i

kösradi nspüjsa«

1961. augusztus 23.

Telefoninterjú az új szökőkút vízellátásáról

Halló! Vízművek?

— Igen, Bocsó igazgató vagyok.

Ferenc

— Egy kérdésre szeretnénk választ kapni, kedves igazgató elvtárs. Legyen szíves elmondani, milyen rendsalgótarjáni Szabadság téren működő új szökőkút ?

~ Hasonló rendszerrel működik, mint a Tanácsköztársaság téren lévő kisebb társa. Bizonyos mennyiségű víz körforgást végez a szökő- kútban. Tudni kell azt is, hogy az új városrész alatt szivárgó rendszer látja el, egy aknában összegyűjtött talajvízzel a szökőkutat.

— Az indulás előtt 15 köb- méter vizet szivattyúztunk a szökőkút tárolójába. Innen egy beépített szivattyú felnyomja a szórókhoz. A víz innen visszazuhan a tárolóba, s ez a folyamat állandóan ismétlődik. A veszteség nagyon kevés, mert csak azt kell utána tölteni, amennyi elpárolog. Ez naponta 20—30 liter. x

Még azt is el kell mondani, s ez szolgáljon megnyugtatásul is az aggodalmaskodóknak, hogy a szökőkút vízellátása nem csökkenti az ivóvíz mennyiségét, mert amint már említettem, másra nem alkalmas, talajvizet használunk e szép látványossághoz.

MÉLTŐZTASSÉK SZÍVESKEDNI

A daráló mellett 50 év körüli, szaporakezű és szapora szavú asszony. Az árpa Qomolygó pora fehér köddel lengi körül, egészen fátyolossá válik benne, de hangja élénken tör át a fátyolon, verseng a gép zajával. Aztán kilép a széttépett fátyolból, lecsapja magáról a megülő port, de a hajáról már nem igen tudja, — azt a múló idő hintette meg fehérre, a cselédsors négy évtizede.

Életének szinte minden emléke, éve, napja ehhez a cserhátsurányi kastélyhoz kötődik, ahol valaha a Já- nosi-família fészkelt. Apja itt volt uradalmi erdész s itt lett 16 esztendős korban őmaga konyhalány Jánosi Paula, a legutolsó kas- télyúmő mellett.

Hogy is polt csak az az idő, amikor Pajer Mihály- nét, a cserhátsurányi Szabadság Termelőszövetkezet mostam tagját még Köles Terinek emlegették?

Bent állunk már az ódon kastély boltívei alatt, ott folyik a diskurzus.

— Nem volt könnyű dolog Jánosi Paula szolgálójának lenni — válik csendesebbé a borús emlékekre Pajerné. — ő maga sem élt jój. a férjével, Bolla Kálmánnál, azzal a Bollával, akit jóval a felszabadulás után fegyverrejtegetésért kivégeztek. Két gyerekük volt, akartak volna harmadikat is, de féltették a birtokot, hogy szétaprózódik. A német nevelő- nő meg ezt a kettőt is sokallta, hát addig keverte a bajt, míg szétváltak. Akkor is itt voltam, amikor az ember éjnek idején vitte magával a gyerekeket.

A kisebb községek közé számítják megyénkben Csitárt. Alig 180 házból áll az egész falu. Mégis rengeteg az építkezés, nagy a fejlődés. Az elmúlt másfél évtizedben 61 új családi házat emeltek a szorgalmas csitári emberek, 12 házat pedig renováltak. Jó másfél éve indult el a közös gazdálkodás útján ez a község is. Azóta 11 új ház építkezését kezdték meg, illetve fejezték be.

Képünkön Holmann Zsigmond szövetkezeti gazda új házán dologoznak az építői:.

— De magának... Milyen volt magának, Teréz néni?

— Egyszer azt mondták rám, hogy kommunista vagyok. Én akkor nagyon szégyelltem ezt, él is akartam jönni, mert azt hittem, hogy kommunistának lenni amor

Pajer Ferencné, aki „nem méltóztatott szíveskedni”.

lyan rosszféle nőszemélyt jelent. Megmagyarázták,

hogy a kommunista az, aki nem szíveli az urakat. Erre megnyugodtam, maradtam, mert ebben csakugyan igazuk volt.

— De beszélnünk sem le§ § §

hetett ám akárhogy. Egyszeri főzés közben olyan parasz-z tos-félén kérem Jánosi Pau-J lát: — Tessék szíveskedni§ az almát a levesbe... —c hát nem lehordott!? Hogyg így, úgy... Hogy ne ilyen § nyersen, hanem, hogy: mél-K tóztassék szíveskedni... — s

Hát ilyen volt náluk. §

— S mi volt akkoriban §

a bére? r

— A fizetségem 22 pengöj

volt havonta. Uramisten! —§ ha rágondolok, mit kellette azért dolgozni! — méltóz-s tassékszíveskednizni... i)

— És most? Milyen a§ mostani élete a kastélyban Paula méltóságáék nélkül? )

— A darálónál dolgozom |

és láthatják, nem szakítom§ meg magam a munkával. § Végzem becsülettel, amitc' kell, s már van vagy 150J munkaegységem. Az uram § 11 éve Pestre jár munkába,a vele a két fiam is. Csáki ezért vagyok magam itt aj családból, mert különben jó? a szövetkezetben. Nálunk c mindenki megleli a számító-J s át, ha iparkodik, ha maga§ is törekszik rá. Nekünk föl-£ det is ez a rendszer adott.): ezt az 5 holdat ragasztottukS a többihez a szövetkezet-? ben, hogy mi is olyan nagy% gazdaság hasznát élvezzük most már, mint ennek előtted Paula méltóságáék élvez- K ték. í

(barna) í

Mindegyre fontosabb szerepet töltenek be azok a társadalmi bizottságok, amelyeknek feladata a cigányok nevelése, a közösségi életbe való intenzívebb bevonásuk. Jó eredményeket értek el több helyen, köztük Kisterenyén is a népszerű egészségügyi és tudományos ismeretterjesztő előadások: ezekből minden

hónapban tartanak egyet.

A napokban szintén összejöttek a társadalmi aktívák Kisterenyén és 22 bányászfiatalnak adtak megbízatást a csellengő, munka nélkül élő cigányok, az iskolát elkerülő serdülőkorúak nevelésére, a velük val$ foglalkozásra. Ezek a társadalmi erők maguk is cigányok, de már dolgozók, rendes munkahelyük van, s önként vállalkoztak arra, hogy felvilágosítják elmaradottabb társaikat. A karszalaggal ellátott fiatalok a rend őrzésében is segítenek a cigányok és nem cigányok közötti különbségek felszámolásában.

Vannak komoly sikerek is már. Elsősorban egészségügyi és iskoláztatási tekintetben. Alig van olyan cigánygyermek, aki ne járna rendszeresen az általános iskolába. Tanulmányi eredményeik ki- elégítőek és továbbtanulási kedvük is állandóan fokozóASSZONYOKNAK

V V V V WWV V WVVVV WVVV V VV,A /V V V V V V V V V WVW V V

CSIPKEBOGYÓ CUKORBAN

A szép, nagyszemű, piros, kemény csipkebogyó csúcsát levágva, fogvájóval kimagval- va, vízsugárban jól kimossuk, szitán lecsurgatjuk. Mérjük meg. A cukormennyiség ugyanannyi legyen, mint a gyümölcs súlya. A tartósítási eljárás megegyezik a sárgadinnyénél tanult eljárással. A cukrot vaníliával főzzük. A forrásban levő cukoroldatba helyezett gyümölcsöt csak éppen felforraljuk és rögtön .kiszedjük, hogy el ne puhul- jcxn.

SZILVAIZ

Készítésére a szilva szeptember végén, október elején alkalmas, mikor a héja a szára körül megráncosodik. Ilyenkor már víztartalma kevés, cukortartalma fokozott. Szilvaíz készítésére a besztercei szilva a legjobb.

A szilvát gondosan megmossuk, a szárát eltávolítjuk, kimagozzuk. Állandó keveréssel, üstben főzzük, míg egyöntetű, sűrű, fényes, fe- ketés-kék tömeget kapunk (keverésnél a benne hagyott kanál nem dől el, hanem meg- áll).Ekkor tiszta, száraz per- gamentpapírral kibélelt láda-' ba szedjük, gondosan ütöget- ve, rázogatva, hogy levegő ne maradjon közötte és teljes kihűlés után a láda fedelét lezárjuk. Tetejét természetesen szintén hólyagpapírral borítjuk. Ha nem akarjuk ilyen sűrűre lefőzni, a kívánt sűrűség elérésekor lekvárkilogrammonként 20—30 dkg cukrot keverünk hozzá, azzal is jól átfőzzük (felforralástól kezdve 20 percig) és forró üvegekbe rakjuk, azonnal lekötve, pókrócba burkoljuk, 24 óra múlva raktározzuk.

SZÖLÖKOCSONYA

Nem túl érett, fekete szőlőt kevés vízzel felforralunk.

Ritka szövésű, tiszta ruhán átnyomjuk. Ugyanennyi súlyú ' gyen.

A kisterenyei cigánybizottság

eredményesen látja el feladatát

Á BOLONDGOMBA

A\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V.W»V\'.V

cukrot kevés vízzel törésig főzünk, és a levet a szőlőhöz hozzáadva, azt egy kis vaníliával, citromhéjjal,

kocsonyapróbáig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük. Kihűlés után rumba mártott per- gamentpapírral fedjük és úgy kötözzük le.

SZEDERSZÖRP

A szemelt, megmosott, lecsurgatott gyümölcsöt porcelántálban késsel jól összezúzzuk és nagy uborkásüvegben 2—3 napig 24-26 C fok hőmérsékleten erjesztjük. Ekkor gondosan leöntjük, vagy üvegcsővel lehúzzuk a tiszta levét és forrni tesszük. Ha forr, gyümölcsliterenként 1 kg cukrot adunk hozzá, melyet megelőzőleg kevés víz hozzáadásával törésig főztünk. A cukorral a szörpöt 15—20 percig forraljuk, majd forrón üvegekbe öntve lezárjuk és kigőzöljük. A szederszörpbe célszerű egy kevés citromsavat tenni, hogy üdítőbb lé| Óda prózában

l Szárnyaló hangú költeményt szeretnék most írni a i magyar parasztról, a tsz-parasztról. Abból az alkalom• ból szeretném ezt tenni, hogy tsz-parasztságunk egy na- ) gyón fontos csatát döntő sikerrel megvívott.

) Az 1961. évi termés betakarításának hadműveletéről,

• a kenyérgabona aratásáról, csépléséről van szó. Megvívta

: ezt a kemény harcot a tikkasztó hőséggel, az emberfeletti ) fizikai igénybevétellel parasztságunk eddig is, minden év- j ben becsülettel. Talán a mostaninál kedvezőtlenebb kö■ rülmények között is aratott már győzelmet, hiszen ma | a gép. a modern agrotechnika sok vívmánya segíti, nem > is említve kormányzatunk és a társadalom áldozatos se■ gítségét, erkölcsi, anyagi és fizikai támogatását. Különös : hangsúlyt és jelentőséget az ad ennek a nem mindennapi ) győzelemnek, hogy éppen 1961-ben, mezőgazdaságunk lel- J jes átszervezésének első esztendejében érte el parasztsá• gunk. Hitvallás ez a győzelem a közös gazdálkodás, a tár- \ sadalmi összefogás mindent legyőző ereje mellett, a sao- ) cializmus mellett. Annak a biztos záloga ez a győzelem,

• hogy parasztságunk jó úton halad, a tsz-parasztság közel : van ahhoz, hogy felnőjjön az idősebb, érettebb testvér ) a munkásosztály mellé.

I Ezért szeretnék ma szárnyaló hangú költeményt írni,

• ujjongó és dicsőítő ódát. Azonban tudom, hogy erre nincs i is szükség. Tsz-parasztságunk tisztában van azzal, hogy ) „csak” kötelességét teljesítette. Mert hiszen■ a tiszteséggel,

: becsülettel végzett munka gyümölcsét ő is, és elsősorban : ő élvezi. És élvezi ezenkívül az egész szocializmust építő ) társadalom megbecsülését, köszönetét.

I — Jobbágy —

i

\ Vonaton történt

&

! Elintézve ügyeimet Pesten, i korán beszálltam a salgótarjáni vonatba, hogy ülőhe■ lyet biztosítsak magamnak.

! Hely még bőven volt és iegy fiatalemberrel szemben ’ foglaltam, helyet. A kocsi las- !san zsúfolásig megtelt, de lén közben alaposan meg- j szomjaztam. Volt még tíz

■ perc az indulásig és a büfé !is közel volt. Megkértem hát iszembenülő szomszédomat, 'hogy szíveskedjék pár percig

■ tartani helyemet, amit ő kész- j ségesen megígért.

i Mikor szomjamat éloltva 1 vi sszatértem, meghökkenve ! láttam, hogy helyemet egy I fiatalember foglalta el.

! Szabad kérem a helye- :met? . .

| Vonaton nincs foglalt hely (világosított fel kissé fleg- jmán, miközben a helymegőrzesre felkert szomszédom a2 ablakon nézett ki.

Nem tehettem mást, elővettem az újságomat és állóhelyemben olvasni kezdtem. A vonat hamarosan elindult és kis idő múlva az újságból felpillantva látom, hogy a két fiatalember magyaráz, vitázik. Arról is szó volt, hogy a Stécé és a Fradi az utóbbi időben milyen teljesítményt nyújtott.

Ezek haverok — ötlött át agyamon. Mindez azonban a tényen nem változtatott.

Közeledtünk Hatvan felé és a két fiatal kászálódni kezdett, majd „helyem” elfoglalója félig felémfordulva mondta:

— Tessék helyet foglalni!

Lám, milyen udvarias — állapítottam meg . . .

E. Z.

dik. A tavaly végzettek kö-? zül Szomora Vilmos és Far-K kas Kálmán az idén már a^ ;gépipari technikumban ta- j nult. Az első jó, a második? közepes átlagos eredménnyel.) Baranyi Elza pedig — aki o kitűnő tanuló — most megy § nyolcadikba, de már szülei ésS az iskola vezetői legnagyobb s Örömére elhatározta, hogy to-j vább fog tanulni és pedagó- S gus lesz belőle, ö éppen alj műveltségbeli hiányosságok o megszüntetésére szánta el? magát, ami támogatásra méltó (j elhatározás. (

Olvasom az újságokban, hogy a nagyobb városok piacain szakértők vizsgálnak meg minden gombát, mielőtt valaki fazékba ítéli. A nagy tapasztalású szakember itt mondja ki a diagnózist: bolond, vagy nem bolond, mérges, vagy nem mérges. Erről nekem eszembe ötlött egy nagyon régi história. Történt pedig ez akkoriban, amikor a Magyar Királyi Egészségügy felénk is kiragasztat- ta a nagy plakátot: „Óvakodj a mérges gombától!”

Tóth Amálka néném pedig olyan kötözködő természetű volt, hogyha egyszer valamit kimondott a Förster polgármester úr, ő annak mindig az ellenkezőjét akarta tenni. így esett meg, hogy a falragasz után már másnap akkora batyu gombával állított haza a nagyerdőről, hogy akár egy század katonának elég lett volna vacsorára. Főtt is a feje, hogy a töméntelen vargányát, csiperkét, galambgombát, nyíriszepét, meg az ég tudja hányféle gombát — kivel eteti meg.

Tóth bátyám, Amálka néni ura pedig az olyan törvénytisztelő, urat respektáló ember volt. A batyura még nem szólt volna. Csak amikor a gombapörköltből eléje tett akkora adagot, hogy két aratónak is elégséges lett volna, tótágast állt benne minden. Respektus is, — mert vizsgálatlan volt az étel. De inkább az a nagy félsz, ami az élete felett lebegett, mint valami kard.

Sehogy nem ízlett neki a gomba, lzgett, mozgott. Bö- ködte a zsíros gombahegyet. Aztán fogta a tálat, kivitte a lugasba, mondván: ott hű- sebb van, jobban esik.

De jobban ám, mert a félig már estében Amálka néni nem látta, hogy az öreg evés helyett minduntalan az asztal alá vetette a finom falatokat. Jó helyre, annyi biztos, mert a Bundás kutya ott hasalt a lába mellett és olyan teleszájjal evett, mintha lakodalomban lenne. Hamar elfogyott az étel.

Csakhogy náluk az volt a szokás, hogy Amálka néni szabta meg, miből mennyi az elég. így került Tóth bátya elé még egy porció. Ezt azonban, akárhogy mesterkedett is, nem oszthatta meg a Bundás kutyával, mert Amálka néni úgy ült mellette, mint egy őrmester. Meg aztán Bundásnak is elég volt a jóból. Kihasalt az utcára, ott csóválta a farkát.

Nem maradt más hátra, mint elszenvedni a finomságot. Egy villa gomba, egy tekintet a kutyára . . . Csak azért is, hogy az ártatlan párán mikor tör ki a bolondé- ria.

Vacsora után Tóth bátya gyomrában is megindult az égzengés. Mintha tüzes mény- kőket evett volna. Lepihent a kerti fűre. De nem volt ez a szokásos csendes szunyóká- lás. Egyre azt várta, mikor tör ki rajta a rossz.

Hanem kisvártatva jött Amálka néni. Nagy jajongás- sal, sipákolással tördelte a kezét.

— Jaj, jaj, apjukom . . . Jaj édes uram . . . Oda lett a Bundás kutya . . . Oda lett az a hűséges, okos jószág. Jöjjön gyorsan," jöjjön. Oda lett szegény kutya.

Tóth bátya se eleven, se hót nem volt ebben a minu- tában. Olyan görcs állt a gyomrába, mintha fatuskó

lett volna. Elkezdett fetren- geni, mint aki az utolsót rúgja.

— Jaj Amálkám, jaj te gonosz feleség. Jaj. Jaj. Oda leszek én is miattad . . . Jaj . . . Jaj ... A gomba az oka mindennek. Attól van. Ajttól van ... A kutya is attól lett . . . Szalassz gyorsan a doktorért. Gyomormosás kell ide, mert menten elpatkolok.

Jött a doktor. Hozott is magával mindent, ami ilyenkor alkalmatos. Gumicsövet,

edényeket, műszereket. Még csillapítót is, hogy kevesebb legyen Tóth bátya kínja.

A doktornak minden tudására és ' türelmére szükség volt, hogy nehezen lecsillapítsa az öreget. Addig-addig jajgatott, amíg csak minden verejtékét el nem hullatta. Közben olyan szaporán szidta a gombát, hogy egy parádés kocsisnak is becsületére válnék.

Végül Tóth bátya csak észhez tért. Bekortyolt egykét deci szelíd borocskát, kiszuszogta magát. Sóhajnak is beillő ’ hangon rebegte élete párja felé:

— Aztán mond csak Amálkám . . . Sokat szenvedett az a szegény Bundás kutyát Nehezen múlt ki attól a fene gombától?

Amálka néni elmorzsolta a két könnycseppet.

— Ugyan már, kedves uram . . . Ugyan már ... Nem szenvedett az még egy percet sem. Amikor átgázolt rajta az a nagy fene teherautó, abban a pillanatban kiadta a páráját.

Ügy tudom ettől az esettől kezdve Amálka néni nem ment a nagyerdőre . . . Tóth bátya pedig akár akarta, akár nem, hordta neve mellett a ragadékot: Gombás Tóth Pál.

Pásztor Ferenc