Nógrádi Népújság, 1961. március (17. évfolyam, 17-25. szám)
1961-03-25 / 24. szám
4 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1961. március 25. A Hajnali Kíz bemutatója Salgótarjánban Élő irodalmunk egyik legszámottevőbb nagysága, Darvas József új színdarabot írt. Hajnali tűz címmel olyan témához nyúlt, ami hosszú éveken át egész parasztságunk sorskérdését képezte: maradni-e tovább mezőgazdálkodásunk szokott útjain, vagy elfogadni az ismeretlen új formát, ahol az „enyém”-et ,,mienk”-nek mondják. Ez a probléma szinte hamleti kérdéssé nőtt a falusi portákon, az egyéni és közösségi érdek minduntalan hatalmas erejű drámai konfliktusban ütközött össze a való élet talaján. Maga az író mondatja hősével: ilyen sorsdöntő eseménye nem volt a magyarságnak István király, a kereszténység felvétele óta. A paraszti bensőkben végbemenő válságot a maga ösz- szetettségében megérteni, megértetni, kivetíteni úgy, hogy az a művészi ábrázolás igénye mellett egyben ennek a kornak hiteles dokumentumaként is megálljon majd, igen merész vállalkozás még a fa* lut olyan jól ismerők számára is, mint Darvas József. A paraszti gondolkodás alakulását folyamatában követni, felülbírálni tettek, szándékok helyességét, helytelenségét a pillanat egyidejűségében fellebbezést kizáróan elbírálni marxista készültségű írót kíván. Darvas József: Hajnali tűz című színműve a falusi életünkben végbement, s részben most végbemenő változásoknak egyik eddig legmélyebbre hatoló ábrázolása, ha akadnak is hogyan-ok, miért-ek a törvényszerűen bontakozó erőssodrású eseményekben. Anélkül, hogy tartalmi vázlatot akarnánk adni, el kell mondani a dráma alaphelyzetéről egyet-mást. A Hajnali tűz az első nagy tsz- szervezések idején, 1959 őszén, 1960 tavaszán játszódik. A konfliktust két testvér szembekerülése bontja ki, s az összecsapás hevessége lob- bantja végül is lángra Bónis Lajos 8 holdas gazda házát. Az író csupa hús-vér embereket alkotott, lelki cselekvéseikben hiteleseket, olyanokat, akik típusaikkal szinte személyes ismerőseink. A darab a harmadik felvonásban mégis hibás vágányra siklik, a nézőben kérdőjelek rajzolódnak, mert az addig világos eszmei vonalvezetés kuszává lesz. Nehéz megérteni például, miért fenyegeti széthullás a termelőszövetkezetet egy ház leégése miatt, vagy honnan vesz bátorságot egy napnál mindvégig világosabban osztályellenséges csoport 1960 tavaszán, hogy olyan szemérmetlen, fenyegető módon lépjen fel, mintha legalább is 1956 októbert írnánk? Akadhatott-e mégcsak kuriózumként is olyan vakmerő, vagy inkább esztelen brigan- ti, aki bárkit térdre kényszeríthet maga előtt, s vezetésre küldött kommunistára olyan mocskot szórjon, mint itt Varga Mihály teszi? Aligha. Felesleges volt a valláselle- nesség problémájának felszíni borzolgatása is. Hogy Van- czákné jár-e a kópián ágyába és milyen időnként, annak hánytorgatása vaktöltet az ezen a téren folyó harcban. A kérdés itt Bónis Lajos elhatározása szempontjából teljességgel lényegtelen. A szöveg helyenkénti éles naturalizmusa is feleslegesen jelentkezik. A harmadik felvonás észlel" hető hiányosságai elnagyoltsága ellenére is élményt jelentő esemény a Hajnali tűz bemutatója. Ha már a szervező agitációban nem is kell segítségül hívnunk a darabot, sokakat önmagukra ismertet, G egyben megnyugtat választásuk helyességéről, hogy az idő a szövetkezőket igazolta. Az Állami Déryné Színház a szerzőnek, darabnak járó igényes élőadásban hozta színre Salgótarjánban a Hajnali tüz-et. Az együttes becsületes jó munkát végzett, ha a parasztábrázolás nem is valamennyi művésznek egyformán kenyere. A tanítóból lett szövetkezeti elnök alakjában Temes Gábor elsősorban az elvhű kommunistát mintázza egyszerűen, természetesen, pózmentes nagyvonalúsággal. Bónis Lajos középparaszti vias- kodásánák ilyen fokú elszántsága íróilag nem mindenben indokolt, nagy egészében mégis elfogadható. Az alak motiváltáságát Szép Zoltánnak sikerült megmutatnia. A legteljesebbet talán Derecskéi Páltól kaptuk, Bencsik Antal veterán harcos kissé már elmerevülő, mégis nagyon becsületes jellemének megépítésével. A nehéz emberi ütközések mélyén is megcsillanó derű Kenedy Kovács Istvánnak nyújt hálás lehetőséget. Szintén a hely- zeí-fakasztotta fonákságok kihasználása hívja fel a figyelmet a kitűnő Szávay Lajos játékára, s az öreg Czakóban Károlyi Jánosra. Vérbő, erőteljes Siménfalvy Lajos középparasztja, — Török személyét olyannak mutatja meg, hogy teljes bizalmunkkal fogadjuk a szövetkezők közé. Varga Mihály alakja íróilag problematikus felvetés, s Tapasztó János sem tudja, hogyan értelmezze színpadra emberét. Nem az ő hibája. A darab nőalakjai közül leghitelesebben Bónisné és Vargáné áll előttünk Takács Anna és Tatai Éva művészi és figurális érdeméből. Ízes Donáth Lili Ilonka nénijének szókimondó közvetlensége, íróilag ugyancsak funkció nélkül hagyottak a darab szerelmesei, Géza és Marika is, s a szerzői megalkotás hiányosságait Mikola Lászlónak és Herendi Máriának csak helyenként sikerült feledtetnie Károlyi Judit harsány eszközökkel próbált özv. Vanczákné figurájának helyet igazolni a i eseményekben. Garamszegi Márta és Lénárd Gyula elfogadhatóan egészítette ki az együttest. Kalmár Tibor rendezése eszmeileg átgondolt, a darab említett hiányosságait azonban nem tudta feledtetni. (b. t.) Birod-e még, 3óska? .. Vázlatos válasz egy nógrádmegyeri kérdésre [Másfél millió forintnyi értékből: anyagból, emberi erőből építették, de ma már a világ kincséért nem adnák a nógrádmegye- riék azt a művelődési otthont, amelynek végső simítása rövid hetek kérdése. A jelenlegi mindenes célt szolgáló öreg iskolából saját portára költözik a kulturális, ismeretterjesztő tevékenység. Nagy esemény ez a falu életében, mert az utóbbi években itt is örvendetesen bontakozó szellemi igény tette parancsolóvá az építkezést. Az új művelődési otthonnak az ad különös értéket, hogy az építésben szinte az egész falu munkája benne van; az építési költségék felét társadalmi munkájukkal iskolások, KISZ-fiatalok, felnőtt korúak vállalták. A falu kulturális életének irányítója, Csókás József, a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel megtisztelt iskola- igazgató nagy hivatást szán ennek az otthonnak: művelődési bázisává ákarja tenni a környező vidéknek, ahol a körzet népművelői rendszere" sen cserélgetik tapasztalataikat. A termelőszövetkezeti községben egyáltalán nem közömbös, rrylyen készültségű emberek vállalkoznak a kulturális irányításra. Tágul az értelem s éhhez kell mérni a feladatok ellátását is. A paraszti, bányász és ipari dolgozókból rétegeződő Nógrád- megyeren sajátos feladatai vannak a népművelési, kulturális ismeretterjesztő munkának, — ezt a tervkészítésnél is figyelembe kellett venni. Aki ma Nógrádmegyei kulturális fejlesztéséért akar fáradozni, annak saját ismereteit is állandóan gyarapítania kell. Ebben a kötelességben Csókás József igazgató jár elől példával népművelő társai előtt. — Tíz éve vagyok kultúrotthon igazgató, — mondja — és azt tapasztaltam, hogy az ezzel kapcsolatos tevékenység hatott az iskolai életben elért eredményekre is. A felnőttek körében végzett ismeretterjesztés eredményezte például, hogy az iskolában megszűntek a mulasztások. Az iskolai munka mellett a népművelési teendő tehát olyan „mellékes” számomra, mint a tsz-tagságnak a háztáji. Nagyon jól jön. — Milyen kulturális igények jelentkeznek a falu életében? — Az elmúlt év februárjában egy értekezlet alkalmával a Nőtanács kezdeményezésére például az asszonyok, leányok számára szabás-varrás tanfolyamot kellett szerveznünk. A szakmai oktatási arra is felhasználtuk, hogy a nőket megismertessük a munkaegységszám,ítás módjával. A tavalyi ismeretterjesztő tanfolyam sikere után ebben az évben megszerveztük a dolgozók iskoláját, amelynek látogatói ipari és mező- gazdasági dolgozók, tanácsi vezetők. Nagy a népszerűsége a népfőiskolának, ahol mezőgazdasági, technikai szakismereteket sajátíthatnak el, világnézeti alapozottságra tehetnek szert az érdeklődők. — Fontos feladatnak tekintjük az ifjúság megfelelő szintű neveléséi. A három esztendős Ifjúsági Akadémia legnépszerűbb előadásai azok, amelyek az illik — nem illik kérdésével foglalkoznak. Az Ifjúsági Akadéma előadásaival párhuzamosan halad a KISZ politikai munkája, — világnézeti és művészetpolitikai ismertetést végeznek az előadók. Az előadások szín- vonalasságát növeli, hogy azokon a községbe hazajáró középiskolások, tanítóképzősök, érettségizett, technikumot végzett fiatalok is nagy számban vesznek részt. Ez az előadókat fokozott igényességre készteti, [Vagyon tanulságps meg1 * mérni, hogy a nógrádmegyeri ismeretterjesztő tevékenység milyen formáló hatással van az emberek tudatára? Az idei megkérdezés szerint így: a harminckét most végző általános iskolásból négy gyermek tovább kíván tanulni, tíz a termelőszövetkezeti életet választja, a többi ipari pályán akar boldogulni. Ez . a kis „statisztika” azért figyelmet érdemlő, Viszik a kiszét Öltöztetik a kiszét mert bizony volt idő itt is, amikor egyetlen gyermek sem akart megmaradni a gazdálkodó életmódnál. Hogy most egyszerre tíz iskolás is a tsz mellett határoz, ahhoz nemcsak a tsz-gazdálkodásiban mutatkozó egyre jobb ered-» mény, de a szülők alakuló gondolkodásmódja is hozzájárul. A gondolkodásmód egészséges alakulása pedig a gazdasági eredmények mellett az ismeretterjesztés érdeme. Az ismeretterjesztő munkának egészséges kiegészítője a községben a kulturális tevékenység, ami igen érdekes körülmények között bontakozott a mai eredményekig. Csókás József kézjelére évek óta szorgalmasan énekelget Nógrádmegyeren egy igen tehetséges gyermek* és ifjúsági kórus. Ez a kettő hosszú ideje egészséges vetélkedést folytat. Az együttesek gyarapodó sikere a felnőttekre sem maradt közömbös és így született meg a harmadik, a termelőszövetkezeti énekkar. A község vb. titkára például családostól jelentkezett a dalosok közé s a szövetkezeti gazdákkal együtt énekelnék a pedagógusok. A gyermekeknek, ifjaknak új „riválisa” támadt tehát a dalolás terén, de olyan, aki szövetségre kész, ha közös, nagyobb feladatról van szó. Most például az április negyediki eseményre készülődnek egységesen a dalosok. A termelőszövetkezeti énekkar egyébként azért is hasznos összefogás, mert a közösségi élet kialakításában rövid idő alatt egészen komoly jelentőségre tett szert. Igen élénk tevékenységet végeznek a község színjátszói is, akik nagyon helyes, egészséges érzékkel az egyfelvoná- sós színpadi művek tolmácsolásában látják feladatukat. Színjátszócsoportjamk bizony úgy teljesíthetik legtartalma- sfibban hivatásukat, mint a nógrádmegyeriek, ha egyfel- vonásosok műfaját karolják fel, — s olyan színvonalon, ahogyan azt a nógrádmegyeriek teszik. Persze, hogy a különféle kulturális kezdeményezések olyan eredményeket érhessenek el, mint itt, a megyeri népművelőkhöz hasonló képzett vezetőkre van szükség. Ha tenni kell valamit, Megy eren 8—10 pedagógusra is lehet számítani. A „szocialista kultúrás” Csókás Józseftől például maguk a tanácsi vezetők kérdik számtalanszor: — Bírod-e még, Jóska? ... De ugyanígy kérdezhetnék Bratinka Józsefet, a dolgozók iskolája, Borda Istvánt, az Ifjúsági Akadémia, Géczi Tibort, a KISZ politikai oktatás, Ottó Lajost, a színjátszó csoport, Molnár Jánost, a népkönyvtár vezetőjét, Radies István festőművészt, a gyakorló éves kis tanítónőt, aki áz Ifjúsági Akadémián a leányokat fogja egybe s Csókás József szerint a mindnyájuk között legérdemesebbet, Balázs Tihamért. aki a „beiskolázások” terén teljességgel megoldotta a cigányproblémát. Mindnyájan bírják. Tj1 zek a pedagógusok ha^ talmas munkát végeztek már eddig is a község m ű velőd éséért. Szé toszlatták a szülők közönyét, gyermekeik iránti felelősséget oltottak az emberekbe, társadalmi áldozattal tanulószobákat létesítettek, vakoltaik, meszeltek, villanyt szereltek - és kályhákat javítottak s mindezek segítségével meglepő tanulmányi eredményeket értek el. Nógrádmegyeren jó kezekben van és jó úton halad a tudatformáló munka. Barna Tibor Ma még nem teljesen tisztázott annak a népszokásnak az eredete, amelyet a tavaszi ünnepkör hagyományaként, megyénk néhány községében kiszehajtás („kiszihajtás”) néven ismernek. Feltételezhető, hogy ez is, mint számos más, napjainkban is ismert népszokás, a pogánykorban keletkezett. A pogánykorban ugyanis szokásos volt, hogy a tél felett győzedelmeskedő tavasz tiszteletére örömünnepélyeket, jelképes temetéseket rendeztek. Még néhány évtizeddel ezelőtt is, egy-két nógrádi faluban a kiszehaj- tást azzal a tudattal végezték, hogy ezzel a tél hosszú, jolt a célja, hogy a nem kívánatos dolgokat az embertől fávol tartsa. A kiszét mindenütt, ahol íz a szokás ismeretes volt, nrágvasárnap hordták. Szandaváralján csak akkor xajtottak „kiszit”, ha ham- mzószerdától virágvasárnapig asszonyhalott nem volt a faluban. Ha ez alatt az idő ilatt asszonyt temettek, azt mondták, hogy a halott vitte ki a kiszét. Ha azonban az üőbb említett időben halott lem volt, akkor virágvásártavaszán ment férjhez. A ru ha kiadását megtagadni nen illett. Ha mégis előfordul ilyen, akkor azt a leányol kiénekelték. A leányok a kiszét úgy ké szítették, hogy először keres tek egy hosszú rudat, errt szalmából fejet csináltak éj bekötötték egy fehér kendő vei. A fejre ceruzával, vagi korommal szemet, szájat, or rot rajzoltak. Ezután egy rö videbb fát tettek keresztbe ez volt a kisze keze. A tes alakját szalmából kiformálták, majd inget, pruszliko és szoknyát adtak rá. A fe jére menyecskefőkötőt tettek A leányok ezután elindul tak a kiszével a falun végig hogy az minden betegsége összeszedjen. Közben a leá vyok ezt énekelték: ,.Haj ki kiszi, haj ki, A szondái várba. Gyöjj be súdar, gyöjj be, A mi kis konyhánkba. Kivisszük a betegséget, Behozzuk az egészséget, Ha), ki kiszi, haj ki." Amikor kiértek a falu vé gére, ott a kiszét levetkőztet ték, a szalmát a fával együl meggyújtották, hogy az össze szedett betegséget megéges sék. A leányok a tüzet ke resztül is ugrálták. őrhalomban a kiszét - társaik kíséretében — ké leány vitte ki az Ipoly pan jára. Itt leszedték róla a n hát, a karót és a rajta lev szalmát pedig beledobták a Ipolyba, jól a közepére, hog a gyerekek el ne érjék é vissza ne hozzák a falubt mert akkor a leányok ner mehettek volna férjhez egész évben. Honton a férfiruhába öltöztetett kiszét, a legények hordták végig a falun, hogy a jég el ne verje a határt. álc volna. szalmával meg- lörzsölték arcukat, hogy ne 'egyenek szeplősek. Ezt a kedves népszokást, ímely agykor úgyszólván megyénk minő.en községében megtalálható volt, már sehol sem gyakorolják. Hiszen azok i gazdasági és társadalmi viszonyok, amelyek ezt a szóA kiszehajtás Tereskén a kisze ruhája pendelyből, négy-öt szoknyából, ingből, pruszlikból, nyak- bavaló kendőből és fejkendő' bői állt. Régebben a fejken■ dő helyett főkötőt tettek a kisze fejére. Amikor elké- szültek az öltöztetéssel, minden leány elsőnek igyekezett ■ felkapni a kiszét, mert azt hitték, hogy aki először ve■ szí kezébe a kész kiszét, az- megy leghamarább férjhez. ) A szokást itt azért tartották, : hogy dög ne legyen a faluI ban. : Ismeretes volt a kiszehajtás , Patvarcon is. A leányok, mi: előtt a. kiszét a patakba dobKast évszázadokon Keresztül fenntartották, megszűntek. A nagyobb forgalmú utak melletti, vagy közeli községekben, mint őrhalom, Hugyag, Tereske, stb. 25—30 évvel ezelőtt vittek utoljára kiszét. Megyénkben az utolsó kisze- hajtás 1957-ben volt Szandaváralján. Helyes a balassagyarmati Palóc Népi Együttes vezetőségének az a gondolata, hogy még a tavasz folyamán műsorára tűzi a kiszehajtás bemutatását és ezzel felelevenít egy ma már csak emlékezetben élő érdekes népszokást. Zólyomi József nap litánia után a leányok, valamelyik társuk házának udvarán elkészítették a kiszét. Az öltöztetéshez szükséges ruhát annak a menyecskének kellett adni, aki az elmúlt év őszén, vagy az év sötét éjszakái alatt összegyü- lemlett bajt, bánatot jelképesen eltemessék. A kiszének úgyszólván községenként változott a rendeltetése. Belső tartalmában azonban nem volt eltérés. Az
