Nógrádi Népújság, 1960. november (16. évfolyam, 88-96. szám)

1960-11-19 / 93. szám

1960. november 19. NÓ8RADI NBPOJIAS s A az elkövetkezendő években megtérülnek A szilaspogonyi Új Élet Termelőszövetkezetben az idei évben igen sokat fordí­tottak a termelőszövetkezet saját erejének növelésére, mégpedig olyan formában, hogy a közösből eredő bevé­tel jelentős részét különböző beruházásokra, a fel nem osztható szövetkezeti alap növelésére fordították. Az idén készítették el jó­részt saját erőből a 25 férő­helyes sertésfiaztatót, amely- lyel eddig legfontosabb alap­ját teremtették meg a sertés- tenyésztésnek. Elkészítettek egy háromszáz férőhelyes juhhodályt, s hozzáláttak egy másik ugyanilyen férőhellyel bíró hodály építéséhez. Ezen­kívül elkészült egy nyári szállás is, amelyben 25 szarvasmarhának biztosítot­tak férőhelyet. Mintegy 160 szakmunkást képeznek ki az idén a tsz-ek számára Az illetékes művelődési szakemberek magukévá tet­ték a mezőgazdasági munkát végző dolgozók ismereteinek, szakmai műveltségének gya­rapítását is. Az idén mintegy 40 terme­lőszövetkezeti községben in­dítottak ezüstkalászos gazda- tanfolyamot, ezenkívül 10—12 tsz-községben szakmunkás- képzési tanfolyam megrende­zésére kerül sor. Ezeken a szakmunkásképzési tanfolya­mokon az idén először termelő- szövetkezetben dolgozó pa­rasztemberek szakmai ismere­teinek gyarapításáról, a mo­dern technika és mezőgazda- sági módszerek alkalmazásá­ról gondoskodnak. így az idén mintegy 160 ember teszi le a mezőgazda- sági szakmunkásvizsgát. A gazdasági épületek ké­szítése mellett igen komoly gondot fordítottak arra, hogy gyorsabbá, könnyebbé tegyék a munkát a termelőszövetke­zetben. Ennek érdekében vá­sároltak az idén egy zetort, s mióta a termelőszövetkezet tehergépkocsival rendelkezik, jelentősen meggyorsult a kü­lönböző terményféleségek szállítása is. Ez a nagyarányú, jórészt saját erőből történt beruhá­zás, vásárlás kissé csökken­tette a termelőszövetkezetben a korábban betervezett mun­kaegység értékét. EGY FE] KARFIOL Nem nagy dologról van szó, csak egy fej karfiolról. Egy fe) karfiolról, melyet egy Nógrád megyei tsz-ben elcseréltek egy fél fehérért. Hogy mi az a fél fehér, hát azt ki ne tudná? Különösen a hűvös őszi reggeleken oly föl- eső dolog leengedni a garaton. Piaci nap van, megrakott kocsi kocog a reggeli órákban. A ba­kon Pista bácsi, a kertész 111 kissé fázósan, előre meredve.- Pista bácsi, Pista bácsi! Nevének hallatára az öreg lassanként hátrapillant. Az is­merős asszony már a kocsinál tart. — Adhatna egy karfiolt! Az öreg kissé gondolkodik, ta­lán a jó és a rossz viaskodik benne. Majd egy jól megter­mett karfiolt nyom az asszony kezébe. Két kétforintos csörög, s lebonyolódott az egyszerű csere. A kocsmaajtóból kijövet Ismerős férfi várja Pista bácsit, a tsz fő­könyvelő. Az öreg meghökken, vörösödik, zavarában nem is tudja mit mondjon. De érzi, hogy valamit kellene mondani. — Csak egy karfiol... ugyanis annyi van, — dünnyögi az öreg. A könyvelő csak ennyit mond: ejnye, ejnye. Pár nap múlva, amikor meg­rakott szekerek hordták a tsz kukoricáját, a kertészet földje mellett haladtak, Pista bácsi hangosan odakiáltott az egyik kocsisnak: — Hej, Feri, állj meg, leesett egy cső, vedd föl, sok kicsi sok­ra megy! Schrodt Ernő Cellulóz termelés a szécsényi Mocsolya-dűlóben A nagyüzemi állattenyésztés kialakításán munkálkodnak a szécsényi járásban A szécsényi járás állatte­nyésztése — kiváltképp az Ipoly-menti községeké — igen régi múltra tekint visz- sza, s híre túljutott a megye sőt az ország határain is. A járás termelőszövetkezetei, éppen ezekből a tényekből kiindulva azt a célt tűzték maguk elé, hogy megteremt­ve a nagyüzemi állattenyész­tés alapjait, tovább fejlesz­tik ezt a jól jövedelmező termelési ágat. Az ipolytar- nóci Béke Termelőszövetke­zet igen jól fogott hozzá a célkitűzések megvalósításá­hoz. Már a közös gazdálko­dás első évében igen jó te­hénállományt alakított ki. Az állomány egy részét vá­sárolták, másrészt a tagok által behozott állatok adják. A termelőszövetkezet a gon­dos munka eredményeképpen ma már törzstenyészetű szarvasmarhákkal rendelke­zik. A tavasszal 21 és fél li­ter volt a fejési Átlag, amellyel igen előkelő helyet Szécsény előtt, a főútvonal mentén találkoztunk ezzel a néhány fiatallal. Illyés Jó­zsef, a Cserháti Erdőgazdaság szécsényi erdészetének fa­használati előadója egy hosz- szú, komplikált vasszerkeze­tet vitt egyik helyről a má­sikra. Aztán láttuk, hogy az Oláh Ferenc és Csókási Ti­bor által előkészített hatal­mas, kidöntött fákat csakúgy nyeste vele darabokra. MRT 50-es fűrészgép volt ez a furcsa „vasszerkezet”. A szécsényi Mocsolya-dűlóben mintegy két és fél hektár te­rületet rendeztek át: a ha­gyásfáktól és bokroktól meg­tisztították, a hagyásfákni gondosan feldarabolták, hogy aztán nekikezdhessenek a telepítésnek. Itt, a Mocsolya­dűlóben ugyanis 9 ezer da­rab nyárhusángot yltetnek el, hogy a papír- és lértjez- gyárak részére cellulóz anyagot termeljenek. A kopa- dai nyárnak ugyanis nagy cellulóz tartalma van és ez a furnérlemez egyik fontos alapanyaga. A 9 ezer darab nyárhu­sáng elültetésével Szota Ma­rikát, Oláh Irénkét, Gépzi Pirikét, Gajzinger Annát és Bozó Pirikét bízták meg, akiket olyan vidám és derűs hangulatban találtunk a Mo- csolya-dűlő bozótjai között. Azóta már végeztek a husán­gok ültetésével, mert ahogy tájékoztattak, igen ügyesek és szorgalmasak mindany- nyian. O. B. Akik a bozótot takarították és a nyár-husángot telepí­tették... s ez a gyenge állomány is le­romlott a férőhely- és takar­mányhiány, sok esetben a szakszerűtlen gondozás követ­keztében. A meglevő férőhe­lyeket figyelembe véve, s eh­hez hozzászámítva még az idén befejezést nyerő létesít­ményeket, összességében meg­oldódik a járás férőhely prob­lémája. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy néhány ter­melőszövetkezetnél nem kell majd mindent megtenni az állatok elhelyezése érdekében, szükségmegoldásként téliesí- teni kell a szerfásistállókat, s igénybe kell venni azokat a nagy istállókat is, amelyek a termelőszövetkezeti gazdák tulajdonában vannak. A jelentkező abrak-szálas- takarmány hiánynak — mert a járás néhány termelőszö­vetkezetében az idén sem si­került teljes egészében megoldani — a pontos takar­mányszabvány elkészítésével, és annak legszigorúbb betar­tásával tudják elejét venni. Ezenkívül a járási mezőgaz­dasági osztály javasolta a termelőszövetkezeteknek a ku­koricaszár silózását répasze­lettel, valamint a juhok téli legeltetését is. A járási ta­nács mezőgazdasági osztályá­nak segítsége, szaktanácsadá­sa csak abban az esetben éri el célját, ha a járás termelő- szövetkezetei is mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy hozzáértő, szakszerű munkával kialakítsák a nagy­üzemi állattenyésztést, to­vább öregbítsék a járás ál­lattenyésztésének jó hírnevét. ... és akik a fűrészgéppel darabolták a régi hagyásfákat. iOGOOOOOeJOOGGOOOOOOOOOOOOOOGOOOOOGOOOOOOGOOOOOOOOOGGOOOOOOOOOO Négyen vitatkoz­tak a szobában: A vb. elnök, a járási főagronómus, a köz­ségi felügyelő és a Tartós Béke Terme­lőszövetkezet elnö­ke. — Mé hivatta­tok? Tán megint a vetéssel zaklattok? — fakadt ki a tsz- elnök, s megnedve­sítette az alkoholtól szárazzá cserzett szájaszélét. A többiek csak néztek rá. Nem tud­ták mire vélni az elnök ingerültségét Arcát fakónak, sze­mét mélyenülönek látták. — Mikor veted a gabonát? — kérdez­te a vb. elnök. — Mi közöd hoz­zá...! Különben akkor, amikor jónak látom! — bökte rá a tsz-elnök, s zava­ros tekintetét az el­nökre szegezte. — Ez meg milyen beszéd? — kérdezte az elnök megütköz­ve, de azért türtőz­tette magát. — Teg­nap nem esett az eső, a földet meg­fújta a szél, ma sem esett. Jó az idő. Még a nap is kisü­tött. Csak vetni kel­A murci és a tsz elnök lene. A helyi Dimit rovban már befejez­ték a vetést. Az egyéniek is vetnek, csak éppen te böl- cselkedsz. — Ha vetnek, vet­nek, mit törődnek vele. — A tagok meg­rágják a füledet, ha nem lesz kenyerük jövőre! — kapcsoló­dott a vitába a fő­agronómus. — Hát aztán? — felelte rá hetykén az elnök. — Meg­rágják a fülem, de akkor se vetek kéz­zel! — ezt már in­dulatosan kiáltotta s felugrott a szék­ről. — Ha géppel nem vethetek, ak­kor kézzel se vethe­tek. Be sem tudom takarni... — Érdekes! — válaszolt rá a főag­ronómus. -T- Az egyéniek be tudják takarni a magot, a dimitroviak is, csak éppen te nem? Nem nyögni kell itt, meg kifogásokat keresni, vetni kell minél előbb! — zengett az agronómus hangja. — Nem érdekel! Inkább 10 évet ülök, de nem vetek kézzel! — Utasítlak rá. mint vb. elnök! A tsz-elnök arca eltorzult, homlokát összeráncolta. — Te?! Utasítasz? — A tsz-elnök hang­ja gúnyossá vált. — Se te, se a járás, de még a megye sem! Nekem ne paran­csolgassanak! A többiek majd kővé meredtek. Csend lett. Ilyen hangnem­ben még ember nem beszélt velük. A fő­agronómus valamit jegyzetelt az előtte levő füzetbe. Ami­kor befejezte, így szólt: — November kö­zepe van. Az időjá­rás kiismerhetetlen. Száraz, napfényes időre nem számítha­tunk, de annál in­kább fagyra, hava­zásra. Ezek szerint gépi vetésre nem sok kilátás van. Kézzel kell vetni a gabonát. Nincs mire várni, az ősz utolsó huszonnégy órájában vagyunk. A vetéshez több vetőmag szük­séges. Nehezebb a munka is. De vetni kell! Fogassal na­gyon jól be lehet takarni a magot. S még egy. Állampol­gári kötelességed a vetésterv teljesítése. Népgazdasági érdek, a tagok érdeke is. Egy tsz-elnöknek pe­dig az a kötelessége, hogy gondoskodjon a tagok kenyeréről, a népgazdasági ter­vek teljesítéséről. Te nem nagyon tö­röd magad ezekért a célokért... Az ál­lami irányításról majd a járásnál el­beszélgetünk ... — nyomta meg a szót a főagronómus, s felállt, jelezve, hogy befejezte a beszélge­tést. Amikor kezet fo­gott a tsz-elnökkel, megcsapta őt a nova murci undorító sza­ga. — Kevesebb mur- cit, s több gabona­vetést! — mondotta neki. A tsz-elnök lesü­tötte szemét, majd rogyadozó léptekkel távozott. Még kö­szönni is elfelejtett a bennmar adóknak. (Gortva) foglaltak el a megyében, s a jelenlegi 19 literrel is me­gyei elsők között vannak. Hasonló jó állományt alakí­tottak ki a varsányi Dózsa Termelőszövetkezetben is. Természetesen a nagyüze­mi állattenyésztés alapjainak megteremtése, az áttérés az állattartásról az állattenyész­tésre nem megy zökkenőmen­tesen. A járás termelőszövet­kezeteinél az állatállomány minősége mellett szükség van az állatok számának nö­velésére is, hogy megvalósít­sák a kitűzött feladatokat. Ez azonban az idei évben igen komoly gondot jelent. Ugyanis a felmérés alapján, amelyet a járási tanács me­zőgazdasági osztálya végzett, a termelőszövetkezetek ál­lattenyésztési tervénél, bizo­nyos mérvű kiesés mutatko­zik. Nem lesz meg a tervsze­rinti tehénállomány, s a be­tervezett 100 hold szántóra jutó hízómarhák száma is kevesebbnek mutatkozik. Nem jobb a helyzet a sertésállo­mánynál sem. A tervezett több mint 1500 hízottsertés­nek talán egyharmadát adják le az idén a járás termelő- szövetkezetei. A tervteljesítéseknél mu­tatkozó kiesések okát vizs­gálva, megállapítható, hogy ezek jórészt férőhely és ta­karmányhiány, valamint megfelelő növendékállatok hi­ánya miatt mutatkoznak. A tervkészítés idején' egy-egy termelőszövetkezetnél meg­történt ugyan a férőhelyek felmérése, itt azonban azo­kat is figyelembe vették, amelyek építése még el sem kezdődött. A termelőszövet­kezeti gazdák tulajdonában levő nagyobb istállók, paj­ták szolgálták a meglévő ál­latállomány elhelyezkedését, amelyekben szakszerű nagy­üzemi állattenyésztést foly­tatni elképzelhetetlen. A férőhely és takarmány­hiány volt tehát a legfőbb ok, amely késleltette a meg­felelő számú szarvasmarha és sertés megvásárlását, az állattenyésztés kialakítását. A NÖVENDÉKMARHAKNAL azonban a kevés számú nö­vendékállat is gátolta ezt. Magyarázható ez azzal is, hogy a növendékállatokat más megye területére vásá­rolták fel még akkor, amikor a járás termelőszövetkezetei éppen az előbb említett okok miatt képtelenek voltak azok tartására. A járás termelőszövetke­zetei, a járási tanács mező- gazdasági osztályának segít­ségével komoly intézkedése­ket tettek és tesznek a ké­sőbbiek folyamán is, hogy megjavítsák a járás állatte­nyésztési helyzetét. A terme­lőszövetkezetek számának növekedésével szaporodott ugyan az állatok száma, de az állatállomány minősége bizony még igen komoly kí­vánnivalót hagy maga után. Ez abból adódik, hogy A KÖZÖSBE HOZOTT Állatok minősége nem volt a legjobb. nyörű almákat is a kiraka-; tokban? • ; — Láttam. ; — S nem gondolt arra,: milyen jó lenne azokból: venni? : — Gondoltam én nem is! egyszer. • — Nahát én elmondom,; hogy jártam egyszer a ki-; rakattal. Én mindenáron a; kirakatban lévő gyönyörű al-: mát akartam megvenni a: kórházban fekvő feleségem-: nek. Az eladók le akartak' beszélni, mondván, sokkal' jobbat adhatnak az ott lévő; ládákból. Nekem az nem kel-; lett, én a gyönyörű, kívánatos; almát akartam megvenni.: Végre az üzletvezető engedé-: lyével meg is szereztem a: gyönyörű piros almát. Öröm*: mel vittem a kórházba, s alig ■ vártam, hogy feleségem fel-; vágja. Tessék elképzelni, a gyönyörű alma belül rothadt; volt. — Ilyen az élet, a világ,: fiam — szól közbe az idős plébános. — Nemcsak a világ ilyen, hanem az anyaszentegyház is — folytatja Barta. — Gyer­mekkoromban csábított a csillogása, a legszebbnek, a legjobbnak hittem a világon, s csalódtam benne. Főtiszte­lendő úr, az én almámhoz hasonló a maga szentnek tartott anyaszentegyháza, ezért nem járok a templom táján, ezért nem kell az ön istene maradok, ami voltam, pogány Barta Lajos, s ha az üdvösség is olyan, mint az ön drága anyaszentegyháza, inkább jöjjön a pokol. A NAGY VITA ezzel vé­gétért. Barta Lajos bo­csánatot kért az öreg paptól a zavarásért, s nyugodalmas jóéjSzakát kívánva elindult hazafelé. Szabári Zénó a ka­puig kísérte, majd mikor be­csukódott a kapu, visszasie­tett az irodába, húzott még a miseborból s a templom felé fordulva, lopva keresztet vetett. Kata János ................................................... — Azért kerülöm a temp­lomot, mert az az Ür háza, mi pedig szegény, istenverte emberek voltunk. A mi Iste­nünk nem egy a maguk Is­tenével! — Ne káromolja az úr szent nevét, fiam! — állítja meg Szabári a zúduló szóárada­tot. — Az én Istenem a maga Istene is, csak maga hűtlen lett hozzá. Az anyaszentegy­ház a maga anyaszentegyháza is, csak csalfán elhagyta, nem a mi bűnünk ez! — Hát kié, talán a Barta- családé? Talán az apámé, aki kenyeret alig tudott adni nyolc gyerekének, s maga mégis elvitette az ágyunkról a dunyhát? — Add meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek, ami az Istené, tanítja Krisz­tus urunk! — eszerint jár­tunk el. — De ugyanez a Krisztus a szegények gyámolítója volt, ezért feszítették keresztre a gazdagok — érvel Barta. — Nehéz eset ez, édes fiam. Nagyon nehéz! Maga perbe száll az úrral, sem­mibe veszi az úr anyaszent- egyházát, mert az egyszer- kétszer megbüntette hűtlen gyermekét! Nem jó dolog ez! Gondolkozzon csak ezen! — Gondolkoztam én már ezen nem is egyszer, s arra a meggyőződésre jutottam, hogy jobb, ha távoltartom magam a templomtól. —Helytelen dolog ez, fiam, hiszen az anyaszentegyház megbocsát és ez a legszen­tebb dolog a világon. Barta Lajos még sokáig vi­tatkozott Szabári Zénóval, amikor egyszer, úgy tíz óra felé, furcsa kérdést tesz fel. — Volt-e főtisztelendő uram a városban? — Hát hogyne lettem volna. — Szokta-e nézegetni a ki­rakatokat? — Ha időm van, szívesen ■nézegetem. — Akkor biztos látott gyö-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom