Nógrádi Népújság, 1960. október (16. évfolyam, 79-87. szám)
1960-10-01 / 79. szám
8 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1960. október 1. HÍREK. NEM „SZIA“! A kislány, aki betérül a művelődési hajlékba Balassagyarmaton, mert szépet látni vágyik, gondtalanabbá tenni gondterhes kis életéi, még nem igen érte meg a huszadik tavaszát. Fekete estélyiben jön s két mankó van a hóna alatt. Hamvas a pofi, átlátható a szem egész a szívig. Az ember sokszor pillanat alatt olvasni tud a szemből s jellemeket, sorsokat, tragédiákat tud olvasni. Olyan fiatal, üde és csinos, hogy feléje fordulnak a várakozók s gyönyörködnek benne. Pedig két mankó a támasza. Kíséretében idősebb ember. Az apa. Semmi nem mutatja, hogy a teljes józanság határán mozogna. S míg várakozunk, a férfi magakorabeli asszonnyal társalog, hiszen özvegy ember. A kislány meg áll. Vár. Sokan vagyunk a csarnokban, sokféle emberek. Nem sok idő kell a dologhoz, a lányka köré néhány siheder toborzódik, olyan 18—20 év körüli suhancár. Lehet, azok közül, akik néhány évvel előbb még játszó pajtásai, iskolatársai voltak. Szemtelen évődés indul s a merészebbek ott, a tömegben már a mellét is keresni próbálják. Mások az arca körül keresgélnek. — HULIGÁN A kis virág, a tavaszi hajnal harmatú meg csak hátrál sután a két mankó baráti támaszával, de hová? A fal már utat szab a félénk menekülésnek. onnan nincs tovább. Nézik az emberek, a körül- állók, nézem én is, gyáván, hogy nincs szavam az eseményhez, mert kiszolgáltatottat hagyok magára s nézi borittas gőzzel az az ember is, akivel ez a kislány ide jött. Nézi jóidéig, de végül ő is elégnek tartja a suhancárok pimasz röhejét, a kezek repkedő mozdulatát, a kislány bizonytalan védekezését és elhessenti a társaságot. De csak úgy, az ittasak, a félittasak szelíd módján. Kérdem az ismerősöket, mit tudnak? Így ismerem meg a történetet: A kislányt tavaly cséplő baleset érte. Dobba került féllába és odaveszett. Az anyja meghalt s most két mankó a támasz, amely védelmet nem ad: Védelmet hát a társadalomnak kell adnia a huligánokkal szemében, ilyen esetekben pedig kímélet nélkül. És azok úgy értsék meg végre, hogy nem „szia”l - huligán!... Nem szóltam a dologba. Nagyon szégyellem magam. (barna) A LOTTO E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 18 34 58 70 71 — A megyei tanács mező- gazdasági osztálya és a Nógrádi Népújság szerkesztősé- sége holnap, Balassagyarmaton a járási tanács termében ankétot rendez a termelőszövetkezeti elnökök részvételével. Az ankét tárgya: Hogyan biztosíthatjuk a tsz tagság jövedelmének állandó emelését? — Megkezdték az aszfaltozást a 21-es műút újabb szakaszán, a Zagyvapálfalvi Üveggyárnál. — A Lzányvásár, Jacobi Viktor nagyoperettje az Állami Déryné Színház előadásában nagy sikert arat megye- szerte. A darab bemutatására október 5-én Salgótarjánban is sor kerül a Városi Művelődési Otthonban. —Eddig több mint 80 vagon gabonát csávázott a növényvédő állomás két gépe a termelőszövetkezetekben. Még mintegy 120 vagon gabona vár csávázásra. — A vezetés színvonaláról tanácskozott több szakmai szakszervezet elnölcsége ezen a héten megyénkben. — Az idén eddig már 100 darab 106 kg átlagsúlyú hízottsertést értékesített a ce- red-tótújfalusi Búzakalász Termelőszövetkezet. — Sertésfiaztatót épített a karancsaljai termelőszövetkezet. A fiaztató műszaki átadására a napokban kerül sor. — Az őszi mélyszántást november végére 1200 holdon befejezi a Pásztói Állami Gazdaság. RADIO MŰSOR Vasárnap, október 2. Kossuth-rádió: 8.10: Dalok szárnyán . . . 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Zenei fejtörő. 10.00: Operettmelódiák. 10.15: Mozart müveiből. 10.40: Bolyongó papír- hajócskák. Japán mese. 11.10: Hanglemezparádé. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi... 13.30: Rádiólexikon . . . 14.00: Randevú a Kossuth-adón. 14.40: Külpolitikai kaleidoszkóp. 15.00: Hangszerszólók. 15.30: II. félidő. Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.20: Maria Callas énekel. 17.10: Kincses Kalendárium. 18.10: Zenekari muzsika. 19.05: Emberek között... 19.15: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 20.15: Temessétek el a holtakat. Rádiójáték. 21.50: Saint Saens: Omphale rokkája — szimfónikus költemény. 22.55: Janus Pannonius: Diesőitő ének. 23.00: Jack Payne zenekara játszik. 23.30: Delibes-művek. 0.10: Csárdások. Petöfi-rádió: 8.30: Orgonamuzsika. 9.00: Kisdobosok félórája. 9.30: A Magyar Rádió Gyermek- kórusa énekel. 9.45: Tavaly végeztek ... 10.00: Szív küldi... 11.00: Budapesti zenei hetek, 1960. 12.30: Irodalmi műsor. 12.50: Művészlemezek. 14.15: Magyar tájak. 14.40: Fúvószene. 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 15.15: Ray Anthony kórusának és zenekarának műsora. 16.10: Élő magyar klasszikusok. 16.55: Könnyűzene. 17.10: Amíg Verdi „Aida” c. operája eljutott a színpadig. 18.10: Egy csirke meg az asszony. Elbeszélés. 18.30: „Utam muzsikával járom.” Operettrészletek. 19.30: Budapesti zenei hetek, 1960 . 20.30: Hangversenynaptár. 21.50: Tánczene. Hétfő, október 3. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Riportműsor. 9.15: Filmzene. 9.45: Lányok, asz- szonyok ... 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Szívesen hallgattuk... 12.10: Népi zene. 12.50: Versek. 13.00: Operettrészletek. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Heti zenés kalendárium. 15.10: Kazal László énekel. 15.30: Üt- törő-híradó. 15.50: A Gyermek- rádió énekszakköre. 16.10: Szív küldi... 17.15: Tánczene. 17.45: Ifjúsági őrjárat. 18.00: Glinka műveiből. 18.30: Hazai körkép. 18.50: Strauss-művek. 19.05: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. 20.25: A Rádiószínház bemutatója: vízválasztó. Rádiódráma. 22.15: A Magyar Rádió énekkara énekel. 22.40: Tánczene. 23.40: Hegedű- és orgonamuzsika. Petöfi-rádió: 14.15: A Gyermekrádió műsora. 14.35: Zenés utazás Jugoszláviában. 15.00: Operarészletek. 15.40: Negyedóra háromnegyedben. 15.55: Döntés. Regényismertetés. 16.50: A világ minden tájáról. 17.00: Filmzene. 17.15: Diszpécser voltam. 17.27: Bartók: I. vonósnégyes. 18.00: A Gyermekrádió műsora. 18.20: Cigándi lakodalmas képek. 19.05: Arany János pedagógiai eszméi. 19.20: Liszt: Mefisztó keringő. 19.35: A pécsi stúdió műsora. 19.55: Részletek a János vitéz c. daljátékból. 20.40: Falurádió. 21.05: Tánczene. 22.00: Könnyűzene. 22.40: Schubert: f-moll fantázia. 1 Több mint 200 versenyző vett részt a termelőszövetkezeti liatalnk Spartakiádjának küzdelmeiben Balassagyarmaton Első ízben rendezték meg Nógrád megyében a Termelőszövetkezeti dolgozók Sparta- kiádját Balassagyarmaton. A Spartakiád versenyszámaiban, atlétikában, röplabdában, kézilabdában több mint 200 fiatal mérte össze erejét, ügyességét, hogy eldöntsék kik is a legrátermettebbek a megyében. A versenyzők igen nagy küzdelmeket vívtak az egyes versenyszámokban a jobb helyezésekért, ahol a legjobban a balassagyarmati járás fiataljai szerepeltek. De jól megálltak a helyüket a rétsági járás, a szécsényi járás és még a salgótarjáni járás versenyzői is. A Spartakiád versenyszámai jó megrendezés mellett igen sportszerű küzdelemekben folytak le, mely igazolja, hogy a Termelőszövetkezeti Dolgozók Spartakiádját érdemes minden évben kiírni és megrendezni, mely elősegíti a falusi sport további fejlődését. „Szavakban el nem mondhatom, milyen jó érzés fogott el, amikor a Spartakiád országos döntőjén a dobogó legmagasabb fokára állhattam44 mondotta Török Pál balassagyarmati fiatal, aki a Falusi Spartakiád országos döntőjében Egerben a gránátdobásban Nógrád megyének országos bajnokságot szerzett. Török Pál, ez a balassagyarmati fiatal, aki a IX. Falusi Spartakiád járási döntője előtt 4 hónappal kezdett el sportolni, az atlétikai számokban szeretett volna indulni. Azonban az utolsó pillanatban mégis úgy döntött, hogy a gránátdobásban indul. S ebben a sportágban meg is nyerte először a balassagyarmatiak közül a bajnokságot, majd pedig a járás legjobbjainak küzdelmében bizonyult legyözhetetlennek. Innen kemény munkával került fel a megyei döntőre Salgótarjánba, ahol bizony nem akadt az öt járás fiataljai között olyan, aki nagyobbat tudott volna dobni gránáttal, mint Török Pál, a balassagyarmati járás 22 éves fiatalja. így jutott fel az országos döntőre. Egerben azután bekövetkezett az a kellemes meglepetés, amelyre még álmában sem mert gondolni. A 19 megye férfi gránátvetőinek küzdelmében Török Pál bizonyult a legjobbnak 70 m-en felüli dobásával, s így ő lett a IX. Falusi Spartakiádjának bajnoka. Török Pál jómodorú, szolid fiú, kinek szülei tsz-tagok. Ez a fiatal igen sportszerűen él, s minden vágya, hogy továbbra is sportolhasson. A legszívesebben atlétizál, gerelyt hajít és súlylökésben is edzi magát. Szeretne ezekben a versenyszámokban is eredményes lenni. Éppen ezért nagy szorgalommal és odaadással készül, hogy a következő versenyekben már ezekben a versenyszámokban is eredményesen szerepelhessen, s mint mondotta, szeretné bebizonyítani, hogy nem véletlen volt az Egerben elért szép eredménye, s az, hogy ő bizonyult az ország falusi sportolói közül a gránátvetésben a legjobbnak. Szeretne a X. Falusi Spartakiád küzdelmeiben is ott lenni Nógrád megye színeiben a többi megyék legjobbjai között, hogy további sikereket szerezzen szűke bb hazájának, Balassagyarmatnak, s Nógrád megyének. Eddig 6200 fő szerezte meg az olimpiai jelvényt Nógrád megyében Folynak az Olimpiai jelvényszerző versenyek megyénk területén. Sajnos, a Falusi Spartakiádok és más versenyek folytán nem olyan ütemben, mint azt el lehetett volna várni. Az eddigi jelentések szerint Nógrád megyében 630 fő szerezte meg a szép jelvényt. A megye öt járása közül a legjobb eredményt ezen a téren a balassagyarmati, a rétsági Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. 8.45: Szivárvány. Elbeszélés. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.20: Iskolai kórusok. 9.40: Jiri Hudec: Rapszódiá zongorára és zenekarra. 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25: Népi muzsika. 11.00: Színek és évek. Kaffka Margit regénye folytatásokban. 11.20: Csaj'kovszkij: esz- moll vonósnégyes. 12.10: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. 13.00: Karinthy Ferenc karcolatai. 13.20: Zenekari hangverseny. 14.20: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Részletek Künneke operettjéből. 15.10: Egy falu - egy nóta. 15.30: Oj Helikon Társaság. 16.15: Népdalcsokor. 16.35: A barátság hullámhosszán ... 16.45: Nyíri Pál énekel. 17.15: Szív küldi... 17.50: A Rádió Ipari Rovata jelenti. 18.10: Bach E-dur partita. 18.30: A merengő- höz. Vörösmarty Mihály költeménye. 18.35: A Pjatnyiclcijegyüttes és a Mojszejev-együttes zenekarának műsorából. 19.05: A Szabó-család. 19.35: Filmzene. 20.25: Budapesti Zenei Hetek, 1960. Közben, 21.20: Gyermeknevelés. 22.35: Mai szemmel... 22.45: Holdfényszerenád. 23.40: Operarészletek. 0.10: A Duna művész- együttes népi zenekara játszik. Petöfi-rádió: 14.15: Fúvószene. 14.45: Mongol költők versei. 15.00: Fodor Lajos kamarakórusa énekel. 15.20: A Lipcsei Rádió eszt- rádzenekara játszik. 15.35: Szűcs Lóránd zongorázik. 16.00: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. 16.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.00: Emlékezetes hangversenyek. 17.50: Tánczene 18.30: Rádió szabadegyetem. 19.05: Sosztakovics: I. szimfónia. 19.35: A titkos parancs. Elbeszélés. 19.50: Gyurkovics Mária énekel. és a szécsényi érte el. Megfelelő, de nem kielégítő a helyzet a Salgótarjáni járás területén — mondotta Szu- nyogh Tibor a Megyei TST vezetője. Lemaradás mutatkozik a pásztói járás területén. Bárdos elvtárs, a balassagyarmati járási TST vezetője mondotta, hogy nála még folynak a próbázások, s előreláthatólag még novemberig több száz jelvényes- sel több lesz, mint ameny20.10: Közvetítés a Márványmeny- asszony Étteremből. 20.40: Falurádió. 21.05: A Melachrino-zenekar játszik. 21.45: A „gyapotkirályság" bukása. 22.00: Tánczene. 22.35: Szólóművek. Szerda, október 5. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyűzene. 9.00: Rádió szabadegyetem. 9.30: Népdalok. 10.10: Üttörő-hír- adó. 10.30: Fúvószene. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: Tánczene. 11.25: Szabó-család. 12.10: Operarészletek. 12.50: Sárkányfog. Regényismertetés. 13.10: Katonadalok. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Edward Mac- Dowell: Indián szvit. 14.35: Bán Melitta hangversenye a stúdióból. 15.10: A Gyermekrádió műsora. 15.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.00: Élőszóval — muzsikával. 17.55: Niels Bohr. Novobáczky Károly előadása Bohr 70. születésnapján. 18.10: Tánczene. 18.50: Munkásklub. 19.10: Zenekari muzsika. 20.30: Tánciskola kezdőknek és haladóknak. 21.05: Pickwick úr, meg az igazságszolgáltatás. Rádiójáték. 21.35: Jázmin — görög dalok. 22.25: Mindenki kedvére. 23.15: Versek. 23.25: Operettmuzsika. 0.10: Éji zene. Petöfi-rádió: 15.15: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 14.35: Magyar nóták. 15.00: Zenekari muzsika. 16.00: Farkasok. Történelmi rádiójáték. 17.30: Operarészletek. 18.10: Volt egyszer egy háború. 18.35: Mozart: B-dur zongoratrió. 19.05: Szovjet zeneszerzők operettjeiből. 19.35: Mit öröklünk? 19.55: Csárdások. 20.15: A XX. század magyar kórusmű- vészete. 20.40: Falurádió. 21.05: Tánczene. 22.00: Részletek Paul Claudel és Arthur Honegger drámai oratóriumából. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) nyíre számítottak. A salgótarjáni járás területén is így vélekedik Kiszely Zoltán a járási TST vezetője, ki mint mondotta, az iskolák vonalán vár most nagyobb arányú próbázást, de a szak- szervezeti vonalon, az üzemek területén is aktívabb részvételt rerftél a hátralevő időkben. Kecskés János elvtárs, a megyei KISZ sportvezetője nyilatkozata szerint a jelvényszerző verseny befejezésének határidejére több mint 9000 lesz a jelvény-tulajdonosok száma, akik nagyobb részt KISZ- tagokból adódnak. Ez a szám azonban mégcsak fokozódhat, ha a megye falvaiban is aktívabban bekapcsolódnak az illetékesek a versenyek megszervezésébe és lebonyolításába, mert bizony a falvak területén is az eddigiek szerint van mit tenni. A továbbiak során az ÜB-k, a helyi KISZ-szervek és a Sportkörök is nagyobb segítséget kell hogy nyújtsanak ahhoz, hogy ez a tömegmozgalom is elérje a célját, s Nógrád megye területén újabb sikerekről számolhassunk majd be. NÓGRÁDI Népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Gotyár Gyula. Kiadja: • a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Előállítja: a Salgótarjáni Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi u. 205. Felelős vezető: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: egy hóra 4 forint. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: felelős szerkesztő: 12-94, belpolitikai és mezőgazdasági rovat: 10-79, ipari rovat: 10-64, adminisztráció: 11-59, bányai tel. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Telefon: 10-29. Kedd, október 4. OTTHONÁBAN VESZTETT AZ NB I-ES TÜZHELY- GYÁRI KÖPLABDÁS CSAPAT Testvériség — Saig. Tűzhelygyár 3:2 Nagy meglepetésre a Salgótarjáni Tűzhelygyár NB I-es férfi röplabdás csapata, mely igen jól szerepelt eddigi mérkőzésein, a legutóbbi fordulóban Salgótarjánban szenvedett vereséget a Testvériség csapata ellen. A találkozón, mint ahogyan azt Szatmári Szilárd, a Tűzhelygyár edzője mondotta: balszerencsés körülmények között szenvedtek verséget a ■ hazaiak. A mérkőzés úgy indult, hogy a Testvériség csapata simán nyer. Már 2:0 arányú vezetésre álltak, amikor a hazaiak feljöttek, s ki is egyenlítettek. 2:2 után a vendégek kzedtek megint jobban, s nagy küzdelemben meg tudták nyerni a döntő szettet. így végeredményben a letört salgótarjáni együttes 3:2 arányú vereséget szenvedett a jól játszó Testvériség csapatától. * A röplabda NB II-ben megszerezte első győzelmét a Zagyva- pálfalvi női röplabda csapat Zpálfalvi Építők—Szombathely 3:2 Zagyvapálfalván a hazai NB Il-es női röplabdacsapat nagy küzdelemben győzte le Szombathely női röplabdásait. A Zagyva- pálfalvi Építők leányainak ez az első NB n-es győzelme az 1960- 61-es bajnokság során, mellyel igen értékes két bajnoki ponthoz jutottak a hazai leányok. Sportműsor Vasárnap, október 2-án igen mozgalmas sportműsor lesz Salgótarjánban. Ugyanis ezen a napont lesz a Stadionban a jelenleg NB I-es elsőhelyezett Salgótarjáni BTC-Bp. Vasas labdarúgó csapatainak találkozója délután fél 3 órai kezdettel, mely minden bizonnyal sok labdarúgó szurkolót vonz majd a pályára. Az NB I-es találkozót megelőzőleg NB Ill-as rangadóra kerül sor a Stadionban, ahol a Salg. KSE-KISTEXT labdarúgói mérik össze tudásukat a bajnoki pontokért. Mindkét mérkőzés igen nagy küzdelmet és jó labdarúgómérkőzést ígér, melyen eldől, hogy a Salg. Bányászok továbbra is meg tudják-e tartani első helyezésüket a bajnoki tabellán, vagy az NB Ill-ban a Salg. KSE helyet cserél-e az 1 ponttal vezető KISTEXT labdarúgóival az északi csoport táblázatán. Kisterenyén kerül sor ezen a napon a Kisterenyei Bányász— Salg. Tűzhelygyár labdarúgóinak küzdelmére. Baglyasalján a hazai bányászegyüttes a V. Dinamót látja vendégül, s mérkőzik meg vele a bajnoki pontokért. Nagybátonyban a Nagybátonyi Bányász—Sashalom labdarúgói mérik össze tudásukat. A Zagyvapálfalvi Építők az Ikarushoz látogat el, s ott lép pályára. A megyei labdarúgó bajnokság sorsolása szerint a következő helyeken kerül sor mérkőzésekre: Karancslapujtőn a hazai bányászegyüttes a Forgácsi Bányász csapatával mérkőzik meg a bajnoki pontokért. Salgótarjánban az Uveggyár- Bgyarmati Dózsa csapatai találkoznak egymással az üveggyári pályán. Karancsalján a Karancsaljai Bányász-Kisterenyei MÁV csapatai mérik össze erejüket a bajnoki pontokért. Romhányban a Romhány-Vizs- lási Bányász labdarúgó csapatainak mérkőzésére kerül sor. Kazáron a jól szereplő Kazári Bányász—Karancskeszi együtteseinek találkozóját rendezik meg. Mátranovákon a Mátranováki Bányász—Szécsény csapatai lépnek pályára, hogy megmérkőzzenek egymással. Balassagyarmaton a Bgyarmat! MÁV—Pásztó csapatai vívnak nagy csatát a győzelem megszerzéséért. Somoson a hazaiak az SBTC Ildién lépnek pályára.