Nógrádi Népújság, 1960. szeptember (16. évfolyam, 72-78. szám)

1960-09-14 / 74. szám

6 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1960. szeptember 14. Hasznos tanulságokat hozott a Népi Ellenőrzés óvodai vizsgálata Ne fújjanak halál felhőket a szelek! A Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság megvizsgálta a nap­köziotthonos óvodák gazdasági tevékenységét. A vizsgálat eredménye igen hasznos ta­nulságokat tár azok elé a szer­vek elé, akiknek feladatuk az óvodák ellenőrzése, és mun­kájának irányítása. A Magyar Népköztársaságban az óvoda az anya- és gyermekvédelem rendszerének egyik fontos láncszeme. A köznevelési rendszerben a legalsófokú in­tézmény, és az a célkitűzése, hogy a 3—6 éves korig elő­segítse a gyermekek fejlődé­sét. Nem közömbös tehát, hogy ebben az intézményben megfelelő formában folyik-e a munka, helyes intézkedé­sekkel végzik-e az intézmény irányítását. Hosszantartó volt a vizsgá­lat, felölelt mintegy fél esz­tendőt. Kiterjedt a megye egész területére. Nagyon érdekes képet mu­tat a vizsgálat a társadalmi tulajdon védelmének biztosí­tásánál. Túlsúlyban a társa­dalmi tulajdon védelme biz­tosított. Ez igen megnyugtató an­nál is inkább, mert az óvo­dákban igen nagy értékek vannak, nem utolsó sor­ban nagy pénzösszegek. Előfordult, hogy a társadalmi tulajdon hanyag kezelése mi­att vezető óvónőket leváltot­tak. És ennek a hiányosság­nak az eredete, a tanácsok al­sófokú oktatási intézményei gondnokságától indult, ame­lyek nem követelték meg a tényleges szakleltárak felvé­telét, amelyből hátránya szár­mazhatott a vezető óvónőnek. Baglyasalján például a gond­nokság az álló- és fogyóeszköz nyilvántartását nem bocsá­totta rendelkezésére az óvo­dának. Nagyon jelentős egy- egy óvodánál a konyhai rak­tárban lévő rend. Az ellenőrzés megállapí­totta, hogy nem minden esetben egyezik meg az anyagszámla szerinti mennyiség a raktáron levő tényleges készlettel. A pásztói, községi óvodánál 30 dekagramm paprika, 5 drb padlópaszta és 10 darab szap­pan hiány volt, amelynek az értéke ugyan csak 125 forint, de igen súlyosnak vehető, hi­szen az állam tulajdonát ké­pező készletből van a hiány. Talán az egyik legfigyelem- re méltóbb észrevétele a vizs­gálatnak, amelyet az enge­délyezett férőhely és a tény­leges étkező létszám ellenőr­zése során találtak. Az óvodák többségében túllépték a költ­ségvetési keret létszámát és összegét. A túllépés főleg a termelőszövetkezeti községek­ben található. Az őrhalmi óvo­dánál az engedélyezett férő­hely 25, ezzel szemben az át­lagos étkező létszám az első félévben 50 fő volt. A terme­lőszövetkezeti községekből sokszorosan érkezett jelzés, hogy a meglevő óvodák férő­helye nem elégíti ki az igé­nyeket. Érthető is, hiszen a termelőszövetkezeti községek­Építkezők FIGYELEM! Vállalatunk Sóskűton megkezdte a kisméretű falazóblokk gyáríását. A blokk mérete kb. 39x24x19 cm. Anyaga: üledékes mész­kő. Egy blokk 8,5 db kis téglának felel m;g. Ara: 5,— Ft db ab bánya. Érdeklődés és megren­delés: ÉM. I. sz. ÉPlTÖKÖ- FEJTÖ VÄLLALAT BP. V. Tanács krt. 10. Telefon: 181—081. (467) ben a szülők valamennyien dolgozni szeretnének. Az igaz, hogy a férőhe­lyek túllépése szabályta­lan, de ez a vizsgálat még inkább megerősíti azt a tényt, hogy mindent meg kell tenni annak ér­dekében, hogy a termelő- szövetkezetekben bővítsék az óvodákat. Ez a feladat a termelőszövet­kezetek feladata is. Saját erő­ből törekedjenek e súlyos gondon segíteni. Tanulságként vehetik az óvodák — de az illetékes tanácsi szervek is —, a vizs­gálatnak azt a részét, amelyet az óvodai felvételnél állapítot­tak meg. Igaz, a gyermek­felvételnél az óvodai rendtar­tás szabályait általában be­tartják. Bizottságok döntik el az óvodai felvételt. A falvak­ban a tsz-ben dolgozó szülők gyermekeinek biztosítanak fé­rőhelyet. De azért itt is igen nagy hiányosságok tapasztal­hatók. A pásztói óvodánál pél­dául az évközben történt fel­vételeknél egymaga a vezető óvónő döntött és ez nem lehet megnyugtató, mert éppen Pásztó községben beszélnek e téren visszásságokról, és nem kapnak gyermekeik részére olyanok férőhelyet, akik való­ban rászorultak erre. Arról is Lapunk július 23-i számában | „Szadista a bíróság előtt” címmel beszámoltunk arról, hogy Csőri Pál karancslapujtői lakos, milyen szadista módon bánik családjával, amiért is az ügyészség vádiratot adott ki Csőri Pál ellen. A Salgó­tarjáni Járásbíróság az elmúlt napokban tárgyalta Csőri Pál ügyét, akit. a járásbíróság hat hónapi börtönbüntetéssel sújtott. A bíróság megállapította, hogy Csőri Pál jelenleg is betegállományban van, s táp­pénzes ideje alatt több eset­ben is berúgva tért haza családjához. Ez az állandóan kötekedő ember üldözte, bántalmaz­ta családját, elsősorban két gyermekének anyját. Az 1700 forintos havi táppénz­ből — de korábban kereseté­ből is — vajmi keveset adott a családfenntartáshoz. Ez, és a túlzott italossága váltott ki több esetben egészen komoly családi botrányt, s az anya Csütörtök, szeptember 15. Kossuth-rádió: 8.10: Vidéki népi zenekarok műsorából. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Emberi tör­ténet. Rádiójáték. 9.40: Tánczene. 10.10: Nevető Irodalomtörténet. 10.35: Operakettősök. 11.00: Bú­csúm Rippl-Rónaitól. 11.20: Ope­rettrészletek. 12.10: Könnyűzene. 13.00: Nagyapám októbere. El­beszélés. 13.15: Népi muzsika. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.10: Tánemelódiák. 15.10: Az Albán Rádió énekkara énekel. 15.25: Merényi Agnes gordonká- zlk, zongorán ldsér Steinert Má­ria. 15.45: Ifjúsági riportműsor. 16.05: Egy falu — egy nóta. 17.15: Zenekari hangverseny. 17.45: Ke­rékasztal. 18.00: Lukácsi Margit énekel. 10.40: Ifjúsági Figyelő. 19.00: Az álarcosbál. Opera. 20.55: Pedagógusok műsora. 22.20: 'Szí­nes népi muzsika. 23.00: Kórus­művek és hangszerszólók. 23.20: Könnyű melódiák. 0.10: Bach: a-moll szólószonáta. Petöfi-rádió: 14.15: Operarészle­tek. 15.00: Verbunkosok,' nép­dalok, csárdások. 15.20: A kül­földi sajtó hasábjairól. 15.30. Szó­rakoztató zenekari muzsika. 16.10: Don Quijote, VI. rész. A szamár­ordítás. 16.40: A Gyermekrádió műsora. 17.15: Az állatok far­sangja. 17.30: Tánczene. 18.10: Az utolsó pillanat. 18.36: Sándor Ju­dit hangversenye a stúdióban. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. 19.15: Sennyei Vera énekel. 19.45: A brigád becsüle­téért. 20,00: Nótacsókor. 20.40: szólni kell, hogy több óvodá­nál a térítési díjakat nem csökkentik mulasztás esetén. Szintén a pásztói óvoda az, ahol az első félévben 2645 forint és 50 fillérrel szedtek be több térítést, amely ab­ból ered, hogy két-három ki­esés esetén nem fizetik vissza a térítési díjakat a szülőknek. Végső soron a vizsgálat fel­hívta a figyelmet a hiányos­ságra, meghatározta a hibák kijavítását is, amit mind az óvodáknak, mind a tanácsi szerveknek hasznos lesz meg­szívlelni. Jó lesz tanulmányozni a vizsgálatot a szülői mun­kaközösségeknek is, akik igen sok segítséget adhat­nak az óvodák munkájá­hoz. Kétségtelen, hiányosságok fennállnak óvodáinknál, mind­azon kívül azonban óvodáink igyekeznek munkájukat egyre jobban ellátni. Az óvónők szé­leskörű ismeretekkel rendel­keznek, és helyes nevelési módszerrel segítik a gyernje- keket az általános iskolákba. A népi ellenőrzés vizsgálata azonban megmutatta, hogy az igyekezet mellett is előfordul­hatnak hibák, amelyeket tö­rekedjenek a legjobb tudás szerint kijavítani. nem egyszer télvíz idején meztelen testű gyermekével ugrott ki az ablakon, kért menedéket a szomszédoktól, hogy elkerüljék az újabb üt­legelést. Legutóbb is része­gen tért haza családjához, s mivel több pénz nem állt az asszony rendelkezésére, kon- zervet vásárolt, azzal kínálta férjét. Az ittas férj rátámadt az asszonyra, ütötte, verte, rugdosta, majd később, mint, aki „jól” végezte dolgát, az agyonra vert asszonyt be­zárta a lakásba és Csőri Pál „odébb állt” — meg­akadályozva az elsősegély- nyújtás lehetőségét. Később, amikor az asszonyra rátaláltak, már 20 napon túl gyógyuló sérülésekkel szállí­tották kórházba. A járásbíróság bűnösnek mondta ki Csőri Pált, s ezért hat hónapi bör­tönbüntetésre ítélte. Csőri Pál és védője az íté­let enyhítését kérte, ezért az nem jogerős. Falurádió. 21.05: Tánczene. 21.55: Láttuk, hallottuk . .. 22.10: Zene­kari muzsika. Péntek, szeptember 16. Kossuth-rádió: 8.10: Kerekes Já­nos műveiből. 8.55: Vidám per­cek. 9.10: Fúvósátiratok. 9.25: Operarészletek. 9.50: A Gyermek­rádió műsora. 10.10: Magyar tá­jak zenéjéből. 11.00: Zenekari muzsika. 12.10: Tánczene. 13.00: Ismeretterjesztő előadás. 13.15: Szórakoztató zene. 14.20: Az Ifjúsági Rádiö műsora. 14.40: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. 15.10: Harmonikamuzsika. 15.45: A Gyermekrádió műsora. 16.05: Dallal, tánccal a világ kö­rül. 17.15: Szív küldi... 18.00 Fórum. 18.15: Breitner János éne­kel. 18.40: Gyári sziréna. 19.00: Operettrészletek. 19.24: Zenekari muzsika. 20.30: Hanglemezek. 21.25: Van új a Nap alatt. 21.40: Uj magyarnóta felvételeinkből. 22.20: A Magyar Rádió szimfó- nikus zenekara játszik. 23.30: Ady Endre verseiből. 23.40: Tánczene. Petófi-rádió: 14.15: Operettrész­letek. 15.00: Zenekari muzsika. 15.45: Háromnegyed ütemben. 16.05: A Gyermekrádió műsora. 16.30: Ritkán hallott operákból. 17.15: Tihanyi visszhang. 17.25: Tusa Erzsébet hangversenye a stúdióban. 18.00: Ernst Fischer: Az Alpoktól délre — szvit. 18.20: A Vasas Képzőművész-körben. 18.40: Olasz kórusművészet. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfo­lyama. 19.15: Népdalok, csárdá­SAlyos égési sebeket idézett eiö a telrobbant gázpalack Súlyosabb tragédiát is előidéz­hetett volna az a gázpalack, amely szombaton robbant fel Salgótarjánban, Szolcsányi Mi­hály, Kővár utca 22-es számú la- Kásában. Szolcsányi Mihály — aki egyébként a szolgáltató vállalat­nál mint villanyszerelő és műsze­rész dolgozik, - ezen a napon szállította lakásába a propán­bután gázpalackot. A gázpalackot, annak biztosító szelepét kinyi­totta, s a gáz szivárogni kezdett a palackból. Szolcsányi nem tudta a szivárgást, illetve az öm- lést megállítani. A gáz a tűz­hely felé hömpölygött, s amikor a tűzhöz ért, felrobbant. A rob­banás betörte az ablakokat, meg­rongálta az ajtót, de betörte a szekrény ajtaját is. A robbanás közelében tartózkodó Szolcsányi Mihály arcán és kezén másod­fokú égési sebeket szenvedett. Ennyi a rövid történet, ami szombaton a Kővár utcában le­zajlott. De sokkal súlyosabb le­hetett volna, ha a tűzoltóság nem érkezik időben, s nem akadá­lyozza meg a palack robbanását. Az történt ugyanis, hogy az ál­lami tűzoltóság emberei saját életük kockáztatásával mentették ki a tűzböl a gázzal még csak­nem teljesen tele lévő palackot, s meggátolták annak felrobbanását. Ez a robbanás azonban igen sú­lyos károkat idézhetett volna elő, hiszen hatása egy 50 kilo­grammos bomba erejével vetek­szik, - nagyon könnyen az egész ház a levegőbe repülhetett volna. Építőipari vállalataink az iskolaév megkezdése előtt szorgalmas munkával igye­keztek eleget tenni vállalá­suknak, melyben 1960. évi kommunális beruházások — köztük az iskolai építkezések — határidőre, illetve határ­idő előtti átadását fektették le. A tanácsi Építőipari Válla­lat 12 iskolai építkezésen dol­gozott és 26 tanterem építését vállalta a megkötött szocia­lista szerződésben részletezett határidők szerint. Több tan­termet sikerült határidőre átadni, azonban 9 helyen még az iskola­év megkezdése előtt át­adták az iskolai tanter­meket, bár ’ kisebb elmaradások tör­téntek. Nem adta át a ta­sok. 19.40: Falurádió. 20.00: Szó­rakoztató hangszerszólók. 20.09: A pirosruhás lány. Rádiódráma. Szombat, szeptember 17. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok . . . 8.30: Kamarazene. 9.05: Versek a szerelemről. 9.25: Szórakoztató zene. 10.10: Óvodá­sok műsora. 10.30: Operettkettő­sök. 10.55: Buri meg az ördög. Elbeszélés. 11.20: Dvorzsák: Szláv táncok. 12.10: Népi muzsika. 12.45: Mit olvassunk? 13.00: Népszerű operarészletek. 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.50: Könnyű­zene. 14.20: Gyermekkor és köl­tészet. 14.40: Tánczene. 15.10: Élő­szóval - muzsikával. 16.00: Hét nap a külpolitikában. 17.50: Gon­dolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 18.30: Szív küldi... 19.05: Heli­kopterrel a szovjet főváros fe­lett. 19.15: Nagy mesterek mu­zsikájából. 20.30: Házassággal kez­dődik. 22.35: Táncoljunk. Petöfi-rádió: 14.15: Operakalauz. 15.15: Horgászok ötperce. 15.20: A Budapesti Rendőrfőkapitányság fúvószenekara játszik. 15.40: Csili- Csala csodái. Mesejáték. 16.25: Pásztordalok, juhászdalok, nép­dalok. 16.45: Az ifjú Chopin le­velei tükrében. 17.30: Hanglemez­gyűjtők húszperce. 17.50: Vidám muzsika. 18.15: Elisabeth Schwarz­kopf és Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 18.45: Randevú a világűr­ben. 19.05: Tánciskola kezdőknek és haladóknak. 19.40: Falurádió. 20.00: Richard Strauss hangver­seny. 21.10: A giccs nyomában. 22.38: Rúgós krampusz. Rádió­jelenet. (A Magyar Rádió a műsorvál­toztatás jogát fenntartja.) Emlékeztek még embe­rek? Rádiók harsogták világ­gá, filmkockák tárták elénk a borzalmakat, ame­lyek a gombafelhő tobzó­dását követték. Bármily fehér a felhőtorony, s ta­lán szép is a szemnek, nem felejti a ronccsá nyo­mott emberi testek vonag- lását, a borzalmas égési sebeket és azt az árnyé­kot„ ott a lépcsőn, amely mindörökre figyelmeztet, hogy ezt teszi 'valami föl­döntúli rém... Felcsapnak az égre ezek a felhők, mint valami ret­tenetes kéz kelevényes ujja, mintha az enyészet­re, az elmúlásra akarná­nak figyelmeztetni borzal­mukkal. Hiroshima ... Bikini... Fülöp-szigetek... Newadai sivatag... Állomások. A borzalom megállóhelyei. Vakító vil­lanások, millió és millió fokos hőség, elhaló sóhaj, pernye, korom, romok mindenfelé. Ezek a fehér vakító villanások örökre figyelmeztető árnyként, ta­pasztják földre az embert És még mindig szaporod­nak ezek a gombák... Kósza fehök suhognak a világ felett és messze hordják halálos terhüket a süvöltő szelek. Pusztító pernyeként hull mindenre az eső. nácsi építőipar az iskolát Nagylócon, Szuhán. A nóg- rádsipeki kéttantermes iskola, az Ordas-pusztai és drégely- palánki kéttantermes iskolák átadási határideje még nem járt le. Azonban ehhez hozzá kell fűzni azt, hogy a határ­idők rohamosan közelednek és ennek ériekében úgy össz­pontosítsa a vállalat munká­ját, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeknek ele­get tehessen. A tanácsi építőipar ha­táridőre átadta a Somos­kőújfalui és magyarnán- dori orvosi rendelőt es lakást. A ménkesi, dorognázi, Salgó­tarján Béke-telepi, Rokkant­telepi kereskedelmi létesítmé­nyek átadási határideje még nem járt le, de a munkák­ban lemaradás tapasztalható. Sajnálatos az is, hogy a ceredi sütőüzem munkálatait nagy lemaradással és nagyon kifo­gásolható minőségben készí­tették el. Az állami Építőipari Vál­lalat a szocialista, szerződés­ben vállalt kötelezettségeinek eleget tett és határidőre el­készítette a homokterenyei négy tan termes, a tari és ber­kenyéi kéttantermes és a kotyházai egytantermes isko­lát. És ott a távolban, a ha­lál városaiban, ahol a te­remtő ember kezenyomán újra élet fakadt a romok felett, még mindig halálra szorítja egy-egy ember szívét a rém. S mennyi szempár lezárul hirtelen, váratlanul még mindig; az élet tavaszán. Egy bol­dog szempár, amelyben ott tükröződik az élet minden szépsége, örökre megtörik. Alattomosan sompolygó rém nyúl az ember felé ... Gyermekek születnek. Anyjuk méhét megfertőzte a rém és ők úgy szület­nek csöpp valójukban a pusztítással... Emlékeztek még Hiroshi­ma gyermekeire? Az emberi sejtekben élet-halál harcot vív a rém az élettel és oly sokszor, oly gyakran bénán hanyat­lik le a kéz, elszáll az élet. És ez a rém szaporodik. Őrület, téboly a neve a rém szülőinek. Tobzódik a téboly és egy villanás­sal gigászi gombát lök az égre. és a kiszabadított rémek vad táncot kezde­nek a föld felett. És a rémlánc, melyet nem látunk, nem érezzük, körülfonja a világot, be­lénk hatol és megfojtja az életet. Nem! Nem lehet nézni ezt a vad diszharmóniát. Em­ber! Kiálts és cselekedj! Milliószor nem! Ki tudja melyikünkben vert tanyát a rém. Melyi­künk gyermekének moso­lya mögött fészkel a pusz­tulás. Nézzetek a gyerme­kekre. A pufók arcocskák, a hízelgőn hívogató kis karok, a kalimpáló lá­bak ... az élet... Gyilkosok vagyunk mi is, ha tétlenül várjuk, míg a fájdalom, a szenvedés, a kín lesöpri a rémült ar­cocskákról a mosolyt, az utolsó kívánkozásból le- hanyatlik a kis kar és örökre megdermed a ti­pegő láb ... Egymás mellé feszülnek a milliók. A végtelenbe magasodik a megálljt kiál­tó tömeg. Mellük a felhő­ket hasítja és izmos ök­lük lesújtja a rém tébo­lyult szülőit. Ne fújjanak halálfelhő­ket a szelek. Legyen kék az égbolt: derűs mosoly ülje hatalmát a föld fe­lett. Ezért mindent meg kell tennünk emberek! Eredményes kertészkedés Harminc holdon kertész­kedett ebben az esztendőben a jobbágyi termelőszövetke­zet, s ebből 10 holdon kitűnő minőségű dinnyét termelt. A 10 holdas gyümölcsös szintén szép hozamot ígér. Az őszi hónapokban az idős fák újí­tására is sor kerül. A büszkeség igazi érzése A fiatal feleség mosolyogva tűzi férje mellére a ncmzeli színű kokárdát, mert büszke rá, hogy férje a sorozáson megfelelt, katona lesz.---------------------------------------­Ha t hónapi börtönre ítélték Csór! Pált RÁDIÓMŰSOR Hiánytalanul teljesítsék a szocialista szerződésekben vállalt feladatokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom