Nógrádi Népújság, 1960. február (16. évfolyam, 10-17. szám)
1960-02-27 / 17. szám
4 NÓGRÁDI NCPŰJSAG 1960. február 27. Mikor lesz végre rend? Halhatatlan mű elevenedik meg előttünk a pásztói mozi vásznán. Viktor Hugo: Nyo- morultak-ja. örök emberi problémák, nagyszerű alakításban. Elmerülök a nagyszerű látványban, minden idegszálam feszülten összpontosítom. S ekkor...? Mintha a vihar szakítaná fel az ajtót, tódul az elkésettek serege a terembe. Vége a hatásnak, amely az első pillanattól kezdve magával ragadta a szépre szomjúhoző lelkeket. S ezután...? Nem álltak meg egy helyben ezek az örömrablók, eny- nyi jóérzés nem volt egyikben sem; tisztelet a másik szórakozása iránt? Nevetséges elképzelni. Mintha az lenne a természetes, tolakodnak a széksorok közé, az üres helyekre. S ez még nem elég... Többen rossz helyre ültek — akik korábban érkeztek. Az újonnan jöttek méltatlankodtak, akik ültek nem akartak mozdulni; hiába pisszegtek a többiek. Egy röpke óra azzal telt el, hogy a jegyszedő — akit egyszerűen félrelöktek a bezúdulók — elsimította a nézeteltéréseket. Egy órácska, amely alatt több mint 1000 méter film lepergett. Vajon mit éreztek azok, akik azért mentek a moziba, hogy művelődve, szórakozva töltsék el az idejüket? Ügy gondolom azt amit én. Vagy talán egyesek csupán azért mennek moziba, hogy bemutassák a legújabb divatot, vagy éppen „ha Krapcsákék mennek, mi sem maradhatunk el” elv alapján? Mindkettőt feltételeztem az emberek egy részéről. De hol marad a műélvezet? Azok az emberek, akik magáért a szórakozásért, a tanulnivalóért ülnek be két órára a terembe, némi önbecsüléssel, és mások iránti tisztelettel teszik ezt. Hiszen a tartalmas szórakozáshoz, nyugalom, figyelem kell. Szánalomra méltó, hogy az emberek egy része figyelmen kívül hagyja a másik résznek egészséges szellemét; pedig itt csak apró figyelmességről van szó. Mikor akarják végre megtanulni egyesek a közösségben való viselkedés abc-jét? Nem akarom az előbbieket lefokozni a helyek számozat- lanságának és az útbaigazító feliratok hiányának kérdéséhez; az előadások alatt folyó nemesítő magrágásig. Viszont a leírtak meggondolásra, és több figyelemre késztethetnék a Moziüzemi Vállalatot is. — pádár — A századik falusi előadás A Salgótarjáni Acélárugyár művelődési otthona — az idén először — a nógrádi falvakra is kiterjesztette téli oktatási és ismeretterjesztési programját. A falusi programban mintegy 200 előadás hangzik el. A munkásosztálynak a falusi népművelés érdekében végzett e nagyszerű tevékenysége hétfőn jubiláló előadásához érkezett: Karancsalja községben tartották a téli falusi program századik előadását. Sárdy János Salgótarjánban Február 25-én, csütörtökön este a Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Otthonában két teltház előtt mutatkozott be Sárdy János, Bán Klára, Tihanyi Magda, Csizmadia László, Körössy Zoltán és a Stúdió Együttes. Mindannyiu- kat úgy ismerjük, mint neves tolmácsokat a szépnek és jónak, a művészi igényű szórakoztatásnak. Éppen ezért nagy érdeklődés előzte meg a fővárosi művészek salgótarjáni színpadra lépését. A közönség nem csalódott a várakozásában. Az operettesten, amelynek számait Orosz András konferanszié szavai vezették be, valóban színvonalas számokat láthatott, hallhatott az operettkedvelő közönség. S szinte kivétel nélkül minden szám vastapssal ért véget. Ünnepélyes keretek között nyitettákTmeg a Szovjet- Film Ünnepi Hetét ŐK MÁR CSAK ILYENEK Ünnepélyes keretek között szerdán este Salgótarjánban, a November 7. filmszínházban nyitották meg az 1960. évi Szovjet Film Ünnepi Hetét. A megnyitó ünnepségen képviseltették magukat a párt, KISZ, szakszervezet, tanács, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és Megyei Moziüzemi Vállalat. Az ünnepséget Falati Mihály elvtárs, a Magyar— Február 23-án a késő esti órákban vidám közönség tódult kifelé a salgótarjáni művelődési otthonból. Az emberek arcán a megköny- nyebbültség, vidám gondtalanság mosolya húzódott meg. Az Állami Déryné Színház művészei vitték el ezt a nagyszámú közönséget az operett világba, kacagtatták és tapsolta tták két és félórán keresztül az „Anyósgenerális” című háromfelvonásos operettel. Török Rezsőnek, az operett írójának legapróbb és legmélyebb elképzelései is életre keltek a Déryné Színház nagyszerű művészeinek segítségével. Különösen dicséretet érdemel Jurik Julcsi, aki Tormánét. a túlzásokba bocsátkozó kardos anyóst mintázta meg. Dicséretet érdeSzovjet Baráti Társaság titkára nyitotta meg és a társaság elnökségének a nevében üdvözölte az ünnepség résztvevőit. Ezután Boros Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság ágit. prop. osztályának munkatársa méltatta a szovjet filmművészetet. Az ünnepélyes megnyitó keretében bemutatták „Egy kislány keresi az édesapját” című szovjet filmalkotást. mel a Döme szerepében művészi produkciót nyújtó Ke- nedi Kovács István, Tormá- né Sárikája; Zsámbéki Erika és partnere, a Mihály szerepében fellépő Hollay Bertalan. De rajtuk kívül a Takaros Andrást alakító Szálai Gyula és a többiek is egyaránt a művészi ábrázolás dicséretre és elismerésre méltó magas fokát nyújtották. Nagyszerű alakításaikkal férkőztek közelségébe a nézőknek, így történhetett meg, hogy a megtelt nézőtér valóban ott érezte magát a kedélyék világában, hogy mindenki jól szórakozott, s hogy szűnni nem akaró taps közpette 350-en mosolygós arccal, egy jól megrendezett operett élményeivel gazdagodva távoztak a salgótarjáni művelődési házból. Szukáról, erről a kis Mátra derekában fészkelő községről jó ha a tarjáni járásban tudnák, mert a térképen is olyan kis betűvel szerepel, hogy elsiklik az ember fölötte. Bezzeg, ha a faluba látogat az ember, tudomásul kell vegye, hogy a község van és életerősen követeli a maga jogát, rohamléptekkel megy előre, a műveltebb, maga- sabbrendű világba, amely kiűzi a falunak még a határából is az elmaradottságot. Az már nem újkeletű, hogy termelőszövetkezeti község lett. Az is természetes, hogy olyan művelődési házat építettek maguknak, amelyre nem elég csak kijelenteni, hogy egy művelődési ház, mert a holnap igényével fellépő falusi emberek művelődési háza épült itt fel. Széles színpad, rivaldával, tágas terem, olvasószobák, klubhelyiség, szóval minden, ami egy kultúráltabb életet nyújt. ; Hát volt-e arra példa valaha, hogy ilyesmin törje a falusi 1 ember a fejét? Nem is be- | szélve olyan községről, mint Szuha volt valamikor. Arról ismerték a régi világban, hogy innen vitték a vasalóba a faszenet. És mivel a faszénnel az úri házakban élő cselédeknek volt dolguk, hát csak azok ismerték őket. De azok is csak annyira, hogy ők a faszén-égetők. Nekem csodálatos volt ezeket az embereket a felszabadulással kapott gazdagságukkal ünneplés közben látni. A szukáink igazán újjá születtek. Gyönyörű szép egészséges fiúk, lányok, úttörő egyenruhában olyanok voltak a színpad fényében, mint a pompázó tavasz. Elnézést, hogy nem tudok szebb jelzőt találni. És az értelem? Láttam Salgótarjánból az ünnepségre érkezett egyik embert köny- nyezni, amint ezek a gyermekek köszöntötték a vendégeket. De láttam a szuhaiakat lelkesedni, munkájuk eredménye láttán és láttam meleg szívüket megnyilvánulni. Zsúfolva volt a terem, az első két sor széket a vendégeknek tartották fel. A helybeliek nem is ültek oda, Udvariasan átengedték. És azoknak nem is jutott már ülőhely, de örültek, hogy helyet adhattak a vendégeknek. Az álló emberek között megláttam egy asszonyt, egy éltes, idős asszonyt. Arcának ezer barázdája jelezte elmúlt éveit. De eljött az ünnepségre és a helybeliek utat nyitottak neki. Megállt közöttük, de úgy, mint egy nagy család öreg anyja. Közrefogták őt. Érdekes volt a fején falusi módra átkötött piros kendő. Csak néhány másodpercig állt, mert a rendezői szolgálatot ellátó fiatal tűzoltó odament hozzá, gyengéden karon fogta és a városból jött vendégek részére fenntartott székek első sorába ültette. Az anyóka arcára egy halvány mosoly ült és jólesően fészkelte magát. Egész idő alatt nagy figyelemmel hallgatta az ünnepséget. Nem lehetett ezt az előzékenységet, magas műveltségre valló figyelmet nem észrevenni. Restelkedtem is, amikor utána érdeklődtem, ki az az öregasszony, akinek ilyen kedves figyelmet szentelnek. Azért restelkedtem, mert úgy néztek rám, kérdésem hallatán, mintha idegen bolygóbeli volnék. Táborita mama. Tá- borita Ignácné, ő volt a falu szülésznője. 1905 gyermeket segített a világra. Nagyon tiszteljük őt — és itt hangsúlyozta —, de tiszteletben tartunk mi itt a faluban minden idős embert! Hát lehet-e csodálni, hogy ez a fiatalabb nemzedék művelődési házat épít? Mert művelődési házat csak azok építenek, akiket a műveltség odáig emel, hogy szükségét érzik a művelődési háznak. Ezek a szuhaiak, az egykori szénégetők, gazdag lelkű, művelt emberek lettek. ök már csak ilyenek. Bobál Gyula (Saliiú tar ján t is m egkn eaqtatta az „ctbty-ásxieawális“ IGOOOeKL'OOOOGOOOGOOOaOGGOOOOOOOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOOOÖOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO 'OOOGGOGGOGOOOGGOOOOOGGGOGGOGÖOQOGGGG0OGGG0GOOGGOGGOG é Esztergomi „diáklesen“ Nógrád megyei diákok között az esztergomi felsőfokú tanítóképzőben imekeit, egy kicsit számon kérni, hogyan gazdálkodtak az előző hónapokban, mit gyűjtöttek az ismeretekből s méltók-e valóban az eddigi bizalomra. A délelőtti órákban az intézet igazgatójával beszélgettünk a látogatás indítékairól s nem kaptunk kedvezőtlen képet a nógrádi fiúkról és lányokról. Igaz, egy-ikettővel akadt egy kis baj az első időkben de az igazgató bizakodó ember, a pedagógiai optimizmus türelemre és bizalomra inti, hogy a fáradozásuk végül hatékony lesz s ennek a türelemnek és bizalomnak már érezhetők is a nyomai. A félévi kollektíviu- mok alkalmával egyedül F. Lenkét kellett harmadik vizsgára utasítani, a többiek becsülettel eleget tettek kötelességüknek. Lapozzuk a nógrádiak indexeit’, íme, néhány eredmény: Tipton Lajos közepes rendű, de könnyen jórendű lehet. Mucsina Gyula ugyancsak közepes rendű tanuló, de kevés választja el, hogy a jók közé sorozzák. Németh Béla és Tamás István is közepes rendű átlagot ért el az első félévben. Bacskó József már nagyobb szorgalommal végezte tanulmányait jórendű átlagot ért el, s egyébként is lelkes munkát végez a kis közösségben, ahol egyik mozgatója a KISZ- munkának. A valamikori elemi iskolai tankönyvben körülbelül ez a szűkszavú jelentés állott a városról : „Esztergom. Megyei Székhely, itt székel a hercegprímás.” S körülbelül ennyi volt eddig s alighanem ennyi is maradt volna Esztergomról szóló minden tudományom, ha a napokban látogatóba nem hív magával a Nógrád megyei tanács művelődési osztálya egy kis „diáklesre”. Ekkor tudtam meg, hogy egy egykori megyeszékhely ma: a diákok városa, az iskolák városa, bányász, gépipari technikumok leltek otthont a falak között, s egész sor más- irányú iskola, s a régi száz- esztendős tanítóképző is „magasabb” osztályba lépett az idén: felsőfokú tanítóképző, intézet lett. Ebben a felsőfokú tanítóképzőben tanul most három éven keresztül egy tucatnyi Nógrád megyei érettségizett fiatal is. Tizenkét fiatal, aki bizalmat kapott megyéjétől, hogy néhány esztendő múlva a nevelés szolgálatába állhasson. Tanulmányi félév után ezeket kereste meg most megyénk művelődési és oktatási osztálya, mint szülő a gyerKézimunkaórán tanulnak a tanítóképzősök. A lányok közül F. Lenke számára szomorú eredménynyel zárult a félév s, ha a harmadik vizsgán sem tud javítani, félesztendő megy nála kárba. Többi társa már jóval eredményesebben dolgozott. Somoskői Mária jórendű lett, Balogh Erzsébet és Bozsik Éva közepes, a kis Klaniczai Klára, aki meglehetősen rossz, elégséges érettségi bizonyítvánnyal, a salgótarjáni városi pártbizottság ajánlatára került az intézetbe, nagyon komolyan rá akar szolgálni a párt bizalmára, s özvegy édesanyjának is örömet akart szerezni, mert az érettségi eredményt két fokozattal javította meg egyszerre, s most a jórendű tanulók között egyike a legjobbaknak. Molnár Valéria és Sleng Ildikó is a jórendűek között van, s ebből a kis szemléből kitűnik, hogy a lányok sokkal több szorgalommal, lelkiismeretességgel tanultak, mint a fiúk. Az eddigi eredmények mellett már szó esik a következő iskolai esztendőről is, amikor az eddiginél is több nógrádi fiatal kaphat helyet az esztergomi felsőfokú tanítóképzőben. Szükség van a jó nevelőkre, számos megyében egyre világosabban látják, s mind többhelyütt biztosítanak jelentős ösztöndíjat a tanácsok, üzemek, vállalatok a tanulnivágyó ifjaknak. A nógrádi tanács három ösztöndíját jelenleg három orvostanhallgató élvezi, pedig erre a pályára nem igen kell ösztökélni senkit az érettségizők közül. Társadalmi ösztöndíjat eddig egyetlen vállalat sem ajánlott fel, ezért nem ártana, ha a megye nagy iparvállalatai követnék a győriek példáját, ahol máris 22 Rajzóra az eszlergomi felsőfokú tanítóképzőben. ösztöndíjas tanul a képzőintézetben. A ’4—500 forintos társadalmi ösztöndíjak alapítása aligha okoz különösebb gondot számos vállalatnál, tanítóképzésünk fejlesztését viszont nagyban segítené a fiatalok támogatása. A délutáni órákban a Nógrád megyei tanács képviselői a megye tanítójelöltjeivel ültek egybe őszinte beszélgetésre, hogy a hallgatók feltárhassák problémáikat. Többen elmondották, hogy bizony az első időben szokatlan volt az új anyaggal való ismerkedés, nem osztották be gazdaságosan idejüket, ezért nem tudtak jobb eredményt elérni. A tanulás módszereinek változtatásával bíznák abban, hogy év végén büszkén mutathatják meg indexeiket valamennyien. Jövendő hivatásukat — mint vallják — máris nagyon megszerették, különösen, amióta valamennyien egy-egy kis gyakorlóiskolást kaptak „megfigyelésre”, akikkel pedagógiai módszerekkel próbálkozhatnak. Elhatározták, hogy hamarosan levélben keresik meg megyénk most érettségiző fiatáljait, írnak nekik a nevelői hivatás szépségéről, felelősségteljességéről, hogy az új esztendőre az eddiginél is több érettségizett kapjon kedvet a felsőfokú tanítóképzéshez, hogy falvaink — mert hisz legtöbbjüket ide húzza vissza a szíve — minél több szocialista szellemű nevelőben bővelkedjenek. A Nógrád megyei fiatalok nem bánták meg pályaválasztásukat, s az új iskolai esztendőre bizonyosan még többen választják majd a megyéből a nevelés szolgálatát. (barna)
