Nógrádi Népújság, 1960. február (16. évfolyam, 10-17. szám)
1960-02-24 / 16. szám
TIZENÖT ÉVES A MEGYEI PARTSAJTÓ Pártunk, dolgozó népünk szolgálatában 'T'izenöt évvel ezelőtt, ezen a tavaszba forduló februárban jelent meg a Tanácsköztársaság bukása óta először olyan lap me- gyénnben, amely a párt és a dolgozó nép szolgálatát tűzte célul maga elé- Nehéz körülmények voltak tizenöt évvel ezelőtt, a lap indulásánál.. - Még megyénkben ropogtak a fegyverek, pusztított a menekülő fasizmus. Az emberek tájékozatlanok voltak, hiszen el voltunk zárva a világtól. A lap ennek ellenére, mint a felszabadulás adta demokratikus vívmány, vállalta azt a megtisztelő feladatot, hogy tájékoztatja a dolgozókat a fasizmust űző szovjet csapatok győzelmeiről és felvilágosítja a tömegeket a felszadu- lás adta nagy történelmi jelentőségről. Mindezek mellett természetesen mint legfőbb célkitűzést állította maga elé, hogy leleplezi a dolgozók előtt a háborút okozó külső és belső ellenséget. Nagy jelentősége volt ennek a célkitűzésnek annál is inkább, mert a lapnak bizalmat kellett szerezni a dolgozók között, ugyanis Salgótarjánban a felszabadulás előtt is volt újság. Olyan újság volt ez, amely arról írt, hogyan ünnepeltek a ferences barátok, milyen díszruhában fogadták a kiváltságot élvező urak asszonyai a Salgótarjánba érkező Chorin Ferencet. Azokról írt ez a lap, akik lábbal tiporták a munkásokat, érthető hát, hogy nem forgatták a munkások. Ennek a lapnak nem volt köze a dolgozókhoz. Annyit azonban elért, hogy az egyszerű dolgozók bizalmatlanok voltak a sajtóval szemben. A munkásokban kialakult sajtóellenes bizalmatlanságot ennek a kommunista lapnak le kellett küzdenie. Ez a lap bátor, fasizmust leleplező szavával, az igazságot hirdetve ragyogó holnapot mutatva megszerezte az emberek ezreinek a bizalmát. Egyre többen tömörültek a lap köré és most már a lapnak nem csupán olvasói, hanem munkatársai is lettek Igaz, hogy közvetlen a felszabadulás évében, majd az azt követőben is a lap példányszáma, tekintette! a nehéz körülményekre, igen korlátozott volt. A technikai kivitelezés is nehézségekkel küzdött. De mégis élt a lap, mint a kommunista párt szócsöve, a közvélemény hangja és erőt, biztatást sugárzott a felszabadulás adta lehetőségek felhasználására. A felszabadulás napjától a munkásosztály egyesüléséig az a tevékenység, amelyet a szocalizmus győzelméért folytatott, az újságíróknak iskolája volt. Megtanította helytállásra, hitre és az emberek iránti mély bizalomra- A munkásosztály egyesülésével nőtt a feladata a megyei sajtónak- A párt azzal bízta meg, hogy váljék a megyében jelentős politikai és kulturális tényezővé. Mutassa meg, milyen jelentősége van a szocializmus építésében az egyre magasabb és minőségben jobb termelésnek. Ezt a feladatot a megyei sajtó mindinkább a szocialista sajtó követelményeinek eleget téve igyekezett megoldani. Hogy a feladatot maradéktalanul végre tudja hajtani, a párt tanítása alapján levelezőket, tudósítókat és más szimpatizánsokat tömörített maga köré. Ez az út nem volt mindig virágtól övezett. Töviseken is kellett járni. Meg is botlottunk olykor-olykor, de büszkén vallhatjuk: fő célunk, a szocializmus építésében vívott harcunk, a harc győzelmébe vetett hitünk egy pillanatig sem ingott meg, még akkor sem, amikor az ellen- forradalom nehéz helyzetbe sodorta az országot. A kommunista sajtó, megyénk lapja megmaradt annak, aminek 1945-ben, a felszabadulás napjaiban indult: a párt sajtójának. C ezeket a feladatokat a ^ megyei lap szeretné megvalósítani. Nem téveszti szem elől, hogy politikai, társadalmi és gazdasági tevékenységben ott a helye az élvonalban. A lap nagyon határozottan megfogadta, nem nyúl semmihez közömbösen, vagy felelőtlenül, nem ígérget és törekszik a legmesz- szebbmenő pontosságra Hogy a lapnak ezt végre kell hajtani, az pártmegbizatás. És a párt megbízatásának maradéktalanul eleget akarunk tenni. Nem fogjuk az életet csak a napos oldaláról bemutatni, nem kendőzzük el a nehézségeket- A megyei pártsajtóban bíznak az emberek és azt várják, hogy legyen mindig őszinte, még akkor is, ha nem győzelmesről kell írni- Nem célunk elhallgatni az országban elért nagyszerű győzelmeket, hiszen büszkék vagyunk, ha ezekről szólhatunk. De azt sem szeretnénk, ha a dolgozók szemünkre vetnék, hogy csak a babéroktól övezett utat mutatjuk. Meg fogjuk mondani őszintén, mert ezt várják tőlünk, hogy nekünk az országban áldozatos munkát kell végezni, mert ez biztosítja, hogy egyre szebb, jobb és boldogabb lesz a holnapunk. Tizenöt évre visszatekintve emlékezünk az eddig megtett útra. Ügy látjuk, munkánkért nincs szégyenkezni valónk. Becsülettel szolgáltuk népünket, pártunkat, hazánkat. Szeretnénk a jövőben munkánkat még jobban végezni, hogy egyre szélesedjen pártunk, dolgozó népünk nekünk nyújtott bizalma. Qfíraimlú Visszapillantás a megyei sajtó múltjába Te munkás! Te évezredes robotalany, Nézd, nézd, a horizont sugárzó, vert arany- A kelő Nap fénye meleg sugárral hint S az idők méhébe szemed bátran tekint. Lehet már haladni, bele az időbe, Nézz előre! bele a jövő jövőbe. Látod: az új szelek a te hajód viszik, S az új Nap fényéből a te lelked iszik. Oly régen vártad már, hogy mikor is dereng, Azon, ami történt, az elméd elmereng. Hogy mégis, lám mégis, győz a nagy Igazság, Hogy nem lesz kapzsiság, kizsákmányolt rabság. Annak az időnek el kell egyszer múlni, Az eltartott előtt gyáván porbahullni. Felfújt nagy Gólemek előtt nem térdepelsz, Hiszen nem kérsz sokat, csak amit érdemelsz! Vért, erőt és izmot, mindent beleadtál, S a profit asztalról? csak morzsákat kaptál. Te eddig is tudtad, hogy jogod van élni, Belédfojtott szóval tűrni és remélni, Csak állatnak néztek és úgy is tartottak, Csendőrszuronyokkal félni tanítottak, De most már beszélhetsz, zászlód lengetheted, A munka hymnuszát már bátran zengheted. Vidd a zászlót, követ a társak tengere, Nem a tűrő barom: A jövő embere! tímár József Megjelent a Salgótarjánban kiadott „MUNKÁS” februái 24-én kiadott első számában. című lap 1945 Még sok-sok 15 esztendő! kiván az első munkatárs Boros Antal elvtárs, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt mostani építési főelőadója tizenöt évvel ezelőtt egyik első szervezője volt a pártnak Salgótarjánban. 1945 jan. 2-án alakították meg a pártot, egy hét alatt 17 tagot szervezve soraiba. Ezután Reiner Istvánnal és Blanár Sándorral közösen azon fáradoztak, hogy az emberek tájékoztatása érdekében megteremtsék a párt lapját. Volt az akkori reakciós lapnak egy nyomdája. A nyomdát a kommunisták lefoglalták és Végh nyomdásszal megbeszélték — akinek betűje volt —, hogy közösen megkezdik a pártlap nyomtatását. Egy szovjet tiszttől papírt kaptak, s megkezdődött kézihajtású géppel a Munkás nyomtatása- Eleinte csak 300—400 példányt sikerült nyomtatni, hiszen a nehéz helyzet közepette majdhogy nem a papír függvénye lett a lap- Ha tudtak szerezni papírt, volt lap, ha nem tudtak, elmaradt a nyomtatás. Boros Antal elvtárs tizenöt év távlatából is élénken viszMost, hogy a megyei pártsajtó fennállásának 15. évfordulóját ünnepeljük, nem árt visszatekinteni az út kezdetére, arra az időre, amikor egy pusztító és borzalmakkal tele háború után lapunk „Munkás” fejléc alatt megjelent. Színre lépett azzal a nemes céllal, hogy a megkavart agyakban rendezze a gondolatot, dolgozó népünket kiállásra tanítsa, szervezze az építő munkát és minden becsületes dolgozót harcra bátorítson a munkáshatalom győzelme ügyében. Az 1945 február 25-én Salgótarjánban megjelent „Munkás” 1. számának vezércikkében így beszél hivatottságá- ról: „Az igazi szabadságért dolgozunk, a munka, a tanulás, a szellem szabadságáért. Olyan élet feltételeit akarjuk megteremteni ebben az országban, amilyen még soha nem volt: kiegyensúlyozott, az uralmon levőktől való félelem nélküli életet. El akarjuk oszlatni áldozatos munkával az egymás iránti bizalmatlanságot, az elfogultságokat a múlt lomtárába akarjuk vettetni, meg akarjuk győzni polgártársainkat arról, hogy lehet becsületesen élni és dolgozni.“ A „Munkás” 1945 március 3-i számában „Mi a valóság?" című vezércikkében a többi között így „Ámokfutó, vagy aljas politikusaink elmenekültek és itt hagyták nekünk a keserű örökséget: a romokat, amelyekből neKÜnk bármilyen áron, ismét életet kell fakasztanunk. De hogy a jövő a miénk legyen, hogy néhány kemény esztendő elmúltával ismét egy földi javakban bővelkedő ország legyen hazánk, a jelent fel kell áldozni. Ne most akarjunk kényelmesen élni, ne most akarjuk a végre megszerzett és annyira áhított szabadságot kihasználni. Ma csak a munka és a tanulás lehet feladatunk.” Ugyancsak az 1945 március 3-i számban „Föld, kenyér, szabadság!“ cím alatt „Lapzárta után!" jelzéssel .közli a Magyar Kommunista Párt követelését: Földet a parasztságnak, 1945 október 1-ig minden 100 holdon felüli birtok parasztkézre kell, hogy jusson. Pusztuljanak, akik ezt el akarják gáncsolni — majd így folytatja: — A kommunista párt kenyeret követel az éhező Budapestnek, a salgótarjáni és borsodi bányászoknak, az ózdi és diósgyőri vasmunkásoknak. Van kenyér az országban elég. Az asztagban heverő búza kicséplésére van nyilas elég, munkásszázadokba velük! Nincs szabadság, amíg németek állnak hazánk földjén- Nincs biztosítva a szabadság, amíg kesztyűs kézzel bánunk a nép ellenségeivel, a reakciósokkal, a háborús bűnösökkel- Börtönbe, népbíróság elé, akasztófára velük! A „Munkás” 1945 március 10-i számában „Újra füstöl az üveggyár kéménye" cím alatt így ír Gritz Viktor, a lap egyik munkáslevelezője: „Minden dolgozó ember ismeri azt az izgalmat, amit akkor érez, ha hosszabb idő után újra a szakmájában dolgozhat... Ez a boldog izgatottság lett úrrá rajtunk is most, amikor közvetlen az üzem indulása élőt* újra, meg újra átvizsgáljuk szerszámainkat... Az alkotó munka büszkesége dagasztja a mellemet, amikor arra gondolok, hogy a csákányozás és krumplihámozás helyett újra csillogó, karcsú kristálykely- heket, boros, vagy pezsgőspalackokat, lámpa- és uborkásüvegeket fogunk gyártani. Van azonban egy más oka is ennek a különös érzésnek. Ez az ok pedig az, hogy még soha magyar munkás nem kezdte el a munkáját oly szép reményekkel és oly szabad lehetőségekkel a jövőre gondolva, mint ma. Abban reménykedem ... hogy ennek a verejtékes munkának a gyümölcse nem a vezér- igazgatók és a kegyelmes elnökök zsebeit fogja duzzasztani, hanem iskolák, kórhá- , zak, munfcáslakások és üdülők születnek a nyomán.“ A „Nógrádi Üjság” fejléc alatt 1947 szeptember 28-án megjelenő lapunk választás eredményeiről beszámolva nagy betűkkel közli, hogy: öt kommunista miniszter van az új kormányban! Majd „Üdvözöljük az új kormányt” című vezércikkében a többi között így ír: „Meleg szeretettel üdvözöljük az új magyar kormányt. Hisszük hogy a politikai hullámok lecsendesedése után az alkotó munka erőskezű kormánya lesz és hisszük, hogy a gazdasági élet vámszedői, a reakció sötét iovagjai rövidesen oda kerülnek, ahová tényleg valók, a zárt fülkékbe. szaemlékszik ezekre a nehéz időkre: — Eleinte csak hárman voltunk, aztán öten-hatan is szerkesztettük a lapot. Mindenki csinált cikkeket, aztán összeültünk és kollektiven döntöttük el: mik a legfontosabbak, amelyek a párt politikáját tükrözik, s melyek azok a cikkek, amelyek valameennyi embert érdekelnek. Tájékoztatni akartuk az embereket a párt politikájáról, a legfontosabb eseményekről, a fronton történtekről, a háború állásáról. Nehéz volt ekkor kenyérhez jutni, de legalább ilyen keresett csemege volt a párt szavát kifejező Munkás is. Kenyérként kapkodták az újságot, mert semmi más nem volt, ami az igazságot juttatta volna el az emberekhez. A hajdani munkatárs visz- szaemlékező arcán egy kis keserű vonás jelent meg. — Én akkor csak kőművessegéd voltam. A szívem adtam a cikkekbe, a legjobb tudásom szerint írtam, de nem voltam valami újságíró tehetség. Csak a vágy fűtött, hogy harcolhassak a reakció ellen és a lapon keresztül minél több ember szemét segítsek kerekre nyitni. Kisebb cikkeit, közlemények fogalmazása őrzi újságírói múltamat. Sokat köszönhetek én magam is Reiner Pistának, aki tehetséges, művelt, igaz kommunista volt. A lelke Volt a lapnak. Hogy a későbbiekben én egész komolyan tanultam, vele való együttműködésemnek nagy szerepe van ebben. Szórakozottan a messzibe réved tekintete, majd folytatja a visszaemlékezést. — Égett a vágy bennem, hogy tanuljak, Kilenchónapos közigazgatási tanfolyamra mentem, azután statisztikai tanfolyamra, majd a közgazdasági technikumba, végül az építőipari technikumba, öreg fejjel sem resteltem tanulni. Üjságírói mukásságom is arra ösztökélt: tanuljak, mert a mi társadalmunkban csak tanult fővel lehet igazán boldogulni- Azóta is örömmel forgatom az általam is útnak indított megyei lapot és az a véleményem, hatalmas fejlődést tett meg ez az újság az eltelt tizenöt esztendő alattSzerényen maga elé néz, és egy kis büszke mosollyal mondja: — Annak azért nagyon örülök, hogy a legnehezebb időkben én is tudtam a párt megbízásából újságíró lenni. Most már ez az Önök dolga. Hadd kívánjak szívemből még sok-sok 15 esztendőt. Ujlaky Mária
