Nógrádi Népújság, 1960. február (16. évfolyam, 10-17. szám)
1960-02-03 / 10. szám
2 nógrádi népújság 1960. feruár 3. Jakab Sándor elvtárs felszólalása az országgyűlésen a szénnek gépi úton való felrakása 5,5 százalékos, az említett két ország közül viszont a Szovjetunióban 36,1, Csehszlovákiában 38,8 százalékát géppel rakták fel. Még csak egy példát szeretnék mondani: Magyarországon a legnagyobb, mondhatnám átütő sikert a szállításnál értünk el. Mert hiszen a gépi szállítás 54 százalékos. Ezzel szemben a Szovjetunió és Csehszloszén bányái ban százalékos gépi szállítás van. önkéntelenül is felvetődik a kérdés, mi az oka ennek az elmaradásnak, amit a magyar szénbányászat területén tapasztalhatunk. Elsősorban és még egyszer hangsúlyozni kell, hogy a nagyon sok eredményes kísérletezés és munka mellett nem számoltunk eléggé azokkal a problémákkal, amelyek a magyar szénbányászat földtani és egyéb geológiai problémáiból származnak. Sajnos, az államosítás előtt ezt fel sem mérték, ismeretlen volt, pedig ahány szénmedence van az országban, mindannyi geológiai és más problémákkal küzd. A döntő hiba az volt, hogy nagvon sokféle géppel kezdtünk kísérletezni. Nagyon szerteágazó volt a bányagépesítés iránya. Hazánkban a külföldi és belföldi gép egyaránt megtalálható. És ahelyett, hogy a külföldről behozott, vagy a Magyar- országon tervezett, szerkesztett és előállított bányagépekhez megfelelő időt adtunk volna a kikísérletezésre, ezt nem tette lehetővé az a termelési hajsza, ami ismert az országgyűlés előtt. Éppen ezért feltétlenül kívánatos, hogy most, a második ötéves terv indulása előtti időben valósítsuk meg azt a szigorú összpontosítást, irányítást, amely magában foglalja az erős kéz politikáját azoknak a géptípusoknak a bevezetésénél, alkalmazásánál, amelyekről már látszik, hogy beváltak. Ugyanakkor szigorú központosítás szükséges a tervezésnél, a gyártásnál is. Amikor szót emelek a központi irányítás, szerkesztés és ellenőrzés, gyártás és kivitelezés mellett, szeretném azt is hangsúlyozni: nem szabad, hogy a megnövekedett központi irányítás elnyomja a helyi kezdeményezéseket, mert ha ezt teszi, az egyik nagy társadalmi gyökerétől szakítja el a ma?var bányagépesítés fejlesztését. Sajnos.- éppen az volt az egyik ok az elmúlt időben az elmaradásunknál, hogy ezt a sok helyi kezdeményezést, az egészséges javaslatokat nem karolták fel a bányászati kutató intézetek és más vállalatok, hanem azok sokszor az élettől elvonatkoztatott problémával foglalkoztak. Kívánatosnak látszik az is, hogy a szénbányászati trösztök készítsenek gépesítési programot és azt következetesen valósítsák meg, s ha szükséges, még a gépi beruházásra előirányzott összeg csak gépre való felhasználásának előírása útján is. Azt hiszem, hogy nemcsak a műszaki, hanem a fizikai dolgozók kívánságával is találkozna az a javaslat, hogy akár keleti, akár nyugati országokban külföldi tanul- mányutakat végezzünk, folytassunk a magyar szénbányászati gépesítés egészséges útjának megjelölése érdekében. A gépesítés problémáján túl a termelékenységben nagyon nagy szerepet játszik a már meglevő lehetőségek fokozottabb kihasználása, a meglevő gépek jobb kihasználása. Előre szeretném bocsátani, hogy a Nógrádi Szénbányászati Tröszt 1959-ben minden téren túlteljesítette a bányagépek kihasználásának tervét. Mégis ha megnézzük részletenkint a legelterjedtebb, vagy legjobban bevált géptípusokat, akkor azt kell látnunk, hogy a folyamatos szállításnál a gépek kapacitásának kihasználása mindössze 20 százalékos. A Kóta-féle felrakóból, a trösztnek 1959-ben 55 darabja volt, de ebből csak 39 üzemelt és a 40 tonnás műszakonkinti teljesítményt is csak 32 tonnára tudták teljesíteni. A Hidasi-féle felrakóból 15 darab volt a trösztnek 1959-ben, csak 11 üzemelt és az 52 tonnás teljesítmény helyett csak 45 tonnát ért el. Ezek a Nógrádi Szénbányászati Trösztre vonatkozó adatok, de ugyanez áll országosan, mert például 1958-ban a meglevő 275 Kóta- féle felrakóból csak 165 volt üzemben 1958-ban és hasonló teljesítménnyel. Felvetődik a kérdés, hogy mi ezeknek az oka, á'l-e még az a sokat vitatott probléma, amelyet a sajtóban és másutt, értekezleteken is felvetettek, hogy a bányászok nem szeretik a gépet. Véleményünk szerint, legalább is a medencére vonatkoztatva, bátran kijelenthetjük, hogy ez a tétel már régen megbukott. Amikor a magyar szénbányászatban felmerült ez a gépellenesség, a mi bányászainkat nem a régi géprombolók vagy a kapitalista világ bányászai által vezetett gépellenes elvek vezették, hanem az a méreg, az a bosz- szúság tetette sokszor félre a gépet, amely a kezdeti stádiumokból, a kísérletezésből adódott. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nincs idegenkedés a »épektől a mi medencénkben. Po’itikai munkával és más úton elősegítettük, hogy ez megszűnjön. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1958., illetve 1959. évben egyaránt más trösztök területéről vettünk át ki nem használt gépeket és most is korlátlan számban fogadnánk el akár a Kóta, akár a Hidasi-féle felrakót is, ha esetleg máshol idegenkednek tőle. A hiba véleményünk szerint ott van, hogy a gépekhez, amelynek többsége kísérleti stádiumban van, nincs megfelelő alkatrész. Ha a Hidasi-féle felrakó elromlik, nem tudjuk a másik, üzemképtelen gépbe elhelyezni az alkatrészét, mert a két gépnek nem azonosak az alkatrészei. Ugyanez megvan a Kóta-féle felrakónál: egyiknek gyengébb, a másiknak erősebb a motorja, amiatt nem lehet használni, s általános probléma, hogy a láncos kapa- róknál, vagy általában a kaparószalagoknál a páncélo- zottság hiánya miatt nagyon sok kiesés, szakadás, törés következik be. Feltétlenül kell kérni, a tartalékalkatrészeket akár a Nehézipari Minisztériumhoz, akár a Kohó- és Gépipari tárcához tartozó vállalatoktól. A másik probléma, amely a gépkihasználást nem teszi lehetővé, hogy nem összefüggésben végeztük a műszaki fejlesztést Nemzetközileg elfogadott elv, hogy a bányák gépesítését a napszintről kell kezdeni, az akna szájától haladjon befelé és a szénfalnál kell végződnie. Ehelyett sokszor ellentétes, vagy keresztező irányzatot tapasztaltunk, s emiatt van most sok lehetőség arra, hogy javítsunk a helyzeten és fokozzuk a gégek kihasználását. Előbb, vagy utóbb megoldásra vár az a kérdés is, hogy a Hatvan—Salgótarjáni vasútvonal kettősvágánynyát megépítsük. Ma csak időn- kint visszatérő jelenség a vagonhiány, ebből kifolyólag a csillehiány. De előbbutóbb tény lesz, mert a Salgótarjáni Acélgyár, a salgótarjáni és a pálfalvi Üveggyárak megnövekedett termelése, megnövekedett áruszállítása napi többezer vagont kíván már pedig ezt nem teszi lehetővé egy szál vágány. Ezen túlmenően véleményünk szerint az igazság érdekében emeltünk szót, amikor elmarasztaljuk, vagy legalábbis kifogásoljuk azt hogy nem a mai időkhöz való már az az állapot, hogy a Salgótarján—Budapest közti 130 kilométeren döcögő vonatok 5—6 órás menetidővel közlekedjenek. Szóvá teszem azt is, hogy jobban kell támaszkodni az anyagi érdekeltségre, míg a szénbányászok, a szén- fejtők teljesítménybérben végzik munkájukat és valóban elismerésre méltó munkát végeznek, addig a kiszolgáló személyzet többsége időbérben dolgozik. Ebből előbb, vagy utóbb nyílván olyan feszültség következik, amely a termelés rovására megy. Azt szokták mondani és valóban nagyon sok vonatkozásban áll is, hogy a bányász sok mindenhez ért. Ha kell ács, ha kell lakatos, ha kell szerelő. Ez sokszor meg is felel a valóságnak De az is igaz, hogy a mai időkben, amikor komplikált bányagépek, kombájnok és rakodók vannak, ezekhez már kevés a bányász sok év alatt megszerzett tapasztalata. Éppen ezért kellene az iparosok, a szállítószemélyzet munkájára elterjeszteni az időbérezési rendszer helyett a teljesítmény bérezést. Több üzemünkben volt és van kísérlet és példa arra, hogy ahol a bányabeli iparosok fizetése a szénfejtő csapatok bérezéséhez kapcsolódik, ott mindig eleget tudnak tenni a követelményeknek, a gépek rendszeresen működnek és a gépkihasználás is megfelelő. Ugvanígv a vontatás dolgozóinál vagy tonna kilométer utáni, vagy más teljesítménybérezést kellene alkalmazni. Végül megszeretném említeni e témánál, hogy a szakismeret fokozása, akár a bányászoknál, akár az iparosoknál, elmaradhatalan követelmény. Tisztelt Országgyűlés! Szólni szeretnék még a lehetőségek közt a beruházásokról. Azzal teljesen egyetértünk, hogy a beruházásokat gazdaságosan, optimális idő alatt valósítsuk meg. Ez az országban már gyakorlattá lesz. El kell mondanom az Országgyűlés előtt, hogy arra törekszünk és azon dolgozunk, hogy az 1960. évi beruházások időben, határidőre lépjenek a termelésbe. Ügy látjuk, hogy a zagy- vapálfalvi üveggyár második gyáregysége a tervezett 1960. április 4-i határidőre termelésbe lép. A Salgótarjáni Üveggyár rekonstrukciója éppen az ösz- szefogás következtében reméljük, határidőre megvalósul. A további célunk az lesz, hogy ezt nemcsak ennél a két üzemnél .ennél a két beruházásnál valósítjuk meg, hanem minél több, a megyében végrehajtandó beruházásnál is. A beruházásoknál kell megemlítenem a bányafúrások elégtelenségét. Amíg 1958-ban a medencében 10 000 méter volt a lemélyített fúrólyukak hossza, addig 1959-ben már csak 9300 méter és 1960-ban a tervezett szerint csak 2900 méter. Ezt nem szabad elfogadnunk, nem szabad erre az útra lépnünk, mert ez odavezet, ahol 1956. előtt vo tunk, amikor egy fúrólyukra telepítettünk aknát, bányát, ami sokkal költségesebb a népgazdaságnak, mint egy 200— 500, vagy ha kell, 1000 méteres fúrólyuk lemélyítése is. Nem lehet még egyszer ezt az utat járni, mert még csak most jelentkezik ilyen nagy mértékben a fúrólyukak csökkentése, de már három rossz példánk van erre vonatkozólag. Nem szabad elfogadnunk és változtatni kell azon, hogy a művelhető területek kuta- tottsági foka 41 százalékos, a szabad területek kutatottsági foka csak 1,8 százalékos maradjon. A beruházásoknál említem meg a szociális és az egészségügyi beruházásokat is. Előrebocsátom, nem kérni és újra kérni akarok, nem vezet bennünket lokálpatriotizmus. Feltétlenül szóvá kell tennünk azt, hogy a már elfogadott, jóváhagyott és tervbe vett beruházásokat hajtsuk végre. A bányarendészet szempontjából feltétlenül kívánatos és termelékenységi szempontból is kívánatos a korszerű biztosítás elterjesztése, a balesetvédelemre fordítandó összegek megvalósítása. Kívánatos az is, hogy az országgyűlés által elfogadott és a népgazdasági tervben is szereplő salgótarjáni megyei kórház építése folytatódjék. Hallottuk, hogy egyszer már meg akarták torpedózni a kórház építését. Most pedig az Országos Tervhivatal, az Építésügyi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium között lassan egy éve folyó vitának az a következménye, hogy nem, vagy igen lassan halad ez az építkezés. Ez azt fogja jelenteni, hogy az 1963-ra tervezett átadás helyett 1965-ben, vagy 1966-ban készül el a beruházás, ami a költségeket növeli. Szólni kell arról, is hogy több üzemnél az egészségügyi, vagy a balesetvédelmi beruházásokat mindig egyik évről a másikra tolják át. A Magyar Vasötvözetgyárban megvizsgáltak 250 embert, s közülük 71 szilikózisos volt. Ennek ellenére a Kohó- és Gépipari Minisztérium immár a második évben halassza el a szükséges beruházást, pedig éppen elég súlyos a helyzet. Bányavidékeken nincsenek megvalósítva azok a járulékos beruházások, üzletek, orvoslakások, vendéglők stb., amelyek a bányászlakás-építési programban szerepeltek, sajnos a kilátások sem olyanok, hogy elkészülnek, mert ebben az évben éppen a bányászati ágazatnak ez az összege csökken. Tisztelt országgyűlés! A Nógrád megyei képviselő csoport legutóbbi ülésén megtárgyalta az 1960-as megyei költségvetési tervet és ezzel összefüggésben az 1960-as állami költségvetést. A képviselőcsoport egyhangúlag megállapította, hogy az 1960-as költség- vetés összességében és részleteiben is jó. Ennek megfelelően ezeknek az elfogadott elveknek alapján készült el a Nógrád megyei tanács költségvetése is. A költségvetésből kitűnt, hogy 1960-ban a Nógrád megyei Tanács 42 millió forinttal kap többet, mint 1959-ben, s külön örvendetes, hogy Salgótarján, ez a nagy munkásváros csak egy intézkedés következtében három és félmillió forinttal többet kap, mint tavaly. Azonban amikor megállapítottuk ezt az örvendetest tényt, egy kérdés is felvetődött a pénzügyminiszter elvtárshoz. Több oldali vizsgálódás után megállapítottuk, hogy a megyei költségvetés előter- vezése nem jó. Tíz évvel ezelőtt, amikor a tervgazdálkodást bevezettük, eddig érthetetlen okokból nem jól állapítottak meg különböző számokat és emiatt több község költségvetési szervnél fejlődés helyett esetenként visszaesés van. Kérjük a pénzügyminiszter elvtársat, hogy ezt vizsgálja meg és a második ötéves terv költség- vetésénél Nógrád megyei vonatkozásban ezt korrigálja. örülünk annak, hogy a költségvetést 1960 januárjában tárgyaljuk, de az lenne a célszerű, az lenne a helyes, ha a kezdő év költségvetését mindig a folyó év decemberében tárgyalnánk. Ismételten szeretném hangsúlyozni,, hogy a képviselőcsoport jónak tartja az 1960-as költségvetést, az abban foglalt feladatokat vég- rehajthatónak találja. Éppen ezért a képviselő- csoport és a magam nevében az 1960. évi költségvetést elfogadom és a tisztelt ország- gyűlésnek elfogadására ajánlom. Párosversenyt Indítottak a kazári bányászok A kazári bányüzemnél az elmúlt napokban megtartott műszaki értekezleten és termelési tanácskozáson olyan döntés született, hogy akik a korábban nyilvánosságra hozott versenyfelhívásukból nem értették meg, most újból tudomásukra hozzák, hogy versenyfelhívásunk, melyet a megye összes ipari üzeméhez intéztek, hazánk felszabadulásának, április 4-nek méltó megünneplésére és ezen túlmenőleg egész évre szól. Ez alkalommal Pongrácz Sándor, Gyula-bánya csapat- vezető vájárja versenyre hívta Kovács László Kossúth-dí- jas zagyvái csapatvezetőt. Vállalása szerint az 1960. évre szóló tervét 120 százalékra teljesíti. Ezzel egyidőben az 1959-es évben elért 3 százalékos palatartalmat az új tervévben 2 százalékra csökkenti. Ugyan ezekben a napokban Harmos Mihály György és Gyula-bánya bányamestere, Letovai István Szurdok és Tőkés-akna bányamesterét hívta versenyre. A Szovjet Híradó olvasófáborqnak szélesítéséért A Magyar Szovjet Baráti Társaság Nógrád megyei Elnöksége a napokban ankétot tartott. Az ankét keretében arról beszéltek a résztvevők, hogy a Szovjet Híradó című folyóirat olvasótáborát miként fogják szélesíteni. A folyóirat nagyon érdekes képekben, szövegben ismerteti a Szovjetunió, napjainkban végbemenő eseményeit. A kohó üzemtől kezdve a bányán keresztül, az értelmiségi munkán, a paraszti életen át a művészi és sportéletet nagyon meggyőző erővel mutatja be. Érthető hát, hogy ahol olvassák a lapot, nagy népszerűségnek örvend. A Szovjet Híradó című folyóirat szerkesztői engedélyt kaptak a lapjuk példányszá- mának az emelésére. Nem túlságosan szélesek a keretek, de mégis az előzőkből nagyobb. Az ankét résztvevői most megtárgyalták, hogy a magasabb példányszámot a megye területén hogyan osz- szák el, hol fogják ajánlani. A litkei úttörők lelkes készülődése Még az elmúlt év végén megkezdődött iskoláinkban a készülődés hazánk felszabadulásának 15. évfordulójára. Már mindenütt megkezdték, sőt, eléggé előrehaladott állapotban van a nyomolvasás. A litkei úttörők is készülődnek. Az úttörőcsapat valamennyi tagja részt vesz a nyomolvasási munkában. Nagy feladatot tűztek ki maguk elé. Feldolgozzák a község tizenöt éves fejlődését. S ez a munka nem könnyű. Litke életében is a tizenöt év évtizedeket jelentett. Már köznapi dologgá vált a rádió, az, hogy minden háziban ott van a villany, a most jelentkező új televízió tulajdonosok s a gombamódra növekedő házak mind-mind új, a 15 év nagyszerű eredményei. A másfél évtized felmé-. résére vállalkoztak az úttörők. Felmérték a községet, s a feladatokat őrsönként osztották fel. S most az egyik őrs a felépült új házakat, míg a másik a villamosítást dolgozza fel, s így lehetne sorolni az őrsök feladatát. Az adatokat összegezés után díszes albumba jegyzik 'be, amelyeket képekkel, rajzokkal illusztrálnak majd. Az úttörőcsapat másik fontos tevékenysége a felszabadulási gyermek kulturális seregszemlére való készülődés. Igaz, ebben már nem vesz részt a csapat valamennyi tagja, hanem csak az arra legjobban rátermettek. Ami külön üdvözölendő, a szemlére való készülődés során igen sok az egyéni szóló szám. Míg más iskolákban csak elvétve lehet találni szóló számokat, addig itt öt van. Hárman a szavaló versenyre készülődnek. Egy úttörő mesemondással szeretne jeleskedni, míg ugyancsak egy másik hegedű szólóval. A szóló számokra mind az öt úttörő lelkiimeretesen készül, s szeretnének jó eredményt elérni. S a szóló számokon kívül jelentős még a hattagú zenekar készülődése is, akik magyar népdalokkal, csárdásokkal készülődnek. A seregszemlére való készülődés mellett komoly munka folyik a szakkörökben is. A lányok kézimunkázni és horgolni tanulnak. A fiúk részére a barkácsoló szakkör működik, most a téli diőszakban a hasznos madarak védelmében madáretető odúkat készítenek. Bár nincs úttörő otthona a csapatnak, mégis állandóm látogatott az iskola. Minden őrs hetenként kétszer tart őrsi gyűlést. Vasárnaponként ugyancsak népes az iskola. A nagyobbak asztaliteniszeznek, míg a kisebbek társasjátékokkal szórakoznak. S ezenkívül még igen népszerűek a DIA-film vetítések is. Eleven úttörő munka folyik a litkei iskolában. S ez a munka kedvezően hat a tanulmányi eredményekre is. Mert úttörők csak a legjobb tanulók lehetnek. S így érthető, hogy Litkén az úttörő egyenlő a jó tanulóval.
