Nógrádi Népújság, 1960. január (16. évfolyam, 2-9. szám)

1960-01-06 / 2. szám

4

nögrädi népújság

I960, január 6.

Hivatásuk a gyógyítás

Sokain felkeresik a pásztói járási kórházat. Betegek akik gyógyulást várnak azoktól, akik fehér képenyben szinte hangtalanul járnak a tiszta folyosókon és minden tettüket a bajok enyhítése, a gyógyítási szándék vezéreli. Bármennyire is fiatalnak tűnik ez a kórház egy emberöltő óta áll. Gróf Almássy ispotályaként épült, a profithaj hászó főúr nyomorult cselédei számára, akik örültek, ha táját sem kellett lát- niok.

1936-ban dr. Kertész János imigyen emlékezik meg a kórházról a Heves Vármegyei Ismertető és Adattárban: „Nem mellőzhetjük a felsorolásból a Pásztón (és Vámosgyőrkön) működő járványkórházakat sem, melyeknek közegészségügyi szempontból az a jelentőségük, hogy a környező községeket szükség esetén izolálják a ragály tovaterjedésétől”.

A kórház írott és íratlan története sokat megőrzött a múltból. A kórház életében is mint mindenütt a felszabadulás hozta meg a változást. Jönni kellett egy fizikai, egy eszmei felszabadulásnak, hogy beteljesedjen a fejlődés törvényszerűsége.

— A felszabadulás óta eltelt évek alatt ez a kórház annyit fejlődött, hogy össze sem lehet hasonlítani a múltbeli viszonyokkal — mondja dr. Nemes János főorvos. S valóban a tények bizonyítják ezt. A kórház költségvetésének fejlődése, a statisztika tisztán ábrázolja azt a felfelé Ívelő töretlen egyenest, amelyen a fejlődés halad. Nemes főorvos mint a gyermekéről beszélő apa gonddal szól a kórházról.

— A megindult fejlődési folyamat, az emberek, a kor igényei megkövetelték egy modern kórház kialakítását. Az 1949-ben végrehajtott szakosítás az évek folyamán 90 százalékig felfejlődött műszerezés, az 1958-ban megnyitott gyermekosztály mindmind állomásai a gazdagodásnak.

Sokat fejlődött a pásztói kórház, bár koránt sincs kifejlődve teljesen. Általában minden kisebb kórházegységet 200—250 ágyas egységre fejlesztenek a jövőben. Itt már csak kevés kell ehhez. A jelenleg 162 ágyas kórházban a legmodernebb módszerekkel és eszközökkel gyógyítanak. Csak egy példát: A múlt évben több mint 7000 beteget gyógyítottak meg a kórház orvosai; s egy kedvesebbet: közel 800 gyermek született itt az 1949-es év 150-éhez képest.

A falusi ember sem idegenkedik már a csillogó műszerektől. Pedig kezdetben nehéz munkájuk volt az orvosoknak. A falusi emberek szemében „boszorkánykonyha” volt a kórház, vagy valami elérhetetlen. A fizettség miatt. Az egyszerű emberek lelki világát is hozzá kellett szoktatni, hogy a fejlődésnek ez a vívmánya is őt szolgálja ezentúl.

A kórház gyermekosztályán Győréi István főorvos vezet végig, miközben mindenről van néhány szava:

— Egy álom valósult meg a gyermekosztállyal, mikor végre megnyílt. Azóta a követelményeknek megfelelően kezelhetjük a beteg gyermekeket.

Szép az osztály. Üveg, csempe szinte az egész. A barátságos kezelőben megnézem a statisztikát is. A múlt évben 720 gyermeket gyógyítottak meg a 40 ágyas osztályon. Számottevő az előrehaladás, a sorvadásos csecsemők gyógykezelésében is.

— Mint érdekességet meg kell említenem — bár ez nekünk komoly munka — hogy lélektanilag is neveljük a gyermekeket. A gyermeknek mindig igazat mondunk még abban az esetben is, ha fáj valami, de nem is félnek tőlünk, — magyarázza Győréi főorvos.

A gyermekosztály megtekintése után végigsétálunk a kórházon. A korszerű konyhával, ebédlővel, mosodával és kazánházzal rendelkező kórház imponáló intézmény, bármennyire cáfolja is ezt a jellege. Az igazgatói irodában többen vannak. Itt van Nemes főorvos, Esztergály Szőréin és Farkas Arisztid szülészszakorvosok. Talán valami szakmai megbeszélés?

— Nem — válaszol nevetve Nemes főorvos. — Csupán beszélgetés. Szerencsés véletlen; egy fiatal orvos és egy törzstag egyszerre. Esztergály doktor ugyanis alig néhány hónapja került Pásztora, a pécsi klinika helyett.

— Vájjon megszokta-e már a helyét? — kérdezem.

— Ha nem kedveltem is

meg ezt a helyet, az embereket megszerettem. — mondja a fiatal orvos. Ez viszont a hivatással jár. Farkas doktor is fiatal ember még, de ő már törzstagnak számít. Hét éve van Pásztón. A tapasztaltabb kollega készségével segíti Esztergály doktort. Nemes főorvos vezetésével tudományos kutatásokkal is foglalkoznak. A méhnyakrák elleni küzdelemben a kol- poszkópiában, a cicológiában szép előrehaladást értek el. Említésre méltó komoly eredmény, hogy a szülés körüli halálozás az 1949-es 8 százalékhoz képest 1958-ban 1,2

százalékra csökkent.

A kórház orvosai már helyben végezhetik el a tudományos kutatásokat is. Korszerű laboratórium létesült a kórházban, ahor az említett törekvéseken kívül kémiai, szövettani és szere- lógiai (vérsavó) vizsgálatok is folynak. Felépült a korszerű proszektúra is, ahol boncolásokat végezhetnek.

— A fejlődés nem áll meg.

— vázolja Nemes főorvos a jövőt. — Reméljük rövidesen felépül a még szükséges 30 méteres pavilonunk, amelynek elkészülésével még korszerűbbé válna az osztályok elrendezése. A modern követelmények mielőbbi kielégítését szolgálja majd az új

portáselrendezés is, mikor a kórház túloldalán a parkon keresztül nyitnak új bejáratot.

Szép tervek s mind megvalósulnak rövidesen. S a megbecsülés? Példaként: az orvosi munka, az orvos megbecsülését jelenti az is, hogy három főorvos részére készült el összkomfortos lakás. Az új pavilion felépülésével újabb négy orvos kap az igényeknek megfelelően lakást. És az ápolónők? De beszéljenek inkább ők.

— A mi munkánk hivatás

— mondja Varga Katalin és Bazsó Erzsiké még megtoldja:

— Ami az elégedettséget illeti: távol vagyunk a szüléinktől, ez eléggé kellemetlen, de nem lehet elégedetlenségnek nevezni.

Hasonlóan többi társnőjükhöz mindketten lelkiismeretesen végzik munkájukat. Szállásukon például Kati olvas, tanul és Erzsiké is talál elfoglaltságot.

Alig néhány ember a több mint száz fős kollektívából. Érző, szerető, lelkiismeretes emberek. Gonddal, emberszeretettel végzik gyógyító munkájukat, hiszen ez hivatásuk. A kórház 50 éves és sokat fejlődött. De fejlődtek az itt dolgozó emberek is.

Sok tervről beszélnek, de mindent leírni egy rövid cikkben lehetetlenség. Erre a kórházra — de mire nem miná- lunk? — jellemző a fejlődés a minőségi változás; a fiatal orvosok tudományos törekvése, az idősebek baráti irányítása, az ápolónők gondos munkája, mindenki lelkiismeretessége. Kár, hogy nem emlékeztek meg az 50. éves évfordulóról; csak tanúságképpen is. Egy nagy család dolgozik itt és ebbe beletartoznak azok a dolgos emberek is, akikről itt nem esett szó.

Sok-sok tiszteletet érdemelnek a kórház igazi gazdái, az emberi fájdalmak, bajok enyhítői és gyógyítói.

PÁDÁR ANDRÁS

A kereskedelem újévi ajándéka: két új önkiszolgálóbolt

A fejlettebb kereskedelmi formák újabb bővítését jelenti a napokban megnyílt két új önkiszolgáló bolt átadása is a vásárlóközönségnek.

Jobbágyiban egy régi, korszerűtlen üzlethelyiségből készítették el a környék egyik legmodernebb üzletházát, amelyben önmagát szolgálhatja ki a vásárló. Ugyancsak ilyen vegyes önkiszolgáló boltot kapott Mátraszele lakossága is. A két új létesítmény, amely neon-fényes, modern üzletben szolgálja ki vásárlóit, egyben jelentős lépést jelent előre a termelőszövetkezeti parasztok igényeinek kielégítése útján.

Könyvespolc

Darvas Szilárd: NEVETNI IS LEHET!

Az elmúlt évek termésének legjavából válogatta össze Darvas Szilárd új kötetét, önmaga legszigorúbb kritikusaként. Manapság, amikor any- nyi jogos és jogtalan bírálat éri a „Könnyű Múzsát", szükséges ezt megemlíteni, hiszen a műfaj egyik legjelentősebb mai képviselőjének, Darvas Szilárdnak, e kötetben közreadott írásait is jellemző igényessége nem kis mértékben járul hozzá a műfaj becsületének megvédéséhez.

Hegedűs Géza:

A PENGŐ ROSZORKANY- TANCA

Az Európa közepén c. regénysorozat új önmagában zárt egységet alkotó kötete a „Pengő boszorkánytánca“. A regény a felszabadulás utáni időszak egyik legküzdelmesebb, legkavargóbb és legellentmondásosabb korszakáról szól, az inflációról. Infláció pénzben, infláció eszmékben, infláció nőkben — ez lehetne Hegedűs Géza új regényének vezérmotívuma, melynek hőse, a Sötétség utolsó óráiból ismert Boltos Béla, a rokonszenves, baloldali gondolkodású, haladó szellemű értelmiségi polgár, aki városházi tisztviselőként, majd egy hetilap szerkesztőjeként igyekszik megtalálni helyét a kommunisták mellett az új világban. Hegedűs Géza új könyve tanulságos mindazok számára, akik mélyebben akarják látni felszabadult országunk újjáépítésének ezt a bonyolult szakaszát.

Akinek 1959 koronái- feH- eddigi munkásságára

Évvégi látogatás id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművésznél

— Az 1959-es év végtelen gaz- f dag esztendő volt i nekem —, mondja Szabó Pista bácsi, megyénk Kossuth-díjas szobrászművésze.

Ez az év kicsú- csosodása volt eddigi tevékenységemnek, de sok elképzelésem és vágyam is ebben az évben valósult meg.

S a többit hadd mondjuk el mi róla.

Szabó István 1959-ben kapta meg élete munkájának nagy elismerését, a Kossuth- díjat. Ugyancsak 1959 tavaszán kapott olyan értesítést a műcsarnokból, amely régi vágya valóraváltását jelezte: kiállítást rendeznek alkotásaiból a Szovjetunióban. Külföld előtt most mutatkozott be először. S művészi munkáit haza sem küldték, egyenesen Csehszlovákiába irányították. ahol szintén kiállítást rendeznek belőle.

1959-ben teljesült az a vágya is, hogy személyesen külföldre látogathasson el és éppen a Szovjetunióba, ahová legjobban vágyakozott. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész 52 napig tartózkodott a Szovjet- unióban, s ezalatt módjában volt ismerkedni Moszkvával, Le- my ningráddal, Kiev- vel és Sztálinó- » I val. Itt találkozzon olyan világhírű művészekkel, akiket mindig példaképnek tekintett: Manyizer, Anyikusin, Tomszkij, akik a szobrászatban a világ legnagyobbjai között vannak.

Ezenkívül az 1959-es évhez fűződik, hogy Szabó István szobrászművész az országban elsőnek kezdett dolgozni a szobrászművészet számára eddig ismeretlen és szokatlan anyagból a bazaltkőből. Ebből az örök időkre szóló anyagból elsőnek Lenint mintázta meg a kazáriak kívánságára, s az év végére fejezte be ugyancsak bazaltköböl egy másik értékes művét a balinkai bányászmártírok emlékművét.

Munkában is, tapasztalatokban is, elismerésben is gazdag volt 1959, s egy művész számára ezek együttvéve jelentik a legtöbbet.

OB

Színjátszócsoportjaink ünnepi ajándéka

Véget értek az ünnepek. Az ajándékokat már ki-ki birtokába vette, sőt, egy esztendővel öregebbek is lettünk. Ha a kis családokat az ajándékozás mérlegén értékelnénk, igen nagy súlyokat kellene a mérleg serpenyőjébe tenni. Ezek azonban magándolgok, amelyeket az avatatlan szemék elől gondosan felhúzott falak takarnak el. De vajon milyen kedvező lenne a helyzet, ha azt nézzük, mit kaptak ajándékul a szórakozni vágyók. Mert ez is ajándéknak számít, hisz egy-egy előadás maradandó élményt, kellemes perceket rzerez.

Az acélárugyári kultúrcso- portról már nem kell szólni, hisz az újévi számunkban ezt már megtettük. Talán

Egy jól sikerült foto kiállításról

Városunk felszabadulásának 15 éves évfordulójára kiállítást rendezett a hagyományos múltú Acélgyári Foto- szakkör. A 15 szerző 101 képe kevés kivétellel friss, mai életünkből les el és mutat be jól megragadott pillanatokat. (Bár a mondanivaló őszinteségét és értékét sokszor csökkenti a keresetten erőszakolt cím).

A szerek képein jól megfigyelhető a kísérletező kedv kiszélesedése, az igényesség és a mind többet nyújtani akarás lendülete. — De nézzük a képeket:

Brunczel Tibor képeit az igényes alkotás forrósága hatja át. Őszibarack csendélete klasszikusan egyszerű, anyagszerűsége mértéktartó, fényárnyékbeosztása teszik kitűnővé. „Gomba" c. képe a szeretett gyermek képbehelyezésével felfokozott napfényes optimizmus költeménye. (1 díj) „Salgói vár” c. képe is kiemelkedő a kiállított többi tájkép közül, melyek szerzői megalkudtak egy közepes képes-' levelezőlap nívóján.

Füzeséri Oszkár képeit a kifejezésmód keresése jellemzi. Őszinte, nemesen fogalmazott képe a „Jön anyu” című kép.

Holles István gyermek képei különösen jók. A „Horgásztanulók,” bátor ellenfény- kezelése szép. „Játék” című gyermekképe a szappanbuborékot fúvó gyermekekkel, a játék önfeledt pillanatát maradéktalanul ábrázoló művészi kép. (4. díj.)

Illés Zoltán képeit a változatosság jellemzi. „Hajnal az erdőn” című képe (3. díj) a felszálló párában ébredező erdőn, a gallyak közt sugárnyalábban átsütő nap ritka képének művészi rögzítése. Kimer Rezső és Kleiban Ernő kiállításon látott képeinél sokkal jobbakat láttunk és várunk.

Kiss Gábor a „Fogságban” figyelő, rácsnak támaszkodó farkasai szépek.

Kollár Péter „Festőművész” c. képének címe erőltetett. A modellt nyugodt, egyhangú hátteréből a modell tekintete emeli ki. Az utcasarkon kis székén ülő fiatalember, ölében munkájával, láthatóan mindenről elfeledkezve, csak a témáját látja, méregeti. Elfoglaltságában így megörökíteni vitathatatlan fotobravúr. Igen örvendetes vonása különben is a kiállításnak, hogy sikerrel próbálgatják az emberábrázolás realista útját. (2. díj)

Vass Antal „Vadas Ernő” c. képe az éppen most ünnepelt 60 éves, világszerte elismert fotóművészünket örökítette meg egy ugyancsak elmélyült pillanatában, mikor ujja a záron, szeme a témán az alkalmas pillanatot várja az alkotás izgalmával arcán. (5. díj) A „Dolgozók iskolájában” című kéve a feladott tételen gondolkodó dolgozó kitűnő megjelenítése.

Említésre méltó Tóth István „Edzés” című képe, bár a szerzőtől több is telne.

összevetve a látottakat: bátran új utakra tértek az acélgyári fotoamatőrök. Sajnos főként azok akik „új fotósok”. A hagyományokkal rendelkező szakkör 1955. évi utolsó kiállításán eredményesen szereplők közül viszont igen sokan hiányoztak a kiállításról. Évenként két kiállítás is kitelne a fiatalok lendületéből, különösen akkor, ha ott teret nyitnának a város egyébb szakköreiben működő többi fotósoknak is. Véleményem szerint kevesebb lenne a lemorzsolódás, hevesebb a vetélkedés és nagyobbak az eredmények. A versenyen kívül bemutatott stereo (térben látott) felvételek Holles 1. és Brunczel T. igyekezetét dicsérik.

A kiállítást rövid 10 nap alatt több, mint ezer érdeklődő tekintette meg.

GÁSPÁR IMRE

csak a látogatottság számát érdemes megismételni. Több mint 1200-an voltak az előadáson. A „Vándordiák” című daljáték nagy sikert aratott. Mert e kedves előadás nélkül vajon felkeresték volna-e ennyien a művelődési otthont? Ügy hisszük aligha.

Az üveggyár „nagy” csoportja ezúttal ismét tudása legjavát adta. Az ünnepek alatt műsorra tűzték a Bástya sétány 77. című zenés vígjátékot. A közönség cáak a jólsikerült alakításokat látta, melyet dörgedelmes tapssal jutalmazott. Azt azonban csak a beavatottak tudták, hogy ezúttal a nagy csoportot felfrissítették. A szereplők között nagyon sok olyan fiatal volt, aki először játszott a „nagy” csoportban. S épp ezért volt különösen jelentős a siker, mert a fiatalok helyt álltak. Alakításuk a még helyenként fellelhető kisebb bizonytalanságtól eltekintve megfelelő volt. Ami azonban igen jelentős, sikerült a nagy csoport fel- frissítése.

Sok előadást láttam már munkás színjátszóktól. Az üveggyáriak alapos felkészültsége mégis meglepett. Hadd illusztráljam ezt egy kis példával. A gyárnak nincs nagy művelődési otthona, a színpadukat pedig egyenesen a kicsi jelzővel lehet illetni. Szinte bravúrt kellett alkalmazni a díszletek elhelyezéséhez. Ezt azonban a nézők alig vették észre, mert az ízléses díszlet mindenkit magával ragadott.

Más csoportoknál is használják a súgót, itt is meg volt, de nem volt rá szükség. Nem zavarta a közönséget az első sorokban a súgó öblös hangja, sem a megzavarodott szereplő a színpadon. A háromfelvonásos darab folyamatosan gördült végig. A zenészeket is méltán illeti dicséret, akik Török Katalin halk hangját pianó- ban kísérték. Egész este olyan érzése volt a nézőnek, hogy alapos felkészültséggel léptek a nagyközönség elé a színjátszók. S az előadás után a szereplők örömtől kipirult arccal fogadták a legnagyobb elismerést, a nézőközönség tapsát s gratulációját. Mert az idős üvegfúvó s a csiszoló tanuló egyaránt sokat kapott. Egy este szórakozott s felszabadultan nevetett, vagy szomorkodott, a darab helyzeteitől függően.

A bányai művelődési otthon is felkészült az ünnepekre. Igen, a művelődési otthon. Kicsinosodva, megszépülve várta a szórakozni vágyó bányászokat. A karácsonyi előadás olyan kisebbszerű művelődési otthon avatásra emlékeztetett.

A „Király nevében” című darabot mutatták be a színjátszók. Lehetne szólni a darab valamennyi szereplőjéről. Ügy az utcán elfogottak- ról, mint a fennhéjázó katonákról. Voltak percek, amikor a néző akaratlanul is összerezzent a tökéletes alakításokon. S egy pillanatra felrémlett a sorokban ülők előtt a ma folyó gyarmati harc. A könyörtelenség, az őslakók semmibevevése. A díszletet is külön dicséret illeti. Nem volt túlzsúfolva a színpad, mégis az elrendezés mesteri kezekre vallott. Hűen tükrözte a kort.

Jók voltak a szereplők, kifogástalanul adták elő a darabot. Az egész egy jól olajozott gépezetre emlékeztetett. Olyan gépre, ahol a kis fogaskeréktől az acélrugóig minden helyén van. S hogy miért ismétlem ezt el mégegyszer? Jellemezni akarom a fiatalok komoly játékát. Mert a csoport külön értéke, hogy döntően fiatalokból áll. Már beneveztek a felszabadulási kulturális seregszemlére. Szeretnének jó helyezést elérni, s a jelenlegi előadáson már a jövőre készültek. Számukra egy nagy próba volt a „Király nevében”, amely a korábbi daraboktól jobban sikerült. Méltán érdemelték meg a dicséretet, a gyakorta felhangzó vastapsot.

Azzal kezdtem írásom, hogy mindenki ajándékot kapott a kis családokban. S most azzal folytatom, valameny- nyien kaptunk egy-egy közös ajándékot. Az üveggyári és a bányai színjátszók jelesre vizsgáztak. Ä sok készülődés gyümölcsöt hozott. S ebből kaptunk mi, akiket úgy hívnak, hogy nagyközönség. S talán még egyet. Reméljük az új évben nemcsak a többnapos ünnepekben lesz ilyen előadásban részünk, hanem a hétvégi szürke vasárnapokon is.

Hortobágyi András