Nógrádi Népújság, 1960. január (16. évfolyam, 2-9. szám)
1960-01-20 / 6. szám
6 NÓGRÁDI NÉPÜJSAG 1960. január 20. Önmagunkért, mindenkiért Követendő példák... A 'községfejlesztési tervet a dolgozók saéles tömegeinek meghallgatásával, a javaslatok és igények, a célszerűség figyelembevételével készítik el. Nagyon általános és régóta hangoztatott szólamnak hangzik ez így. Pedig oly sokan nem gondolják, hogy milyen mély tartalom van emö- gött. Az így felépült művelődési otthonok, orvosi lakások, elkészült utak, hidak és még mi minden. Ez a tartalom, amely az adott szó mellett tanúskodik. Nézzük csupán a pásztói járásban e kérdést. Az elmúlt évben — járási szinten vizsgálva az eredményeket — megállapítható, hogy a járás teljesítette községfejlesztési tervét. Tudvalevő, hogy ebben a járásban is rossz útviszonyok vannak. De hát csupán út és híd építésre, több mint félmillió forintot fordítottak. A művelődés, a kultúra iránti lelkes rajongást tanúsítja, az az 1 millió 120 ezer forint, amelyet művelődési otthonok építésére és egyéb a művelődéssel kapcsolatos célokra fordítottak. A mátraszőlősi, a káliói és a kutasói művelődési otthonok, a pásztói uszoda, a faluvillamosítások, a járdaépítések, beszédes tanúi az emberek felfelétörekvő akaratának. Azonban ha erről beszélünk feltétlenül tisztáznunk kell valamit. A fejlődés mér- földes léptekkel halad előre, s nekünk is haladni kell. A szükség kivonja ezt, s ez nagyon követelőző kívánság. Nálunk azonban a szükség követel rovatát ellensúlyozza, sőt kiegyenlíti a dolgozó emberek öntudata, áldozatvállalása. A fizikailag és eszmeileg felszabadult ember felelősségteljes önálló és kollektív kezdeményezése, munkája nyilvánul meg az ezen a területen is megvalósuló létesítményekben. Ejtsünk egy szót a megértésről. Az öntudat egyre erőteljesebb kialakulása folyamatában lévő ember egyre gazdagabb, jellemvonásává válik a kölcsönös megértés. Furcsa. De mi a bizonyíték erre? A 10 százalékon felüli községfejlesztési hozzájárulások, a hozzájáruláson túli áldozatkész társadalmi munka. Mi ez ha nem minőség- beni változás? Még pedig a legnemesebb „anyag”, a lélek változása. Ebben az évben közel 1 millió forinttal nagyobb lesz a községfejlesztési beruházás a pásztói járás községeiben. Ez viszont több létesítmény megvalósításának az alapja. Építeni akarnak a járásban 7100 négyzetméter új utat. Közel 7 ezret felújítanak, közel 20 ezer négyzetméter járdát építenek, és 3 ezer folyóméter vízvezetékhálózat megépítését tervezik. Cserhátszentivánon, Bokoron, Csé- csén művelődési otthon készül. Ecsegre és Szarvasgedé- re eljut a villany, Palotáson 115 ezer forintos beruházással óvodát építenek. Szurdokpüspökin orvosi lakás készül. Lehetne sorakoztatni a megvalósításra váró létesítményeket. Ügy gondolom A nagybátonyi asszonyok még a múlt év őszén látogatóban voltak a Fóti Gyermekvárosban. Megtekintették a nógrád megyei dolgozók fillérjeiből épített modem óvodát is. Az óvodát szépnek találták, azonban felszerelése még erősen hiányos volt. Az asszonyok kezdeményezésére a nagybátonyi bányák öt üzemegysége Nagy- bátony, Tiribes, Katalin, Szorospatak, a Kányási bánya és a Szolgáltató Vállalat dolgozói mozgalmat indítottak. E szerint fizetéskor az 1 foamiről beszéltünk jellemzésnek elegendő. Nem hagyható szó nélkül a társadalmi munka sem. A cserhátszentiváni művelődési otthon építésénél 77 ezer forint értékű társadalmi munkát vállaltak a község lakói. Csécsén 20 ezret, Ecsegen 10 ezret, Palotáson is 10 ezret. Szurdokpüspökin az orvosi lakás építésénél 40 ezer forintnyi , társadalmi munkát vállaltak a község lakói, hogy mielőbb rendeződjön a lakosság ellátása. Kell-e ennél ékesebb bizonyíték, a sok közül az egyéni és kollektív segítőkészségről. S még egy dolgot. Az állam és a dolgozók emberi kapcsolatáról néhány szót. S gondoljunk a megértésre. Államunk méltányolja a dolgozók törekvéseit, erőfeszítését. Nagyra értékeli azt a folyamatot — és ezt a tőle telhető minden eszközzel és lehetőséggel, támogatással elősegíti — amely az emberekben végbemegy és ezekben a nagyon hasznos tettekben nyilvánul meg. „Segítségért, segítséget” — mondja az állam s ezt a megfelelő támogatással bizonyítja. Hasonlóan a korábbi gyakorlathoz, de újszerűbben mint a korábbi gyakorlat, az állam minden olyan községet támogat, ahol a dolgozók is résztkémek és vállalnak a fejlődés egyes követelményeinek megvalósításából. Az állam viszont megküA Nógrád megyei Munkás- mozgalmi Múzeum rendezésében vasárnap délelőtt nyílt meg a Salgótarjáni József Attila Művelődési Otthonban Vaszary János grafikusművész és Révész István festőművész kiállítása. Az ünnepélyes megnyitót Iványi Ödön, megyénk festőművésze tartotta. Ezután a személyesen is megjelent Révész István festőművész tartott igen értékes előadást Vaszary munkásságáról, majd a tárlatvezetést végezte el igen mesteMunkatársunk felkereste dr. Bartha Elemért a megyei orvosi etikai bizottság elnökét,, akitől a közelmúltban megjelent új orvosi rendtartásról kért véleményt. Dr. Bartha Elemér elmondotta, hogy örömmel fogadták a most megjelent rendeletet, amely az 1959. évi 8. sz. orvosi rendelet végrehajtási utasítása. Mit jelent az új rendelet a megyében? — Tiszta helyzetet teremt az orvos és a beteg viszonylatában. Megszünteti a korábbi visszáságokat. Megyénkrinton aluli filléreket felajánlották a Gyermekváros óvodájának kibővítésére. A tiri- besiek a 10 forinton aluli aprópénzzel járultak hozzá az összeghez. így az öt üzemegység dolgozói 6393,50 forintot gyűjtöttek össze önkéntes fillérjeikből. Január első napjaiban öt asszonnyal indították útra Fótra a bányavárosi nőtanács és a bányák dolgozói küldeményüket. Gyönyörű szőnyegeket, fehér ágyneműt, játékot és édességet vittek a 20 gyermek otthonába. lönböztetést is tesz. Nagyobb támogatást nyújt a termelőszövetkezeti községeknek. Azoknak az embereknek, akik végleges átformálódás ajtaján már átléptek és több a gondjuk, nagyobbak a megvalósításra váró feladatok. Ez érthető és elvitathatatlan Vajon ki lenne az, bárki az emberek közül, aki azt az embert támogatná a sokada- lomból, aki a jónak, a haladásnak gátlója, vagy ellensége; vagy azt, aki magáévá tette a közös érdeket, azért dolgozik és annak szellemében a gyakorlati megvalósulás útján kíván haladni. Vajon mennyi és milyen formában valósul meg az állam támogatása ebben az évben? A termelőszövetkezeti községek lakossága által fizetett minden forint községfejlesztési hozzájárulás után 1,50 forint és a nem termelőszövetkezeti községekben nyújtott minden befizetett Ft után 0,75 forintos támogatás nagyszerű és áldozatos gesztus az állam részéről. Ez a pásztói járás viszonylatában több mint másfél millió forintot jelent. Ezek a számok a haladás útján egyre nagyobbakat lépő ember, az egyre testvéribb segítség helyes életszemléletét, a kialakuló új embertípus pompás minőségi változását ábrázolják. Pádár András A kiállítás február 28-ig lesz nyitva, naponta 9—12 óráig és délután 16—20 óráig. PÁSZTOR BÉLA: VÁLOGATOTT versek 1907-ben született és 1945 januárjában a fasizmus hajszolta korai, kegyetlen halálba. Életében egyetlen kis kötete jelent meg (Méregkóstolók), halála óta ugyancsak egy hasonló (Bábúk és halottak). A mostani, viszonylag terjedelmes összeállítás híven tükrözi a költő egész életművét. ben a biztosítottak százalékos arányszáma magasabb az or- százos átlagnál. Tehát a rendelet külön fontossággal bír a biztosítottak védelmében. Megyénknek három színvonalasan működő kórháza és kiterjedt rendelőintézeti, szakorvosi hálózata van. Ezekben az egészségügyi intézményekben, továbbá az orvosi körzetekben nagy számú orvosi gárda szolgálja az egészség- ügyi gyakorlatot. Ezt a szolgálatot, ennek a helyes irányát jelöli meg az új rendtartás. Milyen segítséget ad az új rendtartás az etikai bizottságnak? — A rendelet igen nagy súlyt helyez az etikai bizottságok működésére. A rendtartás szerint fegyelmi eljárást az etikai bizottság kezdeményezhet. Továbbá az etikai bizottság képviselője a fegyelmi eljárásokhoz meghívandó és részére a fegyelmi tanács határozatát is megküldik. Az egészségügyi szolgálat legfontosabb célkitűzését célozza az új rendelkezés. Segítséget ad úgy az etikai bizottságnak, mint az egészségügy valamennyi dolgozójának a szocialista szellem kialakításában. Biztosítja, hogy a beteg a legnagyobb bizalommal fordulhat illetékes orvosához, vagy az egészségügy valamely intézményéhez. Értékes ismeretterjesztő előadások az Acélgyárban ; A Salgótarjáni Acéláru- < gyár művelődési otthonának az 1960-as évben tervezett is-; meretterjesztő előadássorozata igen érdekesnek, változatosnak Ígérkezik. Az évben elsőnek Földes Mihály, József Attila díjas írót hívták meg, aki „Mit várhatunk 1960-tól” címmel tartott igen ‘értékes előadást. Földes Mihály elvtárs sokrétűen mutatta be a. világ békemozgalmának helyzetét. Az ismertterjesztő előadások . során egymást követik majd Dr.. Jánosi Ferenc Kos- suth-díjas atomfizikus „Az atomkorszak küszöbén”, dr. Bencsák Aladámé, egyetemi adjunktus „A szülők, nagyszülők és gyermekek viszonyáról”, majd dr. Randé Jenő, a Magyar Rádió munkatársa „New Yorkból jelentem” című előadása, amely az amerikai nép életéről, békeharcáról szól. A párt, a tanács, a megyei nőtanács és a különböző tömegszervezetek résztvevőiből operatív bizottságot hoztak létre az idei nemzetközi nőnap és a nőmozgalom 50. évfordulójának megünneplésére. A tervben igen sokoldalú program szerepel. Üjszerű már az is, hogy az idei ünnepségek nem a március 8-a előtti napokra korlátozódnak csupán, hanem azt megelőzően napjainkban rendezvények egész sorát szervezik meg. Szerepel a tervben az asszonyok különböző rétegében megrendezett találkozó mellett a különböző tömegszervezetek által rendezett fogadások egész sora is. Fogadást adnak többek között az illegális mozgalomban és nőmunkában résztvevő asszonyok részére, akiket a megye vezetői mellett úttörő és kiszes fiatalok is köszöntének majd. Rövidesen 200 asszony részére tartanak Salgótarjánban nagy- aktívaülést a kongresszus nőkre vonatkozó anyagából. A szakszervezetek megyei tanácsa kiváló női munkacsapat-vezetők, brigádvezetők, szakmunkások megjutalmazá- sára készül. Kiváló nődolAz etikai bizottság számára továbbra is a legfontosabb a fegyelmi vétségek megelőzése. Ezt az új rendtartás azzal segíti elő, hogy minden orvos magatartása számára világos szabályzatokat ír elő. S talán a rendtartás legnagyobb segítsége, hogy az orvosi ténykedés minden területét felöleli, megszünteti a korábban uralkodó vitás nézeteket — fejezte be nyilatkozatát dr. Bartha Elemér. Dolgozó népünk vásárló ereje legjobban tükrözi az életszívonal alakulását. A vásárló erő helyzetéről érdekes képet nyújt az elmúlt év és az ellenforradalom óta eltelt három esztendő. Például a Salgótarjáni Állami Áruházban 1959. harmadik negyedévében 81 rádió és 16 darab lemezjátszó talált gazdát, míg a negyedik negyedévben rádióból 140, lemezjátszóból pedig 29 fogyott. Emellett a negyedik negyedévben 17 darab televízió is elkelt. A Salgótarjáni Állami Áruházban 1959-ben 98 millió 740 ezer forint volt az áruforgalom. 25 millióval több mint 1957-ben és 18 millióval több mint 1958-ban. A hét egyik éjszakáján teljesen kivilágítva hívta jel magára a figyelmet a Salgótarjáni Csemege Bolt. Ajtói zárva voltak ugyan, de odabent szorgos kezek munkálkodtak. Este 9 órától, a záróra idejétől kezdve reggelig a nyitásig a bolt vezetői leltároztak. A leltározásban általában nincs semmi különös a fogyasztók számára. Hacsak nem bosszúság, amidkor időnként egyes boltok napokig zárva tartanak e munka miatt. Itt a különös éppen az volt, hogy egyetlen vevő sem vette észre a több millió forintos készlet leltározásával járó hatalmas munkát. Igaz, hogy másnap a bolt dolgozói sokszor küzdöttek az álmossággal, de változatlanul ügyesen végezték munkájukat, udvariasan kiszolgálták a sokezernyi vevőt. !* írtunk már arról, hogy az gozók köszöntését tervezik az úttörő és KISZ-fiatalok is. Üj külsővel a nők életét dokumentáló kirakati anyaggal és kiállításokkal kedveskedik a megye asz- szanyainak a kereskedelem néhány kirakatrendezője. A vöröskereszt asszonyai a szociális otthonok és a kórházak lányait, asszonyait és betegeit keresik fel az elkövetkezendő időben. Ezeken kívül kisgyűlések, A szécsényi 38-as népbolt az egész környék kedvenc árudája volt. Népszerűségét mindenekelőtt annak köszönhette, hogy amikor más üzlet bezárt, és az utas a déli órákban ment kérészül Szécsényen, oda nyugodtan , mehetett; megkapta, amit kívánt. Ha a háziasszony elfelejtett napközben valamit, este is nyitva várta ez a népszerű üzlet. Cipő választéka a megyében talán első helyen állt. Meg voltunk elégedve az udvarias, gyors kiszolgálással is. Történt január 1-vel, hogy átvette a szécsényi népboltokat Balassagyarmattól a salgótarjáni központ. Ü) seprű, jól seper. Az első intézkedés (a szakosítás alapján) a többszáz ezer forintos cipőkészletet, ami a 38-as népboltnak 300 ezer forintot forgalmazott havonta, beszállították Balassagyarmatra. Ebből eredően, ha mondjuk egy nógrádsipeki vevő nem talál kedvére való cipőfélét a Kisáruházban, menjen Gyarmatra? Az üzlet ma félig üresen áll, rni pedig attól félünk, rövidesen megszűnik népszerűségének legfőbb varázsa is: a késő esti nyitvatartás. Domszky György Levélírónk problémáját megérdeklődtük á Megyei Az Állami Áruház ilyen nagymérvű felfutó forgalma azonban nem azt jelenti, hogy forgalomnövekedése más kereskedelmi vállalatok terhére történne. Az ugyan igaz, hogy a vásárlók szívesen fordulnak az, Állami Áruházhoz, ahol egy helyen csaknem mindent megvásárolhatnak. De a Salgótarjáni Kiskereskedelmi Vállalat is — amely 1960-tól megváltozott szervezeti felépítésben működik — hasonló áruforgalom emelkedést tud felmutatni. A Salgótarjáni Kiskereskedelmi Vállalat 1957-ben 145 millió forintot forgalmazott, 1958-ban 152 milliót, az elmúlt évben peAllami Áruházban a leltározásnak szintén egy olyan módját vezették be, amely nem zavarja a forgalmat, a vevők szinte meg sem érzik, ugyanúgy vásárolhatnak mint bármelyik napon. Jóleső érzés tapasztalni, hogy szocialista kereskedelmünk egyes szektoraiban ilyen nagy gondot fordítanak a fogyasztók igényeinek maradéktalan kielégítésére. Nem könnyű dolog egy fárasztó éjszakai műszak után reggel beállni a pült mögé, eltöltve a még előírt munkaidőt — 16 óránál többet is dolgozni egyfolytában. Elismerés azoknak, akik úgy szervezik meg a munkát, hogy a leltár a forgalmat ne zavarja, akik áldozatot vállalnak azért, hogy a lakosság vásárlási igényeit zavartalanul kielégíthessék. Követendő helyes példák ezek... csoportos megbeszélések, a nőnap jelentőségéről szóló felolvasások tarkítják a nőnap rendezvényeinek programját. A központi ünnepséget az idén ismét Salgótarjánban rendezik meg, amelyre külföldi vendégeket is meghív a megyei nőtanács. Március 7-én és 8-án majd minden községben tartanak megemlékező nőgyűlést, amelyen többnyire férfi előadók üd- vözlik az ünnepelt asszonyokat. Tanács Kereskedelmi Osztályán. A következő választ kaptuk: „A szakosítás a dolgozók érdekét szolgálja. Ezért kereskedelmi szerveink úgy döntöttek: a szécsényi áruház élelmiszer részlegét megszüntetik, helyébe bővítik a cipőválasztékot, a 38-as árudát élelmiszer bolttá alakítják. Így semmiesetre sem éri veszteség a szécsényi vásárlóközönséget, a pillanatnyi esetleges áru fennakadást, a nagykereskedelmi vállalatok szokásos január eleji leltározása okozza. Ami pedig a bolt nyitvatartását illeti, ha ezt valóban igénylik a szécsényiek, különösebb akadályba nem ütközhet kívánságuk. Kiss Lajos: VÖRÖS VAROS Régi, nagy adósságot törleszt a kiadó, midőn most az olvasó kezébe adja ezt a művet. A regény a budapesti proletáriátus egyik legszebb fegyvertényének, az 1919-es proletárdiktatúra kivívásának és megteremtésének négy és félhónapos története. A mű szerzője, mint az egykori V. kerületi pártszervezet titkára, maga. is e harcok résztvevője volt. dig 164 millióra futott fel az áruforgalma. A Kelet-Nógrádmegyei Népboltnál is az elmúlt év hozta meg a legnagyobb eredményt a korábbi évekhez képest. A Kelet-Nógrád megyei Népbolt szétszórt, de nagy hálózattal rendelkezik és amíg áruforgalma 1957- ben 156 millió volt, 1958- ban 157 millióra emelkedett, az elmúlt évben viszont 171 milliót forgalmazott. így már teljesebb a kép. Ezeknek a számadatoknak az ismeretében most már jobban megérti mindenki, miért mondják a társadalom legkülönbözőbb rétegei, hogy ilyen jól még soha sem éltünk. FILLÉREKBŐL EZRESEK Berendezték a Nógrád megyei óvodát Foton CfceJt&mííaéizek kiáUítám nglit meg Sa Igátat f ón bu n rien. Nagy segítséget jelent az új orvosi rendtartás — A MEGYEI ORVOSET1KAI BIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK NYILATKOZATA — Elkészítették az idei március 8-i ünnepségek megyei programját Dolgozó népünk fokozódó jólétének hű mutatója Az illetékesek válaszolnak Kinek az érdekében történt?