Nógrádi Népújság. 1959. december (15. évfolyam. 96-103. szám)

1959-12-12 / 99. szám

r NÓGRÁDI NEPŰJSAG 1959. december 12, Nem szabad a fiatalokai' magukra hagyni Komoly hagyományokkal rendelkeznek már ipari üze­meinkben a kultúrcsoportok. Üzemi munkások esténként családjuktól lopják el az időt, miközben próbákra igye­keznek. Az előadás aztán kár­pótlást nyújt nemcsak a sze­replő családjának, hanem az üzem valamennyi munkásá­nak. Nincs közöttük hivatá­sos színész, mindent saját erőből végeznek. S életüket el sem tudják már képzelni a színpad nélkül. így van ez a Salgótarjáni Üveggyárban is. A színjátszók zöme idős családos ember. Sokan még a gyári tanuló időben elje­gyezték magukat a kultur- munkával. Az évek múlásá­val szeretetük nem csökkent, hanem egyre nőtt. A színda­rabot azonban nem itt írják, s olyan pedig még nem szü­letett, hogy csak idős szere­pek lennének. Fiatalokra szükség van azért is, de fon­tosabb, hogy utánpótlás le­gyen. így jött létre a közel­múltban a nagy csoport kis öccse a KISZ-en belül ala­kult kultúrcsoport. A fiatalok kisebb esztrád műsorokkal lépnek a nagyközönség elé s aki sikeresen megállja a he­lyét belépőt nyer a nagy cso­portba. Nagyon üdvös gondolat volt a fiatalokra építeni. így elő- iskolát tudtak teremteni, amely a tehetségek felkutatá­sában igen jelentős. Irányí­tásukat a gyár művészeti ve­zetője végzi, valamint a nagy csoport is gyakran segít. Kezdetben minden rendben ment Több alkalommal felléptek már a fiatalok, amikor az első probléma jelentkezett. Az egyik alkalommal olyan számmal akartak kimenni a nagyközönség elé, amelyet a párttitkár s a művészeti ve­zető nem javasolt. Mint el­mondták, a kérdéses szöveg­rész erősen kétértelmű s nem segíti elő a szocialista kul­túra kibontakozását. A fia­talok hallgattak az okos szó­ra s úgy látszott nincs kü­lönösebb probléma. Ezután megfeledkeztek a fiatalokról, s magukra hagy­ták őket. Jóllehet tudták, hogy problémák vannak. A csoportvezető bár jó szervező és rendező, de fiatal és nem tud fegyelmet tartani társai között. Hívták őket szerepel­ni s ők mentek. Legutóbb az egyik kis faluban voltak. S itt volt alkalmam meggyő­ződni arról, mennyire meg- bosszúlja magát a magáraha- gyatottság. Nem kisérte el őket a iyár részéről senki, hiányzott az idős kultúrmun- kások részvétele. Bár itt nem a szerepléssel, az előadott műsorral volt a baj, hanem a fiatalok magatartásával. Hiányzott a figyelmeztető szó. A Csaó bambínótól kezdve a Csa-csa-csáig mindent eléne­keltek, csak éppen a népdal, vagy munkásmozgalmi dal nem hangzott el. A hang­adók a propeller nyakkendő­ben, a fejtetőre tolt kalap­ban artikulátlan hangokat hallattak. Az egész csoport hasonlított egy indiáncsata résztvevőihez. Egyszer-két- szer történt törekvés a jelen­lévők részéről magyarnóta éneklésére, de K. Patyo —, mert ő volt a főszereplő — mindig letorkolta. S hogy mi volt a' nyugati koncert és az egyéb feltűnési viszketegség tanú­sága? Tájékoztatni kellett volna a fiatalokat, miért mennek ki falura. Elmondani azt, hogy a községben lakók segítséget várnak, s nem divatbemuta­tóra kíváncsiak. Fel kellett volna hívni figyelmüket a KISZ taghoz, a munkás fia­talokhoz méltó viselkedésre. Segítséget kellett volna kér­ni az idősebbektől s ezért elsősorban a csoport vezetője felelős. Helytelen a csoport­vezető népszerűséghajhászása is, nem számít mit csinálnak csak jó kedvük legyen. A megtörtént eset ellenére is kijelenthetjük, hogy az üveggyári munkásfiatalokra nem a nyugatimádat, a köny- nyelműség, a léha élet a jel­lemző. Amikor az üzemben keres­tem fel a hangoskodó fiatalo­kat, szerény, csendes munkás­ifiket találtam. Többen el­mondták, tudják, hogy hajla­mosak a kilengésre, de eddig ennek megakadályozására vajmi keveset tettek. A fel­tűnési viszketegséget, a jam- pis öltözetet amolyan fiatal­kori könnyelműségnek tart­ják a gazdasági vezetők. Sőt néha még egy-egy mosollyal, nevetéssel, biztatást is adnak a fiataloknak. Jól dolgoznak, az üzemben megállják a he­lyüket. A baj a szabadidő­vel van. A legnagyobb hiba, hogy a KISZ-szervezet nem fordított külön súlyt ezekre a fiatalokra. Most azonban itt is változás történik Az eset megtörténte után a KISZ kultúrcsoport tagjai külön gyűlésen vettek részt, amelyen részt vett a párt, szakszervezet és a kultúr- munka vezetője is. Egy gyűlés azonban nem elegendő e vad hajtások lé­ny esegetésére. Tudják ezt az üveggyári elvtársak is. S most felismerve a hibát már nem a megtörténteken, ha­nem a kivezető úton töpren­genek. Az igaz, hogy kissé elkéstek, de jobb későn, mint soha. S mi reméljük ez meg­hozza gyümölcsét s a fiata­lok nemcsak a színpadon, ha­nem a viselkedésben is helyt­állnak majd. íme tehát az ügy tanulsága, nem szabad a fiatalokat magukra hagyni. II. A. Új helyiséget kapott a TOTO-LOTTO kirendeltség December 10-én, csütörtökön új helyiségbe költözött a salgótarjáni TOTO-LOTTO kirendeltség. A ko­rábbi szűk, berendezéseiben Is nem a legkorszerűbb kirendelt­ség helyett most egy 50 ezer fo­rint költséggel átépített modern, ízléses berendezésekkel felszerelt tágas, nagy helyiség várja a TOTO és LOTTO rajongóit. A helyiség neonvilágítással van el­látva és így amellett, hogy ké­nyelmes. egészséges Is. Az átköltözés után, délután meglepték az új helyiséget. A dolgozóknak ez a nagy érdeklő­dése csak aláhúzta azt, hogy időszerű volt a totozók és lot­tózók részére egy ilyen új helyi­séget biztosítani. A fodrász-üzletben találtam meg Her- boly Géza iskola- igazgatót. Már este volt, az iskola is el­néptelenedett. De azért sürgette a fod­rászmestert, mert neki korántsem ért végét a napja. Most lüktet a falu. Az új élet felé ve­zető utat tapogatják a parasztemberek. Kívül maradhat eb­ből az átalakulásból a falu pedagógusa? Sürgette a fodrászt. A tükörből magya­rázta: „Szülői érte­kezlet lesz hat óra­kor. Hét órakor pe­dig meghívtak a népnevelők ...” Kat­tog az olló, aztán lekerül a fehér le­pedő, s nyújtja a ke­zét. Pirossal telt ar­ca mosolyog. Mente- getődzik: „Sietős egy vidéki tanító élete.” Mennyi öröm, büszkeség volt eb­ben a néhány . szó­ban. Olyan tanító mondhatja ezt, aki valóban együtt él a falujával. Még ak­kor is mentegetőd- zött, amikor az ut­ca sarát tapogatjuk: „Kedves község ez a Szirák, még akkor is, ha így ősszel sár cÁ kolnafi (elÁ lepi az utat”. Még bekukkant a szülői értekezletre is. Szól is a szülőkhöz. Egyengeti az osztály- főnökök és a szülők közötti kapcsolatot. Már elfordult hét­ről az óramutató, amikor Herboly Gé­za elindul a falu­ba. Hiszen Szirákon megmozdultak a pa­rasztemberek, köz­tük van a helye. A népnevelőkkel foly­tatott esti beszélge­tések izzóvá teszik a falu hangulatát. Sok a kérdés, gya­rapodik a válaszra várás és ki lehet ilyenkor legjobb ba­rátja akár népneve­lőnek, akár helybe­li parasztembernek: a tanító. Herboly Géza, Szirák község igaz­gató-tanítója betölti hivatását. Bizalom­mal vannak iránta. Ismeri a falusi em­bereket, mint önma­gát. Tudja, milyen félelemmel teszik meg az első lépést a nagyüzem felé. De ő már azt is tudja, hogy ez a lépés iga­zi, emberi élethez vezető lépés és a félelmet el kell űz­ni az emberekből. Az emberek érdeké­ben! Mindennapos be­szélgetést folytat Fekete Istvánnal, a falu egyik dolgozó parasztjával, együtt méregetik a holna­pot. A pedagógus tudja, erőt kell ad­ni, hogy megtörtén­jen az első lépés. A parasztember pe­dig bizakodva néz felé. Hiszen ő itt marad a faluban és ha nem volna igaz út, amelyet ajánl, hát ajánlhatná-e? Dehát a gondolat, ha nem cserélődik, meg­reked. Ezért van nagyon gyakran Her­boly Géza Feketéék- nél. De nem csupán Feketéék lakják Szi- rákot. A holnapot sem alakíthatja egy­magában Fekete. Választ vár Falus Pál is, de sok más dolgozó paraszt is. Ott van Herboly Gé­za a népnevelők mellett, mert úgy érzi, most ott a he­lye. Egyengeti a holnap útját, ahogy szerény erejéből te­lik. Nagy szükség van most az okos szóra, nagy értéke van most annak. Ki kell emelni az egyszerű emberek gondolatát a megrekedésből. Az ilyen feladatból el­maradhat a falu ne­velője, az egyszerű emberek művelője? Herboly Géza nem marad ki ebből a munkából. Ezért a munkáért felelősség­gel tartozik. Felelős­séggel, hogy minél előbb megértsék az emberek, lépésük az ország holnapját je­lenti. Szereti a faluját Herboly Géza. Mi­lyen örömmel tud szólni, hogy mennyi fiatal ment egyetem­re, főiskolára, meny­nyi az iparba: „Ak­kor volnék igazán boldog, ha láthat­nám, hogy mindany- nyiunk boldogulásá­ra, az új életbe for­dul a falu és rálé­pünk a nagyüzem útjára. De rálépünk, mert megmozdultak nálunk is a paraszt- emberek!”-B. Gy.­Szécsénke új útja Szécsénke község nemrég csendes, eseménytelen estéit az 1959-es év élénk, esemény dús, hangulatos estékkel váltotta föl. A nemrég átadott műve­lődési otthonban vidám élet folyik. Minden szombaton és vasárnap mozielőadást tarta­nak, s most egy 26 főből ál­ló helyi kultúr gárda az év utolsó napjának, a szilvesz­ter estének mulatságossá és hangulatossá tételén dolgo­zik. Víg jeleneteket, kacagta­tó, de nevelő hatású műsor­számokat tanulnak most a fiatalok a késő órákba haj­ló estéken. S miután a község apraja- nagyja birtokába vette a mű­velődésnek ezt az új hajlé­kát, a község vezetői már újabb terveket készítenek a község további szépítésére. 1960-ban az utakat és a hi­dakat akarják rendbe hozni. Ezenkívül a művelődési ott­hon előtt egy szép parkot akarnak létesíteni jövő ta­vasszal. Ügy tervezik, hogy a jövő évben mintegy 80 ezer fo­rint értékű munkával meg­javítják az Arany János, a Kossuth Lajos és a Rákóczi út útszakaszának egy részét. S mint ahogy a művelődési ott­hon építéséhez meg tudták nyerni a község lakóinak tá­mogatását, a $öoő évi útépí­téshez és parkosítási munkák­hoz is szeretnék igénybe ven­ni majd a község lakóinak segítségét. A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Tíz esztendeje már, hogy Horváth Antalnét a mohorai művelődési otthon igazgató­ját hivatalosan is azok között emlegetik, akik fáradtságot nem kímélve azon dolgoz­nak, hogy terjedjen a fény, a kultúra világossága falun. Eltüntessük az átkos öröksé­get, a maradiságot, amelyet a régi világ urai hagytak ránk. Tíz esztendeje tevé­kenykedik népművelési vona­lon, de a szép, a jó iránti szeretet, az emberek kulturá­lis nevelésének vágyát ennél sokkal régebben hordozza magában. 1953 óta, hogy megépült Mohorán a művelődési ház, Horváthné irányítja a mun­kát. A művelődési ház tervére is az jellemző, hogy- minél több emberrel ismertessék meg örökértékű kultúrkin- cseinket. Itt működik a ba­lassagyarmati járás egyik legjobb kultúregyüttese. Cél­juk nemcsak az, hogy szóra­koztassák az embereket. Azon igyekeznek, hogy megmutas­sák nekik mai életünket, bő­Másfélmillió forint útjavításra Salgótarjánban Salgótarján fejlődésében jelen­tős állomást jelent majd az 1960-as esztendő. Közel másfél­millió forintot fordítanak a város útjainak, hídjainak rendbehozá­sára. Így megjavítják és aszfalttal burkolják a Petőfi utat, kövezik a Táncsics utcát, korszerűsítik a Dimitrov utat, több mint 200 ezer forint értékben felújítják az Arany Jánös utca aszfaltját, gya­logjárót építenek öreg Józsefin és 289 000 forintot fordítanak a Gizella utcai burkolási munkála­tokra. NÉPI ÉPÍTÉSZET Sajnos megyénkben mindössze egy olyan népi építé­szeti emléket találunk, mely védetté van nyilvánítva. Ez a védetté nyilvánított palóc fáház — mely a XVIII. század má­sodik felének háztípusát örökíti meg — szerényen húzódik meg Balassagyarmaton a Palóc Múzeum mögött. Pedig me­gyénkben több olyan népi építészeti emléket ismerünk, melyeknek helye a műemlékek katalógusában lenne. A ház és a hozzátartozó melléképületek a török idők­től napjainkig — ma már csak erre az időre vannak tárgyi emlékeink — nem volt mindig egyforma. A lakosság anyagi helyzetének javulásával, a technika fejlődésével megválto­zott a ház formája is. A törökdúlás következtében megyénk számos községe teljesen elpusztult vagy elnéptelenedett. A háború után visszatelepült szlovák és magyar lakosságnak először a földbirtokosok kastélyait, a falvak templomait kellett fel- építeniök. A maguk lakásigényével nem sokat törődhettek. Az erdős vidéken a szegényebb családok egy helyiségből álló faházakban laktak. Egyszerű volt ennek a faháznak a szerkezete. A rokonok, ismerősök segítségével összehordott és kifaragott tölgyfagerendákat a kívánt fal hosszának és magasságának megfelelően összecsapolták, kihagyva a kis­méretű ajtók helyét. Kicsire szabták az ablakok méretét is, melyet nyáron hártyával borítottak be, télen pedig trágyá­val tömtek be, hogy a ház melegét jobban tartsa. A ház tetejét zsúp fedte, melynek szelemenjét a földreállított ágas tartotta. Amilyen egyszerű volt a ház külseje, olyan egyszerű és szegényes volt a belső berendezése és a benne lakó em­berek élete is. A házban a legtöbb helyet a nagyméretű kemence foglalta el, melynek füstjét vesszőből font, sárral bevont kürtőn vezették fel a padlásra. A nagyméretű ke­mencén, egy ágyon, bölcsőn és néhány lócán kívül nem is volt más ebben az egysejtű házban. Csupán a jobbmódúak építettek a „ház" mellé pitvart és kamrát. Ezt a háztípust örökíti meg a múzeum melletti palóc faház, melyet 1939- hen Karancskesziből szállítottak mai helyére. Azokon a vidékeken pedig, ahol nem volt fa, pince- és veremlakásokban laktak az emberek. Pilínyben, Kishar- tyánban még a múlt század elején is használatban voltak ezek a pince- és veremlakások. A faházakat az évenként többször is megismétlődő tűz­pusztítások annyira lecsökkentették, hogy a múlt század közepén már csak néhány faház található egy-egy község­ben. A leégett faházakat — már a XIX. század elején sem — az erős földesúri korlátozások miatt nem tudták fából újjáépíteni, hanem vertfalú (földből döngölt) házakat épí­tettek helyette. Az újonnan épült házakban a tüzelőberen­dezésen is változtattak. A kemence továbbra is eredeti he­lyén maradt, de tüzelőnyílása a pitvar megfelezése útján nyert konyhába került. A füst elvezetésére a konyha fölé szabadkéményt építettek. Ekkor jelennek meg a falusi há­zainkon először a kémények. A tüzelőnyílás áthelyezésével kapott tisztaszoba a megtisztelt vendégek fogadóhelye lesz, míg a ház népének nappal a konyha, éjjel a kamra lesz a tartózkodási helye. A falusi lakóházak maivá formálódása a múlt század második felében indul meg, amikor Nógrád megye paraszt­sága is intenzívebben bekapcsolódik a kereskedelembe. A jó­lét, mely ekkor parasztságunk nagyrészét éri, kifejleszti az ízlést, kifinomitja a szépérzéket. Igyekeznek a falúban levő köz- és egyéb épületeken alkalmazott építő- és díszítőmó­dozatokat saját házuk szebbétételére ellesni. Ekkor jelen­nek meg az oromfalakon a barokkos növénydíszek, a szen­tekkel díszített fülkék. Az egyházi építészet hatására ter­jednek el a népi építészetben oly nagy szeretettel alkalma­zott boltozatok és oszlopos tornácok. A kemencét néhány évtizeddel ezelőtt már kiszorítot­ták a házból a modem tűzhelyek és a vertfal helyére vá­lyog- és téglafalakat építenek. A lakáskultúra egyre inkább kivonja magát a népi íratlan törvények alól, és nagyobb teret enged a mérnökileg tervezett világos, egészséges la­kásoknak. A népi építészet körébe a lakóépületeken kívül még sok egyéb tartozik. Ezeknek ismertetését szándékosan mellőz­zük, mert a népi építészet többi része korántsem any- nyira érdekes és tanulságos számunkra, mint a lakó­épületé. Megyénkben mindössze egy népi építészet körébe tar­tozó védettnek nyilvánított lakóépületet ismerünk. A cikk­ben azonban végigvezettük a népi lakáskultúra fejlődését a törökdúdás utáni időtől napjainkig. Ezt azért tettük, hogy ezáltal is megismerjünk megyénk múltjából egy kis töre­déket és hogy egyetlen védett népi építészeti emlékünk ér­tékét és jelentőségét megérthessük, továbbá azért, hogy ezen műemlékünket el tudjuk helyezni a népi kultúra fej­lődésében. ZÓLYOMI JÓZSEF vítsék. szélesítsék látókörü­ket. A tavaszon például a község dolgozó parasztjai a termelőszövetkezetet válasz­tották. A felvilágosító, meg­győző munkából kivette ré­szét az együttes is. Ezidőtáj- ban adták elő a „Nyitva a kertkapu“ című darabot, amelynek igen nagy nagy si­kere volt a községben. Az előadás után nem egy dolgo­zó paraszt jegyezte meg: — Hát ez valóban nekünk szólt . . . De ezen túl komoly, igé­nyes színdarabok jelzik az együttes eddig megtett, sike­rekben gazdag útját. S ebből nem ad alább a következő évre készített terv sem. A községgel igen szoros kapcso­latban állott Mikszáth Kál­mán. Itt van a ház, ahol jó ideig élt, munkálkodott. Az együttes is Mikszáthnak szen­teli a következő esztendőt. Kiállítást rendeznek, irodal­mi előadást tartanak, s a szinjátszócsoport a „Különös házasság”-gal készül a Mik­száth év megünneplésére. Az ilyen előadások még jobban elősegítik, hogy meg­szeressék Mohorán a köny­vet, a tudás forrását. Bár a könyvtáros most sem panasz­kodik. Van olvasó bőven. Egy idős bácsi nevét említet­ték, aki még egy éve így nyi­latkozott: — Minek nekem a könyv. Én már azzal nem rontom a szemem . . . Vasárnap mégis elküldött egy kislányt. Hozna neki a könyvtárból, valami jó ol­vasnivalót. Egyébként vasár­nap délután 150 könyvet vit­tek el olvasni. Azzal a céllal indították be a népfőiskolát is, hogy to­vább bővüljön, gyarapodjon a község dolgozó parasztjai­nak ismerete. Nyolc előadá­son ismerkednek a termelő- szövetkezetek tagjai a kor­szerű növénytermesztéssel, növényvédelemmel, az állat- tenyésztéssel és az állategész­ségüggyel. Az előadók mind hozzáértő szakemberek. S mindezek mögött látha­tatlanul, de ott van ennek a fáradhatatlan, szőke asszony­nak a munkája. Sokan kér­dezték már tőle, hogyan bír­ja mindezt? Azt mondja nincs ennek különösebb tit­ka, szeretni kell az életet, a szépet, az embereket. És iga­zán nem panaszkodhat, segí­tenek neki a pedagógusok, a KISZ fiatalok is. így köny- nyebben megy a munka. Gyorsabban terjed a fény, S formálódnak már az újttpu- sú emberek is Mohorán. VINCZE ISTVÁNNÉ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom