Nógrádi Népújság. 1959. július (15. évfolyam. 52-60. szám)
1959-07-01 / 52. szám
4 NÓGRÁDI NIPOíSAS 1959. július 1. Megyénk irodalmi életéről Nógrád megyét néprajzi sajátosságai, gazdag szénlelőhelyei, fejlődő ipara, munkásmozgalma, szépséges tájad hazánk egyik érdeké, jelentős megyéjévé tették. A múlt században és a század elején a palócság néprajzi, népművészeti, népköltészeti értékeinek megőrzőjeként tartották számon, a kapitalizmus megjelenésével, az ipar egyre nagyobb térhódításával egy^ idejűleg azonban a régi ■ életmód felbomlott, és így megyénk egyre inkább bányáival, ipari üzemeivel lett jelentős. A folyamat ma is folytatódik azzal a különbséggel, hogy ma már egyre komolyabban próbáljuk eltűnő népi kultúránkat megmenteni a pusztulástól, megpróbáljuk azokat beépíteni új kulturális életünkbe. Üj hagyomány is született időközben, a munkás- mozgalom hagyománya. Megyénk munkásságának több évtizedes története, hősies, dicső harcok története. Mindezek mellett sajnálattal kell megállapítanunk, hogy megyénk irodalmi élete mindig igen szegényes volt. Pedig megyénk neves szellemeket adott nemzeti irodalmunknak. Rimay János, Kármán József, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Ábonyi Lajos mind megyénk szülöttei és velük a névsor még nem teljes. Többségükben azonban elkerültek szülőföldjükről, nem itthon teremtettek irodalmi életet, noha Madách lírai verseiben, Mikszáth, Abonyi prózájában megjelenik a nógrádi táj, nógrádi ember, a csodálatos szülőföld. Megyénkben soha nem volt komoly irodalmi, kulturális központ, irodalmat segítő kéz, szervező akarat. A múlt század végétől meg-megújuló kísérletek egy irodalmi lap életbentartására rövidebb, hosszabb idő után csődbe jutottak. De megköthet-e bennünket a múlt nem éppen biztató képe? Nem lehetne-e tenni éppen most valamit? Hiszen a művészetek — az irodalom is — nem magánügy, nem egyes emberek belső ügye, hanem közügy. A szocialista irodalom esetében pedig elsősorban az. Ezért fordulunk feléje megkülönböztetett érdeklődéssel. Miért nincá hát irodalmi élet megyénkben? Hiszen a völgyek fölé magasodó várromokból a múlt, népünk hősies harcainak levegője árad. A ma is felhangzó népdalokban, a palóc ruhák mesés színeiben friss költészet zsong, csakúgy mint gyönyörű tájaink domboldalain, erdei tisztásain nyíló virágok színében és illatában. Milyen mozgalmas, hősi kort élünk ma is. Városok, városrészek épülnek, új életforma születik, új emberekké válnak ismerőseink, rokonaink. Nincs senki, aki mindezt megértené, megérezné? Nincs tehetség megörökíteni mindezt, a szülőföld mélységes szerete- tétől bíztatva? Ügy gondolom, hogy ma már minden lehetőség megvan az irodalmi élet megteremtéséhez is a képzőművészek példája nyomán. Az MSZMP Központi Bizottságának kiadványa „A felszabadulás utáni magyar irodalom néhány kérdéséről” a feladatok között megemlíti, hogy támogatni kell a vidéken megjelenő irodalmi lapokat, folyóiratokat, tehát a vidéki irodalmat. Ennek szellemében az MSZMP Megyei Bizottsága, a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya, a TIT segítőkészségét ajánlotta fel egy irodalmi csoport, egy irodalmi lap alapításáHasznált a bírálat Mintegy 2 hónappal ezelőtt a Nógrádi Népújságban bírálat érte a csécsei földművesszövetkezet vegyesboltját. A bolt vezetője, Tolmácsi Jánosné és a dolgozók példát mutattak minden bolti dolgozónak arra, hogyan kell a bírálatot fogadni. Pár hét alatt a legtisztább földművesszövetkezeti boltok egyike lett af csécsei. A vevők gyors kiszolgálása érdekében mindent a legnagyobb rendben tartanak, gondoskodtak előrecsomagolt árukról. A vásárlókkal nagyon udvariasan és előzékenyen foglalkoznak. Munkájukkal sokat enyhítenek azon a helyzeten, amit az okoz, hogy csak egy bolt van az egész községben. hoz. E feladat megvalósítása azonban igen komoly, sokoldalú munkát kíván, hiszen elölről kell kezdenünk mindent. Szegény az irodalmi hagyományunk, különösen ha a közelmúltra gondolunk. Tehát magunknak ke.ll hagyományt teremteni. Nagyon nehéz feladat ez, hiszen nincs nagy lélekszámú kulturális központként szereplő városunk. A szervezés így nehézkes. Mindezek ellenére azonban nem megvalósíthatatlan dolog. De kik teremtsék meg ezt a hagyományt? Vannak-e íróink, költőink, kritikusaink? Annyian vannak, hogy egy havonként, vagy időszakonként megjelenő színvonalas lapot ki tudjunk állítani. (És persze nem lenne helyes lezárni a sorompót a más vidéken élő írók, költők előtt sem). A megjelenő lap pedig a ma még felhasználatlanul heverő értékek felkutatásában, 'összefogásban, nevelésében igen nagy szerepet vállalhatna. Van-e irodalmi közvélemény, olvasótábor? — kérdezhetik. Hogy megyénkben az irodalomhoz értők, irodalmat szerető emberek népes serege él, bizonyítják a következő számok: a megyei könyvtáraknak 1958-ban 20 508 olvasójuk volt. Csak Salgótarjánban a könyvvásárlás átlaga 100 ezer forint körül mozo: havonta. ^ A megyében általában havonként 1000 darab irodalmi lap fogy el. (Nagyvilág, Kortárs, Élet és Irodalom), Vagy gondoljunk a tavalyi József Attila emlékünnepség nagy sikerére. Lelkiismeretesen meg kell vizsgálni, hogy mit kér, kíván az olvasóközönség, és ha megyénk irodalmat művelői valóban őszintén az irodalmat olvasó dolgozókat akarják szolgálni, nem szabad nem hinnünk a sikerben. A kezdő lépéseket annak? az optimista hitnek kell bá-' torítania, hogy a munka közben felszínre kerülnek azok az irodalmi tehetségek, melyek híján megyénk sincsen. Szervezettség nélkül azonban tehetetlenek a tenni akarók és a szervezettség megteremtésére, megerősítésére leghatásosabb eszköz az irodalmi lap megteremtése lenne. » Ha ezt a gondolatot felelős szerveink támogatják és az irodalmat művelők lelkesen fogadják, miért ne lehetne megcsinálni! KOJNÓK NÁNDOR A színek ezreiben pompázó nagybáto- nyi bányaváros nyugati fele olyan mint egy modern, különleges gonddal kezelt üdülő-telep. Hej, de sok munka fekszik benne. Szemnek ingere ez a látvány. A keleti rész azonban éppen az ellenkezője. Csücskében vakolatlan épületfalak, kövek, homokbuckák, a fal mellett „ácsorgó” bonyolult szerkezetű, ittfelejtett építőipari gépek. A hosszú csupasz épület körül malteros „egyenruhás”, csendesen serénykedő emberek. Messziről úgy tűnik, mintha az egyik vékonytermetű, 50 év körüli, ingujjra vetkőzött, kalapos ember a hóri- horgas, elnyújtózkodó Mátránk talpát vakarná szorgalmasan, azzal a hosszú, rúdraerősített vaslemezzel. De amikor odaérek, egy jót nevet és így felel: — Ugyan ne vicceljen!... Maltert keverek. Nem látja? ... A régen talpon levő, de korra még ifjú iskola, óvoda és egy szintén fiatal korát élő lakóépület közé nem régen egy újabb épülettömb tolakodott. Jelenleg még durva „ábrázat- ta.l” ugyan, de már láthatóan kialakult nyolc tantermével a nagybátonyi gimnázium nevét viseli majd ez az épület. Ablakai még nem csukhatok. Szabadon vannak. Külső falai maszatosak, mint a mosdatlan gyermek arca. Ezt az épületet szépítgetik most, II segítség ■ H * ____ É ír^Sm 1 11 vt 1 Jppi — Csak segítek. . . vagy negyvenen. Róka János bácsitól, Csépe Laciig, nők és férfiak, szakemberek és kisegítők az évskála különböző fokozatainak tapasztalataival, nagy gonddal, lelkiismeretesen. — Az oktatási évre már „szolgálatba” kell állnia ennek az épületnek. Most a belső asztalos munkák, festések, szerelési, villamossági és lakatos- munkák folynak, — tájékoztatnak az asztalosok. Mi a hét végére befejezzük itt a munkát. Lent, a feljárat előtt „vékony” festékkeveréket öntöz- get nagy „szakértelemmel” a hordóból szűrőn keresztül vödörbe egy fiatal, barnahajú kislány. — Maga melyik brigádba dolgozik? — kérdem. — Egyikbe sem — feleli kurtán. Azután tovább hajlong, szűri a krémszínű levet. Azt mondja „egyikbe sem” s mégis olyan szorgalommal dolgozik, hogy szinte még a válasz is nehezére esik. — Hány éves? Semmi valasz. — Mióta dolgozik a vállalatnál? Semmi válasz. — Kivel dolgozik? — Senkivel — feleli. S látom, hogy szinte kínos neki ez a beszélgetés. — Hogy, hogy senkivel? — Én csak segítek apukámnak — böki ki elpirulva. — Ki az apukája? — Polgár Dezső. — Es ó mit csinál itt? — Festi a szobákat. — Magát hogy hívják? — Hát az is kell? — válaszol kérdéssel a kérdésemre. — Szeretném tudni — mondom. — Ne... Azt ne tessék felírni. Látom, elsáppad az arca, s mint akit valamilyen csínyen kapnak, menekülni szeretne. — Na, mondja szépen — biztatom. Egy kicsit töpreng, azután úgy oldalról kétszer, háromszor _ még végigmér és csak azután böki ki: — Éva ... Polgár Éva. i — És mennyit keres maga itt? — faggatom. — Semmit! — feleli. — Csak segítek, hogy előbb kész legyen az iskola. Aztán már nem volt időm több kérdést feltenni, mert a vödör megtelt átszűrt festéklével. Éva csupa-f esték nadrágjával, konyákig festékesen eltűnt a hamarosan gimnázium rangját viselő piros téglaépület bejáratában. OROSZ BÉLA Szabályozzák a Sárga-folyót A jövő év első felében befejezik a Sárga-folyó középső szakaszának szabályozását. Mindkét parton már megépült a 120 méter hosszú gát. Ha a folyószabályozást a többi szakaszra is kiterjesztik, a gát összesen 560 méter hosz- szú és 42 méter magas lesz. A Sárga-folyón ezzel egyidőben erőmű is épül. A 260 000 kilowatt kapacitású erőművet 1960-ban helyezik üzembe. A közelben ezenkívül hőerőművek is épülnek, s ilymódon olyan energetikai rendszer alakul ki, amely a Sárga-folyó mindkét partján olcsó energiával látja el a városokat és falvakat. Óvjuk gyermekeinket! Villamosiparunk rohamos fejlődése egyre fokozottabb mértékben teszi lehetővé a villamosenergia széleskörű felhasználását. A villamosenergia közkinccsé tétele azonban növeli a villamos- baleseteek lehetőségét. Különösen nagy gondot kell fordítani a gyermekekre, akik kellő elővigyázatosság hiányában magukra hagyatva, könnyen az áramütés áldozatai lehetnek. Vigyázzunk rájuk, óvjuk gyermekünket az A VIT emlékei M int már annyiszor az elmúlt évek folyamán, az ifjúság ez évben is megtartja szokásos seregszemléjét. Ebben az évben Bécsben, az előző években számos más ország fővárosában. Nem voltam még soha másutt ifjúsági találkozón, csak az 1949-es budapesti VIT-en. Szeretnék azonban 10 év távlatából visszaemlékezni ezekre a szép napokra és elmondani mindazt, amit láttam és éreztem az ifjúság e nagy ünnepén. .1949-ben a VIT augusztus hóban volt, — mint már említettem, — Budapesten. Sajnálatos dolog, hogy ennek az ünnepségnek mindkét hetét nem tölthettem Budapesten, de arról a négy napról, amelyet ott töltöttem, felejthetetlen élményeim vannak. 1949. augusztus 19-én indult a Nógrád megyei ifjúsági vonat a VIT-re, hogy ott a fiatalok 4 feledhetetlen napot töltsenek. Már az indulás előtti napokban lázas készülődés folyt a VIT-re induló fiatalok között. A készülődésben azok a fiatalok is segítettek, akik nem vettek részt a VIT-en. Az ifjúsági szervezetekben ünnepi taggyűlések és megemlékezések voltak a VIT tiszteletére. A fiatalok nagy szorgalommal készítették azokat az emléktárgyakat, melyeket a VIT külföldi résztvevőinek kívántak átadni. A mi üzemünk fiataljai a VIT jelvényét mattírozták üvegre, melyet később kifestettek és bekereteztek. Ebből igen sokat készítettek az üzem fiataljai, és az indulás napján minden fiatalnál 4—5 darab volt. Az indulás percei izgalommal teli, forró percek voltak. Különvonatunk Salgótarján Főtérről indult fél 10 tájban. A tér már a reggeli órákban benépesedett és harsogott a jókedvű, indulásra kész fiatalok vidám nótáitól. Mire eljött az indulás perce, a tér teljesen tömve volt az induló fiatalokkal . és az azokat búcsúztatókkal. A z ünnepélyes búcsúztatás után a fiatalok csoportonként beszálltak a vonatba, mely méltóságteljesen kigördült a főtéri állomásról, a bányász zenekar hangjai mellett. A délutáni órákban ért különvonatunk Budapestre, amely már a VIT lázában égett. Az utcákon rengeteg dekoráció és mindenfelé nagyon sok jókedvű fiatal. Itt- ott beszélgető csoportok a VIT műsorplakátjai előtt, az utcákon pedig jókedvű fiatalok meneteltek csoportosan énekelve. Nehéz lenne számot adni így, 10 év távlatából, sorrendjében mindarról, amit láttunk, amit éreztünk, de talán még az utána következő napokon is nagyon nehéz lett volna a kavargó, a véget nem érő, lenyűgöző élmények miatt. Voltunk színházban, láttunk kiemelkedő sport- és kultúrműsorokat. Megnéztük a Komszomol művészegyüttesét, láttuk a dunai hajófelvonulást és a tűzijátékot is. Mindezen élmények közben sok Budapesten tartózkodó külföldi fiatallal ismerkedtünk meg, kötöttünk barátságot. Megismerkedtünk néger fiatalokkal, akiket ezelőtt csak képeken láttunk. Most pedig bebizonyosodott, hogy ugyanolyanok mint mi, ugyanazt szeretnék, mint mi: a békét, a tanulást, a nyugodt életet. Az augusztus 20-i Kossuth téri utcabálon, mindennemű színű és rangú fiatal együtt mulatott egy éjszakán át. Olyan sokan voltunk ezen az utcabálon, hogy a téren keresztül haladni képtelenség volt a táncolok között. De a fiatalok leleményesek, s ott is megszületett az az ötlet, melyet nem tudom ismerneü-e a mostani fiatalok, hogy kígyóvonattal közlekedtünk az egyik partról a másikra, ill. a tér egyik részéről a másikra, az emberáradaton át. Ez olyan jó szórakozás, és olyan élmény, melyben azelőtt, sem azóta nem volt részem. Ugyanis a kígyóvonat úgy keletkezik, hogy egy fiatal elindul a tömegbe, majd egy másik, harmadik és végül egy sereg fiatal fogja egymás kezét, és így jutnak át a hullámzó emberáradaton. T ermészetesen ezeken a találkozókon jelvényeket cseréltünk külföldi fiatalokkal és nagyon sok fiatalt megajándékoztunk az általunk készített emléktárgyakkal'. Jó érzés visszagondolni még 10 év után is, hogy azok az emléktárgyak, melyeket oly sok szeretettel készítettünk, valamelyik vietnami, kínai, vagy délamerikai fiatal szobáját díszítik. Láttuk a Komszomol műsorát az akkori Városi Színházban, mely 7 órakor kezdődött és este fél 11-kor kellett volna véget érni, de olyan erős volt a színházban összegyűlt fiatalok egymás iránti barátsága, olyan gyönyörű volt a műsor, hogy csak éjjel 2 órakor tudtuk elhagyni a színházat. Minden műsorszámot 4-5-ször kellett megismételniük a komszomolista művészeknek. A műsor végeztével, mindenki azt gondolhatná, hogy az alvó Budapest csendjében mentünk szállásunkra. De aki így gondolja, az nagyon téved. Fegyelmezetten, oszlopban vonultunk keresztül a városon, amely még nem aludt és nemcsak ezen az éjszakán ném aludt, de nem aludt a Világifjúsági Találkozó 2 hete alatt. Amerre elvonultunk énekszóval, tónyíltak az ablakok, éltették az elvonuló fiatalokat és virágeső hullott fejünkre. Amit így leírok, az puszta szó, de mindezt papíron leírni, elmondani nem lehet, azt át kell élni. Érezni kell, hogy az ember egy egész életre szóló emléket gyűjthessen magának. A 4 nap elrepült úgy, mint ahogyan megpróbáltam leírni. De érzelmeimet sem akkor, sem azután nem tudtam rendszerbe foglalni. Elérkezett a búcsú perce, nehezen váltunk meg Budapesttől, ä VIT-től, mely még nem ért véget és a sok kedves ismerős újonnan szerzett baráttól. A pályaudvaron VIT küldöttek, külföldi és magyar fiatalok búcsúztatták a Nógrád megyei VIT küldötteket. S míg a vonat lassan elindult és távolodott kellemes emlékeink színhelyétől, addig mi gondolatban még egyszer átéltük e felejthetetlen 4 napot. A z utat hazafelé nehéz szívvel, de nótázva tettük meg. Gondolatunk minden VIT-en tanult dalnál visszatért a VIT' színhelyére és mindig egy-egy emléket idézett fel bennünk. S ezek az emlékek adták az erőt a további munkára és a harcra, melyet a fiatalok a béke megvédéséért folytatnak. Tajti Nándor áramütés veszélyétől! A GYERMEK TUDATLANSÁGA Műm BALBSETEV OKOZ RAT!
