Nógrádi Népújság. 1959. május (15. évfolyam. 35-43. szám)
1959-05-27 / 42. szám
napjaira emlékezett AZ, MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR 1959. MÄJUS 27. Az ünneplő közönség $ . . Salgótarján a Tanács köztársaság dicső V erőfényes, napsütéses reggel köszöntötte vasárnap Salgótarján lakóit. A város utcáin kora reggel a dalosialál- kozóra érkezett zenekarok tagjai zenés ébresztővel köszöntötték a város munkásait. Még 9 óra sem volt, amikor a város minden pontjáról ünneplőbe öltözött idős veteránok, munkások, fiatalok és iskolások - tartottak a város főtere felé, hogy résztvegye- nek a tanácsköztársasági emlékszobor ünnepélyes felavatásán, amelyet a város, a megye népe a dicső Tanácsköztársaság emlékére állított a vá- r»s legszebb terére. Mire a több, mint öt ezer ember az ünnepség színhelyén összegyűlt, felsorakozott az emlékmű előtt a mintegy ezer tagú énekkar, fúvószenekar kíséretében. Az emlékszobor talapzatánál az ünnepség díszelnöksége is elfoglalta helyét. Ott volt Pothornyik József elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Czottner Sándor elvtárs a forradalmi munkás-paraszt kormány tagja, nehézipari miniszter, megyénk ország- gyűlési képviselője, Jakab Sándor elvtárs az MSZMP megyei bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő, Blaha Béla elvtárs a bányász szakszervezet elnöke, Hevesi Gyula elvtárs, a Magyar Tudományos Akadémia Kossuth- díjas tagja, a Magyar Tanácsköztársaság északi hadjáratának szervezője, továbbá megyénk és a város több vezető személyisége. Tíz óra volt, amikor a mintegy ezer tagú kórus ajkáról felcsendült a „Dal a Tanácsköztársaságról’’ című induló. Ezzel vette kezdetét a tanácsköztársasági emlékszobor felavatása. Először Andó István elvtárs a Salgótarján Városi Pártbizottság első titkára emelkedett szólásra. Üdvözlő szavai után Jakab Sándor elvtárs szólt a város dolgozóihoz, az ünnepség résztvevőihez. Magunkénak valljuk elődeink nagyszerű harcát — JAKAB SÁNDOR ELVTÄRS BESZÉDE — A monumentális alkotás. — Jó egy esztendeje a MSZMP Nógrád megyei Bizottsága felhívással fordult megyénk dolgozóihoz a Tanácsköztársaság 40. évfordulójának méltó megünneplése érdekében — kezdte beszédét Jakab elvtárs. Majd így folytatta. — Az volt a célunk, hogy az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság dicső napjaira emlékezzünk, méltóan az akkori -idők nagy eseményeihez. Kötelességünk a nagy idők harcosai iránt — és kötelességünk a fiatalok iránt is, akik a tényekkel, a történelem Könyvekben ismerkednek, — hogy felkutassuk, ösz- szegyűjtsük a negyven esztendővel ezelőtti történelem dokumentumait, hogy tanuljunk azokból. De nemcsak a dokumentumokról van szó. Tudjuk jól — szól a felhívás, — hogy hosszú időn keresztül a nagy idők veterán harcosai nem kapták meg társadalmunktól azt a megbecsülést, ami megillette volna őket. Azóta az 1919-es proletár harcosokat, vezetőket a mai imni állam kormány- kitüntetésben részesítette. Megyénkben is 800 fő, ma is élő harcos, vezető, jól eső érzéssel, de meg- illetődve vette át az őt megillető kitüntetést. Örömkönnyeket csaltak a szemekbe az emlékezés, az elismerés pillanatai. Régi adósságot törlesztett a MSZMP, a kormány, amikor a kitüntetéseket adományozta. A régi idők harcosainak jóleső érzését, megilletődöttségét növeli viszont az a tény is, hogy a népi állam kitüntetése mellé nagy társadalmi elismerést is kapnak. — Ezután arrui szólt az előadó, hogy a fetiiívásra az egész megyére kiterjedő mozgalom indult meg, hogy összegyűjtsék azokat a dokumentumokat, emlékeket. amelyek Salgótarján és környéke munkásainak hősi harcát rögzítik. Fiatalnak és idősnek, munkásnak és értelmiséginek egyaránt szívügye lett a dicső napok emlékeinek gyűjtése. — majd így folytatta: — Mindez azt mutatja, hogy népünkben elevenen él a dicső Tanácsköztársaság emléke, hogy magáénak vallja elődeink nagyszerű harcát. Mutatja ez azt is, hogy jogos örököse és folytatója annak a nagy munkának és harcnak, amit 1919-ben éppúgy, mint 40 év múltán oly egységesen vív pártja és kormánya vezetésével. Ügy hisszük helyesen cselekedtünk, amikor elhatároztuk, társadalmi gyűjtéssel eszmeileg pártos, művészileg értékes emlékművet állítunk. Tettük ezt annál is inkább, mert épülő, szépülő városunkból hiányzanak a szobrok. Volt Salgótarjánban egy szobor — jelenlegitől pár méternyire — de az művészileg értéktelen, eszmeileg káros, a sovinizmust, a más népekkel szembeni elnyomást, megszállást fejezte ki. A ma felavatásra kerülő szobor eszmeileg és művészileg egyaránt megfelel 1919 szellemének, Salgótarjánnak, harcoló dolgozó népének. Bízva reméljük ez a legnagyobb elismerése Tar István szobrászművész munkájának is, mert olyan helyen avatják fel szobrát, ahol élenjártak az 1919-es harcokban. Régi adósságot törlesztünk a mai ünnepségünkkel. Megemlékezünk az 1919-es harcokról, emlékművet állítunk tiszteletére. Itt Salgótarjánban is hirdeti, hogy a 40 évvel ezelőtti harcok nem vol- uk hiábavalók. A munkások, a nép győzedelmeskedett és nemzetközi összefogással lendületesen halad előre. A Nógrád megyei Pártbizottság megbízásából átadom a szobrot a Salgótarjáni Városi Tanácsnak, hogy őrizze és gondozza a nép harcát hűen jelképező szobrot. A párt vezetésével nevelje és szervezze városunk munkaszerető szorgos népét, a haza iránti tiszteletre, kötelességre, a népek közötti barátságra, a békére — fejezte be beszédét Jakab Sándor elvtárs. Jakab elvtárs ünnepi szavaira Gritz Arnold elvtárs a Salgótarjáni Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke meleg szavakkal válaszolt. Amikor a város valamennyi dolgozója nevében átvette az emlékművet, ünnepélyes Ígéretet is tett. ígérte, hogy ezt az új létesítményt nem egyszerű szobornak tekintik, hanem a dicsőséges Tanácsköztársaságot védő hős vöröskatonák emlékművének. Olyan emlékműnek, amely hősi helytállásra, hazaszeretetre tanít bennünket, olyan emlékműnek, amely ébren őrzi bennünk proletár apáink iránti tiszteletünket és szeretetünket. Példázza ez a szobor a népért, a hazájáért, a szabadságért mindig kész kommunistát. És felcsendült a dal: Vörös Csepel indulóját énekelte az ezertagú kórus, zenekar kíséretében. Ünnepélyes pillanat következett. Koszorúkat helyeztek el a monumentális alkotás talapzatára. Elsőnek a veteránok, azok akik 1919- ben xegyvert fogtak a proletár haza védelmére. Nagy Béla. Szalvai András, Mahó Lajosné, Mohicca Viktor, Sulyok András idős kommunisták helyezték el az emlékezés koszorúját az emlékműre. Utána a párt, a tanács, a Hazafias Népfront, a fegyveres erők képviselői koszo- rúzták meg az emlékművet. Ezután Czottner Sándor elvtárs nehézipari miniszter emelkedett szólásra. II szocialista táborban testesül meg a békeszerető emberiség reménye — CZOTTNER SÄNDOR ELVTARS ÜNNEPI BESZÉDE — Czottner elvtárs ünnepi beszéde elején tolmácsolta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkásparaszt kormány üdvözletét, majd így folytatta: — Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy annak a megyének lehetek országgyűlési képviselője, amely olyan sok dicső lapot írt a magyar munkásmozgalom történetébe és kettős öröm, hogy a mai ünnepet megoszthatom önökkel, kedves Nógrád megyei, salgótarjáni elvtársak. — Nagyszerű dolog az, hogy ma egy szabad, szocializmust építő Magyarországban ünnepelhetjük az 1919-es Tanácsköztársaság hőseit, az első proletárdiktatúra katonáit, akik a bányák mélyéből, munkapadok mellől, vagy a földekről jöttek el, hogy harcba szánjanak a betolakodó imperialisták ellen. Ez a mai nagygyűlés is fényes bizonyítéka annak, hogy a kiontott vér, a tengernyi áldozat nem volt hiábavaló és ha 1919-ben a külső túlerő és a belső árulás el is buktatta a munkáshatalmat, a vereség csak ideiglenes volt. Az elnyomók A dalos találkozó résztvevőinek felvonulása. nem kerülhették el sorsu- • kát. Dolgozó népünk saját testével védte hatalmát, az antant betolakodók ellen. A rosszul felszerelt, a hosszú háborútól elfáradt emberekből álló Vörös Hadseregbe a kommunisták felhívására özönlött a bányák és gyárak népe. A Vörös Hadsereg egységeit napok, szinte órák alatt állították fel, képezték ki. A katonák lelkesedéssel indultak a frontra. — A csapatok eleinte egységes vezetés nélkül, önállóan harcoltak a velük szemben álló intervenciós hadsereggel, aminek következtében az egységes vezetés alatt álló ellenforradalmi hadseregnek sikerült őket visszavetniük. 1919. május 1-én, amikor Budapest munkásai az első győzelmes május 1-ét ünnepelték, a keleti fronton harcoló csapatok a Tisza vonaláig vonultak vissza. Az áruló szociáldemokraták fel akarták használni a helyzetet a Tanácsköztársaság megbuktatására, a harc megszüntetésére. Ha kommunisták nem állnak a sarkukra, nem fordul(Folytatása a 2. oldalon)
