Nógrádi Népújság. 1959. április (15. évfolyam. 26-34. szám)
1959-04-04 / 27. szám
l5- HAMID JERGALIJEV VERSE* Méltósággal hömpölygő vén Duna, Sodró áradról ismerek reád, Hisz hallottam már egykor híredet, Regéltek rólad régi krónikák. Gazdag kereskedők hajóztak itt, Arannyal megrakott fedélközön, Kifosztva állt a parton a paraszt, S medredbe hullt, patakban hullt a könny. Budának erre tartott s itt rogyott A földre véresen nem egy derék Vitéz s amíg a parton elterült, Reád szögezte hűlt tekintetét. JíászLöt hajtunk A március 16 április 4. közötti időben végrehajtott előretörés következtében a 2. és 3. Ukrán Hadseregcsoportok csapatai befejezték Magyarország egész területének felszabadítását a német megszállóktól. A Szovjet Tájékoztatási Iroda hadijelentéséből. 1945. április 4. /''^‘-alán lesznek, akik roszI ) szallóan csóválják fejüket, mégis az az igazság: a mondavilág minden csodás elemével, — lehetett az Attila, csodaszarvas, fehérló — soha nem tudta azt a magyar hazát megteremteni, amelyet egyetlen nap, április 4-e megteremtett. Ez a nap is a csodás elemek napja. De minden mozzanatában, lüktetésében benne van, hogy igaz, hogy valóság, hogy megmásíthatatlan. Az elmúlt századok csodás elemei akárhány, mind keletről jött, de keletről jött az a csodás elem is, amely feltámasztotta a magyar 1 népet, elűzte a testünket, lelkünket tehetetlen zsibbadtságban béklyózó mesevilágot, amely egyeseknek rózsaszínű, de millióknak fekete, fojtogató, felhőkbe burko- lódzó mesevilág volt. A mi csodás elemünk rettentő erejével elsöpörte a sötét fojtogató felhőket. Napfényessé varázsolta földünket, felfrissítette testünket, és a haldoklásból visszaadott az életnek. Akkor, azon a napon, április 4-én találta meg a magyar nép az évszázadokon át keresett új hazát. Az új hazát, amelyben most már a mi kezünk épít, amelyet nem lehet többé eltörölni, amely mint édesanya öleli keblére minden fiát, amely életet ád, földi és emberi életet. Mi, a milliók ezt kerestük. Nekünk a földi élet kell, amely egyensúlyba tartja testünket, duzzasztja erőnket, növeli hitünket az ember halhatatlanságában. Mert igenis, mi halhatatlanok vagyunk. Mindannyian, akik hiszünk abban, hogy azon a bizonyos április 4-én feltámadtunk. Ki az, aki kétségbe vonja feltámadásunkat? Mi megváltoztattuk az életet javunkra. Mosoly ül az emberek arcán, újjá lett itt minden. Lehet ezt kétségbe vonni? Ez halhatatlanná tesz bennünket. Ezelőtt meg kell hajtaniuk fejüket az ellenfeleknek is. Még félúton sem vagyunk. Mondhatjuk azt is: ébredésünk hajnalán. Éppen ezért nem ünneprontás szembenézni azzal a feladattal, amely még ránk vár. Mert, ha mi ünnepelünk, akkor azért tesz- szük, hogy számadást tegyünk: jól szórtuk-e a magot? Nincs miért szégyenkezni, de meggyaláznánk ébredésünk dicső napiának emlékét, ha engednénk, hogy uralkodó legyen gondolatunkban: mi már megtettük kötelességünket. /''Y^'em, ezt nerri szabad f (t! mondanunk, mert még sokat kell végeznünk. A történelem már kijelölte számunkra a tennivalókat. Boldogságot, békességet kell kivívnunk, virágossá varázsolni hazánkat. Ez a mi feladatunk, a mi kötelességünk. Nincs okunk a nyugtalanságra. A kitűzött célt el tudjuk érni. Minket ehhez nem a csodás elemek, a misztikumok visznek. Két kezünkkel vívjuk ki, csak akarni, csak merni kell. Ha mertünk eddig szembenézni minden nehézséggel, amely sújtott bennünket, akár ocsmánykodó szóként, akár októberi viharként, akkor merjünk tovább menni rendületlenül, mert diadalmas tetteink távol tartanak tőlünk minden gonoszát, újabb és újabb barátot hoznak, ami védőszárnyat és bátorító erőt ad. Tanuljuk meg, akik az új haza megtalálásában velünk voltak, azok a győzelemben is velünk maradnak. ''“^kérdezhetné akárki: mit tegyünk? Cselekedjünk, alkossunk, de mindig úgy, hogy attól gyarapodjon hazánk, mosolyra derüljön a nép. Ehhez megtalálhatja mindenki a módot: etesse bár a kohót, markolja a csákányt, tartsa az ekeszarvát, vagy alkosson az íróasztal fölött. Az már örök igazság: akkor lesz igazán naggyá alkotásunk, ha milliók összeforrott akaratából teljesedik be. A nagyot alkotás lehetősége előttünk van. Most nem lebeg fejünk felett vésztjóslón erőnk szerteszaggatottsága. Népünk — soha így, mint most — magára talált. így összeforrva kétkezi munkás és a munkás kezét irányító erő soh’sem volt. Igaz barátokat, mint ma, még nem tudott magának a magyar nép. Mi akadályozhat hát bennünket, hogy bizonyítsuk: mi, milliók dicső napokra születtünk, nem igábahajtásra. Csak akarni kell, merni kell, bátor tetteket, hazát gazdagító, népnek tetsző cselekedeteket véghez vinni. Nem kívánja senki, hogy a hétfejű sárkánynak tizenkét fejét vágja le valaki. Mi a földön, a valóság birodalmában élő emberek vagyunk, azok is akarunk maradni. Mi itt akarjuk azt megérni, amelyet mások valami elvont, égi világban keresnek. Ha viszont itt akarjuk megérni, akkor ne várjunk csodát. Emlékezzünk csak! Amikor az első április 4-én az üszkök meredeztek ránk és mi fohászkodva vártuk volna, hogy eltűnjenek, eltűntek volna? A fohásztól hajtásba indult volna az ország? Mosolyra nyílt volna-e a meggyötört emberek arca? Kevésbé hihető. Mint ahogyan a tavaszt a megsűrűsödött napsugár bontja ki — úgy az emberi életet a szorgalmas munka. Ez már örök törvény, az élet rendje. Akarni kell, merni kell, hazát vidító, népnek tetsző cselekedetet tenni. Az elmúlt tizennégy év gazdagsága a tanú rá: érdemes a mi rendünk építésének, ha nem is mindig rózsával font útját járni. Gondolkodjon el mindenki, tegye szívére a kezét: s az ország fejlődésére gondoljon. Gondolkodjon és hasonlítsa össze családja tizennégy év előtti és mai helyzetét. Tud-e nemet mondani? Aki hisz abban, hogy tizennégy évvel ezelőtt a magyar nép megtalálta az új hazát, és akit visz a hite, hogy a megtalált haza javára tegyen, az minden gondolatával igenli ezt az életet, minden tettével gyarapítja ezt a megújhodott új hazát. St/I a, amikor ébresztjük Ifi az elmúlt tizennégy év dolgos hétkönap- jait, felkiálthatunk: nézd világ, a feltámasztott magyar nép gyarapodik, hirdeti diadalát! Nézz világ, meghajtjuk a hála zászlaját azok előtt, akik minket feltámasztottak! Mi akarunk, merünk hazát vidító, népnek tetsző cselekedeteket végezni. Itt már a mi kezünk épít! Bobál Gyula A régi harcok gyászos árnyait Idézi fel a komor látomás — Oly tiszta szívvel, mint ahogy mi most, Partodhoz nem közelgett senki más. Kelet felől piros hajnal hasad, Vizet merítni jő egy ifjú lány. Meleg fényt lát szememben: tükrödön Örökre így marad képem talán. De én, mihelyt ivott lovam, megyek. Hogy messze űzzem támadóidat, S te öntözd bőven majd a kerteket. Ha béke lesz, dúsan viruljanak. Lehet, hogy autómból majd eljövök. Ha partjaid felett új csillag ég, S járok majd rajtad békés gőzösön. Hiszen szeretnék én is élni még. De most megyek = ivott szomjas lovam. Lesz más költő-vendéged is, Duna, Ki felköszönste szabad népedet, — Míg habjaid fölé csordul dala. Fordította: Trencsényi-Waldpfel Imre Hamid Jergalijev szovjet—kazah költő 1944—45-beil részt vett a Magyarországot felszabadító harcokban. Budapest felszabadításának napjaiban írta ,,A Duna” című versét. PAPP LÁSZLÓ: Fiatalon Én nagyra fogok nőni, mert sokat vertek És az eső is áztatott éppen eleget; Nagy zivatarok jártak azon a tájon, Ahol én születtem: Viharsaroknak hívják. A sors kegyetlen jégesője Mindig elverte Legszebb álmaink búzavetését, De mindig maradt néhány szem gabonánk, Melyből kikelt az új reménység, hogy Lesz még ez másképpen is egyszer! Nagyon vártuk, és eljött az idő. Minden április negyedikén Ünneplőbe öltözöm én is. Köszönet néked tizenhétéves Pável, Te gyermek hős, te letört kicsi zászló, Ki falunk határán hullottál a földre. Te megtetted, mit megtehet az ember, Hogy a szabadság Sudár fenyői között éljünk most már. Köszönet néked és minden katonának. Itt pihensz nálunk; Távol van tőled Testvér, szülő és jóbarát. Am sírodon mégis sok virág van. Jóanyám is fölkeresni készül. A Nógrád megyei kommunista ifjúság II. világháború alatti A HALA EMLÉKMŰVE 1Q QQ szeptember 1-én a Ajrifjr világtörténelem legnagyobb katasztrófája zúdult az emberiségre. Németország kirobbantotta a II. világháborút. Náci csizmák zaja verte fel Európa városainak és falvainak csendjét. A hódító Wehrmacht nyomában Lengyelországban, Ausztriában és a többi leigázott országokban patakokban folyt a nép vére és könnye. De a kommunisták az egész világon ellenállásra szólították fel a népeket. A hazájukat és népüket forrón szerető Nógrád megyei fiatalok százai és százai a KMP mögé tömörülve mindvégig erőteljesen részt vettek a békéért, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott harcban, amelyben különösen a kommunisták fasizmus elleni harcának példái lelkesítették. Fáradtságot nem kímélve küzdöttek azért, hogy az új életet hozó Vörös Hadsereg mielőbb felszabadítsa országunkat. Bár akcióik már korántsem voltak olyat), szervezettek és ütőképesek, mint az 1929—30-as években, mert a fasizmus alaposan megritkította soraikat, másrészt a vérengző fasiszta terror oly erős volt, hogy a salgótarjáni KIMSZ Kerületi Bizottsága sem tudott működni. A sejtek csak itt-ott működtek, úgy, hogy kapcsolatuk egymással alig volt. A sejtek tevékenysége ebben az időben inkább ideológiai munkában, tanulásban és az illegális irodalom terjesztésében merült ki. Aktívan működött ebben az időben Andó István, Godó Lajos és Bóta Árpád elvtársak csoportja. Ügyesen szervezték szabotázs cselekményeiket. A fasiszták árgus szemekkel figyelték a Nógrád megyei baloldali megnyilvánulásokat, amik már annyi bosszúságot szereztek a nemzet hóhérainak és félelmükben összeszedték, internálták vagy börtönbe zárták azokat is, akik a legkisebb baloldali gyanúba keverték magukat. 1944 nyarán megalakult a kommunista párt katonai bizottsága, amely az MKP Külföldi Bizottságának hatalmas segítségével megkezdte a magyar partizáncsoportok szervezését a fegyveres harcokra. A Nógrád megyei, különösen a salgótarjáni szénmedence bányászai, gyári munkásai, apák és fiaik egyaránt már 1944 előtt is derekasan szabotálták a termelést, megrongálták az üzemek berendezéseit és kevesebb szenet, üveget, stb. termeltek. Sőt 1944- ben már a saját kezdeményezésükből fegyveres akciók is születtek. 1944 második felében például a termelés szabotálására és a gépek németek előli elrejtése mellett Kakuk Pál és Godó Lajos elvtársak Kozik Ferenc, Mahinyák János stb. segítségével fegyveres ellenállást szerveztek a Karancs- lejtős bányában. Bandur Gyula és elvtársai Fülek körül szervezték az ellenállást. A Fülek körüli partizán tevékenységben kiválóan működtek a fiatal Bandur fiúk is. A párt tudta, hogy a salgótarjáni szénmedence bányászaiban, munkásaiban izzik az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság dicső emléke, hogy a forró lelkű bányászfiatalok, kimszisták és ifjúmunkások, fiúk és leányok százai váltak kipróbált harcosokká a baloldali mozgalmakban és a Hor- thy-korszakban lezajlott véres bányász sztrájkokban. így került sor 1944 szeptemberében az első partizáncsoport megérkezésére. A nógrádi partizánegység vezetői — köztük Nógrádi Sándor altábornagy parancsnok elvtárs is s még néhány harcos — a Kárpátokba ereszkedtek le ejtőernyővel. Röviddel ezután még két ejtőernyős csoport érkezett s ezzel megalakult a Nógrádi törzs. 1944 október második felében, amikor a partizán egység lehúzódott a salgótarjáni szénmedencébe és a Karancs-hegy tövében ütött tanyát, már nem kellett megszervezni a helyi ellenállási mozgalmat, nem kezdeményezni, hanem belekapcsolódni és tovább fejleszteni kellett azt, hiszen az ellenállási mozgalom első fegyveres megnyilvánulásait készen találták. Bandur Gyula, Kovács . János és Balázs elvtársak salgótarjáni fegyveres csoportjai ekkor már több hónapos harcra tekintettek vissza. A Bandur fiúk, Árpád és Gyula apjuk példáját követve szintén bekapcsolódtak az ellenállási mozgalomba. A salgótarjáni szénme- dence patizán csoportjai egyesültek a Nógrádi törzzsel és közös erővel intéztek váratlan támadásokat a front mögött állomásozó német csapatokra. Az osztag létszáma hamarosan elérte a 450 főt. Egy magyar hadnagy vezetésével 40 katona s rajtuk kívül egy 60 főből álló ifjúsági csoport kapcsolódott be a harcba. Az utóbbiak is halálmegvető bátorsággal támadták meg a német tehergépkocsikat, melyekről fegyvert sze(Folytatás a 6. oldalon.)
