Nógrádi Népújság. 1959. április (15. évfolyam. 26-34. szám)

1959-04-25 / 33. szám

I 9*9. április 2o. NÓGRÁDINEpOJSAG 3 Bírálat? Rágalmazás! Manapság egyes felelőtlen emberek szinte sportot űznek abból, hogy rágalmazzák, gyalázzák kisebb, nagyobb be­osztású vezető embereinket. Azt akarják elérni, hogy lejárassák a vezetőket, az emberek előtt pedig a „szép fiú” szerepében tündökölje­nek, hogy „íme ők észre ve­szik a hibákat”. Az a baj az egészben, hogy a rágalma­zók úgy tüntetik fel magu­kat, mintha a népi demok­rácia, a szocializmus építé­sének meggyorsításáért bírál­nának. Néhányan fel is ül­nek ennek, nem, vagy csak nehezen veszik észre, hogy ez a bírálat rágalmazás, int­rika. És hogy ha az embe­rek jobban a körmükre néz­nek ezeknek a „bírálóknak.” igazi arcukat fedezhetik fel, s azt láthatják, hogy kerék­kötői szocializmust építő munkánknak. De azért ők szép szavakat hangoztatnak, csak azért, hogy félre vezes­sék a közvéleményt. így tett a minap Balázs Miklósné nagylóci bejelentő is, aki egyik illetékes ható­ságunknál panasszal, bejelen­téssel élt, hogy Szeles Bol­dizsár, a nagylóci tanács VB elnöke fát vágatott ki magának feketén az állami erdőből. „Igazát” több személy meg­nevezésével próbálta bizo­nyítani. Mi több, az alvég­től a felvégig beszélt Sze­les „falopásáról”, hogy gyen­gítse a tanács elnökének te­kintélyét, hogy rágalmazásá- sával aláássa Szeles Boldi­zsár becsületességét. Levelé­ben többi között például így ír: „...társadalmi rendszerünk fő célja... társadalmi tulaj­don védelme...” Nem is len­ne ezzel semmi baj, ez így igaz. De milyen furcsa egy olyan asszony leveléből ol­vasni mindezt, aki 1956 októ­berében egész családjával, egész pereputtyával ez ellen a társadalmi rendszer ellen ténykedett, aki ha kisebb mértékben is, de ennek a tár­sadalmi rendszernek megdön­téséért fejtette ki tevékeny­ségét, aki részt vett a hősi emlékmű ledöntésében stb. Itt nem arról van szó, hogy valakit megfeddünk, mert bírál. De minden eszközzel harcolunk az ellen, hogy az egészséges, az építő bírálat helyett aljasan rágalmazzon, hogy intrikájával gyengítse — ha órára is — egyik, vagy másik vezető tekintélyét. Balázs Miklósné pedig ezt tette. A vizsgálat tisztázta Szeles Boldizsár esetét, s a levélben írott dolgok közül semmi sem volt igaz. Annyit azonban elért Balázsné, hogy foglalkoztatta a felsőbb szer­veket, hogy a falu egy bi­zonyos körében ellenséges hangulatot szított a tanács elnöke ellen. A becsületes dolgozók tud­ják ki Balázs Miklósné. Ezért is mondották azt a magyar közmondást: kutya­ugatás nem hallatszik az ég­rr A kár a kiterített könyv olyan a mi pártunk politikája. Tiszta, nyílt, bá­tor, őszinte és egyértelmű! Ilyennek ismerte meg az or­szág dolgozó népe, párttagok és pártonkívüliek. Mindenki jól emlékezhet: megmondtuk mi a földesuraknak is, hogy nem őket illeti a föld! Fenn­hangon hirdettük, hogy népi tulajdonba vesszük a nógrádi bányákat, gyárakat, mert nem értünk egyet az olyan végle­tekkel, hogy valakinek gyára legyen, valaki meg nyomo­rogjon. A földet is, a gyárat is, a bányát is a nép vette tulajdonába. Amióta a párt, a magyar politikai élet po­rondjára lépett, azóta így, ilyen egyértelműen éljük a változás, a haladás, a fejlő­dés példanélküli történelmi éveit. A múlt rendszertől örökül ránkhagyott burzsoá erköl­csöt szocialista erkölccsel, a tőkés termelési módot szoci­alista termelési móddal vált­juk fel. S bár ez sem megy simán, a régi és az új harcá­ból az őszinte szó segítségé­vel, azért mindig az új kerül ki győztesen. Űj formát, új tartalmat kap a falu és vá­ros. Megyénkben ez év január­jától negyven község alakult át termelőszövetkezeti község­gé. Közöttük van Mátranovák is. Itt már régen akartak ter­melőszövetkezeti községet, de Korábban valahogy nem úgy ment, mint ahogy szerették volna. A párt nem mondott le a szocialista nagyüzemről. A község dolgozó parasztjai­ban éveken át érlelődött ez az elhatározás. S most, feb­ruárban a községi és üzemi Több mint 2.3 millió forint a tanácsi ipar fejlesztésére A tanács irányítása alá tar­tozó iparvállalatok fejlesztésére ebben az évben 2 344 000 forintot fordítanak. Az iparvállalatoknál végzen­dő beruházásokból növelik a termelést, a mun/ka terme­lékenységét és javítják a dol­gozók munkakörülményeit. Az elmúlt évben a helyi- ipar fejlesztésiére 4 milliót' fordították. A ráfordítás nem veszett kárba, mert ebben az évben már magasabb terme­lési feladatokat oldott meg a helyi ipar. Ez évben a ter­melési érték az elmúlt évi 19 millió forintról lözel 25 millió forintra emelkedik. Az idei beruházásban legnagyobb összeggel a téglagyárak sze­repelnek. Ezek fejlesztésére 1 012 000 forintot fordítanak. El akarják érni, hogy a tég­lagyárak a tavalyi 10 millió darabos téglatermelésüket ez év­ben 13 millióra emeljék, ezenkívül 300 ezer darab cseréppel járuljanak hoz­zá a lakásépítkezéshez. Nagyon fontos, hogy ezek a vállalatok a rendelkezésük­re bocsátott beruházást ne kapkodva, megalapozatlanul használják fel, hanem a ter­vezett fejlesztést részletes be­ruházási programmal és pon­tos, gazdasági számításokkal támasszák alá. nem lehet elsietni — dörmög- te és mintha üzenetet adna, megtoldotta. — Az elnök azt mondta, neked a körtvélyesi dűlőt meg kellett volna va­salni. Bállá megmozdult az ülé­sen, mintha víz ment volna alája. — Foghíjas a boronám... — most már kerülte Farkas tekintetét. — Azt, hogy elsiettük, hon­nan 'hozta a szél? — kapasz­kodott Farkas Ballába. — Mondják itt is, meg ott is. — No, hol? — egy fokkal keményebb lett Farkas hang­ja. Bállá már nem talált ki­búvót. — Jani bácsiék! Azt mond­ja, ő is hallotta. — Varga Jánosra gondolsz? — Arra. Farkas elmosolyogta ma­gát. Megörült, hogy ösvényre talált. Erről már le nem lép. Az öröm a hangját is meg­enyhítette. — Azért a Körtvélyesc meg­vasalhattad volna — és to­vább ment. Bállá csak nézett utána, szívta a cigarettát. Ott volt a mozdulatában: ezt a Far­kast nem lehet kiismerni. Farkas gyurkó Imre ment a Bállá adta ösvényen, de nem tudott megállapodni. Ez ettől hallotta, amaz attól és vitte a hírverés útja, még az otthont is elkerültette vele. Már az asszony haragjába ütközött, amikor derengeni kezdett előtte, mint a haj- aalhasadás, hogy nem jó ös­vényt tapos. Ha mindenki munkába állna ___! Igen, csak e z lehet jó visszacsapás, mert ez olyan lesz, hogy minden más beszéd betegre roskad tőle. zen a napon Farkas gyurkó Imrének a nappal még belesza­ladt az éjszakába. A lehúzott redőnyök akasztották a kul- túrház ablakán kiugrálni akaró fényt. A szobát meg­tömte a füst. A pártvezetőség mindegyik tagja ott ült az asztal körül. Már a fáradság is arcukra csimpaszkodott, de nem tudtak dönteni, maguk induljanak felnyitni az embe­rek szemét, vagy az egész tag­ság. Farkas az asztalra ejtette öklét. — Döntsünk, legyen rendkí­vüli taggyűlés, vagy nem! Én ezt az utat látom kivezető­nek. Velencei Feri, aki ráncolt homlokkal ült, felugrott, mint a forgószél. — En meg azt az útját, aki beszél, csapjunk oda, hogy el­némuljon. — Jaj, emberek — riadt fel Gáspár Vince fáradtságából — ne vonjuk magunkra a nép haragját. Farkas nézte az embereket. Szemét marta a füst, agyában kergetőztek a gondolatok: és még ringatta magát, akkor nehezebb volt, amikor a fegy­ver adott a józan szónak súlyt, s íme, hogy terebélye­sedik a gond, magasodik a felelősség. Lökdöste az indu­lat, hogy felugorjon, nagyot kiáltson, de halkan szólt: — Se ütni nem kell, se félni, emberek. Ha mi egy nyelven beszélünk, egyszerre lépünk, jön utánunk a falu. De ehhez minden párttag pél­dája kell. Hívjuk össze a tag­gyűlést. A többiek fészkelődtek, töp­rengtek, aztán megszavazták. Másnap összejött a taggyűlés, amely után benépesült a kö­zös utat választó emberek földje. Farkas Gyurkó Imre a nagy tábla szélén megállt az elnök­kel. Nézték, hogy halad a ve­tés. Hátuk mögött a boronát vonó ló nagyot fújt. Bállá Sán­dor kilépett a borona mögül, s mint akit a világon semmi jobban nem érdekel, a zsebé­ben kotorászott. Kossuth-cso- magot szedett elő, s mire hoz­zájuk ért, kisimította és elé­jük tartotta. Aztán maga is rágyújtott. Nagyot szippantott, csak azután- nézett fel. Far­kas arca együtt mosolygott az égbolttal, mikor ránézett. Fel­tolta szeméről a sapkát. — Nézd, Sándor, — muta­tott a rétre — már itt vannak a gólyák. — Azok már régen itt van­nak, csak te nem vetted ész­re — dörmögött Bállá és za­vartan fújta a füstöt. Az elnök és Farkas össze­néztek, kacsintottak, s Farkas Gyurkó, mint aki az ámulat­tól fel akar esni, felkiáltott: — Tényleg! De akkor még­sem siettük el a dolgot! — s Bállá hátára csapott. indhárman olyan neve­tésre fakadtak, hogy a lovak ijedten felkapták fejüket, s Baliának kellett őket megfogni, hogy a boro­nába ne lépjenek. BOBÁL GYULA a közösség javára pártszervezetek kommunistái­nak segítségével olyan légkört teremtettek, amelyben a köz­ségdolgozó parasztjai is megér­tették az összefüggést egyéni sorsuk új alapja és a nemzet felemelkedése között. Akár­csak a többi termelőszövet­kezeti községben, itt is a ki­tartó, őszinte kommunista munka segítette elő az új kialakulását. Nem könnyű feladat a ma­gángazdálkodáshoz szokott emberekben az egyéni érvé­nyesülés és a „meggazdago­dás” titkolt reményeit legyőz­ni, mintahogyan nem könnyű a régi életfelfogás mellett az évtizedek óta megszokott „enyém” helyett a „miénk” szóra szoktatni az embereket. A mátranováki kommunisták azonban kommunista köteles­ségük teljesítését látták e fe­ladat megoldásában. Két hét alatt 140 egyéni gazda vál­totta fel az egyéni életet a közössel. A mátranováki kommunis­ták azóta sem hagyják ma­gukra az új életutat választó dolgozó parasztokat. Most úgy tervezik, hogy az új termelő- szövetkezet boldogulásának elősegítésére mintegy 300 köbméter követ termelnek egy közös istálló építéséhez. IV.: nemcsak a mezőgaz- daságban, az iparban is él a szándék az emberek­ben, hogy előbbre kell hozni a szocializmus felépítését. Is­mert dolog mindenki előtt, hogy elérkezett a szocialista és kapitalista világrendszer békés versenyének döntő sza­kasza. Ebben a versenyben nekünk is feladataink van­nak. Erre kell most összpontosí­tani minden erőnket. Egyet­len kommunista sem hiányoz­hat a csatasorból az évekig tartó, de „döntő ütközet” ide­jén. És itt sem szabad elfe­lejteni: bátran, nyíltan, egy­értelműen kell vezetni a vá­rosok az üzemek és falvak dolgozóit e nagyszerű célok eléréséért. A párt Központi Bizottsága hangsúlyozottan figyelmezteti a kommunistákat: tovább kell javítani a párt és a tö­megek kapcsolatát. Előírja azt is, hogy minden párt, ál­lami és gazdasági vezető kö­teles a munkástömegekkel személyes kapcsolatait tovább javítani. No ha ezen a téren még mindig van javítani való, a legutóbbi párthatáro­zatok óta megyénk párt, ál­lami és gazdasági szerveink vezetőinél vannak törekvések az egységes tömegkapcsolat kialakítására. Több bánya­vezető, köztük a kisterenyei bányaüzem vezetője is mun­kaidejének nagy részét köz­vetlenül a bányában tölti el, ahol a termelés sorsa eldől, így közvetlen segítséget tud nyújtani a termelés zavarta­lan menetéhez, az üzem leg­fontosabb feladatainak meg­oldásához. Emellett szabad idejének nagy részét is arra használja föl, hogy szorosab­bá váljon kapcsolata a töme­gekkel. iután a szénmedencé­ben a szén kalória ér­tékének növelése a palaszá­zalék csökkentése a cél, a kisterenyei bányák kommu­nistái elsők között emeltek szót a szén minőségének megjavítása mellett. Április hónap elején kommunista aktívaértekezletet tartottak, ahol a műszakiakkal közösen beszélték meg a szénminő­ség javításának lehetőségeit. Nyíltan kimondták, hogy a szén tisztasága nem megfele­lő. Üzemrészenként, kollekti­ven csapat és brigád megbe­széléseken és személyes el­beszélgetések alkalmával hív­ták fel a figyelmet a pala­százalék csökkentésére. Ápri­lis 10-ig az üzem kommunis­tái olyan légkört teremtettek a kisterenyei bányáknál, hogy azóta a műszakiak és fizikai dolgozók körében a szénfal mellett és külszínen minden­ki ügyel a szén tisztaságára. És az eredmény?: a márciusi 12,63 százalékos palatartalom­mal szemben április 11-én 9,11, 13-án 8,47, 14-én 7,29, sőt 16-án 3,63 százalékra csök­kentették a palatartalmat. Ilyen eredmények után ápri­lis 10 és 20-a között az átla­gos palamennyiségük 7,46 százalékra csökkent. Ebből is azt a tanulságot lehet levon­ni, hogy nyíltan és őszintén kell beszélni a hibákról, szemtől-szembe azoknak kell tudomásukra hozni, akiket il­let és így az eredmény nem marad el. Az rendszerint úgy van, hogy akiket illet, nem fogad­ják tapssal és örömmel a bí­rálatot, a figyelmeztetést. Csak hát az élet nemcsak pozitív, hanem negatív jelen­ségekkel is jócskán tűzdelve van. Vannak, de hányán vannak, akik kommunistáknak vall­ják magukat, s zsebükben a piros könyvvel elfordulnak, amikor hibákat helytelen megnyilatkozásokat látnak, hallanak. El kell ismerni, hogy a párttagok még nem állnak mindenütt hivatottsá- guk szilárd talaján. A pártta­gok kötelessége, hogy kör­nyezetükben olyan politikai légkört teremtsenek, amellyel elősegítik pártunk és az egész dolgozó nép célkitűzéseinek ügyét. Üzemeinkben nagyrészt betartják ezt a követelményt. Sokszor még meglepőek is azok az eredmények, amelye­ket elérnek a tömegek moz­gósítása terén, a célkitűzések megvalósítására. Egyes hiva­tali szerveinknél azonban még megtalálható a tunya­ság, a kispolgári enyelgés, gyakran elnéznek a hibák fö­lött is és csak akkor derül fény egy-egy hibára, amikor az törvényes büntetés alá esik. Vannak olyanok, akik ép­pen a párt bizalmából visel­nek magasabb állami, vagy gazdasági tisztséget. Akad­nak, akik ha párthűségből, vagy elvhűségből kellene szóbeli vizsgát tenniök: ki­tűnőre vizsgáznának! Mégis, ha az élet egy-egy népszerűt­lenebb feladat elé állítja, egyszemélyben nem áll ki az ügy mellett. Különösen át­szervezéseknél, személyi vál­tozásoknál gyakori az olyan kézmosás, ami mellé meg­jegyzik egyes vezetők: Nem én akartam így, ne haragud­jon, a pártbizottság döntött így! Äli nem titkoltuk és so- hasem titkoljuk, hogy nagyobb tömegeket érintő társadalmi, közösségi érde­keket fölé helyezzük az egyé­ni érdekek fölé. Ezt az ügyet nem szégyen képviselni. Az állami és gazdasági szervek vezetői, különsen ha kom­munisták, legyenek őszinték. Merjék kimondani azt amit a közérdek megkövetel. Az ügy, amelyet képviselnek jár­ja tovább az igazak győzel­mének útját a közösség javá- ra. Orosz Béla Legkedvesebb élményem az I Úttörők II. Országos Találkozójáról Nem is tudom melyik élmé­nyem írjam le, hiszen minden óra tele volt színes, tarka ese­mények sorozatával. Mind kedves, mind szép és mind­egyiket megőrzőm, s nagyon vigyázok rájuk, nehogy az idő kitörölje emlékezetemből. A sok-sok emlék közül emeljük ki a legszebbet, a legmeg- hatóbbat: a párt zászlajának atadasat. A seregszemle április 5-én délben kezdődött. Gyönyörű napsütéses délelőtt volt, a csi­ripelő madarak a rügyező fák ágain ültek és boldogan üd­vözölték a büszkén menetelő úttörőket. Mi vidám dallal harsogtuk túl a madárcsivite- lést és egyszerre lépve halad­tunk a Hősök tere felé. Itt több mint harmincezren gyűl­tünk össze, hogy átvegyük a párt zászlaját, és felesküdjünk ara. öröm volt végignézni a fehérblúzos, vörös nyakken- dős pajtások sokaságán. Töb­ben a nézők közül nem győz­ték a szemüket törölgetni a meghatottságtól. Kállai Gyula beszéde után hatalmas éljen zengett végig a téren, biz­tosan meghallották még Vá­cott is. Ezután nagy tapsvihar volt, mely nem akart elcsen­desülni. Ekkor következett a zászló átadása. Három mun­kásőr vonult az emelvényre, hogy átadja ezt a drága kin­cset. Ezekben a percekben tet­tük le az esküt, melyben meg­fogadtuk, hogy a vörös zászló­hoz mindig hűek maradunk. Most még többen sírtak a né­zők között, mert nagyon meg­ható volt, s bevallom, nekem is sírás szorongatta a torko­mat. Ekkor ezer fehér galamb röppent az ég felé, hirdetve a békét és az örök barátsá­got. Ismét hatalmas tapsvik.ar zúgott fel. Száz és száz kopja­fa lendült a levegőbe tarka szalagjaival. A kopjafás paj­tások elhaladtak a nézőközön­ség előtt, ahol nagyon meg­tapsolták őket és a tribün előtt gyülekeztek. Innen el­mentek a Néphadsereg Tiszti- házába, ahol átadták azokat. Mi pedig elénekeltük a DÍVSZ indulót és megkezdődött az el­vonulás. Most még boldogab­ban meneteltünk és vidám énekünktől zengett egész Budapest. Ez volt élményeim közül a legkedvesebb, a legmaradan­dóbb. Gyugya Erzsébet a 855. sz. Dobó Katica úttörő- csapat úttörője A krakói Hala­dás Termelőszö­vetkezet tagjai az utóbbi évek­ben megbarát­koztak a gépek­kel. A gépállo­más minden fon­tosabb mezőgaz­dasági munkához biztosítja a meg­felelő gépeket. Amint a képen is látható, géppel vetették el a bur­gonyát is, amelyet úgy terveznek, hogy géppel ka­pálnak meg és ásnak ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom