Nógrádi Népújság. 1959. április (15. évfolyam. 26-34. szám)
1959-04-22 / 32. szám
VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÓGRÁDI Népújság AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM 32. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR 1959. ÁPRILIS 22. LENINRE EMLÉKEZÜNK Á bizalom tényei Pártunk márciusi határozata összefogta a dolgozók egyértelmű elhatározását, hogy gyorsítsuk meg a szocializmus építését hazánkban. E határozat hatalmas lendületet adott az egész ország, ezen belül megyénk, városunk dolgozóinak is. Salgótarján dolgozói hűek akarnak maradni munkásmozgalmi hagyományaikhoz. Ezt tükrözi vissza az a megnyilvánulásuk, hogy a Központi Bizottság helyes határozatát azonnal tettekkel támasztották alá. Már az első napokban értesülhettünk arról, hogy üzemeinkben egy új, egészséges versenyszellem alakult ki a pártkongresszus tiszteletére. E versenyt az jellemzi, hogy a vállalások nagy többsége alulról jött kezdeményezésekre, és felajánlásokra épül. Ez híven kifejezi pártunk és dolgozó népünk között az eleven, élő a pártcsoportok rendszeresen A Vasötvözetgyárban 3,1 millió, az Építőipari Vállalatnál 1,9 millió, az Áram- szolgáltató Vállalatnál több mint 1,8 millió, az Autóközlekedési Vállalatnál közel 1,4 millió, az Erőműnél 300 ezer, a Tatarozó Vállalatnál 250 ezer, a helyiipari vállalatoknál 121 ezer forint értéket tesz ki az önköltség csökkentéséből, az anyagtakarékosságból, a termelékeny ség emeléséből adódó túlteljesítés. A kereskedelmi vállalatok áruforgalmi tervüket 2,9 millió forinttal kívánják túlteljesíteni. Most már elérkezett az ideje, hogy teljes erővel dolgozzunk a vállalások teljesítésén. Ezért üzemi pártszervezeteink készítsenek vázlatos intézkedési tervet a segítség- adás és a folyamatos ellenőrzés biztosítása érdekében. kapcsolatot, bizalmat. Pár tunk helyesen mérte fel országunk gazdasági adottságait és dolgozóink egyre növekvő aktivitását a gazdaságos termelésben. Ezek az adottságok megadták a lehetőségét, hogy meggyorsítsuk a szocializmus felépítését hazánkban. Dolgozóinkat most az a magasztos cél foglalkoztatja, hogy hároméves tervünk legfontosabb mutatóit már ez évben megvalósítsuk, így az életszínvonal tekintetében is már 1959-ben elérjük a jövőre kitűzött színvonalat. Ennek szellemében, adottságaink figyelembevételével tettek értékes versenyvállalásokat dolgozóink. E vállalások döntő része a minőség javítására, az önköltség csökkentésére, az anyagtakarévitassák meg a felmerülő problémákat, s minden erejükkel legyenek azon, hogy a verseny mindinkább tömegmozgalommá váljék. A kommunisták példamutatásukkal ragadják magukkal az üzemek dolgozóit. A KISZ-szervezetek tekintsék elsőrendű feladatuknak a verseny széleskörű kibontakoztatását a fiatalok között. A szakszervezetek legyenek gazdái a versenymozgalom szervezésének, irányításának, tegyenek meg mindent az elért eredmények népszerűsítése, tudatosítása érdekében. Hasznosítsák jobban a hanigosihiradókat, faliújságokat, a filmet és sok más korábban bevált jó módszert. A legjobb termelési eredményeket elért dolgozók munkamódszereit állandóan terkosságra (különös tekintettel jesszék. Nyújtsanak megfele2.7 millió, energia takarékosságból 27 500, műszaki intézkedésekből közel 104 000, a helyes munkaerőgazdálkodásból pedig több mint 230 000 forintos megtakarítást vállaltak. Elvégeznek egy 6.9 milliós terven felüli munkát is. Vetik a kukoricát, erőteljesebb lett a növényápolás A tolmácsi gépállomás dolgozói a gépállomások között az elsők a tervteljesítésben. Ezidáig közel 4500 normál- holdnyi munkát végeztek, amely 67 százalékos tervteljesítésnek felel meg. A gépállomás traktorosai jelenleg a körzetükhöz tartozó termelőszövetkezeteknél négyzetesen vetik a kukoricát. Romhányban a II. Rákóczi Termelőszövetkezetben több mint 30 holdon már befejezést nyert e munka. Ugyancsak elvetették 17 holdon négyzetesen a kukoricát a tolmácsi Szabadság Termelőszövetkezetben is. Most a nagyoroszi termelőszövetkezetnél dolgozik a tolmácsi gépállomás gépe, s ha itt végeznek, a tereskei termelő- szövetkezetben kezdik meg a kukorica négyzetes vetését. A kukorica vetése folyik a Sziráki Állami Gazdaságban is. Kísérletképpen a kukoricát több módon vetik el, négyzetesen, sorosan stb. Emlékezünk. Születésnapot )ünnepelünk. Egy 89 évvel ez- \ előtti születésnapot: 1870. áp- [rilis 22-ét. Ezen a napon szüneteit Lenin, a világ proletariátusának nagy vezére. Vele [együtt nőtt, fejlődött, hatal- (masodott s valósult meg egy [eszme, a néptömegeket feliszabadító marxizmus tudományos eszméje. Lenin a tudo- >mányos marxizmus megteste- Isítője. Lenin neve összenőtt >a szocialista társadalom létrejöttével, kialakulásával, győzelmes fejlődésével. Lenin adta meg a jelt a burzsoá rendszer elsöprésére, ő volt, aki a jeladás mellett egy egész népet vitt magával a 8 forradalmi harc útjára. Ö, aki egy személyben tervezője, szervezője és megvalósítója a kizsákmányolásmentes szocialista társadalomnak. Olyan ember volt, akinél [jobban senki sem értette [meg az egyszerű emberek sproblémáját, akinél jobban [senki sem tudott az egyszerű [emberek nyelvén beszélni. >Olyan szervező volt, akinek fiegyetlen szavára százezrek és Smilliók ragadtak fegyvert, )iolyan forradalmár, aki életéinek minden percét a munkásosztály ügyének szentelte, (olyan politikus volt, aki előtt >fejet hajtott a világ és aki- női mindenki úgy emlékezik (meg, mint a legegyszerűbb )emberek hatalmas seregének [rettenthetetlen vezéréről, az )emberiség bölcséről és örök- [életű vezéralakjáról. Lenin mutatta meg a viliágnak, hogyan kell megsemmisítő csapást mérni a ki- I'zsákmányolás egész rendszerére. Ő fogta kézen az ems figyelik, melyik hozza a na-«beriséget és vezette ki a gyagyobb termést, A kukorica vetésével párhuzamosan folynak a növényápolási munkák is. A 79 holdas szőlőben már befejeződött az első kapálás. Elkezdték a gazdaság dolgozói a mák egyelését, valamint a cukorrépa kapálását is. lázat és embertelenség posványából, a ma munkáshatalmához. Az ö útmutatása alapján építjük a perspektívájában már kialakult nagyszerű holnapot is. 1 .4 lenini eszme ma már ;megvalósult világrendszer lett. 1A tegnap még elnyomott, kisemmizett munkásosztály nemzetközi tényezővé, a szocialista társadalmi rend kipróbált vezetőjévé vált. A magyar munkások az első világháború zajában hallották először Lenin nevét. Volt, aki közvetlen tanítványának mondhatta magát, volt aki útmutatása alapján fogott fegyvert és harcolt csatasorban a kizsákmányolás rendszerének megszüntetéséért. A lenini eszme magyar földön is diadalmaskodott azóta és így módunkban van érezni is tanításának igazát. A magyar emberek százezrei és milliói ismerik ma már bölcs szavait, megállapításait, útmutatásait. Ha személyesen nem is, de könyvből megismertük és nagyon jól meg is értettük, amit mondani akar. Soha el nem múló hálával és szeretettel őrizzük drága emlékét. az importanyagokra) és a termelés növelésére irányulnak. A Salgótarjáni Acélárugyárban vállalták az ez évi terv 3,2 százalékkal való túlteljesítését, amely 33 millió forintnak felel meg. A termelékenységet 5 százalékkal emelik, ami egy millió forint megtakarítást jelent. Az anyagtakarékosságban 4 millió forintos eredmény elérését tűzték ki. A Salgótarjáni Üveggyár dolgozói a selejtet 17 százalékról 14,4-re csökkentik, amely több mint 1,6 millió forint megtakarítás., eredmények értékelésével pe- Az exporttervet 10 százalék- dig támogassák a szakszerve- kal teljesítik túl, közel 1,3 zeteket a jól dolgozók népmillió forint értékben. Emel- szerűsítésében. lett az első negyedévi 1,3 A városi pártbizottság bí- millió forintos lemaradást zik dolgozóink lelkes és behozzák. A tűzhelygyáriak eredményekben gazdag mun- az anyagtakarékosság révén kájában. Bízunk abban, hogy a vállalások sikeres teljesítése és túlteljesítése alapján a pártkongresszuson városunk küldöttei arról számolhatnak be, hogy Salgótarján dolgozói maradéktalanul eleget tettek adott szavuknak. Bagyinszki György lő segítséget azoknak, akik versenyt indítanak a szocialista brigád cím elnyeréséért. E brigádok munkájának irányítása, a brigádtagok nevelése — a SZOT határozata alapján - a szakszervezetek feladata. A városi pártbizottság felkéri gazdasági vezetőinket, hogy a vállalások sikeres teljesítése érdekében nyújtsanak maximális segítséget a dolgozóknak. Műszaki és adminisztratív dolgozóink biztosítsák rendszeresen a termelés zavartalanságát. Az Ä tsz-ekkel való foglalkozás mindennapi tevékenységünk legyen — Beszélgetés Tóth Béla elvtárssal, a megyei mezőgazdasági osztály vezetőjével — Milyen eredményeket értünk el 1959-ben a tsz- fejlesztésben? Megyénkben is kedvező hatással volt az MSZMP ellen- forradalom utáni gazdaságpolitikai vonalvezetése. A munkásosztály termelési kedvének és az ipari üzemek termelékenységének növekedése mellett nőtt a mezőgazdaságban dolgozók termelési kedve is. Megyénk mezőgazdasága jelentősen a belterjesség irányába tolódott. A mezőgazdasági dolgozók termelési kedvének növekedését bizonyítja az állati termékhozamok növekedése, amit bizonyít, hogy a korábbi években a szarvas- marha átlagos vágósúlya 400 kilogramm volt, az elmúlt évben 485 kilogrammot ért el. A tejhozam a korábbi 2088 kilogrammról 2465 kilogrammra emelkedett. Ezzel párhuzamosan nőtt a termelőszövetkezetek árutermelése is. A korábbi évek 100 katasztrá- lls holdra eső 90 000 forint áruértékesítéssel szemben 112 000 forintra emelkedett. A termelőszövetkezetek vaMájus elseje előtt Ünnepi hangulat szerte a megyében. Távol van még május 1-e nap jaj de már megye- szerte megkezdték az előkészületeket a munkásosztály nagy ünnepének megünneplésére. Salgótarjánban már 30-án este 8 órakor megkezdődik az ünnepi program. Három díszrobbantás jelzi az ünnepség kezdetét, majd a környező hegyeken öröm tüzeket gyújtanak a KISZ fiatalok. Közvetlenül ezután Kétezer fáklyás KISZ fiatal rendez felvonulást, a fiú kollégium kertjében elhelyezett színpadhoz. Itt kultúrműsor szórakoztatja az érdeklődőket. Másnap, május elsején hat órakor 15 díszrofbbantás jelzi az ünnepnapot. Ezután zenés ébresztő lesz. Hét órakor a Magyar Honvédelmi Sportszövetség motorosklubjának tagjai rendeznek motoros felvonuló t Kilenc órakor az üzemek, vállalatok és intézmének dolgozói gyülekeznek a kijelölt helyekén a felvonuláshoz. Tíz órakor három dlszrobban- tás jelzi a felvonulás kezdetét. A felvonulást a 19-es vöröskatonák menete nyitja meg. A felvonulás után színvonalas sportműsort láthatnak az érdeklődők a SKSE pályán. Ä kereskedelem és a vendéglátóipar megfelelően felkészült a nagy ünnepre, és a szórakozni vágyó dolgozók az utcákon felállított sátrakban bőven válogathatnak majd ételekben és italokban. gyonilag megerősödtek, s az egyéniek számára példamuta- tóak lettek. Ezeknek a hatására megteremtődött megyénkben is a mezőgazdaság szocialista átszervezésének gyorsabb ütemű feltétele. A télvégi hónapokban 40 termelőszövetkezeti község alakult. A belépett családok száma elérte az 5378-at, a tagok száma az 5907-et. A bevitt földterület 27 106 katasztrális hold. Jelenleg a termelőszövetkezeti családok száma ezzel 7159-re, a tagok száma 7892-re, az összes földterület 52 224 holdra emelkedett, amely annyit jelent, hogy megyénk mezőgazdasági területének mintegy 48 százaléka a szocialista szektorhoz tartozik. Milyen intézkedéseket tett és tesz a megyei mezőgazdasági osztály az új és a régi tsz-ek gazdasági, szervezeti és politikai megszilárdítása érdekében? Az újonnan alakult termelő- szövetkezeteknél a szövetkezet vezetőségének megválasztása volt egyik fő feladatunk. A szövetkezeti demokratizmus érvényesítésével megválasztott vezetőség bírja is a tagság bizalmát. Ezzel párhuzamosan az új vezetőségnek és a tagságnak segítséget nyújtottunk a gazdaságok megalakításához. A megyénkben levő szakemberek bekapcsolódták a közös vagyon kialakítása és gazdasági feltételek megteremtésének munkájába. Segítséget adtunk a termelés és pénzügyi tervek elkészítéséhez, a termelési profil kialakításához. Ahol nagyüzemi tapasztalatokkal nem rendelkezett a vezetőség, szakembereket küldtünk melléjük. Nagyon jelentős, hogy a szervezésben részvevő ipari munkások egy része visszamaradt a falvakban, s további segítséget adnak szervezeti és politikai vonatkozásban az induló tsz-ek számára. Ezzel a segítséggel és a belépettek dolgozni akarásával mindenütt megkezdődtek a termelőszövetkezeteknél a tavaszi munkák, s ma már közel állnak a befejezéshez. Fontosnak tartottuk a megfelelő termelési feltételek biztosítását vetőmag, műtrágya stb. tekintetében is. A korábban alakult termelő- szövetkezeteknél a fejlesztéssel párhuzamosan elősegítettük a növénytermelés és állat- tenyésztési szerződés igények kielégítésével, a gépi munka szerződések megkötésének biztosításával az eredményes munkát. Ezzel még közel sem fejeződött be a segítségadás. További segítséget kell adni. Ide tartozik többek között a tagság állandó nevelése, a közösségi gondolkodás megismerése. Ehhez a feladathoz sok segítséget kapunk a pedagógusok legjobbjaitól. Mintegy harmincán vállalták az újonnan alakult termelőszövetkezeti tagsággal való foglalkozást, az új tagság munkaegység elszámolásra való oktatását. Rövidesen megkezdjük az új termelőszövetkezetek távlati tervének elkészítését, amelyhez megyénk állami gazdasági, tangazdasági és egyéb mező- gazdasági szakemberei nyújtanak segítséget. Már készítjük a majortelepítési terveket. Ezzel párhuzamosan az újonnan létesülő épületek tervezését. Célunk az, hogy a kormány által biztosított mintegy 10 millió forint beruházási hitel mellett — a termelőszövetkezet, a saját erejük hozzáadásával, a tagság munkába való bekapcsolásával — minél előbb megteremtsük feltételeit a közös állatállomány elhelyezésének. örvendetes^ hogy az (Folytatás a 2. oldalon) Védekezzünk a fagy veszély ellen! A korai tavasz beálltával az idő lényegesen előbbre hozta a rügyfakadást. A meleg időkre most erős lehűlés jött, s ez nagy veszéllyel fenyegeti a korábbi jó termés- kilátásokat. A fagykárok megelőzése érdekében állami gazdaságaink, termelőszövetkezeteink és az egyénileg dolgozó parasztok is sürgősen tegyék meg az óvintézkedéseket. Ahol ködgyertya áll rendelkezésre, ott ködgyertyával, ahol ködgyertya nincs, ott szalmás istállótrágya segítségével óvják a gyümölcsösöket, szőlőket és a már kiültetett palántákat a fagykártól. A védett területen a szalmás istállótrágyát az esti órákban gyújtsák be és különösképpen a hajnali órákban fokozzák a füstképzést.