Nógrádi Népújság. 1959. április (15. évfolyam. 26-34. szám)
1959-04-18 / 31. szám
4 nógrádi népüjsag 1959. április 18. Mégis van élei' a karancslapujfői kulhjrot+honban A falu köaepén, gyönyörű-™1 helyen van a nagy költséggel épült, kívülről és belülről egyaránt impozáns művelődési ház. Ha a felszereléseket, a kultúrház berendezését nézzük, a lapujtőiek- nek ezen a téren sem kell szégyenkezniök. Kisebb pótolásra váró hiányosságokat ugyan találunk, de a fő dolog nem ez, hanem az a tény, hogy elkészült és Karancs- lapujtő dolgozóinak rendelkezésére áll a korszerű művelődési ház. A probléma csak az, hogy ez a nagyszabású, modern igényeket is kielégítő kultúrotthon betölti-e rendeltetését. Folyik-e itt olyan kulturális élet, amelyet Karancslapujtő népe megérdemelne, és amilyet jogosan elvárhat? Teljesíti-e a kultúrotthon vezetősége a párt művelődési programjának legfontosabb pontját? Azt, hogy a kultúra, az irodalom szépségeivel a dolgozókat kell elsősorban megismertetni. És harcol-e, és hogyan harcol a kultúrotthon vezetősége a munkások és parasztok műveltségi színvonalának emeléséért? Ha ezek a kíváncsi, érdeklődő kérdések egy pár hónappal ezelőtt hangzottak volna el, bizony a felelet nagyon szomorú és negatív értékű lenne. Ezekre utalt a Nógrádi Népújság, január 17. cikke is. Az akkori program, a kultúrház műsorpolitikája igen szegényes képet mutatott. Az Állami Faluszinház háromhetenkénti, vagy havonkénti, a mozi heti két előadása és egy-két táncmulatság — ez volt minden, amit a karancslapujtői művelődési otthonban a kultúráért tettek. Senki sem vitatja az Állami Faluszinház felbecsülhetetlen érdemeit, a helyes irodalmi ízlés kialakítása, az igények növelése terén, de ez még nem elég. Nem szabad, hogy egy falu kulturális életét csupán az Állami Faluszinház előadásaira redukáljuk, önálló kezdeményezés, a falu ifjúságának produkciói — ez teremthet igazi, pezsgő kulturális életet a faluban. Ezért örvendetes az a tény, hogy a hosszú téli „pihenő” és pangás után most már éledni kezdett Karancslapujtő fiatalsága is. Téli elhatározásukban, tervükben szerepelt az a célkitűzés, hogy legkésőbb április 4-én színpadra lépnek. Fel is léptek. Egyszerre két fronton láttak munkához, két előadást is terveztek a lapujtői KISZ fiatalok. A4 árcius 29-én Zsidai LT-* Lászlóné rendezésében Dihovicsnij szovjet író: „Nászutazás” című zenés vígjátékát mutatták be. Ugyancsak Zsidai Lászlóné rendezésében és betanításában került színre a „Dankó Pista” is. Bár a választás nem mondható a legszerencsésebbnek, ennek ellenére nagy jelentőségű volt a „Nászutazás” színrevitele, hiszen ez volt az első lépés egy — reméljük — igen hosszú, talán végtelen úton. Ez az első lépés, bizony nem volt könnyű. Az első lépés nehezebb egy kisgyermek számára, mint a sok kilométeres gyaloglás egy felnőttnek. És ha ez a kezdet nem is sikerült a legjobban, ha a színművek kijelölése nem is történt a legnagyobb szakértelemmel, ha az előadás, a rendezés, a szereplők játéka hagyott is kívánnivalót bizonyos szempontból magaután, ennek ellenére a kezdeményezés nagyon egészséges folyamatot indíthat el: az igazi kulturélet megteremtését Karancslapujtőn. A község népe várja a folytatást és joggal várja, hogy a zenés vígjátékok, a népszínművek után térjenek át a komolyabb fajsúlyú művekre, és a jövőben a magyar és külföldi irodalom nagyjait is szólaltassák meg a színpadon. Kár, hogy nem kerül sor egy előbbi terv megvalósítására, Dobozy Imre „Szélvihar” című drámájának a bemutatására. Nagyon szép és sikeres feladat lenne ennek az elgondolásnak a véghezvitele abból a szempontból is, hogy ez a darab a való élettel, a mai témával foglalkozik. A vasárnapi előadás megmutatta, hogy van tehetség a lapujtői fiatalokban és főleg a' legörvendetesebb az, hogy akarnak játszani, és vállalják az azzal járó nehézségeket. Mert nehézségek vannak, hiszen a szereplők legnagyobb része fizikai dolgozó: gyárakban, bányákban végzik mindennapi, és bizony nem könnyű munkájukat. Ennek ellenére legnagyobb szorgalommal, odaadással jártak a próbákra, és ennek volt köszönhető, hogy a „Nászutazás” betanulása rövid ideig tartott. A zonban nemcsak a szi- nielőadások terén mutatkozik ugrásszerű fejlődés, hanem egyéb helyeken is. Működött a szabás-varrás tanfolyam, a rádiósklub, és a könyvtár is megnyílt a kultúrház épületében. Az ideológiai nevelés fontosságát sem kezelik mellékes kérdésként. A helyes gondolkodás kialakítását, a dolgozók világnézetének a materializmus talajára való helyezését ismeretterjesztő előadások révén kívánják elérni. Az ideológiai jellegű előadásokon kívül a tudomány legkülönbözőbb ágaiból nyernek ízelítőt az érdeklődők. A pozitívumok mellett azonban egy-két hiányosság is akad, amelyről szintén szót kell ejteni. A „hullámvasutat” a színházteremben még mindig megtaláljuk, bár nem sokáig. Nem teljes még a kultúrotthon beredezése sem .Cserépkályhákkal ellátták az egyes szobákat, azonban a szobák bútorzata igen szegényes. Többnyire hiányoznak az asztalok és székek ezekről a helyekről. Különösen fontos lenne a szereplők számára biztosítani otthonos, kényelmes öltözőt, de azt kell mondanunk, hogy még ezen a téren sincs rendben minden. A nehézségek azonban ^ nem legyőzhetetlenek, a problémák nem megoldha- tatlanok, virágzó kulturális élet lehet Karancslapujtőn és ez a község valóban a Karancs-völgy műveltségi centrumává válhat. Bozó Gyula ■Hti '^oUAy/ EGYMÁS MUNKÁJÁRÓL Furcsa történetet hallottam a napokban. Budapesti iskolába került faluról egy kislány. Szülei a fővárosba költöztek, s ő ott folytatja tanulmányait. A gyermek kitűnő tanuló volt, most is az. A napokban az édesanyja a régi faluban járt és büszkén újságolta gyermeke volt tanítónőjének: — Azt mondta ám a pesti tanító néni, hogy kár lett volna, ha Évike vidéken marad. Szerencséje, hogy Pestre került, ott legalább jó kezekben lesz... Ennyit mondott s ez elég volt valamihez ... Nem a tapintatlanságát akarom fejtegetni, hiszen nem rosszindulatból mondta, s nem sejthette, hogy mi játszódik le a régi tanító néni lelkében e szavak hallatára. De ez talán kevésbé okozott fájdalmat a pedagógusnak. Csupán nem tudott szabadulni a kínzó gondolattól: az ő munkájukat semmibe veszik, lebecsülik? A budapesti pedagógusnő kijelentésének nem tudom meghatározni az alapját. Nem akarok vitába bocsátkozni vele; a fenti eseten kívül sajnos több hasonló példát idézhetnék az élet minden területéről. Itt nem egy emberrel kell vitába szállni. Társadalmunkban még találunk olyanokat, akik nem becsülik a másik munkáját, gonddal készített alkotását. Vannak, akik elfelejtik az eltelt évek ellenére is, hogy ebben a társadalomban más életet élünk. Elfelejtik, hogy a mi emberi közösségünkben minden ember fontos. Minden egyén munkája szervesen kapcsolódik a másikéhoz. Egyformán számítanak rá. Az élet éppúgy feltételezi az utcaseprő létezését, mint a mérnökét. Mindkettő a saját munkaterületén dolgozik, szebb, kényelmesebb életünkért. Az emberek e „nemes” jellemvonását súlyosabb kérdésben gyökereztethetjük. Az emberek egymás iránti lebecsülésében. A fenti példa szerint a pesti tanító néni lenézi a vidékit, hiszen ő a fővárosban kényelmesen, sokkal jobb körülmények között végzi munkáját; a másik ... talán még olyan faluban gyújt világosságot, ahová nem jutott el új életünk minden nagyszerű vívmánya. E szomorú történet hallatára furcsa érzésem támadt. Felidéződött előttem egy múltbeli kép. Akkori szomszédunk szegény idős ember volt, s szinte művészien tudott színes papírforgókat készíteni. Vásárokra járt ezekkel, s néhány fillér mindig megakadt. Egy alkalommal megajándékozta a község első gazdájának a fiát. A zsarnok kis kölyök boldogan szaladozott a sebesen pörgő játékkal, míg anyja meglátta. A pillanat tört része alatt kikapta kezéből a törékeny játékot és undorodva taposta porba. A gonddal, szívvel készített játék foszlányai, mint egy szárnyaszegett, ÖS2- szetört kis madár hevertek a földön. Nagyon összeszorult akkor a szívem és majdnem sírtam. Elképzeltem, hogy én csináltam azt a forgót... Az emberek, akik gőgösen lenézik a másik munkáját, talán nem tudják elképzelni, mit éreznének, mikor a lebecsülés feléjük irányul. Az ilyen „magabiztos” egyének nagyon üreslelkűek lehetnek és végtelenül szánalomramél- tók. Nem tudom gyűlölni őket. csupán sajnálni, hiszen elfelejtik, hoay emberek. PADÁR ANDRÁS Az utolsó felvonás Művelődési Otthonaink feladatairól A művelődési otthonok igazgatóinak országos tanácskozásáról — A művelődési otthonok létesítésére indított mozgalom fennállásának 10. éves évfordulója alkalmából 1959. április 13—14-én Budapesten országos tanácskozásra gyűltek össze az ország művelődési otthon igazgatói, népművelési munkásai, a Móricz Zsigmond Művelődési Otthonban. Megyénket 14 művelődési munkás képviselte a tanácskozáson. Benke Valéria, művelődés- ügyi miniszter megnyitója után Bíró Vera elvtársnő, a minisztérium közművelődési főosztályának vezetője tartotta meg referátumát. Beszámolójában utalt azokra a tényezőkre, amelyek meghatározzák a művelődési otthonok tevékenységét. így az MSZMP művelődéspolitikai irányelvei aláhúzzák a dolgozók művelődésének jelentőségét a szocializmus építése szempontjából; a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa által megjelölt távlatok; az MSZMP Központi Bizottságának határozata a munkásosztály helyzetéről — halaszthatatlanná teszi a szakszervezeti művelődési otthonok működésének megvizsgálá . sát. a lehetőségek megjavítását, a mezőgazdaság szocialista átszervezésében elért nagyszabású eredmények és a várható őszi továbbfejlődés pedig felveti a szocialista falu kialakításának közeli perspektíváját. Az utóbbi időben kialakult a művelődési otthonok társadalmi irányítása. A tömegszervezetek aktívan bekapcsolódnak a község kulturális életébe, a tudatos programok kialakításába. A művészeti csoportok mellett jelentős szerephez jutott a könyvtári és ismeretterjesztő tevékenység is. Például 1958-ban az egész országban körülbelül 50 000 ismeretterjesztő előadás hangzott el, de ahogy „a tanácskozás megállapította, még így is kis helyet foglal el a művelődési otthonok munkájában. A számszerűségnél nagyobb hiba az, hogy még mindig nem elég tudományos, színvonalas, tartalmas, világnézetileg megalapozott. Művészeti tevékenységben is szép eredményeket értek el a művelődési otthonok, de a csoportokon belüli nevel őtevékenységben még sok a javítani való. Ki kell szélesíteni a művészeti tevékenység területét, a népművészetre, a képzőművészetre, és a gyermekeket foglalkoztató művészeti ágakra is. Általános megállapítás volt a tanácskozáson, hogy a népművelési intézményeinkben túl sok a táncmulatság, amelyet kevéssé rendeznek nevelési, izlésformáló célzattal, csupán anyagi forrásnak tekintik. Az országos tanácskozás megszabta a művelődési otthonok feladatát az elkövetkezendő időszakra: első tennivaló a munkások közötti nevelőmunka fokozása, kiszélesítése. A szaktanfolyamok mellett általános műveltséget adó előadásokat, előadás sorozatokat, akadémiákat, tanfolyamokat kell szervezni, és lehetővé kell tenni a dolgozók esti iskoláinak beindítását üzemekben és a munkáslakta településeken. Meg kell javítani a műszaki propagandát, melyet elsősorban a TIT végezzen. Fő törekvés legyen, hogy a műszaki könyvtárak olvasói zömmel a munkások köréből kerüljenek ki. A művelődési otthonok tegyék lehetővé, hogy a munkások rétegenként megtalálják a számításukat a művelődési otthonban. A falu szocialista átszervezésével kapcsolatos feladatokból kiindulva meg kell javítani az ismeretterjesztő tevékenységet számszerűségében és színvonalában is. A könyvtár a művelődési otthon egyik jó segítőtársa legyen a dolgozó parasztok szakmai és általános műveltségének fejlesztésében. A művészeti tevékenység legyen segítségére az új kollektív gazdálkodás és gonA film, mint a XX. század szülöttje, nemcsak művészi élmény — a szépet adja az embernek —, de nagy lehetőségeinél fogva az emberiség történelmének az írója is. Dokumentálja, megeleveníti egy- egy kor, egy-egy időszak eseményeit. Ilyen képeket varázsol elénk a letűnt úri Magyarország életéből az Utolsó felvonás, amit talán annakidején kedvtelésből, szórakozásból filmszalagra rögzítettek. Vagy talán családi ereklyeként őriztek volna tovább? A számításuk nem sikerült. Történelmi dokumentum lett, mint ahogy az lett a német filmművészek, a Thondnike házaspár filmje, a Te és annyi más bajtársad és folytatása, a Teuton kard akció. Érdeklődés övezte ezeket a filmeket. Bár konkrétan nem hazánk fasiszta urainak törtédolkodásmód kialakításában a parasztság körében. Meg kell szüntetni a tsz községekben a szektánként! népművelési munkát, s az egész község igényének és szükségletének megfelelően kialakítani a község kulturális életét. Az ifjúság sokoldalú nevelése továbbra is egyik fontos feladata művelődési intézményeinknek. Továbbra is biztosítani kell az ifjúság számára a szórakozás lehetőségét, de megfelelően helyes irányba befolyásolva. Biztosítani kell a fiatalok részére a művelődési otthonban klubszobát, de nem elsősorban kártyázásra, hanem a szabad, kötetlen, de irányított hasznos játékos szórakozásra, önművelésre. A KISZ és a művelődési otthon helyes kapcsolata: alapja a művelődési otthon jó munkájának. Erősíteni és rendszeresen működtetni kell a községi művelődési tanácsokat. A helyi tanácsok és pártszervezetek adjanak meg minden segítséget ahhoz, hogy a művelődési tanácsok megtárgyal ják az MSZMP művelődéspolitikai irányelveket, és a helyi lehetőségekhez mérten dolgozzák ki az ebből adódó terveket, feladatokat. Bízunk abban, hogy a műve- - lődési otthonok, intézmények: az elkövetkezendő időben még határozottabban, tervszerűbben és igényesebben szolgálják a lakosság politikai, kulturális, szakmai és! művészeti nevelését, vala-; mint szórakozását. ] Vonsik Hona nelmével foglalkozott, mély nyomot hagytak ezek a filmek az emberekben. A Népszabadságban megjelent az Utolsó felvonás című riportsorozatból a magyar filmesek azonos címmel elkészítették az Utolsó felvonás-t. Az utolsó felvonását ezeknek a kiőszült őrülteknek hazánk történetében. Az élet színpadán számukra utoljára gördült le a függöny. 1944 márciusában Hitler főhadiszállásán fogadja Horthy Miklós kormányzót. Ezzel a képsorral kezdődik az Utolsó felvonás. S miközben ők tárgyalnak, az országot német csizmák tapossák. Tapossák és menetelnek. Menetelnek ... s közben a behívó egyre több magyar embert szólít a Hitler által megindított őrült háborúba. A következő képsor már a frontra viszi el a nézőt, mikor a hajdani híradó hőstettekről számol be, s a magyar pribékek dicsőséges háborúról, szabadságot vivő katonákról zengedeznek. S a német csizmák magyar földet taposnak, taposnak ... Viszik, ami fogható. Egyre nő a sebesültek száma. Nem baj, ebből is propaganda lesz. Budapesten a hadirokkantak részére kívánsághangversenyt rendeznek, s a nemzet csalogánya éneke] — hősök vagytok. — S amíg a fronton a katonák éheznek, nélkülöznek, a kormányzó egyik palotájában családjával reggeli testüdítő lovaglást végez. Mindezt megörökítették az akkori filmhíradók. Leleplező dokumentumok a 25 éves magyarországi ellen- forradalom, fasiszta uralom kulisszatitkairól, a német megszállás előkészítéséről, az úri Magyarország rothadásáról. öt országból gyűjtötték össze a filmesek az anyagot, mely emlékeztetőül szolgál mindenkinek, aki e kort átélte. Emlékeztető, hogy az ország egykori urai hogy játszottak a nép életével, s mikor veszély van — ott van Hitler, és külön kocsival biztonságba helyezte magát az ősz kormányzó. Emlékeztető ez a film, — akik nem érthették meg e kor történelmi jelentőségét — ifjúságunk számára. A magyar nép sohasem felejtheti el a romokat, s azt, hogy milyen gyalázatba, nyomorúságba taszították a nép urai, milyen sorsra ítélték a német militaristák. A magyar nép nem felejt! A Horthy-rend- szer történetének utolsó felvonása után lehullt a függöny. A magyar nép maga lépett a történelem színpadára. Kálovits Géza Tanácskoztak a női tanácstagok A Megyei Nőtanács és a megyei tanács végrehajtó bizottságának rendezésében megbeszélésen vettek részt Salgótarjánban a megyei, járási és városi női tanácstagok. Vitaindító beszámolót Kaszáz Jó- zsefné elvtársnő, a megyei tanács vb. titkára tartott: „Milyen jelentősége és szerepe van a női tanácstagnak az államhatalom helyi gyakorlásában” címmel. Miről beszéltek itt az asz- szonyok? Először is arról, hogy milyen volt a nők helyzete a felszabadulás előtt. Visszaemlékeztek arra, hogy a Horthy- rendszerben a nők választójoga 10 éves magyar állampolgársághoz, 2 évi egyhelyben lakáshoz, 30 éves korhoz, 3, később 4 gyermekhez, önálló keresethez, vagy pedig felsőbb iskolát végzett férjhez volt kötve. Milyen más most a helyzet. A felszabadulás óta a nők nem csak választók, hanem választhatók is, s már eddigi munkájukkal is bebizonyították. hogy politikailag érettek arra. hogy részt vegyenek az államhatalom gyakorlásában. Legfontosabb feladatnak szabták meg a tanácskozáson, hogy képviseljék választókerületük lakóit, azon belül is elsősorban az asszonyokat. Feltétlen javítsák tömegkap- csolatukat, mégpedig választó- kerületükben végzett munkájukkal. Ezért kimondották, hogy rendszeresen tartsanak megyei, járási, városi tanácstagi fogadó napokat, segítsék elő a dolgozók bejelentéseinek gyors és érdembeli intézését. Beszéltek női tanácstagjaink a Nőtanács kapcsolatáról is, melyben kimondották: szorosabbá kell tenni az együttműködést, hogy megfelelően képviselhessék a női választókat az államhatalom helyi fórumain. Értékes volt ez a tanácskozás. Bízunk abban, hogy az elsőt követi a többi, s női tanácstagjaink — amint- azt Kaszás József né elvtársnő is mondotta: „ . .. nem vesznek el a többiek között, mert a nők is képesek arra, hogy ellássák tanácstagi feladataikat ..
