Nógrádi Népújság. 1959. március (15. évfolyam. 18-25. szám)

1959-03-18 / 22. szám

I 4 JiűGBAB! K8FCJS.3® 1959. március 1 QAnnzfL ci&tt Az ünnepet nem szavak­kal, kinyilatkoztatásokkal, hanem átmelegedett emberi szíveikkel lehet igazán ün­neppé tenni. Most néhány nappal nagy ünnepünk, már­cius húszon negyed ike előtt milyen kevés szó, de mennyi átmelegedett szív dobog azért, hogy ünnep legyen az ünnep. Ma csupán egyszerű dol­gos hétköznapokat élünk. Mé­gis van valami felemelő ezek­ben a hétköznapokban, Ün­nepélyesség! Nem akarunk mel'ldöngetők lenni, de bol­doggá tesz bennünket, hogy az a mag, amely 40 évvel ezelőtt a magyar dolgozó nép talajába hullott, terjedhetett — bár fölötte égető aszály, mélyreható dermedtség volt — kicsírázott, szárba szök­kent, s ma gazdag termést ad. S mi, a késői nemze­dék — ahogy ezt számunk­ra meghagyták —, ápoltuk, őrködtünk felette. Nincs szándékunkban tagad­ni, hogy olykor-olykor meg­botlottunk. Azt sem, hogy* ezt a botlást, ha gondosab­ban mérjük lépteinket, el­kerülhettük volna. Botladoz­tunk, de legyen szabad fenn­hangon mondani: attól az eszmétől, amelyet a Tanács- köztársaság nekünk örökbe hagyott, amelyért apáink vé­rüket hullatták, soha nem hidegültünk el. Ma pedig már azt is vallhatjuk, hogy hoz­zánk hűséges barátainktól kapott megerősítéssel le­nyesegettük vadhajtásainkat, s megtisztulva megyünk elő- r-e, magabiztosan. kitűzött célunk felé. Ezek az egyszerűségükben nagyszerű, nagyszerűségükben egyszerű tettek a Tanácsköz­társaság dicső emlékét őr­zik. Ügy is, mint az ott elkezdődött újjászületés foly­tatása, de úgy is, mint örök­lés apáinktól, akik megtaní­tottak arra, hogy ha a mun­kás keze gúzsbakötött, az pusztulását, ha szabad, ak­kor az virágbaborítását hoz­za a hazának. Átmelegítik az emberi szí­veket azok a nagy cseleke­detek, amelyek nem csupán halványan, hanem szerte- áradó fényességgel mutatták meg az emberi életet. Ez az melék mindig élt a mai nem­zedékben. Tetteinkért soha nem kellett szégyenkezni. Ma olyan az ország, mint a felvidult természet. Ünne­pélyes. És még ünnepélyeseb­bé válik, ha arra gondolunk, hogy soha ilyen bőségesen nem mértük eredményeinket mint ma. Ezek, de a régi emlékek mind-mind azt a lelkesítő erőt adják, amely viszi az embereket az ün­neplésre. Ezek azok, ame­lyek mozgatják az unokákat, hogy házról házra felkeres­sék öregjeinket, hogy a fele­désből visszahozzák ifjúkori forradalmi emlékeiket és be­iktassák a hősök könyvébe. Megkapóak ezek a gyerekek, ahogy viszi őket a lelkesedés. Letöri őket, amikor a kere­sett hős helyét már kihűlve találják. Tomyosodik az ösz- szegyűjtött emlék, történelem lesz belőle, a munkások tör­ténelme. Minek lehetne nevezni azt a lelkesedést, amely áthat­ja azokat, akik versben, fes­tészetben, régi emlékek fel­tárásában törekszenek méltó emléket állítani az évfordu­lóra? Ezt csak átmelegedett szívű ünneplésnek lehet ne­vezni. Igen, ez a lelkesedés az évfordulóhoz méltó cse­lekedet. Folytassuk ezt az­zal, amivel kezdeni kellett volna, a munkásak: a gyá­raik, a bányák, a földek mun­kásainak tevékenységével, amelyek az életet adják. Amivel a legmélyebben őr­zik a Tanácsköztársaság em­lékét. Vajon most, amikor pontosabban nyúlnak a ke­zek a szerszámhoz és fé­nyesen mutatják a munká­sokban lévő tehetséget és ennek teljes kibontakoztatá­sára egymást szólítják ne­mes vetélkedésekre, amikor a mezőgazdaságban tárják egy magasabb rendű termelésért a kapukat, nem a 40 évvel ezelőtt elkezdett munkát folytatják? De igen, azt folytatják. Hiszen akkor pontosan azért ragadták fegy­vert, hogy a munkásélet ne sorvadjon, hanem éledjen. Hiszen a munka az élet anyja. S ezt jól tudták apáink. És jól tudják ezt a gyere­kek is. Tudná is kell ezt! Aki nem tudja, annak meg kell ta­nulnia! Hogy ezt tudjuk-e, apáink joggal számon kérhe­tik tőlünk. Megkérdezhetik: fiaink a sokat álmodott és ma megkapott szabadsággal hogyan éltek? Ha e kérdés nyomán fejünket le kellene horgasztanunk a szégyen súlyától ez nagyon lealacso­nyító lenne. Mennyivel felemelöbb hal­lani az olyan elismerést, amely nemrég Nagybátony- foan hangzott el az egyik ve­terán ajkáról: „Legyenek ál­dottak azok a dolgos kezek, amelyek ilyen életet teremte­nek, de legyenek áldottak azok a vezetők is, akik ezeket a hasznot teremtő kezeket ilyen bölcsem tudják irányítani.” Elismerés ez. A ma terem­tő munkájának elismerése. Ez az elismerés bennünket, a nagy mű folytatóit, lelke­sít. Ez az érzés uralkodik bennünk az évforduló nap­jára készülve, ez a lelkese­dés ragad át öregeinkre, ami­kor felkeressük őke.t, hogy emlékeiket felidézve vissza­emlékeznek a régmúlt dicső napokra. Ez a lelkesedés fű­ti- őket, hogy előjőve pihenő helyükről felsorakozzanak és megmutassák magukat a nagy világnak: ők voltak, akik szemba nézték minden vi­harral, s elkergették földünk­ről a borút, ha 133 napra is­Apáink! Készülünk a kö­szöntőre. Magasra emeljük a munka dicsőségét, mert tet­teitek áitmeleigíti szívünket. Vigyázni fogunk az emlé­kek tisztaságára és megőriz­zük a niép hatalmát, amelyért véreteket ontottátok. Töltsön el titeket is a büszke ér­zés: utódaitok neim élnek hiába. Bobál Gyula Három a kislány az Állami Déryné faluszínház műsora Az Állami Déryné Színház — megyénk színháza — a hó­nap végétől a „Három a kis­lány” című daljátékkal szeré­pei megyénkben. A legnépszerűbb osztrák ze­neszerző, Schubert Ferenc életéről és munkásságáról szól e romantikus daljáték. A tör­ténet a bécsi hangulatot árasztó Schubert-ház orgona­virágos udvarában kezdődik. Itt látja meg a zeneköltő Tschöll pap három kislányát, s közülük Médit, akit szívébe zár mindörökre. Ám a sors beleszól az elképzelt boldog­ságba. Médi, a zeneszerző ba­rátjába, Schóber költőbe lesz szerelmes. Schubert csalódá­sára, úgy látszik, hogy a mu­zsika sem ad vigasztalást. Azonban barátai és a bécsiek gondoskodó biztatására mégis csak győz benne az örökszép dallamokat alkotó muzsikus és hű marad hivatásához. A nagy szerelem legmaradan­dóbb emlékeként pedig fel­csendül a világhíressé vált szerenád szívekbe lopódzó melódiája. KÖNYVEK KUZNYECOV: A legenda folytatása A legenda szerint Kelet- Szibéria hatalmas folyója, az Angara, valamikor gyönyö­rűséges királylány volt, aki gonosz apjától elmenekült szerelmeséhez, a csodaszép Jenyiszejhez és örök boldog­ságban éltek egymás mellett. Am a két csillogó folyó part­jait egyszer csak emberek százai és ezrei lepték el s elhatározták, munkára fogják az Angarát és a Jenyiszejt. Az Angara partján épülő erő­műnél dolgozik egy 18 éves fiatalember, akinek naplója megkapóan őszinte írás és a mai ifjúság erkölcsi arcu­latáról ad képet. SZOMBATON ESTE: A HARAG NAPJA A „Petőfi” színjátszók ünnepi bemutató előadása — Egy héttel a „Harag napja“ is segítettek ebben, fokozott című színdarab bemutatója összpontosítással. Pénteken előtt, március 14-én, a „Pe­tőfi“ színjátszók klubjában kedves ünnepségre került sor. Szombaton este osztották ki a szakkör által alapított díja­kat. A „Petőfi díj“ nem talált gazdára, nem lévén olyan tel- jesitmény, amely kiérdemelte volna. A „Munka díj “-at a szakkör régi tagja, a színpad kerül sor a főpróbára és ad­dig még hátra vannak az utolsó simítások. A rendezők közül Vertich Józsefet, a szakkör rendező­jét kértük meg, mondjon egy pár szót az eddigi felkészülés­ről és magáról a darabról. — Ha megengedi, megfordí­tom a sorrendet. Először is láthatatlan irányítója, szöveg- magáról a darabról. Ennyire mindenese, a kiváló képességű komoly igényt támasztó művet súgó, Kleibán Jenő kapta m£r régen nem mutattunk be, megérdemelten, hosszú évek mint ,.A harag napja“. A sok fáradhatatlan munkájáért. Ju- szereplő közül (huszonhét fő!) talmat kapott még művészi mindegyik külön-külön jel- alakítássorozatáért Turek lem, több esetben csak ámya- László, szorgalmáért Mikula lati különbséggel. A különös István, Ivony István, Kovács gonddal felépített írói munka Mária, Szokács Ferenc, Mik­lós Béla és Kovács Gyula. (talán az első felvonás gyen­gébb egy kicsit) szorosan meg­szőtte, s alig észrevehetőéi mégis kiemelkedik és ane a darab hitelességét. A dara igényességének megfelelőét politikai mondanivaló] án&l kidomborításával, az emléke zés tiszteletével készültünk i bemutató előadásra Kezdet ben egy kis baj volt a sző vegtudással, de most már i szereplők értik és érzik i mondandó lényegét és igye­keznek játékukkal ezt ki ii hangsúlyozni. Már eltűntek i szereplők és rendezők között) játékfelfogásbeli különbségei is. Kialakultak az egyes figu­rák, találkoztak az elképzelé­sek. Hogy milyen munkát vé­geztünk, azt természetesen a nagy kritikus, a közönség dönti el. Igen, az ezerszemű kritikus. néző elé a Tanácsköztársaság „A harag napja“ című szín- egyik jelentős epizódját, az darab bemutató előadása már- intervenciósok, az ellenforra- cius 21-én, szombaton este fél dalmárok és a kommunisták 8 órakor lesz. A szereplő gár- időleges találkozását az ese- da megfeszített munkával ké- mények sodrában. Érdeme az szül az előadásra, próbáról írónak, hogy a harcos szel- próbára csiszolódnak az egyes lemben megírt, a kommunis- alakítások, válnak kerekké ták nagy harcát megelevenítő a felvonások.^ A még fellel- műben nem felejtkezett el a hető vadhajtások lenyesésében líráról sem, amely még ilyen három rendező is szorgosko- időkben sem választható el a dik, de maguk a színjátszók forrongó élettől. Ezt finoman közelítő hitelességgel tárja a a közönség, szombaton este ott lesz a nézőtéren. És mint már annyiszor, a színjátszó szakkör fennállása óta, most is leméri, hogy milyen mun­kát végeztek a színjátszás társadalmi munkásai, memíyi- ben sikerült olyat alkotni ok. amely az előzőek méltó utódja lehet. Reméljük, hogy ez as előadás is csak öregbíti majd a „Petőfi“ színjátszók eddig megszerzett jó hírnevét. (—r —nj Több segítséget és megbecsülést a pásztói könyvtárnak Gyakran látogatott épület áll Pásztón a Deák Ferenc és a Baross Gábor utca sarkán, öreg ház, málló vakolatú. Itt-ott már téglabordái is ki­látszanak. Ajtaja felett, ame­lyet egy kopott redőny rejt esténként, „büszkén” lóg egy tábla: Járási Könyvtár. A kultúra hajléka ez a két szobát rejtő épület, amelyben mintegy 8000 kötet könyv van bezsúfolva. A kölcsönzőben lehetőleg abc sorrendben, írók szerint, a feldolgozóban azon­ban időt kell szakítani a bú­várkodásra. Sokan járnak ide, ha lehet ezt állítani a közel 1000 személyről. Viszonylagos sokaság ez a község majd 9000 lakossához képest. A számok azonban sokszor csalnak, akárhogy is ellentmond ez az állítás a matematika törvé­nyeinek. A könyvtár olvasói nemcsak maguk olvassák el a hazavitt könyveket, hanem mások is a családban. Ez pe­dig javítja az arányokat. A kilencszázas évektől kezdve évről-évre egyre nagyobb létszámú lett az az egy- vagy kétheti élelemmel ellátott gyalog ka­raván, mely hetenként vagy kéthetenként elindult Ersekvadkertről a Budapest felé vezető országúton, hogy a fővárosi építkezé­seken munkát vállalva, pénzkeresethez jus­sanak. Az első világháború idején már több mint kétszázötvenen indultak el gyalog Vadkertről Válóra, állványozók, kőművesek és ácsok egyaránt, hogy onnan vonattal folytassák útjukat a budapesti építkezések­hez. Akik először lépték át a község hatá­rát azzal a szándékkal, hogy építkezéseken helyezkedjenek el, már az első hetekben el­keseredve tértek haza. Minden héten keve­sebb fizetést kaptak. Az építkezést azonban nem lehetett otthagyni, mert más munka- lehetőség nem volt. Sokan már az 1905-ös években beléptek az érdekeiket védő Építő- munkások Országos Szakszervezetébe. Az érsekvadkerti építőmunkások, akiknek száma évről-évre nőtt, szakszervezetbe tömörültek, hogy érdekeiket, jobb megélhetésüket bizto­sítani tudják. Így alakult ki aránylag elég korán Vadkerten a szervezett munkásság. A Tanácsköztársaság kikiáltása után, a község szegény rétege — akik többségben voltak — azokból az építőmunkásokból vá­lasztotta meg vezetőit, akik már régi szak- szervezeti tagok voltak. Búcsú András és Varga Károly (páncél) állványozók, hozzá­láttak a párt megalakításához. Gyűléseiket Peichel Ignácné lakásán tartották szomba­tonként vagy vasárnaponként. A párttagok nagy része a korábban szakszervezetbe tő- szélesre mörült építőmunkásokból került ki. Legutóbb, amikor nézeget­tem a könyvtár statisztikai ki­mutatásait, hiányosságokkal is találkoztam. Olyanokkal, ame­lyek sürgős orvoslásra szo­rulnak, mert ellenkező eset­ben a könyvtár nem tud meg­felelni kulturális funkciójá­nak. Nemcsak az a gond, hogy a hull a belső vakolat, befolyik az eső a mennyeze­ten. A könyvtár kollektíváját ez is aggasztja, de kőműves­kedésre nem futja idejükből. Nagyobb gond, hogy a köny­vek — főleg az ifjúsági és me­sekönyv anyag — nagy része már elrongyolódott, ki kellene vonni a forgalomból. Sajnos, nem tehetik meg, hogy ezt a körülbelül 1500 kötetet ki­vonják, bármennyire is ócs­ka és sérti is az ízléseket. Persze a nagy olvasottság mellett el kell mondani, hogy az olvasók nem érzik saját­juknak a könyveket. Nem vi­gyáznak ezekre, felelőtlenül dobják otthon a zsíros asztal­ra, vagy éppen evés közben •hagyják lapjain kitörölhetet­• len kézjegyüket. Sokan fanya- : lógva tekintenek szét a köl­• csönzőben, hiányolják, hogy • nincs olvasóterem, s a kapott EMLEKEZES 1919-re iffSÄf«™“ Március végén egy pártgyűlés alkalmával • Sajnos, 1949-től ez a negye- elhatározták, hogy jelképesen eltemetik a;dik állomáshelyein könyvtár- korábban uralkodó Károlyi-kormányt. A |nak. Kemény kifejezés, de határozatot mindenki elfogadta. Megkérték {szinte üldözött^ vadként köl- Kiss Gyula helybeli asztalost, hogy készít­sen egy koporsót. Amíg Kiss Gyula a ko­porsó készítésével foglalkozott, Peichel Ig­nácné piros zászlót vásárolt Budapesten. Amikor a koporsó és a piros zászló is elké­szült, összegyűltek a párthelyiség előtt, mindenki ünneplő ruhában, mintha tényleg temetésre mennének. Amikor mindenki együtt volt, — voltak vagy kétszázan — beálltak hatos sorba, majd elől a piros zászlóval megindultak a vásártér felé. A koporsót közvetlenül a zászlót vivő után két gyerek vitte. A menet az Internacioná- lét énekelve kiérkezett a vásártérre, ahol Búcsú András hatalmas beszédet mondott. A beszéd után Varga Károly (páncél) a ko­porsót petróleummal leöntötte és meggyúj­totta. A Károlyi kormány temetése ÉrseMkerten Az érsekvadkertieknek a Károlyi-kormány alatt és előtt uralkodó rendszert nem sike­rült eltemetniük. Négy és fél hónap múlva már üldözték azokat, akik a pártot és a te­metést megszervezték. Varga Károly (páncél) évekig nem kapott munkát, Búcsú András­nak az állandó zaklatás elől külföldre kellett menekülnie. Az 1919-es kommunisták harca azonban mégsem volt hiábavaló. Huszonöt évi to­vábbi harc és küzdelem után sikerült elér­niük azt, amit 1919-ben szerettek volna meg­valósítani. Z. J. tözött ide-oda. S azt kell mon­danom, hogy a könyvkultúra még mindig nem kapta meg a fontosságát megillető helyét Pásztón. A könyvek a nevelés nagyon fontos eszközei. Sokan azonban nem jutottak el ad­dig, hogy kezükbe vegyenek egy-egy Móricz, vagy Mik­száth regényt. S itt követke­zik a lehetőségek megteremté­sének, a könyvtárnak a sze­repe. Hiszen ez már éppúgy hozzátartozik a ma kultúrált életéhez, mint ahogyan el­képzelhetetlen a mai közle­kedés repülőgép nélkül. Művelődéspolitikánk fon­tosságának megfelelően tár­gyalta könykultúránk helyze­tét, feladatait. Az irányelvek megjelenése óta Pásztón azon­ban néhány változáson kívül semmi sem történt az irányel­vek szellemének megvalósítá­sáért. Mindannak ellenére, hogy 1958-ban mintegy 30 ezer kötetet kölcsönzött helyben a könyvtár, s mintegy 10 nép­szerűsítő kiállítást rendeztek, mégsem olyan a fejlődés üte­me, amely a megnövekedett {igényeket teljesen kielégí­tené. Sok esetben előfordulj hogy az olvasók kispolgárt' szellemű könyveket, kiadvá* nyokat kértek. Nyilván nem kaptak. Az már nagy baj azonban, hogy akik szocialista irodalmunk legsikerültebb műveit, vagy elmúlt századok haladó íróinak műveit kérték, nem kapták meg azért, mert csupán egy-két kötet van be« lőle, s azt éppen olvasták, vagy pedig a meglévőt telje« sen ronggyá olvasták már. Nem szolgálja a pásztói könyvtár a közízlés alakítását, az igények fejlesztését. Rési­ben szervezetlen munkája miatt, részben — s ez a sű« lyosabb — az anyag hézagos« sága, szegénységé miatt. Meg­kapják ugyan az évi vásárlást keretet, azonban ez nem elét. Ami pedig van, azzal is sok­kal okosabban, ésszerűbbea kellene gazdálkodni. Nagy szükség lenne egy katalógusra is, amely elősegítené a fejlet« tebb olvasók igényeinek ki­elégítését. A járási és községi tanács merev magatartása, a könyvtári gondokkal kapcso­latban, nem segíti elő ezek megoldódását, e nagyon fon« tos intézmény fejlődését; Rendszeres könyvtári mun­ka, megfelelő tárgyi feltételek és több segítség szükséges ah­hoz, hogy a pásztói járási könyvtár az őt megillető helyre kerüljön a szociálist* tudatformálás nagy munkájá« ban. P-A. I AZ CM NÓGRAD MEGYEI j All. építőipari vAk­ILALAT SALGÓTARJÁNI |es váci munkatere. I LÉTÉ RE I gyakorlott festő iszakmunká­sokat felvesz | JELENTKEZNI LEHE« | SALGÓTARJÁN, RÉOI | VÁSÁRTÉR A VALLA- |LAT MUNKAÜGYI 06E- ÍtALYAN, VÁCI FÖRPL. i T ÉS VEZET ŐSÉGÉN.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom