Nógrádi Népújság. 1959. március (15. évfolyam. 18-25. szám)

1959-03-14 / 21. szám

1959. március 14. NÖQKADI HtPOjSA« 3 l j, gyors, olcsó megoldás istállók építésére Dolgozó népünk közös ügyévé kell tenni az MSZMP KB. határozatának megvalósítását! A Központi Bizottság leg­utóbbi határozatával kapcso­latban Jancsó Kázmér elv- társ, a Megyei Építőipari Vál­lalat igazgatója az alábbiak­ról tájékoztatta lapuinkat: *— Február 25-én nyújtot­tunk be az illetékes szervek­hez, közösen a vállalat fő­mérnökével, egy olyan újítási javaslatot, amely jelentősen megkönnyítené és olcsóbbá tenné a termelőszövetkezetek építkezéseit. Ez az újítás azt célozza, hogy a Salgótarjáni Erőmű mellett fellelhető sa­lakból előregyártott nagy ele­meket készítsünk istállók és més gazdasági épületek épí­téséhez. Tisztában vagyunk azzal, hogy a megnövekedett Igényeket a hagyományos építkezési módszerekkel ki­elégíteni nem lehet. Ezért készítettük el egy ilyen sa­lakidomokból készült 50 férő­helyes istálló tervét. Ezzel a módszerrel az ala­pozás elvégzése után egy- egy istállót rövid két hét alatt fel lehet épí­teni. Ügy terveztük, hogy az elő­regyártott elemeken már a vakolat is rajta van, s csu­pán csak a hézagokat kell kitölteni. A tetőszerkezet csővázas, CSRB megoldás­sal készülne. — Ezeknek a nyolc-kilenc mázsás elemeknek sok jó tu­lajdonsága is van. Törő szi­lárdságuk közel azonos, mint a tégláé, hőszigetelésük pre­dig jobb. Ugyanakkor 30 szá­zalékkal olcsóbban készülhet él egy-egy istálló, mintha azt téglából építenék. Kapacitá­sunkat felmérve — ha idő­ben elbírálják újításunkat és megrendelést, kapunk — arra a megállapításra jutottunk, hogy már ebben az esztendő­ben mintegy 500 ilyen istálló felépítéséhez szükséges sa­laid domelemet gyárthatnánk. Ennyi istálló felépítéséhez Kec&kédpusztára, a Haladás Termelőszövetkezetbe is elju­tott a Központi Bizottság már­cius 6-i határozata, amelyet a termelőszövetkezeti tagság örömmel fogadott, örömmel fogadták, mert a Haladás Ter­melőszövetkezethez hasonló, gyengébben működő termelő- szövetkezetek megerősítését is célul tűzte ki. A kecskédpusztai termelő­szövetkezeti tagok örömmel vették tudomásul, hogy a Központi Bizottság biztosítja őket arról, hogy a jövőben minden segítséget és támoga­tást megad munkájukhoz és elősegíti gazdálkodásuk ered­ményesebbé tételét. A hosz- szú éveken keresztül sok ne­hézséggel küzdő termelőszö­vetkezetet ez a szerető gon­doskodás megerősíti abban, Hogy hamarosan sikeresebb lesz a termelőszövetkezet gaz­dálkodása. A határozat a ter­melőszövetkezeti tagokban el­mélyítette a nagyüzemi gaz­dálkodásba vetett hitet. Nem könnyű dolog lesz Kecskédpusztán végrehajtani a Központi Bizottság határo­zatát, mert nagyon lentről kell elindulni ahhoz, hogy saját lábunkra álljunk, hangoztat­ják a tsz tagok. Ennek elle­nére bizakodva tekint minden kecskédpusztai termelőszövet­kezeti tag a jövőbe, mert az Indulás jól sikerült. Az őszi kalászosok szebbek, mint va­laha. A járási párt- és ta- nácsszervek maximális politi­kai _ és gazdasági segítséget nyújtanak munkájukhoz. A gépállomás minőségi munkát végez földjeiken. Jó a talaj- előkészítés, jó a munkaszer­vezés és jó a munkaszellem Is. A Központi Bizottság hatá­rozata további biztatás mun­kánkhoz. Tavaly passzívan zártuk az évet. S már-már úgy tűnt, nincs értelme munkánknak, fiz a határozat a kétkedők ag­gályait eloszlatta, erőt és biz­több mint 20 millió darab téglára lenne szükség. Az új eljárással nemvsak az építőanyagellátást könnyítenénk meg, de az 500 istállónál több mint 10 millió forintos meg­takarítást is elérhetünk. Nem utolsó szempont az sem, hogy az általunk terve­zett elemekből télen, nyáron egyaránt folyhat az építkezés. — A továbbiakban azt ter­vezzük, hogy ezeket az elő­regyártott elemeket a mező- gazdaság egyéb építkezései­re is felhasználhassák. Gon­A Salgótarjáni Acélgyár dolgozói érzik azt, hogy a falu szocialista átszervezé­séért felelősek, éppen úgy, mint az ország mindegyik ipari dolgozója. Éppen ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a most megalakult, vagy a már meglévő termelőszövetkeze­teket a legnagyobb mérték­ben segítsék. A segítségadás többféle formáját alkalmazzák. El­sősorban politikai téren hetenként két ízben 20- as csoportokban felke­resik a környékbeli fal­vakat, elbeszélgetnek a falu dol­gozóival a közös gazdálko­dás előnyeiről. Párhuzamot vonnak az egyéni gazdálko­dás és a közös gazdálkodás között. Magyarázzák, hogy a szocializmus építése el­képzelhetetlen a mezőgazda­ság szocialista átszervezése nélkül. A politikai segítség mél­tatást adott. A tavaszi szán­tási, vetési munkákhoz idejé­ben, s nagy munkakedvvel fog a tagság. Minden ember igényli a munkát, mert célun­kat csak közös munkával tud­juk elérni. A most megindult A KB most megjelent ha­tározata nagy visszhangot keltett bányászaink körében. A zagyvái üzemegység mar- gittárói üzeméhez látogattunk el a határozat megjelenése után két nappal. Az itt dol­gozó bányászok véleményére voltunk kíváncsiak, hogyan akarják a határozatot saját területükön megvalósítani. Hegedűs Aladár a VII. lejtaknában dolgozó fejtőcsapat vezetője. Vasár­nap többször elolvasta a ha­tározatot, s ma így foglalja szavakba véleményét. — Csak rajtunk múlik, hogy ebben az évben telje­sítsük jövő évi feladatainkat. Igaz, nem lesz könnyű. Ha azonban összefogunk, a fel­adat teljesítése nem lehetet­len. Növelnünk kell termelé­kenységünket, jobban ki kell használni meglévő _ gépeinket, s ami nem kevésbé fontos, he­lyes létszámgazdálkodást kell megvalósítanunk. A legfon­tosabb azonban a verseny­mozgalom további szélesíté­se. Nem olyan versenyre gon­dolok, ahol a legfontosabb a mennyiségi terv túlteljesítése. Nyúljanak bátran a fő fel­adathoz, a minőség javításá­hoz. Erről már sok szó hang­zott el, de sajnos a tett an­nál kevesebb. A határozat ránk vonatkozó része ponto­san a gazdaságosság, amely­nek a minőség elválasztha­tatlan része. Ha sikerül meg­valósítani a minőség javítá­sáért folyó versenyt, akkor dőlünk itt sertésólak, mag­tárak és más gazdasági épü­letek építésére. Ezeket az elemeket arány­lag könnyen lehet szállí­tani, a helyszíni beeme­léseket autódaruval meg­oldhatják. Szeretnénk, ha az ország kü­lönböző részeiből minél több megrendelést kapnánk, minél több sürgős ' igényt elégít­hetnénk ki az új eljárással készült építési' módszerrel elősegítve a nagyüzemi me­zőgazdaság problémáinak megoldásét. lett szakmai segítséget is nyújtanak, mégpedig oly formában, hogy a vállalat műszaki dol­gozói 12 műszaki cso­portot szerveztek. Feladatuk az, hogy az újon­nan megalakult vagy ko­rábban megalakult termelő- szövetkezeteket gépészeti, építészeti és szakmai taná­csokkal ellássák. Céljuk az, hogy az egyéni gazdálkodás­ról a közös gazdálkodásra való áttérés zökkenőmentes legyen. A politikai és szakmai se­gítség mellett igen nagy súlyt helyeznek arra, hogy a vállalat által gyártott me­zőgazdasági szerszámok és gépalkat­részek a legsürgősebben a termelőszövetkezetek rendelkezésére álljanak. Éppen ezért a II. negyedév­ben 20 000 db szántóvasat, 50 000 db traktorkapaszko­dót, 5000 db boronatárcsát, szorgalmas munka feljogosít arra, hogy reméljük az idei gazdasági év jelentős év lesz nagyüzemi gazdálkodásunk megalapozásában. ránk eső feladatainkat tel­jesítjük. A határozat a gazdaságos­ság kérdésével foglalkozva az önköltségcsökkentés szük­ségességéről szól. Vajon ho­gyan lehet ezt valóraváltani az üzemnél, erre kérjük a választ Híves Gyula lőmes tértől. — Ha továhbra is így dol­gozunk, nem mondhatjuk el, hogy segítjük a határozat megvalósítását. Már eddig is sok szó hangzott el az anyag­felhasználás csökkentéséről, de ez a munkánk még min­dig nem kielégítő. Igen nagy lehetőség van anyagtakaré­kosságra a robbanóanyagok­nál. Már régen érlelődik ben­nem a gondolat, s a hatá­rozat elolvasása után a gon­dolat cselekvéssé érett. Ed­dig egy nagy vágatszelvény robbantása 12 fúrólyukkal történt, ahol 30—32 patront használtunk fel. Ez a mód­szer azonban nem megfelelő. Ugyanis a középső lövés olyan erőt fejt ki, hogy a felső lövések már vagy nem fejtenek ki hasznos munkát, vagy pedig a tetőkőzetet szakítják meg. Ha szakadás történik, nem egyszer 10—18 órára is szükség van a kar- bantairtásra. Ha eltérnénk a jelenlegi módszertől, s ehelyett külön-külön végez­nénk el a robbantást, akkor egy vágatszelvény robban­tásánál minden alkalommal Az MSZMP Központi Bi­zottsága a március 6-i ülésé­nek határozata újabb és nagy- jelentőségű feladatokat tűzött ki dolgozó népünk elé. A Köz­ponti Bizottság március 6-i határozata szerves folytatása az MSZMP több mint kétéves politikájának, egyben szoros egységet alkot a Központi Bi­zottság tavaly decemberi, a tsz-mozgalom továbbfejleszté­séről hozott határozatával. A Központi Bizottság hatá­rozatáról első benyomásként azt szeretném kiemelni, hogy lósra 1700 db, a Szombat­helyi Gépgyárnak 1200 db boronatárcsát és a Moson­magyaróvári Gépgyárnak 600 db komplett ekefejet, a MESZÖV-nek pedig mint­egy 40 tonna különféle me­zőgazdasági vasárut szállíta­nak terven felül. Salgótarjáni Acélárugyár Barcs András A gépállomási igazgatósá­gon elmondották, rendkívül nagyjelentőséget tulajdoníta­nak a Központi Bizottság március 6-i határozatának, amely többek között ki­mondja azt is, hogy egész mezőgazdasági fejlődésünk legfontosabb feladata most a tavaszi munkák jó elvég­zése. A határozat hangsúlyoz­za, hogy az ország el­várja mind az egyénileg dolgozó, mind a terme- lőszövetkcKflti paraszt­ságtól, valamint az ál­lami gazdaságok dolgo­zóitól, hogy jól elvégzett munkával (biztosítsák a nagyobb termést, s lássák el népünket több kenyérrel, hússal, tejjel és más mezőgazdasági termék­kel. 5 darab patront takaríthat­nánk meg. A határozat szerint jelen­tős feladat hárul az újítókra is- Az újítómozgalom széle­sítése könnyebb munkát, na­gyobb termelékenységet £s ami nem kevésbé fontos, önköltségcsökkentést eredmé­nyez. Rozgonyi Rudolf villanyszerelő az elmúlt év II. félévében hirdetett újí­tási verseny győztese lett. — Már korábban gondoltam arra, hogy két újításiamat kidolgozom. Eddig csak ter­veztem, miig most a hatá­rozat után lelkesedésemmel egyidejűleg munkaikedvem is megnőtt. Az egyik leendő újításcim a csúzdamotorok cse­rélhetőségének megoldása^ Eddig ugyanis a motorcsere nyolc órát vett igénybe, amely idő alatt a csapat nem tudott termelni. Most szeret­ném egy újítással valóra vál­tani, hogy egy motorcseré­lés, ideje csak 2—3 óra le­gyen. A másik tervem a Kóta-féle szénrakodógépek hajtóláncának megszüntetése, s ehelyett tengelymeghajtás alkalmazása. Az eddigi ta­pasztalatok szerint a meg­hajtó láncok, hamar elkop­nak, megnyúlnak s ez nem egyszer motorégést idéz elő. Egy motortekercselés viszont közel 3000 forint, arról nem is szólva, hogy termelékeny­ség csökkenést is idéz elő. az eddigi helyes és dolgozó népünk által egyre jobban tá­mogatott politikai vonal hatá­rozottabb, bátrabb, következe­tesebb megvalósításának szel­leme hatja át. Vonatkozik ez mindenekelőtt az SZKP XXI. kongresszusa határozatainak alkotó, marxista felhasználá­sára, arra, hogy a XXI. kong­resszus legfőbb tanulsága szá­munkra a szocializmus építé­sének meggyorsítása hazánk­ban. A szocializmus még sikere­sebb építése hazánkban azt követeli meg pártmunkásaink­tól, aktivistáinktól, egész párt­tagságunktól, hogy alaposan tanulmányozzuk az SZKP XXI. kongresszusa határoza­tait, ismerkedjünk meg rész­leteiben az MSZMP Központi Bizottsága március 6-i hatá­rozatával. Ez azonban csak a kitűzött feladatok megvalósí­tásának kezdete. A Központi Bizottság határozatát egyben úgy kell értékelni, mint az MSZMP novemberi kongresz- szusának egyik előkészítő ál­lomását, mint annak a mar­xista elvnek valóraváltását, hogy a szocialista országok lényegében egyszerre jutnak el a kommunizmusba. A Központi Bizottság célki­tűzéseit ezért minden egyes E nagy és szép feladat végrehajtásában a gépállo­másoknak is szerepet kell vállalniok, mert a gépállo­mások lelkiismeretes, minő­ségi munkája nélkül nem emelhetők a termésátlagok megyénk termelőszövetkeze­teiben. S enélkül nem erő­södhetnek meg a régebben alakult de gyengébben mű­ködő. valamint az újonnan alakult termelőszövetkezetek. A gépállomások az idén új módon segí­tik a termelőszövetkeze­teket, mert a párthatá­rozat világosan kimond­ja: mezőgazdaságunk fejlődésének fő köve­telménye ma a termelő- szövetkezetek megerősí­tése, különösen a tél folyamán alakult terme­idé számolhatjuk még a nagymennyiségű láncfelhasz­nálását is, amelynek össze­ge szintén jelentős. Ha újí­tásom sikerül, akkor' meg­szűnik a gyakori üzemzavar, s a meghajtó motorok élet­tartama jelentősen növekedik. S hogy sikerül-e a felada­tokat végrehajtani, az nagy­mértékben függ a műszaki vezetés színvonalától. Mákos János körletvezető szerint a hatá­rozatban lévő feladatot lehet teljesíteni, de — a műszaki középkádereknek feladatuk magaslatán kell állniok. Mert hiba volt eddig, hogy a mű­szakot az aknászok nem a munkahelyen jegyezték, ami sok reklamációra adott okot. Akad lőmester, aki még ma is fogával harapja a gyuta­csot a zsinórra, nincs gyu­tacsfogója. A munkák napon­kénti átvétele nem történik mieg, csak 10 naponként, ami szintén a dolgozót károsítja. Ezek és más feladatok meg­oldásához természetesen a legdöntőbb a műszaki gárda szakképzettségének növelése. Bányáink állapota megfelelő, minden feltételünk megvan ahhoz, hogy 1959-ben tel­jesítsük az 1960-as év fel­adatait is. A párthatározatot íme né­hány nap alatt aprópénzre váltják. Ki-tká saját területén azon gondolkodik, hogyan lehet valóra váltani a há­roméves terv határidő előtti befejezését. Ezt bizonyítja margittárói látogatásiunk is. — tob — párttagnak, ismerni és ma­gáévá kell tenni. Az a cél­kitűzés, hogy az 1960-as év alapvető tervmutatóit már 1959-ben érjük el, vagyis jó­val idő előtt teljesítsük há­roméves tervünket, csakis a párttagság egészének, az üzemi munkások, műszaki ér­telmiségiek nagy tömegének bevonásával valósítható meg. Ez azt követeli meg tőlünk, hogy javítsuk a pártvezetés szintvonalát, tegyük egysze­rűbbé és hatékonyabbá az ál­lami, gazdasági vezetést ~ for­dítsunk nagy gondot a mű­szaki fejlesztésre, az önköltség, a termelékenység mutatóinak elemzésére, a beruházásokra stb. A határozat megvalósulá­sának ügye ezért munkásosztá­lyunk, dolgozó parasztságunk, haladó értelmiségünk kezébe van letéve. Ha pártunk min­den egyes tagja odaadással, lelkesedéssel, a politikai tö­megmunka javításával kiveszi a részét ebből a munkából, akkor a Központi Bizottság határozatának megvalósítását dolgozó népünk közös ügyévé tudjuk tenni és sikeresen tel­jesíteni fogjuk. JEDLICSKA GYULA, az MSZMP Balassagyarmat városi bizottságának titkára. lőszövetkezetek nagyüze­mi gazdálkodásának megalapozása. hiszen ez az alapvető fel­tétele annak, hogy az új gazdasági évben újabb nagy lépést tegyünk előre a ter­melőszövetkezetek fejlődésé­ben. Hogy a határozat végre­hajtását a gépállomások si­keresen esgíthessék, a gépi munkák időbeni és minőségi elvégzésén kívül más mó­don is a termelőszövetkeze­tek segítségére kell sietniök. A gépállomások dolgozói a szerződésesen Vállalt mun­kákon kívül olyan felaján­lásokat is tesznek, hogy egész éven keresztül szakmailag is segítik a körzetükbe tartozó szö­vetkezeteket. A szakemberek konkrétan segítik a termelőszövetkeze­tek minden ténykedését. A mezőgazdászok a növény- ápolási munkák jó meg­szervezésével, a könyvelők a tsz ügyvitelének és rak­tár elszámolásának munká­jával segítenek. A gépállo­mások brigádszerelői minden esetben kijavítják a hely­színen a termelőszövetkeze­tek erő- és munkagépeit. Az erőket idén — fő­leg a gyengébb és újon­nan alakult termelőszö­vetkezetekhez összponto­sítják, hogy ezek minél hamarább megalapozhas­sák gazdaságukat és életképes nagyüzemekké váljanak. A gépállomás dolgozóit érdekeltté teszik a termelő­szövetkezeteik munkájában is. Eddig 102 traktoros lé­pett a termelőszövetkezetbe. Példájukat hamarason köve­tik mások is. A napokban folyó gépállo­mási tanácsüléseken, ame­lyeken megjelennek a tsz elnökök is, konkrétan meg­beszélhetik a segítségadás módjait. Hogy a gépállomá­sok még közelebb kerülje­nek a termelőszövetkezetek­hez, a jövőben a gépállomá­sok vezetői rendszeresen eljárnak majd a tsz-ek közgyűléseire, ahol még jobban megismer­hetik, milyen segítséget igé­nyelnek tsz-eink. A gépállomások idei na­gyobb arányú segítő mun­kája erősítheti a munkás­paraszt szövetséget, vala­mint elősegítheti a Közpon­ti Bizottság liatározatának maradéktalan végrehajtását. Az idei év jelentős lesz gazdálkodásunk megalapozásánál Politikai, gazdasági, műszaki támogatást adunk a tsz-eknek ezen felül Törökszentmik­Agócs Mihály tsz-elnök Feladataikról beszélnek a margittárói bányászok A gépállomások segítik a párthatározat maradéktalan végrehajtását

Next

/
Oldalképek
Tartalom