Nógrádi Népújság. 1959. február (15. évfolyam. 10-17. szám)
1959-02-14 / 13. szám
8 NÓGRÁDI NÉPÜJSÁG 1959. február 14. Szánd ttSAziik A balassagyarmati vasútállomáson már évek óta tart a huza-vona egy jelentéktelennek látszó, de valójában komoly ügy felett. A nácik egy lőszervonat fel- robbantásával tönkretették a vasútállomást. Ha már az itteni igényeknek és követelményeknek megfelelő állomás épület megépítése a nagy költség hiányában el is húzódik, a WC ügyét ettől nem szabadna függővé tenni. Az állomás hivatalos IFJÜSÄG FIGYELEM! A mozi'üzemi vállalat a barátsági hónap keretében „fotó rejtvényt” rendez a salgótarjáni városi kultúr- házban. A rejtvény képei 28 szovjet filmből valók. A megfejtőket értékes díjakkal jutalmazzák. A rejtvény február 14 én veszi kezdetét és március 4- ig tart. — Közel 1500-an vettek részt a megye egyéni _ parasztjai közül a földművesszövetkezeti mezőgazdasági üzemágak 40 szakelőadásán. — Az üzemi KISZ taggyűléseken és aktíva üléseken ismertetik a KISZ Központi Bizottságának január 7-i, a munkásifjúsággal kapcsolatos határozatát. — A szorospataki bányász színjátszók bemutatták Nagy- bátonyban a Szakadék című 3 felvonásos színművet. i — Ünnepélyes külsőségek Között fogadja a nógrádmar- cali úttörőcsapat a ma hozzájuk érkező összefűzött „Hősök Könyvét”. — A Középiskolai Tanács január végén megvitatja a Kilián György próbákra való felkészülés tapasztalatait. — Diósjenőn a 21 főből álló gazdakör tagjai úgy határoztak, hogy hetente kétszer üléseznek — Herencsényben megalakult a Nőtanács 10 taggal. Az asszonyok azonnal munkához láttak, s eddig 10 kg tollat gyűjtöttek a gyermekváros javára. A LOTTÓ E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 3 70 73 77 82 napi forgalmát 2000 utasra becsülik, de a nagy forgalom ellenére a WC ma is csak kényszerképpen van megoldva. Az elmúlt években az ottani állapot egyre fel-feluj- juló veszélyt jelentett az utazók egészségére, s az idő enylülésével ez a veszély, a jelek szerint most is kiujul majd. Ezen az állapoton bizony ideje lenne már segíteni! (rósz) — Nagybátony központjában átadták az új zöldséges boltot, s ezzel a lakosság ellátása tovább javult. — Hat db MT. 5-ös rázó- csúzda érkezett a nagybáto- nyi anyagraktárba. Az új rá- zócsúzdák üzembeállítása tovább növeli a bányák lépési tését. — Az Állami Déryné Színház bemutatja a Mágnás Miskát 17-én Dejtáron, Í8-án Kis- terenyén, 19-én Szécsényfel- falun, 20-án Egyházasgergén, 21-én Salgótarjánban a városi kultúrházban, 22-én Nagybátonyban (Petőfi Kultúrház), 23-án és 24-én Érsekvadkerten, 25-én Zagyvarónán. — Az acélárugyári Hanze- lik János ifjúsági dróthúzó brigád a Tanácsköztársaság 40 éves évfordulója alkalmából versenyre hívta ki a gyár összes ifjúmunkását. — Az acélárugyári leánytanács kézműipari kiállítással is készül március 21-ére a Tanácköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára. A kiállítást a klubteremben rendezik meg. — A Kisterenyei Állami Gazdaság eredményesen teljesítette januári gépjavítási tervét. Február hónapban eddig 1 traktor főjavítását, s I folyójavítását, valamint 2 vetőgép, 4 cséplőgép, 4 eke javítását végezték el. Február 28-ra elvégzik a szállító járművek javítását is. — Ipolyvecén a Tanácsköztársaság emlékére a KISZ és az úttörők közös énekkart alakítottak. Az énekkar megalakítását Pacsuta János pedagógus szorgalmazta. Első fellépésük március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóján lesz. RÁDIÓMŰSOR Vasárnap, február 15. Kossuth-rádió: 8.10: Falusi életképek. - 8.20: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Üj Zenei Üjság. - 10.00: Vasárnapi versek. - 10.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 11.00: Tánczene. - 11.10: Zenéről mindenkinek. — 12.50: Hétvégi iegy- zetek. — 13.00: Népi muzsika. — 13.40: Lelki gyógyítás történetéből. Beszélgetés. — 14.00: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15.15: Ilanglemezparádé. — 16.00: Látogatás a Danüvia-kultúrotthonban. — 16.15: Szív küldi ... — 17.10: Kincses Kalendárium. - 18.10: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 19.00: Köznapi dolgokról. — 19.1C: Könnyű zene. — 19.35: A vasárnap sportja. - 20.10: Darvas József irodalmi levele. — 20.20: Hangjáték Verdi életének utolsó előtti esztendejéből. — 21.37: Liszt: zongoramüvek. — 22.25: Népi muzsika. — 23.00: A Les Plattens-együttes énekel. - 13.25: Filipenkó: n. vonósnégyes. — 0.10: Balassa Tamás együttese játszik. Petöfi-rádió: 8.00: Bach: A fuga művészete. — 8.30: A római katolikus egyház félórája. - 9.00: Könnyű zene. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. - 10.10: Szív küldi... — 11.00: Népdalcsokor. — 11.30: Zenés vasárnap délelőtt. — 12.20: Nagy árnyakról bizalmasan. - 12.50: Művészlemezek. — 14.15: Népi muzsika. — 15.00: Az operaszerkesztő postájából. — 16.00: Vécsey Ernő zongorázik. — 16.15: Nagy Péter szerecsene. — 17.00: Spanyol rapszódia. — 18.00: Vers. - 18.05: Zenekari hangverseny. - 19.10: A szovjet fUm útja. — 19.25: Kamarazene. — 20.15: Népdalok és csárdások. — 20.50: Verses összeállítás. — 21.10: Tánczene. — 22.10: Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. Hétfő, február 16. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. - 9.00: Riportműsor. — 9.15: Filmzene. — 9.45: Lányok, asszonyok ... - 10.10: Óvodások műsora. - 10.30: Szívesen hallgattuk. . . — 11.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 12.10: Népi zene. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Heti zenés kalendárium. — 14.15: A Rádió operettjeiből. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.20: Villanyra jár a világ. — 15.40: Utazás a világ körül. — 16.10: Hangverseny a stúdióból. — 16.40: Napirenden.. . - 16.45: Richard Addin- sell: Varsói koncert. — 17.00: Tánczene. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.15: Nagy mesterek muzsikájából. — 18.40: Hazai körkép.. . - 19.00: Miljutyin-est. — 20.30: Csillagok, csillagok. Verses, zenés összeállítás. - 21.10: A jövő költője. Majakovszkij. — 21.30: Európa hangversenytermeiből. — 23.38: Tánczene. — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádiő: 14.20: Ifjúsági műsor. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.40: Hogyan mondjunk versei? - 16.00: Szív küldi... — 16.30: Külpolitikai kalauz. 16.40: Operarészletek, — 17.15: Riportműsor. — 17.25: Liszt Ferenc és Oroszország. — 18.25: A barátság huUámhosszán. — 18.35: Könnyű zene. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama.- 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. - 20.00: Hangverseny a stúdióból. — 20.25: Világhírű énekesek. — 21.05: Könnyű zene. — 22.00: Operettmuzsika. oftittn A RÉTSÁGI JÁRÁSBAN 17 KÖZSÉGBEN 368 FÖ VET T RESZT AZ ASZTALITENISZ- ÉS A SAKKVERSENYEKBEN A rétsági járásban is nagy örömet váltott ki a falusi fiatalok között az ,,őszi-téli spartakiád” kiírása. A járási döntőket is megrendezték már. Ezt Rétságon bonyolították le a honvédség kultúrtermében, ahol sakkban 32, míg az asztaliteniszben 84-en küzdöttek a helyezésekért. A 10 község fiataljai közül végeredményben az egyéni versenyben: 1. Kárpáti Imre, Romhány, 2. Gresnya István, Tereske és 3. Uhlarik Sándor, Romhány lett. A párosban: 1. Kárpáti—Uhlarik, romhányi versenyzők, míg a 2. Garazsi-Harsányi, Nagyoroszi—Tereske pár lett. Csapatversenyben: 1. Romhányi KISZ, 2. Tereskei FSK, 3. Tolmá- csi KISZ lett. Sakkban: az Alsópetényi FSK bizonyult a legjobbnak, míg a 2. helyre a Rétsági Petőfi együttese került. 3. a Kisecseti FSK csapata lett. A versenyek után az első három helyezetteket érem, oklevél, sakk- és asztalitenisz-készlettel jutalmazták. Március t-én rangadóval kezdődik a Megyei Labdarúgó bajnokság Megejtették a Nógrád megyei Labdarúgó-bajnokság 1959-es évének sorsolását, mely mindjárt nagy küzdelmeket, s jóiramú mérkőzéseket ígér, hiszen már az első fordulóban rangadóra kerül a sor, a sorsolás szeszélye folytán. Ugyanis a 2. helyezett Balassagyarmati MÁV az 1. helyezett Zagyvapálfalvi Építők találkozóját hozza Balassagyarmaton. A tavaszi forduló 1959. március 1-én kezdődik, s június 28-án ér véget. Egyébként a sorsolás a következő: Március 1-én: Mátranovák— Vizslás, Kist. MÁV—Kazár, Sal- gó-Bgy. Dózsa, St. Üveggyár- Forgács, Bgyarmati MÁV—Zpál- falvi Üveggyár, St. Tűzhelygyár- Pásztó, Szécsény—Karancslapujtő, Zp. Bányász—Jobbágyi. Március 8-án: Mátranovák—Zp. Bányász, Vizslás—Kist. MÁV, Kazár—Salgó, Bgy. Dózsa—St. Üveggyár, Forgács-Bgy. MÁV, Zp. Építők—St. Tűzhelygyár, Pásztó-Karancslapujtő, Szécsény-J obbágyi. Március 15-én: Kist. MÁV— Mnovák, Salgó—Vizslás, St. Üveggyár-Kazár, Bgy. MÁV—Bgy. Dózsa, St. Tűzhely—Forgács, Klapujtö—Zp. Építők, Jobbágyi— Pásztó, Zp. Bányász-Szécsény. Március 22-én: Kist. MÁV—Zp. Bányász, Mnovák—Salgó, Vizs- lás-St. Üveggyár, Bgy. Dózsa- Tűzhelygyár, Forgács-Klapujtő, Zp. Építők—Jobbágyi, Pásztó— Szécsény, Kazár—Bgy. MÁV. Április 5-én: Salgó-Kist. MÁV, St. Uveggyár-dVtnovák, Bgy. MAV-Vizslás, Tűzhelygyár-Kazár, Klapujtö—Bgy, Dózsa, Jobbágyi-Forgács, Szécsény—Zp. Építők, Zp. Bányász—Pásztó. Április 12-én: Salgó—Zp. Bányász, Kist. MÁV—St. Üveggyár, Mnovák—Bgy. MÁV, Vizslás- Tűzhelygyár, Kazár-Klapujtő, Bgy. Dózsa-Jobbágyi, Forgács- Szécsény, Zp. Epítök-Pásztó. Április 26-án: Zp. Epítők-Zp. Bányász, St. Üveggyár—Salgó, Bgy. MÁV—Kist. MÁV, Tűzhelygyár—Mnovák, Karancslapujtő— Vizslás, Jobbágyi—Kazár, Pásztó— Ahol csak papíron volt meg a vezetőség Két falusi sportkörnél vezetöségválasztá son Szarvasgedén sportköri vezetőségválasztó taggyűlést hirdettek meg délelőtt 10 órára. Azonban hiába jöttek össze szép számban a kultúrteremben a falu sportolói, sportkedvelői, mert 11 órakor még úgy kellett üzengetni a volt vezetők lakására, hogy jöjjenek a taggyűlésre. Korunczi Imre, a sportkör volt elnöke azonban még arra sem méltatta az érdeklődőket, hogy megjelenjen a gyűlésen. így történt meg az a sajnálatos eset, hogy a gyűlés megnyitása után nem volt, aki beszámoljon a vezetőség eddigi munkájáról a megjelenteknek. Matoska Géza KISZ-titkár ugyan egy néhány adatot közölt az elmúlt évi bevételekről és kiadásokról, de ez nem volt kielégítő, melyet azután alaposan meg is bírált a szépszámú tagság. A harcos hozzászólások után nagy lelkesedéssel választották meg a sportot szerető jelenlevő tagokból az új vezetőséget, melyben helyet kaptak: Dulai Sándor, Nagy János, Kéri Sándor, Gyetvai István és Jambrich Lajos. Az elkövetkezendő időkben tőlük várja Szarv'asgede sporttársadalma a falu sportjának fellendülését, *- „Bujákon 1957-ben alakult meg a sportkör. Az első évben még csak a labdarúgás jelentette a sportot, de a KISZ segítségével, a község fiataljai bevonásával hamarosan megalakult az asztalitenisz és sakk szakosztály is, s ebben a sportágban is szép eredményeket értek el a buják! fiatalok. Pásztor Lajos sakkban a járási bajnokságon 4. helyezést ért el. Az asztaliteniszezők is szépen szerepeltek, a labdarúgók pedig 1958-ban a bajnokság során a 3. helyet szerezték meg” m- számolt be a sportkör életéről, s eredményeiről Petrovics elvtárs, a sportkör volt elnöke a délután megtartott vezetőségválasztó taggyűlésen a zsúfolásig megtelt bu- jákl kultúrteremben. A sportolók, a község sportkedvelői és a jelenlévők alaposan megvitatták a hallottakat, s már az új vezetőség felé is megszabták a tennivalókat. Az Igen aktív taggyűlés végül Is Vass József, Berta Elek, Nagy Béla, Berze Imre, Pálok László, Sáfrány József, id. Pásztor Géza és Varga Valéria részére szavazta meg a bizalmat, s bízta meg őket az új vezetőség megalakításával. - Gregor Forgács, Szécsény-Bgy. Dózsa. Május 10-én: Zp. Bányász—St. Üveggyár, Salgó-Bgy. MÁV, Kist. MÁV—Tűzhelygyár, Mnovák— Klapujtö, Vizslás—Jobbágyi, Kazár—Szécsény, Bgy. Dózsa—Pásztó, Forgács-Zp. Építők. Május 17-én: Forgács—Zp. Bányász, Zp. Epitők-Bgy. Dózsa, Pásztó—Kazár, Szécsény—Vizslás, Jobbágyi-Mnovák, Klapujtő-Kist. MÁV, Tűzhelygyár—Salgó, Bgy. MÁV—St. Üveggyár. Május 24-én: Bgy. Dózsa-For- gács, Kazár-Zp. Építők, Vizslás- Pásztó, Mnovák-Szécsény, Kist. MÁV—Jobbágyi, Salgó-Klapujtő, St. Üveggyár-Tűzhelygyár, Zp. Bányász-Bgy. MÁV. Május 31-én: Bgy. Dózsa—Zp. Bányász, Forgács—Kazár, Pásztó— Mnovák, Zp. Építők—Vizslás, Szécsény-Kist. MÁV, Jobbágyi- Salgó, Klapujtö—St. Üveggyár, Tűzhelygyár—Bgy. MÁV. Június 7-én: Kazár-Bgy. Dózsa, Vizslás-Forgács, Kist. MAV- Pásztó, Zp. Építők—Mnovák, Salgó—Szécsény, St. Üveggyár-Jobbágyi, Bgy. MAV-Klapujtő, Zp. Bányász-Tűzhelygyár. Június 14-én: Kazár-Zp. Bányász, Bgy. Dózsa—Vizslás, For- gács-Mnovák, Zp. Epítők-Klst. MÁV, Pásztó—Salgó, Szécsény— St. Üveggyár, Jobbágyl-Bgy, MÁV, Klapujtö—Tűzhelygyár. Június 21-én: Vizslás—Kazárt Mnovák-Bgy. Dózsa, Kist. MÁV— Forgács, Salgó-Zp. Építők, St. Üveggyár-Pásztó, Bgy. MÁV— Szécsény, Tűzhelygyár-Jobbágyi, Zp. Bányász-Klapujtő. Június 28-án: Vizslás-Zp. Bányász, Kazár—Mnovák, Bgy. Dózsa—Kist. MÁV, Forgács—Salgó, Zp. Építők-St. Üveggyár, Pásztő- Bgy. MÁV, Szécsény—Tűzhelygyár, Jobbágyi-Klapujtő. Apróhirdetések Kedd, február 17. őshüllők világa. Előadás. — 21.05: Kossuth-rádió: 8.10: Népi zene. Aranyvlrág. Részletek Huszka — 8.40: Kórusok. — 9.00: Gyér- Jenő operettjéből. — 21.30: Toll- meknevelés. — 9.15: Hármas év- fosztóban voltam az este... — forduló a pécsi zeneiskolában. 22.15: Müvészlemezek. — 9.30: A Gyermekrádiő műsora. — 9.40: Szórakoztató hárfamuzsika. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. - 10.25: Szimfónikus Szerda, február 18. Kossuth-rádió: 8.10: Magyar művészek operahangversenye. — 9.00: Rádió szabadegyetem. — táncok. - 11.00: Országúton. Jack 9.30: Népi zene. - 10.10: A Gyer- London kisregénye folytatások' ban. — 11.20: Népdalok. — 12.10: dió Ipari Rovata jelenti. Könnyű zene. — 13.00: Gellért Szovjet népek zenéjéből. Oszkár versel. - 13.10: Operarészletek. — 14.00: Szórakoztató muzsika. — 14.45: A Gyermekrádió mekrádió műsora. — 11.00: A Rá11.20: 11.40: Ribáry Antal: II. hegedű-zongora szonáta. — 12.10: Zenés séta a Szegedi Textilműveknél. — műsora. - 15.05: Fortunio dala. 13.15; Cigánybáró. Részletek Részletek Offenbach daljátéká- strauss operettjéből. - 14.00: ból. — 15.25: Napirenden... — Farsangi képeskönyv. — 14.45: 15.30: Egy falu - egy nóta. Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.10: A tudomány hajója. Ifjú- 15.00: A moszkvai VIT hangver- sági rádiójáték. - 17.00: Tízmii- senyéiből. - 15.30: Ifjúsági mű- lió találmány. Előadás. — 17.15: Verdi: Álarcosbál. Részletek a sor. - 16.15: Szív küldi... - 16.45: A Magyar Rádió gyermekmű bemutatásának 100. évfordu- kórusa énekel. - 17.00: Költemélóján. — 18.15: Szív küldi. nyék prózában. — 17.15: Előszó18.40: A Rádió Ipari Rovata je- val, muzsikával. — 19.00: Martiny lenti. — 19.00: Szabó József zon- Lajos zongorázik. — 19.15: Meny- gorázik. — 19.15: Kerekasztal... asszonyok, vőlegények iskolája. — 19.35: Népi zene. — 20.25: Zsol- _ 19.35; Enrico Caruso énekel. — nay Hédi énekel. — 20.45:: A Rá- 20.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. diószínház bemutatója: Apák if21.45: Tudományos híradó. — júsága. Rádiódráma. 22.15: Mai 22.25: Európa hangversenytermei- szemmel. . . Kommentár. - 23.18: ből _ 0.10: Népdalok. Zenekari hangverseny. — 9.10: Verbunkos muzsika. Petőfi-rádió: 14.20: Népi zene. Petőfi-rádió: 14.20: Orosz nyelvlecke általános iskolásoknak. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 14.40: Filmzene. — 15.00: Meg- 16.00: Szórakoztató muzsika. mentőim. Elbeszélés. - 15.15: 16.30: 1919 irodalmából. — 16.45: Hangverseny a stúdióból. — 15.50: Fúvószene. — 17.30: Orosz opera- Régi operettekből. — 16.30: Né- részletek. — 18.10: Gyermeknevemet munkásköltők. — 16.12: lés. — 18.30: Rádióegyetem. — Könnyű zene. — 17.15: Rádió sza- 19.05: Hangverseny a stúdióból, badegyetem. — 17.45: Mesék a — 19.40: Falurádió. — 20.00: Zebécsi erdőből. - 18.30: Mi újság nekari hangverseny. — 21.05: A a nagyvilágban? - 18.40: Részle- Szvesnyikov-kórus énekel. - tek vígoperákból. - 19.05: Az 21.35: Csendes küzdelem a zaj Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama, ellen. — 21.45: Népek zenéje. — — 19.15: Hanglemezgyűjtők ne- 22.00: Tánczene. gyedórája. — 19.40: Falurádió. (A Magyar Rádió a műsorvál20.00: Kamarazene. — 20.45: Az toztatás jogát fenntartja.) Gyönyörű kivitelezésű kárpitozott bútorok kophatok kisiparosnál készen is. Garnitúrák, reka- miék, fotelok, székek, sezlonok. Fizetési kedvezmény. Kívánságra fényképes árajánlatot küldök. Kulinyi László, Budapest, Majakovszkij utca 98/a., volt Király utca. Különleges, vitrines, kétszemélyes rekamiék, önműködős ágyazással, egész garnitúrák, minőségi jótállással. Fizetési kedvezmény. Képes ismertetőt díjtalanul küldök. Braun kárpitos, Budapest, VI., Nagymező utca harminchét. Gyógyfűzők, rúgós és rúgó nélküli sérvkötők, terhességi haskötők, orthopéd gépek, lúdtalpbetétek készítése, javítása. Kérjen képes ismertetőt. Sor Endre orvosi műszerész, Budapest, Hegedűs Gyula u. 1. Telefon: 118-035. (Néphadsereg Színháznál.) IBUSZ 1959. évi külföldi társasutazásai Szovjetunió: Moszkva-Tbliszl-Odessza 17 nap 4940 Ft. Kiev-Moszkva 8 nap 1814 Ft. VII. 14. Kiev-Le- ningrád—Moszkva 14 nap 3581 Ft. VI. 29. Feketetengeri körút 19 nap lux. oszt. 5654 Ft. I. oszt. 5406 Ft. H. 4767 Ft. túr. 3880 Ft. m. oszt. 3454 Ft. Csehszlovákia: IV. 27., V. 30., VI. 26., X. 5. Praha repülőgéppel 4 nap 1277 Ft. VII. 15. Karlovy Vary 12 nap 2770 Ft. VI. 13. Bratislava-Pies- tany 3 nap 580 Ft. V. 7., 28., VI. 24., vn. 24., IX. 10. Stary-Smo- korec 4 nap 918 Ft. VI. 1., IX. 20. Tatranska—Lomnica 8 nap 1841 Ft. rv. 5., VI. 7., vm. 30. Szlovákiai kirándulás 7 nap 1354 Ft. VI. 13., vn. 22. Csehszlovák' körutazás 14 nap 2703 Ft. VI. 20., IX. 5. Csehországi körutazás 7 nap 1525 Ft. VIII. 16. Kelet-szlovákiai körutazás 4 nap 662 Ft. VH. 3. Cseh-lengyel körutazás 9 nap 1928 Ft. VI. 13., IX. 12. Csehszlovák—NDK körút 10 nap 2187 Ft. VI. 4., IX. 10. Csehszlovákia—Lengyelország-NDK 12 nap 2730 Ft. Románia: vn. 16. 6 napos társasutazás a Fekete-tenger partjára Eforta 1998 Ft. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés február 15-étől az IBUSZ salgótarjáni fiókirodájában. Szőrszálait rövidhullámú gépen örökre eltávolítóm. Pattanások, foltok, szeplők, ráncok speciális kezelése külföldi tapasztalatok alapján. Sándorffi József kozmetikus- epillátor, Budapest, Jókai tér 3. Boltvezetőt keres vegyesboltjába a Nógrádmegyeri Földművesszövetkezet. Követelmények: két-hároméves gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány. Szőrtelenítse lábát szőrtelenttőkrémmel. Bajuszát, ajkát, arcát szőrtelenítőporral. Egészségre ártalmatlan. Tégely 8 Ft. Vitami- nos, hámlasztó, fehérítő szeplő- krém. Ránctalanítókrém. Krémpúder. Napfényvédőkrém. Méh- pempőkrém, friss. Száraz bőrre bőrtápláló zsíroskrém. Száraz, törékeny hajra és hajhullás ellen fejbőrkrém. Zsíros, mitteszercs, tágpórusú arcbőrre arcszesz. Korpás, zsíros fejbőrre hajszesz. Szeplőhalványitóvíz. Májfoltos arcra pakkolópor. Izzadás ellen púder. Méregmentes szemöldök és szempillafesték. Csókálló folyékony ajakruzs. Gyöngyházkörömlakkok, kívánt színekben. Megrendelhetők dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél, Székesfehérvár, Piactér 53. Felkérem azt a Tóth Barnát, aki február 2-án kivitette tőlem 1 db szovjet gyártmányú óráját, tévedésből másét adtam oda és még 20 Ft-ot ráfizettettem, szíveskedjék részemre minél előbb visszajuttatni, hogy a saját órájáért kicseréljem. Grünfeld Lajos órás Salgótarján. „Népújság Az MSZMP Nógrád megyei bizottság és a megyei tanács leple Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Cser Gyűl* Szerkesztőség: Salgótarjáni Városi tanács-köz Telefon: felelős szerkesztői !*-•« Tpari és mezőgazdasági rovat: 19-tl Pártépltési és belpolitikai rovati 10-64, adminisztráció: 11-SÍ, bányai telefon, kiadóhivatal: 10-ít A lapot árusításban és előfizetésben a Nógrád megyei posts- hivatalok terjesztik. Előfizetési dij: 1 hóra 4 forint. Előfizethet* bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Starjánl Nyomda, Fv.: Flls Istváe