Nógrádi Népújság, 1958. december (14. évfolyam, 95-103. szám)

1958-12-10 / 97. szám

4 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1958. december 10. Á „Szélvihar Ersekvadkerten A kiszislák és a földművesszcveikezeti színjátszók nagyszerű előadásáról — ..Megértem én azt, 'hogy ilyenkor a vergődő ész száz utat keres, de ez itt, ez nem mond neked semmit?” üt a mellére az öreg Csendes Im­re Dobozy: „Szélvihar” c. drámájában, amikor a fia 1956 októberében ide-oda botorkál az igazság és a ha­misság között, és eltéved. Azok közé téved, akik is­mét urak szolgájává, kisem­mizett, megalázott nincste­len paraszttá változtatnák az apját és a többieket, akiket 1945 emelt ki ebbői a sorból. A szive, igen a szive érez­te meg legelőször a legtöbb munkásnak és parasztnak, hogy valami hiba lehet akö­rül a „forradalom” körül, amelyben a volt urak ve­szik át a vezető szerepet. A nép nevében vissza akarják venni a néptől mindazt, ami a felszabadulás után lett jo­gos tulajdonuk. . Az esze azonban sok em­bernek vergődött tévutako-n. Olyan bonyolult is volt min­den, hogy nagyon sok o’dal- ról és eszközzel kell megvi­lágítani az akkori eseménye­ket, ahhoz, hogy mindenki tisztáin lásson. Egyik ilyen eszköz a művészet. Akkor is dicséretet . érde­melne tehát az érsekvadker­ti KISZ-szervezet és földmű- vesszövetkezet közös szín­játszó csoportja, a „Szélvi­har” bemutatásáért’ ha a kivitel gyengébben sikerült volna. A témaválasztás bá­tor és merész: dráma, amely az ellenforradalom igazi ar­cát igyekszik bemutatni. s mindezt egy kis színpadon, kezdetleges eszközökkel és öntevékeny színjátszókkal. Mégis nagyon tartottunk ettől a gyengébb kiviteltől. Főleg attól, sikerülje az öreg Csendes megszemélyesítésére olyan szereplőt találniok, aki a dráma, igazi mondanivaló­ját, az igazságot a szivével megérző egyszerű paraszt- ember alakját hitelessé tud­ja tenni. Péter Imrének sikerült ezt a nehéz feladatot jól megol­dania. Az egész együttest magával ragadta meggyőző, szívből jövő játékával. Egy- cgy különösen drámai jele­netben szinte elfelejtik a szereplők, hogy ők most szerepet játszanak. Ez ha a dráma témáját vesszük fi­gyelembe érthető is, hiszen maguk is átélték 2 évvel ezelőtt, — ha nem is ugyan így — mindazt amit a drá­ma ki alkar fejezni. Nekik is vergődött a szivük és az eszük 1956 őszén azon a kér­désen: mi is akar ez most lenni? Az előadás egy-két jele­nettől eltekintve jól sikerült és a közönség sok tapssal jutalmazta a szereplők játé­kát. Pistyur János, sikeresen birkózott meg Kalló Ferenc tsz-elnök nehéz, bonyolult szerepével. Érzékeltetni tud­ta, nagy Kalló ha megválto­zott is, ha önkényeskedik, és nem úgy viselkedik a tsz-ta- gokka'l. mint eleinte, mind­ezt azteal a szilárd meiggyő- ződéssel teszi, hogy az a tsz tagok javát szolgálja, hogy az ő érdekükben, cse­lekszik. Hiányoljuk, hogy Dolbozy nem dolgozta ki eléggé; jó lecke volt-e az ellenforradalom az elnök számára, okult-e belőle, van- e remény arra, hogy meg­változik? Péter Imre játékáról csak elismeréssel írhatunk. Ma­gával tűdta ragadni a kö­zönséget, nem egyszer taps kisérte a játékát. Olyan szívből jövő lelkesedéssel beszélt például Hosszúhát­ról, arról a tanyáról, ahol „húsz évi munkám után még a nevem sem tudta az urasáig”, áhog.y ő mondja, és amely 1945 után végre az övék lett. Csendes Im­réé, Dudori Andrásé, Sólyom Gáboré és a többi volt cse­lédé, hogy megériztük belő­le annak a magyar paraszt­nak a lelkét, gondolatvilá­gát, aki szívvel,lélekkel ra­gaszkodik mindahhoz, amit a felszabadulás óta a szoci­alista rendszer adott neki. Jól játszottak a többiek is. Horváth Józsefné Csen­des Imráné szerepében, Dósa Ignác Szusza Kiss András megszemélyesítője, Horváth József, mint Mácsay Géza volt 600 holdas birtokos, aki az ellenforradalom alatt az eddig csúszó-mászó, hízelgő hivatalnokból, egyszerre me­gint' gőgös földesúrrá válto­zott. .Az egész együttes, jó mun­kát végzett és öbbe.n nagy szerepe van Hajnal elvtárs- naik a darab rendezőjének. Szigligeti ribillió- A DÉRYNÉ SZÍNHÁZ ELŐADÁSA — A dicsőséges 1848-as sza­badságharc korában játszódik Nadányi Zoltán verses, ze­nés játéka, a „Szigligeti ri­billió“. A történet érdekes, bár a kettősség, a nép és a népnyúzó földesúr szemben állása általános. Pozsár Mi­hály kovc\cs mester, „hét fa­lu kovácsa“ — ahogyan ne­vezik Szigligeten — tétlensé­get fogad Pospischil Edmond Miska gróf úrnak, aki a ka­lapálás zajától nem tud aludni. A falvak népe megveti ezért, még leányának rebellis vőlegénye is hátat fordít neki. Időközben fellángol a magyar nép szabadságharca s a „hét falu kovácsa“ újra felveszi a pörölyt. S erre a jeladásnak tűnő változásra felkel a nép, elzavarja anép- nyúzó grófot. Nadányi rádiójátékából át­dolgozott műve e verses, ro­mantikus daljáték reálisan példázza: csak a becsülettel elvégzett munka nyújt igazi boldogságot, hiszen Pozsár Mihály kovács mester is megundorodott a tétlenségtől. Az Állami Déryné Színház jó szereposztásban viszi szín­re Nadányi művét. Megyénkben a következő he- Isseken mutatják be a darabot a Déryné Színház művészei: ló-én Karancskesziben, 12-én Sőshar- tyánban, 13-án Jobbágyiban, 14-én Nemtiben, 15-én Kazáron és 16-án Rétságon. Forgács bányatelepen S algótarján élete, gond­jai, tervei egyre sok­oldalúbban kerülnek a nagy- nyilvánosság elé. A megye közvéleménye tájékozódik a gyarapodó megyeszékhely számos eseményéről. És én rájöttem erra, hogy csak hittem sokoldalúnak a város ismertetését. Van még ennek a fejlődő városnak nem egy fehér foltja, a mi hibánkból. Ilyen fehér fol­tot jártaim be az egyik délu­tán. Forgács bányatelep szor­gos népe alig hallat magá­ról. Csendes munka közben élik szépülő életüket. Van itt egy régi-régi iskola. Mindent megtették a szülők és a tantestület, hogy régi­sége ellenére szép legyen, otthonos legyen. Kívülről tiszta, rendes. Belülről gon­dosan csinosított minden te­rem. A telep alig 300 csa­ládból áll és több mint a felének mintegy 170 család­nak van így, vagy amúgy köze az iskolához. Itt, 'ezen a bányatelepen jóformán mindenki bányász. A feleségek nem dolgoznak sehol. Leköti őket épp elég­gé a gyereknevelés, a ház­tartás. Mert nincs is csa­lád gyerek nélkül. Sőt, egy­általán nem ritkaság, a sok- gyermekes család. Humán Józsefeknél például három kiskorú gyerek van. Mégis szeretettől vezéreit szivével tudta, érezte Humánná :asz- szony, hogy neki nem lehet megelégednie csak az ott- h on nej. Maigára vállalta a Szülői Munkaközösség veze­tését, Forgács- és Somlyó bányatelep gyerekeinek ér­dekében. Feláldozta szabad perceit, estéit. Ekkor na- gyon-inagy lendületet vett a Szülői Munkaközösségi mun­ka. Nem túlzóik, ha mondom, egv kissé központtá vált az asszonyok életében. Megér­tették, hogy nem szűk csa­ládi ügy az, hogy a gyerek jelesre, vagy bukásra áll a vizsga előtt. Ebben az országban smim- detiki a jövőnek ól, a jelen nagy feladatainak megoldá­sa mellett. Miért lenne ki­vétel ez alól a legfiatalabb generáció, akikből lesznek a jövendő szakemberei, ve­zetői, gyógyítói. Rácz Gyulámé, Human Jó- zsefmé, Szolnoki Józsefné, Longauer Józsefné, Paluch Józsefné és a többiek azzal kezdték az egész munkát, hogy irányító jelszavukká tették: na legyen több bu­kás ebben az Iskolában. So­kat foglalkoztak például a rosszul tanuló Tőre gyere­kekkel. Asszonyi szivük me­legével -megsejtették, hogy egyáltalán nem az iskolán múlik, hogyan tanul a gye­rek. Hiszen .napjának leg­nagyobb részét otthonában tölti. _ ástii Marika megj avu­lása is példázatos eset. Egy valódi eleven ör­dög volt ez a kislány. Csiny- tevéseken járt .az esze és nem a tanuláson. Most már rá sem lehet ismerni. Ha meglátja az utcán valame­lyik asszonyt, aki segített a megváltozásban, boldogan újságolja. — Megcsináltam már a lec­két, meg tetszik nézni? Vagy — Elmondjam a verselt? Egyszóval pines rá panasz. Megjavult. Megjavította őt a társadalom összefogó ere­je. A Szülői Munkaközös­ség, a tantestület bátor helytállása, akik merészen szembe mernek szállni a szülői konöksággal is, ha a gyerek érdeke úgy kívánja. Kevés iskola van — Vára- dí igazgató szerint is., — ahol ennyire eggyéforrott kollektíváit alkotnának a szülők és pedagógusók, mint itt, Forgács bányatelepen. Eredményeinket hirdeti a gyerekek nyári vakációja Keszthelyen. Az úttörőpark létrehozása az iskola közelé­ben. A múlt évi 34 ezer fo­rintos tiszta jövedelem. A I csinossá varázsolt tantermek és iroda. Az igazgatói szoba kifestése. A jólsikerült Tól- | apó est, stb. A szülők segítenek a pe­dagógusoknak is, ha problé­ma van. Az egyik Somlyói tanár-házaspárnak például elintézték, hogy üzemi étke­zésen résztvehes'senelk. Mert megértették a szülőik, hogy gyermekük érdeke is azt kí­vánja, könnyítsenek- a peda­gógusok életén. Ha főziés helyett tanulni tud, órára készülni a pedagógus, csak a gyerek látja hasznát an­nak is. így történhet meg, hogy ebben az iskolában szívesen tanítanak a pedagógusok. Van olyan tanító is, aki a saigói kaputól jár ide ki. Gondoljuk meg; a város egészen ellentétes pólusára! Áldozatvállalás: ez a pedagó­gustól. De bevallása annak is, hogy szívesen, szeretettel, szívvel végzi itt nevelő mun­káját. A jelkapcsolat adott aztán ‘bátorságot és erőt a szülők­nek ahhoz, hogy .pótolják életük rosszabbik első felé­nek mulasztásait. Soriba je­lentkeznek az apák, a mun­kában edzett és kifáradt bányász emberek, magánta- nüiásra. A jól kereső bá­nyászszülők sokáig nem érezték fontoisnák a tanu­lást. Most ott .tartanak már, hogy -nélkülözhetetlen fon­tosságúnak tartják. N yerges Péter, Ma- ayasz József ilyen okból indí.tatva jelentkezett az isko'ába tanulni. Mind­ketten 40 év körüliek. De a kor nem riasztotta vissza őket az iskolapadtól. Jeleníthetjük ezzel a kis írással, ihogy Forgács bánya­telep ezentúl nem fehérfolt Salgótarján város ismerteté­sekor, hanem erőssége a vá­rosnak, a munkának bás­tyája. U. M. Hároméves a salgótarjáni. Zeneiskola Fennállásának harmadik évfordulóját ünnepelte a salgótarjáni Zeneiskola. Eb­ből az alkalomból vasárnap ünnepi hangversenyt és fej­lődésüket bemutató kiállítást rendeztek a városi kultűrctt- honban. A kiállításon gazdag doku­mentum és képanyaggal illusztrálva bemutatták az iskolaiejlődés történe tét. 19b5-ben 116 000 forint érté­kű leltári vagyonnal kezdték működésüket, egyetlen kot­ta nélkül. Mindössze tíz hangszerük volt. Az iskola 200 létszámmal indult. Ma már 270 az iskola hallgatója, több mint 346 ezer fo­rintra nőtt az iskola leltári vagyona és 67 darab a hangszerállomá­nyuk. Népszerűségüket és egyre gyarapodó zenei tudásukat szinte országszerte ismerik és elismerik. Az iskola ta­nárai a három év alatt az országban 20 helyen tartot­tak különféle önálló és köz- reműködéses hangversenyt. A Zeneiskola tanulói egy­általán nem maradnak el tanáraik 1 mögött. Szinte napról-napra lemérhető ze­nei tudásuk, s megtett fej­lődésük a zenekultúra te­Volt egy kis időm, ren­dezgettem jegyzeteimet. Az értékesebbjeit szeretem meg­őrizni. így bukkantam egyik lapon erre a névre: Andrej Balciar, Teriakovce. Andrej Balciarnál Ezután számok hosszú sorokban voltak a jegyzeten, amelynek a végösszege 52 000 koronával zárult. Majd szá­mítás arról, mit is ér ez az 52 000 korona. Egy pár első­osztályú cipő 150, ruha jobb minőségű 600, egy kiló barna kenyér 2,40. mosógép 1 200 korona, s így tovább. Ezeket a számokat akkor jegyeztem fel, amikor egy alkalommal Csehszlovákiában jártam. Hogy őszinte le­gyek, nem voltam még én így távol. Odakint bosszankod­tam is magamban, vannak emberek, akik lépten-nyomon ■külföldön járnak, és hát figyelemre sem méltatják, ami az embert úgy feleleveníti, mintha tűvel szúrnák meg, és szégyenkezteti, hogy mi mennyire nem tudjuk a lehetősé­geket üstökön ragadni. Ezt Andrej Balciar is észrevehette rajtam, mert csak beszélt nekem tört magyarsággal, ami­ből, ha minden szót nem is érthettem, de éreztem, nagyon sok jóakarat van benne, melegség árad belőle. Ügy lát­tam, mintha a mi gondunk, az ő személyes gondja is volna. Most már persze illő volna azt is megmondani, hogy ki ez az Andrej Balciar. Egy egyszerű parasztember. Középkorú. Még inkább fiatalabb, mint idős. Teriakovce falu termelőszövetkezeté­nek egyik tagja. Jól emlékszem, ahogy magyarázta, s barna szemével kutatott, értem-e: lóhajtó. Tehát kocsis, őrá vonatkoznak azok a számadatok is. Az évi keresete 52 000 korona. Akartam tudni, mire telik ebből, azért je­gyeztem a cipő, a ruha, s egyes cikkek árát alája. Nincs gondjuk, nagyon jól élnek! Andrej Balciar az ott tartózkodásom néhány órája alatt mindent meg akart mutatni. Tudom, azzal a szándék­kal, hogy itthon beszéljek életükről. Elvitt a gazdaságuk szívébe. A falu északi szélén van, új épületekből tevődik. Az egyikben fejőstehenek, a másikban növendékmarhák, ettől távolabbra, hasonló épületekben sertések, szép na­gyok, fehérhúsú angol-fajták. Volt mit nézegetni, úgy, hogy már szürküllött, de még mindig vitt, hogy a baromfi­telepet is megnézzem, ahol tengernyi tyúk van, de még a traktor állomás kirendeltségét is, amely az ő rendelkezé­sükre áll, és ahol hatalmas lánctalpasok sorakoztak, mel­lettük meg karcsú Zetorok. Egy dombon volt. S amikor kijöttünk a hangárból, láttam, Balciar szinte megfeledke­zett rólam. Nézte a gazdasági udvart. Tele-tele szeretettel tekintetében. Aztán körülmutatott, ameddig a szem el­lát: „S ez a mi határunk.” Egybeszabott, hirtelendombú földek mindenfelé, erdők­től szaggatva. Szép vidék nagyon, S az egybeszabott földek akaratlanul is nagy erőt mutatnak. Annyi sok szép vonást találtam ebben az Andrej Bal- ciárban, hogy egyre közelebb éreztem magam hozzá. A tiszta őszinteség, a lelkesedés, egészen magával ragadott. Szégyenkeztem is volna tőle kérdezgetni. Elvégre vendég voltam. De mintha érezte volna, mi forog agyamban, tört magyarságával mondta: — Mi jól érezzük magunk’, megtaláltuk számításunk Es ahogy mentünk végig a falun, Teriakovcen, elmondta: hogy laknak a faluban vagy három ezren, de ebből 80 százalék a termelőszövetkezetben van. Már a jelentősebb parasztok. Az a 20 százalék az iparban dolgozik. Itt tud­tam meg azt is, hogy felesége mellett öreg szülei is vele egy háztartásban élnek. Az öreg Balciár még a Ferenc Jóska világában sokat megfordult Magyarországon. Olyan 12 hektáros gazda volt. Amit megtermelt, el is kellett ad­nia. Ilyenkor nyaka közé vette az országutakat. Ment arra, ahol megvették portékáját, így sokat megfordult erre felé is, fel egész Pestig. Andrej Balciar mesélte ezt, és egészen jól esett, araikor házuk elé értünk, hogy befor­dított az udvarba, ismerjem meg személyesen is apját. Akárcsak Űrhalom, vagy valamelyik más falu udva­rába tértünk volna be. Hosszú udvar volt. Hátul fészer, az istálló, disznó- és baromfiólak, elől pedig a takaros porta. Láttam, újonnan rakták be a nagy ablakokat. A lakásuk olyan volt, mint itthon akármelyik középparaszté. Elő­szoba, konyha, majd a szobák. Ha jól emlékszem, kettő szobát számláltam. De valahogy ezen a lakáson rajta volt a jólét. A konyha csempés, a szobák kombinált bútorral megtöltve, és sok-sok szőnyeg. Az öreg Balciar a tűzhely mellett egy heverőn üldögélt. Bizony már jó őszbe csava­rodott. Azzal fogadott, amire nem számítottam. — Félnek-e a parasztok odaát a termelőszövetkezettől? — és huncutul mosolygott rám. Szótlan maradtam, csak nevettem. — Na, tudom én azt! Én is féltem, amíg nem ismer­tem. De vigye az ördög a régit, mikor így is élhetek — és aztán mint . a legidősebb, koccintásra emelte a poharat, és koccintottunk, ö is, a mama is, a menyecske is, meg Andrej is. Aztán az öreg ketté törölte bajuszát. — Pedig arra jó földek vannak. Zamatosabb a bor is. No, dehát ők tudják ..; Ez járt a fejemben akkor is. amikor elköszöntem, akkor is, amikor Andrej egy szövetkezeti tagtársának saját kocsijába tuszkolt, és behoztak Rimaszombatba, hogy el ne késsem a hazafelé induló buszt. Ez járt az eszembe! Tényleg, itthon tudják-e, hogy mit szalasztanak el? Vájjon tudják-e...? BOBÁL GYULA ren. A három év alatt 35 hangversenyt rendeztek, meglehetősen nagy kö­zönségsiker közepette. A hangversenyeken mint­egy 12 000 növendék vett részt. De az önálló estek mellett mintegy 60-70 helyen léptek még fel a Zeneiskola nö­vendékei. Állandó támogatást kap­nak a Zeneiskola tanulói és tanárai egyaránt. Nem ma­rad -el a szákimai segítés az elméleti tanácsadás sem. így például a három év alatt 42 alkalommal üdvözölhettek zenei szakembereket iskolá­jukban. Egyrészük koncertet adott, másrészük pedig el­méletileg és szakmailag se­gítette ezt a fiatal intéz­ményt. Az iskola fennállásának harmadik évfordulója alkal­mából meleg szeretettel kö­szöntjük mi is tehetséges tanárait és vezetőit. Ezúton kívánunk még sok sikert munkájukhoz és eredmé­nyes, gazdag munkát. Csendes Den IEL rész A filmtrillógia harmadik részében csúcspontra jutnak az események. Grigorij, ez az ellentmondásokkal teli jellem, már unja a háborút, szeretné már forgatni a jó- illlatú fekete földet. A tét­lenség napjaiban újra fel­lángol Afcszinya iránit érzett elfojtott szerelme. A polgár­háború hullámzása azonban Grigorij-t újra a fehéreikhez sodorja. Míg harcol, az ott­honban fájó dolgok történ­nek. Meghall Natasa, a fele­sége, aki nem akarja meg­szülni Grigorij gyermekét. S lassan kipusztul a híres kozákcsalád. Felszabadul a falu, s ha­zaérkezik a vörösök oldalán harcoló Miska Kosevoj is. Veszekedés miatt Grigorij elhagyja a szülői házat, s AksZinyához megy, ahonnan szinte törvényszerűen, újra a fehérek közé keveredik. A büszke kozáikgőg ellenére is már ő is látja, hogy nem lehet a népet a szovjet rend ellen lazítani. Visszamegy Aikszimyáért, együtt mene­külnek. Menekülés közben Akszinyái meglövik, s rövid haláltusa után a törvényte­len kedves nincs többé, Tel­jesíti a halott utolsó akara­tát, eldóbjia fegyvereit, s fá­jó szivének minden szerete- tével öleli magához elébe ke­rülő kisfiát. Grigorij tragikus életútja új állomáshoz érkezett. Azé az emberé, aki elszakadt a néptől, s ezzel tönkre tette saját életét. A „büszke ko­zák” nem használta fel ké­pességeit, s a sokszor értel­metlen harcban elvesztette hozzátartozóit, majdnem éle­tét is: bár fájdalma súlyo­sabb mindennél.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom