Nógrádi Népújság, 1958. szeptember (3[14]. évfolyam, 69-76. szám)
1958-09-27 / 76. szám
6 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1958. szeptember 27. SZEPTEMBER 29 az emlékedés napja A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata — amelyet 1951-ben hozott — kimondja: „Az idegen elnyomás az évszázados jog- fosztottság ellen felkelt magyar nép fegyveres ereje a dicsőséges emlékű szabadság- harcos magyar honvédsereg 1848. szeptember 29-én a Velence—Pákozd ütközetben vívta meg első csatáját a hazánk területére vetett ellenséggel szemben. Történelmünk e dicső napja méltó arra, hogy Néphadseregünk — amely szabadságharcaink, forradalmi hagyományaink örökösének tekinti magát — büszkeséggel gondoljon rá, s épülő szocialista hazánk, függetlenségünk, dolgozó népünk, védelmére lelkesítse, buzdítsa néphadseregünk tagjait. Ezért a Minisztertanács minden év szeptember 29. napját ,Néphadsereg Napjának nyilvánítsa.” A krónika a maga száraz módján a száztíz esztendő messzeségéből így idézi az emléket. szeptember 29-ét: A császár zsoldosa, Jelasics bán hatalmas, felfegyverzett sereggel kelt át a Dráván, végig pusztította a somogyi tolnai falvakat és gyors ütemben, két osz'opban vonult Pest felé. A forradalom központja, a magyar kormány székhelye közvetlenül veszélybe került. A zsoldosok hamarosan már Székesfehérvárt is elfoglalták. A belső árulók alkudozásról, a császárral va'ó egyezkedésről beszéltek. A pesti nép. a forradalmi baloldal azonban a fegyveres harcot követelte. Móga altábornagy, a magyar seregek császárnárt.i fővezére kardcsapás nélkül vonult vissza. S ekkor felkelt a nép. Pestről önkéntesek szálltak táborba. Zalából. Somogyból, Veszprémből megindultak a népfelkelők. Az árulók szava elnémult és a magyar sereg szeptember 29-én megrohamozta a haza földjét tipró ellenségetMegszületett és első győzelmét aratta a magyar honvédsereg. Szeptember 29, a szabadságharcos magvar nép diadalát hozta meg, első harcát, első győzelmét abban a hősi küzdelemben, amely kerek egy esztendeig folyt, a zsarnoki önkény ellen, a szabadságért, az új társadalmi rendért. Szeptember 29 — az emlékezés napja. így mondtuk eskünkben: „zászlóinkat, szabadságharcos elődeink példája nyomán győzelemre viszem. Szabadságharcos elődeink példája nyomán...“, amikor ezt mondjuk, többnyire a 48-as szabadságharc honvédéire gondolunk. Szabadságharcos zászlóinkra emlékezünk és előttünk áll a Magyar Tanácsköztársaság hősi védelme. Olyan emlék ez, amely hozzánk, a proletár hazát védelmező katonákhoz még 1848-nál is közelebb áll. 1919 hősi forradalmát és szabadságharcát már apáink vívták meg. A vörös szabadságharcos zászló ekkor már az „új nép, másfajta raj”, á magyar munkásosztály emelte magasra. A véres harcot ellenségeink kényszerítették ránk. Szabadságharcos, hősi elődünk, az első magyar Vörös Hadsereg ebben a létet fenyegető válságban olyan rövid idő alatt dobbant a talpára, amelyhez foghatót a történelem nem ismert eddig. Mint a költő mondja: „napok szülték, s mégis mintha szülte volna három század.“ A túlerő ellen vívott, szív- dobogtatóan hősi küzdelem végül is elbukott- De a salgótarjáni, miskolci, tiszántúli és más harcok örök időkre a Magyar Néphadsereg történeHatárőrök és civilek“ tét gazdagítják, csakúgy, mint negyedszázaddal később azoknak a bátor férfiaknak a küzde’me, akiket a legújabb kor krónikája magyar partizánokként tart számon. 1944 októberének első napjaiban szlovák területen kezdte meg emlékezetes működését a Nógrádi-partizáncsoport, amely volt magyar katonákból, szlovák és magyar parasztokból alakult és támadta a német utánpótlási vonalakat, űzte, verte az ellenséget. Miskolc felszabadításában halhatatlan érdemeket szerzett a „Mókán“ partizán osztag és győzelmes fegyverekkel írta történelmét az Uszta- Priscsepa partizán egység is. „A kommunista párt arra nevelte őket — írja visszaemlékezésében az egyik csoport vezetője, Fehér Lajos elvtárs —. hogy elsők legyenek az elsők között a harcban, mindig magasabbra emelje a zászlót a független, szabad és demokratikus Magyarországért.“ Ünnepünkön hazánk felszabadulására emlékezünk. Arra a felejthetetlen időszakra, amikor feldübörögtek a testvéri tankok, hogy elhozzák a magyar munkásnak és pa- raszatnak azt a szabadságot, amelyért elődeink az elmúlt századok során oly hősi bátorsággal küzdöttek. A Szovjet Hadsereg, a proletár forradalom hadsereg valóra vá’tóttá népünk szabadság vágyait és egyben lehetőséget nyitott a magyar munkások és parasztok fegyveres, népi hadseregének megszületésében. Szabadságharcunk nagy tanulsága — 1848-és és 1919-é 'egyaránt —, hogy bukásuk oka népünk magára hagyatottsága volt. „Áll a viharban, maga a magyar!“ — írta nagy katonaköltőnk, Petőfi Sándor és a Tanácsköztársaság idején sem volt ez lényegesen másképp. Hiszen az akkor születő fiatal szovjet állam saját é'et-halál harcát vívta a belső és külső el’en- ség meg-megujúló támadásaival szemben. De ki állíthatja, hogy ez napjainkban is így van? Ép ésszel senki! A két esztendővel ezelőtti gyalázatos ellen- forradalmi támadás idején éppen a Szovjetunió bizonyította be, hogy a felszabadult magyar nép hatalmas barátja és nemcsak politikai tekintélyével, hanem — ha szükséges — a fegyverek erejével is. S a Szovjetunió oldalán ott állnak a népi demokráciák, hadseregeikkel együtt. Erőt adó és biztonságot jelentő tény a hatszáz miFios Kínai Népköztársaság fegyveres erejének és a Magyar Néphadsereg őszinte, testvéri fegyverbarátsága. Magyarország soha többé nem lesz martaléka a szabadság ellenségeinek. Szeptember 29-én emlékezünk és újra meg újra elismételjük, belevéssük szívünkbe és agyunkba, hogy nem akkor hű valaki szabadságharcos hagyományainkhoz, ha ezt unos-untalan mondogatja- 1956 októberében és novemberében gyalázatosán visszaéltek Petőfi és Kossuth nevével. A nép szabadságharcának védelmezőjeként olyanok léptek fel és döngették mellüket, akiknek valódi célja a munkások és parasztok hatalmának megdöntése volt. A Magyar Néphadsereg katonái ezért, ezen a napon megfogadták, hogy esküjükhöz híven a szabad, független népi Magyarországot minden imperialista és minden reakciós belső ellenséggel szemben megvédik. A párt és a kormány útmutatása nyomán a varsói szerződésben vállalt kötelezettségének megfelelően becsülettel készülnek a szocializmus ügyének védelmére. Nincs ennél dicsőbb hivatás! Mint köztudomású, megyénk határainak nagy részé egybe esik hazánk és a baráti Csehszlovák Köztársaság határaival. Itt is, mint az ország más részeiben derék határőreink vigyázzák országunkat, éjjel-nappal őrködnek határaink sérthetetlenségén. Felelősségteljes feladataik megoldásában nemcsak a csehszlovák határőrizeti szervek támogatására, valamint saját politikai és katonai képzettségükre számítanak. Állandóan erősödő kapcsolatuk a polgári lakossággal olyan tényező, amely nélkül képtelenek volnának feladataik maradéktalan megoldására. És áll ez fordítva is. Az a támogatás, amelyet határőrségünk rendszeresen és egyre szélesebb körben nyújt a község lakóinak — gyorsabban viszi előre a munkát. így van ez Somoskőújfaluban, megyénk egyik legnagyobb határközségében is ... De nézzünk egy néhány példát. Ketten iszogatnak a falu egyik italboltjában. Szabó József kőbányász, meg egy idegen. A bor hamar feloldotta a nyelveket, s az idegen elmondotta, hogy szeretne átszökni a határon. Szabó József azonnal felajánlotta, hogy amíg leszáll az éjszaka, addig szállást ad neki... S amíg az idegen kialudta a bor mámorát, megérkeztek a határőrök is ... A kőbányász pedig nyugodtan hajtotta álomra fejét, megtette kötelességét. Egy másik alkalommal reggel fél nyolc tájban izgatott úttörők fogták közre a faluból' tejjel hazafelé igyekvő határőrt ... Nemsokára egy csapat sáros, feltűnően öltözőt, riadt tekintetű fiatalembert kisér99' tek be az Örsre. Az úttörőknek feltűntek ezek a faluban idegen emberek, s szimatjuk sem volt rossz. Határsértőket tettek ártalmatlanná. Hiába volt a huligán csoport méltatlankodása, hamarosan kiderült, hogy nem eltévedt túristákról van szó, hanem disszidálni akaró fiatalokról. Amikor 1957 elején a község apraja-nagyja ott munkálkodott a kultúrház építésén, a határőrök sem maradtak távol. A nehéz szolgálat után, a létszámgondok ellenére is, a hívó szóra csákánnyal, lapáttal, malteros kanállal a kezükben vállaltak részt a falu nagy megmozdulásából. A közös munka közelebb hozta egymáshoz a határőröket, meg a falusiakat. Számos jóbarátság szálai kezdtek szövődni ezekben a napokban. S csak tovább erősödtek a különböző sportversenyeken, a közösen létrehozott kultúrcso- portokban. Stefán György és Kovács László hatá.rörök maguk is tevékenyen részt vettek a csoport munkájában, gyakran szerepeltek. S a községi KISZ-szervezet megalakításában is ott van a határőrség szervező, felvilágosító munkája. Kedves vendégek ők az úttörő avatási ünnepségeken, ahová minden esztendőben meghívást kapnak. —x— Amikor az első szputnyikot fellőtték a Szovjetunióban, magasra csapott az érdeklődés a határőrök körében. Különböző kérdések hangzottak el, amelyekre helyben nem kaptak választ. Ezért meghívták a községi tanács titkárát, aki jóképességű rádióamatőr. A nagy érdeklődéssel kisért előadás maradandó emlék a katonák körében. Hasonlóan hasznosak azok az ismeretterjesztő előadások, amelyeket időnként a falu pedagógusai tartanak. A gyár és bányalátogatások is mind hozzájárulnak ahhoz, hogy derék határőreink állandó kapcsolatban legyenek a polgári élettel, ne szakadjanak el azoktól, akik rájuk bízták a fegyvert: a munkásoktól. A községben közösen rendezett ünnepségek, a határőrök tevékeny részvétele a társadalmi éleiben, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy megbecsült tagjai legyenek a falunak. Az a segítség!) amit. a nyári tűzvédelemhez, a község húsellátásának számlásához adnak — talán apró dolgoknak látszanak, de mégis nagyon jellemzőek arra a megváltozott viszonyra, amely ma néphadseregünk és dolgozóink között fennáll. —x— S talán még egyet... A Somoskőújfalui lányok fejet eddig már nem egy határőr kötötte be. Csak az elmúlt két évben öt határőr nősült a faluból. Az ilyen házasságok száma több évre visszamenőleg pedig meghaladja a 15-öt is ... A jelek szerint ez az egész — hogy úgy mondjuk — ..közvetlen kapcsolat” újabb házasságokkal erősödik a jövőben is... o—o így élnek, dolgoznak, őrködnek határaink felett határőreink. Havonta többezer ember határátlépési ügyeit intézik.. Gyorsan intézkednek, ha valamelyik okmány nincs rendben, megkímélik az utast, hogif azért ismét ne kelljen visszautaznia. Nem tartozik hivatalos munkájukhoz, de a határon átlépők, vagy azok hozzátartozóinak üzeneteit rendszeresen továbbítják. Nagy fontosságú munkájukban mindig az a tudat hatja, át őket, hogy a dolgozó népet szolgálják, hogy az a fegyver, amelyet a nép adott kezükbe, magasfokú felelősségérzetre kötelez minden katonát, minden határőrt... Teljesítették feladatukat A szeptemberi hajnali köd ellepi az Ipoly völgyét. A Börzsöny lankáiról sem hallatszik semmi zaj. Alszik a határ. Pihen a táj. A harmatos fűben két egyenruhás férfi, katona halad. Csizmájuk a harmattól már átázott, minderre azonban ügyet sem vetnek. Az egyik, a járőrparancsnok, egy pillanatra megáll. Sapkáját leveszi, megtörli párás szempilláját. Talán így jobb lesz a látás. Éles tekintettel kémleli a bokrok alját, az Ipoly partját. Semmi gyanús. Tovább indul. A két katona szótlanul halad egymás mellett. Bár a szolgálat végefelé tartanak már — egyik sem fáradt. Gondolatuk, ki tudja merre kószálhat. Talán a jó meleg ágyra gondolnak már? Talán az otthon jut eszükbe? Vagy a választottal folytatnak így gondolatban párbeszédet? Aligha. Katonák. Kötelességük, a határ védelme. A figyelmük erre irányul! A bokrokat kisebb tisztás váltja fel. A látási viszony — éppen a köd miatt így is nehéz. A járőrparancsnok hirtelen megáll. — Pszt... feküdj — súgja járőrtársának. S a két katona a harmatos fűvel olvad egybe. — Ha nem csalódom, ott a szalmakazalban van valami — tájékoztatja a másikat. — Lehet, hogy állat. Vagy más? — szól alig hallhatóan. Az óra másodperc mutatója szinte ólomlábakon halad előre. A mozgás megismétlődik. A két katona egy pillanatra sem venné le szemét a szalmakazalról. Még mindég nem biztos, hogy mi az. Ember-e, vagy állat. Mozogni nem lehet. Nem szabad, hogy felfedjék magukat. Kínos, izgalommal teli percek. A köppeny már átázott a harmatos fűtől. Semmi eredmény. — Én megközelítem a kazlat. Te fedezz. Fegyver használat csak jeladásra — adja ki a parancsot a járőrvezető, s máris kúszik előre. Óvatosan, minden nesz nélkül. Az idegek pattanásig feszülnek. A tizedes homlokán kidagadnak az erek, s hirtelen elkiáltja magát. A puska zá- várja is csörren. — Felszólítom azonnal hagyják el a kazlat. Igazolják magukat! S az éberség a gyanút igazolta. Feltartott kézzel, reszkető lábakkal, gyűrött, szalmás ruhában egy férfi és egy nő lép a járőrvezető elé. — Kérem az igazolványokat — szól erélyes, határozott hangon. Egyik szemével a feltartóz- tatottakat, másikkal az igazolványt nézi. Halkan olvassa: Semjén Mihály, 1926-ban született, Budapest, VII., Thököly utca 2 szám alatti lakos. Traktorvezető. A másik: Semjén Mihályné Budapest, VII. Thököly utca 2 szám alatti lakos. Tehát férj és feleség. Az igazolványok rendben vannak. Dehát mit keresnek erre — kora hajnalban? —szövi mindjárt a gondolatot. Ki nem (Békéi építő műn kán k éhvv (ívei mondott kérdésére máris választ kap. A férj kezd összefüggéstelen magyarázatba. — Kirándulók vagyunk kérem ... Este eltévedtünk, nem akartunk éjszaka a határon csavarogni... Ügy gondoltuk, hogy az éjszakát itt a szalmakazalban eltöltjük, s majd reggel hazamegyünk. Higyje el tizedes elvtárs, így volt, így történt. Dehogy akarunk mi disszidálni... A tizedes még ezeket a szavakat hallja parancsnoka jut eszébe. Hogy is mondotta ő: „Érezzék a felelősséget az államhatár őrzéséért, védelméért. Különösen az ellenforradalom óta a baráti Csehszlovákia felé próbálkoznak a disszidensek, diverzánsok, Kettőzött éberséggel őrizzék a Magyar Népköztársaság határát.” Éppen ezért az a feladat — szövi tovább a gondolatot, — hogy elő állítjuk a parancsnokságra. Azonnal határozott. —Igazolványaikat a parancsnokságon visszakapják. Kérem haladjanak előttünk. Semjén még próbálkozik- különböző magyarázatokat adni. összeszed hetet-havat, de- “ hogy akar ő a parancsnokságira menni, hiszen akkor vége. ? minden kiderül. A katona pedig a parancsot teljesíti. — Százados elvtárs N. S. tizedes, a Magyar Népköztársaság határának őrzésére kirendelt járőrparancsnok jelentem ... s átadja parancsnokának a feltartóztatott két személyt. Az igazság rövid időn belül kiderül. Semjén Mihály és felesége azzal a szándékkal közelítette meg a határt, hogy a hajnali, ködös időben disszidálnak. Erről beszéltek a náluk lévő térképek, a különböző nyugati országokba szóló ismerős és ismeretlen címek. Ohió államba igyekeztek ... A két katona a jól végzett munka tudatában tért pihenőre. Teljesítették feladatukat, éberen őrködtek a határra. És este, parancskihirdetéskor, amikor elöljárói megdicsérték a két katonát, felemelt fejjel szinte egyszerre mondották: — A dolgozó népet szolgálom!-So.-
