Nógrádi Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 35-42. szám)

1958-05-28 / 41. szám

4 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1958. május 28. II | ki tudja, hogy a dolgozó emberek milyen nehe­zen vesznek kezükbe ceruzát, aki tudja, hogy mennyire megküzdenek a fo­galmazás és annak rögzítése nehézségeivel, — csak az tudja igazán, reálisan érté­kelni azt az örvendetes tényt, hogy népünk szabadságiunk tizenhárom éve alatt nem­csak olvasó, hanem író nép­pé is vált. Erre kell gondol- , nunk, ha az irodalmi pályá­zatokra, így a mi pályáza­tunkra érkezett írásokat vesszük szemügyre. A bekül­dött írások nagy száma (82 pályázó 99 írást küldött be) mindenekelőtt azt mutatja, mily nagyot emelkedett né­pünk kulturális színvonala, mennyire megnőtt irodalmi érdeklődése, és emellett igé­nye. Hacsak röviden is számot akarunk adni az írásokról, mindenekelőtt arról kell be­szélnünk, ami azok közös hangja, ami konkrét megfo­galmazás nélkül is kiderül: az írást, az irodalmat nem pusztán gyönyörködtető vala­minek tartják, hanem a harc, a gondolat és véleménynyil­vánítás eszközének. Aki is­meri a leközölt írásokat, az­előtt nem szükséges annak bizonyítása, hogy az írások rendünk melletti egyértelmű harcos kiállásról tanúskod­nak. Ez a pályaművek legrokon­szenvesebb közös vonása. És itt kell szólnunk arról a ne­gatívumról, ami az efajta irodalmi véleménynyilvání­tásnál gyakorta megnyilvá­nul: ez a közvetlen eredmé­nyekre, hatásra való erősza­kos törekvény, az, amikor a politikum előtérbe kerülése az irodalmi érték rovására történik. Nem formai kér­dés ez, (egyébként a forma mindig kifejezője a gondolat­nak) az irodalom egyik alap­kérdése ez. Az írást, az ir- kálgaitást az avatja iroda­lommá, hogy a szerző nem dekralál, nem nyilatkoztat ki igazságokat, hanem az iro­dalom sajátos forma nyelvén ábrázolja az életet. Ábrázol­ja, jellemeket formál, hihe­tő, reális (mégsem banális) környezetrajzot ad, röviden szólva: irodalommá emeli a megelevenített világot. Még a legsikerültebb írásoknál is itt a probléma. A közvetlen hatásokra való törekvés sür­geti, hajtja az írót és ezáltal lesz felszínes a hatás — gyenge értékű maga a mű, vagy ahogy az írással foglal­kozók nem kis része mondja — az alkotás. Ezerszer elmondott igazság, pályázatunk is igazolja, csak az élmény melegétől tüzelt írások (ha a történet megfe­lelő megfogalmazást kap) ra­gadják meg az olvasót, hat­nak az olvasóra is az élmény ■erejével. Érdemes ebből a szempont­ból megfigyelni az írásokat. És itt ismét egy lényeges megállapításit tehetünk. Az írók legtöbb esetben nem „érdekes”, szokatlan, változa­tos históriákat mondanak el, amit másod, vagy harmad- kézből kaptak, a legtöbb írás azt tükrözi, hogy íróik saját élményüket írták le. Mégis az a benyomásunk, bogy nem egyéni, egyetlen emberrel előforduló történe­tek ezek, hanem sokunkkal előfordulhatott volna. A kis summáslány, Embernek len­ni, Tisztítatlan búza, Életem legdrágább feketéje című Írá­sok elég egyedi történetek, mégis megtörténhetett volna akár velünk is. A múlt rend­szer világát ábrázolják, azt. hogy mennyire elembertele- níti az embert a szolgaság. Hogy ez a nyomasztó élmény ■mennyire nem egyéni volt, igazolja az a tény is, hogy a beküldött írások csaknem fe­le a felszabadulás előtti éle­tet ábrázolja. , c^mdaLwii pállj ázatunk tanul s ágai \ lymódon ezek az írások irodalmi értékük mel­lett egyben szinte kor- történeti dokumentumok. Nem olyan írások ezek, hogy olvasás után bahúnyt szem­mel hátradőlhetünk székünk­ben, hogy átadjuk magunkat az irodalmi gyönyörűségnek, — de szükséges, értékes írá­sok. A felszabadulás előtti élet ábrázolása és a felszabadítás tényével foglalkozó írások mellett érthető módon a má­sik „nagy téma” ami igen sok szerzőt foglalkoztatott, ez az ellenforradalom döbbe­netes élménye. Ez is a már korábban szóvátett tényt tá­masztja alá, azt, hogy ma­radandó értékű írások csak úgy születhetnek, ha a tör­ténet az írónak is élményt jelent. Nos, az ellenforrada­lom ilyen volt. Hogy ki le­gyen a létszám, Pannika, Gyermekünk még lehet, stb. írásokból az izzik ki, hogy az ellenforradalom mennyire idegen a néptől, mennyire gyűlölt, mennyire abnormá­lis helyzetet teremtett és hogy az igaz emberek, ho­gyan álltak helyt a viharban. A sikerült írások közé, tartozik a Fél rum is, de fel­tétlen javára vált volna, ha az erőszakait eredetiség he­lyett még egyszerűbb és alapgondolata ideológiailag még tisztázottabb lett volna... S ajnálatos, hogy a mai élet ábrázolására vi­szonylag kevesen vállal­koztak, és akik igen, azok is nagyon küzdöttek a témával. Egyikét értékes, hasznos írás (Alkohol, Különös idegen. Csalódás) azonban így is szü­letett. Ezek az írások azt igazolják, hogy nem igaz az az aggodalmaskodás, hogy az anyag „érlelése” kizárja an­nak frissében való feldolgo­zását. A fenti írások az ak- tuál-irodailom létjogosultságát igazolják, azt, hogy a jelen történetét feldolgozó irodal­mi alkotások is lehetnek ér­tékesek, maradandóak. Nem tarjuk feltétlen szük­ségesnek, hogy minden mű­vet bírálat tárgyává tegyünk, nehéz is lenne majd száz írásról korlátozott beszámo­lónkban számot adni — a fenti kiragadások is önkénye­sek, mert a pályaművek igen sokhangúak. A szerelem áb­rázolása mellett találkozunk természetleíró, politikai írá­sokkal, jellemrajzzal és egye­bekkel. Műfajilag is igen vál­tozatosak az írások. Legtöbb­jük elbeszélés, akad egy-két szatíra, de küldtek be publi­cisztikai és naplószerű írá­sokat is. Ha már nem vállalkozha­tunk a pályaművek egyen­kénti értékelésére, néhány úgymond szakmai kérdésről feltétlen szólnunk kell: olyan kérdésekről, amelyek minden pályázó írását érintik és ez a hogyan kérdése, a megfor­málás mikéntjéé. Az írás rendkívül sokolda­lú, bonyolult munka. A pá­lyaművek szerzői kétségtelen a közlés hogyanjával küzdöt­tek meg elsősorban — lega­lábbis úgy gondolják. Pedig a forma nem önmagától jön — a forma kifejezője a tar­talomnak. Az írások legtöbb­jén végig vonul a gyors munka, az elmélyülés hiá­nya, pedig az irodalmi alko­tás, az önmagunkkal szembe­ni igénynél kezdődik, ott, hogy alaposan átgondoljuk magunkban az élményt, hogy az már gondolatban kitisztul­jon bennünk. A forma bizony­talansága, zavarossága nem valami természeti csapás — a kialakulatlan, zavaros gon­dolat tükrözése. A forma iránti túlzott érdeklődés se a formának szól — a tarta­lom, a gondolat hiányát, vagy silányságát igazolja. ülönösen a kisterjedelmű elbeszélésekre áll, hogy az írónak kerülnie kell minden kitérőt, fölösleges, a központi gondolatot nem tá­mogató, nem erősítő elkalan­dozást. Sajnos sokszor véte­nek ez ellen a pályázók. Te­letömik kis terjedelmű írásai­kat szereplőkkel — és a vé­gén szétfolyik az egész. Ilyen például az Amit nem lehet elfelejteni című, egyébként sokgondolatú és értékesnek induló írás. A bőbeszédűség másik véglete a helyezetek le- tompításával, a valóság le­egyszerűsítésével járó „tö­mörítés.” A Pálforduló szer­zője rendkívül fontos, napja­ink gondjaiból résztvállaló problémát ragad meg — a szövetkezetbelépés nem kis elhatározást jelentő tényét dolgozza fel — de sajnos túl­ságosan leegyszerűsítve az egészet. Az irodalom termé­szetesen az élet tényeinek rostálását is jelenti, de nem olyan megszűrését, hogy a végén kiábrándulunk az igénytelenség láttán. A szerkesztés, a művek megkampanálása megint olyan kérdés, amivel való, tudatos élés nélkül nem is képzelhető el irodalmi alko­tás. Az írások szembetűnően igazolják; íróik az élet sűrű­jéből jöttek, de legtöbbjük­nél hiányzik az irodalomel­méleti felikészülés, az alapos irodalomtörténeti tudás. Az e területen való tájékozódás kétségtelen pozitív irányba befolyásolja a pályázók ké­sőbbi irodalmi tevékenységét. Aki szegény, az a legsze­gényebb című írás talán a legtöbb irodalmi lehetőséggel induló mű. Nagyon lerontja azonban értékét, hogy a leg­drámaibb jeleneteket is hosz- szasan, és bántóan prózaian feloldva leírja azt. Tehát a nehezebb és egyben hatáso­sabb megoldás helyett az egyszerűbbet választja: ábrá­zolás helyett leír. Nagyon Szovjet vendégek Saigon A Népek Barátsága Hónap­ja keretében a salgói bánya­telepen jólsikerült előadással egybekötött gyűlést tartottak. Az ünnepségen jelen volt két szovjet elvtárs is. Az ünnepi előadás után a KISZ és út­törő fiatalok nívós kultúr­műsorral szórakoztatták a kö­zel 300 jelenlévő vendéget. Az előadás után a zene üte­mére a fiatalok és idősek egyaránt vígan ropták a tán­cot. K Felhívjuk az állami válla­latok és magánosok figyel­mét, hogy a Szécsényi Gépállomás megnyitotta GUMI JAVÍTÓ VULKANIZÁLÓ ÜZEMÉT Az alábbi méretű gumik javítását vállaljuk: 825X20-as 750X20-as 32X 6-os 600X16-OS 550X16-OS 525><16-os Valamint motorkerékpár külső és belső javítását, futózás nélkül. A fent em­lített nagyobb gumik futó­zását is vállaljuk, kivéve a 32X6-OS gumikat; Fizetési feltétel utánvéttel vagy inkasszóval. Gépállomás, Szécsény kár érte — értékes, szép írás lehetett volna belőle. Ha röviden is, szólni kell az írások nyelvéről is. Nyel­vi kultúránk igen alacsony színvonalon áll. Az a műgond, ami a nyelv választékosságá­ban, zeneiségében is meg­nyilvánul, jóformán alig-alig vehető észre még a legjobb írásokban is. Pedig az iroda­lom legfőbb anyaga a nyelv. Hiába nagyszerű a történet, hiába sikeres a mű szerkezeti megkomponálása, ha az építő­anyag — a nyelv — szegé­nyes, vagy bántóan pongyola és súlytalan. A nyelvi Kifeje­zés gazdagsága nélkül nem képzelhető el értékes irodal­mi alkotás. T ény, hogy azok a szer­vek, amelyeknek felada­tuk a megyében élő iro­dalmi tehetségek támogatása, ezeknek a szerveknek a leg­fontosabb feladatuk, módszer- beni, szakmai segítése, a kibontakozás előtt álló irodalmi tehetségeknek. Megítélésünk szerint a pá­lyázat meghirdetése helyes volt, sok olyan, az irodalom­mal aktívan foglalkozó tehet­ség került felszínre, akiknek támogatása olyan hasznos be­fektetés, ami mindenképpen haszonnal jár. A pályázat azt is megmutatta, hogy milyen nagy megyénkben az iroda­lommal aktívan foglalkozók száma. Ennek ismerete köze­li tervvé teheti azt az elkép­zelést, hogy megyénkben is szervezett formát ölt a me­gye íróival való foglalkozás és nincs kizárva annak a le­hetősége sem, hogy akár a közeli hónapokban létrejön, illetve létrehozzák a megyei írócsoportot. Mindent egybevetve: ezeket kellett elmondanunk irodal­mi pályázatunkról, illetve az abból adódó tanulságokból. Túrái Lajos Az egri Gárdonyi Géza színtársulat Jacobi Viktor Sy- bill-jével kezdte meg salgó­tarjáni vendégszereplését és a bemutatkozás egyenlő volt a dicsőséggel. Pedig egyszer az egri társulat Salgótarján­ban leszerepelt. Most azon­ban valami csoda történt. Nagyon tetszett a közönség­nek. Ebben eddig a fő érde­me Illyés Iloná­nak volt, kiben mind a négy al­kotó múzsái elem összpon­tosult. Hangjának csodás szépsége, megjelenésének baba-asz- szonyisága úgy belopta ma­gát a közönség szivébe. Part­nere, Szabadi József, csodálatoj hanggal rendelkezett, csak s játéka volt egy kissé dara­bos, de csak a bemutatkozás első felvonásában, utána el­tűnt, s ment minden mint s karikacsapás! A nagyherceg szerepében Antal Lászlc hangja és megjelenése impo­náló volt. Szinte azt lehetne mondani, meghódította a nők szivét! Somorjai Éva, Luká- csy Margitként tűnt fel úgy játékával, mint búgó hang­jával, ő meg a férfiakat hoz­ta transzba. Sarah — Fontos Magda, fontos volt a siker szempont­jából, mertg mint tán-| cos szub-l rett egyikei az országi legjobbja- fl inak, part-1 nerével I Varga Gyu-1 Iával, kinek 1 rutinos já-1 téka, vi-l dámsága, * talpraesett­sége állandó kacagást terem­tett a nézőtéren. A kormány­zó, Fekete Alajos kitűnően adta a régi cári Oroszország hatalmaskodó és mégis tér- det-fejet hajtó jókedvű szere­lemre vágyó öregurát. Pálffy György mint Borcsakov, sok­féleségével kacagtatta meg a közönséget. Erőss Irén a ha- jadonok vezetője, kis szerepé­ben is nagyszerűen alakított. A többi szereplők is tudásuk legjavát nyújtották. A zenekar mintha Sebes­tyén András dirigálásával többet nyújtott volna, mint Valentin Kálmánéval, bár a lemaradások okai nem a di­rigensek hibáiként róhatok fel, hanem az új tagok beil­leszkedésével, hiányosságával magyarázhatók, amit bizonyá­ra az újabb próbák ki fognak küszöbölni. A rendezésért gratulálnunk kell Vitéz Tibornak. Nagysze­rűen oldotta meg feladatát. A jelmezek, díszletek és a koreográfia egyaránt jók vol­tak. Az egész előadásról az az impressziónk, hogy ilyenben Salgótarján közönségének még nem volt része, s kö­szönjük az igazgatónak, Szől- lősi Gyulának, hogy ilyen pompásan állította össze tár­sulatát, s hogy ez a kiváló társulat eljött városunkba művészetét csillogtatni. A Sybill nagysikerű bemu­tatása biztosíték arra, hogy az Egri Gárdonyi Géza Szín­ház művészegyüttese a jövő­ben is ily nagyszerű, élmé­nyekben gazdag estét bizto­sít városunk és megyénk színházlátogató közönségének: ezek után érdeklődéssel vár­juk a csütörtöktől vasárnapig tartó előadást a „Csókos asz- szonyt.” Gyönyörű kivitelű egy- és kétszemélyes, önműködő epe- dás rekamiék, fotelek, székek raktáron készítőnél kaphatók. Szakács Ottó, Budapest, VI., Lenin körút 60, kapu alatt. Könyvjóváírással átveszünk állami vállalattól hitelesített nagymérleget (mázsa). Cím MEZÖMAG Kirendeltség. Ba­lassagyarmat. MUNKÁSOK ÉS TOLVAJOK A villanyszerelő műhelybe, Turóczi Lajos művezető kérésére új szakmunkást helyeztek. Nem egyszer ostromolta érte az igazgatót és a személyzeti osztályvezetőt, Cserge elvtársat, hogy emeljék fel műhelyének létszámát leg­alább egy fővel. Főleg olyankor ostromolta érte az igazgatót, s érvelt különféle dolgokkal, mikor az magához rendelte „reportra“ a foly­tonos üzemzavarok miatt. — Ez mégis csak tarthatatlan állapot — mondja az igazgató — sorban égnek ki a vil­lanymotorjaink és robbannak le az elektromos kapcsolók. — Hiába igazgató elvtárs, régiek már, meg az alkatrészek is ... Manapság olyanok, hogy egy-két nap, és fuccs neki... Tessék elhinni, nagy a terhelés. Nem úgy, mint a régi idők­ben, valamikor, ha az ember betekercselt egy motort, tíz évig is elszaladt. Tessék elhinni, nem győzzük, kevés az emberem, én meg nem lehetek ott mindenütt... Nehéz helyzetben vagyok... — No jó, nem bánom — egyezett bele az igazgató — ne mondja azt, hogy elzárkózom, vagy talán rajtam múlik, hogy nem akarok segíteni. De aztán elvárom a villany szerelő műhely dolgozóitól, hogy lelkiismeretesebb munkát végezzenek. — Kérem igazgató elvtárs, mindent, min­dent megteszek és köszönöm szépen, hogy meg tetszett érteni az én helyzetemet. Turóczi még gyerekkorában kitanulta a vil­lanyszerelő mesterséget és a rádió műszerész- séget. Az apja mellett lett szakember akkor, amikor még csak egy kis javítóműhelyük volt. De olyan jól ment nekik, hogy hamarosan meggazdagodtak és a kis műhely hatalmas villany- és rádió szaküzletté fejlődött. Alkal­mazottakat tartottak. A fiatal Turóczi pedig apja mellett henyélő, pénzpazarló, léha életet élt. Azonban a háború őket sem kímélte, ke­gyetlenül elbánt velük is. Az idős Turóczi — aki az üzlet tulajdonképpeni lelke volt —, a háború alatt gutaütéstől meghalt. így nem volt mit tenni az ifjú Turóczinak háború után, mint hogy valamilyen ésszerű dologhoz lás­son. A munka büdös volt neki. Mivel anya­giakkal rosszul állt, elkezdett spekulálni, gondolta és remélte, hogy: „majd csak visz- szajön az a régi jó világ“. Rádiókat adott, vett, feketézett élelmiszerekkel, még a valutázást is megpróbálta; azonban a törvényes rend ezektől a lehetőségektől is megfosztotta és így visszakényszerült az eredeti szakmájához, ter­mészetes más formában, mint apja korában, valamikor régen, így lett először üzemi vil­lanyszerelő, majd később művezető. Egy reg­gelen, amint Turóczi a műhelybe ment, már várta őt egy nyurga, sápadtképű fiatalember. — ön Turóczi elvtársi — kérdi a sápadt­képű fiatalember köszönés nélkül. —En igen. — És bemutatkozott: — Turóczi Lajos, villanyszerelő műhely művezetője va­gyok. Kihez van szerencsém? — Dani József villanyszerelő vagyok, ide lettem helyezve ... — Ah, maga az új ember, örülök neki. — S közben tetőtől talpig végigmérte Danit. — No jó, fiatal barátom;' ismerkedjen meg a műhely dolgozóival. Igaz, hogy nem vagyunk sokan, azonban nagyon jó kis kollektíva, biz­tos jól fogja magát érezni köztünk. Jöjjön, majd bemutatom. Turóczi kétszer-háromszor összecsapta a te­nyerét, mint azt a cirkuszigazgató szokta, mikor artistáit porondra hívja, mire a két villanyszerelő társa odafigyelt és magához in­tette őket. — Bemutatom új barátunkat, új munkatár­sunkat. Legyetek hozzá kedvesek és vezessé­tek őt be az itteni dolgokba ... Turóczi még ezeket a szavakat mondta, folyton az járt az eszébe: „vajon milyen lesz ez az új pancser, nem sokat nézek ki belőle.“ Dani az első műszakon keresztül szalmát sem tett, csak csendes szemlélője volt annak, amit főnöke és a másik kettő műveltek. Tu­róczi egy hatalmas lemezjátszós rádiót szerelt, a másik kettő pedig körülötte sürgött-forgott, akiknek főnökük állandóan parancsolgatott. Hogy most ezt hozd ide, ezt fogd meg, ezért szaladj el a raktárba. Ez Danit szörnyen bosz- szantotta. Dühös volt azért, mert őneki nem parancsolt semmit, nem adott neki semmi munkát, már azon gondolkozott, hogy ha ez így megy, szól a munkaügyi osztályon, hogy ő ott nem marad tovább, ezen a helyen, az ő lelkiismerete nem olyan, hogy hiába felvegye a nyolc forintos órabért. Másnap egy alkal­mas pillanatban, mikor a másik két villany- szerelőt Turóczi elküldte valahová, Danit ma­gához szólította: — Ért a rádióhoz? — Nem értek, én villanyszerelőnek tanul­tam. — Kár' (Folytatása következik) Megkésve a Sybillről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom