Nógrádi Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 26-33. szám)

1958-04-03 / 26. szám

1958. április 3.

NÓGRÁDI Népújság

11

és MA

Ma modern biztosítás védi a legdrágábbat, a dolgozó embert

Ma szállítószalagok, rakodóképek sokasága a munkatárs

i IGAZI TAVASZ

H “T~ avasz volt akkor is, de milyen tavasz ... Eltakarodott már a hó, friss szél bujkált a csupasz j|£ák ágai között, megzörrentve gnéhány fennrekedt száraz le- svelet. Aztán pajkosan tovább jgsuhant, hogy elvigye a hírt, a stavasz jöttét távolabbra is, s mindenkihez.

g A kis csapat — mert ott volt IjGöröc-puszta valamennyi cse- Ü léd je — kinn ácsorgott, topo- Igott a Szikkadt barna földön. sRék József ahogy ott szegé- snyes gúnyáját összefogva áll- Idogált. csak lassan hitte el, =hogy valóban igaz, ami körülötte történik. Micsoda nagyot =fordult egyszerre a világ! Teg- gnap még cseléd volt, ma meg ghét teljes hold tulajdonosa. — jiMert ennyit állapított meg ne- i§ki a bizottság. Mi mindent teurem majd az ... gondolta Rék s.Tózsef, majd elmosolyodott, s gpeickesen kihúzta magát. Ki- pmondhatatlan boldogságot érszett.

g Mert cseléd volt .Rék József, sannyira elesett, földhözragadt Uszegény, hogy portájukon egy jgárva tyúkot nem talált az em- |ber. így élt nagyapja, az apja =is, miért lett volna más az ő sélete? Napszámba járt, hogy Hapja keresetét pótolja. Tizen- ghét éves volt, hogy az öreg el- §§halálozott. Jóformán fel sem gszáradt az érte ejtett könny, a §| gyerek dolog' után nézett. — ^Vándorlása során elvetődött. sGöröcre. ahol Kovács Lajos selé merészkedett. Igaz, az ura- gdalom papi birtok volt, de jghogy Kovács bérelte, őt tekin- ||tették gazdának, s — Nagyságos űr — kezdte Hmondókáját alázatosan, ahogy gerre tanították — meghalt az |§apám ... beállnék helyette, ha glehet... mert tetszik tudni =a kenyér az kellene... n — No, jól van — szólt nagylelkűen Kovács — ismertem siói az apádat, téged is..; gMaid legalább embert faragok Übelőled. De a kommenciód =csak háromnegyed lesz. g — Nagyságos úr — próbálkozott a gyerek, mert hiány- szőtt az a negyed kommenteió, ghiszen rajta kívül még négy ngyerek maradt otthon özvegy gédesanyjával — elbírom én a gfelnőtt munkát is — s bízonv- gságul előre lendítette két erős skarját.

H — No, hogy azért segítsek Uraltatok — mondta Kovács =nagvlelkűen —hozd be az §j öcsédet is. kap az is egy fél gkommenciót.

H Otthon aztán elmesélte, mire sjutott a gazdával.

— Mit csináljak Józsink — töprengett az öccse. — Hatan vagyunk, enni meg kell.

összerakták hát szegényes cókmókjukat, a sublótot, a két ágyat, meg az apró szentképeket, rá a szekérre. Ruhára nem volt gondjuk, hiszen azt az egyet mindig magukon hordták. S a két ökör a szekérrel komótosan elindult Göröc felé. Lassan-lassan elmaradoztak mögöttük Kelecsény házai, a Buttler birtok, és hogy a nap késő délutánba hajlott, megérkeztek új otthonukba, új cselédnek Göröcre.

*

Hét holdat kaptak 45-ben. Kettőben még az őszről vetés maradt, nem is kellett csak kukoricát, krumplit vetni. De az aztán keserves volt. Hiányzott a ló, szerszám sem igen akadt, várni meg nem volt mire. Neki állt hát az egész család kapával. Egy álló hétig törték a földet, míg annyira haladtak, hogy 600 négyszögöl kukorica és krumpli vetésük lett. Mert bizony éhes hassal nehezen ment a munka.

A kenyérkével meg mi tagadás, szűkösen voltak. Volt is öröm, amikor bátyja — akinek közben sikerült szereznie egy rossz lovat — hazahozta a termést, az elsőt, amit igazán magukénak mondhattak.

H

a kevés is, mégis csak a miénk — mondta elpityeredve az édesanyja.

— Majd jövőre, ne féljen édesanyám, akkor már jobb lesz — bátorította őt fia —, ha másként nem, felesbe is megszántatjuk a földet...

Már 1949-et írtunk, amikor az egyik napon vendég érkezett Göröcre. A jövevény Gál- csik István volt, a kommunista párttitkár, s arról beszélt az embereknek, hogy most már övék lett a föld, maguk gazdálkodnak, de iga, szerszám nélkül, egyedül gyenge a paraszt. Próbálják meg közösen a termelőszövetkezetben. Segít az állam, nem kell majd felesbe szántatni.

így alakult meg a Lőrinc- pusztai Dimitrov Termelőszövetkezet cselédekből, kiknek a sok-sok munka után sosem futotta többre, mint amit megettek ... De összefogva a környező puszták cselédei óriási munkával, erőfeszítéssel megváltoztatták életüket. Pedig nehezen indultak. Egy pár ökörrel, s egy pár lóval kezdték. Azután eladták az ökröt és egy pár lovat vettek helyébe. Hitelt kaptak az államtól,

hogy megindulhassanak. Ha meg egy családnál fogytán volt a kenyérnek való, a terményforgalmi vállalat adott kölcsön. S hogy Érsekvadkerten erősödött a gépállomás, az segített szántani, vetni. Azok'a hármas kisgépek voltak összekapcsolva és Varga Miska oly ügyesen dolgozott velük, hogy öröm volt nézni. Megforgatta az a földet istenigazában. Micsoda búza lett benne. Az egyéniek nem győztek csodájára járni. Nem volt ember, aki szónélkül haladt el a tábla mellett.

— Ez aztán búza, csak tudnánk, hogy mit csináltak vele — mondogatták.

De azért az újat megszokni, szeretni nehéz volt. Mert nem ment minden úgy, ahogy először elképzelték. Amikor Rék József is a 700 forinttal hazaállított a zárszámadásról, bizony csak kifakadt az asszony elkeseredésében.

— Hát ezért dolgoztál egész esztendőben? — kérdezte. — Amondó vagyok, változtass a sorsunkon, mert így nem élünk meg. — De hiába volt az asz- szonyi szitok, Rék József hajthatatlan maradt.

— Én bizony már csak itt maradok — jegyezte meg csendesen. S dolgozott megfeszített erővel tovább. A termelőszövetkezet pedig mindjobban gyarapodott. Dohányt, dinnyét termeltek, így a tagoknak nemcsak a kenyeret biztosították, de pénz is jutott bőven. Az 1954-es esztendő már egész szépen zárult. Gabona, burgonya, kukorica, minden került. Örült is az asszony.

— No, csak nem hiába dolgoztál ... — mondotta. Azon túl már nem említette többet, hogy hagyják ott a termelőszövetkezetet. Tavaly már 22 700 forintot kaptak a közös munka után. Csak gabonából több mint 17 mázsát vittek haza. De ezen kívül háztáji földjük is termett, hízó is került. Nem gond az asszonynak az ebéd, a vacsora. Csak befordul a kamrába, azt főz, amihez éppen kedve van.

— De ha rám hallgattál volna — fordul emberéhez — kettőt. is vágunk. Mert volt termés, hizlalhattunk volna. Nem azért, mintha nem lenne elég. de elfogyott volna a másik is — teszi még hozzá.

M

ost már csak az új házak hiányoznak a pusztáról, de azok is elkészülnek majd módjával. Nehéz volt az alakulástól eljutni idáig', de megtették az utat. Lassan tíz esztendeje lesz már ennek. A puszta ugyan még a régi képét mutatja, apró cselédházak sorakoznak, még apróbb ablakokkal. De a földes szobákban már modem bútorok, s szőnyeg fut a földön. Azt mutatja. az itt élő emberek élete óriásit változott. Rék Józsefék szobájába is új bútor került, pedig amikor összekerültek., deszkából összetákolt ágyon aludtak. Most meg ha leszáll az est, a szobában villany világít, rádió szól. Rék József any- nyira megszokta már, hogy ezzel ébred, ezzel fekszik. Nevetve mutatja a hosszú spárgát, me’y a rádiótól egészen az ágyig ér. Ha elálmosodik, csak egy húzás, és elcsendesedik a szoba, átveszi birodalmát a csendes tavaszi éj.

Mert tavasz van most is, mint akkor, amikor Rék József igazán emberré lett. Emlékeztető, igazi tavasz...

Vincze Istvánná

Rossz Pétiké fölmászott a tetőre. Tudjátok-e, milyen baj lett belőle?

A háztető megázott,

Peti lekarikázott,

Peti a kórházba elkoesikázott.

Peti mondta: Jaj, jaj, jaj!

Orvos mondta: Ugye baj?

Peti fiam mész-e még a tetőre?

Nem, nem, nem, nem, nem soha! Nem megyek én fel oda.

Nem leszek én a mászásnak bolondja.

— ász

3O0000000000000O0000Q00txxXyyxyyx?Q0ryvvvVMQQOOO0O0GO0^>00000000000000{^^

dett egy papírra, majd borítékba tette és átadta az öregnek, majd azt mondta neki, hogy adja át az ispán úrnak. Meg annyit mondott Pali bácsinak az elnök, hogy majd beszélni fognak a nagyságos úrral. Az öreg Alagi felbuzdulva ezen a hihetetlennek tűnő gyors intézkedésen köszönve jött ki az épületből és csodálkozva indult útjára. Sietett haza, hogy megvigasztalja a feleségét; lesz kenyerük, ne aggódjon miatta. Az az egy azonban egész úton nem akart a fejébe férni, hogy igazat adtak neki az urak.

Amikor hazaért és elmesélte feleségének, hogy mit végzett, Mariska néni valóban megnyugodott egy kicsit, de azért azt mondotta a férjének, ha meg is kapjuk a búzát, maradjál te csak itt azért dolgozni, ne menjünk sehová. Pali bácsi nem szólt semmit, csak fejebúbját vakargatta. Nem nagy kedve van az embernek már maradni, ha már egyszer elküldik, gondolta az öreg és aludni tért.

Másnap korán reggel még mielőtt munkakezdés volt, Pali bácsi már ott állt az iroda előtt és várta az ispán urat. Amikor az megérkezett, átnyújtotta a részére küldött zárt borítékot és követte az irodájába az ispánt.

Körülbelül tíz percet kellett várnia, amíg rákerült a sor, mert közben a nagyságos úr inasával folytatott beszélgetést. Ezt követően behívta magához az irodájába, majd felbontotta a levelet és elolvasta annak tartalmát, közben hümmö- gött, hümmögött, csóválta a fejét és újra hümmögött, hol Pali bácsit nézte, hol pedig újra a levelet. Rövid hallgatás után megszólalt.

— Pali, (soha nem szólította még keresztnevén) tudja mit, legyünk mi jó emberek, megkapja tiszta búzából a járandóságát és még 50 kilóval többet is mérek, maga pedig

dolgozzon tovább.

Az öreg nem akart kötélnek állni sehogyan sem. Az ispán egy napi gondolkodási időt adott neki, hogy megbeszélhesse feleségével az ügyet; Ebben maradtak mind a ketten. Amikor Pali bácsi elköszönt és ki akart lépni az iroda ajtaján, az ispán még utána szólt:

— Mondja meg a feleségének odahaza, hogy 100 liter tiszta búzával és ötven ölnyi krumplifölddel kap többet.

Az öreg kocsis nem akart hinni a fülének és így nem is szólt semmit, csak bólintott, majd kilépett az ajtón. Ahogy ment hazafelé, gondolkozott: ugyan, mit írhatott a bíróság elnöke abban a levélben az ispánnak, hogy ilyen nagylelkű lett vele szemben, hiszen tegnap még egy kanál vízben megfojtotta volna, úgy haragudott rá.

a feleségének elmondta az ispán ajánlatát, az asszony szinte felkiáltott örömében. Egész jjel könyörgött férjének, hogy

Odahaza

maradjon, ne menjen sehová, az öreg azonban még mindig

csökönyös volt. Már hajnalodott és nemsokára indulnia kellett, a lovakat ápolni, amikor végre meggondolta magát, és mert szerette feleségét, családját, meg féltette a bizonytalanságtól őket, hát megígérte asszonyának, hogy maradni fog.

El is indult nemsokára és rendbetette lovait, elkészítette a kocsit, majd elment az irodához és amikor az ispán úr bejött, köszöntötte, maid annyit mondott neki, hogy a felesége beleegyezett, hogy itt maradjon. A világért sem mondotta volna azt, hogy ő gondolta meg a dolgot és határozta el magát arra, hogy itt marad. Ennél sokkal büszkébb és önérzetesebb volt.

— Hát tudja mit, Pali — felelte az ispán — menjen és lásson munkához minél előbb, a kommenciót pedig holnap ki fogjuk mérni magának és el is viheti mindjárt a malomba. A krumpiiföldet meg az Akácos patak felőli részen, ha lesz rá egy kis idő kimérjük.

kalapját megpöccintve indult el az istálló felé, hogy folytassa a már két napja abbahagyott munkáját. A kocsis- és cselédtársai már alig várták, hogy kimossák magukat Pali bácsinál, amiért cserben hagyták őt a mérésnél. Még nem is ért az istállóhoz, máris összeszaladtak, vagy ha- tan-heten és ott állottak egy csomóban, amikor az öreg belépett. Voltak olyanok, akik szégyenükben nem is mertek mutatkozni és inkább elhúzódtak a lovak közé, hogy ne is találkozzanak vele.

Pali bácsi amikor belépett — lelke mélyén ugyan bűntudattal — kalapját megemelve köszöntötte társait még meg sem állott jóformán és Sajó Ferenc máris meg akarta kezdeni a mosakodást, de Pali bácsi már az első szavainál erélyesen leintette és így szólt:

— Hallgas, ne beszélj — majd ő folytatta. — Ha nem tudnátok, hát most tudjátok meg, azért vagyunk mi szegények, mert gyávák vagyunk. Ez az egész, oszt ne folytassuk. — Szótlanul, szégyenkezve széledtek el, ki-ki a maga dolga után.

Pali bácsi megkereste a két lovát és miután megveregette mindkettőnek a nyakát, rájuk rakta a szerszámokat. Már a másik szerszám haslóját csatolgatta be, amikor ismét ketten- hárman, majd még többen szállingóztak oda köréje, úgy, hogy a gazda észre ne vegye. Nem hagyta őket nyugodni a lelkiismeret, hiszen nem tudtak meg semmit cserben hagyott társukról. Most is azért jöttek oda, hogy érdeklődjenek és azt is meg akarták tudni, hogyan maradt vissza Pali bácsi.

Az öreg először kedvetlenül felelt és így szólt:

— Ne beszéljünk erről. — Dehát nem tudott mit tenni, mert mind többen gyűltek köréje és faggatták. Pár szóval elmondotta az egész ügyet, majd hozzátette még azt is, hogy csak a családja és felesége miatt maradt itt, meg aztán.;:

Pali bácsi

Amikor a többiek meghallották, csak néztek egymásra Par perc is beletelt, mire feloldódott nyelvük, de akkor azután mondták, meg sem várva, hogy az egyik befejezze a mondókáját, máris belekezdett a másik. Atkozták magukat gyávaságukért.

— Ezek vagyunk mi, a kutya úristenit, látjátok, ezek, senkik! — kiáltotta elkeseredetten, majdnem sírva az öreg Kiss Lajos, — hogy is tudnánk már boldogulni, ha még azt is gyáván magára hagyjuk, aki a mi ügyünkben emel szót. Ha mind azt mondtuk volna, hogy tisztított búzát fogadunk csak el, akkor mostan mindenkinek erős 30 liter liszttel több lenne a zsákban, nem azzal a negyvenöt ocsuval, amit vissza adott a malom.

— De én csak azt mondom, hogy nem is érdemel többet egyikünk sem, addig, amíg széthúzunk — folytatta az öreg Kiss reszkető ajakkal és könnyes szemekkel. Majd Vékony Sándor nevű tehenész vette át a szót. Azon ami elmúlt, nem kell töprengeni, az csak arra jó, hogy tanuljunk belőle. Nemcsak most jártunk már így, hanem nagyon sokat, de nem vettük úgy észre, mint mostan. Keveset gondolkoztunk a magunk igazán, meg a magunk nyomorúságának okán. Most: aztán láthatja mindegyikőtök, hogy mi az oka. Itt van előttetek a mostani példa. Akárki ellen, még az urak ellen is. aki ki mer állni a maga igazáért, az ha előbb nem, de utóbb győzni fog... Aki viszont gyáva patkány módjára elbúvik, vagy mint egy megvert kutya szűkölve húzódik félre, az vesztett, meg aztán az ilyen veszteni is fog mindig az életben. Csak emlékezzetek vissza, mikor az erdőben az irtást csináltuk, ott voltak azok a nagyon öreg óriási tölgyfák. Már körül kidaraboltuk a gyökereit, meg a nagy kötél is rajta volt. Egy kis pihenőt tartott, majd folytatta;

— Én jól emlékszek rá, hogy az egyik markos fiatalember megfogta a kötelet, hogy majd kidönti. Hát meg sem tudta mozdítani egyedül. Odamentünk még vagy négyen, öten, de még az is kevés volt. Hát hívtunk még a szomszéd csoportból is embereket. Mikor aztán így kilencen-tízen nekirugaszkodva meglóbáltuk vagy háromszor, csak reccsent egyet, aztán úgy kidőlt, mintha ott sem lett volna.

mostan csak szerencséje volt, hogy egyedül a maga részit kikaparta, de már ahhoz ő is gyönge volt, hogy a másokét is kiássa. Higyjétek el, nem volnánk mink szegények, ha minde- gyikőnk olyan ember volna, mint Pali, s akkor sokkal erősebbek volnánk mindenféle úrnál; Szegény apám is azt mondta, hogy sok lúd disznót győz, hát akkor a sok szegény minden urat legyőz. KOVÄCS PÁL

Maginak

Ma gépi fúró teszi könnyűvé a munkát a föld mélyén