Nógrádi Népújság. 1957. december (2. évfolyam. 96-104. szám)

1957-12-11 / 98. szám

1957. december U. NÓGRÁDI Népújság „Leckét kaptak szerénységbűi“ Amikor a világ közvélemé­nyét az foglalkoztatja, nogy az amerikaiak „Vaagurű” raké­tája kuovésének pinanatáoan nem igyekezett a világűroe, hanem az ouacsódített nagy nyilvánosság íegnagyoob ször- nyűitödesere felrobbant, a nemreg lefolyt Hruscsov elv­társnak, Hearst Considine és Conn.i anionaai ujja^uo.vK<il folytatott beszélgetése jut az einuer eszéoe. Consiaine megkérdezte Hrus­csov eivtarsat: Hruscsov úr Amerikára óriási hatással vol­tak a mesterséges holdak... segít-e majd Oroszország Ame­rikának mesterséges hold fel- löveseDen...? Hruscsov: Szíves örömest. A ueszéigetés aztán odaveze­tett, hogy az amerikai újság­írók — noha egyenes szándé­kukat nem aaaíjdk kétségbe vonni — a Szovjetuniót ver­senyre hív ián. a rakéta kilövé­sében. Hearst feltette Hrus- Coov eiVtiu'buaK a áciüest; on nyuván mar a*ig varja miikor oldjuk meg ennek első részét, minor ánuuiik eto randái. Hrusesov elviárs erre azt vá­laszolta: Úgy vélem, hogy vé­gül is cloai.itanak interkonti­nentális ra&etát bár ez nem könnyű — majd így folytatta — az amerikaiak azt hittek, hogy uepteienek vagyunk meg­alkotni az interkontinentális iranyunato rakétát es téved­tek. Hearst elismerte: Tökéle­tesen így van. Igen, az amerikai politiku­soktól mar megszokott föie- nyességgel nem egyszer kijelentették: a Szovjetunió kcpleien az interkontinentális rakéta feluocsajtására. Persze egeszen másként történt. A Szputnyik 1. Szputnyik II. kering az űrben. Na es a fölé- nyeskeuok ma : New-rork Hé­ráid Tnoune írja: Már az is eiegge furcsa érzés voit, ami­kor csak a késedelem miatt folyt az élcelődés. Peníeken azonban az ügyes alt A.hunok népe azt sem tudja sírjon-c. vagy nevessen . . . Hat sirjon-e, vagy nevessen .' Nem akarunk kárör vendok lenni, de megvan az okuk az ilyetén való kerdesíeuevesre. Az amerikai nép így nyilatko­zott a Washing tonnán járt V. Burovszkij szovjet újságírónak. Egy taxisofőrrel beszélgetve az ezt mondta neki: Az önök műholdja felnyitotta a sze­münket. Mert minden ameri­kai látja, milyen élenjáró or­szág lett az egykor elmaradt Oroszországból. Elgondolkod­hatnak ezen a Capitóiiumban. El is gondolkodtak. Amilyen erővel csak tudtak hozzálátták a mesterséges hold fellövésé­hez. Nos nagy igyekezetükben arról sem feledkeztek meg, hogy rettentő nyilvánosságot oiziosítsanak a nagy pillanat­nak. A televíziótól kezdve a külföldi sajtó tudósítókig és a tudomány embereitől hem- zegett a környék. Am nem si­került. A hoídacska nem ment fel, hanem kilövése pillanatá­ban felrobbant. Nem lett halálos áldozat, de az amerikai kormány „maga­biztos" tekintélyén halálos seo keletkezett. Mert mit mond a világ. Ezek közül idézzük a franciákat: Az Auróra meg­állapítja lecket kaplak a sze-, k renysegből. Majd Uuiles felé1 lordul: Nehezen akadályozhat- 1 ja meg, hogy gúnyos nevetés j szálljon Ónok felé. A Figaró pedig így ír: Al kudarc kegyetlen és ha az em­ber meghallgatja mit beszél- j nek Mannetten utcáin épp úgy | mint az ENSZ folyosóin, meg­értheti, a washingtoni kormány vereseget szén vedelt, mind nemzeti, mindpedig nemzet­közi síkon. Ez esetben bizony a francia — különben reakciós — sajtó nagyon tárgyilagos. Es most ismét térjünk visz- sza Hruscsov elvtárs és Hearst es társai beszélgetésére. Con­sidine azt kerdezte, amikor a mesterséges holdra vonatkozó szovjet segítségadást kérte az Egyesült Államok részere: S ez magában foglalná-e ada­tokat arról a rakétáról is, amely feilőte a mesterséges holdat (náluk ez robbant fel szerk.), valamint arról a hatal­mas erejű fűtőanyagról, ame­lyet felhasználtak? Hruscsov: Természetesen, ha megegyezünk a leszerelés kér- deseoen...az ilyen rakéták gyártási titkairól mi csak ak­kor beszélhetünk, ha Önök megszüntetik a hidegháború állapotát és országaink kizáró­lag békés versenyt folytatnak egymással. Hogy mit tesznek az nem kétséges. A hidegháborút vá­lasztják. Mindenesetre most rajtuk nevet a világ. Ám le­helne másként is. Ez az a kettőméter nyolcvan­centis muskátli, amelyet Lu­kács Antalné nemti asszony nevelt fel. A muskátli ötéves, méretei csodálatba ejti az egész környéket NHGY KÜLFÖLDI MEGRENDELÉSEK KARÁCSONYRA Lakccnkétot tartott az ingatlankezelő vállalat Vasárnap délelőtt szokatlan ben a vállalat hibáján kívül esemény színhelye volt a sal- gótarjani városi kulturnáz. Az ir.gauankezeió vállalat meg­hívására. panaszos lakók keresték fel, hogy eisőizben köz­vetlen ueszeigetes formájá­ban öntsek ki szívüket és kérjenek problémáik meg­oldásához segítséget. A mintegy 1500 érintettből alig hetvenen jelentek meg. A távolmaradás oka nem a szervezés manya volt, hiszen töboszaz megnivót küldtek ki a lakosság értesítésére. Hogy vártnál kevesebben jelentek meg azt mutatja, a panaszok csökkenőben vannak. De a kisszámú lakók is hasz­nossá tették az értekezletet. Megueszeitek, nogy ezentúl negyedévenként rendszeresen megtartják a lakoankétot, ezen beszámoltatják a válla­latot a panaszos ügyek kivizs­gálásának eredményéről és el­mondják legégetőbb problé­máikat. Természetesen a másik fé. az ingatlankezelő vállalat is segítségért fordult a lakókhoz panaszai ügyében. Felhívta a lakosság figyelmét a lakások és azok környéke tisztántartá­sára és egy kis megértő türe­lemre, amikor olyan ügyek Intézéséről van szó, amely­Kótetoi Népújság A TE LAJt'UO, olvasd, terjeszd! nem sikerül időben orvosolni a panaszokat. AZ ADÓFIZETÉS VALLJUK MEG, még a gondolata sem tu­dott magának népszerűséget kivívni, hiszen az embfereket zsebbevágóan érinti. De mind­ennek ellenére, amióta fenn áll az államrend, mindig volt és lesz. Kétségtelen az adófizető polgárokban ezt a bizonyos adófizetéstől ide­genkedő magatartást a múlt rendszerben az adóban befizetett összegek a dolgozó népre haszontalan felhasználása váltotta ki. Az ak­kor befizetett adóból kévés adófizető polgár látott viszont valamit. Ezzel szemben látta a felső tízezrekhez tartozó, magasrangú állami hivatalnokok fényűző életét. Tudta, hogy azok az ő pénzéből élnek olyan fényes életet. De az egyszerű dolgozó ember mindezzel szem­ben teljesen tehetetlen volt, maradt tehát: ahol tudta, kivonta magát a fizetésből. Érinteni kellett ezt, hogy érthetőbb legyen; ma merőben más a helyzet. Csupán az maradt azonos, hogy adót ma is fizetni kell. No, de ki meri azt állítani, hogy ma az adófizetés nem térül vissza? Bármelyik községbe benézhe­tünk, új iskolákat építettek. Ha iskolát nem, akkor óvodát, kultúrházat, hidat; utat, vagy villanyt vezettek és sok minden mást. Ezeket az állam, mint jó házigazda, gondosan el­osztva az adóból — igaz, csak kisebb részben, mert a nagyobbat a saját jövedelem forrásai­ból, a nagyüzemek munkájából nyert része­sedésből stb — fedezi. Ezért nem ésszerű ma, még ha kellemetlen is — elfordulni az adófizetéstől. Napjainkban pedig egyenesen erkölcstelen. A forradalmi munkás-paraszt kormány igen­is megértette, hogy az előbbi években olyan szükségtelen korlátok közé szorították az adó­fizetőt, hogy annak kifizetése nehéz gondokat okozott. Itt a jövedelemforrás begyűjtéssel való korlátozására gondolunk, történetesen a parasztoknál. De az iparos embernél, mun­kájuk anyaghiánnyal való megkötése is pél­dának állhat. Ma már ezeket a kormány mind feloldotta. És a statisztikai számok elmond­ják, hogy ebben az évben megyénkben törté­netesen a parasztságnál, az államnak eladott gabona után a jövedelem 87 millió forint volt. Ez az állami felvásárló szervek által kifize­tett összegből vált köztudomásúvá. Ide, fel­jegyzések hiányában a szabadpiaci jövedelem nincs hozzászámítva, ami egy általános becs­lés szerint eléri a 90—100 millió forintot. Te­hát mintegy 180—200 millió forintos évi jö­vedelemről lehet nálunk beszélni. Nem pon­tos becslés ez, mert lehet hogy valamivel ke­vesebb, de lehet hogy valamivel több. A tény azonban az, hogy ez évben igen jól jövedel- mezett a parasztság. ilyen gazdasági fellendü­lése után — amit feltétlen a forradalmi munkás-paraszt kormány intézkedései ered­ményének lehet tulajdonítani — elvárja és jogosan: teljesítse mindenki kötelességét, ne maradjon el senki az adófizetéssel. Legalap­vetőbb erkölcsi kötelesség ez. Nem vészharangot akarunk kongatni, de bizony megyénk az országos eredményekhez hasonlítva az utolsó negyedévben elmaradt az adófizetéssel. Úgy számolják, körülbelül utol­só, utolsó előttiek vagyunk. Felvetődik a gondolat, miért? , Nógrád megye parasztsága talán az elsők között volt, aki megértette, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány az ellenforradalom az ellenforradalom felett nem arat győzelmet, visszatért volna a földbirtokrendszer. Ez pe­dig megfosztotta volna földjétől a parasztot. Ezzel egyetlen dolgozó paraszt sem ért egyel. De a lemaradásnál ne is a parasztságban ke­ressük feltétlen a hibát. Az adófizetési rendszer — feltétlen előnyö­sen — ez évben bizonyos kiigazításokon ment át. Történetesen nem a járásnál, hanem a községnél intézik az adófizetést. Ez magával vont új emberek beállítását. Ezek nem értik még a munkát, nem ismerik eléggé az adózót es nem ritkán népszerűtlennek tartják fel­szólítani, ha valaki elmarad a fizetéssel. AZ ADÓÜGYI EMBEREKNEK ismerni kell A PARASZTSÁG A Terimpex Vállalat az idén is nagy külföldi megrendelése­ket kapott karácsonyra a ma­gyar baromfifélékből, s miután a hazad lakosság bőségesen el van látva, jut más országokba is. Karácsony előtt az olaszok megrendelésére pulykát, a né­meteknek és az osztrákoknak libát, pulykát és halat szállít a vállalat. A németek még lőtt vadat is rendeltek. A cseh­szlovákok és a Német Demok­ratikus Köztársaság kereskedői ugyancsak baromfit és halat kötöttek le. Az ünnepi vacso­rákon és ebédeken tehát sok külföldi család asztalán is magyar baromfi kerül teríték­re. A Terimpex most kezdte meg az idei téliszalámi export­ját. Ebből a hollandok, a sváj­ciak, a franciák, a görögök és az angolok rendeltek. A szál­lítmányok még karácsonyig odaérnek. A vállalat Angliába, , Svédországba, Holladiába mi- [ leverésével olyan romlástól mentette meg az relite mélyhűtött gyümölcsöt országot, amely egyszerűen elseperte volna a is szállít. 1 parasztság kivívott és ma élvezett jogait. Ha a falut és nem szabad restelkedni, megszólí­tani az elmaradót. Ezt, ha megteszi, a dolgozó inem veszi rossz néven, különösen, ha meg­tudjuk neki magyarázni, hogy a befizetett adó nem a semmibe dobott pénz, hanem az ő ér­dekét szolgálja. Hogy ennek a megértetése a dolgozó parasztok körében mennyire új hely­zetet tud előállítani, álljon előttünk példának Patak község. Tudvalévő, hogy az előbbi években minden kötelesség teljesítése iránt a legmakacsabbul ellenálló község volt Patak. Ma 100 százalékosan rendezett az adó és egyetlen kényszer intézkedés sem volt. S ezt minden községben meg lehet tenni. Patak köz­ségben az adót rendező adómegbízott jól is­meri a falut. Baráti kapcsolata van a gazdák­kal. Ha valaki megszorul — mert ilyen elő­fordulhat — javaslatot tesz anyagi helyzeté­nek rendezésére. S ezzel a közvetlenségével megszerezte a dolgozó emberek bizalmát. De van egy másik tényező is. A község ve­zetőinek nem szabad elmaradni az ilyenirányú kötelesség teljesítésével. Nagyon visszatetsző, hogy van községi tanácselök és olyan sűrű lakosú faluban mint Szurdokpüspöki, igaz, csak felüleletességből elenyészően kis összeg­gel — ahol nem fizette be az adóját. Ilyen­nek nem szabad előfordulni! Hiszen azért választották vezetőnek, hogy kövessék őt! És az ilyen dolog nem marad a faluban titok­ban, azt mindenki megtudja. De előfordul, hogy bizony keményen rend­re kell utasítani azokat az adózókat, akik egy­re visszatérően elmaradnak a fizetéssel. Szembe is kell ezzel nézni bátran, mert milyen színezetet ad az adójukat pontosan fizetők felé, hogy vannak, akik rendre kibújnak az adó­fizetés alól? Ezekkel szembe kell nézni. De, vannak elnökök, akik vagy meg nem értésből, vagy olcsó népszerűségből, rosszallásukat fe­jezték ki az ilyen intézkedéssel szemben. Ez a pontosan fizető gazdákat elkeseríti. Utóvég- re az elnökök és a hivatalos emberek szószólói legyenek az adófizetésnek, nem pedig akadá­lyozói. Még hátra van az évi adófizetés befejezésé­hez a decemberi hónap. Erkölcsi kötelessége mindenkinek, hogy a rája kiszabott összeget rendezze. A kormánynak nagy, népet boldo­gító tervei vannak, s ennek terheiből erejé­hez mérten, mindenkinek vállalni kell. El­végre nem az ablakon kidobott pénz lesz az adó, hanem az ország gyarapítására fordító­dik. megjavul az adó­MINDEN BIZONNYAL ügyeket intéző szervek munkája és ha ez ta­lálkozik az adófizetők egységes akaratával, nem lesz semmi elmaradás. Gondolkodó em­berek vagyunk, megérthetjük: ma az adó az ország ügyét szolgálja, ez az ország pedig a dolgozó népé. TJ ideg, őszi délután volt. Az égen mo­gorva hófellegek kava­rogtak dühösen és a könnyfakasztó szél va­dul sikongott a telefon­huzalok közt. Az utcán felhajtott gallérú, ki­pirult arcú emberek siettek mindennapi teen­dőik elvégzésére. Sehol egy tétlenül ácsorgó ember, sehol egy szerel­mes ifjú pár. Ügy két óra tájban hirtelen el­homályosult az ég és aprószemű hódara kez­dett szállongani csende­sen. A salgótarjáni fő­téren reszkető vidékiek, falusi asszonyok és vi­dám diákok ácsorogtak. Olykor-olykor aggódva tekintgettek a forgalmi iroda felé, ahonnan ha megcsikordult az ajtó, meleg pára szállt a sza­badba. A homályos ab­laküveg mögött egy fia­tal kalauz számolta szor­galmasan eddigi forgal­mát. Arca most is pi­ros, mint mindig- Sap­káját félrecsapta a fe­jén, úgy, hogy elől ki- látszódik szép, barna hullámos haja. Most hirtelen a for­galmista nyit be. — Tibi! Ki kell men-' ned Karancskeszibe. Nézd, ott áll az a ko­csi, amit le kell kezel­ned. EMBERTELENSEG — Igenis! — hangzott az engedelmes válasz. Boldog voltam, hogy végre megtalálhattam az igazi, művelt és en­gedelmes kalauzt eb­ben a fiatalemberben. Azonnal a nyomába szegődtem és örömmel kísértem az előbb emlí­tett kocsiig, amely előtt már jókora tömeg to­longott. Egyhangúan be­szélgettek az emberek mindennapi életéről, a politikáról és a sport­ról. Amint megjelent a kalauz, bizalmatlanul szorongtak, majd pedig törték egymást, hogy minél hamarabb feljut­hassanak. A tömeg elé­gedetlen morajlását túl­harsogta a férfi érces hangja. — Rendelvénnyel van valaki? E gy sápadt, 16 év körüli fiú lépett fel a kocsira- . Haja kuszáit, a szeme körül kékes- fekete karika látható. Biztosan a kórházból jön. Nem figyelem so­káig, mert amint kite­kintek az ablakon, egy idősebb nénin áll meg a tekintetem. Ajka kék már, a füle vörös és egész lényében remeg. Tolakodni nincs ereje, de a nép magával ra­gadja és sikerül nagy- nehezen felkapaszkodni. Melle gyorsan mozog, kapkodva lélegzik és keservesen panaszkodik a reumájáról. Egy ud­varias fiatal leány fel­áll és gyengéden leül­teti. — Üljön le ide a he­lyemre, néni kérem! — Jaj, az isten áld­jon meg, édes jányom! Nagyon köszönöm! — hálálkodik az idegen. Iákkor feltűnik egy fiús öltözködésű, festett arcú, szedett­szemöldökű, csinos leány. A kalauz meg­látja és hosszasan néz a szeme közé, majd így szól: — Mindjárt! Várj csak! — aztán a kocsi belsejébe indul és az idős néninek azt mond­ja: — Kérem, szálljon le azonnal, mert a kocsi megtelt és lent van még egy bérletes. Maga pedig Karancsaljára akar menni- Nemde? Az asszony zsémbes­kedik egy kicsit, de jobbnak látja nem el­lenkezni. Leszáll. Fel­jön helyette a leány. Az ajtó becsapódik és felzúg a gép motorja. Sűrű fekete füst kígyó­zik a száguldó kocsi után. Gondolatban még mindig annál a sze­gény asszonynál vagyok, de később aztán meg­nyugszom. Hiába! El­sőbb a bérletes. Elmélá­zom! Lelki szemem messze kalandozik, mint a legtöbbször. A kalauz érces hangja rezzent fel. — Kérem a bérletét! Nyugodtan nyújtom kezelésre. Csattan az aluminium szerkezet ke­zében és máris vissza­kapom a jegyem- Ekkor figyelni kezdem a lányt, aki az idős néni helyett jött fel az autóba. A legnagyobb meglepeté­semre jegyet ad neki is a kalauz, méghozzá Ka­rancsaljára. Ezt nem­csak én látom, hanem más is, aki hangosan megjegyzi: — íme a bérletes! — A hangjáról ítélve idős asszony lehetett az il­lető., I7 iatai akit „barátom“, eddig meg­becsüléssel öveztem, hir­telen halottsápadt, majd vérvörös lett és dühö­sen kiáltott; — Semmi köze hozzá, hogy kit veszek fel. Fogja be a száját, mert különben én fogom be, érti? Szemtelen! Az asszony, mint akit megsebeztek, elsápadt, ajkát idegesen harap- dálta, meg-megreme- gett orrcimpája és az ar­cán is a nagy felindu-' lás nyoma látszott. Min­den tekintet felé for­dult. Hirtelen nagy csend támadt a kocsi­ban, csak a kerekek egyhangú mormogása hallatszott. Kint pedig a szél dühödt erővel tépdeste a száraz gallya­kat, és megsárgult le­veleket dobált az abla­kokra. A hópelyhek ha­ragosan kavarogtak a légben. Kint minden harsog, de bent még mindig dermedt csend ül nyomasztóan az em­bereken. És ekkor megrándul a néni arca, a szeme elhomályosul és hatal­mas könnycseppek gör­dülnek le idős arcának redőin. Behúnyom a sze­mem, nem bírom tovább a szomorú látványt néz­ni. Amikor újra felnyi­tom, akkor szólal meg a kalauz: — Szerencséje, hogy pofon nem ütöttem a szemtelen parasztot! /Vem szól senki sem, 1 ’ csak megüvegese­dett szemekkel tekinte­nek arra a helyre, ahol a néni ült. Az utasok nem veszik észre, hogy nem zúg már a szél, nem kavarognak a vi­harfellegek az égen ts a hódara sem hull, csak ülnek, ülnek mozdulat­lanul egészen hazáig. Valahányszor szél sü­völt a drótok között és ha szállingózik a hó, mindig az a szegény asszony jut eszembe, akit vérig megsértett a fiatal kalauz. Vajon ho­gyan gondolkodik ő maga? Az egész öntu­datos magyar ifjúság nevében szólok hozzá a Nógrádi Népújság ha­sábjáról: Fiatal Barátom! Szeretnénk, ha ma­gadba szállnál és a le­hető legrövidebb időn belül bocsánatot kérnél egy anyától, akit köny- nyelműen vérig sértet­tél. Laczkó Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom